Néger fasz párizsban

Nyelvi szakközépbe jártam egy vidéki városban. A francia volt a kedvencem. Leveleztem is egy nálam valamivel idősebb párizsi sráccal. Aztán ebből lett is valami. Egy jó hármas szex.

Gyakorlásnak jó volt. Ahogy közeledett az érettségi, a család egyre inkább be volt rezelve, mi lesz ha megbukom. Valóban voltak gondjaim a matekkal, de én nem láttam olyan tragikusnak a dolgot.Egyszer összeült a családi vészbíróság, hogy eldöntsék, hogyan lehetne engem kicsit több tanulásra ösztökélni. Büntetéssel már próbálkoztak korábban is, de nem vált be. Kitalálták, hogy valami nagy jutalmat fogok kapni, ha átmegyek matekból az érettségin.

Mi legyen az ? Sokat törték a fejüket, de nem sikerült semmi okosat kiötleni. Végül már engem is megkérdeztek. ( Ezzel kellett volna kezdeni. ) Azonnal elárultam a megoldást: egy hét Párizsban. Gyorsan osztottak, szoroztak, és kiderült, hogy ennyi pénz a világon sincs. Akkor jutott eszembe a párizsi srác. Elég lenne csak az utiköltség, a szállást a sráccal le fogom rendezni valahogy. Írta, hogy van saját lakása, nem a belvárosban, de metróval fél óra alatt be tud érni. Erre aztán mindenki kiakadt, hogy én egy ismeretlen férfinél akarok Párizsban lakni.

Inkább kérnekkölcsön, de erről szó sem lehet. A dolgot szegény nagyi oldotta meg, felajánlotta az összes megtakarított pénzét az én párizsi szállásomra. Persze így sem tanultam többet, de a francia sráccal már kezdtem szervezni az utazást. Megígérte, hogy nála lakhatom, sőt, ha a barátom is velem utazik, őt is szivesen látja. Ez így még jobb is lesz, nem kell egyedül utaznom. Szóltam Bandinak, a barátomnak, kunyeráljon otthon egy kis pénzt, mehessünk együtt Párizsba. Valamennyi neki is összejött. Valami csoda folytán nem buktam meg matekból, de franciából ötöst kaptam ! Sőt, egy ismerős révén még állást is sikerült szerezni egy utazási irodában. A család röpködött a boldogságtól ! Közben a francia sráccal mindent pontosan megszerveztünk. Az állomáson fog várni, küldtem neki fényképet is, hogy megismerjen. Kértem, hogy ő is küldjön, de nem volt hajlandó. Elérkezett a nagy nap ! Az egész család kikisért az állomásra. Bandiról persze nem tudtak, sőt ő otthon sem merte elmondani, hogy Párizsba utazik.

Azt mondta, hogy valami természetvédelmi táborba megy, ahol se telefon, se posta, se semmi civilizáció nincs. Mikor a vonat elindult, akkor öleltük át végre egymást Nem volt rövid az út, de élveztük nagyon. Rendesen elfáradtunk, mikor megérkeztünk álmaim városába. A megbeszélt helyen csak egy hatalmas néger fickó álldogált. Hol késik az én haverom ? Letettük magunk mellé a hátizsákjainkat, és vártunk. Erre a néger elkezdett vigyorogni, volt vagy száz foga, és anélkül, hogy akár egy szót is szólhattam volna, kaptam tőle két puszit. Mondta, hogy rögtön felismert, és hogy Isten hozott minket Párizsban. Én is meglepődtem, de Bandi talán még levegőt sem kapott. Bandi is elég magas, de a néger hapsi legalább egy fél fejjel magasabb volt nála. Hóna alá kapta a zsákjainkat, és megindult a metró felé. Mi meg szó nélkül kullogtunk utána.

Fáradtak is voltunk, meg is voltunk lepődve, úgy hogy sokat nem dumáltunk útközben. Már félig aludtunk, amikor megérkeztünk a lakására. Megmutatta a szobánkat, és mi fürdés, fogmosás, minden nélkül azonnal el is aludtunk. Az ébredés csodálatos volt. Szombat reggel volt, sütött a nap, és valami közeli piacról hangokat lehetett hallani. Még értettem is belőle valamennyit, bár a tanárnőnk nem éppen így ejtette a szavakat. Házigazdánk diszkréten bekopogott, és megkérdezte, mit kérünk reggelire. Nem akarunk sok időt ezzel tölteni, mondtuk, inkább menjünk, és lássunk minél többet. Életem egyik legszebb napja következett. Amit eddig csak képről láthattam, ott volt előttem, megfoghattam, éreztem a szagát. Minden álom megelevenedett. Mentünk, mentünk és mentünk. Nem is ebédeltünk. Közben kiderült, hogy a srác egy nagyon művelt, tájékozott, és igen jó humorú valaki. Nagyokat nevettünk háromasban. Bandi nem sokat értett franciául, ő azon nevetett, hogy mi nevetünk. Estére aztán nagyon elfáradtunk. Bementünk egy kis vendéglőbe, ahol főleg színes bőrűek voltak. Itt már én éreztem magam furcsán, de láttam, hogy sok fekete srácnak fehér barátnője van, és ez igazából senkit nem zavart.

Eszegettünk, iszogattunk. Aztán megint iszogattunk. Ha én iszom, elvesztem a fejem. A sok csodás élmény feldobott, a pia a fejembe szállt, fantasztikus hangulatban voltam. A srác javasolta, hogy menjünk el egy diszkóba. Én azt kértem, menjünk inkább haza. Bandi ismert, lehet hogy ő már sejtette, hogy mi lesz ennek a vége. Már a metrón is alig bírtam magammal, de otthon aztán minden gátlásom megszünt. Gyorsan lezuhanyoztam, és mikor kijöttem a fürdőszobából, már nem vettem fel semmit. Ott sétálgattam egy idegen lakásban anyaszült meztelenül. Bandi próbált egy köpenyt rám erőltetni, de nem sikerült neki. A fekete srác meg csak mosolygott. Gondolhatta, hogy a magyar csaj jól berúgott. Pedig ennél többről volt szó. Kefélni akartam, de nagyon. Nem is csak a Bandival, hanem a francia sráccal is. Egyszerre. Remegve vártam, hogy végre belém hatoljon valaki. Bandi gyorsan betuszkolt a szobánkba, és becsukta az ajtót. Tudta, hogy ilyenkor mi a teendő. Elkezdtünk szeretkezni. Nekem ez nem volt elég, egyszerre két fiút akartam. Átkiabáltam a srácnak, hogy ő is jöjjön be. Be is jött. Már rajta sem volt ruha. Hatalmas szerszáma volt. Eddig ilyet csak képen láthattam. Ez még tovább fokozta a vágyamat. Két fiúval sosem voltam eddig, igaz, képen már láttam ilyet. Összehasonlítva Bandi és a fekete srác fütyijét, nem volt kérdés, melyik hova kerül. Beleereszkedtem a hatalmas fekete fütyibe, Bandi pedig a fenekembe vezette be az övét. Ilyet csak egyszer próbáltunk, de az nem volt igazán jó. Most ez sem számított. Két fütyit akartam egyszerre érezni. Hát érzésben nem volt hiány.

A feketét nem is lehetett teljesen bevezetni, akkora volt. Bandi meg szorgalmasan gyömöszölt hátulról. Hárman háromféle ütemben mozogtunk. Aztán rájöttem, legjobb lesz, ha én nem is mozgok. Egyszerre lökdöstek alulról is, meg hátulról is. Bandi ment el leghamarabb. Nem is bántam, mert az már kezdett kellemetlen lenni. Eléggé sajgott hátul. A francia még bírta. Hogy Bandi kiszállt, így már én is szabadabban mozoghattam. Kezdtem egyre jobban élvezni a dolgot. Izgultam, hogy a francia nehogy előbb elmenjen mint én. Aztán valami melegség kezdett kifolyni belőlem. Bepisiltem. Pár mozdulat után elélveztem.

Úgy összerándult a hüvelyem, mint még soha. ( Vagy csak vastagabb volt, amit összeszorított. ) A harmadik összerándulásra aztán a fiú is elment. Mindenem zsibogott, sajgott, lüktetett. Csupa víz voltam, de legalább megnyugodtam. Alig bírtam felállni. Rögtön éreztem, hogy valami folyik végig a combomon. Kivánszorogtam a fürdőszobába. A hüvelyem is, és a fenekem is teljesen ki volt tágulva. Mindkettőből csöpögött valami. Nem nehéz kitalálni, hogy mi. Másnap folytattuk a városnézést. Volt még bőven mit megcsodálni. Úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna előző este. Még mindig sajgott mindenem alul, de nem bántam. Igaz, egy ismétléshez nem sok kedvem lett volna. Hétfőn már magunk maradtunk, vendéglátónknak dolgoznia kellett menni. Vettünk ajándékokat, nézelődtünk. Ha lett volna még két hetünk, az sem lett volna elég. De nem volt. Mikor hazaértünk, nagy meglepetésünkre Bandi szülei is vártak minket az állomáson. Valakitől megtudták, hogy együtt voltunk. Szerencsére nem volt nagy botrány, örültek, hogy épségben megérkeztünk. Volt sok mesélnivaló, mindenkinek be kellett számolni az élményekről. A húgomat az érdekelte legjobban, hogy volt-e valami Bandi és köztem Párizsban.

Egy szobában aludtunk-e a szállodában ? Bizalmasan bevallottam neki, hogy közös szobában aludtunk ugyan, de nem történt semmi olyan, aminek nem lett volna szabad. Fél óra múlva már a szüleim is tudták, és másnap már az egész város, hogy Párizsban vesztettem el a szüzességemet. És ez bizonyos szempontból igaz is

A feleségem már megint kurvul

Fiatal házas voltam és nagyon szerettem táncolni, ezért rendszeresen elvittem a feleségemet olyan szórakozó helyre is ahol mások is felkérhették, és rengeteget lehetett táncolni. Persze sokszor fajult odáig is a táncolás,hogy fogdosták a fenekét, de én nem szóltam érte,mert tetszett a dolog. Aznap is a csinos feleségem egy könnyű topot vett felülre melltartó nélkül és egy francia bugyit ,valamint egy harminc centis szoknyát aminek a két oldalán egy egy hat centis bevágás volt.

Én igazából tiltakoztam e szoknya ellen,mivel ha kidobós tánc volt a bő szoknya a derekáig fellebbent és kilátszott az alig bugyija és megmutatta mindenkinek a szép formás seggét és a domború punciját.De hát milyenek az asszonyok hiába fogtak már férjet kell még hozzá számtalan másik férfi akik alkalmanként nagyon megkefélik. Ezen az estén is ez történt.

Alig ültünk le és megkaptuk az italokat a város egyik nagy tánctermében elkezdődött a zene és mi is a táncparkettre mentünk egy kidobós tánc volt és a feleségem kérte a kidobást, mire tiltakozni kezdtem hogy már az első pillanatban megmutassam az itt lévő közönségnek a szép fenekedet. Mire egy morgás volt a válasz ezért úgy folytattam a táncot ahogy ő akarta és megforgattam a szoknyája meg teljesen a derekéig fellebbent és szabadon kilátszott az egész alsó teste,mert kiderült, hogy mielőtt elindultunk levette a bugyiját és én nem vettem észre.

Mikor rájöttem és felháborodva szóltam neki,mert ilyet még sose csinált közölte,hogy ma éjszaka szeretne valakivel egy nagyot kefélni akinek legalább harminc centis fasza van. Tudja is ki lesz az mert a szomszéd fiatalasszony bemutatta neki amikor találkoztak a folyosón. Lassan vége volt a táncnak és elment megint a budira mikor visszaült megmutatta,hogy felvette a bugyiját. Elmondta,hogy megbeszélte a sráccal még a mai nap délelőtt,hogy az első táncot így fogja járni és így megismeri őt,ha tetszik neki kérje fel majd táncolni.

Ettől kezdve alig kezdett elhangzani a zene már ott volt bemutatkozott és elvitte a feleségemet táncolni. Az egész táncoláskor a lassú számolnál folyton a feleségem szoknyája alatt volt a keze és tapogatta a fenekét. A feltűnő az volt,hogy még csak nem is zavarta a feleségemet az,hogy simogatják,hol a punciját hol a fenekét.Volt olyan alkalom amikor a srác a fenekénél benyúlj a feleségem bugyijába és a csupasz seggét simogatta markolászta,mint később megtudtam ilyenkor a puncijába is bedugta az újait.

Mikor a tánc befejeződött a srác visszament a helyére , de azonnal átjött hozzánk a feleségemmel. Mondta,hogy ezt megbeszélte a feleségemmel és ő beleegyezett,mert szeretné még az asztalnál is simogatni őt. Persze nekem ez roppant kínos volt,hogy az egész szórakozóhely azon csámcsogott mekkora kúrva lett a feleségem.Mikor ezt kifejtettem csak nevettek rajta mindketten és a nejem közölte,ha nem tetszik elmehetnek máshová,de akkor csak két nap múlva megyek haza.

Így aztán és is elkezdtem simogatni a feleségemet sőt a legközelebbi táncnál a topja egyik pántját lehúztam és így kilátszott a melle is amiért nagyon dühös lett a nejem. Mondtam neki ha neked mindegy,hogy más is látja hogy kint van a segged akkor én is gy9ny9rködjek abba ahogy leng a melled tánc közben szabadon.

Persze ezek után már nem maradtunk és mire leültünk volna a srác közölte ki van fizetve a fogyasztás ás mehetnénk inkább haza.El is indultunk. Az úton a feleségem folyton csókolózott a sráccal, de amikor elfordult tőle felhúztam a feleségem topját és kitettem a kíváncsi szemeknek a melleit. Ezen felháborodott és visszahúzta majd sietősebben kezdtek menni,hogy minél hamarább otthon legyünk. Még az utcán sikerült kigombolnom a szoknyáját ami lecsúszott a bokájára és majdnem elesett összepiszkította és nagy örömömre így baktattunk hazáig. Mondtam neki ezt máskor is meg fogom csinálni,mert sokkal jobban nézel ki egy szál bugyiba vagy a nélkül mint szoknyában.

Mikor felértünk a lakásba a lakás ajtó előtt már levette a toppját amiért nagyon megdicsértem mert ott lámpa volt és a lámpa megmutatta a szép melleit. alig értünk be ott a nagy szobába mentünk be ahol bekapcsoltuk a magnót és elkezdett a sráccal táncolni, majd leguggolt és kivette a srác faszát és elkezdte szopni. Erre a srác is ledobálta magáról a ruhát és lehúzta a bugyiját a feleségemről és a szőrös pináját kezdte simogatni,majd belecsókolt és nyalni kezdte. A feleségem mindig is imádta ahogy nyalják a punciját és ez a punci most már igazán váladékos volt annyiszor lett izgatva.

Nagyon tetszett amikor a szájába vette a mellbimbóját a feleségemnek és elkezdte szopni,szívni harapdálni és bekapta a mellét a szájába,majd harapdálni kezdte. Azt hittem leharapja mert néha nagyot szisszent a nejem akkorát harapott bele, de ekkor igénybe vette a másik mellét is amiből még mindig jött egy kis tejecske,hiszen a fiam már másfél éves volt és én is előszeretettel szoptam a melleit és kiszívtam mindig a tejet belőle.Közben elkezdte simogatni a hasát a combjait,majd lefejtette és misszionális pózban megkefélte. Nagyon tetszett amikor a feleségemet kefélte és az elkezdett vinnyogni, mert szerintem a srác fasza több volt mint harminc centis és ilyen hosszú és vastag fasz még sose járt benne. Mikor odahúzott magához és elpanaszolta,hogy nagyon fáj ahogy keféli a srác és nagyon feszíti a pináját örömmel vettem tudomásul. Erre odahúzta a srác fejét és a fülébe súgott valami mire a srác elkezdte a seggébe nyomni a faszát, de hirtelen kihúzta és a feleségem megfogta a fejemet és a számba nyomatta a nagyot röhögtek.

Amikor a srácnak a fasza elkezdett rángatózni a megint a számba nyomta a faszát és a feleségem megfogta a fejemet míg teljesen tele nem engedte gecivel a számat. ez más jobban esett mert nekem nagyon is ízlett ez a koktél.Amikor kiürült a farka szépen körbenyaltam letisztítottam a srác farkát és az fogta és a feleségemet megfordította és a seggébe kezdte nyomni az irgalmasan nagy faszát. Nagyon tetszett,hogy vinnyog a feleségem és én biztattam is a srácot nyomja be teljesen. A nejem az ájulás határán volt és ekkor segítettem nekik,hogy az ölébe vegye, de úgy,hogy közben a srác fasza a seggébe maradjon. Mondtam neki,hogy őszintén örülök neki,hogy dugja a seggét a feleségemnek és ha gondolja máskor is jöjjön át.Ekkor elmondta,hogy harminckét centis hosszú és hét centis vastag a fasza , de a tövénél eléri a kilenc centit is. Mikor megint kezdett élvezni szólt hogy nyissam ki a számat, majd egy zsebkendővel letörölte a szart a faszáról és teleengedte megint a számat.Mondtam neki erre akkor szoktam rá amikor nem engedett magához a feleségem , de azt megengedte,hogy kiszopjam a kanijai faszát,hogy így védekezzen a terhesség ellen. Én is szoktam a saját farkamat is leszopni és a tartalmát is lenyelni. Más nap reggel mielőtt a srác elment még egyszer derekasan megbaszta a feleségemet ami örömmel töltött el. Majd folytatom
Tetszik!

Duplacsövű műfasz

A kedd ugyanúgy kezdődött, mint általában. Felébredtem, nyújtóztam egyet, majd a hátamra fordultam. Fontolgattam, hogy átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom, de eszembe jutott, hogy a suli véget ért erre a nyárra. Hirtelen jókedvem lett. Ez azt jelenti, egész nap ülhetek a medencénél és lógathatom a lábam. – Azaz, várjunk csak! Anya mondott valamit a bevásárlásról. – Az még belefér. Felkeltem és végig mértem magamat a falitükörbenel kezdett csorogni a számba. – „Ki ne köpd! Nyeld le!” – rivallt rám Pista. Hányinger kerülgetett, de nem mertem ellenkezni. Mikor mindketten elélveztünk, a nő megfordult, Pista pedig kezébe adott egy duplacsövű gumifaszt. – „Biztos, nem tudod, milyen érzés megdugni egy nőt. Most kipróbálhatod, és érezni fogod azt az érzést, amit a férfiak.” – mondta. A nő szakértő módon széthúzta a combjaim, s az ikerpénisz egyik végét a puncimba dugta. Majd szétnyitotta saját pirosló nagyajkait s a bunkó másik végét a saját pinájába nyomta. Lassan köpülni kezdte a punciját. Élvezte, hogy ő az aktív fél, s most művelheti mindazt, amit a teremtés koronái rajta szoktak elkövetni. A gumi sercegett, ropogott. Feltámadtak vad ösztönei, kihasználta a kiszolgáltatott helyzetemet, vadul vágtatott rajtam. Hamarosan mindketten újból kielégültünk. Csöngettek. A házigazda ajtót nyitott és belépett rajta egy fiatal asszony, szemmel láthatólag nem volt már kislány, mert a hasa méretéből ítélve, már a 9. hónapban lehetett. Hamar levetkőzött, és Pistára nézet. Pista elővet egy felcsatolható műfaszt, és a kezembe adta. – „Csatold fel!” – szólt, és én megtettem. – „Most pedig keféld meg ezt az asszonyt! 9 hónapja nem érzett magában faszt.” Az asszony végignyúlt az ágyon és felkínálta ölét. Lábait fantasztikusan szétterpesztette, kezével széthúzta a muffját. Négykézláb ereszkedtem, bedugtam műfaszomat a muffjába és gyakorlatlan mozdulattal baszni kezdtem. – „Ütemesebben! Találd el a ritmust!” – szólt Pista. Magam is meglepődtem, mikor néhány próbálkozás után sikerült is. Sőt, még élveztem is, hogy egy másik nőstényt dughatok. Saját puncim is megáradt, s a lógecivel keveredve csorgott a műfütyi mellett. Negyedórai kefélés után végre elélveztem, egész testemben megremegtem. Az asszonyt is sikerült eljuttatnom a csúcsig. – „Ezeket a fotókat pedig elteszem, és ha valamikor nem engedelmeskedsz, vagy ellenem fordulsz, akkor illusztris helyekre fogom elküldeni. Azt is megbánod, hogy megszülettél! Most pedig elmehetsz, de minden vasárnap várlak egy hasonló orgiára.” – mondta Pista. —— Azóta még tehetetlenebb vagyok. Nem tehetek ellene semmit. Rabszolga vagyok. Én vagyok a hülye, hogy megtettem mindent neki. Legjobb lenne, ha nem is lennék, nem élnék. Akkor nem zavarna, ha mindenhova elküldené a fotókat. Vagy eltűnni a föld színéről? Hova, hogy ne találjon meg? De minden ismerősömet nem tudom magammal vinni, meg mit mondanék nekik, miért viszem őket magammal? SEGÍTSÉG!

Anális közösülés a kollégiumban

Mint minden nap, ma is a koleszban feküdtem egyedül az emeltes ágyam aljában. Már végeztem a tanulnivalókkal amikor berontott Dave a pasim. Egy aktatáskaszerűség volt a kezében.
– Szia kicsikém. Ma durván szexelünk.- mondta és Mielőtt válaszolhattam volna befogta a számat. Rajtam csak egy bugyi volt – ami már kezdett nedvesedni a perverz gondolataimtól – és egy hosszított póló. A keze közébe került az olló, amivel levágta rólam a bugyit, majd a számba tömte. Kutyapózba állított, majd összekötözött úgy, hogy ne akarjak megmozdulni. A kötelek bevágtak a bőrömbe. A mellemet is megkötötte. Így hát az ágyon voltam. Ki voltam szolgáltatva neki. A nedves pinám és a seggem felé meredezett. Ekkor meghallottam a zümmögést. A csiklómra nyomta a kis szerkezetet mire elégedetten nyögtem. Ő is levette a ruháit, a fasza ott meredezett a szabad levegőben.
-Drága Lilikém. Holnap nem tudsz bemenni a gimibe…sajnálom. Ma nagyon szétbaszlak.
Ekkor hátrament a táskájához. Valami nagyon suhogott. Ekkor rácsapott a seggemre. Egy ostor. Felszisszentem vagy valami hasonlót. Rámvert még néhányszor. A kis vibrátor még mindig oda volt rögzítve a csiklómhoz, termeltem a nedvet. Abbahagyta a csapkodást. Tudtam, hogy vörös a seggem, meg éreztem is. Nagyon égetett. Valamit érzetem a segglyukamnál. Egy egyre nagyobb golyókból álló gyöngysor volt az. Először mind a 10 golyót benyomta a hüvelyembe. Gondolom nedvesítő gyanánat. Ami utána történet…oh istenem. Nem vett síkosítót ezért a pinanedvemmel kente be a segglyukam. Egyesével nyomta be a golyókat a segglyulamba.
-Na most Lilikém kezd csak szélen kinyomni a golyókat.- vigyorgott. Nem kezdtem el azonnal. Ennek következménye lett, hogy…belémnyomta méretes – 26 centis – farkát. A seggembe. Felvonyítottam miközben kiköptem a nedves bugyit a számból. Hörögtem és egyfolytában csak rángott a testem az orgazmusoktól.
-Jól van bébi. Teljesítetted a feladatod.- élvezett belém. Utána persze nem hagyott csak úgy ott. Újra elkezdte csapkodni a fenekem…de egy idő után már a hátamat a combom külső és belső részét és a pinámat is csapkodta. Szinte félájult voltam a kéjtől a fájdalomtól és az eseményektől. Persze az eset után még sokszor csináltuk így.

Zsoltika, a női bugyis fasz

Zsoltika részt vesz egy megalázó orvosi vizsgálaton, amit a nagyteremben ülő klubtagok kivetítőn néznek végig. Utána újabb kérdések követeznek. Gézukát felveszik a klubba, ezután hazamennek.

– Állj oda a szék mellé és vetkőzz le Zsoltika – mondta Anna feltekintve a monitorról.
Zsoltika körülnézett, aztán sóhajtva a mondott helyre ment és megfogta a pólója alját és kicsit ügyetlenkedve a szűk póló és a melltartó miatt kibújt belőle. Körülnézett, hova tegye a ruháját.
– Tedd csak oda, a szék támlájára – mondta Évi, aki most lépett be a függöny mögül, már ő is fehér köpenyben.
A fiú letette a pólót, aztán picit tanácstalanul megállt. Nem tudta mit vegyen le. Szégyellte, hogy melltartó van rajta, szerette volna levenni, de a melltartóhoz volt rögzítve a szalagja, egyedül nem tudta levenni, segítséget kellett kérnie. A nadrágot le tudta vennie egyedül is. Így egy nagy sóhaj kíséretében letolta a nadrágját, aztán le kellett ülnie, hogy levegye a cipőit és zokniját, csak ezután tudott kibújni a nadrágból. Leterítette azt is a szék támlájára, aztán bizonytalanul megállt.
Anna felnézett a rózsaszín bugyiban és sportmelltartóban, lehajtott fejjel álldogáló fiúra.
– Szép a fehérneműd Zsoltika, értem, hogy szereted, és nem akarod levenni. De most a vizsgálat miatt muszáj pucérnak lenned. Vegyél le gyorsan mindent!
Zsoltika sóhajtott és letolta a bugyiját, kilépett belőle, aztán a széktámlára tette azt is. Hátra nyúlt a háta mögött, megpróbálta a biztosítótűket kikapcsolni és levenni a melltartót, de nem sikerült neki. Teljesen piros arccal halkan megszólalt:
– Ké… Kérem… Tessék szíves lenni segíteni, nem tudom egyedül levenni a melltartót…
– Miért nem? – kérdezte kíváncsian felnézve Anna. Végigmérte a fiú szőrtelen testét, hogy elől, a hátrakötött kis pisilő helyén csak egy rózsaszín háromszög van. Elmosolyodott. – fordulj meg, mutasd a segged!
Zsoltika lassan megfordult, a hátát és a fenekét mutatva a doktornőnek. A hátán, a melltartótól egy hosszú háromszög alakban, húzódott le a két rózsaszín szalag a segge alá, ahol a kis pisilő végére kötve tűnt el.
Évi felnevetett, de úrnője egy pillantásától elnémult.
– Fordulj újra körbe, Zsoltika! Ki öltöztetett fel?
A fiú lassan körbefordult és csendesen válaszolt:
– Ági öltöztetett Hölgyem.
– Ügyes lány! Mondd meg neki otthon, hogy gratulálok hozzá, milyen ügyesen rögzítette a kis pisilődet. Most Évi fog segíteni levenni a szalagot és majd, amikor felöltözhetsz, ő fog segíteni újra megkötni. Évi – fordult az asszisztensnőhöz – jegyezd meg, hogyan van a gyerek kis pöcse megkötve, hogy vissza tudd majd kötni, ha kell!
Évi megnézte a melltartóba kapcsolt biztosítótűket, aztán leguggolt Zsoltika mögött, rávert kicsit a seggére:
– Hajolj előre, sissy! Tedd szét a lábaidat!
Zsoltika a doktornőre nézett, de az bólintott:
– Engedelmeskedj Évinek! Évi ápolónő, rengeteg fütyit látott már, nem kell szégyenlősködnöd. Különben is megígérted, hogy engedelmes leszel, igaz? Ne kelljen most itt elfenekelni, mielőtt még az eddigiekért megkapod a büntetésed!
Zsoltika sóhajtott, aztán széttette a lábait és előrehajolt, ahogy a nő utasította. Évi kis ideig nézegette a kötését, aztán felnyúlt és kikapcsolta a szalagot melltartóhoz rögzítő tűket, majd ügyesen levette a szalagot a fiú kis fütyijéről. Anna végignézte, aztán utasította a fiút:
– Állj egyenesen, húzd ki magad!
Zsoltika egy pillanatig habozott, aztán halkan megszólalt:
– Hölgyem… A kis pisilőm…
– Most lehet elől – nevette el magát Anna.
Zsoltika előre engedte a golyóit és a kis fütyijét és felegyenesedett, kihúzta magát.
– Fordulj meg!
A fiú szembe fordult a két nővel, a kis fütyije elől lógott le, a fitymája alól kis nedvesség szivárgott ki. A rózsaszín melltartó még mindig rajta volt.
– Vedd le a melltartódat, aztán állj oda, megmérjük a magasságod és a súlyod – mutatott Anna a mérlegre.
A fiú ügyetlenül kibújt a melltartóból és letette a székre, aztán követte Évit, aki ráállította a mérlegre, aztán lemérte a magasságát, majd a többi méretét is és bediktálta a doktornőnek az adatokat. Anna meghallgatta, megmérte a vérnyomását, pulzusát.
Zsoltika lassan feloldódott, azon kívül, hogy pucér volt, amit szintén kezdett már megszokni, ez egy normális orvosi vizsgálatnak tűnt. Vért vettek tőle, egy vattás pálcikával a szájából vettek mintát, közben a doktornő az egészségére vonatkozó általános kérdéseket tett fel.
Zsoltika éppen állt a szék mellett, és a doktornőre figyelt, amikor érezte, hogy valami hideg a hasának nyomódik a pisilője mellett, aztán Évi megfogja a kis farkát. Csak egy pillanat volt, már el is engedte és mondta a mérés eredményét:
– A pénisz nyugalmi állapotban 3,6 cm.
Zsoltika azonnal céklapiros lett.
– Nem kell szégyenlősködni Zsoltika! – nevetett fel Anna doktornő – láttunk mi már kisebbet is, igaz az a fiú 10 éves volt! De semmi baj, egy kis sissynek nem kell nagyobb pisilő, hidd el! Most guggolj le szépen a tál felett és pisilj ebbe a pohárba!
Zsoltika pirosló arccal elfordult és háttal a két nőnek leguggolt a tál felé, a poharat a pisilője alá tartva. Évi szólni akart, hogy forduljon feléjük, de a doktornő leintette: ha háttal van a gyerek, hátha könnyebben leküzdi a szégyenét és tud pisilni, különben is, ebben a pózban pont az egyik kamerával szemben guggolt le. Zsoltika a kameráról nem tudva próbálkozott, de nem tudott pisilni, végül nem bírta már guggolást ki kellett egyenesednie.
Anna azonnal rá szólt: – Jobb, ha igyekszel és pisilsz magadtól, mert különben katétert kell feldugnunk! Tudsz pisilni, tele a hólyagod, kitapintottam az előbb, csak a szégyenkezést kell legyűrnöd. Otthon tudsz ugye Ági előtt pisilni? Hát meg kell szoknod, hogy mások is látják, amikor pisilsz. Na, már pihent a combod, rajta, kezd újra, és most sikerüljön!
Zsoltika nagyot sóhajtott és megint leguggolt a tál felé. Addig erőltette, míg sikerült pisilnie. Gyorsan megtelt a vizeletmintának szánt pohár, de a fiú nem tudta abbahagyni, pisilt, míg a tál alján jó kétujjnyi pisi gyűlt össze. Zsoltika felegyenesedett és zavartan megállt, aztán nyújtotta a poharat Évi felé.
– Nem gondolod, te kis hülye, hogy így elveszem tőled? Tiszta pisi kívülről is a pohár. Nyald le tisztára! – mondta felháborodottan a nő.
Zsoltika a doktornőre nézett, de az csak bólintott és annyit mondott:
– Rajta!
Zsoltika beletörődve nyalogatni kezdte a poharat, az alját, az oldalát, ahol a túlfolyt pisi benedvesítette, aztán észrevette, hogy évi egy papírkendőt nyújt felé.
– Jó lesz, vedd el a papírt és törölgesd meg szárazra a poharat!
Zsoltika hálásan vette el a törlőt, hamar megtörölte a poharat és odaadta Évinek.
– Jól van Zsoltika. Ott a mosdónál megmoshatod a kis fütyidet, ne legyen pisis, aztán egy papírtörlővel megtörölheted.
A fiúnak kicsit ágaskodni kellett, hogy a fütyije a mosdó felé érjen. Miután szárazra törölte a pisilőjét és a törlőt a kukába dobta, felnézett.
Anna éppen egy gumikesztyűt húzott a kezére, Gézukának rögtön rossz érzése támadt. Nem volt sok ideje félelemre, Évi megfogta a karját és egy furcsa formájú székhez vezette:
– Ülj le! – utasította a nő, és ahogy a fiú leült valamit elmozdított a széken, amitől az hirtelen lebillent. Mire Zsoltika ijedten felkiáltott, már félig a hátán fekve találta magát és Évi már szíjazta is a székhez. A mellén vezetett körül egy szíjat, aztán a két lábát bokánál és térdnél rögzítette a szék lábtartóihoz, végül a kezeit is leszíjazta.
Anna a fiúhoz sétált, megfogta a kis fütyijét és hátrahúzta a bőrt, diktált Évinak, aki gépelte:
– A pénisz ép, nyugalmi állapotban az átlagosnál kisebb. A herék tapintásra épek, átlag alatti méretűek. Gombás fertőzésnek, nemi-, vagy bőrbetegségnek nyoma nincs.
A szék melletti karhoz nyúlt és előre tolta. Egy motor kezdett működni és a szék két lábtartója, egészen fel a fiú seggéig, V alakban elkezdett eltávolodni egymástól. Anna a fiú ágyékét és arcát is nézte miközben egyre jobban kitárult előtte. Amikor már kellemetlen volt a széttárt lába, de még nem igazán okozott fájdalmat a nő kikapcsolta a motort.
Egy tégelybe nyúlt, vazelinbe mártotta a jobb keze ujjait, aztán miközben a ballal megemelte a fiú golyóit jobban beujjazott a széttárt seggébe.
Zsoltika felszisszent a nem várt, ismeretlen nyomástól, aztán a középső ujj behatolásakor fel is visított kisé.
– Ne félj, kis bugyis – nevetett Anna – ez csak egy vizsgálat, nem, veszem el a szüzességed, nyugodj meg! Azt megtarthatod az első pasidnak.
Évi is felnevetett, Zsoltika pedig piros arccal, lehunyt szemmel csendesen sírdogálni kezdett szégyenében.
Anna megmozgatta az ujját a fiú seggében, kitapintotta a prosztatáját, aztán bedugta a mutató ujját is és már két ujját mozgatta meg a fiú seggében.
– A prosztata érintésre ép, korának megfelelő méretű. Az annusz egészséges, jól tágul, aranyér nincs.
Évi begépelte, aztán felállt, elővett egy kis vibrátort és odaadta a doktornőnek.
Zsoltika hallott egy kis berregés, aztán érezte, hogy az ujjak eltűnnek a seggéből. Megkönnyebbülten felsóhajtott, de abban a pillanatban valami más, hidegebb, keményebb és rezgő, remegő dolog hatolt a lyukába. Ahogy a kis remegő rúd mélyebbre hatolt, majd megérintett valamit odabent a végbelében, a fiú döbbenten vette észre, hogy kezd felállni a fütyije. Elkerekedett szemmel nézett fel a mosolygó doktornőre.
– Anális izgatás hatására a pénisz kezd merevedni – diktálta Anna, fél szemével az óráját nézve – a prosztata megérintésétől mérve 42 másodpercre a pénisz teljes merevedése figyelhető meg. Gyere, Évi gyorsan mérd meg, pár másodperc még és elélvez!
Évi gyorsan odalépett egy mérőeszközzel és máris mondta az eredményt:
– Teljesen erektált állapotban a pénisz hossza 11,6 cm, legnagyobb átmérője 1,8 cm.
Anna azonnal elhúzta a vibrátort és ki is kapcsolta, de bent hagyta a fiú lyukában. Diktálni kezdett:
– Vizsgált személy, Bugyis Zsoltika, 20 éves, 165 cm magas, testtömege 82 kg, enyhén túlsúlyos. Korához képest alulfejlett, nemi szerve méretéből adódóan sissy és faszszopó szolgálatra teljes mértékben alkalmas. Szervi rendellenessége nincs, betegség, fertőzés nyomai nem láthatóak, teljesen egészséges. A laborvizsgálatok eredményei után szolgálatra alkalmas. – Odafordult a fiúhoz – Gratulálok Zsoltika! Ha a felvételin megfeleltél orvosi akadálya nincs, hogy nemsokára egy boldog kis sissy köcsög legyél!
Anna levette a gumikesztyűket, aztán elvette a nyomtatóból a papírokat, és míg Évi kiszabadította Gézukát a székből, átfutotta azokat, aztán aláírta.
– Évi kösd meg a kis sissy pisilőjét, ahogy eredetileg volt, de ne húzd fel, csak tedd hátra neki. Ne öltözzön fel, hátha látni akarja valamelyik klubtag pucéran, csak adj rá egy köntöst, ami illik hozzá.
– Igenis Úrnő – mondta mosolyogva Évi, aztán vette a fiú szalagját, leguggolt előtt és gyorsan, erősem megkötötte a kis pisilőn.
– Fordulj! – parancsolta a fiúnak, és ahogy megfordult rácsapott a seggére – Lábakat szét, dőlj előre!
Zsoltika engedelmeskedett, aztán felvisított, amikor évi átnyúlt a lába között, elkapta a fütyijét és a golyóit, és erősen hátrahúzta.
– Évi, ne tépd le a kis pöcsét, még nem engedte meg az anyja! – nézett fel nevetve Anna.
– Bocsánat, Úrnő! – mondta Évi, szintén nevetve, aztán megint a fiú fenekére csapott – Kiegyenesedni!
Zsoltika engedelmeskedett, aztán a doktornő utasítására lassan körbefordult.
– Ügyes vagy Évi! Ez a kis kövér köcsög pedig egész jól néz így ki. Ha egy kis csöcse is lenne, elmenne egy duci 13 éves kislánynak. Na, adj rá valamit és vidd ki a terembe!
– Igenis Úrnő – mondta Évi, aztán a szekrényből elővett egy halványrózsaszín selyem köpenyt, ráadta a fiúra és megkötötte az övet. – Na, gyere, kisköcsög! – mondta és kivezette a terembe ahol a felvételi beszélgetés zajlott.
Zsoltika lesütött szemmel lépett be, arra kapta fel a fejét, hogy valaki tapsol.
– Gratulálok Zsoltika! – hallotta egy ismeretlen nő hangját, aki eddig nem volt jelent a felvételin. – Örülök, hogy egészséges vagy és orvosilag megfelelsz sissynek. Gratulálok, hogy milyen gyorsan reagál a kis pisilőd a szűz puncid ingerlésére! Igazi kis született sissy vagy!
Zsoltika piros arccal sütötte le a szemét.
– Köszönd meg Judit úrnőnek a dicséretet, te szerencsétlen hülye! – Súgta a fülébe Évi.
Zsoltika nyelt egy nagyot, aztán felnézett egy pillanatra, majd lesütve a szemét halkan mondta:
– Köszönöm szépen a dicséretet Úrnő!
– Megérdemled kis sissy! Az én kis sissykéim, Andi és Gabi sem voltak ilyen ügyesek és aranyosak eleinte, sok vessző elkopott a seggükön, míg engedelmes, szép kis sissyk lettek. Remélem, hamar utoléred őket, és jó barátnőjük leszel majd!
– Köszönöm Úrnő, igyekezni fogok – mondta halkan Zsoltika.
Gézukát Évi felvezette a színpadra, az előző helyére és az anyja és Steve Dock is visszaültek az asztalhoz. Anna is visszajött, mindenki elfoglalt az előző helyét, Judit pedig leült a férje mellé.
– Tehát, a jegyzőkönyv számára kérdezem, orvosilag minden rendben a jelölttel és ha a labor nem mutat ki semmi rosszat, alkalmas szolgálatra? – kérdezte Gábor Annához fordulva.
– Igen, Gábor – felelte a nő. – Az allergia teszttel együtt 2 hét múlva lesz meg minden eredmény, de magam részéről, az orvosi tapasztalatom alapján, biztos vagyok benne, hogy egészséges és alkalmas szolgálatra.
– Köszönjük, Anna. – a többiekhez fordult – Van még valakinek kérdése a jelölthöz? Judit, te később érkeztél, van kérdésed?
– Köszönöm, Gábor, kérdésem nincs, de szeretném megnézni a gyereket pucéron, ha már a vizsgálat után nem öltöztették fel, aztán talán akkor lesz kérdésem.
– Rendben van – mondta a férfi – Zsoltika! Vedd le a köpenyedet!
A fiú felnézett az anyjára, de a fények miatt nem látta az arcát, csak azt, hogy bólint. Nagyot sóhajtott és levette a köpenyt. Ott állt a színpadon, az erős fényben pucéron, hátratett pisilővel, kezében a rózsaszín köpennyel.
– Kati! Segíts a sissynek, vedd el a köpenyét és maradj mellette, ha kell a segítség! – Mondta Judit, Kati pedig már szaladt is fel a színpadra és elvette a fiútól a köpenyt.
– Fordulj körbe, Zsoltika! Nagyon szép a kis pisilőd vége és a golyócskáid a segged alatt! Mitől ilyen hurkás a segged Zsoltika? Fordulj meg szépen felénk és válaszolj: miért kaptál ki és mennyit kaptál? – utasított Judit.
Zsoltika megfordult, lesütött szemmel megállt, aztán elmondta, hogy a büntetését írta és a szövegben ejtett helyesírási hibákért kapott kilenc pálcaütést. Aztán néhány kérdés után a fiú lassan, akadozva elmesélte, hogy bepisilt a vásárláskor, hogy hogyan fenekelték el érte, milyen büntetést kellett írnia, amiért az utolsó kilenc pálcát kapta .A végén már szipogott újra a megaláztatástól.
– Rendben van, Zsoltika. Azt hiszem, eleget láttunk és hallottunk ahhoz, hogy eldöntsük felveszünk-e a klubba sissytanulónak. Most felveheted a köpenyedet, és Steve Dock Úr és édesanyád felügyelete mellett, barátkozhatsz a két sissyvel, míg mi döntünk a sorsodról. – Mondta Gábor, aztán a többi klubtaggal kimentek egy ajtón.
– Köszönöm szépen Uram – nyögte ki Zsoltika, és hálásan belebújt a köpenybe, amit Kati tartott neki. A lány intésére felment a színpadra a két sissy is és megálltak Zsoltika mellett, de amikor megcsókolták volna, Steve Dock leállította őket:
– Gézukának nincs rendesen megkötve a kis pisilője. Ugye nem akarjátok, hogy engedély nélkül felálljon neki, és büntetést kapjon érte? Csak beszélgessetek, mesélhetek neki magatokról, amíg várakozunk.
Nem kellett sokáig várniuk, néhány perc múlva nyílt az ajtó és sorban bejöttek a klubtagok. Amikor mind leültek Gábor felállt és megszólalt:
– Gratulálok Zsoltika! Négy igen és egy tartózkodás mellett felvettünk a klubba sissy tanulónak. Nemsokára elkészítjük a sissy igazolványodat, amit a klubbon belül mindig kitűzőként, névkártyaként kell viselned. Megkapod a klub szabálykönyvét, amit meg kell tanulnod, mire legközelebb a klubba jössz. Ez leghamarabb a laborvizsgálataid megérkezése után lehetséges, hogy pontosan mikor, azt mostantól a nevelőd, Steve Dock Úr dönti el. Mostantól kezdve Steve Dock Úr felel érted a klubban, ha bármiben hibázol, őrá hozol szégyent, ha jól szolgálsz, és jól haladsz a tanulmányaiddal, az ő dicsősége lesz. Mindenben engedelmeskedned kell neki, ezen kívül be kell tartanod a klub szabályait, elsősorban azt, amit írásban is vállaltál már: a titoktartást. A laborvizsgálataidra várva mindent lesz időd megtanulni. Gratulálok még egyszer, sissy!
– Köszönöm Uram! – mondta Zsoltika lesütött szemmel. Tényleg hálás volt. Hálás volt, hogy véget ért ez a nehéz megpróbáltatás, hogy bármi lesz ezután, olyan rossz nem lehet, hiszen Andi és Gabi is jól vannak, és boldognak tűnnek. Zsoltika felnézett és elmosolyodott, hosszú idő után először, és megismételte: – Köszönöm szépen, Uram!
– Amikor a nevelőd, Steve Dock Úr, először elhoz majd a klubba ki fogunk kérdezni a klub szabályaiból és, ha hibázol, ha nem tudsz megfelelően válaszolni, büntetést fogsz kapni, tehát tanulj szorgalmasan! A mai viselkedésedért is, azért hogy megpróbáltál elszaladni, akkor kapod majd meg a büntetésedet.
– Igenis Uram – válaszolt csendesen a fiú.
– Gratulálok Zsoltika! – mondta az anyja mosolyogva és megpuszilta két oldalról – Ügyes voltál. Igyekezz ezentúl mindig ügyes, engedelmes kis sissy lenni, ne hozz szégyent a nevelőidre!
– Igen anyuka, igyekezni fogok!
Steve Dock is a fiúhoz lépett, megfogta az állát és megemelte, szembe fordította magával:
– Zsoltika! Felvettek a klubba tanulónak. Gratulálok! Ahogy Gábor Úr mondta, meg kell tanulnod a szabályzatot és mostantól mindenben engedelmeskedned kell nekem, és azoknak, akit én mondok. Megértetted?
– Igen Uram – mondta csendesen Zsoltika.
– Hát, majd látjuk, mennyire leszel engedelmes és jó tanuló, mennyire fogsz igyekezni! Tudod, különben szigorú büntetéseket fogsz kapni, nem akarom, hogy szégyenkeznem kelljen miattad!
– Nagyon fogok igyekezni Uram! – ígérte Zsoltika.
– Remélem is, különben folyamatosan vörös és hurkás lesz a segged! – mondta Steve Dock, elengedte a fiú állát és hátrébb lépett, hogy helyet adjon a házaspárnak, aki az időközben kivilágított nézőtérről feljöttek a színpadra gratulálni az új sissynek.
Judit most közelről is végigmérte Gézukát, aztán két oldalról megpuszilta az arcát, mint kicsit korábban az anyja.
– Gratulálok Zsoltika! Nagyon örülök, hogy felvettek a klubba és remélem, jó barátnője leszel majd az én két kis sissymnek! Ők sokat tudnak majd neked segíteni, tanítani hogyan legyél mindig csinos, engedelmes kis faszszopó. Remélem, nemsokára látunk majd itt a klubban cumizni és hamarosan a kis puncidat is használatba veszik, és így igazi kis sissy köcsög leszel!
Zsoltika teljesen piros arccal hallgatta a nőt, nem tudta mint mondjon, végül nagyot nyelt, lesütötte a szemét és megköszönte a jó kívánságokat. Judit férje, András, aki eddig Steve Docknal beszélgetett, most szintén odalépett Gézukához.
– Gratulálok kisköcsög! Nemsokára te is olyan kis faszszopó leszel, mint az én kis köcsög fiaim! Hamarosan kipróbállak majd!
– Igenis Uram – nyöget ki halkan lesütött szemmel Zsoltika.
– Szeretnél már szopni, kisköcsög? Faszszopó lenni?
Zsoltika piros arccal lesütött szemmel állt. Tudta milyen választ várnak tőle, akármit gondolt is, így halkan kimondta:
– Igen Uram.
– Hangosabban és teljes mondattal válaszolj! Mit szeretnél, Zsoltika? – Nem András kérdezte, hanem egy furcsán ismerős hang.
Zsoltika kicsit hangosabban válaszolt:
– Szeretnék szopni, Uram. Szeretnék faszszopó le… – a fiú felnézett miközben kimondta és döbbenten ismerte fel a kérdezőben, Sándorban, az egyik egyetemi tanárát, azt, akinek néhány napja nekiment a folyosón. Ijedten elhallgatott és lesütötte a szemét, sőt megpróbált elfordulni, elmenekülni.
Sándor felnevetett és elkapta a fiú vállát, erősen tartotta, miközben magyarázta a többieknek a történteket:
– Mi Gézukával már ismerjük egymást az egyetemről. Néhány napja majdnem fellökött a folyosón, annyira sietett leadni a dolgozatát. Volt vele egy nagyon csinos lány, azt mondta a barátnője, már akkor gyanús volt a dolog. Ezek szerint – fordult Steve Dockhoz – a te lányod volt?
– Igen, ő kísérte el Gézukát az egyetemre. – válaszolt Steve Dock – de erről a történetről nem számoltak be. Na, otthon majd kikérdezem a lányom is, Gézukát is. Elnézésedet kérem a sissy viselkedéséért!
– Az összeütközésünk szóra sem érdemes, de hogy a kis köcsög azt hazudta, hogy a lányod a barátnője… – nevetett Sándor.
– Ezt is kiderítjük otthon, miért hazudott és főleg, hogy amikor beszámoltak a napról, miért nem mondta el sem a kisköcsög, sem Ági. Köszönöm, hogy elmondtad ezt, Sándor! Zsoltika – fordult a fiúhoz – kérj bocsánatot Sándor Úrtól!
Zsoltika lesütött szemmel halkan mondta:
– Bocsánatot kérek, Sándor Úr!
– Hm… – nevetett Sándor – Talán megbocsátok, majd ha leszoptál!
– Természetesen bármikor használhatod Zsoltika száját. – Ajánlotta Steve Dock – itt is, az egyetemen is, ha akarod.
– Köszönöm, élni is fogok vele! És figyelek is majd a kis köcsögre az egyetemen.
– Köszönöm! – kapcsolódott be Nikoletta is a beszélgetésbe. – Féltem, hogy túl sokat lesz Zsoltika felügyelet nélkül, amikor az egyetemen lesz. Így talán ön ránézhetne néha…
– Természetesen hölgyem! Nagyon szívesen. Majd az órarendje ismeretében kidolgozunk egy napirendet számára, hogy mikor jelentkezzen nálam, stb.
– Köszönöm szépen! Zsoltika! – nézett a fiúra Nikoletta – köszönd meg szépen a tanár úrnak, hogy hajlandó foglalkozni veled! Ígérd meg, hogy engedelmeskedsz neki és leszopod, ha utasít rá!
– De… – Zsoltika az anyja arcát látva lesütötte a szemét és szipogva mondta – Köszönöm szépen Tanár úr, hogy foglalkozni tetszik velem és ígérem hogy leszopom, ha utasít rá.
– Rendben Zsoltika! – nevetett fel Sándor –Hamarosan már te fogsz majd könyörögni, hogy cumizhasd a faszt.
Minden jelenlévő nevetett Zsoltika pedig szégyenében elsírta magát. Kati és Évi lépett mellé és kivezették a rendelőbe, ahol gyorsan felöltöztették a sírdogáló fiút. Pár perc múlva visszaértek a terembe, ahol Nikoletta és Steve Dock éppen elköszöntek a többiektől.
– Köszönj szépen Zsoltika, mára végeztünk, ideje hazamenni! – szól rá Steve Dock és megfogta a fiú karját.
– Csókolom… Viszontlátásra – köszönt el halkan Zsoltika és csendesen tűrte, hogy Steve Dock kivezesse. A recepciós pultnál Steve Dock aláírt valamit, aztán Nórától átvett egy borítékot. A kijáratnál előreengedte Évát, majd ő is kilépett az udvarra és a kocsihoz kísérte a fiút.
Mindhárman beültek és elindultak haza.

Hazaúton Zsoltika elaludt a hátsó ülésen. Steve Dock a tükörből látta, hogy a fiú feje lebukik.
– Elaludt – mondta halkan Évának – kifárasztotta a mai nap, az izgalmak.
– Igen – válaszolt a nő, miután hátrafordulva megnézte az ülve alvó fiát. – Jó lesz számára ez a klub?
– Igen. Már megbeszéltük, hogy fegyelmezésre van szüksége, amit a klubban megkaphat, és megkapja azt a figyelmet is, szexuális izgalmat is, ami pont megfelelő számára. – Mondta a férfi.
A felnőttek halkan beszélgettek, Zsoltika pedig aludt, míg haza nem értek. Steve Dock behajtott az udvarra, aztán Évával együtt kiszálltak és felébresztették Gézukát, majd mindhárman bementek a férfi lakásába.
– Késő van már, álmos a gyerek, fektessük le – mondta Steve Dock.
– Rendben – mondta a nő, majd Gézukához fordult – vetkőzz le, pisilj, moss fogat! És pisiléskor vigyázz, ne fogdosd magad, itt leszek az ajtóban!
– Igen anyu – mondta halkan a fiú. Szinte félálomban levette a nadrágját, kibújt a pólóból és a bugyijából. Minden ruháját szépen összetűrte és letette. Megállt szépen hátrakötött kis pisilővel, melltartóban és az anyjához fordult:
– Anyuka, kérlek segíts, nem tudom kioldani a szalagomat.
– Nahát, teljesen, mint egy 12-13 éves kislány! – mérte végig Nikoletta nevetve – Kis lapos cicik a sportmelltartóban, kis szőrtelen háromszög a puncid! Csinos vagy Zsoltika!
– Köszönöm anyuka – mondta halkan, lehajtott fejjel a fiú.
– Na fordulj meg kislány, kioldom a kis pisilődet!
Miután Nikoletta eloldozta a szalagot a melltartóból Zsoltika előreengedte a kis pisilőt, levette a szalagot és letette a ruháira, aztán kibújt a melltartóból is, azt is lehette. Utána leült pisilni, amikor végzett megtörölte magát, végül pucéron megállt a mosdókagyló előtt és fogat mosott. Steve Dock ekkor lépett be és odatartotta Zsoltika szája elé a fasz alakú cumit. A fiú felnézett rá, aztán az anyjára, sóhajtott egyet és kitátotta a száját. Amikor Steve Dock nem dugta a szájába cumit tátott szájjal közelebb lépett és be akarta kapni, de a férfi nevetve elhúzta előle.
– Kérjed szépen a cumit, Zsoltika! – mondta nevetve.
Zsoltika becsukta a száját, nyelt egyet, aztán halkan mondta:
– Kérem szépen a cumit Steve Dock úr!
– Na jó, megkapod, most az egyszer, mert látom, nagyon fáradt vagy már. De meg kell majd tanulnod igazán szépen kérni, értetted?
– Igen Steve Dock úr – mondta halkan a fiú, és amikor Steve Dock újra közel tett a szájához a cumit kitátotta a száját és bekapta.
– Fordulj meg! – szólt rá a férfi és becsatolta a szíjat a fiú fején, ezzel stabilan tartva a szájában a fasz alakú cumit. – Most reggelig cumizhatsz, holnap pedig majd meglátjuk. Gyere!
Bevezette a fiút a szobájába és rámutatott az ágyra tett bugyira:
– Vedd fel, ebben fogsz aludni. Most elől hagyhatod a kis pisilődet is. Aztán mássz fel az ágyra.
Zsoltika gyorsan felvette a bugyiját és felmászott az ágyra, hasra akart feküdni.
– Nem, most nem olyan érzékeny a segged, a hátadon fogsz aludni, feküdj le! – mondta a férfi, és amikor Zsoltika hanyatt feküdt a két kezét rögzítette az ágy széléhez oldalt a szíjakkal – Így nem tudsz éjjel magadhoz nyúlni, de azért kényelmesen tudsz aludni.
Nikoletta megnézte, hogyan fekszik a fiú, aztán betakarta egy vékony pléddel.
– Jó éjszakát Zsoltika! – köszönt el a fiától.
– Jó éjszakát Zsoltika – mondta Steve Dock is – Cumizz szépen és álmodd azt, hogy igazi faszt cumizol!
Zsoltika halkan, nyögve megpróbált válaszolni valamit. A két felnőtt felnevetett, aztán Steve Dock lekapcsolta a lámpát és kimentek, bezárták az ajtót.
– Én is megyek, lefekszem. – mondta Nikoletta. – Köszönök mindent, hogy ennyit törődsz velünk!
– Szívesen teszem, igazán örömmel, hidd el – válaszolt mosolyogva a férfi. – Holnap délután átjönnek Andrásék a gyerekeikkel. Zsoltika tanulhat a sissyktől, ismerkedhetnek. Mi felnőttek is beszélgethetünk, megismered Juditot és Andrást. Aztán, ha úgy gondolod, talán Zsoltika első szopatását is megejthetjük.
– Jó! – mondta izgatottan Nikoletta – Azt hiszem ezen túl kell esnie minél előbb. Steve Dock, te fogod szopatni?
– Ha nincs ellene kifogásod – mosolygott a férfi.
– Dehogy! Örülök neki! És kérlek is rá, hogy bármikor, amikor csak akarod nyugodtan használd Gézukát! Azt hiszem neki csak jót tesz, ha minél többet szopatják, nem?
– De igen. Éppen ezért Andrásnak is felkínálhatod, sőt igazából bármelyik ismerősnek, hogy mire a klubban kipróbálják, használatba veszik a száját, már legyen egy kis gyakorlata.
– Nekem nincsenek ilyen ismerőseim… – mondta a nő –Rád bízom ezt Steve Dock! Zsoltika most már a te tanítványod, igaz?
– Igen. Köszönöm Nikoletta! – mondta a férfi, miközben kikísérte a nőt. – Jó éjszakát!
– Jó éjt, Steve Dock és köszönök mindent! – mondta Nikoletta és bezárta magtan mögött a kaput.
Steve Dock bement a házba, majd egy üveg borral és egy szivarral visszajött, leült a teraszon és rágyújtott. Csendben iszogatott és szivarozott, végiggondolta a nap eseményeit és a holnapi terveit.
Nikoletta is a nap eseményeit gondolta végig. Amint hazaért ledobta a ruháit és beállt a zuhany alá. Miközben tusfürdővel simogatta végig a testét eszébe jutottak a történtek. A két sissy a mosdóban, ahogy alázatosan engedelmeskedtek a csínos lánynak, ahogy az ő kisfiával csókolóztak… Nikoletta felizgult, a keze lecsúszott a puncijára, megtalálta a csiklóját és finoman megcsípte. Felsóhajtott, arcát a vízsugár alá tartotta, jobb keze két ujját mélyen magába vezette és mozgatta, miközben hüvelykujjával a csiklóját nyomkodta, dörzsölte. Bal kezével a mellét, hasát simogatta a zuhany alatt. Gyorsan elélvezett. Összerázkódott, egy pillanatra elszégyellte magát, hogy milyen dolgokra gondolt maszturbálás közben, sőt, hogy egyáltalán csak így a zuhany alá beállva maszturbált, de aztán megrázta magát, boldogan felnevetett és vidáman dudorászva fejezte be a zuhanyzást. Kihasználva, hogy egyedül van otthon, meztelenül ment be a hálószobájába és dőlt végig az ágyán. Magára húzott egy vékony takarót és kielégülten, boldogan szinte azonnal elaludt.

Családi kakiszex

Nagyon kellett már szarnom, ezért berontottam a nővéremhez és majdnem rákuláztam. Aztán benyitott anya és megremegtek a puncik.

Kb. két hete kellet nagywc-znem a suliban. De gondoltam, hogy annyira még nem komoly és hazaérek. Ez egy 45 perc busszal és 15 perc séta. El is indultam. Mindig pontosan jön a busz, kivéve most és vártam 10-15 percet a megállóban. Már gondolkoztam, hogy visszafordulok , de abban a pillanatban megjött a busz. Felszálltam. Persze hogy dugóba keveredtünk. Már félúton nagyon kivoltam, reszketett mindenem, éreztem, hogy néha már kisebb pukik kijönnek.

Szerencsétlenségemre miniszoknya és tanga volt rajtam. El nem tudtam képzelni, hogy mit tegyek: leszállni nem tudtam, mert dugóban állt a busz. Tudtam, hogy nem sokáig birom, és ha elengedem, akkor egyből kiesik a szoknyából.Már kezdtem rakosgatni el a könyveket a táskámból ( gondoltam utolso pillanatban bevágódok vmelyik sarokba a belekakilok a táskámba.) de szerencsére akkor ált meg a busz, leszálltam. Jött a 15 perc séta. Kicsit alábbhagyott a kényszer ezért gondoltam kibirom és elkezdtem loholni haza.A 15 perc sétát 4 perc futással letudtam. De néha meg kellet állnom, olyan görcs jött rám. Odáig eljutottam, hogy az utca kellős közepén már csatoltam ki az övem és gugoltam le, de akkor megint elmult. Már csak egy sarok kellet hazáig. Az utcában két ház van, de tudtam, hogy ott soha nincsenek othon. Befordultam , már láttam a célt. Ahogy a kapun átkjöttem már dobtam el a táskát,szoknyát. Bugyiban feltéptem az ajtót, nyitok be a wc-re, oda se nézek csak ültemle. Bele a nővérem ölébe.

Mire leesett , hogy baj van, már elengedtem az izmaimat és utolsó szusszal elordítottam magam, hogy terpeszbe. Ő hátra csuszott én meg könnyítettem magamon. Erre anyám is benyit, hogy miaz a ricsaj. Gondolhatod ketten ülünk egy wc-n:D Már annyira kivoltam, hogy sirvafakadtam. De akkor a növérem átölelt és elkezdte simogatni a mellem. Ekkor anyám becsukta az ajtót, és letolta a gatyáját, majd elénk guggolva elkezdte simogatni a punciját. Nővérem mivel még ő sem fejezte be a dolgát, szimultán nyomtuk ki magunkból a tetemes szart. Egyik kezével a saját pináját ujjazta, másikkal az enyémen kezdett el körözni. Ez a helyzet annyira izgalomba hozott, hogy a sírás helyett elkezdtem kéjesen nyögni. Anyu beletolta a seggét az arcomba, majd egy akkorát fingott, hogy azt hittem kiszakad a tüdőm a helyéről. Én persze mint jó kislánya egyből elkezdtem nyalni és ujjazni. Annyira élvezte a dolgot, hogy véletlenjében eleresztette hólyagját és arcon pisilt. Nyeltem ahogy csak tudtam, miközben vonaglottam. Hirtelen a nővérem felsikított örömében, majd miután alább hagyott a puncija remegése, valahogyan kimászott mögülem, és a kakis seggét anyámhoz tolta, aki mindeközben rámült. Úgy éreztem én is végeztem, de még mindig remegtem a vágytól, ezért elborult agyammal kihúztam a kitolt hurkámat a wc-ből, és felváltva kezdtem el dugni vele hol az én lucskos pinám, hol az anyáémat. Nagyon élveztük mindannyian. Mikor nővérkém segge már tisztára volt nyalva, anyám lepattant rólam, és ketten kezdték el kinyalni a szaros valagam, miközben járt körbe a kuladarabom pináról pinára. Mondanom sem kell hogy mindannyian többször élveztünk el fröcsögve.

Az egészet azzal zártuk, hogy anyu is kitolta magából a kakit, és miután végzett, az övét feltolta az én seggembe, az enyémet a nővérémbe, a növérem érdes szardarabját pedig a sajátjába, majd mindenki saját magát ujjazva, ordítva az örömtől, kimentünk valami húsra pályázni. Mivel se öcsém, se báttyám, apám pedig dolgozott, kiballagtunk pucéran az utcára, és a szomszéd vén faszihoz siettünk baszásra várva. Annyira meglepődött, hogy egyből felállt neki, és olyan kemény volt, hogy kiszakadt a gatyája. Nem tétovázva sorba ment mindannyiunk pináján és szarral teli seggén, végül az én ánuszomba ürítette az utolsó tartályát. Ez után ki is dőlt, de ránk még várt az ebéd. Miután kiszartunk újra mindent, falatonként megtömtük vele egymás hasát a gecis ínyencséggel. A vége az lett hogy kimerülésig csak szartunk és baszattuk egymás picsáját

Részeg biszex kalandom

A szomszéd lány (Mona) nagyon tetszett már a beköltözéskor is. Vékony, szép mellű és kerek fenekű csaj volt. Akkor még nem tudtam, hogy van pasija, így aztán eldöntöttem, hogy lefektetem néhány héten belül.

Egyik nap át is csöngetett a beköltözés után egy héttel, hogy lenne-e kedvem a lakásavatójára átmenni, mert a barátja is szívesen megismerkedne velem. Természetesen nem annyira tetszett a dolog, de a lány miatt igent mondtam. Este egy üveg borral csöngettem be, és a barátja nyitott ajtót. Nekem olyan átlagembernek látszott, akiből azt sem nézném ki, hogy rendesen megkeféli a csajt. Meglepetésemre senki sem jött rajtam kívül, de Mona azt mondta, hogy hárman elakadtak az autópályán, így később jönnek. Persze ez hazugság volt, hiszen mint utólag kiderült csak engem hívtak.

Mona barátját Petinek hívták és eléggé visszahúzódó srácnak tűnt. Elbeszélgettünk, kajáltunk és elnevetgéltünk a házban lakók történetein, meg úgy egyáltalán. Amikor már éreztem, hogy eleget ittam jeleztem, hogy lassan mennem kell. Ekkor Mona a nyakamra nyomott egy csókot, amitől felállt a farkam és a fülembe súgta, hogy maradjak egy kicsit még, játsszunk.

A borozgatás tovább folytatódott és Mona egyre inkább hozzám bújt miközben Péterre mosolygott. Majd egy óvatlan pillanatban már az alsógatyámban matatott és huzogatta a farkam a meleg kezével. Egyre jobban szuszogott az izgalomtól. Egyszer csak felpattant a kanapéról és néhány kendővel tért vissza. Azt mondta, hogy így izgalmasabb lesz. De hogy még jobb legyen, kiköti a két kezem az ágyhoz. Vonakodva, de a puncijára gondolva belementem. Még volt nála egy selyemkendő, amellyel ekkor ellenkezésemmel mit sem törődve bekötötte a szemem.

Fél pillanat múlva éreztem, hogy megint a farkamon matat, majd lerángatta a gatyát rólam. Kicsit szégyelltem a dolgot Péter előtt, de hát az ő csaja fog leszopni, így valahol diadal is volt. Mona erősen rámarkolt a farkamra és olyan erővel kezdte szopni, hogy majdnem elájultam. Nagyon jól csinálta és folyamatosan a tojásom masszírozta az egyik kezével. Majd egyszer csak abbahagyta és megszólalt, hogy van egy kis meglepetés.

Kis szünet után éreztem, ahogyan krémes keze ismét masszírozni kezdi a tojásaimat. Szinte úszott a sűrű krémben a farkam töve. Ekkor megint szopni kezdte és hirtelen egy ujja becsúszott a fenekembe. Ettől majdnem elmentem. Még vadabbul szopta farkam és sorra dugta be az ujjait a fenekembe. Amikor már három ujjával is bent volt és úgy szívta a farkamat, hogy a gerincemben éreztem, akkor felnevetett. Ekkor tudatosult bennem, hogy ő nem szívhatta a farkam, mert nem teleszájjal nevetett és aki szopott pedig bő nyállal szívta-szopta tövig a farkam.

Mona ekkor levette a kendőt és a látvány magáért beszélt. Péter éppen tövig rábukott a farkamra, miközben Mona már négy ujjával a seggemben matatott, a másik kezével pedig a tojásaim masszírozta finoman és néha a körömvirágos krém tégelyébe nyúlva még több krémet tett a seggem lyukához. Majd benyomta az egész apró kézfejét. Túlontúl be voltam csípve, hogy ellenkezzek. Összeszorítani sem volt erőm a fenekem.

Próbáltam elszabadítani a kezem, de nem ment, mert a kendők erősek voltak és jól odakötözték az ágyhoz mindkét kezem. Péter ekkor felállt és letolta a nadrágját. Azt mondta, hogyha bekapom a farkát, akkor eloldozza a kezem. Mona ekkor rábukott a farkamra és az élvezettől becsuktam a szemem és zihálni kezdtem. Péternek ez igent jelenthetett, mert forró farka egy pillanaton belül teletömte a számat. Megfogta a fejem és kefélni kezdte a szám. Vicces volt, aztán egyszer csak forró, sűrű folyadékkal telt meg a szám. A spermájával. Azért, hogy ne fulladjak meg nyeldekelni kezdtem a rengeteg anyagot. Míg végül elégedetten kihúzta a farkát a számból.

Mona még mindig szopott, és éreztem, hogy mindjárt elmegyek. Ő is megérezte, így kiköpte a farkam és Péter bukott rá. Akinek égő hassal lőttem tele a száját. Szárazra is szopta a farkam. Majd elégedetten felállt és elment zuhanyozni. Mona mosolyogva eloldozott, majd közölte, hogy járhatnánk többet össze. Segített felöltözni, majd kitessékelt az ajtón.