Harmincöt éves voltam, amikor a férjem elhagyott egy fiatalabb nő miatt. Nagyon magam alatt voltam, nem jártam társaságba, többnyire otthon néztem a tévét, s nassolásba fojtottam bánatomat.
Egy alkalommal összefutottam az utcán egykori osztálytársammal, Edittel, akivel nagyon jó barátnők voltunk régen. Beültünk a közeli kávézóba beszélgetni kicsit. Elmondta, hogy egy közeli tanyán él a férjével és állatokat tenyésztenek. Amikor elmeséltem neki az életemben bekövetkezett változást, nem sokat gondolkozott, felajánlotta, hogy menjek el hozzájuk egy hétre, majd ő rendbe rakja a lelkemet. Különben sem voltam még náluk, rá is érek, meg el is férek, meg segíthetek is.
Meggyőzött, pénteken összepakoltam az utazótáskámat és elautóztam Editékhez. Kipakolás után Edit körbevitt a tanyán. Nagy istálló, gazdasági udvar, veteményeskert tartozott a tanyához.
Nagyon kellemesen telt az idő a szép környezetben, már nem gondolkodtam a problémáimon. Napközben segítettem az állatok körül, este nagyokat beszélgettünk. A lovakkal is jól megértettem magam. Hamarosan a kedvencem lett egy tarka csődör póni, Foltos. Kis termetével, lobogó hosszú sörényével, izmos testével, okos szemével a szívembe lopta magát.
Egy esős napon Foltos belefeküdt egy pocsolyába, selymes szőrére rászáradt a sár. Nem volt mit tenni, le kellett mosni róla. Az istálló mellett volt egy nagy víztartály, amiben nyaranta jól felmelegedett a víz, azzal mostam meg a lovat. Ahogy csorgattam rá a meleg vizet és a samponos szivaccsal mostam a ló hasát, neki ütődött valaminek a kezem. A simogatás hatására előbújt a póni nemi szerve. Mit mondjak, hirtelen nagyot dobbant a szívem és nem az ijedtségtől, bár a második gondolatomtól már magam is megijedtem. Az első gondolatom az volt, hogy milyen szép méretes nagy farka van, a második pedig, hogy jó lenne dugni egyet, akár vele is. Hát igen, addigra hónapok múltak el és nem nyúlt hozzám senki, még én magam sem. Nem bírtam ki és jó alaposan megmostam a póni faszát is, aztán szárazra csutakoltam és bevezettem az istállóba. Lekapcsoltam a villanyokat, felmentem a szobámba, én is megfürödtem, majd magamhoz nyúltam. Gondolatomban Foltos farka lebegett előttem, nagy elhatározásra jutottam. Lementem az istállóba, a póni alá dobtam egy bála szalmát, arra ráterítettem egy pokrócot. A ló fejét a kötőfékjénél fogva a jászolhoz kötöttem, hogy ne tudjon ugrálni és esetleg kárt tenni bennem. A félhomályban a hasa alá nyúltam, simogatni kezdtem, majd amikor előbújt méretes farka, megnyálaztam a kezem, és szabályosan verni kezdtem a faszát, hogy megkeményedjen. Nőtt is rendesen, és én már szinte alig bírtam magammal. Amint úgy ítéltem meg, hogy használható, aláfeküdtem, a puncimhoz igazítottam a farkát és felhúztam magamat rá. Az izgalomtól lucskos puncim azonnal befogadta az emberénél jóval nagyobb szerszámot. Egy picit megálltam a mozgással és kiélveztem, hogy végre rendesen ki van töltve a hüvelyem. Még feljebb toltam a hasam és még többet fogadtam be a lófaszból. A helyzet bizarrsága, a kiéhezettségem nagyon hamar a gyönyör felé repített, alig mozdultam párat, a kéj máris elöntött. Sikítani kellett volna, de nem mertem, tudtam a csendes éjszakában messzire hallatszana, és még valaki idejönne. Amikor kicsit alább hagyott a görcs, amit az orgazmus okozott, újból mozogni kezdtem a kéjnedvemtől síkos rúdon. Már éreztem, amint a lófasz rózsásan szétnyíló eleje feszíti a hüvelyem és ingereli a G pontomat is. Természetesen másodszorra sem kellett túl sok idő ahhoz, hogy a gyönyör görcsbe rántsa az alhasam. Most nem álltam le, hanem tovább húztam magamra Foltost, lábammal alulról öleltem át és úgy diktáltam a ritmust. Már nagyon bevadultam, amikor éreztem, a ló is toporogni kezd felettem és a következő pillanatban kitört belőle a sperma. Nem tudom, mióta gyűjthette, de valami elképesztő mennyiséget lőtt belém. Amikor lenyugodtam, kimásztam alóla és kimentem az istálló mögé megfürdeni, majd aludni tértem. Nem túl sokat tudtam aludni, az események hatására teljesen feldobódtam. Másnap nehezebben ment a munka és úgy döntöttem, meggyötört puncimat pihentetem. Harmadnap este már meg sem fürödtem, hanem amint a család nyugovóra tért, ismét bezártam az istálló ajtaját. Megtapogattam Foltos heréit, erre előbújt a farka. Szájamba vettem a szerszámát és szopogattam, szívogattam. Foltos remegett a vágytól. Ismét alá feküdtem, illetve most térdeltem volna, de a póni pici lábai közé nem fértem, így behasaltam és csak a seggem emeltem fel. Elkaptam a faszát és remegő kézzel mohó puncimhoz igazítottam. Egy határozott mozdulattal megemeltem magam, és a lófasz ismét becsúszott a puncimba. Elkezdtem emelgetni a seggem és élvezni, amint az a csodálatos méretű szerszám csúszkál bennem. Már nem volt bennem tartózkodás, már tudtam, hogy az orgazmusok sorozata vár rám. Úgy is lett! Mire Foltos kilőtte magját, én már háromszor elélveztem. Ismét nagyon sok spermát spriccelt rám. Most már nyugodtan aludtam, igazi, kielégült, álomtalan alvásban pihentem ki magam.
Vége lett a hétnek, haza kellett utaznom. Edit felajánlotta, hogy látogassam meg néha őket, én örömmel ígértem meg, hogy időnként benézek.