A Murányi utca kurvája


Ismét szex buli volt a Murányi utcában, és természetesen az utca szopó gépe is jelen volt, akit már ismerhetnek az olvasóink.

– Tölts neki még egyet.- szólt Karcsi a haverjának, aki a konyhaasztalnál állt és próbált nem eldőlni. Szédült a sok piától amit az este megivott, de persze nem állt le. A vodkás üvegért nyúlt és töltött, majd felém fordult és átnyújtotta a poharat. Karcsi rám nézett és vigyorgott. Menjünk át a szobába tévézni.
– Menjünk!- vágtam rá egyből. A szék már törte a seggem, kényelmetlen volt és hármunk közül én voltam a legrészegebb. 42 évesen eljutottam arra a szintre, hogy heti három-négy alkalommal iszom le magam matt részegre de nem izgat.
– Hé, várjatok!- szólt utánunk Dávid. Nagy nehezen összeszedett minden piát az asztalról és utánunk jött. Karcsi már a tv-t kapcsolgatta, mikor neki sikerült betántorognia.
Karcsital az ágyamra feküdtünk, míg Dávid a szélére kuporodott.
– Mondtam már, hogy szép vagy? –nézett a szemembe.
– Nem.- vigyorogtam – Még nem, de részeg vagy.
– Józanul is mondanám.–vigyorgott ő is, majd lesmárolt. Olyan váratlanul tette, hogy időm sem volt reagálni. A nyelve már a számban bűvészkedett, én pedig nem tehettem mást, mint visszacsókoltam.
– Menjetek szobára!- nevetett fel Dávid.
– Ott vagyunk!- kapkodtam levegő után. Karcsi jól csókolt, nagyon jól.
Ez a csók teljesen felizgatott. A szemembe nézett gyönyörű kék szemeivel, majd a szoknyám alá csúsztatta a kezét. Végig simította a belső combom, majd a tangámon át megérintette a puncim.
– Ezt ne.– nyúltam a keze után.
– Ugyan már, senki sem fogja megtudni.– súgta a fülembe.
– Dávid.- céloztam a haverjára, aki teljesen belefeledkezett a tévébe és a vodkás üveg maradékának a szürcsölésébe.
– Őt nem zavarja.– ismét a szoknyám alatt matatott, gyengéden simogatott, a puncim masszírozta én pedig benedvesedtem. Már vagy fél éve nem voltam senkivel és teljesen ki voltam éhezve. Karcsi ugyan nem volt az esetem, de a pia átsegített ezen a nehézségen. Újra megcsókolt, ujjaival ügyesen csúszott a tangám mögé, végig siklott árkomban, majd megállt megkeményedett csiklómon és két ujjal morzsolgatni kezdte.
– Ne csináld.– sóhajtottam fel, de tudtam, hogy végem. Az eszem próbált tiltakozni, de igazából rég megadta magát.
– Teljesen felizgattál.– megfogta a kezem és a melegítőnadrágjához vezette. – Fogd meg!- a farka jól érezhető volt, keményen állt. Ráhelyezte a kezem, rászorította, majd húzott vele rajta párat.
– Csináld!- parancsolt rám, bár inkább kérés volt, mint parancs.
– Én nem tudom… – megcsókolt, még mielőtt befejezhettem volna, majd egy gyors mozdulattal elővette. Kikerekedett szemekkel bámultam. Nem volt nagy, de formás és vastag volt. Kezem ismét rávezette, én pedig nem tehettem mást minthogy húzogatni kezdtem rajta a bőrt.
– Lassan csináld!– rám nézett. – Szabaduljunk meg a ruháidtól! – lehúzta a bugyim.
– A haverod… – zavarba jöttem. Nem akartam előtte csinálni.
– Miatta ne aggódj.– súgta. – Izgat, ha nézheti.
– Én nem akarom.
– Én igen, ne vitatkozz! –lehúzta a szoknyám is, a puncim máris nyilvánosságot kapott.- Szép.– csodálta meg, majd rám nézett. Felültetett és lehámozta rólam a felsőmet is. Kivette a csatomat hosszú fekete hajamból, majd visszafektetett.
– Szép vagy.– nézett végig rajtam Dávid. Zavarba sem jött attól, ami tőle fél méterre zajlott. Belekortyolt az italába és rám mosolygott. – Szépek a melleid.
– Köszi. – zavarba jöttem és még talán el is vörösödtem. Kis, kerek melleim sokan megdicsérték már. Én annyira nem vagyok megelégedve velük. Lehetnének nagyobbak is, de ilyen kis tenyereseket sikerült növesztenem.
– Gyönyörű vagy. – Karcsi is levetkőzött. Végig néztem rajta. Kissé pocakos volt, semmi izmot nem véltem felfedezni rajta, de nem is hagyott sok időt a bámészkodásra. Rám feküdt. Farka a puncimhoz szorult, ő pedig megcsókolt. Kezével a melleim markolászta, majd a nyakamba harapott és elindult lefelé.
Tüzes csókjai perzselték felhevült testem. Ujjaival ismét a puncimon dolgozott, nyelvével a bimbóim becézgette és gyengéden harapdálta őket. Odalent egyre jobban lüktettem. Sikerült felizgatnia. Nem úgy terveztem, hogy dugni fogok, még csak az sem volt tervben, hogy iszom, de apu elment pecázni a haverjával, a húgom pedig a barátnőjéhez ment, így estére szabad lett a lakás. Karcsi felhívott, hogy van egy felesleges üveg vodkája meg pár söre, ha érdekel. Én pedig erre nem mondhattam nemet és ez lett belőle.
– Köszi.– sóhajtottam fel, ő tovább haladt. Apró csókokkal halmozta el a pocim, majd elérte a puncim, de csak egy apró puszit lehelt rá, majd a belső combjaim csókolta végig. Ettől még jobban felizgultam és még jobban vágytam rá. Arra, hogy tüzes lukacskám is kényeztesse. Nem is váratott sokáig, csókjaival egyre közeledett, míg el nem érte és végül rátért. Körbepuszilta, minden leheletnél megremegtem. Nyelvével végig szántotta az árkomat, párszor végig siklott benne, aztán megállt a pöckömön és nyelvével simogatni kezdte. Szájába vette, megszívta, majd ismét nyelvezte. Behunytam a szemem és élveztem a kényeztetését.
Annyira belemerültem a kényeztetésbe, hogy észre sem vettem Dávidot aki közben szintén meztelenre vetkőzött és az ágy szélén ülve verte a farkát, majd megelégelve a kézimunkát állt fel, kerülte meg az ágyat és lépett a fejemhez. Én még mindig behunyt szemmel élveztem Karcsi nyelvjátékát, mikor Dávid a farkát a számhoz érintette.
– Hát te meg?– ijedten néztem rá.
– Szopj le! – vigyorgott, majd a farkát ismét felém tolta. Végig néztem rajta, izmos testén, hatalmas farkán. Legalább húsz centi volt és felém ágaskodott. Még sosem voltam egyszerre két pasival, most pedig ott állt ő mellettem, haverja a puncimra tapadt és nyelvével egyre jobban izgatott. Nem tudtam mit tegyek. Fogalmam sem volt. Sosem izgatott, sosem vágytam a gruppenre.
– Szopd le! – parancsolt rám lábaim közül Karcsi. Ránéztem, tekintete parancsoló volt. Megijedtem, elbizonytalanodtam, de nem mertem nemet mondani. Dávidra néztem, aki rám mosolygott, majd a kígyójával szemeztem és bekaptam. A számba engedtem. Ő felsóhajtott, én pedig igyekeztem minél mélyebbre engedni, de olyan nagy volt, hogy képtelen voltam tövig bekapni. Ő a fejembe kapaszkodott, én körbenyaltam a makkját, majd ismét a számba engedtem.
– Majd én. – nézett rám és lassú csípőmozgásba kezdett. Farka ki-be járt a számba. Betolta amíg csak tudta.
Közben Karcsi sem tétlenkedett, tovább nyalt én pedig egyre jobban felizgultam. Aztán, mint egy bomba robbantam fel odalent. Az orgazmus végig söpört a testemen, szemeim behunytam, kezeimmel a takaróba kapaszkodtam és élveztem, ahogy végigsöpör rajtam. A srácok viszont nem tétlenkedtek. Dávid tovább baszta a számat, alig kaptam levegőt. Karcsi széthúzta a lábaim és farkát a puncim mélyére tolta. Arra eszméltem fel, hogy egyszerre két fasz dolgozik bennem.
– Nagyon finom vagy.– mosolygott rám Karcsi, mikor kinyitottam a szemem. Válaszolni nem tudtam, mert Dávid tövig belém tolta a szerszámát. Mindketten egyre vadabbak lettek, az ösztöneik eluralkodtak rajtuk és én már nem számítottam. Karcsi szinte darált, olyan gyors tempóban baszott, a haverja szintén nem finomkodott. Farka cuppogott a számban, kezével még mindig a fejembe kapaszkodott, mikor Karcsi egyszer csak leállt.
– Cseréljünk helyet. Én is élvezni akarom a szája kényeztetését, még mielőtt elélvezek.
– Rendben.– kihúzta a számból a farkát és helyet cseréltek. Egy pillanatra fellélegezhettem, aztán Dávid belém tolta hatalmas falloszát, szinte felnyársalt vele és mindenféle finomkodás nélkül. Legalább akkora tempót diktált, mint a haverja pár perccel ezelőtt.
Puncim csattogott és egyre nedvesebb lett. A farka teljesen kitöltött és egyre jobban felizgatott.
– Szopjál!– Karcsi a fejemhez lépett. Az ő farka talán még tizenöt centi sem volt. Rám nézett én pedig bekaptam. Gond nélkül tudtam tövig ereszteni, bent tartani. Ő két kézzel a fejemre markolt, tövig ráhúzott, nem engedte, hogy szopjam, mert ő akarta a tempót diktálni. Csípője mozgásba lendült és egyre vadabbul kefélte a számat.
– Nem bírom!– nyögtem fel, de mintha meg sem hallották volna. Gyors tempóban basztak, én pedig tehetetlen voltam. Dávid farka totál kicsinált és nem bírtam tovább. Egyre szaporábban söpörtek végig testemen a kéjes hullámok, míg végül végem lett. Puncim megadta magát és elélveztem. Az ágyékom vulkánként tőrt ki, a testem megfeszült, görcsbe állt, lábaim remegtek, az érzés pillanatok alatt söpört végig a gerincem mentén és az orgazmus átjárta az egész testem. Az idejét sem tudom annak, hogy mikor éltem át utoljára hasonlót. A legtöbb srác képtelen volt arra, hogy g-ponti orgazmust tudjon előidézni. Dávid viszont megtette és mint aki észre sem vette kéjes szenvedésemet dugott tovább, amitől még intenzívebb és hosszabb lett az érzés.
– Fordulj meg.– nézett rám Dávid.
– Mit akarsz?
– A segged.– lihegett a nyakamba.
– Azt nem!– néztem rá ijedten.
– Dehogynem.– kihúzta belőlem a farkát.
– Én leszek alul!– Karcsi átlépett rajtam, majd magára húzott.
– De én nem akarom!– próbáltam ellenkezni, de a srácok teljesen be voltak gőzölve. – A seggembe nem.
– Jó lesz.– erőltette rám Karcsi, majd a farkára ültetett és magára húzott.
– Fájni fog.– féltem, de nem tehettem semmit. A seggem még sosem engedtem senkinek, most pedig a nagyfarkú haverja arra készült, hogy hátulról hatoljon belém.
– Nem fog.– nyugtatott Karcsi és lassú mozgással kefélni kezdte a puncim.
Dávid a derekamba kapaszkodott, behunytam a szemem és a torkomban dobogó szívvel vártam, hogy felnyársaljon.
– Ne izgulj.– megéreztem farkát a lukamnál. – Lazulj el.- megsimogatta a seggem, ujjaival a hátsó bejáratom masszírozta, puncimról oda dörzsölte kéjes nedvem, aztán hirtelen belém tolta két ujját. Felnyögtem, ő pedig tövig tolta őket, majd ujjazni kezdett
– Milyen érzés?
– Fura.– válaszoltam remegő hangon.
– Fáj?
– Nem.- nyögtem fel. Nem fájt, kicsit kellemetlen volt, de nem fájt.
– Akkor jó.– nevetett, majd kicsusszant belőlem. Ismét megéreztem a farkát. Végét a lukamhoz érintette, aztán csöpögő puncimhoz dörzsölte, majd visszatért a seggemhez és betolta. Abban a pillanatban elakadt a lélegzetem. Szűk járatom szinte szétszakadt, ahogy egyre beljebb haladt.
– Ne feszíts, lazíts!
– Nem tudok!– kapkodtam a levegőt.
– Próbáld meg.– tovább haladt, aztán megállt. – Teljesen benned vagyok.– lihegte a fülembe.
– Fáj!– nyögtem fel.
– Csak az elején, majd megszokod.– lassan húzta ki, majd tolta ismét be. Közben Karcsi is dolgozott a puncimban, de szinte meg sem éreztem a ficánkolását. Dávid farka minden figyelmem lekötötte és elterelte a haverja pöcséről.
– Húzd ki, kérlek!– nem bírtam tovább. Nagyon fájt.
– Nem húzom, szokjad.– éreztem a hangján, hogy totál felizgult és élvezi a helyzetet. Farkával ki-be járt bennem. Lassan mozgott és nem foglalkozott fájdalmas nyögéseimmel.
– Kérlek.– a fájdalomtól könnyezni kezdtem.
– Nem.- válaszolt kissé ingerülten, majd gyorsabb tempóra kapcsolt. A seggem sajgott és ahogy az előbbi orgazmus, most a fájdalom járta át a testem, de ő ezzel nem törődött. Egyre határozottabban mozgott bennem, aztán egyszer csak felnyögött. Éreztem, ahogy belém üríti zacskója tartalmát, majd lökött még párat és kicsusszant, én pedig felsóhajtottam.
– Köszönöm.– dőlt mellénk vigyorogva.
– Rohadj meg! –vágtam a képébe, ő erre magára rántott és maga alá gyűrt. Még álló farkát a puncimba tolta és hezitálás nélkül darálni kezdett.
– Az előbb, mikor a puncid basztam azt élvezted, te ribanc!– a szemei szikrát szórtak.- Nem csak neked jár az élvezet.
– Szállj le rólam!– próbáltam ellökni, de nem ment. –Segíts!- Karcsira néztem, aki csak bámult minket, de meg sem mozdult.
– Ne ficánkolj.– száját a számra tapasztotta, majd nyelvét a torkomig dugta. A farkával tovább dolgozott és puncim ismét kezdett egyre szaporábban lüktetni. Éreztem, hogy ismét rám tör az orgazmus. Szabadulni akartam Dávidtól, de nem tudtam és közben ismét elélveztem. Még erőteljesebben, még dinamikusabban söpört rajtam végig az orgazmus. Levegőért kapkodva feszültem meg és élveztem el.
– Ribanc.– súgta a fülembe ingerülten, majd lökött még párat rajtam, aztán lemászott rólam. Időm sem maradt fellélegezni, mert Karcsi máris bennem volt és ott folytatta, ahol a haverja abbahagyta.
– Érezd az ízed.- a számhoz lépett és farkát a torkomig tolta.
– Ne!- nem akarom, mondtam volna, de nem tudtam, ütemesen baszta a számat. Szerencsére nem sok kellett már neki, pár lökés után felhörgött, majd a számba élvezett.
– Ízlik?- nevetett. – Nyeld le mind.
– Nem rossz.– néztem rá. Sok gecit nyeltem már és az övé a finomak közé tartozott.
– A puncid.– nyögött fel Karcsi és ő is elélvezett, majd mellém dőlt.
Az ágyon feküdtünk egymás mellett és pihegtünk, mikor odakintről kulcs zörgése hallatszott és valaki bejött a lakásba.
– Ki az?– nézett rám riadtan Karcsi. A szobám ajtaja nyitva volt, akárki is az, meg fog látni minket.
– A húgom.– ültem fel riadtan, de nem maradt időm, hogy becsukjam az ajtót.
– Szia.– állt meg az ajtóm sarkában. A döbbenettől mást már nem tudott kinyögni a száján. Tizenhét éves és még szűz. Ami kész csoda, mert ő is hozzám hasonló életvitelt folytat, csak valahogy a szex eddig még nem került napirendre nála.
– Szia.– ült fel Dávid és intett neki. Láttam az arcán és éreztem a hangján, hogy ez a szia több volt egy egyszerű köszönésnél. A húgom felcsigázta, nézte egy darabig, majd felállt, és elindult felé…