Biztos sokakat felháborít, amit most elmesélek, de nagyon régóta kikívánkozik belőlem, de a dolog természeténél fogva nem oszthattam meg senkivel ezt a családi szex történetet ami valódi. Itt a sok hasonló történet között nem lesz feltűnő, és legalább kiadhatom magamból, amit évek óta hordozok.
Nem volt azért annyira nehéz magamban tartani, minden esetre jól fog esni, ha névtelenül is, de elmondhatom az idelátogató olvasóknak… Mivel elég régen volt a kezdet, ezért talán könnyebb is így írásban felidéznem, mert jobban előjönnek a részletek. Anyáról és mindarról, ami velünk történt az elmúlt 30 évben.
Ott kezdeném, hogy anya 20 éves korában szült engem. Véletlenül jöttem, nem lehet tudni ki volt az apám. Egy házibulin fogantam, baleset volt. Anya kezdetben így is gondolta, de azután, ahogy közeledett az abortusz ideje elbizonytalanodott. Félt, hogy esetleg soha többet nem lehet gyereke. Jobban félt ettől, mint attól, hogy egyetemistaként megszüljön, és velem együtt kelljen végig küzdenie a tanulás éveit, majd a karrierépítést és egzisztencia megteremtését. A szülei támogatták, ahogy tudták, ez mégis az ő harca volt. De megcsinálta. Lediplomázott, mégpedig igen jó eredménnyel. Közben minden idejét velem töltötte. Nem járt bulizni, nem járt fiúkkal. Minden idejét és energiáját lekötötte a tanulás, majd később a munka és az én nevelésem. Szinte emberfeletti erőfeszítés volt ez tőle, mint egyedülálló nőtől, de harcolt. Soha nem engedte, hogy a körülmények legyőzzék őt. Ezért aztán lassan rám sem úgy nézett már, mint egy átlagos szülő a gyermekére. Mindent megadott nekem, igyekezett pótolni az apát is. Ez a hihetetlen küzdelem, amit végzett (nem részletezném a nehézségeket, de sokszor kijutott neki, míg tanult, majd a karrier) oda vezetett, hogy elkezdett a tulajdonának tekinteni. Pontosabban nem tudott, nem akart rólam lemondani, elengedni, mikor más fiatalokat már szabadabban hagytak a szülei. Féltékenyen szeretett, ami egy ideig kínos volt, utána azonban mindenért kárpótolt. Persze számos részletet, amit most leírok, tőle tudom már, hiszen sokszor elmondta a kezdetektől. Mit is? Nos azt, hogy hogyan lettünk mi férj és feleség…azt, hogy anya férje – én vagyok.
A küzdelmes évek alatt én, mint egy burokban, anyám védőszárnyai alatt nevelkedtem. Mindig meg volt mindenem, ami csak kellett. Elkényeztetett. A gyerekkorom nagyon szép emlékekkel volt teli. 12 éves korom körül már szabadultam volna, lazítottam volna a kisajátító szereteten, de nem tudtam, nem hagyta. Hibázott persze, de csak én voltam neki. Se férj, se senki. Ha engem elenged, egyedül marad. Legalább is így érezte akkor, kicsit elferdült szemlélettel. Ekkor kezdődött nála, hogy mentálisan kicsit megbillent. Féltékenyen szerető anya lett belőle, aki nem adja másnak a kisfiát. Senki másnak, pláne lányoknak nem. De ő maga sem hozott haza idegen férfit és nem is ment el soha senkivel. Hatodikos koromban volt az ominózus éjszakai magömlésem, egy erotikus álom keretében, ami anyáról szólt. Persze nem mertem neki elmondani, és attól kezdve naponta maszturbáltam. Gyerek fejjel nem sejtettem, hogy az ágyneműn ott vannak az árulkodó nyomok, hogy egy felnőtt rögtön kiszúrja a merev, kemény foltokat a paplan huzaton és a pizsamán. Anya pedig nem szólt, hogy tisztában van vele mit is művelek esténként. Mivel lányok közelébe nem engedett, ő maga pedig kínosan ügyelt arra, hogy csakis felöltözve láthassam (még otthonkában sem vagy ilyesmi), így természetszerűleg anya volt a maszturbálás közbeni erotikus fantáziáim tárgya.
Gondolatban hányszor megszabadítottam a testét fedő ruháktól! Nagyon jó alakja volt. Bár nem mozgott sportszerűen, azért adott magára és jól tartotta magát. Vékony dereka volt, de a feneke és a mellei asszonyosan nagyok voltak, ezt a nagyitól örökölte. Szeme zöld volt, a haja hol szőke, hol barna, hol meg éppen vörös, de mindegyik eszméletlen jól állt neki. Három év a maszturbálások jegyében telt el. Általános iskola nyolcadik osztály, nyári szünet, majd jött a gimi első osztálya, új osztálytársak, akik közül a túlnyomó többség lány volt. Szeptemberben töltöttem a 15-öt, mert év vesztes voltam. Nem mondtam még, de érdekes, hogy anyával azonos napon volt a szülinapunk, tehát ő akkor volt 35 éves. Az első nagyon emlékezetes szülinapom a 15-ik volt. Anya aznap kezdett el szisztematikusan magához láncolni érzelmileg és testileg is. Miután megajándékoztuk egymást az ünnepi vacsora után, amit természetesen kettesben költöttünk el, lezuhanyoztunk (magától értetődően külön-külön) és bementünk a nappaliba olvasni, és zenét hallgatni. Eljött a lefekvés ideje. Átöltöztem pizsamára, mert hűvös szeptemberünk volt majd ágyba bújtam. Anya még odajött hozzám, simogatta a fejem, beszélgettünk. Egyszer csak megszólalt:
– Ma este is használni fogod a fütyidet? Azt hittem menten elájulok a szégyentől. Elvörösödtem és legszívesebben elszaladtam volna jó messzire.
– Anya, te honnan…
– Honnan tudom? Kisfiam, már 12 éves korod óta tudom, de nem baj. Ez így természetes a fiúknál. És kit képzelsz olyankor magad elé? Valamelyik színésznőt, vagy osztálytársad? Csak ráztam a fejem, hogy “nem”.
– Hát akkor kit?
Nem akartam elárulni, de automatikusan végigsiklott a testén a szemem. A testbeszéd, a pillantásom elárult.
– Engem? Csak nem anyát? – elmosolyodott. Később megtudtam, hogy nagy elégtétel és jó kiindulási alap volt ez neki.
– Akkor most csukd be a szemed. Anya ad egy ráadás szülinapi ajándékot neked szívecském. – mondta mosolyogva búgó hangon. (Ez a “szívecském” szó kulcsfontosságú lett a későbbiekben, éppen úgy, ahogyan az a parfüm, amit aznap este használt.) Nem akartam elhinni, hogy ez lehetséges. Anya lekapcsolta a lámpát. Nem lett vaksötét, de semmi részletet nem lehetett kivenni. A pizsama nadrágom elöl slicces volt, férfi pizsama. Anya odanyúlt és nem vette le a pizsamát, hanem az egész szerszámom zacskóstul, mindenestül kihúzta a sliccen keresztül. Azt hittem elájulok, amikor hozzáért meleg kezeivel a farkamhoz. A helyzettől és az érintésétől már állt is a szerszámom, mint a cövek. Egyszer csak éreztem, hogy anya puha szája a farkam köré fonódik, és nyelve körbe szántotta a makkom alját. Megremegtem. Sokszor fantáziáltam én erről és éppen anyával, de a valóság milliószor jobb volt! Halkan felnyögtem, ahogy anya elkezdte szopni a farkam.
Természetesen annyira be voltam indulva, hogy néhány húzás után telespricceltem anya száját a meleg ondómmal. Teljesen kész voltam. Anya lenyelte mindet, sőt alaposan ki is szívta az utolsó cseppig. Majd visszatette a pizsamámba a szerszámom, jó éjt rebegett, majd eltűnt. Évekkel később tudtam csak meg, hogy ő is maszturbált utána. Ezek után anya minden héten kétszer adott ilyen ajándékot. Péntek és szombat esténként (ami után ő is maszturbált, csak azt én nem tudtam). És arról sem tudtam, hogy miért ezen a két napon szopott le rendszeresen. Most már tudom. Minden normális középiskolás pénteken és szombaton este megy el szórakozni a barátaival. Én sosem akartam elmenni, hiszen epedve vártam a hétnek ezt a két csodálatos estjét. Mondtam, ugye hogy kezdett magához kötni? És nagyon jól csinálta. Persze próbáltam én tovább is jutni, de nem engedte. Még azt sem, hogy hozzáérjek. Egészen 18 éves koromig nem. Addig persze rendszeresek voltak a hétvégi oboa szólamok, de az évek múlásával egyre jobban kívántam, hogy anya többet adjon. Persze mindig azzal szerelt le, hogy még nem jött el az ideje, és ha megtudja, hogy én lefekszem más lányokkal, soha többet nem elégít ki. Jó pszichológus lett volna belőle. Szinte pavlovi reflexként égett bennem a hétvégi kielégülések mámora, anya parfümjének illata és az, hogy folyton “szivecském”-nek szólított, de csak közben. Se előtte se utána, de közben sokszor.
Lassan, ha akartam volna, sem tudtam volna lemondani ezekről az alkalmakról. Eszem ágában sem volt más lányok után járni. Persze azért rendszeresen unszoltam anyát, hogy adjon többet. Mindig finoman leszerelt, azután úgy második végén elárulta, hogy 18 éves koromban talán megengedi, ha addig jó fiú leszek. De addig is olyan odaadással elégített ki a szájával, hogy nem volt nehéz kivárni, hogy elteljen a hátralévő idő. Persze akkor már nem mentem el fél perc alatt. Mindig jó alaposan megdolgozott. Végül is rajtam csiszolta szinte tökélyre az oboázást. De ezt a tudását csakis nekem kamatoztatta. Általában pénteken gyorsan kielégített. Finoman, de céltudatos gyorsasággal szabadított meg a hét során felgyülemlett feszültségtől és ondótól. Szombatonként pedig volt, hogy egy órát is furulyázott. Persze nem folyamatosan. De már annyira ismerte a reakcióimat, hogy ha érezte, hamarosan kitör a láva, akkor abbahagyta, engedte kicsit kókadni, majd újra a húrok közé csapott. Amikor végre megkegyelmezett, iszonyatos nagyokat élveztem a szájába. Nem kívánkoztam én sehova, hiszen ott volt nekem Ő.
Közben mindenhova együtt mentünk. Bevásárolni, nyaralni, mindenhova. A suliban persze cukkoltak is emiatt, de nem foglalkoztam velük. Nem tudhatták, amit én. Nem tudhatták, hogy amiről ők csak ábrándoznak, esetleg a srácok nagyotmondó füllentésekkel el akartak hitetni egymással, azt én rendszeresen megkaptam anyától. A lányok békén hagytak. Amolyan eminensnek lettem elkönyvelve. Anyám eszét örököltem, kitűnő voltam szinte majdnem mindenből. Néha azt hallottam vissza, hogy eminens kis homokos vagyok, de nem foglalkoztam velük. Semmit sem tudtak anyáról és rólam. Persze én sem tudtam, hogy teljesen anyám hatalmában vagyok. Erre csak sokkal később jöttem rá, de akkor már késő volt és akkor már nem is érdekelt. Természetesen szerelmes voltam a saját anyámba. Olyan volt számomra, mint egy istennő, aki viszont kizárólagosságot követel. De nem bántam. Az idő telt és eljött az én tizennyolcadik szülinapom, anyának pedig a harmincnyolcadik…
Pazar ünnepi vacsorát kerített anya, és igaz, hogy szerdára esett a pontos dátum, de ragaszkodott a péntekhez. Én alig tudtam enni. Mert bár nem beszéltünk róla, hogy aznap lesz a nagy alkalom, de már hónapok óta erre vártam. Az ajándékokat odaadtuk egymásnak, lezuhanyoztunk (még mindig külön-külön) és olvastunk, zenét hallgattunk, csakúgy, mint négy évvel ezelőtt. Egy rituálé volt már péntekenként, hogy lefekvés után, elalvás előtt elégített ki. Átöltöztem, de most csak kisgatyába meg pólóba, mert meleg őszünk volt. Az első, amitől nagyot dobbant a szívem, hogy anya nem jött oda, hanem elment a fürdőbe és hálóingben tért vissza. Nekem már ettől mereven felállt a farkam, ugyanis soha nem láttam hálóingben sem. Felöltözve tűnt el a szemem elől esténként és reggel már felöltözve volt, mikor én felkeltem. De most! Áttetsző hálóinge alatt megpillanthattam a melleit, és ahogy az ágyamhoz került, a feneke vágatát is látni véltem. Ezúttal nem kapcsolt le minden villanyt, diszkrét félhomály volt a szobában. Hanyatt fektetett, és szokásához híven megszólalt:
– Gyere szívecském, anya kielégít. (És közben éreztem az átható parfüm illatot is.)
Lehúzta az alsómat és bevette a szájába a farkamat. De csak néhányszor tolta ki-be a szájába, abbahagyta, és azt mondta.
– Mától a tied vagyok szívecském. Meg foglak tanítani minden fortélyra, amit tudok, hogy hogyan tudsz kielégíteni egy nőt. Nyeltem egy szárazat és csak bólintani tudtam, helyeslően. Anya odahajolt a számhoz és megcsókolt. Először éreztem puha ajkait, nyelvét a számban. Próbáltam úgy tenni, ahogy a titokban kikölcsönzött és lopva végignézett erotikus és keményebb filmekben láttam. Benyúltam a hálóinge alá és esetlenül elkezdtem markolászni a melleit. Milyen finom melegek és rugalmasak voltak! Anya levette a hálóingét, majd hanyatt feküdt. Én a számmal is nekiestem a melleknek, de intett, hogy finomabban bánjak velük. Hosszú percekig cumiztam őket, majd lenyúltam, hogy óvatosan megérintsem anya azon részét, amit képzeletben már annyiszor fogtam, nyaltam és dugtam. De most valóság volt. Ahogy odaért a kezem, éreztem, hogy csupa csatak anya puncija. (Ezt akkor nem gondoltam így végig, de a terhessége alatt sem és mióta megszülettem azóta sem volt férfival. De kibírta. Kibírta 15 éves koromtól is ezt a három évet. De most a teste elárulta őt, hogy ő is ugyanúgy éhezi a kéjt, mint bárki más.)
Megremegett, ahogy hozzáértem. Bedugtam az ujjamat, először egyet, aztán kettőt, majd hármat. Rángatta a csípőjét, nem is én ujjaztam, hanem ő húzta rá magát az ujjaimra. Azután leóvatoskodtam a gyönyörök kapujához. Friss illata volt, mégis jellegzetes punci illat, amit akkor éreztem először, nagyon finom volt. Hát még az íze! Óvatosan belenyaltam. Nem nagyon tudtam, mit kell tenni, de anya szinte nem is hagyta, hogy kibontakozzam, mert dobálta a csípőjét és szinte követelte, hogy valamit csináljak végre. Lefetyelni kezdtem a punciját, mint egy kiskutya a tejet. Ennyi kellett neki. Hatalmasakat nyögve és sóhajtozva adott visszhangot a punciján végiggyűrűző orgazmusának. Legalább fél perc volt, mire lenyugodott és csak zihált, kapkodta a levegőt.
– Gyere szívecském, tedd bele anya kelyhébe a fütykösödet. Nem kellett kétszer mondania. Oda térdeltem a lábai közé és elmerültem a sikamlós barlangban. Ösztönös mozdulataim voltak. Nem figyeltem én semmire, csak a kéjre, ami végiggyűrűzött rajtam. Csak toltam ki-be a farkamat anya meleg puncijába, mint egy meleg mézes csuporba. Azután éreztem az ismerős érzés feltolulását a heréimből és nyögve telepumpáltam anya barlangját az ondómmal.
Életem addigi legnagyobb kitörése volt. Csak jött és jött szinte megállíthatatlanul. Cuppogott odalent minden, ki is folyt anyából valamennyi. Lerogytam a melleire és én is levegő után kapkodtam. Simogatott, becézgetett. Miután lenyugodtunk, anya kiment a fürdőbe és letusolt. Én is követtem, mire visszatértem, lehúzta a foltos lepedőt, újat terített fel.
– Nem lesz több? ? kérdeztem rémülten.
– Ezentúl minden idő a mienk. Nem kell kapkodnunk. Holnap már tovább fogjuk bírni mindketten. Megtanítalak mindenre, amit én tudok, és amit meg nem azt majd felfedezzük ketten. Ma ennyi, de holnap szombat, megint megkaphatsz. Kicsit csalódott voltam, de a holnap ígéretével megvigasztalódtam.. Nagyon kellemesen éreztem magam az aktus után. Férfi lettem – gondoltam. Alig vártam a másnap estét… És anyának igaza volt. A következő napon már hosszabban tudtuk egymást kényeztetni. Azután pedig tényleg megmutatott mindent, amit 20 éves koráig megismert a szexről. De sok mindenre nem maradt ideje neki sem a születésem előtt, így az az izgalmas feladat is ránk várt, hogy együtt próbálhattunk ki sok mindent az évek során és ebben nem is tétlenkedtünk. De ne szaladjunk ennyire előre. Ott tartottam, hogy vártam a szombat estét. Nem is hiába.
Másnap próbáltam elterelni a figyelmemet mindennel, ami csak nagy nehézségek árán sikerült, míg végre ismét ott voltunk az ágyamon. Sokkal jobb program ígérkezett, mint eddig bármikor életem során. Anya a tegnapi hálóingében, én pedig egy rövid alsóban. Most nem hirtelenkedtük el a dolgot. Hosszan csókolt, megint érezhettem a puha ajkait és a nyelvét, amint felderíti a számat. Én is ugyanezt tettem az övével. Varázslatos volt. A kezdeti koreográfia hasonló volt, mint tegnap. Finoman megszabadítottuk egymást a két kis ruhadarabtól, és anya gyengéden bevette a szájába a farkamat. Ismerős érzés, mint négy éve minden hétvégén, de előjátéknak most nagyon jól esett, ahogy a meleg, nedves szája a makkom köré simult. De nem húzta most sokáig, mert ő is felizgult. Hanyatt feküdt és hagyta, hogy megint megkóstoljam gyönyörű melleit. Ezúttal óvatosabban vetettem rájuk magam. Puszilgattam, csókolgattam, nyalogattam őket. Anya bimbói mereven álltak a bimbóudvar közepén.. Lassan lefelé vettem az irányt. Anya puncija, ugyanolyan finoman illatozott, mint tegnap. Most is nedves volt, de korántsem annyira csatakos, mint tegnap. Finoman elkezdtem nyalogatni. Sokat nem fejlődött a technikám tegnap óta, de anya is nyugodtabb volt egy kicsit, úgyhogy jobban el tudtam merülni a puncija kinyalásában.
Egyszer finoman rám szólt, amikor túl sokáig ingereltem a csiklóját. Nagyon jó volt látni, hogy a teste remegéssel válaszol a nyalakodásomra. Most végre visszaadhattam neki valamit abból a sok gyönyörből, amit évek alatt kaptam tőle. Már jó nyálas volt a puncija, és sokkal mélyebben szedte a levegőt, mint eddig. Egyszer csak jelzett, hogy menjek fel.. Feltérdeltem a lábai közé adtam pár csókot a melleire és a szájára, miközben a farkam rátalált anya nyílására és könnyedén becsusszantam a vágyott melegségbe. Annak következtében, hogy anya szombatonként jól elhúzta a beteljesedésemet, elég sokáig bírtam. Nem volt gondom a korai magömléssel, csak tegnap, de az különleges alkalom volt, az első, és akkor anyának már egyébként is előbb megvolt. Most hosszú perceken át dugtam anyát, aki hanyatt feküdt széttárt lábakkal, majd a derekam köré fonta a lábát és húzott magába, mint egy örvény. Azután hasra feküdt és én mögé kerültem. Odaillesztettem a puncijához a farkam és most nem óvatoskodtam. Nem is volt rá szükség, hiszen csupa nedv volt már, könnyen belenyomtam. Ebben a pozícióban is percekig toltam-húztam a szerszámomat anyába. Ő összeszorította a combjait és így még intenzívebb gyönyört szerzett nekem is és magának is. A végén négykézláb állt és így is jól megdolgoztam. Ez volt a kedvenc pozíciója, de ez is csak később derült ki..
Sok orális kielégítés ide vagy oda, az igaz, hogy jól bírtam, de most már éreztem, nem bírom túl sokáig. Az ágyam melletti falon volt egy álló tükör és abban jól láthattam magunkat. Anya mellei minden lökésemre himbálóztak egyet, mint a harang, néha egymáshoz is csattantak, ha erősebbet löktem. Egyszer csak éreztem, hogy nem bírom tovább és elkezdtem pumpálni anya punijába az ondót. Ahogy megérezte a beteljesedésemet, néhány másodperc múlva hangos nyögések kíséretében elélvezett ő is. Fantasztikus érzés volt, és a tudat, hogy anyámat immáron másodjára juttattam el a csúcsra! A gimnázium negyedik éve tehát elképzelhetetlen mámorban telt számomra. Hét közben volt erőm és időm a tanulásra koncentrálni, hét végén, pedig a gyönyörrel voltam elfoglalva. Én is vártam a hét végét, mint az osztálytársaim, csak egészen más okok miatt. Anyával végig próbáltunk minden elképzelhető pozitúrát. Egy-egy hétvégi nap egy pozíció, bőséges előjátékkal. Volt, hogy hanyatt feküdt, volt, hogy hason. De oldalt fekve is kielégítettem, és úgy is, hogy lovagolt rajtam. A négykézláb pozíciót szerette a legjobban, ahogy már mondtam is. De mindig csak az ágyban és sosem maradt utána velem, hanem átment a saját ágyába. Ez azonban negyedikes koromban még nem zavart, de érettségi után, mikor felvettek az egyetemre, már igen.
Természetesen a helybeli egyetemre felvételiztem és vettek fel szinte maximális pontszámmal. Nem tudtam volna otthagyni anyát, és ő sem engedett volna el. Azon a nyáron még tovább ment az engedékenységben. Átköltözhettem hozzá a hétvégéken, együtt feküdtünk, együtt ébredtünk. Ez természetesen azt jelentette, hogy sokszor az egész éjszakát végig szerelmeskedtük, mert így már nem tudott átmenni a saját szobájába, mint korábban, hanem kénytelen volt elviselni, hogy én bizony az eddigieknél többször megkívántam és juttattam el a csúcsra, és ő is engem. De csak hétvégéken. Nem volt ez neki kellemetlen egyáltalán, hiszen ezt előre eltervezte, csak én nem tudtam erről. Ugyanis jöttek az egyetemi évek, és az egyetemen hemzsegtek a szebbnél szebb lányok. Engem persze nem nagyon érdekeltek, mert anyába voltam szerelmes, de ő biztosra akart menni, így hétvégéken ott alhattam nála. Ezzel még egy fokkal szorosabbra vonta kettőnk kapcsolatát, és a tőle való érzelmi és testi függésemet. Mint mondtam ez sokszor hajnalig tartó szeretkezésekhez vezetett, hiszen neki 18 évet kellett bepótolnia, bennem pedig ifjonti gerjedelmek munkálkodtak.
Tudtuk mindketten már nagyon régóta, hogy természetellenes kapcsolatban vagyunk, de ez olyan, mint az alkoholizmus. Hiába tudod, hogy nem jó, amit teszel, mégis a rabja vagy. Én anyám rabja voltam, ő pedig a saját megbillent elméjének volt a foglya. Minden másban egyébként teljesen normálisan viselkedtünk mindketten, csak ebben az egyben nem. Anya közben szépen építgette a vállalkozását, úgyhogy elég jól ment sorunk. Természetesen én is olyan szakra iratkoztam be az egyetemen, hogy a diploma után anya cégében tudjak elhelyezkedni, hogy akkor már végképp együtt lehessünk. A hét végi együtt alvással azt is megoldotta, hogy hét közben én a tanulásra tudtam koncentrálni, ő pedig a munkájára. De hétvégén megszabadultunk a feszültségtől sokszorosan. Amikor neki vérzése volt, természetesen a jól bevált orális úton elégített ki. De néha olyan hosszan elhúzta, hogy az szinte már kínzás volt. Mindig tudott újat nyújtani. Persze akadtak nehézségeink is. Néha összevesztünk. Piti dolgokon, de akkor is összezördültünk és én próbáltam azzal büntetni, hogy az ilyen hétvégéken nem akartam lefeküdni vele. Persze ő máshogy gondolta.
Nem azért, mert annyira megőrült a szexért, hanem azért mert esélyt sem akart adni rá, hogy neheztelés fejlődhessen ki bennem és elforduljak tőle. Ezt nem élte volna túl. Ezért kondicionált már évek óta a “szívecském” szóra és a jellegzetes parfümjének illatára, amit most is minden szeretkezés előtt magára fújt, totálisan belém vésve ezzel a gyönyör és az illat párhuzamát. Szóval, ha próbáltam nemet mondani, egyszerűen csak beillatosította magát és búgó hangon az ölembe telepedett, fülembe súgva “Gyere szívecském, add meg anya pinájának, amit kíván.” Én pedig mentem, mint valami robot, mert a szótól és az illattól (és a szándékos trágárságtól) olyan lelki és testi folyamatok indultak meg bennem, aminek nem parancsolhattam. Ilyenkor persze semmi előjáték, hanem hanyatt vágta magát vagy más erősen alárendelt pozíciót vett fel, felkínálva magát, én pedig csak dugtam elhomályosult tekintettel, mint egy gép. Ő pedig ilyenkor úgy viselkedett, mint egy kurva, jól rájátszott a dologra, hangosan nyögve és sikítozva, amitől csak még jobban elborult az agyam. Hihetetlen jól tudott manipulálni.
Egy dolgot azonban sosem engedet nekem. Hogy a fenekét is megdugjam. Azt mondta, nem akarja, mert egyszer 18 évesen valaki rávette és nagyon fájt neki. Persze én az évek alatt próbálkoztam mindenhogy, kiváltképp akkor, mikor a hétvégi éjszakákon szinte önkívületig feszítettem a kéjt benne, de akkor sem volt rá hajlandó. Én viszont annál jobban vágytam rá, minél jobban húzódozott tőle. Egyszer aztán komolyan összevesztünk valamin. Akkortájt rengeteg munkája volt, nekem is kijutott a tanulásból és mindketten rendkívül feszültek voltunk. Már-már szakításhoz vezetett a helyzet. Aznap este, egyetemi éveim alatt először és utoljára hétköznap is nekem adta magát. Teljesen. A fenekét is. Csak, hogy megtartson. És a fenekét azontúl hétvégéken is. Neki nem volt jó, de tűrte, mert látta, ezzel végképp magához forrasztott. Ettől fogva nem volt rá esélyem, hogy kilépjek a kapcsolatból. Persze eszem ágában nem volt kilépni, de nem is tudtam volna.
Ahogy mondtam nagy veszekedés kerekedett köztünk, és én kirobogtam az előtérbe, hogy elmenjek otthonról, még mielőtt anya lehiggad, és magára fújja a parfümjét… Már a második cipőmet kötöttem, amikor nyílt az ajtó és meghallottam anya hangját: “szívecském”. Megremegtem, mert már maga a szó is nagy hatással volt rám. Kicsit lelassultak a mozdulataim, de azért folytattam. Felálltam és leakasztottam a fogasról a kabátomat. Szemem sarkából láttam, hogy anya tett a nyakára a parfümből és odalépett hozzám, átkarolta a nyakam és odabújt. Belesuttogta a fülembe “Gyere szívecském, rakd teli anya pináját, dolgozz meg jól.” Ezt csinálta, amikor manipulált. Obszcén kifejezéseket használt, amivel még jobban begerjesztett. Éreztem, hogy nincs menekvés, mert orromba hatolt az illata, épp akkor, mikor belesúgott a fülembe. A farkam mereven ágaskodott a nadrágomban, tekintetem elhomályosult. Megfogta a kezem, de előtte még egy mondatot suttogott: “Megdughatod a seggemet is.”
Ezután bevezetett a hálóba, mint valami robotot. Gyorsan letépte rólam a ruháimat, beolajozta bébi olajjal a pinusát és ezúttal a fenekét is. Mindig olajat használt, amikor így manipulálva keféltette magát, mert ilyenkor semmi előjáték nem volt. Szerintem ő nem is élvezhette ezeket az alkalmakat, de nem is ez volt a célja. Ilyenkor tényleg csak széttette a lábát, mint egy kurva és hagyta, hogy dolgozzak rajta. A cél a magához láncolás volt. Most is ez történt. Hanyatt feküdt és magára húzott. Ösztönösen elkezdtem dugni, jó erősen, gépiesen. Egyszer csak eltolt magától, és megfordult, négykézláb állt. Majd fejét és vállait az ágyhoz érintette, hátranyúlt a két kezével és széthúzta a fenekét. Feltárult a kis lyuk, amit annyiszor szerettem volna megkapni. De most semmi erotikus vágyakozás nem volt bennem, csak állatias kívánalom. Ilyen állapotomban sosem vigyáztam rá, nem foglalkoztam vele, hogy jó-e neki vagy sem. Nem is kaptam soha szemrehányást, hiszen ő váltotta ki belőlem, hogy ilyen legyek. Most is csak odaraktam a fenekéhez a farkam és egy hirtelen lökéssel tövig nyomtam a farkam anya fenekébe. Megjátszotta, hogy mennyire élvezi, persze tudtam, hogy nem igaz, de még jobban begerjedtem a nyögéseitől.
Betoltam a farkam, majd kihúztam belőle, de nem teljesen, majd megint vissza. Ki-be, ki-be, így járt a farkam anya olajtól síkos fenekében. Hirtelen elkezdtem telipumpálni a fenekét. Éreztem, hogy sokkal hosszabban ontottam magamból a nedvet, mint eddig bármikor. Végül lerogytam mellé. Elkezdett simogatni, meg puszilgatni, és én tudtam, hogy nem megyek innen sehová, mert ilyenkor elszállt a felgyülemlett feszültség. Furcsa kettős érzés volt minden ilyen alkalom. Egyrészt utáltam, mert úgy éreztem magam, mint egy ösztön lény, mint egy bio-robot, másrészt viszont valami hihetetlen nyugodtság szállt meg mindig és még jobban kötődtem hozzá. De a lelkemből egy kis rész mindig elszállt egy-egy ilyen “kibékülésnél”. Most meg, hogy nekem adta a fenekét, teljes volt a győzelme. Ettől kezdve, ha megpróbáltam is a maihoz hasonlóan elmenekülni egy-egy veszekedés után, villámgyors parfüm, és csak annyit mondott: “Szívecském, gyere, dugd meg a fenekem”, és a köd leszállt az agyamra. Soha nem tudtam elmenni a házból úgy, hogy rossz érzésekkel gondoljak rá, erről alaposan gondoskodott… Ezek után a szokásos hétvégi együttléteink tehát kibővültek azzal, hogy a fenekét is mindig megkaptam.
Időközben elvégeztem az egyetemet, és elhelyezkedtem anya vállalkozásánál. Közösen vittük a céget, ami annyira jól ment, hogy elköltözhettünk vidékre. De még mielőtt erre rátérnék el kell mondanom, hogy kaptam anyától egy utolsó, nagy ajándékot. Jelentőségében akkora, mint amit 15 évesen kaptam tőle, mikor orálisan kezdett el kielégíteni, illetve, amit 18 évesen kaptam, mikor megengedte, hogy hétvégénként szeretkezzünk. A mostani az egyetem elvégzésével, és a cégben való elhelyezkedéssel volt kapcsolatos. Mondtam, hogy szerelmes voltam anyába, sőt ennél sokkal mélyebb érzésekkel kötődtem hozzá (kötött magához). Ő ezt tudta és érzelmileg valami hasonlót élt meg. Ahogy egyre idősebb lettem és érzelmileg is támaszkodhatott rám, egyre jobban éreztem, hogy sok mindent a vállaimra rak. Éppen úgy, ahogyan egy kapcsolatban a férj és a feleség között megoszlanak a terhek. Mivel eddig minden felelősség rajta volt, élvezte, hogy nem nehezedik rá akkora nyomás. Nem akarta megtartani a vezető szerepet a kapcsolatban, fokozatosan kezdett átalakulni. Rám hagyta a fontos döntéseket, amit természetesen mindig megbeszéltünk.
Szóval teljesen olyan lett, mint egy lojális feleség. De erről így sosem beszélt. Egészen addig, míg el nem végeztem az egyetemet és el nem foglaltam a helyemet a cégnél, amit akkorra már jól ismertem és csak névleg irányított anya, hiszen szinte mindenben az én javaslataim érvényesültek már addig is. Azon az estén ünnepi vacsorát készített és elmondta, mit szeretne. Nem ismertem rá, mert szinte kislányosan szabadkozva adta elő a mondandóját. Elmondta, hogy mennyire szeret és örült, amikor megerősítettem, hogy ezzel én is így vagyok. Mondta, hogy szeretné átadni nekem a céget, és arra vágyik, hogy végre lekerüljön a válláról mindenféle felelősség, amit immáron több mint két évtizede hordoz. Nagy nehezen kibökte, hogy arra vágyik, legyek számára olyan, mint egy férj, igen, hogy legyek a férje.
Sejtettem, hogy valami ilyesmivel fog előhozakodni, és természetesen nem bántam. Jóllehet az eddigi kapcsolatunkban elég erősen ő dominált, de az utóbbi időben éreztem, hogy ebbe az irányba tendál a viselkedése. Miután igent mondtam, oda jött hozzám és szájon csókolt. Ölembe ült és tényleg úgy repesett, mint egy tini. Visszatért lélekben 20 éves önmagához. Azután jóízűen elfogyasztottuk a vacsorát és elmosogattunk. Természetesen elmondta, hogy ezentúl minden este együtt fekszünk le a közös hitvesi ágyba, és reggelente együtt fogunk ébredni. Én mindig is erre vágytam, mióta csak 12 évesen elkezdtem ábrándozni anyáról és a vele kapcsolatos fantáziáimra maszturbáltam. Végre érezni minden este a bőre illatát és melegét, hozzábújni, átkarolni és úgy merülni álomba. Reggel pedig vele ébredni, mint férj és feleség. Minden áldott reggel. És ha úgy kívánom, akkor akár minden este szeretkezni vele. És ez most úgy tűnt valóra válik végre. Nem is késlekedtem sokat. Meg akartam mutatni, hogy ezentúl az én akaratom fog érvényesülni, és egyúttal persze le is akartam ellenőrizni, hogy ő is így gondolja-e.
Elkaptam a derekát, és magamhoz húztam ott a konyhában. Jó erősen szájon csókoltam, miközben kezemmel markolásztam kemény fenekét. Nem ellenkezett, hanem hevesen visszacsókolt. Egyik kezemmel a fenekét markolásztam, másikkal a mellét gyömöszöltem. Átkaroltam a derekát és hirtelen mozdulattal felültettem a konyha asztalra. Heves mozdulatokkal szinte letéptem a szoknyája alól fekete bugyiját. Félrehúztam a puncijáról és behatoltam az ujjaimmal. Nem tiltakozott, csak nyögött és sóhajtozott. A bugyiját nem szakítottam szét, de a selyem blúzát most megmarkoltam a mellei előtt és határozott mozdulattal kettétéptem. Elborult tekintettel, vágytól mámorosan, összeborzolt frizurával nézett rám. Hagyta, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Pedig korábban elképzelhetetlen volt, hogy zuhanyozás előtt és az ágyon kívül szeretkezzünk. Valóban az enyém volt. Ezentúl csak az enyém! Letéptem róla a melltartót is és előbuggyantak asszonyos mellei. Rájuk buktam és elkezdtem őket nyalogatni, szívogatni, külön-külön mindkettőt, jó alaposan. Gyorsan lehúztam a bugyit róla, de a mini szoknya még rajta volt. De már csak az az egy ruhadarab a combfixen és a harisnyakötőn kívül.
Hanyatt fektettem az asztalon és rábuktam a finom illatú és jó ízű barlangja bejáratára. Nyelvemmel kettészántottam a nagyajkait. A puncija ontotta magából a nedveket, folyt le a feneke felé, de én felnyaltam és most már a nyálamtól volt csupa nedves.. Azt elmondani nem lehet mit rendezett eközben. Mintha két évtizednyi visszafogottság hullt volna le róla egy szempillantás alatt, hangoskodott, ahogy csak a torka bírta. Hangosan nyögött, olykor sikkantott is, dobálta a fejét és a csípőjét is. Ettől persze iszonyatosan begerjedtem én is. Gyorsan lehúztam a szoknyáját és fekete combfixes lábait a vállamra tettem. Odaálltam közvetlen elé, ahogy ott feküdt az asztalon hanyatt fekve, farkam odaillesztettem a nyílásához és egy mozdulattal tövig nyomtam anya puncijába. Hatalmasat sóhajtott, de én is… Innentől kezdve alig emlékszem valamire is. Akkorát dugtunk, hogy arra nincsenek szavak. Alaposan elkezdtem rajta dolgozni. Ki-be, ki-be, ki-be. Cuppogott és mindenféle egyéb nedves hangokat adott a punci és a farok. Minden lökés végighullámzott a testén, mellei előre-hátra lökődtek. Felkaroltam és levettem az asztalról, majd rádőlt hassal és most hátulról hatoltam bele. Így is percekig dugtam, jó keményen.
Amikor a sok éves tapasztalatból hallottam a zihálásából, és láttam lábai rogyadozásából, hogy közel a beteljesülése, még egy kicsit keményebben kezdtem dugni, közben benyálaztam az ujjaim és elkezdtem odadörzsölni a feneke lyukához. (Azt el kell mondanom, hogy az ominózus első alkalom kivételével, hogy beleélveztem a fenekébe, tudatosan arra törekedtem, hogy neki is jó legyen, amennyire csak lehet. Hasonlóan próbáltam a bevésést alkalmazni, mint ahogy ő tette velem. Számtalanszor juttattam el úgy a csúcsra, hogy kinyaltam a punciját, de közben tudatosan masszíroztam a fenekének lyukát is, hogy összekapcsolódjon benne az utóbbi érzés az orgazmusai élményével. Ennek idővel meg is lett az eredménye, mert amilyen vonakodva adta oda nekem a fenekét az első alkalmakkor – és az valóban fájdalmas is lehetett neki – úgy szelídült az ellenállása a bevésés eredménye képpen. Míg odáig jutottunk, hogy élvezte, ha a popóját dugtam.) Tehát ott tartottunk, hogy jött az orgazmusa és én masszíroztam a fenekét, de nem elégedtem meg ennyivel, hanem ahogy már korábban is, finoman bedugtam az ujjamat a fenekébe.
Egyszer csak végig gyűrűzött testén a végső kéj, a beteljesülés gyönyöre. Addig nyomtam belé a farkam, amíg tartott neki. Majd amikor aléltan az asztalhoz simult, finoman odaillesztettem a fenekéhez a farkam és lassan elkezdtem befelé nyomni. Kezeivel hátranyúlt, széthúzta a fenekét, segített, hogy könnyebben behatoljak. Néztem, ahogy a makkom hegye előtt a folyamatos nyomás hatására szétnyílik az izmos kis gyűrű, és egyre jobban kitágul. A makkom már félig benne volt anya fenekében, amikor még egy picit nyomtam rajta és az egész makkom eltűnt a lyukában. Vártam néhány másodpercig majd miután hozzászokhatott a feneke a farkam méretéhez, lassan elkezdtem befelé tolni.. Amikor már jó mélyen benne voltam, akkor visszahúztam óvatosan, de ekkor már könnyebben csúszott. Ezután újra betoltam, majd megint kihúztam. Be-ki, be-ki. Nem sokáig bírtam az érzést és a látványt együtt. Éreztem, hogy a farkam lüktetve préseli ki magából az aznapi első adagot. Fantasztikus érzés volt. Csak jött és jött, megállíthatatlanul.
Amikor az utolsó csepp is anya fenekében volt, lassan kihúztam és valami hihetetlen érzés lett rajtam úrrá. Nem a kielégülésé, hanem a dominanciáé. Életemben most először éreztem magam igazán férfinek. Máskor ez elképzelhetetlen lett volna. Hogy anyával a konyhában szeretkezzünk mosdatlanul, csak ilyen spontán módon. Bebizonyította, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mondott. Képes lesz alárendelni magát a kapcsolatunkban, hiszen már most is azt teszi. Ezután életemben először együtt fürödtünk, játékosan megmosva egymás testét még a legintimebb részeken is. Majd bementünk a hitvesi ágyra és ez volt az első alkalom, abban a tekintetben is, hogy hétköznap dacára együtt bújtunk ágyba. Igaz másnap munkanap volt, de az egész éjszakát végig szeretkeztük. Elvégre ez volt a nászéjszakánk. Másnap persze kissé fáradtan, de annál boldogabban mentünk a céghez dolgozni mindketten. Néhány hónappal később elmentünk nászútra is. De nem csak pár napra vagy hétre, hanem végleg.
Ugyanis megtehettük, hogy vidéken is vettünk egy házat. Egy csodálatos környezetben elterülő kis falu határán kívül, távol még az ottani emberek kéretlen pillantásaitól is. Mindennel felszereltük a házat, ami a távmunka végzéséhez kellett, mindennel, ami a cég távoli menedzsmentjéhez szükséges volt. Persze azért hetente többször is el kell utaznom a cég irodájába, de mégsem ott éljük a fél életünket, hanem otthon együtt. A faluban nem nagyon kérdezősködnek, hiszen megelégedtek annyival, hogy a nevünk ugyanaz, mert én anya nevén lettem anyakönyvezve, így mindenki azt hitte, hogy anya vette fel az én nevemet. Persze azt furcsállták (nekünk ezt sosem mondták szemtől szembe), hogy a “hölgynek”, ahogy ők anyát nevezték, vagy 20 évvel fiatalabb férje van, de ez nem volt olyan nagy dolog, hogy ne tudtak volna hamar túllépni rajta. Igazi idillben és boldogságban élünk azóta is. Amikor anyának éppen vérzése van, akkor visszatérünk a régi orális kielégítéshez, illetve anya olyankor előveszi az olajat és bekeni a fenekét…
Van úgy, hogy rossz kedvem van, vagy borongósabb a hangulatom. Ilyenkor anya előveszi a régi parfümöt, de a szívecském szót soha többet nem ejtette ki a száján. Viszont az illat éppen elég ahhoz, hogy mérhetetlen, de kontrollálható vágyat ébresszen bennem, ami általában hatalmas szeretkezésekhez vezet. Olyankor többször is kielégítjük egymást orálisan, hagyományos módon és análisan is. Anya most 50 éves, én pedig 30. Nagyon jól tartja magát. Igazi gondoskodó anyából igazi gondoskodó, odaadó, magát mindenben alárendelő feleség lett. Én is igyekszem, hogy jó férje legyek. Papíron persze nem vagyunk házaspár és gyerekünk sem lehet, de nem is vágyunk rá. Jól el vagyunk egymással, valódi érzelmi és testi teljességben ebben a családi szex viszonyban és kapcsolatban.