A meglepetések éjszakája


Azzal kezdődött az egész, hogy találkoztam egy régi ismerősömmel. Az illető lányt még évekkel ezelőttről ismertem, aztán megszakadt köztünk a kapcsolat, és nekem eszembe se jutott. Őszintén szólva olyan nagyon jóban soha nem voltunk De most, hogy összefutottunk, beszélgettünk pár szót és olyan volt, mintha mindig nagy barátságban lettünk volna. Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy összefutunk valamikor. Egyszer beszéltünk is, de nem sikerült időpontot egyeztetnünk, de végül nem lett belőle semmi. Aztán történt valami, ami elindította a lavinát.

A barátnőm elém állt és közölte, hogy én megcsalom. Én meg csak pislogtam. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Mindig is féltékeny volt, de ez így elég erős volt. Kérdeztem, hogy ezt honnan veszi, mire elmondta, hogy látta a telefonomban, hogy valami Ágival beszélgetek állandóan. És még sok minden egyéb jelet is felfedezni vélt. Nos ez elég volt nekem. Csúnyán összevesztünk. Szó, szót követett, mire bejelentette, hogy ő most amúgy is külföldre utazik (valami tanulás ügyben) és ő nem hajlandó két hétig kétségek között élni, ha van valami mondanivalóm, akkor hívjam, de ő végzett velem. Mérges voltam rá nagyon, alaptalanul vádolt és még ő volt megsértődve. Hát én bizony nem hívom. Két nappal később elutazott. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal. Haragudtam is rá meg nem is, de túl büszke voltam, hogy én hívjam fel. Aztán egyszer megcsörrent a telefonom.

Ági volt az. (Vele találkoztam a buszon.) Megkérdezte nem akarok-e találkozni vele. Mosolyogtam magamban a helyzeten, hiszen épp azt beszéljük meg, hogy jó lenne dumálni egyet – teljesen ártatlanul, baráti alapon -, mert rég láttuk egymást. És a barátnőm már napokkal ezelőtt szakított velem ezért a „kapcsolatért”.

Igent mondtam. Kicsit vágytam rá, hogy most már történjen valami több, is mint beszélgetés, mert az „árát” már megfizettem a kalandnak. Ugyanakkor még mindig bíztam benne, hogy a barátnőmmel rendbe lehet hozni a dolgokat. Meg is beszéltük a találkozó helyét és idejét. Szombat délután, a megbeszélt időpontban találkoztunk. Egy söröző volt a megcélzott hely. Egy kultúráltabb fajta. Mikor találkoztunk, Ági említette, hogy sajnos neki nincs korlátlan ideje, mert közbejött egy másik programja is, egy osztálytalálkozó-szerűség a gimnáziumi osztályával és ilyen nem sokszor van.

– Nem gond, – válaszoltam – találkozhatunk máskor is.

– Este kilencig ráérek azért!

Mivel még csak öt óra volt bementünk a sörözőbe és dumálni kezdtünk. Elmesélte, hogy két éven keresztül gyakorlatilag megszakítás nélkül Olaszországban volt. Tanulta a nyelvet és dolgozott. Sztorizgattunk a régi közös élményekről és a közös ismerősökről. Néhányukra kíváncsi volt, mi van vele, mert ő senkivel nem tartotta a kapcsolatot. Feltűnt, mennyit változott a lány mióta nem találkoztunk. Azelőtt kicsit duci volt és egyáltalán nem tekintettem nőnek, ráadásul én mindig fiatalabbnak gondoltam. Most viszont egy igen jó kinézetű lánnyal beszélgettem. Körülbelül 165 cm magas lehetett. Nem volt már kövér, bár azt sem mondtam volna, hogy sovány. Talán volt rajta pár kiló, de ez nekem kimondottan tettszett. Barna bőre volt, egészen sötétbarna haja és szeme. És ami feltűnt, gyönyörű, hatalmas mellei voltak. Ahogy telt az idő (és fogyott a sör, illetve a vodka narancs), úgy vált egyre lazábbá a beszélgetés. Kérdezte, van-e barátnőm, mire azt feleltem neki, hogy már nincsen, sajnos. Mármár azon kaptam magam, hogy kikezdek a lánnyal, de mindig megállított valami. Sehogy se tetszett ez nekem. Próbáltam tehát más irányba terelni a beszélgetést, de valahogy mindig bensőségessé vált a párbeszédünk. Rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok az, aki ebbe az irányba viszi a beszélgetést. Így hát dumálgattunk, iszogattunk és kerülgettük a forró kását. Közben háromnegyed kilenc lett.

– De kár, hogy így elszaladt az idő! – modta Ági. – Jó lett volna még dumálni!

– Tényleg kár – válaszoltam. – bár nem teljesen így gondoltam.

Intettem a pincérnek, hogy fizetnék.

– Figyelj csak! Szerintem az osztálybuli „hivatalos része” nem tart túl sokáig, ha nincs más dolgod, akkor később csatlakozhatsz hozzánk. Szerintem egy páran a csajokkal belevetjük magunkat az éjszakába.

– Nem is tudom, hívj fel és majd eldöntöm. – mondtam már az utcán, majd elköszöntünk és elváltunk egymástól.

Hazafelé menet volt időm gondolkodni, hogy most mit is kellene tennem, ha esetleg tényleg felhív. Arra jutottam, hogy nekem most leginkább arra lenne szükségem, hogy egy hatalmasat keféljek valakivel. Teljesen érzelem mentesen. És erre egy szórakozóhelyi kapcsolat a legalkalmasabb, nem pedig egy olyan valaki, akivel eddig barátságban voltam. Végülis úgy döntöttem, ha felhív megyek és majd vadászok. Mintha valami olyat említett volna, hogy a csajokkal mennek bulizni. Hátha!

Hazaértem és bekapcsoltam a TV-t. Kerestem valami sportműsort. Néztem, de egyre az Ágin járt az agyam. Egyre jobban kezdett tettszeni. Elhatároztam magamban, hogy ha találkozunk, akkor elmondom, mi is nyomja a lelkem. Féltem, hogy ha sokáig halogatom, olyat teszek, amit aztán nem tudok visszacsinálni és megbánok később. Ezt elhatároztam magamban és bámultam tovább a TV-t. Vártam-vártam, majd úgy döntöttem, elmegyek fürdeni, meg hasonlók és elteszem magam másnapra, mert itt már nem lesz semmi. Már azt gondoltam, nem fognak hívni, amikor megcsörrent a telefonom. Ági volt az. Közölte, hol vannak, és hogy siessek, mert a lányok már nagyon várnak. Összekaptam hát magam és elindultam. Szerencsére nem tartott sokáig az út, mert egy közeli szórakozóhelyen voltak. Megérkeztem és megdöbbentem. Iszonyatos mennyiségű ember állt sorba már kint az utcán is. Mire a bejárathoz értem, megtudtam, hogy szombatonként mindig ennyien vannak. (Keveset járok szórakozni.) Azt is sikerült kiderítenem, hogy lányoknak ingyenes a beugró, viszont nekem 2000 forintomba fog kerülni. Cserébe viszont egy lesbi-showt nézhetek végig.

Magamban azon gondolkodtam, hogy az ingyen beugró vagy a műsor csalta ide a lányokat. Bementem és első utam a bárpulthoz vezetett. Kértem egy tequilát és azon mód felhajtottam. Utána már nem is kellett keresnem a lányokat, mert ők botlottak belém, amikor éppen indultam volna. Ez azért is előnyös volt, mert így egyszerűbb volt a bemutatkozás, mivel itt kisebb volt a hangzavar. Ági rögtön a nyakamba ugrott és két hatalmas puszit nyomott az arcomra. Utána gyorsan bemutatta a társaságot (már aki ott volt és nem valahol táncolt). A nevek nagy részét nem sikerült megjegyeznem szokás szerint.

– Szóval ő az, akiről meséltél? – kérdezte az egyik lány nevetve.

– Aha! – válaszolt neki Ági.

Az irántam érdeklődő lányt Katának hívták, alacsony vékony, sötétbarna rövidhajú lány volt. Szűk fekete nadrág volt rajta és egy színes top, alatta látszólag semmi. Tökéletes feneke volt és közepes, kerek mellei, amik szintén feszesnek tűntek. Rögtön megtetszett. A lányok kérdezgettek ezt-azt, miközben a táncteret céloztuk meg. Elvegyültünk a tömegben és jól éreztük magunkat.

Valamivel később, Ági mondta, hogy felvisz, bemutat a többieknek is. Elindultunk a galéria lépcsője felé. Itt némileg nyugodtabban lehetett beszélgetni, nem volt akkora hangzavar és volt egy csomó alacsony asztal székekkel és valamilyen kanapé szerű ülőalkalmatosságokkal. Velünk tartott még egy lány lentről. Melinda kicsit erősebb testalkatú volt, barna göndör hajjal. És elképesztően nagy mellei voltak. Még ágiénál is nagyobbnak tűntek, pedig azok sem voltak épp kicsik. Melida is felkelthette volna az érdeklődásemet, de a természete elég nehezen volt elviselhető. Valahogy mindig elégedetlennek tűnt. Bár azt nem tudtam, hogy ez csak az elmúlt egy órában volt így vagy egyébként is ilyen.

Fent Ági bemutatott még egy csomó embernek, aztán míg én valami innivaló után néztem, láttam, hogy Melindával férevonulnak. Sejtettem, hogy én vagyok a téma, de nem különösebben érdekelt.

Aztán visszajöttek és Ági leült mellém. Hamarosan ismét ott tartottunk, hogy most milyen nekem, hogy a barátnőmmel szakítottam, és hogy most mik a terveim, no meg, hogy innen a társaságból melyik lány tetszik nekem. Eszembe jutott az elhatározásom és azt mondtam Áginak:

– Figyelj! Nem szeretném, ha valami elrontaná a barátságunkat. Nagyon kedvesnek talállak és más körülmények között, most biztosan megpróbálnálak fölszedni. Lehet, hogy félreértettem a szándékaidat, de nekem most csak egy olyan lányra van szükségem, akivel következmények nélkül kitombolhatom magam. Ha félreértettelek, akkor az most elég kínos lenne és bocs, de remélem megértesz!

– Nem értettél félre, és megértelek.- mondta kissé szomorúan. – Én azt hittem van esélyem, de úgy látszik nekem semmi nem jön össze.

– Ne haragudj, ez nem ellened szól!

– Felejtsük el! – és egy mosoly, egy őszintének tűnő mosoly futott át az arcán.

Ági visszament táncolni, én pedig még egy ital után néztem. Mire visszaértem az asztalhoz Melinda ott ült.

– Ezt most miért kellett? – kérdezte szemrehányóan.

– Ha az Ágira célzol, akkor nem értem, miért vagy ilyen.

– Mert teljesen összetörted az önbecsülését. Törte magát miattad, erre te így lerázod.

– Szerinted jobb lett volna, ha szédítem, majd azt mondom neki, hogy itt a vége?

– Nem tudom, de ez így nem megoldás. – ezzel egyidőben a társaság nagy része visszajött pihenni.

– Akkor szerinted mi a jó megoldás? – kérdeztem.

– Kísérj el, kitaláljuk!

Felállt és elindult valahová. Gondoltam azért, hogy mégse ennyi ember előtt beszéljük ezt meg. Nem igazán sejtettem, hogy milyen megoldást lehet itt kitalálni, de azért elkísértem. A tömegben hátrapillantott, majd megragadta a karom és határozottan magával húzott. Átverekedtük magunkat a tánctéren és a bejárat melletti mellékhelyiségeknél kötöttünk ki. Azonban itt hatalmas volt a hangzavar. Melinda egy pillanatig habozott, majd a női WC-t célozta meg. Megtorpantam az ajtóban. Melinda továbbment, majd, mikor látta, hogy lemaradtam, visszajött.

– Gyere már!

– Biztos jó ötlet, hogy a elkísérjelek oda?

– Persze, itt lehet dumálni, nincs az a hangzavar.

Kicsit furcsának tűnt az ötlet, de nem ellenkeztem. Bent kicsit megnyugodtam, mert senki nem szólt rám, hogy mit keresek itt. Melinda az egyik fülkéig ment, ott előreengedett, majd becsukta maga után az ajtót, és azonnal belekezdett.

– Szerintem ennél bármi jobb lett volna. Miért nem hagytad, hogy azt csinálja, amit szeretne. Vagy akkor el se jöttél volna.

– Nem érted! – védekeztem – Én nem akarom elrontani a barátságunkat, de amúgy tetszik az Ági.

– Akkor meg hagytad volna, hogy csináljon amit akar, aztán amikor már témánál vagytok, akkor szólsz neki, mi a helyzet, és hagyod, hogy döntsön. Lett volna egy jó mnumerád, ő sem érzi rosszul magát és aztán megmondhatod neki, hogy te szóltál időben és akkor a barátság is megmarad.

– Szerintem ez nem így működik.

– Na mindegy! Mesélj magadról! – zárta le a témát.

Elkezdtem beszélni. Nagy vonalakban elmondtam egy-két dolgot magamról. Miközben beszéltem furcsa hangokra lettem figyelmes. Melinda is meghallotta a hangokat. Persze nem kellett valami különlegesen jó fül hozzá, mert a hangok a szomszédos fülkéből jöttek és nem voltak éppen visszafogottak. Csendben maradtam és füleltem. Egyértelműen egy aktus hangjai hallatszódtak a szomszédból. Melindát is magával ragadták a hallottak. Rövid semmittevés után cselekedett. Lehajtotta a WC deszkát és óvatosan felállt rá. Próbáltam neki mutogatni, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet, de nem nagyon hatott rá. Hangoskodni meg nem akartam. Felkapaszkodott az elválasztófal tetejére és lábújjhegyen átpillantott, majd gyorsan visszahúzta a fejét. Várt egy kicsit, majd megismételte az akciót, csak most már nem húzodott vissza olyan gyorsan. Kíváncsi lettem én is, ugyanakkor féltem is egy kicsit, mert nem akartam balhézni. Egy perc telhetett így el (vagy csak annyinak tűnt), amikor Melinda ismét rám irányította a figyelmét. Lehajolt és a fülembe súgott:

– Egy szőke csaj szopik egy néger faszit! Nagyon király! Gyere nézd meg! – azzal arrébb húzodott, amennyire lehetett.

Felléptem a deszkára és én is átpillantottam. A fekete srác szemben állt a WC-vel. A lány azon ült és heves fejmozdulatokkal fejte a méretes hímtagot. Elég izgató látvány volt, így nemsokára kényelmetlenné vált az ácsorgás ebben a pozicióban. Amennyire lehetett csendben leléptem. Melinda maradt. Nagyon elmerült a látványban. Olyannyira, hogy egyik keze a nadrágján matatott. Ebbe a látványba már én is belefeledkeztem. Hihetetlennek tűnt, hogy pár centivel az orrom előtt a nadrágján keresztül izgatja a csiklóját. Egyszerre, hirtelen visszarántotta a fejét.

– Pózt váltottak, majdnem észre vettek! – súgta, majd megváltozott az arckifejezése. – Úristen, ennyire nem figyeltem? – és a kezére pillantott, mintha az az akaratán kívül cselekedett volna.

– Nos, igen. – válaszoltam, kissé elcsukló hangon. Ezt rögtön észrevette.

– De úgy látom, téged sem hagyott hidegen amit láttál!

– Nem. – hangzott a tömör válasz.

– Mit szólnál, ha befejezném?

– Ez most komoly? – kérdeztem elég szerencsétlenül.

Mire magamhoz tértem már húzta le a nadrágját. Oly módon, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A bokájáig tolta, majd a bugyiját is utána. Teljesen kopasz volt. Földbegyökerezett a lábam a látványtól.

– Te mindig ilyen vagy? – kérdezte – Lazíts már!

Megfogta az övem és elkezdte lefejteni rólam, majd a nadrágom gombjait gombolta ki és még levegőhöz sem jutottam, máris a kezében volt az addigra teljes méretében ágaskodó farkam. Lassan verni kezdte.

– Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdeztem tőle, bár nem tudom miért.

– Persze. De ha nem akarod ki is mehetsz. Viszont én maradok és azt akarom, hogy te is maradj.

– Oké.

– Verd ki! Látni akarom!

Elengedte a farkam és magához nyúlt. Lassan körözni kezdett a csiklóján. Én sem tétlenkedtem tovább, verni kezdte a farkam. Eleinte csak lassan, mert nem akartam túl hamar elmenni. Melinda ráült a WC-re, hátradőlt, feltette a lábait és úgy folytatta a maszturbálást. Alig telt el egy kis idő, amikor Melinda előredőlt és félrelökte a kezem, majd nyalni kezdte a makkom. Ismét meglepődtem, de nem tiltakoztam. Néhány másodperc múlva letérdelt és az egész farkamat bekapta. Bár nem az enyém a legnagyobb méretű hímtag a világon, de ezt még senki nem tudta megcsinálni. Lassan szopni kezdett, miközben az egyik kezével maszturbált. Borzasztóan jól csinálta, minek eredményeképpen néhány perc múlva éreztem, hogy nem bírom tovább. Megpróbáltam elhúzódni, de megragadta a fenekem és tovább szopott. Egyre jobban szívta. Valósággal belerobbantam a szájába. Nyelt egyet, majd óvatosan kiengedte a faszom és felállt. Szájoncsókolt. A szájában még jócskán volt a spermámból, amit most átadott az én számba. Furcsa volt, de nem kellemetlen. A maradékot lenyelte, majd lehajolt a nadrágjáért.

– Várj! Ezt szeretném viszonozni! – mondtam.

– Jó, de nem most! – mondta és befejezte az öltözködést. – Menjünk vissza a többiekhez, és majd később megbeszéljük a folytatást.

Kissé furcsán éreztem magam, amikor visszértünk a társasághoz. Javasoltam is, hogy menjünk táncolni. El is indultunk néhányan, de épp jött Ági és félrerhívta Melindát. Sebaj, gondoltam, úgyis van mit átgondolnom nélkülük. Tovább álltam és belevetettem magam a hömpölygő tömegbe. Telt-múlt az idő és kezdtem magam teljesen átadni a lüktető zenének, amikor Melinda jött és félre hívott. Ismét követtem, de ezúttal nem mentünk olyan messzire. A tánctértől nem messze már várt ránk Ági.

– Mondd el neki, hogy nem történt semmi, mert nekem nem hisz! – állt elém Melinda.

– Persze, semmi! – fortyant fel Ági. – Ne akarjátok már bemesélni, hogy csak beszélgetni zárkóztatok be egy WC-fülkébe, röpke húsz percre!

– Rendben, tényleg történt egy s más, de nem ezért mentünk be. És különben sem értem, hogy miért kell ezen felháborodnod.

– Nem ezen vagyok felháborodva, csak én mindig megszívom. – fakadt ki Ágiból. – Össze akarok jönni valakivel, aki leráz valami hülye szöveggel aztán fél óra múlva meg a barátnőmmel dugnak a klozettban. Elegem van ebből!

– Ági, amit mondtam, azt komolyan gondoltam. Azt is, hogy jól nézel ki. Tényleg tetszel nekem, de itt most nem erről szólt a történet. Melindával sem történhetett volna semmi, ha már régebb óta ismerem és ennek sem kellett volna megtörténnie. Sajnálom, hogy így alakult.

– Nem érted! Én sem akarok feltétlenül férjet fogni magamnak. Én ugyanúgy megelégedtem volna, ha összejön egy jó este. De te már az elején leállítottál úgy, hogy esélyem sem maradt. Csak azért mert már ismerjük egymást. Ez így annyira szar, hogy…

– Ne izélj már Ági! – szólt közbe Melinda. – Egy egyszerű félreértésről van szó, amit most tisztáztatok. Semmi akadálya, hogy csapjatok egy görbe estét. – Persze, mert ezt ezek után így lehet intézni! Na mindegy, hagyjuk. – mondta most már kissé megenyhült arckifejezéssel.

Mindannyian visszamentünk táncolni. Lassan oldódott a fagyos hangulat. Egyszer Ági – mikor Melinda nem volt ott – odalépett hozzám és intett, hogy mondani szeretne valamit:

– Tényleg csak azért nem lett semmi, mert a barátságunk fontosabb volt?

– Tényleg. – válaszoltam.

– Jó, akkor megígérem, hogy köztünk semmi nem fog megváltozni. És most fogjuk a cuccunkat és menjünk innen. Ketten! Ne is szóljunk senkinek. – hangzott a félreérthetetlen ultimátum.

– Rendben, de azért a Melinda megérdemel annyit, hogy elköszönjünk tőle. Mégiscsak ő rakta rendbe a dolgokat.

– Meg ő is rontotta el, de igazad van. Megkeresem, addig szedd össze a cuccodat.

El is indultunk. Nekem nem volt túl nehéz dolgom, mert a galériára kellett csak felmennem és ezzel készen is voltam. Aztán vártam, de Ági nem akart előkerülni. Végül a keresésére indultam. Elég nehéz feladatnak tűnt, leginkább vaktában kószáltam, mígnem valami azt súgta (vagy csak egyszerű véletlen), hogy a mellékhelyiség felé vegyem az irányt. Amikor megpillantottam az ajtót, azon kezdtem töprengeni, hogy mit tegyek amikor odaérek. Ebben a pillanatban léptek ki Ágiék. Így megoldódott a kérdés. Láttam rajtuk, hogy nincs harag, sőt egymást támogatták, mert a nevetéstől (és az alkoholtól) dölöngélve jöttek ki. Megláttak és szinte egyszerre szólaltak meg.

– Indulhatunk.

Beletelt egy-két másodpercbe, mire felfogtam mi is hangzott el pontosan. Akkor aztán ledöbbentem. Megértettem, hogy itt most arról van szó, hogy innen ugye hárman távozunk, de azt nem értettem, hogy mi a szándékuk azután, hogy kimentünk innen. (Illetve sejtettem, de ez így hirtelen túl meredeknek tűnt.)

– Most akkor mire várunk még? – kérdezték, élvezve pillanatnyi helyzeti fölényüket.

– Semmire, menjünk! – megpróbáltam természetesnek tűnni, bár kétlem, hogy sikerült. Gyalog indultunk hozzánk, mivel a nappali közlekedésről már lemaradtunk, az éjszakaira meg még várni kellett volna jócskán. Fél óra séta meg nem fog megártani. Hazafelé menet aztán kiderült egy s más. Megtudtam, hogy Melinda az, aki kitalálta az édes-hármast. Régóta vonzódik a lányok felé is, de eddig még nem volt alkalma kipóbálni a dolgot. Ági pedig különösen tetszik neki. Valahogy sikerült is rávennie, hogy kössék össze a két dolgot. Mármint, hogy így Ági jól jár velem, Melinda Ágival, én meg úgy áltlában. És Ági is gondolkozott rajta, hogy egyszer kipróbálja ezt a felállást. Helyenként csak kapkodtam a fejem séta közben, de szép lassan kezdzem feloldódni és egyre jobbani vártam, hogy végre elérjük a lakásomat. Az utolsó percekre már nagyon összemelegedtünk. Én mentem középen és átöleltem a két lányt, néha egy-egy csókot váltva valamelyikükkel. Már a lépcsőházban jártunk, mikor Ági felkiáltott:

– A francba! Katáról megfeledkeztem!

– Hogy Te milyen hülye vagy!? – vágta rá Melinda.

– Miért mi van vele? – kérdeztem, mert nem tudtam miről van szó.

– Tudod, Kata vidéki és úgy volt, hogy nálam alszik a buli után. Én meg elfelejtettem. Mit csináljak?

– Hívd fel, mondd meg neki, hogy nem úgy alakultak a dolgok.

– Persze, aztán aludjon a híd alatt, mi?

– Nem erre gondoltam, de csak meg tudja oldani valahogy?

– Jó felhívom. – egyezett bele Ági.

Míg én a lakáskulcsomat kerestem, addig ő a telefonját kotorta elő. Sikeresen bejutottunk a lakásba. Én elindultam, hogy valami innivalót keressek, Ági telefonált. Mire visszajöttem, kezemben két üveg pezsgővel, Ági befejezte a telefonálást. Melinda javasolta, hogy fürödjünk meg, mert ő bizony eléggé megizzadt és talán mi is. Jó ötletnek tűnt, tehát előkerestem három fürdőlepedőt. Melinda nem hazudtolta meg önmagát. Vetkőzni kezdett a szoba közepén. Ruháit az ágy melletti fotelba hajigálva. Ágival csak néztük egy darabig.

– Mi van? – kérdezte.

– Semmi! – hebegtem.

Melinda már csak bugyiban és melltaróban volt, mikor én is vetkőzni kezdtem. Ági azonban nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak állt és figyelt bennünket. Melinda lépett oda hozzá:

– Gyerünk bébi, előbb-utóbb úgyis lekerül! – ezzel megragadta a pulóverét és áthúzta a fején.

Én is közelebb mentem és megcsókoltam a nyakát. Majd letérdeltem elé és elkezdtem kiszabadítani a nadrágjából. Segítségképpen kilépett a cipőjéből. Melinda ezalatt felül vetkőztette. Néha felpillantottam és azt láttam, hogy a két lány hevesen smárol, miközben Melinda Ági melleit gyúrogatja a melltartóján keresztül. Elkezdtem Ági combjait simogatni, majd csókolgatni. Levettem a bugyiját is, orrommal beletúrtam a fanszőrzetébe, majd megpusziltam. Melinda szenvedélyesen szájoncsókolta, Ági testén finom remegés futott végig. Melinda ekkor ellépett onnan:

– Ha jól rémlik, fürdeni indultunk?!

– Jaj, tényleg! – mosolyogtunk össze Melindával.

– Szemetek vagytok, de még visszakapjátok! – mondta remegő hangon Ági.

Elindultunk a fürdőbe, a lányok előre mentek, én pedig vittem utánuk a türülközőjüket és egy pezsgőt. Mire beértem ők már elfoglalták a kádat. A kád nem volt valami hatalmas, ezért ketten még elfértek benne, de én már csak nehezen tudtam volna helyet szorítani.

– Sajnos neked már nem maradt hely, de megmoshatnád a hátunkat! – mondták nevetve.

– Csak vigyázz, nehogy vizes legyen a ruhád! – ezzel nagy adag vizet locsoltak felém.

Az ingemet sikeresen át is áztatták. Elkezdtem kigombolni. Csak szépen lassan, miközben úgy tettem, mintha zavarna, hogy összevizezték. De nem sikerült felidegesítenem őket. Úgy tettek, mintha ott sem lettem volna. Nagyokat húztak a pezsgősüvegből, egymást locsolgatták a zuhannyal, és egyre gyakrabban érintették meg a másikat. Még mindig Melinda volt a kezdeményezőbb, de Ági is egyre többször simított végig játékosan a másik lány mellé. Úgy döntöttem, hogy másik taktikát kell választanom, mert hiába állok itt immáron egy szál farmerban, nem igazán akarnak velem törődni. Megfogtam hát egy tusfürdős flakont és feltettem a kérdést:

– No, akkor kivel kezdjük a fürdetést?

– Velem! – Melinda volt a gyorsabb.

– No legyen. – mondtam én.

Fogtam a tusfürdőt és magasról elkezdtem rácsorgatni a vállaira és a melleire. Mikor már jutott bőven mindenhová, elkezdtem elkenni rajta. Szépen lassan, eleinte csak a vállait és a hátát érintve, majd óvatosan megközelítettem a melleit is. Hatalmas mellei voltak. Kissé húzta is le a súly, de összességében formásak voltak és feszesek. Mellbimbói sötétbarnán meredtek előre legalább egy centire. Melinda felállt a kádban én pedig lejjebb haladtam a „fürdetéssel”. Végig a hasán, majd a comjaira. Itt sokáig elidőztem, láttam, hogy már pattanásig feszülnek az idegei. Egyik kezemmel elértem a fenekét és azt kezdtem masszírozni, időnként betévedve a két pompás fél közé. Ági eközben saját magát kezdte simogatni. Markolászta a melleit és gyönyörködött a látványban. A tusfürdőtől csúszós ujjamat lassan a fenekébe nyomtam. Felpillantott rám, de nem tiltakozott. Lenyúltam a kádba a zuhanyért és elkezdtem lemosni vele a testét. Közben a másik kezemmel folyamatosan követtem a víz útját. A végén értem el a szeméremdombjához. Melinda teljesen borotvált volt. A vízzel elkezdtem izgatni. Rövid idő után megszabadultam a zuhanytól.

– Nekem még van némi tartozásom, azt hiszem ideje lenne lerónom! – mondtam Melindának.

– Na jó nem bánom! – kiült a kád szélére.

Egyik lábát kívülre tette, a másikat a kád szélére. Elétérdeltem és megpusziltam a kopasz puncit. Megfogta a fejem és finoman húzni kezdet maga felé. Széthúztam az ajkakat és mélyen belenyaltam. Egy sikoly hagyta el a száját. Lassan nyaltam egy ideig, majd elkezdtem a csiklóját szívni. Egyre jobban élvezte. Én pedig gyorsítottam csak nyaltam, mígnem egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy Ági nagyokat nyög. Odapillantva csak azt láttam, hogy egyik kezével Melinda mellét fogja, a másik pedig a lába között. Látszott az arcán, hogy hatalmasat élvezett. Melinda elmosolyogta magát én, pedig folytattam, amit elkezdtem. Nemsokára erősebben húzta a fejem:

– Nyalj! – szólt parancsolóan – Méééég!

Majd néhány másodperc múlva elélvezett. Elengedte a fejemet is, amit mostanra mär görcsöaen szorított magához. Lihegett.

– Ideje, hogy levetkőzz és te is lefürödj! – mondta

– Bizony, ideje! – szólalt meg Ági is hosszú ideje először.

– De előbb adj valami borotválkozó eszközt!

– Na az minek neked? – kérdeztem csodálkozva.

– Nem nekem kell, Ágit fogjuk megszabadítani a felesleges szőrzettől!

– Engem? – csodálkozott rá az érintett.

– Miért van valakinek ellenvetése?

– Nem – válaszoltam Ági helyett is. – nincs.

– Az én véleményem nem számít?

– Miért, nem akarod?

– Jó, de félek, hogy megvágom magam!

– Ki mondta, hogy te csinálod? – kérdezte Melinda – Majd én. Magamat sem szoktam megvágni.

– Jó. – mondta határozatlanul Ági. – De előbb elmegyek pisilni.

– Itt nem jó? – kérdezte Melinda.

– Itt, de hát itt?

– Kihúzzuk a káddugót és belepisilünk a kádba. Az egyik legizgatóbb dolog a világon. Majd kezdem én.

– Oké – vágta rá Ági rövid gondolkodás után.

Ki is rántotta a dugót. Gyorsan kikaptam a szekrényből a borotvakészletemet, mert ilyet még én sem láttam. A víz lassan lefolyt. Melinda egyik lábával a kád fal felöli oldalára állt, másikkal a kádba és megpróbált pisilni. Lassankét meg is indult a sárga folyam. Mivel Ági volt közelebb a lefolyóhoz, ezért a lábát áztatva tudott csak lefolyni.

– Asszem, rossz helyre álltam – szólt Ági.

– A legjobb helyen vagy cicám – felelt Melinda miután végzett. – És most te jössz.

Ági megpróbált hasonlóan elhelyezkedni, mint az imént Melinda. Kissé nehezen sikerült megvetnie a lábát. Melinda ezalatt kilépett a kádból és Ági túloldalán vissza. Ágival ellentétben azonban ő letérdelt, egészen közel hozzá. Áginak kissé nehezére esett elkezdeni, de lassacskán elindultak az első pisi-cseppek, majd az arany folyam. Melinda hasára, onnan a pináján keresztül a kádba folyt. De neki ez sem volt elég. Még közelebb húzódott és megemelte a jobb mellét egyenesen a sugárba. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen izgató látvány. Szinte a földbe gyökerezett a lábam. Mikor az utolsó cseppek is kifolytak, Melinda odahajolt és nyalni kezdte a meleg forrást.

– Neked nem kell? – kérdezte tőlem.

– Hát jelen állapotban nem nagyon menne.

– Akkor add, azt a borotvát!

Épp az új betétet tettem a borotvába, amikor megcsörrent a csengő. Meglepődtem, hiszen ilyenkor végképp senkire nem számítottam. Odaadtam a borotvát, majd elindultam ajtót nyitni. Kata állt az ajtóban.

– Szia! Ági azt mondta jöjjek ide a kulcsomért. Itt van?

Hirtelen nem tudtam mit mondjak, ha behívom az is gáz, ha nem, az is. Végül behívtam, gondoltam majd leültetem a konyhába.

– Gyere, mindjárt szólok neki. Iszol valamit?

– Nem köszi.

– Akkor ülj le valahová. – a konyhaajtónál álltunk, befelé mutattam a székek irányába. – Nyugodtan szolgáld ki magad.

– Tényleg nem, megvárom itt.

Bementem a fürdőbe, hogy szóljak Áginak. Bent Melinda éppen a borotvahabot kente el Ági altestén. Ismét hatalmába kerített a látvány, de egy másodperc múlva visszazökkentem a valóságba.

– Ági, itt a barátnőtök és valami kulcsot keres!

– Hát, az a táskámban van, de így nem mehetek! – hebegte. – Keresd meg!

Bementem a szobába, hogy megkeressem a kulcsot. Már a táska megtalálása is gondott jelentett a szanaszét heverő ruhák közt. Majd ráakattam. Sőt, mindjárt kettőre is. Fogalmam sem volt melyik kié. Töprengtem néhány másodpercig, majd fogtam mindkettőt és elindultam vele a fürdőbe. Közben kikiabáltam Katának, hogy azonnal viszem a kulcsot. Talán itt követtem el a hibát. Mikor a fürdőbe értem Áginak szegeztem a kérdést:

– Melyikben kellene keresnem?

– Abban! – mutatott a bal kezemben lévőre.

– Nekem szóltál? – Katában ragadt benne a szó a hátam mögött.

Valószínüleg nem hallotta, hogy mit is kiabáltam és a hang irányába indult. Az elé táruló kép megdöbbentette. A kád szélén ült az egyik barátnője, akinek félig habos volt az ágyéka. A másik barátnője kezében pedig egy borotva volt és éppen a maradékot készült eltávolítani. Hátrapillantottam és láttam, hogy a döbbenettől nem igazán tud megszólalni. Én sem tudtam mit mondjak. Melinda, aki igen jó kedvében volt és már nagyon felszabadultak a gátlásai, reagált először.

– Szia Kata! Dobd le a rucid és szálj be! Buli van!

– Én? – ennél többet nem tudott kinyögni.

– Gyerünk bébi ne kéresd magad!

– Már így is többen vagytok, mint kellene! – hangzott az elég erőtlen válasz.

– Dehogy! Most lesz csak az igazi! – győzködte Ági is.

– Ehhez én túl józan vagyok! – azzal indult volna, de már én is felocsúdtam.

– Azon könnyen segíthetünk! – mondtam és elindultam a konyha felé. Egy vodkával és narancslével tértem vissza.

– Jó lesz?

– Persze! – válaszolt Ági Kata helyett.

Töltöttem az egyik pezsgőspohárba, majd odanyújtottam a még mindig kabátban ácsorgó lánynak. Pillanatok alatt eltüntette a pohár tartalmát. Ezalatt Melinda befejezte a műveletet, amin munkálkodott.

– Ezt nézd! – szólt Katának és művére mutatott. – Jó, nem?

Ági szőrzetének 90 százaléka eltűnt, csak egy pici pamacs maradt a puncija fölött. Én közben ismét kezdtem magamra találni. Odaléptem Katához és lesegítettem a kabátját. Közben jöttem rá, hogy most már nekem is komoly vizelési ingerem támadt.

– Van egy kis showműsorunk. – fordultam Katához – Csak neked!

A másik két lány sem értette miről beszélek. Kigomboltam a nadrágom és elővettem a farkam. Nem volt teljesen merev, de éreztem így sem lesz egyszerű a feladat.

– Most menni fog, azt hiszem. – mondtam Melindának.

Rögtön megértette mit akarok. Letérdelt a kádba, szembe velem. Ági a kád szélére ült. Kiragadta a kezemből a farkamat és próbálta irányítani, amennyire azt lehetett. Lassanként elindult a sárga folyam. Először csak gyengén, Melinda lábára. Majd nőtt a nyomás és már a feje fölé spriccelt.

– Irányítsd az arcomra! – kérte Ágit. Ági próbálta Melinda arcát célozni, közben bele-belnyúlt a sugárba.

Melinda becsukta a szemét és élvezte az arcán landoló folyamot. A száját nyitva tartotta és néha kiköpte a felgyülemlő folyadékot. Elég sok folyadék gyülemlett fel bennem az este során így most nagy mennyiséget pisiltem ki Melinda legnagyobb örömére. Én egyre jobban élveztem a helyzetet. Még soha nem csináltam hasonlót. Furcsa volt egy nőt lepsilni, de mégis valahogy izgatott a dolog. Kata meredt tekintettel bámulta az eseményeket.

– Ez, ez, egyszerűen gusztustalan! – hebegte, mikor végeztünk.

– Nem, dehogyis! – mondta Ági, aki egyre jobban feloldódott.

Azzal lesmárolta a még mindig pisis Melindát, hogy szavainak nyomatékot adjon.

– Én ilyet akkor sem akarok csinálni!

– Nem is kell! – mondtam – Itt mindenki csak azt csinálja, ami jól esik neki.

Kata láthatólag nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Kiléptem a nadrágomból és az alsómból. Elkezdtem Katát simogatni. Először csak a vállait, majd a karját. Lenyútam a pulóverének aljáig. Elkezdtem felhúzni, figyeltem a reakcióját. Nem ellenkezett.

– Nem akarsz megfürdeni? – kérdeztem.

– De, igen. – felelte.

Áthúztam a fején a pulóvert. Alatta egy fekete csipkés melltartót viselt. Neki a másik két lánnyal ellentétben nem volt nagy melle. Inkább közepes, bár a többiek mellett most egészen kicsinek tűnt. Egészen barna bőre volt. Belecsókoltam a nyakába. Kezdte élvezni a dolgot. A kádban ismét a víz volt az úr a lányok egymást fürdették és közben figyelték, mint bontakozik ki Kata a ruháiból. Letérdeltem. Végigsimítottam Kata lábain. Kicsit magam felé húztam és a nadrágon keresztül megpusziltam a fenekét. A másik kezemmel a zoknijaimat fejtettem le magamról, majd a már termetes ruhakupacot kihajigáltam az előszobába. Mikor visszafordultam már ki volt gombolva Kata nadrágja. Ági ügyeskedett kihajolva a kád peremén. Melinda pedig hátulról Ági alá nyúlt. Áginak egyre több gondja akadt a nadrággal, ahogy Melinda kényeztette. Átvettem én az irányítást. Levettem a cipőjét. Majd felemeltem a fejem és immár nadrág nélkül is megpusziltam a fenekét. Gyönyörű formás és feszes volt. Fekete – a melltartóhoz passzoló – tanga volt rajta. Lehúztam a nadrágját. Kilépett belőle és ledobta a zokniját is. Felálltam és a nyakát, vállát kezdetm a kezemmel és a számmal kényeztetni. Lehúztam a melltartója pántját a vállain. Belenyaltam a fülébe. Közben a fenekéhez dörzsölődött a péniszem. Kikapcsoltam a melltartóját. Lehullott a földre és előbukkantak a mellei. Sötétbarna mellbimbói hegyesen ágaskodtak előre. Ági a hasát puszilgatta. Megfogta a bugyiját és lefelé kezdte húzni. Térdmagasságig jutott, amikor Melinda újjai eltalálták azt a pontot, amitől nem tudott tovább mozdulni. Felsikkantott. Mindenki odakapta a fejét. Melinda három újja volt benne, valamint egy negyedik a fenekében. Egy pillanatnyi csend és mozdulatlanság után Ági felnevetett, majd mindenki nevetésben tört ki. Kata is kilépett a bugyijából.

– Gyertek, átadom a helyem! – mondta Ági és kilépett a kádból.

Kata lépett a helyére. Most nézhettem meg szemből először. Nagyon jó alakja volt sehol egy deka felesleg. És fazonra borotvált punci. Egy vékony csík mindössze. Melinda neki sem hagyott pihenőt. Megfogta a mellét és meg akarta csókolni.

– Ne, légyszi. – húzódott el Kata. – Én még sohasem csináltam lánnyal!

– Azelőtt én sem. – segített Ági – De Melinda érti a dolgát!

– Nekem akkor sem megy ilyen hirtelen.

– Várjatok! – siettem a segítségére.

Beléptem én is a kádba. Átöleltem és megcsókoltam. Hosszasan csókolóztunk. Felfedeztük a másik szájának minden szegletét. Egyszerre éreztem Melinda kezét, ahogy a két lábam közt benyúl és a heréimet kezdi masszírozni. Nem akartam elhinni, hogy ez mind velem történik. Lehajoltam és megcsókoltam Kata mellét. Óvatosan a számba vettem és a nyelvemmel játszani kezdtem a mellbimbójával. Szívtam, nyalogattam. Lassan elindultam a másik felé. Halk sóhaj hagyta el a száját. Ági keze a seggére tévedt. Simogatni kezdte. Kata eleinte talán fel sem fogta. A kezek már a lábát és a hasát simították. Amikor felfedezte, csak lepillantott Ágira, de nem ellenkezett. Melinda abbahagyta a kényeztetést. Néhány másodpercig nem történt semmi, utána meghallottam a zuhany hangját. Egyszerre hideg víz érte a hátam. Melinda a jéghideg vízzel locsolt bennünket. Nagyon kellemetlen volt. Próbáltam férfiasan tűrni. Kata azonban nem tűrtőztette magát. Felsikított. Rémületében egész szorosan hozzámbújt.

– Te nem vagy normális! – kiabálta.

– Nyugi, csak tréfa volt! – nevetett és immár melegebb vízzel locsolt bennünket.

– Ideje rendesen megfürdeni! – mondta Ági.

Megfogta a tusfürdőt amivel ők is fürödtek és magasan feltartva elkezdte rán kcsorgatni a tartalmát. Melinda is kilépett a kádból és kezdte szétkenni rajtunk a síkos folyadékot. Eleinte a hátunkat és a vállunkat, majd egyre izgalmasabb területeket. Mikor a flakon tartalma kiürült Ági is beszállt. Mindketten kentek mindkettőnket, bár Melinda egyre inkább Kata felé orientálódott. Egyre biztosabb voltam benne, hogy erősen vonzódik saját neméhez. Jobban, mint a másikhoz, de nem bántam. Kentek minket mindenhol. Ági a farkamat részesítette leginább előnyben. Egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig időzött rajta. Melinda Kata melleit kényeztette már hosszú ideje. Néha át-átnyúltak a másikhoz. Ilyenkor egy csókot is váltottak általában. Egyik ilyen alkalommal Melinda keze a fenekem felé kalandozott, én közben Katával smároltam és a kezemmel már a csiklóját izgattam. Melinda ujja a segglukamon kőrözött, majd egy hirtelen mozdulattal becsúszott. Furcsa, ugyanakkor izgalmas új érzés volt. Egy darabig húzogatta. Én pedig fokoztam a tempót a kezemmel. Nemsokára Kata elélvezett. A karomba kapaszkodott és halkan nyögdécselt. Melinda kihúzta az újját és a zuhanyhoz nyúlt. Most kellemesen melegre állította a vizet és leöblített minket.

– És most irány a szoba! – adta ki az utasítást.

Mindannyian bementünk. Azonnal megcéloztuk a franciaágyat. Melinda és Ági hatalmas nevetéssel ugrottak az ágyra és rögtön elkezdték a fölösleges dolgokat – takaró, könyv ledobálni onnan. Kata kissé szerényebben sétált az ágy felé és, mintegy félénken leült a szélére.

– Ugye emlékszel még, hogy mi volt az eredti terved? – kérdezte Melinda – Vagy tervetek?

– Persze, de azóta?!

– Semmi de! Azzal indítasz, hogy megteszel mindent az Áginak, amit csak szeretne!

No ezzel nem nagyon akartam ellenkezni. Befeküdtem Ági lábai közé és rögtön nyalni kezdtem. Halk sóhajokkal nyugtázta, hogy nincs ellenére, amit csinálok. Folytattam tehát, egyre nagyobb lelkesedéssel és tempóval. Ági egyik keze a fejemet irányította, a másik a mellét markolta. Mostanra a halk sóhajok hangos kiáltásokká és parancsokká változtak. Melinda szájon csókolta Ágit, majd Katához fordult, aki nem tudta mitévő legyen. Ez alatt folytattam Ági kényeztetését. Meg is lett az eredménye, mert nemsokára hangos ‘igen’ kiáltással adta a tudtunkra, hogy eljutott a csúcsra.

– Gyere! – mondta Melinda Katánaki, Kata, pedig felmászott Ági mellé. – Csak engedd el magad!

– Cseréljünk! – szólt nekem. Gyorsan helyet cseréltünk Ugyanazt folytattam, mint az előbb, csak egy házzal odébb.

Katát is lassan kezdtem nyalni. Teljesen más íze volt, mint Áginak. Melinda Ági lábait, fenekét simogatta. Kata hanyatt feküdt és csukott szemmel élvezte ténykedésemet. Melinda megveregette a vállam és intett, hogy menjek arrébb. Észrevétlenül átvette a helyem. Most már én is úgy éreztem, hogy valamit kell kezdenem a férfiasságommal, mert már jó ideje csak ágaskodott. Hanyatt feküdtem és magam fölé segítettem Ágit. Könnyedén becsusszant a farkam a nyílásába. Azonnal tövig ereszkedett rá, majd lassan lovagolni kezdett. Az ágy mozgására Kata is kinyitotta a szemét. Mosolyogni kezdett, majd végig simított Ági jobb mellén. Ági nem hagyta abba a lovaglást, de előre dőlt. Kissé olalt helyezkedett, így méretes mellei pont Kata és az én szám fölött voltak. Én azonnal a számba kaptam a rám eső kebelt, hisz régen vágytam már rá. Kata kérdően pillantott fel, majd követte példámat. A két mell remegett a szánkban. Egyre nagyobb tempóban lovagolt. Közben Melinda is fokozhatta a tempót. Kata szorítani kezdte magához Ágit és egyre többet szívott be a melleiből. Nyögdécselni kezdett, remegés futott végig rajta és végül hirtelen teljesen ellazult. Ahogy elélvezett az rám is megtette hatását és éreztem, hogy nem bírom sokáig, néhány mozdulat után megmarkoltam Ági farát és mélyen beletoltam a szerszámomat, majd megtöltöttem a spermámmal. Éreztem, hogy jön belőlem bőven anyag, annak ellenére, hogy aznap már eljutottam a csúcsra. Ági abbahagyta a lovaglást. Csak ült rajtam és megcsókolt.

Lassan lecsusszant a farkamról. Jó adag sperma landolt a hasamon. Melinda viszont nem hagyott pihenőt. Azonnal ott termett és a tócsát kezdte szétkenni rajtam, hogy azután a kezére ragadt anyagot gondosan lenyalogassa. Miután ezzel végzett, a farkamról tüntette el a szájával a maradékot. Ennek hatására a farkam egy pillanatra sem kezdett lankadni. Bele is ült azon nyomban és elkezdte Ági lukából kinyalni az ott maradt sperma és hüvelynedv elegyet. Néhány perc lovaglás után azonban leszállt rólam. Átült Ági fölé, úgy hogy a szája fölött legyen a puncija. Én Katát vettem célba. Négykézlábra állítottam és hátulról hatoltam belé. Eléggé ki volt már tágulva ezért könnyen ment. Gyorsan felvettem egy közepes tempót és keféltem. Minden lökéssel egyre beljebb haladva, végül mindannyiszor tövig dugtam belé a farkam. Közben Melinda azt kérdezte, hol talál valami testápolót. Mondtam, hogy a fürdőben keresse. Nem sokkal később visszajött, kezében a flakonnal. Mi közben váltottunk. Kata hanyatt feküdt. Mielőtt ismét beléhatoltam, a szájába adtam a farkam. Néhányat mozdultam a szájában, majd ismét belé hatoltam. Melinda visszaült Ági fölé, aki folytatta a kényeztetést. Melinda néha a nyelvével Kata melleit nyalta, néha velem váltott egy csókot, néha pedig Ágit kényeztette. Rácsorgatott a testápolóból és szétkente az altestén, benyúlva a lukába és a seggnyílásába is. Mivel Ági ugyanúgy feküdt, mint Kata, mindezt tökéletesen láttam. Nagyon izgatott a látvány, fokoztam a tempót.

Talán kicsit keményebb is voltam a kelleténél, mert Kata nyögdécselni kezdett, ám nem jelezte, hogy kellemetlen lenne neki, ezért így folytattam. Egészen odáig, míg a nyögések egyetlen sikollyá nem olvadtak, tudtunkra adva, hogy elélvezett a lány. Még néhányat löktem rajta, majd óvatosan kihúztam a farkam. Melinda mondott valamit Áginak, de nem értettem. Nem sokkal később rájöttem, miről szólt a diskurzus.

– Gyere a seggembe! – szólt Ági.

Nem kellett kétszer mondani. Átmásztam Ágihoz, akinek Melinda segített elhelyezkedni. Négykézláb állította, majd a két kezét behajlította, ezzel elém tárult a két hatalmas félgömb. Melinda kezdte el nyalni Ági seggét, majd bekrémezett kezével tágította a nyílást. Megragadta a faszomat is és kent rá egy kis síkosító anyagot. Odaillesztettem a szűk – még szűz – nyíláshoz. Eleinte hatalmas ellenállást tanúsított, majd lassan beengedte a makkomat. Melinda két kézzel húzta szét a két fél feneket. Kata is erőre kapott ismét. Benyúlt Ági hasa alá és lassan izgatni kezdte a csiklóját. Nagyon óvatosan beljebb toltam egy keveset, majd ismét megálltam. Kivártam egy kicsit, azután kihúztam a farkam teljesen. Melinda a szájába vette és ismét benyálazta. Visszatettem és ismét lassan befelé nyomtam. Félig beléhatoltam, majd megálltam. Kifelé húztam, de most nem teljesen, majd vissza. Lassan elkezdtem mozogni. Minden behatolásnál egyre mélyebbre jutottam, Ági pedig hatalmasakat nyögött. A tempót is fokoztam, Melinda befészkelődött Ági alá, hogy egymást nyalják. Kata mellém térdelt és hol Ági seggét, hol a heréimet markolta, masszírozta. Fokoztam a tempót. Egyre vadabbul vágtam a farkam a szűk seggbe. Fantasztikus érzés volt.

Amikor éreztem, hogy közel a csúcs, megálltam. Kihúztam a farkam teljesen. Ági kitágult feneke nagyszerű látványt nyújtott. Megfogtam a farkam és Melinda szájába toltam. Kész voltam a folytatásra. Visszatértem Ági fenekébe. Most jóval könnyebben behatoltam. Tömtem keményen a farát. Néhány perc után ismét megálltam. A lányok helyet cseréltek. Most Ági került alulra, Melinda állt négykézlábra. Neki is a seggét vettem célba. Nehezen akart bemenni a farkam, kerestem a krémet, de Melinda rám szólt, hogy azonnal, keményen basszam seggbe. Megtettem minden tőlem telhetőt. Egy mozdulattal belévágtam a farkam. Melinda hatalmasat nyögött. Megálltam egy pillanatra, de ő tovább sürgetett. Elkezdtem ütemesen mozogni benne. Közben ő irányított mindenkit. Rám szólt, hogy gyorsabban vagy keményebben dugjam, Áginak is utasításokat adott, hogy nyalja, és Katát is úgy rendezte, hogy néha a pinájába nyalhasson. Nem bírtam sokáig. Kirántottam a farkam és a tág popsiba élveztem. Néztem ahogy végigfolyik rajta. Egyenesen Ági felé.

– Engedd mind a szádba és add ide! – utasította Melinda. Ági betartotta az utasítást.

Az utolsó cseppig a szájába engedte, sőt még Melinda seggéről és a segglukából is kinyalta a maradékot. Mélyen belenyalt az alaposan kitágult lukba. Kata a szájába vette a farkam és még szopogatta néhány másodpercig. Ági ezalatt végzett a tisztogatással és Melinda száját kereste az övével. A hanyatt forduló lány fölé hajolt és a szájába engedte a nyállal keveredett spermát. Ezután vad csókolózásab kezdtek. Kevergett a szájukban a spermám a nyálukkal. Végül elengedék egymást. Ági hozzám fordult és szájon csókolt. Még éreztem a szájában a spermám ízét. Néhány másodperc után Melinda váltotta. ő is megcsókolt.

Egy pillanatra megdöbbentem. Ott volt a szájában a fura keverék, amit az imént még egymásnak adtak és most az én számba tolta át. Furcsa érzés volt a saját spermámmal a számban csókolózni. Ám belementem a játékba. Sőt, bevontam Katát is, aki nem tudta mi készül ellene. Bár valószínüleg azt tudta, hogy az ízét még érezni fogja, de arra nem számított, hogy megkapja az egészet. Elkerekedtek a szemei, mikor rádöbbent mi történik. Visszaadta a maradékot Melindának, egy hosszú csók keretében. Melinda pedig nagy élvezettel lenyelte. Egy darabig még feküdtünk, beszélgettünk, majd elindultunk lefürdeni. A kádban Andi és Melinda még eljátszott egymással, de más már nem történt.