Saját szexrabszolga

Hadd osszak meg egy sztorit a kedves olvasóval az elmúlt tavaszi balatoni kirándulásunkról! Május volt, ahhoz képes elég meleg, szinte nyári időjárás uralkodott napok óta. Úgy döntöttünk, hogy a gyerekeket az anyósomra bízzuk, és lemegyünk a Balatonra. Először úgy indult a dolog, hogy itt voltak ismerősök és munkatársak külföldről is, és elmegyünk horgászni egyet. Az igazsághoz tartozik, hogy semelyikünk nem igazi horgász, inkább kanbulit akartunk csinálni. A többieknek nem jött el a felesége, én sem akartam Tündit magammal vinni. De ő addig könyörgött, míg megsajnáltam és megengedtem neki, hogy csatlakozzon hozzánk. Így Tündi, én és hét másik férfi indultunk útnak. Tünde magával hozta legszexisebb sportos ruháit, és a kacér rövid, testhezálló felsőit, rövidnadrágjait, és vékony bikinijét, ami sok izgalmat ígért a nyárra is, de most úgy gondolta, bejáratja. Nos, eleinte azt hittem, a többiek neheztelni fognak rám, amiért viszem az asszonyt, de meg fogod látni a végén, miért nem tették. Tündi szerintem nagyon csinos, és az előző nyár után érdekes, kacér viselkedést vett fel, amit előtte sohasem láttam tőle. Szinte élvezte, amikor mások nézték, de azért még nem nevezném exhibicionistának. De tény, hogy élvezi, ha láthatja, hogyan gerjednek rá a hímneműek. Hogyan hatott ez rám? Nos, nemcsak, hogy nem zavart, de még bátorítottam is őt a buja kalandjokra. Egyáltalán nem vagyok olyan, aki úgy viselkedik, mintha birtokolná a feleségét, sőt, szeretem nézni, ha másokkal van és élvezi azt. Az egész az előző év nyarán kezdődött, és azóta is rengeteg izgalmas kalandunk volt ezáltal. Nézni is imádom, de ha úgy esik, akkor utólag is szívesen hallgatom ahogy elmeséli a történteket. Tavaly óta csinált jónéhány őrült dolgot is. Egyszer egy autóban szopta le egy közös ismerősünket, amíg a városban köröztek. Másik esetben az érettségi találkozójáról két volt osztálytársával egy szállodába mentek, és ott keféltek egy óriásit, a kellős közepén felhívott, hogy én is hallhassam mi történik. De a történetem témájához visszatérve, egy mikrobusszal mentünk le a Balcsira. Nagyon meleg volt. Már a víz látványa is felüdítő volt, hát még akkor, amikor megláttuk a vitorlást, amit kölcsön kaptunk az egész hétvégére. Az első éjszaka megadta a kirándulás alaphangulatát. Nagyon meleg volt, és valahogy úgy éreztem, hogy Tündi is igencsak forró hangulatban van. Az egyik farmer rövidnadrágjában volt, amelyik alig takart valamit formás hátsójából és egy szintén alig fedő felsőrész volt rajta, ami a mellei alatt volt megkötve. Ő ezt kényelmes viseletnek hívta. Ez az öltözet kiemelte a barnaságát, amit már így tavasszal megszerzett. Amikor már lent volt néhány sör, felemlítődtek Tündi korábbi kalandjai. A feleségemet egyébként is megelőzte a híre, mert nagyon csinosnak tartotta szinte minden ismerős és munkatárs. És itt is szinte mindenki tudta, hogy milyen a mi kapcsolatunk. Tudták, hogy szeretem látni, ha Tündivel flörtölnek. Tehát ott voltunk a hajón, nyolcan rágerjedve Tündire, aki kimondottan élvezte a helyzetet és miközben közöttünk illegette magát, felemlegetett néhány emlékezetes kalandját a közelmúltból. Ezalatt rock and roll szólt a rádióban, amire Tünde táncolt nekünk egy kicsit. A végén pedig egyik angol kollégám, Barry ölében kötött ki, aki egyébként angolosan kimért és precíz volt az életben, most viszont élvezettel járatta a kezeit a feleségemen. Tündi pedig hangosan megjegyezte, milyen nagy a dudor elöl a nadrágján. Nem is csoda, mert a simogatás közben, elérte a felsőrészt, és amíg mi irigyen néztük, becsúsztatta kezeit az elasztikus anyag alá és masszírozni kezdte Tündi melleit. A feleségem úgy nézett ki, mint aki úgy marad örökre, csak sóhajtozott és hátravetette a fejét, de lassan hátranyúlt és sikerült kioldania a felsőjének pántját. Ezzel elénk tárva az erotikus képet, amint a megkeményedett mellbimbói alatt Barry markolássza cicijét. Tündi nagyon jól tudja játszani a kéjenc kurva szerepét. Most is ezt alakította a társaságnak már az első este. Egyszerűen nem is tudom leírni az összes dolgot, amit csinált. De megpróbálom összefoglalni. A végére mindenkinek az ölét végigjárta, letérdelt mindenki elé és úgy pózolt, hogy minden porcikáját láthassuk és végig fogdoshassuk. Megunván az „ártatlan” játszadozást mindenkit leszopott egytől egyig, majd a legkülönbözőbb pozitúrákban dugatta magát, kivéve a segglyukát. Amikor valaki a punciját baszta, közben ő megtöltötte a száját két fasszal. Ezek után odaszólt nekem, amikor éppen szabad volt a szája: – Drágám, szereted nézni, amikor ezek a srácok szájbabasznak? Vagy, például, amikor Dávid faszán lovagolt a többiek felé fordulva, odaszólt közülünk valakinek: – Gyere ide és fogdosd a mellem, te pedig add ide a farkad! Kapott is kettőt rögtön a kezeibe. Ha nem idegenkedett volna az anális szextől, szerintem egyszerre öt faszt is magában tudhatott volna akár többször is az éjszaka folyamán. De így is megtette néggyel egyszerre, különböző kombinációban. Tünde szereti utánozni a pornófilmszereplőket, egyszer például az arcát beterítette mindannyiunk gecijével, de jutott az ajkaira, a nyelvére és a szájába is bőven. Alig maradt rajta száraz hely. Élvezettel keni szét a bőrén a forró spermát, mint egy jó kurva. Mindezek ellenére, a biztonságos szex híve, mert bárki aki a pinájába dugta a faszát, gumit kellett hogy viseljen, kivéve engem és egy közeli barátunkat, aki régóta házas. Micsoda látvány volt, amikor láttuk gecivel az ajkán és a hajában, széles mosollyal az arcán, miközben egy kemény faszon lovagolt és mi lekurváztuk. Ezek után azt mondta, hogy a „szexrabszolgánk” lesz az egész hétvégére. Ekkor már tudtuk, hogy senki nem fog itt horgászni és azt is, hogy mindenki ki fogja használni a kínálkozó alkalmat. Volt, hogy kint napozott a fedélzeten és valaki behívta egy szopásra vagy egyéb szolgáltatásra. De olyan is megesett, amikor csak elkaptuk egy menetre ott kint a napon, persze csak akkor, ha nem volt más vitorlás a környéken. De néha hagytunk azért neki egy kis pihenőt is, és ránk is ránkfért persze. Szerintem az egyik kedvence az volt, amikor pihengettünk vasárnap délután, ő pedig hanyattfekve napozott egy nyugágyban, közben italt szürcsölgetett. A bikini alsó rajta volt, a felső nem. A mellbimbói kemények és csalogatók voltak a délutáni napfényben. Mi pedig mind a nyolcan körégyűltünk, és lassú érzéki masszázst adtunk neki a napolajjal. Sóhajtozott, nyögdécselt és a hetedik mennyországban érezte magát. Aztán valami óriásit élvezett, amikor John oldalra húzta a bikinialsóját, és bedugta egy ujját a puncijába. Mi, a többiek simogattuk a melleit, a hasát, miközben John lágyan ujjazta. Micsoda emlékezetes látvány volt ez. Még most is mindig feláll a faszom, amikor csak rágondolok, de így van ez sok dologgal erről a hétvégéről. Egyébként, örülök neki, hogy ilyen nyílt gondolkodású és szexuálisan fűtött feleségem van, mert ez tökéletesen összeillik az én természetemmel. A többiekkel megbeszéltük, hogy úgyis minden tavasszal el kell jönniük Magyarországra, akkor miért ne ismételhetnénk meg ezt a kirándulást. Tündi alig várja, pedig még messze a május. Idén, ha minden összejön, tizenegyen leszünk engem is beleértve, de azt mondanom sem kell, hogy senki nem hozza el a feleségét csak én, mármint nagyon remélem. Ha gondoljátok, májusban megírhatjuk az idei kirándulás eseményeit. Tehát, gondoljátok?

Kölcsönös lepisilés

Peti volt a legjobb fej az összes fiú között. Nem csoda, hogy a csajok mind örá hajtottak. Természetesen nekem is megfordult a fejemben, milyen lehet az ágyban, hiszen helyes és roppant jó alakú srác volt, A farkáról pedig legendák jártak szájról szájra.
Bedobtam, amim volt, mindig a legsexisebb ruháimat hordtam, és ami a fürdoruhámat illeti, olyan volt, mint nagy ködben az országház, vagyis alig látható. Meg is lett az eredménye. Már a harmadik este kint smároltunk a parton, majdnem éjfélig. Akkor tudtam meg, hogy amit a farkáról mesélnek az nem kacsa. Tényleg akkora, mint egy extra méretü müfütyi, amit még Dolly Buster is csak félve nyomna fel magának.
Csodálatos, enyhe éjszaka volt ,és semmitoö sem kellett tartanunk, hiszen az a partszakasz privát terület volt, tehát azt csináltunk, amit akartunk. Petinek, szinte már minden ujja a puncimban volt és vadul csókolóztunk. Kigomboltam a farmerját, és kiszabadítottam a farkát, ami nem volt egyszerü, hiszen már úgy ágaskodott, mint egy villanypózna.
Ahogy végig simítottam, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egy kicsit bekapjam, és a számban is érezzem, ezt a nem mindennapi szerszámot. Hosszan, és nagy élvezettel szoptam a farkát, alig tudtam betelni vele. Azután egy elszánt mozdulattal ráültem, és megpróbáltam a puncimba préselni. Amikor már tövig bennem volt, azt hittem, nyomban szétrepedek, és szinte mozdulni sem tudtam. Néhány másodperc múlva el is élveztem, és Peti mellkasára zuhanva, magamon kívül voltam a gyönyörtol. Talán fél percig hagyott pihenni, azután gyengéden megfordított, és nyalni kezdte a puncimat.
Szinte most is érzem ahogy finoman belenyomja nagy, vastag nyelvét a még mindig remegö pinámba. Mind a két kezével fogta combjaimat, és néha a nyelve át-át tévedt a fenekembe is. Próbáltam ugyan elhúzni eleinte, de határozottan visszahúzott, és még mélyebbre dugta nyelvét a fenekembe. Egyre izgatottabb lett. Azt hittem azért mert újra szopni kezdtem a farkát, de késöbb rájöttem hogy a nuncim izgatta fel.
Nem kell pisilned? kérdezte hirtelen.
De igen, válaszoltam mert tényleg nagyon kellett.
Kérlek pisilj a mellkasomra meg a számba mondta remegö hangon.
Olyan természetesnek túnt a hangja, és maga az egész szituáció, hogy nem is ellenkeztem. Fölé guggoltam, és elkezdtem pisilni.
Lassan. Mondta szinte nyögve az élvezettol. Láttam, ahogy a farkáért nyúl, és elkezdi vadul rázni. Lassan engedtem a mellére a pisit, ami igen jól esett, mert már nagyon feszített. Vékonyan engedtem négerbarna szorös mellére. Ekkor lejjebb csúszott, és kinyitotta száját. A feljövö hold fényénél tisztán láttam, ahogy a hófehér fogain csillog a pisim. Hallottam, mikor tele lett a szája, és láttam, ahogy élvezettel, nagy kortyonként le is nyeli. Felbátorodtam, amint észrevettem mekkora élvezetet nyújt neki a pisim, és mozgatni kezdtem a csípömet. Lepisiltem szinte mindenét. A haját, a szemét, belepisiltem az orrlyukába, és a füleibe is.
Az utolsó cseppeknél tartottam, amikor nyöszörögve elélvezett. Éreztem, ahogy a hátamra csapódik a spermája, és ráfolyik a fenekemre, onnan pedig az ö hasára csöpögött
Nagyon hálás volt nekem, amiért teljesítettem ezt a titkos vágyát, és megígértette velem, hogy amíg együtt leszünk, máskor is megteszem. Persze, hogy megígértem, hiszen imádtam a farkát. Így aztán azon a nyáron ritkán pisiltem a WC kagylóba

Bizarr szextörténet (állat szex)

Ancsa egy pajzán kis dög és persze Bobi a kutyám is, meg az apám végképp. Persze nincs ellenemre ha mindketten kényeztetik a puncikámat, meg a seggemet.

Másnap kilenc óra elmúlt, amikor felébredtem, de már Ancsa nem volt ott.
Fölkeltem gyorsan lezuhanyoztam, és kávézásom közben csörgött a telefonom. Apa hívott és érdeklödött, hogy nincs e problémám. Megnyugtattam öt, és még hozzáfüztem azt, hogy Ancsa is itt volt, és nagyon jól telt el az este!
Majd tettem a napi dolgom.

A barátnöm is telefonált, hogy csak holnap tud jönni.
Egész nap nem volt semmi, csak munkával töltöttem a napot.
Amikor esteledett újra jött Ancsa, és már is kérdezett.
Na te kis szüztelen, hogy érzed magad?
Hát, egyelöre nem érzem, a hártyám hiányát!
Nem is fogod, mert kitaláltam valami oltári baromságot!
Na mi az?
Ez egy régi vágyam, de valahogy még sohasem jött ki rá még a lépés.
De majd késöbb megtudod, csak elöbb szépen letusolunk, mindketten!
Nagyon kíváncsivá tett. Azt sejtettem, hogy a szex terén akar valamit, de hogy mit?

Rendben! Nem vagy éhes? (kérdeztem)
Nem. Inkább innék valami piát! Mi van itthon?
Van itt az apa Vhisky-éböl. Jó lesz?
Jobb nem is lehetne! De te is iszol velem?!
Jó, én is iszom veled.
Majd mindjárt felhajtottunk, én egy, ö, pedig két felest, és így cseverésztünk.
Egy kis idö múlva, Ancsa már elkezdte ledobálni a ruháinak darabjait, és közben mondta,
te is öltözz kicsim, mert így vizes lesz a ruhád!
Jól van na, már is öltözöm.
Leöltöztünk meztelenre mindketten, és a zuhany alá invitált, Ancsa.
Gyere, és szépen lemosogatom rólad a nap szennyét!
Egy kicsit sértö lehetett volna, mert hát nem voltam én koszos, de ismerve Ancsa szabadszájúságát, inkább humoros volt!
De már is bele csípett a fenekembe, és megjegyezte, nagyon formás, dögös kis csaj vagy, és nagyon tetszel nekem.
Te jó Isten, hát mi lesz itt! (gondoltam)
Gyere és menjünk zuhanyozni.
A zuhanyrózsát leemelve, rám tartotta azt, és közben elkezdett simogatni, mindenhol!
A kebleimet, különösen hosszasan simogatta. Annyira jó volt, hogy a bimbóim megkeményedve ágaskodtak ki. Majd a nyelve hegyével körözött rajtuk.
Közben átadta nekem a tusolót, és én, rátartottam az ö fejére és vállaira, majd simogattam a kezemmel. De ö már az ujjával, a puncimban kalandozott!
Örjítöen jól, érzékien csinálta!
Én lenyúltam, az általam csodált, nagy ciciéhez, és markolászva gyúrtam azokat.
A megkeményedett, hatalmas gombjai, izgatták, ingerelték a tenyeremet.

Majd letérdepelt elém, és elkezdte puszilgatni, a puncikám környékét. Nagyon kellemes, új érzést gerjesztett vele. Szinte olvadtam töle.
Aztán a nyelvével kezdte nyalni a bejáratom, és egyre beljebb feltolva nyalogatta azt. Már azt hittem, hogy elélvezek, amikor felállt, és lesmárolva engem, az úját tolta, újra belém!
Eldobtam a tusolót, és én is elkezdtem az ö punciját ujjazni. Amire ö úgy reagált, hogy szinte önkívületi állapotban nyögdécselve rákevert az ujjamra!
Nem kellet már nekem sem sok, és így csókolózva élveztünk el.
Majd befejezés képen, nagyot szívott a nyelvemen.

Aztán így szólt.
Te kis büdös picsa! Úgy imádlak! Még a végén beléd szerelmesedek! Én, az apád helyében, már rég szétkeféltem volna, a csinos kis seggedet!
Mosolyogva fogadtam ezt, és simogattam az arcát. Á, ha tudná, hogy mekkorákat szoktunk kefélni apával! De azt válaszoltam, hogy; Tudhatnád már azt, hogy ö az én apám, és vele, nem szabad ilyet tennem!
Nekem meg a testvérem, és mégis kefélünk! Ne is mond, mert úgysem hiszem el, hogy még, meg sem fordult a fejedben, úgy néha-néha, hogy jó lenne vele?
Jól van, na! Nem mondom én, hogy néha nem gondolok rá, de ennyi!
Te kis gyáva! Majd én segítek ebben, és összehozlak titeket.
Majd elzártam, a még mindig spriccelö tusolót, és megtörölköztünk, megfogta a kezemet, és meztelenül mentünk a nappaliba.

Na most iszunk még egyet.
Otthagyva engem ment, és már töltötte is Ancsa az italt.
Be fogunk rúgni! Már így is érzem a hatását! (Mondtam neki.)
Na és! Épp ez a célom, mert ez egy ilyen nap lesz! Különben meg, gyüjtöm a bátorságot!
Mihez kell még a bátorság?
Ne kíváncsiskodj már!
Felhörpintettük, és már nyúlt a cigiért.
Szívd csak idebent nyugodtan. (mondtam)
De nagy füst lesz!
Akkor nyisd meg az ajtót!
Kinyitotta az ajtót, és kidugva fejét körbenézett, majd visszaült mellém a kanapéra.
Te, én máris berúgtam, szólt kissé tört hangon.
Hát azt hiszem én is! (válaszoltam)
Ahogy elszívta, ment hogy kidobja a csikket, de már Bobi csaholva fogadta, az ajtónál!
Meglátva a kutyát, oda szólt neki, hogy te meg leskelödsz? Nézed a pucér csajokat?
Csalódtam volna benned, ha nem ezt teszed?!
Odaérve röpítette a csikket ki, de mivel túl közel ment a kutyához, (szerintem szándékosan,) az azonnal a puncijába nyalt!
Én rászóltam a kutyára, hogy ül! Bobi szót fogadva leült.
Miért szóltál rá? Azt akarom, hogy nyaljon ki!
Ott az ajtóban? Legalább gyertek beljebb!
Intett a kutyának, majd bezárta az ajtót, és elindult felém, de mivel spicces volt megbotlott, és szinte belerepült az ölembe. Bobi meg utána, és már is lábaim között, térdelö Ancsa punciját nyalogatta!

Ancsa azonnal, úgy reagált rá, hogy elkezdett visongatni, és közben ölelte a csípömet.
Kb. két perc telhetett el, amikor Ancsa, már élvezett is.
De jó, de jó! Ezt ki kel neked is próbálnod! (mondogatta)
Közben, Bobi abbahagyta és láttam, hogy nézve rám, készülödik felugrani, Ancsa hátára!
Lenéztem, és láttam, hogy már a farkának fele kikandikált a tokjából!
Te Ancsa, ez a kutya megkívánt téged, és mindjárt rád ugrik!
Azt akarom, hogy dugjon meg! Nagyon azt akarom! Ez járt egész nap az eszemben.
Szóval ehhez gyüjtötted a bátorságodat?!
Igen, Ehhez.
Én, mivel a jól nevelt kutya az intésemre várt, már intettem is neki, hogy jöhet.
Azonnal fellépett a hátára az elsö mancsaival, és elkezdte idétlenül bökdösni, Ancsa hátsó felét!
Az oldalamra fordultam a kanapén, de a puncim így is Ancsa szája közelében hagytam, és az egyik lábamat felraktam a kanapé háttámlájára, és figyeltem a Bobi próbálkozását! De nem talált befelé.
Én meg odanyúltam a kezemmel, és megfogtam, a már méretesre duzzadt farkát. Éreztem a csomója még nem volt túl nagy, olyan kisebb diónyi lehetett. Majd odaillesztettem, Ancsa lucskos bejáratához.
Aztán amint éreztem a Bobi mozdulatát, elengedtem. Ekkor Bobi lökött egyet magán, és már is, teljesen becsúszott!
Ekkor beindult az én kutyám! Adta neki rendesen!
Ah, jaj, hu! Hangzott Ancsa szájából.
Nem szóltam én Ancsának, az összeragadásról. Gondoltam nagyobb élvezetet nyújt, ha teljesen kitölti a punciját!
Nem beszélve arról, hogy akkor esetleg visszakérdezhetett volna, hogy honnan tudom én ezt!

A látvány magáért beszélt.
Éreztem, hogy nagyon a látvány hatása alatt vagyok, mert már, nekem is kicsordult a kéjnedveim, és a combom belsö falát, áztatta.
Ezt észre is vehette Ancsa, mert a középsö ujját feldugva a kéjsóvár puncimba, kényeztette azt.
Én meg visszatettem a kezemet a felnyársalt puncihoz, és a mutató és a középsö újaim közé véve a Bobi dorongját. Az egyre jobban növekvöen nagyobb csomó mögött tartottam, és azt rásegítve nyomtam be, ne hogy kicsússzon Ancsa puncijából.
Ancsának tetszhetett ez, mert jó nagyokat lökött magán hátra.
Közben a hüvelykujjammal próbáltam, a kutya farka mellett, a csiklóját kényeztetni.
A hatás nem maradt el, mert a lökésekböl, már csak kisebb mozgások lettek.
Ugyanis, közben a Bobi csomója akkorára nöttek, hogy már nem jött ki, Ancsa puncijából!

Na, megvagy te szájhös, innen már nem szabadulsz, gondoltam alantosan!
Ekkor, Ancsa ujját kivéve az én puncimból, és a szájával falni kezdte azt. Aztán bekapta a csiklómat az ajkai közé, és enyhén megszívta. De már hangos nyögdécselések közepette, tette ezt!
Éreztem a kezemmel a puncijának rángatását.
Tudtam, hogy Ancsa most kaphatja Bobi lövéseit, és ö is élvezhet már!
Nekem sem kellet több, és ahogyan szívta a csiklómat, énnálam is beindult a kéj, és fergeteges élvezethullám ment rajtam keresztül!
Mikor alábbhagyott az élvezetem figyeltem a fejleményeket.
Ancsa még mindig kevert kicsit a bobi farkán. Sejtettem, hogy Bobi még nem fejezte be a spriccelését, és még mindig sorozza Ancsa méhét!
Nálam is eltartott, legalább öt percig, ez a folyamat, amikor bennem volt Bobi.
Én már fel keltem pozíciómból, amikor megszólalt Ancsa.
Te! Menyi geci van ebben a kutyában?
Miért?
Hát már rég elkezdte pumpálni belém, de még mindig lövi rendesen!
Na és milyen vele kefélni?
Most már kissé feszít, de egyébként, kurvára élvezem!
Ezt nem szabad kihagynod! Ezt neked is ki kell próbálni!
Á, én nem merném megtenni! (szabadkoztam)
Na úgy gondolom, hogy talán már befejezte.
Na leszállás, így szólt Bobinak, meddig akarsz még rajtam maradni? És kezdett felállni.
De a kutya nem tágított! Ancsa lökött egyet a hátán, ekkor Bobi az elsö lábaival, oldalra lelépett, és hátra fordult, és egymásnak farral pozícióban, összeragadva maradtak.
Jaj de fáj, kiszakadok teljesen! Kiáltotta.
Szerintem, nem kellene eröltetned, mert rendesen összeragadtatok!
Igazad van. Tudhattam volna már ezt, mert nem egyszer láttam a kutyák kefélését!
De azért, ha nem húzom magam le róla, még mindig izgató tud lenni!
Hát akkor élvezd! Mondtam, és Ancsa szájához fordultam, és elkezdünk csókolózni.
Alányúltam, és megmarkoltam az imádott kebleit, és gyúrtam neki. Kis idö múlva éreztem az ajkai, és a szuszogása remegését. Már újra élvezett!
Ekkor éreztem, hogy Ancsa rándul egyet hátra. Bobi rántott rajta, és megszabadította magát a punci fogságából.
Elváltak ajkaink, és még mindig remegö hangon, megszólalt.
Te Évi! Ez annyira jó volt, hogy ezt, neked is ki kell próbálnod!
Á, ne hülyéskedj már! Én nem merném megtenni. (pedig már nagyon rágerjedtem, és szerettem volna)
Na meg, hiába is akarnám, te már Bobit is kielégítetted rendesen, és már úgy sem kívánna meg engem! Lenéztünk mindketten, és a még mindig keményen álló farkát nyalogatta.
De mivel Ancsából patakzott a sperma, odatartottam a tenyeremet és így a puncijának nyílását elzárva, intettem Bobinak, hogy még van egy kis dolga. Ö a farkának nyalogatását abba hagyta, és engedelmesen odajött. Majd rátoltam az orrát Ancsa puncijához és elvettem a kezem. Bobi vette a lapot, és jóízü, lefetyelésbe kezdett. Én meg mondtam neki.
Nem szégyelled magad?
Hagyod az általad belött nedveidet a szönyegre csorogni?!
Mintha értette volna, hogy mit mondok, mert becsukta a szemét, úgy nyalogatta le, még Ancsa combján patakzót is.
Benéztem a hasa alá, és láttam, hogy még mindig meredezik a farka. Bár a csomó rajta, nem volt már túl nagy.
Ancsa hátra nézett, és nézte a Bobi himbálódzó farkát. Te Évi, ennek még midig áll!
Gyere, és tartsd oda a segged te is!
Erre én azt gondoltam, miért ne, mert újra fel izgatott a látvány, négykézlábra ereszkedtem, és a Bobi szájához faroltam. Azonnal elkezdte nyalni az én hátsómat, de úgy, hogy a két lukam egybe nyalta.
Nagyon profi ez kutya a nyalásba! (Mondtam sikongatva)
Na ugye! Hát még ha benned lesz a farka is!
De nem, nem mégsem akarom, ekkor felálltam és beültem a kanapéra.
Erre Ancsa. Hát azért nem gondoltam hogy ilyen gyáva vagy. Na várj csak, iszunk még egyet. Már hozta is, és odatartotta a számhoz, na itt van még egy kis bátorság, és ráfordította az üveget! Én meg nyeltem egy nagyot.
Nem volt ez a játék ellenemre, de mégsem dobhattam magam csak úgy oda, Ancsa elött Bobinak!
Az elözö pia hatása már múlóban volt, de ez rásegített, és újra kezdtem érezni a hatását.

Ezután Ancsa beállt a lábaim közé, megfogva azokat, lejjebb húzott úgy, hogy a fenekem egy kicsit lejjebb volt a kanapé ülöjétöl, és a lábaimat szétrakta teljesen.
Becsukott szemmel vártam hogy mi lesz. Kis idö elteltével, éreztem Bobi hideg orrát, és máris elkezdte a nyalakodást. Kinyitottam a szemem és lenéztem.
A látvány magáért beszélt.
Ancsa, befeküdve Bobi alá, és nagy élvezettel szopta a farkát!
Visszacsuktam a szemem, és vártam hogy mi lesz. Nem sokat kellett várnom, mert éreztem a Bobi lábait a hasamon fellépni. Én megfogtam azokat, és mellém, két oldalra, leraktam öket.
Így végig simult az ö hasa az enyémen. A szája meg, majdnem beleért az enyémbe.

Ebben a pillanatban megéreztem a farkát, a lábaim között, mely máris ostromolta, a lucskos puncim bejáratát.
Már alig hittem, hogy felnyársaljon, mert ma, még nem járt farok bennem.
Egyszer amint éreztem, hogy jó az irány, és Bobi rám mozdult. Én a csípömmel viszonzásképp szembe mozdultam a farkára, és így az apró lökései hatására, egyre beljebb csúszott! De nem ált meg ameddig, csomóstul, mindenestöl teljesen ki nem töltött!
Már nagyon vártam ezt az érzést, teljesen rá voltam éhezve.
Ekkor szólalt meg Ancsa.
Na kicsi lány, elég keményre szoptam fel a farkát neked?
Nagyon finom lett, válaszoltam. Ahogyan dugott, minden lökésénél belódultak kebleim.
Már kezdtem érezni a csomójának növekedését, ekkor már, ha akartam volna sem, tudtam volna szabadulni töle.
Megkezdte, az ilyenkor kezdödö szokásos élvezete gyümölcsének, belém pumpálását, ami mindig jólesö érzéseket váltott ki bennem, ahogyan éreztem méhemen a csapódást.
Még kicsit rákevertem, és ekkor kezdett, a kéj, engem is a hatalmába keríteni.
De Bobi ráerösített azzal, hogy a cicimet kezdte nyalogatni!
Hát gyerekek, ez a kutya bebizonyította számomra, hogy még mindig tudja fokozni az élvezetemet!
Mintha tudta volna azt, hogy mikor kezdje el a cicim nyalogatását!
Szinte önkívületi állapotba hozott engem, akkorát élveztem!

Amint alábbhagyott az élvezetem, kimerülve és kiterülve nyúltam el Bobi alatt.
Ekkor szólalt meg Ancsa.
Te Évi! Szerinted is aranyat ér ez a kutya?
Én, becsukott szemmel voltam, és válaszul, csak bólogattam. Közben hálám jeléül, Bobi fejét simogattam!
Aztán, valószínüleg a pia hatására, elaludhattam néhány percre, mert arra ébredtem, hogy Bobi kihúzta belölem a farkát, és hátrahúzódva, a puncimat nyalta tisztára.

Majd Ancsa kezdett keltegetni. Na gyere kicsim, menjünk egy kis üdítö tusolásra, és becibált a tus alá. Beállt mellém, és ránk nyitotta a hideg vizet. Ez már észhez térített.
Na többet nem iszok alkoholt az biztos!
Jó-jó, de azért jó kis esti kaland volt! Nem? Mondta Ancsa, miközben szárazra törölgette, a didergö testem.
Igen de teljesen leütött a pia!
Jól van na, most már mehetünk aludni!
Meztelemül összebújva feküdtünk le, és így nyakig betakarózva aludtuk el.

A további napokon, ezzel a hármas felállással folytattuk, addig amíg apa haza nem jött.
Bobi is bent aludt velünk a házban. Már ö sem vágyott a szomszédék szukájához, mert mi rendesen kicsavartuk öt, minden nap.
Volt, az egyik este, én elaludtam mire jött Ancsa, mert a szokásostól késöbb ért oda, és arra ébredtem, hogy Ancsa visongatva élvezett, a Bobi döngetésétöl.

Amikor apa hazaért, elmondtam neki az eseményeket, és megbeszéltem vele, hogy Ancsa még nem tud a mi kapcsolatunkról.
Amint eljött az este, hatalmasat keféltem apával. Hát azért mégis csak jobb volt apával.
Az igazi farok varázsa erotikusabb.
Bár nem mondom, hogy nem fogok Bobival többet kefélni, legfeljebb ha nincs igazi, és esetleg, ha már nagyon kívánom.
Aztán, amikor eljött hozzák Ancsa, szépen bezengte apának, hogy a kislányod ártatlanságának elvesztését, neki köszönhetjük, mert belevittem az édes bünbeesésbe!
Persze apa vette a lapot, és azt mondta, hogy én vigyázgatok rá, te meg elcsavarod a fejét!

Erre Ancsa; Na figyelj csak! Engem annakidején még fel is csináltál! Nem?
Jó-jó, de akkor is meggondolatlanok voltunk.
Most meg, meggondoltan fogod a kislányodat jól megdugni itt és most!
Itt van neked ö, és neki is szüksége van már a testi kapcsolatra. Nézd csak meg jobban, hogy milyen gyönyörü, és fejlett! (Közben odajött Ancsa hozzám, és kezdett levetköztetni!) Jobb lenne, ha egyik-másik férfival kefélgetne?
Hááát, az sem lenne jó!
Na látod! Itt vagytok ti egymásnak, és nem muszáj azt tudni másoknak!
Amikor levette rólam az utolsó ruhadarabot is, odafordított apa felé, és kérdezte apától.
Na hogy fest meztelenül a kicsi lányod?
Hát, ruhában is gyönyörü, de így, egyenesen, csodaszép!
Majd odakísért apához, és megfogta apa kezét és odarakta a puncimhoz, és így szólt. Na nézd csak meg, hogy mennyire kíván már? Majd ö megfogta apa már dudorodó farkát a nadrágon keresztül.
Na ugye. Máris kívánjátok egymást! És elkezdte öróla is leszedni ruháit.
Amikor végzett, nekem szólt, hogy fogd meg apádnak, a kemény farkát!
Persze hogy megfogtam a vágyaim, kéjforrását, és egymás szemébe bámultunk!
Majd egymásra kacsintva, összeölelkezve csókolóztunk.
Ekkor Ancsa megszólalt. Szívesen elnézegetnélek titeket, de most kivételesen itt hagylak titeket, mert egyéb dolgom van. De legközelebb én sem maradok ki, az efféle jóból!
Ekkor elköszönt tölünk, és elment.
Mi apával jót nevettünk ezen, és hatalmas szexcsatába kezdtünk.

Innentöl kezdve, ha valaki jött hozzánk látogatóba, Bobi mindig támadta öt ha férfi volt.
De ha nönemü volt, akkor sohasem akarta bántani!
Volt hogy kellemetlen szituba hozta apát, mert apa fönöke, és felesége, (vagy nöje) járt az egyik alkalommal nálunk, és bizony beszagolt a hölgyeménynek a szoknyája alá, a lába közé!
Még szerencse hogy láttam és kéznél voltam. Gyorsan rászóltam Bobira, és abbahagyta.
Aztán a nöci, amíg nálunk volt, folyton a Bobit bámulta!
Amikor mentek el, kikísértük a kapuba öket, persze Bobi ott lebzselt körülöttünk, és a nöci megjegyezte; hogy szép kutyám van, és ö is szeretne egy ilyet!
Na gondoltam ez is szívesen kipróbálná, a kutyámat! De ha lesz neki, azt biztosan ki fogja próbálni!

A szomszéd kutyája

Egy sráctól kapott kutyás kép ébresztett rá, hogy a szomszéd srác kutyájával, Brúnóval akár ki is próbálhatnám a szexet. Nem is vártam sokáig.

Anitának hívnak és szeretném az én kis történetemet megosztani veletek. Néha elmegyek egy kicsit kocogni, és ilyenkor elviszem a szomszédom kutyáját is magammal, akit Brúnónak hívnak.

Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik hétvégén mikor chateltem, egy srác küldött egy képet amin egy lány épp egy nagy fekete doggal közösül. Nagyon megigézett a dolog (ezelőtt még sosem láttam ilyesmit!), és úgy begerjedtem, hogy legalább négy napon keresztül csak ezen járt a fejem.

Később megkértem több fiút is hogy küldjön nekem még ilyen képeket, miközben ezeket nézegettem olyan forró lettem, és egyben egyre nőtt bennem a vágy, hogy magam is kipróbáljam. Szóval elhatároztam hogy nem fogok sokáig várni.

Szóltam is a szomszédomnak az egyik nap, hogy megsétáltatnám Brúnót. Annyira izgatott és türelmetlen voltam már hogy mondhassam viszlát, és már indulhassak is sétálni ezzel a gyönyörű német-juhásszal. Miután elindultunk egyből elvittem magamhoz a kutyust, otthon gondosan elhúztam függönyt, és leengedtem a rolót. Ő ekkor már nagyon figyelt rám. Én mindössze egy rövidnadrágban, egy topban, és egy futócipőben voltam.

Letérdeltem mellé és elkezdtem játszani vele, majd ezután édesen becézgettem,és cirógattam a bundáját, közben ö csak csóválta a farkát. Játék közben lefeküdt, és én elkezdtem simogatni, vakargatni a hasát, eközben óvatosan a szerszámához csúsztattam a kezemet.Láthatóan kedvelte a dolgot mikor elkezdtem masszírozni a tojásaival együtt a péniszét. Ekkor.Ekkor már el is kezdett növekedni neki: vörös volt, és láthatóan nedves.

Tettem egy kis vazelint(amit már előre előkészítettem) a kezemre, és így simogattam tovább neki. Úgy vettem észre hogy már meg is merevedett, de ö meg sem mozdult közben, utána már fel-le húzgáltam a kezemet rajta, ekkor egyszer csak hihetetlenül nagy és duzzadt lett.

Azt hiszem hogy ekkor már tudta hogy mit akarok tőle, mert megfordult a punim felé, és elkezdte szagolgatni, majd nyalogatni. Felültem az ágyam szélére és szétnyitottam a lábam, majd a fejét a puncimhoz irányítottam, de nem volt szüksége buzdításra. Csak úgy nyalogatta, s ettől elég nedves is lettem!

Lenéztem, és még mindig olyan hatalmas nagy volt a pénisze, ekkor ö elkezdte finoman az arcomat nyalogatni.Több se kellet, levetkőztem. A zoknimat pedig a mellső mancsaira húztam. Ezután a hátamra feküdtem a padlón. Brúnó ekkor már automatikusan punimnál termett és nyalogatta, én pedig amolyan 69-es formában elkezdtem ajkammal ízlelni, majd szopni a szerszámát, ezzel együtt ő lökdöste a számba.

Egy idő után egyre hevesebben mozgott Brúnó felettem, majd a faszából spray-szerűen forró, vizenyős sperma jött ki, ekkor abbahagytam, mert nem akartam hogy a számba élvezzen
máris. Magamban szerettem volna érezni.

Felültem gyorsan az ágyra, és magamhoz hívtam. Négykézlábra álltam, ö pedig rám ugrott,éreztem amint hatalmas fasza minden mozdulatánál érinti a punimat. A mellső mancsait szorosan a derekam köré szorította, kicsit karmolta a bőröm, de azt hiszem még jól is esett. Nem gondoltam volna, de egyből célba is talált farkincájával, és elég keményen elkezdett dugni engem.

Egyre szorosabban karolta a derekam. Így tartott, miközben gyorsabban, és gyorsabban döngölt, amolyan nyafogó hangot hallatva. Kissé erőtlenül, de megpróbáltam a hátamra fordulni, a karomat magam alá támasztottam, és kinyomtam a csípőmet Brúnó mellső lábaival még mindig olyan szorosan karolt.Meg is feledkeztem a csomóról, ami a szerszáma végén van, csak mikor kihúzódott éreztem egy pillanatra hogy feszít. Ekkor vettem észre hogy csak úgy lövell kifelé a bő sperma Brúnó még mindig hevesen mozgó testének ékszeréből.

Mikor feleszméltem hogy mi is történik, gyorsan elkaptam szerszámát és a puncimba döftem keményen és hevesen. Hatalmasat élveztem, és közben „állati” jó érzés volt ahogy közben bundája bársonyos bőrömet cirógatta, meg persze ahogy döfködte az én hamvas,puha punimat.

Miután Brúnó elélvezett lihegve megállt egy pillanatig, majd elkezdett nyalogatni a punimtol kezdve, az arcomig, ami nagyon jól esett. Körbenéztem és az ágy csupa sperma volt, ekkor láttam, hogy farka még mindig olyan hatalmas és nem lankad. Gondoltam egyet és elkezdtem cumizni, és lám még mindig volt mit szívni belőle.Miután abbahagytam ismét nyalogatta a combomat, a pocimat, a mellemet, amit különösen élveztem.

Nem hagyta abba a nyalakodást, és láttam hogy még mindig kemény a farka, nem is vártam tovább, négykézlábra fordultam, ö egy kis puncinyalás után rám vetette magát, és már bennem is volt.Még annyira be voltam indulva hogy nem sok idö kellett és ismét nagyot élveztem.

Ekkor már kielégülve nyújtózkodtam el az ágyon és vagy negyed óráig csak kábultan feküdtem.Majd felkeltem és egy hosszú forró zuhanyt vettem. Úgy gondolom hogy Brúnó egy elég szerencsés kutya, és nekem egy nagyon jó tanulság volt hogy ráébredjek mi is hiányzott nekem.

Edit és a kutyaszex

Editet egy szexpartin ismertem meg. Mosolygós, kis növésu, enyhén molett, amolyan segges-melles, harminc egynehány éves lány volt. Azt hiszem, a férfiak az ilyen típusra mondják azt: édes kis töltöttgalamb. Hamar összebarátkoztunk, közös volt az érdeklodési terünk (szex), és az ízlésünk, jól megértettük egymást minden téren, s gyakorta elofordult, hogy nálam töltötte az éjszakát, persze nem mindig alvási céllal. Mikor a lakásom felújításra szorult, felajánlotta, hogy néhány napra költözzek hozzá, (kb. 60 km-re innen, egy kis falu) amíg a munkák befejezodnek. Eloször szabadkoztam, nem akartam kényelmetlenséget okozni neki, de olyan kedvesen invitált, hogy a végén rábólintottam a dologra. Szépen felújított, régi típusú, tornácos parasztházban lakott, amelyhez hatalmas udvar és gyümölcsöskert tartozott. Hamar otthon éreztem magam, és nagyon jót tett a vidéki frisslevego, szinte újjászülettem már az elso nap után. Tulajdonképpen semmit nem csináltunk, csak élveztük a nyarat, ökörködtünk, sétáltunk a kutyájával, Agával, lejártunk a közeli bányatóra nudizni, és élveztük, hogy a fiatal srácok megbámulnak minket. Egy este aztán, néhány pohár jófajta vörösbor után azt mondta nekem. ” Van egy kis füvem. Kérsz? ” Miért is ne? ” mosolyogtam rá. ” Dobjuk fel még jobban a hangulatot. Gyakorlott mozdulatokkal sodorta meg a jointot, rágyújtott, majd átadta nekem. Hamarosan az egész szobát betöltötte a cannabis jellegzetes illata. Fecsegtünk összevissza, röhécseltünk, egyszeruen remekül éreztük magunkat. Rövidesen (mint általában mindig) a szexnél kötöttünk ki. ” Próbáltad már az animalt? ” kérdezte Edit mosolyogva. ” Nem. És te? ” Én már igen. ” válaszolta. ” Na ne hülyíts. Át akarsz baszni. ” nevettem fel hangosan. ” De komolyan. Hidd el! ” bizonygatta. ” Ugyan már! Csak szórakozol velem. ” De tényleg! Hidd már el! Igazat beszélek. ” Na persze, persze. És mivel? ” Agával. Aga, a jól megtermett dog ott feküdt Edit lábainál, és a neve hallatán felkapta a fejét. ” Ez most komoly? ” kérdeztem hitetlenkedve, de a kétely már ott csengett a hangomban. ” Becsszóra mondom. Nem akarod kipróbálni? Agának már van gyakorlata. ” Nem, nem, köszönöm. De. Még most sem tudom elhinni. ” Miért? ” kérdezte. ” Azt hittem, te nem vagy prud. ” Persze, hogy nem. Nem is azért mondom. Csak meglepett a dolog. ” Értem. ” Na és milyen volt? ” Szuper. Próbáld már ki! ” Nem, tényleg nem. De ha egyszer. Szóval megnéznélek benneteket. Ha tényleg igaz ez az egész. ” Most megfelel? ” Most??? ” Persze. ” Had lássam. -vigyorogtam, s arra vártam, hogy azt mondja, csak tréfa volt az egész. Ehelyett viszont gyorsan ledobta pólóját, lerántotta bugyiját, és magához hívta a kutyát. Azt hiszem Aga megsejthette, hogy mi fog következni, mert izgatott farkcsóválás kíséretében orrát Edit ágyékához nyomta. ” Nézd csak a körmeit. ” szólt a barátnom. ” Gondosan le vannak kerekítve, hogy nehogy megkarmoljon az akció közben. Töltöttem magamnak egy újabb pohár bort, és kényelembe helyezkedtem a fotelben. Edit felült a kanapé karfájára, és széttette a lábait. Aga tudta a dolgát. Nagy, húsos, rózsaszín nyelvével nyalni kezdte a puncit. Elég durvának tunt a dolog, attól tartottam, hogy ez fájdalmat okoz, ám Edit arcán egészen más érzelmek tükrözodtek. Csak néztem, ahogy az a hatalmas állat alaposan kinyalja gazdája punciját, és a látvány hatására fészkelodni voltam kénytelen. Edit rámnézett, és hamiskásan mosolygott. ” Na ezt figyeld ” mondta. ” Fekszik! ” parancsolt rá a dogra, mire az engedelmesen elterült a padlón. A hátára fordította, a kutya fegyelmezetten, rezzenéstelenül turte, hogy a barátnom azt tegyen vele, amit akar. Eloször a heréit masszírozgatta, aminek hatására a kutya vöröses fasza elkezdett kikandikálni a fitymából. Finom, kis kezét ráfeszítette a hímtagra, és fel-alá kezdte mozgatni, aminek a hatására egyre nagyobb és nagyobb rész bukkant ki az eres kutyafaszból. Én bámulva néztem, mert nem hittem a szememnek: hatalmassá duzzadt, szinte lüktetett. Edit átszellemült arccal hajolt az óriási, hajszálerekkel borított faszra. Eloször érzékien körbenyalogatta a végétol a tövéig, majd szépen lassan bekapta, és szopni kezdte. Járt a feje szorgalmasan, ajkai rátapadtak, és megpróbált minél nagyobb darabot bekapni belole. Én csodálkozni kezdtem magamon, mert rendkívül izgatónak tartottam a látványt. Néztem oket mozdulatlanul, s éreztem, ahogy a vér a puncim felé áramlik, és rendesen beizgulok. Abbahagyta a szopást, és ráhasalt a kanapéra. Aga rutinosan felpattant, mögé került, mellso lábait o is a kanapéra vetette, és párzó mozdulatokat kezdett végezni Edit fenekénél. A heves mozdulatok miatt azonban nem sikerült behatolnia, csak toporgott ott, és a fasza himbálódzott a levegoben. ” Segíts már! ” hallottam meg Edit rekedt suttogását. Hirtelen elhatározással felpattantam, odaléptem hozzájuk, megmarkoltam Aga hímtagját, (bizsergeto, izgató érzés volt, ahogy forrón lüktetett a kezemben) és beigazítottam Edit puncijába. Hangosan felnyögött, ahogy a méretes pénisz tövig nyomult belé, és az eb heves, vad mozdulatokkal kefélni kezdte. Elragadtatottan bámultam, ahogy a kutya lihegve, lógó nyelvvel magáévá teszi a gazdáját, és nem bírtam tovább magammal, lerántottam trikómat, bugyimat, és lágyan masszírozni kezdtem a csiklómat, és megkeményedett mellbimbóimat. Nem gondoltam volna, hogy az állatias ösztönök eme megnyilvánulása ilyen hatással lesz rám, hogy ez a szokatlan, soha nem látott helyzet ennyire fel fog izgatni. Olyan volt az egész, mintha kívülrol láttam volna magam. Talán a bor, talán a fu hatására mámoros ködbe vész azon percek emléke. Fogalmam sincs róla, hogy mennyi ido telhetett el, amíg lezajlott ez, a szó legszorosabb értelmében kutyapózban történo dugás, de egyszer csak azt vettem észre, hogy Edit lehúzza magát Agáról, és kifészkelodi magát alóla. Elkapta a nyakörvét, és odavezette hozzám. Sejtettem, hogy mire készül, de nem volt erom tiltakozni. Szétfeszítette a combjaimat, és az eb fejét a lábaim közé irányította. Igazság szerint az elso néhány nyelvcsapás eléggé kellemetlen volt, ugyanis nem állíthatom, hogy gyengéden csinálta, recés nyelvével erosen és határozottan nyalta a puncimat, de az enyhe fájdalom néhány pillanat alatt elmúlt, és átvette a helyét a zsigereim mélyén összegyulo gyönyörérzés, ami lassanként elárasztotta a testem. Persze lehet, hogy ebben nem kis szerepe volt annak, hogy barátnom közben elkezdte szívni, nyalni, szopogatni a melleimet. Amikor épp érezni kezdtem, hogy rövid idon belül elindulok a csúcs felé, Edit ismét átvette az irányítást. Elráncigálta tolem a szorgalmasan nyalakodó kutyát, és megszólalt. ” Állj négykézlábra! ” Miért? ” kérdeztem, holott nagyon is jól sejtettem, hogy mit tervez. ” Ne kérdezz semmit kedves, csak tedd, amit mondok! Engedelmeskedtem, és térdre ereszkedtem. O farral felém mögémtuszkolta Agát, aztán nyelvével jókora adag nyálat kent szét a puncimon, gondolom a könnyebb behatolás érdekében, (bár szerintem nem lett volna szükség rá, elég nedves voltam â”magamtól”) majd az eb péniszét hátrahajtva a lábai között, lassan elkezdte azt belémvezetni. Mit mondjak, elég furcsa érzés volt, de egyben rettenetesen izgató. Feszített, betöltött. Forró volt, és hihetetlenül kemény. Nagyon-nagyon élveztem. Mivel Aga ebben a felállásban nem tudott mozogni, én kezdtem el oda-vissza hintáztatni az altestemet, miközben Edit gondosan ügyelt a megfelelo ritmusra, intenzitásra
, sot még arra is tudott figyelmet fordítani, hogy ujjaival a csiklómat izgassa. Nem tudom, hogyan írhatnám le azt, amit akkor éreztem, de azt hiszem, ezt csak olyasvalaki értheti meg, aki már átélt valami hasonlót. Nem akarom túlszaporítani a szót, lényeg: hatalmas orgazmusom volt. Szinte elbogtem magam a megkönnyebbüléstol mikor a csúcsra értem, kezem-lábam reszketett, testem verejtékben úszott. Alig volt erom felmászni a kanapéra, és levego után kapkodva, félig lehunyt pilláim alól néztem, ahogy Edit a fotelbe ülve, az elobbiekhez hasonló módon felnyársalja magát a kutyus faszára, és o is a csúcsra járatja magát. Itt valahogy filmszakadás van. Isten bizony nem tudom, mi a fene történt, meddig tartott a bódulat, csak arra emlékszem már, hogy lecsillapodva, összeölelkezve hevertünk egymás mellett, és szegény Aga még mindig merev hímtaggal toporog mellettünk, halk nyüszítéseket hallatva. Önkéntelenül csúszott ki a számon: ” Szegény kutyus. ” Elégítsd ki! ” Ugyan már! ” O megtette a magáét. Tartozunk neki ennyivel, nem gondolod? ” kérdezte Edit kis nehezteléssel a hangjában. ” Végül is Lehet, hogy igazad van. ” Na gyerünk! Szopd le! Hidd el, különleges élmény, élvezni fogod. És ne félj, segítek. ” Rendben. Lemásztunk a padlóra, és két oldalról Aga hasa alá tornásztuk magunkat. Csupán néhány centire himbálódzott az orrom elott a hatalmas, vörhenyes kutyafasz. Nem tudtam mit tegyek. ” Látom az arcodon az undort. De ne így gondolkozz. Engedd el magad, és tedd azt, amit a vágyaid diktálnak. Lehunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet, és óvatosan a számba vettem Aga hímtagját. Azt vártam, hogy kellemetlen íze lesz, és felkészültem, hogy esetleg hányinger fog elkapni, de meglepetésemre semmi ilyesmi nem történt. Tény, hogy furcsa érzés volt, furcsa illat, olyan Nem is tudom, hogyan jellemezhetném. ” Gyerünk! Szopjad! ” biztatott barátnom. Mélyebben a számba vettem, nyelvem ráfeszítettem, és elkezdtem dolgozni a fejemmel. Csak szoptam, szoptam, és egyre jobban élveztem a dolgot. Bekaptam amennyire csak bírtam, teljesen betöltötte a számat, az orromon át is alig kaptam levegot. Hegyes vége a mandulámat, torkomat csiklandozta. Egy ido után elfáradtam, és kivettem a számból. ” Remek, nagyon jól csinálod Mesikém. ” mondta Edit, s míg én kifújtam magam, o nem tétlenkedett, szorgalmasan körbenyalogatta, bekapta kutyája péniszét, miközben erosen megmarkolta a tövénél, és verni kezdte. Amikor aztán úgy találta, hogy újra akcióra kész vagyok, rámparancsolt: ” Gyerünk! Tedd ide a kezed! Úgy. Jó. Csináld, ahogy én! Gyorsabban! Gyerünk, szopjad! Nagyszeru, remekül csinálod! Még! Mélyebben! Gyorsabban! Szopjad! Éreztem, ahogy Aga izmai megfeszülnek. Párzó mozdulatokat tett, nekem már csak arra kellett figyelni, hogy ne engedjem ki a számból, mozgott o, szabályszeruen szájbabaszott. Minden átmenet nélkül jött a magömlése, meglepodtem. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, csak spriccelt a számba, folyamatosan próbáltam lenyelni azt a fura ízu valamit, de nem bírtam vele, egy része kifolyt a szám sarkainál, s rácsöpögött a melleimre. Azt hittem, már sosem hagyja abba, megállíthatatlan az a spermazuhatag, mert csak pumpálta belém az ondóját, hullámokban, újra és újra, és közben úgy éreztem, hogy hímtagja még óriásibbra duzzad a számban. Aztán egyszer mégiscsak vége lett. Ahogy kivettem a kutyafaszt a számból, még spriccelt egyet az arcomra, én pedig fáradtan hátrahanyatlottam. (Elég macerás úgy kifacsart pózban egy kutya alatt â”feküdni”.) Ízlelgettem még egy ideig a számban maradt spermát, azon tunodve, vajon kiköpjem-e, vagy lenyeljem, s bár már mindegy lett volna, azért mégis a kiköpés mellett döntöttem. Miután a zuhany alatt alaposan ledörgöltük egymást, töltöttünk egy-egy pohár bort, és a hálószobában az ágyra heveredtünk. ” Milyen volt? ” kérdezte Edit huncut vidámsággal. ” Érdekes. ” ??? ” Jó. ” Eljössz máskor is? ” Igen. Azt hiszem. ” Ezekszerint nem bántad meg? ” Nem, dehogy. ” mondtam, és oszintén így is gondoltam. ” Tudod, én már elég régóta És nem csak Agával. A szomszédomnak van egy gyönyöru csodöre. És néha kölcsönkérem egy kis sétalovaglásra. ” Komoly? ” Bizony ám! Ha akarod, egyszer azt is kipróbálhatod. Végül is egy lófasz, az azért nem semmi. De az a nap még nem érkezett el

Travi történet

Fiatal fiúcska voltam még mikor mikor egy barátommal lementünk vidéki házukba nyaralni.Régi szalmatetős házikó volt, egy hatalmas dunyhás ágyikóval. Azon az éjszakán épp egy horgásztón voltunk lent és nagyon megáztunk hazafelé jövet.

Sajnos száraz törölköző csak egy volt azzal a barátom tekerte be magát. Kitaláltuk nézzük át a szekrényeket hátha találunk valamit bennük.Egy női fehér combig érő hálóing volt az egyetlen használható ruhadarab a sok gumicsizma és könyvek között.Na meg egy piros.

Lekaptuk ruháinkat a kemencére teregettük őket. Női fapapucs a tetején egy aranyos csattal. Ekkor titokban otthon bujkáltam már női rucikba, így fel sem tűnt hogy mit is csinálok. Felkaptam viccesen, belebújtam a papucskába is.

-Jó nőci vagyok mi? Kérdeztem a barátom.

Az csak nevetett. De benne volt a játékban. A srác magasabb volt nálam két fejjel minimum én meg úgy festettem mint egy kis csaj. Kártyázgattunk gyertyafénynél amíg el nem álmosodtunk. Sajna csak egy ágy volt egy dunyhával. Már pár napja lent voltunk ,bőven elfértünk,hatalmas volt az ágy.Már majdnem aludtunk mikor újra elkezdett kint esni, és jött egy nagy vihar.

Ő felém aludt el én meg háttal neki.Lassan odatolattam egészen addig ameddig nem éreztem szőrös combját.Megnyugtatott a dolog. A fenekem már szinte érintette az ágyékát. Már majdnem elaludtam mikor átdobta a kezét rajtam és közelebb feszült. Na gondoltam most mit csináljak? Nem mertem megmozdulni. Maradtam. Már majdnem aludtam mikor ráeszméltem hogy a szerszáma a belső combomon pihen mikor elkezdett fészkelődni,és csak a hálóing választ el tőle. A törülközője meg félig felcsúszott.

Ekkor a kezét is átdobta rajtam de már a dunyha alatt. De aludt . Innen talán órák is elteltek és arra eszméltem hajnalban hogy a fenekemhez feszül izmos farka. Gondoltam eljátszom a mély alvót. Fenekem belül szinte lüktetett annyira felizgult a szerszám közelségétől. Már csak egy gond volt. A hálóing. Mivel én játszottam a mély alvó szégyenlős nem tudom miről van szó. hagytam magam. Majd kibontakozik mi lesz. Rájöttem már ő is játssza az alvót ,és szinte mintha véletlen lett volna úgy húzta a kezét a combomról felfelé hogy szabaddá tegye a fenekemet. Figyelte alszom-e. Cirógatta a fenekem, combom,kívül belül. Ekkor nagyon finoman belenyúlt a fenekem vájatába, mintha megint véletlen nyúlt volna oda.

Aztán várt egy kicsit. Aztán megint. Harmadszorra bent hagyta fenekem vájatában. Valamelyik ujját hallottam benyálazta halkan és éreztem keresi a lyukacskámat. Ráhelyezte az ujját és picit várt. Nagyon óvatosan be-be dugdosta aztán egyre mélyebbre. Nagyot sóhajtottam mintha gyönyörű álmom lenne. Utána elkezdett óvatosan mozgolódni. Tudtam mi jön,innen már nincs vissza út. A félrecsúszott törölközője félig a hasamon lógott,ekkor odadugta a farkát a combom közé és a tojásaim pont a makkján pihentek. Irtó izgi helyzet volt.

Majdnem elmentem már itt. Ekkor elhelyezkedett ,és a lukacskámra helyezte forró makkját, és dörzsölgette egy darabig. Aztán belém dugta a farkát,de mivel még szűz voltam, csak a makkja, és még egy kicsit dugta belém elsőre. Aprókat mozgott és halkan szuszogott ez eltartott sokáig. Picit behúztam a fenekem és ekkor odaszorított magához. Eléggé fájt de inkább kicsit oda pucsítottam neki, hogy tudjam magam visszahúzna ha nagyon fájna már. Elkezdtem én is tornáztatni a fenekem és egyre beljebb került a szerszám ahogy tágultam. Észre sem vettem az izgalomtól de teljesen bennem volt már barátom farka. Éreztem a hasát és a zacskóját hogy csapkod.

Ekkor óriásit élveztem pedig hozzá sem értem a kukimhoz. De még ezt is csendben ,az ajkam harapdáltam össze-vissza. Közben a farok egy percig sem állt le. Lökött mint egy gőzmozdony. Cuppogott a seggem össze-vissza. Éreztem szőrös tojásait ahogy csapkod, lassan elkezdett hangosabban zihálni. Elkapta a fenekemet és magához szorított Miközben egyre vadabbul dugott én meg csak izzadtam. Már igencsak fájt ,de boldoggá akartam tenni.

Ekkor elcsuklott a hangja. nyögött forróságot éreztem belül. Telenyomta a fenekemet. Belém élvezett. Éreztem ahogy lüktetett miközben pumpálta belém a spermát. Csak csorgott a fenekembe, én meg csak nyöszörögtem . Utána lassan kihúzta. Mégsem mertem fordulni. Mintha misem történt volna elfordult, és aludt tovább. Reggel sajgott a lukam rendesen. Aztán az sem tűnt fel hogy a kert végében lévő vécéig hálóingben, és a csattos női fapapucsban mentem. Akkor kezdtem gondolkozni mi is történt mikor ülve pisiltem mint egy kis csaj.

Megbaszták a csajom

 

a volt párommal egy házi buliba voltunk éppen hivatalosak.nagyon jó kis buli volt ,én rendesen be rugtam,Niki a barátnőivel volt ök is ittak rendesen ,kb éjfél körül keresni indultam Nikit mert sehol nem találtam,el mentem wc re áltam a piszoár elött és pisiltem halk nyögések halacottak ki a wc ből oda is szóltam hogy basszad rendesen haver egy hang ki is szólt baszom rendesen haver .ki mentem a msdóból és össze futottam a leg jbb haverommal kérdeztem tőle Nikit nem láttad?el mosolyodott de igen kb 30 perce ment be a wc be ,mondtam is neki akkor tuti nincs itt mert most jöttem ki a wc ből .beszélgettőnk továb o mosdó elött egyszer csak nyilik az ajtó és Niki ki jön a mosdóból kérdeztem töle háát te? meg fogta a keem és el huzott vissza néztem és a leg jobb haverom is éppen ki lépett a mosdóból kérdeztem nikit hallod te zolival voltál wc be azt mondta dehogy,be mentónk egy szobába és ott vadul egymásnak estünk éppen szopattam mikor Zoli be nyitott.mondta jaj bocsi,mondtam neki semi baj és tovább szopattam Niki,zoli be jött és a szekrényt ki nyitotta ki vett egy italt és kifelé vette az irányt oda szóltam neki nem akarod ujra meg baszni? válasz dehogy nem ,és vissza jött Niki mondta neem honnan tudtad?hogy mi basztunk? mondtam neki ne nézz hólyének,niki háta mögé ment és nyalni kezdte niki nedves punciát mig én szopattam ö nyalta egyszer csak hatalmas sohaj jött ki Niki szájábol a faszomat keményen meg szoritotta rám nézett és annyit mondott a haverod segbe fog baszni engem istenem de jó érzés és el kezdödött egy haalmas baszás niki segbe bassza a haverom én szopatom sürün cseréltünk pózt és hejet minden pózba meg lett baszva niki rendesen majd le térdelt elénk és a szájába élveztünk ennek 10 éve ez a buli után regisztráltunk a golden gate oldalra és pasikat párokat lányokat kerestünk magunk mellé sok sikeerrel mert közel 50 pasival és 20 párral 10 lánnyal voltunk 8 év alatt haverom zoli heti 3 szor jött hozzánk 3 as szexre Niki nagyon szeretett baszni vele sokszor basztak 2 es ben is de a tuttomal mindig mondta jol meg basztam a feleséged ,de zolinak volt egy felesége is és arról viszont nem tudott zoli se Niki hogy Noémivel 3 évig össze jártunk baszni sööt swinger buliba is voltunk sokszor mára Niki nincs de Noémivel 3 éve hogy egy pár vagyunk és sokat partyzunk