Én egy 23 éves lány vagyok. Van egy öcsém, egy 20 éves helyes fiú. A karantén első hulláma idején rengeteget voltunk kettesben. Semmit nem akarok megmagyarázni, semmit nem bántam meg, egyszerűen így alakult. Kefélünk egymással, de nem így kezdődött.
Suliba járunk mind ketten, általában kollégiumban vagyunk. A szüleink külföldön dolgoznak, nem is jöttek haza, csak az első hullám után. Majd két hétig semmi nem történt, mivel ritkán találkoztunk, sokat dumáltunk. Mindenről, ki hogy tanul, hol bulizik, haverokról stb. Nekem épp nem volt senkim, neki a barátnője az ország túlsó felére ment haza.
Esténként filmeket néztünk, egy este egy gyenge erotikus filmet is. Akkor dumáltunk először igazából a kapcsolatainkról, meg hogy hiányzott a szex. Én nem tagadtam, mivel 5 hónapja nincs senkim, eljátszadozom magammal. Fecó nevetett és elmondta, utoljára jót keféltek, de ö is játszik már. Aznap este, sokáig kényeztettem magam, úgy aludtam el. Másnap este az öcsém, trikóban és boxerben volt fürdés után, úgy ült le filmezni.
Nem vette észre, hogy én megnéztem, mint pasit. 180 magas, vállas, sportos, fekete tüsi hajú, hegyes fiú. Hát a farkát is próbáltam bemérni, de a boxer nem nagyon engedte. Formás, kb 17-18 ra tippeltem. 17/5 borotvált formás farka van. Tojást evett, majd joghurtot is.
– Azért látom kell az utánpótlás- nevettem- még így, hogy kézizel? Fecó először bambán nézett majd kapcsolt
– Frissíteni kell a készletet- mondta nevetve.
Akkor gondoltam először arra és mondtam is ki, hogy megnézném, amikor kiveri.
– Hát tesóm, van baj nálad- mondta Fecó- ez most komoly? Ha már elkezdtem, folytattam
– Aha, de én is csinálom, ha akarod- mondtam- egymás előtt csináljuk. Nem pornóra, egymásra.
Fecó otthagyott, már arra gondoltam, jó nagy hülye vagyok. Másnap alig mozdultam ki a szobámból, csak este. Fecó bontott egy üveg bort, ittunk is.
– Te csinálnád előttem?- kérdezte – Hogy gondoltad?
– Igen, csinálnám- feleltem- akár te ott a fotelben, én meg itt a heverőn. Vagy nem is tetszem?
Fecó lehúzta a bort.
– Elég jó csaj vagy – mondta – meg úgy sincs választék- gúnyolódót.
Átlagos csaj vagyok, 178/47 barna hosszú hajam van. Kemény pici melleim vannak, Fecó szerint kislányosak. Borotvált a pinám, kerek izmos a fenekem. Leültem a heverőre és felhúztam a pólóm, de a melleim még nem látszottak.
-Most már akarod?-kérdeztem. Fecó közben leült a fotelba.
– Ha felizgatsz, ok- mondta. Lehúztam magamról a pólóm, a melleimet simogattam, hegyesedtek a bimbóim.
Fecó csak nézet és markolászta a farkát a gatyában. Szétnyitottam a lábaim, simogattam a pinámat, majd félrehúztam a bugyit. Láthatta a pinámat a tesóm, meg azt is, ahogy egy újjal benyúlok magamnak. Akkor tolta le a gatyáját, a farka kemény volt. Gyakorlott mozdulatokkal húzgálta a farkát.
– Szép a faszod- mondtam- formás a hegye.
Levetkőztem meztelenre, mint egy pornós csaj, izgattam magam, hogy a tesóm is gerjedjen. Két újjal nyúltam a pinámba, Fecó nézte és keményen verte a farkát. Az első közös maszti úgy 8 percig tartott, nálam, mert elélveztem. Fecó felállt, de nem jött közelebb, csak hogy jobban lásson.
– Tovább akartam volna- mondtam és lenyaltam a pinás ujjaimat.
Az öcsém akkor nyögött nagyon és gyorsan verte a szép farkát. Simán el lövellt egy métert a gecije, szép adagot fejt ki magából. Visszahuppant a fotelbe, lankadt a farka, de még húzgálta.
– Mondtam hogy van bőven- vigyorgott.
Úgy meztelenül papírtörlőt hoztam a konyhából. Adtam a tesómnak és fel is töröltem a tócsákat a parkettáról.
.- Na ugye jó volt?- kérdeztem vagányan -még nem masztiztam így soha.
Fecó megtörölgette a farkát
– Gondoltam, mert még velem nem csináltad, de a pasid előtt sem?-kérdezte.
– Pasi előtt nem- mondtam- csaj előtt ill. egymás előtt igen.
A tesóm persze rákattant a témára, és kifaggatott mi volt. Nem hitte el, hogy csak maszti volt és nem is értünk egymáshoz a barátnőmel.
– Hú de kiverném két csajra akik egymással szexelnek-mondta.
– Most max rám verheted öcsi- mondtam nevetve.
Ha nem is minden nap, de elég sokszor masztiztunk egymás előtt ezután. Különböző pózban csináltuk, a tesómnak az jött be mikor térdelek, előrehajolva bepucsítok és látja a pinám és a fenekem. Aztán megint én kezdtem, masztiztunk, kőkemény volt a farka. A fotelben ült és én oda mentem
– Kiverem neked- mondtam- enged meg kérlek. Hiányzott az érintése, a kemény fasz fogása már. Fecó nézet rám
– Ez most komoly?-kérdezte-a nővérem vagy baszki. Megfogtam a farkát
– Eddig is az voltam még te verted ki rám- mondtam- csak kiverem, ez csak nem gáz annyira? Akkor már vertem a farkát, a pasijaim szerint jól csinálom.
Fecó hátradőlt és élvezte, amit csináltam. Jó volt fogni a kemény farkát, simogattam a kopi golyóit. Egyre jobban nyöszörgött, egy jobban lüktetet a farka, az előnedvet szétkentem a makkján.
– Verd ki , bazmeg elsülök- kiabált és fröcskölt a farka.
Ment rám is de a combjaira is bőven. Még le nem lankadt, addig fejtem a farkát.
– Csak kivertem- mondtam nevetve- ennyi.
Ott hagytam, ült lankadt farokkal tovább, én letusoltam. A reggeli tusolás után, még a fürdőben ért a tesóm. Beállt a zuhany alá én a hajam szárítottam. Már nem zavart minket a meztelenség. Fecó kijött a zuhany alól és mögém állt. Megfordítót, a derekamat fogva feltett a pultra
– Csak játszok vele- mondta a pinámat simogatta– ahogy te velem. Szétnyitottam a combjaimat
– Ok, benne vagyok- mondtam.
Fecó simogatta a csiklómat, picit meg is ujjazott, gyengéden. Aztán letérdelt és nyalta a pinám. A fejét simogattam
– Rég nem nyaltak, lassan csináld- nyögtem ki.
Jól nyal az öcsém, tudja mi kell a pinának. Lassan csinálta de mégis elélveztem, hangosan és remegve. Toltam el a fejét a combjaim közül
-Hagyd abba, kész vagyok- mondtam. Fecó felállt, a farka meredten állt
– Még nem- mondta- megbaszlak.
Még el sem jutott a tudatomig, mit mondott már belém tolta a farkát. Nagyon nedves volt a pinám, siklott a farka belém. Hónapok óta nem dugtam, befogadtam az öcsém farkát. Átöleltem a nyakát
– Basszál csak- súgtam a fülébe- csinálj bármit.
Úgy 5-6 percig keféltünk a mosdónál, utána úgy ahogy voltunk, a farkát nem vette ki, bevitt az ágyra. A lábaim a vállaira vette és döngölte a pinám.
– Fordulj meg- mondta Fecó és kihúzta a farkát
-Tudod, ahogy szeretem. Térdeltem az ágyon, előrehajoltam, pucsítva odatartottam a pinám a tesóm elé.
– Gyere basszál- mondtam- jól csinálod.
Tényleg jól csinálta, azért pár pasival keféltem már, tudtam viszonyítani. Fecó rendesen baszott, a csípőmet fogta és tövig járt bennem a farka. A fenekemet markolta és simogatta a kislyukamat is.
– Na na- szóltam rá- azért mindent ne akarj.
Mozgott tovább, békén hagyta a seggem. A farkától élveztem el, ami sok pasival nem sikerült. Még remegtem a farkán, mikor azt kiabálta:
– Elmegyek, ennyi volt- és kihúzta a farkát, már verte is. Belém is engedhette volna, de ha már nem, gyorsan megfordultam és bekaptam a farkát.
Abban a pillanatban tele élvezte a számat. Nyeltem, de mindet nem tudtam, nagy folt lett az ágyamon. Fogtam a farkát és szoptam, nagyon meglepődött, láttam az arcát. Leült az ágyra, – Te leszoptad a gecim?- kérdezte.
– Nem élveztél belém- mondtam- kár érte, eleget verted a padlóra.
Mint kiderült, nem szopták még le soha. Megnyugtattam, ha már így alakult, leszopom majd rendesen, úgy ahogy szeretné. Már nem problémáztunk semmin, hiszen basztunk egymással. Pár nap múlva megkapta a seggem is, mivel én nem voltam ott sem szűz már. Jó vele kefélni, ö is ezt mondja rólam. Nincs kötöttség köztünk, még szorosabb a testvéri kötelékünk. Azóta van pasim, neki is meg van a csaja, de azért kefélünk még. Utoljára pl alig az előtt ment el tőlem mielőtt ezt elkezdtem írni. Még a combomon szivárog le a gecije. A csaja kevesebbet kap ma.