Apa aki pont most dugta meg a fia barátnőjét


Elérkezett végre a családi nyaralás. A legjobban várt eseményre augusztusban került sor, verőfényes napsütést ígértek a meteorológusok. A kis családunk bővül, ugyanis egyetlen gyermekünknek, a fiúnknak barátnője lett. Tomi 23 éves, most fejezi be az egyetemet. Összejött egy 19 éves lánnyal, aki ugyanazon az egyetemen kezdte tavaly az évet, mint amin most Tomi van. Helgával már találkoztunk, többször járt nálunk. Csinos, átlagos testalkatú lány, aki kedves és mosolygós. Nem csodálom, hogy a fiam belehabarodott. Idén ő is velünk jött, egy Balaton parti településen béreltünk ki egy házat, de nem közvetlen a part közelében, hanem felkúszva már a Badacsony kissé hűvösebb lankái közé.

Természetesen férfiból vagyok, különösen szép látványt nyújtott Helga. A feleségem sem kutya, Miranda igazi bombázó még mindig, még éppen nem milf, de 40 évével és tapasztalatával nem sok mindenki tudna mit kezdeni. De mikor elsétált előttem Helga a falatnyi bikinijében, ami szinte semmit nem takart, miközben mellei szépen lobogtak a járása során, állandóan merevedésem volt, amit a nejem is észrevett.

De ez nem volt gond, sőt. Előszeretettel legelészett a szemünk, kinek pasin és kinek nőn. Miranda is igen nagy szexuális étvággyal rendelkezik, mindig benedvesedik, mikor egy izmos fiatal srác halad el a szeme előtt. Egy ilyen délelőtti vagy délutáni strandot általában hatalmas dugás kísér, nem tudunk ellenállni annak, hogy a felfokozott vágyunkat ne csillapítsuk.

De Helga kissé törékeny, de annál vonzóbb teste nagyon felcsigázott, de nem csak engem, hanem a nejemet is. Egyik délutáni strandolás után visszamentünk a házba, mindenki elvonult a kis szobájába. Délutáni szieszta volt napirenden, a nejem el is aludt, de én egyszerűen nem tudtam pihenni. Így kimentem a konyhába kis rágcsáért, frissítőért, de nem jutottam el addig, mert fura zajra lettem figyelmes. Persze rögtön tudtam, mi történik, a fiam biztos épp testedz a lánnyal. Az ajtó be volt hajtva, nem volt teljesen bezárva. A kulcslyukon bekukucskáltam, de semmit nem láttam. Érdekes módon csak Helga hangját hallottam, szép lassan nyitottam meg a szobaajtót. Szerencsére az ajtó egy kis kiszögellésben volt, így gond nélkül beléptem, majd két lépés után a fejemet túltettem a falon és egyből az ágyat láttam meg, rajta Helgát, aki meztelen feküdt, lábai felhúzva, ujjai serényen dolgozták a punciját, az egyik kéz ujjai a csiklóját, a másik kéz ujjai pedig épp a punci belsejét ostromozták. Csillogott az ágyéka a nedvességtől, mellei szabadok voltak, nem volt túl közel az ágy, de örökre a retinámba égett a kép. De a fiam nem volt sehol. Nem tudtam hirtelen, mit tegyek, gyorsan felszaladtam Mirandához, aki félkómásan tápászkodott ki az ágyból és jött el velem a fiam szobájához.

Bekukucskált a feleségem is, és Helga továbbra is kényeztette magát, mit sem vett észre abból, hogy mi ott állunk előtte és végbenézzük a masztiját. Miranda megfogta a gatyám korcát és kihúzott onnan, majd megvetően kérdezte:

– Elment az eszed, kukkoltad?

– Én nem, ahogy megláttam, szóltam neked – feleltem.

– Jaj, jól tetted, nagyon cuki, ahogy ott maszturbál.

– Nem szabad Miranda!

– Mit nem szabad?

– Tudod te, nehogy elkapjon a vágy, hogy odabújj mellé.

– Mert? Mi baj lehet belőle?

– Soroljam? Helga reakciója, elmondja a fiúnak, esetleg hazajön és meglátja. Menjünk innen, gyorsan.

Pár lépést tudtunk csak megtenni, de visszatartotta magát Miranda!

– Hadd nézzem legalább, baj abból csak nem lehet?! – nézett rám kérdően.

– De csak nézed! Ismerlek!

– Akkor jól ismersz – majd a huncut mosolyával kopogtatott az ajtón, ami félig nyitva volt. Nyilván mindent látott, és mikor Helga felnézett szemeivel, tisztában volt azzal is, hogy lebukott. Gyorsan magára rántotta a takarót és kérdően tett Mirandának:

– De kérem, mit csinál itt? Hogy jött be?

– Jaj, drágám, semmi baj nincs – közelebb lépett Helgához.

– Nyitva volt az ajtó, gondoltam megkérdezem, nem vagy-e éhes. Máskor ne hagyd nyitva az ajtót – és már le is ült mellé.

Én kint álltam és hallgatóztam, hogyan csavarja maga köré Miranda Helgát.

Helga teljesen felizgult attól a tudattól, hogy ott fekszik mellette a paplan alatt a kicsi fiának, Tomnak a barátnője, teljesen meztelen. Nem bírta kiverni a fejéből azt a látványt, amint a fiatal kéz a hamvas puncit izgatta.

– Gyakran maszturbálsz? – kérdezte a feleségem a lánytól, aki megszeppenve alig tudott válaszolni.

– De miért kérdezi, miért érdekli?

– Csak kíváncsi vagyok. A fiammal lefeküdtél már? Nem volt jó, és ezért maszturbálsz? Vagy jobban tudod magadnak csinálni, ez játszik közre?

– Már bocsánat, de ehhez nincs köze.

– De igen, van, mert ha nem elég jó a fiúnk, azt jelenti, nem jól tanítottam.

– Mi?

– Nem feküdtem le vele, emiatt ne aggódj, de részletesen elmagyaráztam neki mindent és bemutattam neki.

– Magán?

– Igen, ezt ismeri a legjobban, innen bújt ki.

– Gusztustalan, romlott gondolkodás, most elmegyek innen.

– Hová és miért? Nem akartalak felzaklatni, ne haragudj – majd megfogta a paplan szélét.

– Ne merészelje – kiáltott Helga a feleségemre.

– Ugyan, már láttam meztelen nőt.

– De akkor se tegye, hagyjon! – de amint ezt kimondta, már le is emelte Miranda róla a takarót, aki megpróbáltam azzal a lendülettel visszatenni, de nem tudta.

– Ugyan, hadd nézzem meg, mit rejt a tested! – majd egy kicsit erélyesebben a kezével visszatartotta a lányt, hogy ne tudjon megmozdulni.

Helga engedelmesen visszadőlt az ágyra. Csupasz teste nagyon hívogató volt Miranda számára, aki gyakran álmodozott nekem arról, milyen jó lenne fiatal lánnyal összebújni. És ismerem a feleségem, ha lehetőség van, megpróbálja nem elhalasztani. Helga zavarban volt, ahogy ott ült mellette a leendő anyósa és meztelen testét vizslatta. Ugyanakkor teljesen fel volt csigázva. Mellei gyönyörűek voltak, szép nagyok, de volt tartásuk, elég nagy bimbóudvarral, de a bimbók viszonylag kicsik voltak. A puncija kicsit borostás. Szét voltak nyílva az ajkak, nyilván a maszturbáció hatására, de nagyon nedves volt. Én pedig közben kiszabadítottam a farkam és verni kezdtem, tudtam, hogy lesz folytatása.

Miranda közelebb húzódott a lányhoz, aki próbálta tartani a távolságot. Majd megszólalt:

– Tudom, furán fog hangzani – kezdte a feleségem – de nagyon szép tested van és nagyon kívánlak.

– De kérem, hogy mondhat ilyet, amikor a fiával járok? – próbálta nem tetszését kinyilvánítani.

– Ugyan, tegeződjünk. A másik dolog, voltál már nővel? Nem lánnyal, éretlen fruskával, hanem nővel?

– Egyikkel sem.

– Kívánod a női nemet?

– Nem igazán.

Helga kezdte magát egyre komfortosabban érezni. Már nem zavarta, hogy Miranda bámulja és szexuális célozgatást tesz arra vonatkozólag, hogy leszbizzenek. Sőt, felcsigázottá vált, az eleve félbehagyott masztija ezt csak tetézte. Majd magától elkezdte mondani:

– A fia nagyon jó az ágyban. Tudja, vagyis tudod, mindenben, kivéve az orális témában. Persze ők elvárják, hogy odaadóan a teljes farkukkal úgy bánjunk, mint egy aranyvesszővel, de ők nem sokat értenek a mi aranykelyhünkhöz.

– Egyetértek. A férjem is jól nyal, de nem a legjobban. Persze a dugásban első osztályú, de ami nem megy, az nem megy. Nyilván rá kell segítsek, vagy időnként magamnak kell örömet okozni. De ezért van egy pár barátnőm, akikkel igazán jól megértjük egymást. Ha érted, mire gondolok.

– Igen, értem.

– És a női nemért miért nem vonzódsz? Egyszerűen csak eldöntötted, vagy nem is kívánod őket?

– Nem tudom, nem igazán gondoltam bele, milyen lehet nővel. Persze szoktam leszbi pornót nézni, a soft típusút, amikor odaadóan és gyengéden bánnak egymással és tényleg az örömszerzés a cél. De hogy ezt kipróbáljam, nem is tudom.

– Hol van Tom?

– Valami barátja is itt van, vele ment el találkozni.

– Szóval nem jön haza egy ideig.

– Neeem, talán valami túrára indultak motorokkal, nem tudom.

– Szóval van időnk?!

– Mihez?

Miranda közben lefeküdt a lány mellé, szorosan, bár még ruhában.

– Mit csinálsz? – kérdezte Helga megilletődötten!

– Csak idebújok. Bevallom őszintén, nagyon vonzó vagy a szememben. Még kis kiforratlan test, de csodás idomok, ahogy most játszottál magaddal, ez a nedves punci, nagyon beindítottál.

– De nem mondhat ilyet, Tom …

Miranda az ujját a szájára tette, majd odahajolt közel hozzá – Csak lazíts – és megcsókolta.

A lány testén egyszerre érezhető volt, hogy húzódna, de ugyanakkor marasztalni is akarta magát. A csók lágy volt, finom, nem nyálas, nem csöpögős, de nyelves. Pillanatok alatt Helga a hátán feküdt, Miranda pedig fölé hajolva, félig rádőlve folytatta a lánnyal a csókolózást. Közben nem támaszkodó keze egyre több területet barangolt be a lány testéből. Cirógatta a nyakát, a vállát, majd elindult a mell irányába. A mellkasnál simogatta, kicsit a mellből, de nem sokáig időzött ott, haladt a has irányába. Helga egyre nagyobb és mélyebb sóhajokkal nyugtázta Miranda tettét, aki felbátorodva haladt a punci felé. Helga automatikusan felhúzta a lábait, talpára tette őket, majd széthajtotta, hogy Miranda minél könnyebben hozzáférjen az előbb kényeztetett puncihoz. Ujjvégeivel lágyan cirógatta a combbelsőt, de továbbra sem tért rá a lényegre, csak folytatta a kalandot más testrészen, és csókolóztak. Közben már a kezemben volt a farkam és vertem erre a csodás látványra. Még nem tudtam eldönteni, bemenjek-e közéjük, hagytam időt a feleségemnek, hogy maga köré csavarja a tinilányt.

Eközben már Helga és Miranda egymással szemben ültek. Pont oldalasan nekem, így láthattam Helga mellét is. De hamarosan előkerültek a feleségem intim részei is. Felemelte Miranda a karját, majd Helgára nézett, aki tisztában volt vele, mit kell csinálni. Lehúzta a pólót, majd a melltartót is kikapcsolta. A két nagy mell ott volt Helga orra előtt, aki megfogta, megsimogatta azokat.

– Ne csak kézzel – kérlelte Miranda a lányt, aki elkezdett közelíteni fejével, ajkával a mell irányába. Hangos sóhaj hagyta el a feleségem száját, mikor bekapta Helga méretes bimbóit. Lágyan szopni és szívni kezdte, tenyerével mindeközben finoman gyurmázta azokat. Miranda viszonozta, de pár perc után már Miranda feküdt hanyatt és Helga lehámozta róla a gatyát és a bugyit. Miranda puncija sima volt, szétnyílt rózsaszirmai erős nedvesedést rejtettek. Felhajolt Mirandához, ismét csókolóztak, ujjai pedig máris a feleségem csiklóján telepedtek meg. Körkörös mozdulattal izgatta, néha elindult a vagina vágatán, végighúzta azon ujját, amennyire tudta, elmélyítette benne, de még nem ujjazta.

Ekkor a feleségem nem bírta, 180 fokot fordult és magára húzta a lányt, aki megszeppent, de nem ellenkezett. Miranda nagy terpeszbe tolta Helga lábát, akinek a puncija így szinte ráfeszült a feleségem arcára. Mámorító zamata máris nyalásra késztette, a nemes egyszerűséggel ahol érte, ott nyalta, majd kicsit széjjelhúzta az ajkakat és nyelve hegyével a punci vágatán végighaladt, miközben néha a hüvelybe is betolta azt. A nagy lökés, amire már Helga is felszisszent, azt a csikló bekapása volt. Bekapta, szívta azt, amire nagy lendületet vett Helga is. Miranda ajkait szétnyitotta és vadul nyalni kezdte, olyan elánnal, amit nem hitt volna a lányról. A csiklóját finoman szopta, elég nagyra meg tud duzzadni Mirandának, könnyen lehetett utána vele bánni.

Nem bírtam kint várni, bementem én is. Pont háttal volt nekem Helga, így nem láthatta, hogy odalépek hozzájuk. A feleségem pont szélen volt, elé térdeltem, a farkamat pont elérte a szájával. Így szopni kezdett. Azonnal el tudtam volna élvezni. Nem csak a nejem csodás nyelvjátéka miatt, de előttem volt szétnyitva a fiam barátnőjének puncija. Az a jó illatú, zaftos punci, amit meg szerettem volna kóstolni. Persze Helgának feltűnt, hogy a feleségem abbahagyja a nyalást, hátratekintett a nejem ölének árnyékából. Pár másodpercig egymást néztük, de meg sem szólalt. Már nem foglalkozott azzal, hogy én is ott vagyok, én pedig azonnal dugni akartam őt. A feleségem még lentebb csúszott, a feje már lelógott az ágyról, Helgának megragadtam a derekát és lentebb húztam. Az ágy mellett állva pont a farkam magasságában volt a puncija, a párom a hüvelyéhez helyezte a makkom, amit dörzsölni kezdtem hozzá. Először csak a csiklójához, majd a punci vonalán tornáztattam végig, míg végül bekukkantottam vele a mélyebb részekbe. Nem dugtam be teljesen, csak épp eltüntettem a makkom, máris cuppogtatva húztam ki belőle, majd ismét vissza. Közben Miranda tovább nyaldosta a farkam éppen kint lévő részét, vele együtt Helga punciját, de miután rendesen elkezdtem dugni a kis fiatal leányzót, már csak a csiklójára összpontosított. Mondanom sem kell, nem igazán tudta egyszerre jól kezelni a nyalását és dugását a feleségem nyalásával, azt abbahagyta, csak néha használta picit a nyelvét, vagy épp szívott egyet a csiklón. Persze hallottuk és éreztük, egyre közelebb van ahhoz, hogy elélvezzen, ezért visszafogtuk magunkat, próbáltuk minél tovább húzni a kényeztetését.

De abba is hagytuk, szerettem volna én is megízlelni ezt a fiatal puncit. Rég volt szerencsém 20-on évessel. Leszállt a nejemről és hanyatt feküdt. Addig Helga melléfeküdt és tovább játszott Helga melleivel, én pedig a lába közé feküdtem és finoman elkezdtem nyalni a punciját, amit az előbb dugtam. A feleségem nyúlt le a csiklóhoz, és amikor épp nem azzal foglalkoztam, folytatta annak izgatását az ujjaival. Itt is egyre közelebb került az orgazmushoz, már nem tudtuk volna sokáig húzni, ezért gyorsan lefeküdtem, ő pedig háttal nekem rám ült. Igazítás nélkül, minden finomkodást mellőzve, megvadultan kezdett el lovagolni a farkamon, látszott rajta, hogy most egy cél lebeg a szeme előtt, elélvezni. A nejem sem tétovázott, kicsit mellékvágányra került, ezért a szám felé guggolt, és a nyelvem arra késztette, hogy a punciját nyaljam, az ajkammal pedig a csiklóját harapdáljam. Sokkal több törődést igényel a nejem, még ha fel is van izgulva, tenni kell azért, hogy elélvezzen és szereti is hosszan elnyújtani a dolgokat, de most azt láttam rajta, hogy siet, hogy el akar élvezni ő is. Szerencséjére Helga már nem bírta a lovaglást, egyszer csak megállt, hangosan kiáltott egyet, majd előredőlve csak finom mozdulatokat tett a farkamon, ami levezette az orgazmusát. Elélvezett a fiam barátnője, éreztem a szűk punci szorítását, ami az orgazmus hatására még inkább szorította a farkam.

Miután lecsengett nála, a feleségem kutyapózban kínálta fel a punciját. Helga alábújt, és miközben én dugtam a feleségem, ő készségesen nyalta a punciját. Érezhető volt Mirandán, hogy robbanni fog a teste, és valószínű, azt már én sem fogom bírni. De így is lett. Szinte rángatózva élvezett el, én pedig nem hagytam abba a dugását, bár lassítottam, és Helga is finoman nyalta tovább, de így is remegő testtel és hangosan élvezett el, mint még soha. Amúgy is szerette kiengedni a hangját, de ilyet még nem hallottam tőle. Imádtam azt, hogy elélvezett, imádtam a két hölgy társaságát. És az elélvező nejem után már nálam is elszakadt a cérna, elélveztem, bele a nejem a puncijába, aminek egy része benne maradt, másik részét pedig kifolyatta magából. Feltérdepelt, és az izmaival kipréselte a gecimet a járatából, amit Helga készségesen nyalt, lefetyelt és nyelt le. Még a farkam is bekapta és szépen letisztogatta a maradék spermától, majd a feleségem leszállt rólam, mindenki leült az ágy szélére.

– Nos, Helga. Ez nagyon jó volt – kezdtem a szent beszédem, mint apa, aki pont most dugta meg a fia barátnőjét a nejével karöltve.

– Nem biztos, hogy ezt tudnia kellene Tomnak. Szerintem maradjon ez hármunk között.

– Rendben, nem is volt szándékomban elmondani neki. De köszönöm – hálálkodott Helga, mire a feleségem odafordult hozzá, megcsókolta és azt mondta: – Szívesen.

Megfogtam a nejem kezét, majd magára hagytuk Helgát.