Régen nem találkoztam már legjobb barátnőmmel. Egy évfolyamra jártunk, így az együtt töltött évek alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz. Bármiben számíthattunk egymásra. Titkaink soha nem voltak egymás előtt. Miután befejeztük tanulmányainkat, kissé messzire vetett a sors minket egymástól, de telefonon, mailen rendszeresen tartottuk a kapcsolatot. Legutóbbi levélváltásunk alkalmával beszéltük meg, hogy augusztus utolsó hétvégéjét együtt töltjük. Marcsi elmondta, van egy barátja, akivel nem régen döntöttek úgy, hogy összeköltöznek. Így mi sem volt természetesebb számomra, hogy barátját is szívesen látom a közösen töltendő hétvégére.
Marcsiék már péntek este megérkeztek. Vidáman, önfeledten tudtunk örülni egymásnak, a legutóbbi találkozásunk óta elvégre már több mint fél év telt el. Jólesett újra a találkozás, be nem állt a szánk, csak meséltünk, nevettünk, egyszóval jól éreztük magunkat.
Már jóval elmúlt este 10 óra is, mire befejeztük a vacsorát.
Marcsikénak a kisszobában vetettem meg az ágyat, az friss ágynemű illata kellemesen terjengett a szobában. De jót fogtok itt szeretkezni – villant át agyamon e furcsa gondolat. S talán egy kicsit irigyeltem is őket. Már több mint két hónapja szakítottam a barátommal, közösen egyeztünk meg abban, hogy nem működik közöttünk a kémia, így nem is érdemes folytatni. Nem sírtam vissza őt, ahogy ő sem hiányolt engem. Csendben váltak el utjaink, ha nagyon őszinte akarok lenni, alig jutott eszembe e két hónap alatt volt barátom. De most valami megmozdult bennem, hisz közvetlen közelemben most valami történik, látom, érzem, vibrál a levegő Marcsiék körül.
Mire elkészültem az ágyak megvetésével, Marcsiék még mindig az étkezőben ültek, bár közben segített elmosogatni, rendbe tette a konyhát is, majd mikor elkészült, visszaült barátja mellé, s hangosan kacarászva beszélgettek. Mikor kiértem hozzájuk, mindketten elhallgattak, tikosan rám néztek, mire Marcsi egyetlen mondatban szinte közölte velem, fürödjünk együtt.
Hát köpni, nyelni nem tudtam a meglepetéstől, szinte megdermedt körülöttem a levegő, ezt észrevéve lépett oda hozzám, átölelte vállamat, s csak annyit mondott, ne gondolkozzak, menjünk. Hisz hányszor fürödtünk együtt, álltunk a zuhany alatt egymás mellett a kollégiumban is. Ugyan mi változott volna ennyi idő alatt. Ó – gondoltam, semmi, de most itt a barátod is, mit szól, hogy elmegyünk közösen fürdeni. Mire ő a legtermészetesebben csak ennyit válaszolt, ugyan mit szólna, ő is velünk jön. basszus… na, ez így már sok volt nekem. Mégis belementem a játékba. Hogy miért tettem, a mai napig nem tudom rá a választ.
A vacsora utáni közös fürdőt én fejeztem be elsőnek, mert nem akartam, hogy Marcsiék közül bármelyikük is előttem végezzen, s nekem ott kelljen maradnom akár Marcsival, nem beszélve a barátjáról, Ádámról. Valahogy az volt az érzésem, hogy menekülök tőlük, bár sokkal inkább a helyzettől féltem.
Kis idő elteltével kijöttek ők is a fürdőszobából, s Ádám töltött a vacsoráról megmaradt vörösborból mindhármunknak. mintha azt éreztem volna, hogy le akarnak itatni, hisz vacsora alatt s utána már túl voltam a második pohár boron is. Nem iszom rendszeresen, csak ünnepnapokon, tartottam tőle, a fejembe száll, így csak nagyon lassan kortyolgattam a kitöltött nedűt.
Közben egyre inkább éreztem, fáradt vagyok, egyre erősödött az álmosságom is, így pár perc elteltével közöltem Marcsiékkal, elmegyek, lefekszem, aludni szeretnék.
Nagyon nem akartak engedni, de a végén, többszöri kijelentésemre csak belementek. Elköszöntem, egy – még a kollégiumból megszokott – jó éjt puszival Marcsitól, Ádám azonban maga jött oda és nyomott egy puszit a homlokomra. Jó éjt Hercegnő – mondta rám kacsintva.
Elmentem a szobámba, levettem a köntöst, csak egy vékony kis hálóing maradt rajtam, és egy tanga. Ledőltem az ágyba, és pillanatok alatt álomba szenderültem. Nem tudom mikor, de felriadtam arra, hogy nyílik a szobám ajtaja, láttam az étkező fényében, valaki bejön az ajtón, és nyitva is hagyja azt. Marcsi volt az. Láttam tökéletes testét, amin csak egy tanga és egy köldökéig sem érő póló volt.
Megrökönyödtem. Mit akar tőlem éjnek idején? Valami baj van – hagyta el számat a kérdés. Válasz helyett fogta magát, leült az ágyam szélére, kezét a karomra tette, s a következő pillanatban már bebujt mellém a vékony paplan alá. Orromat megcsapta a parfüm gyenge illata, de még fel sem eszméltem, felém fordult, kezét most homlokomra tette, és halkan megkérdezte, nem ijedtem-e meg. Szó sem volt erről, csak kicsit mérges voltam, hisz fárasztó napot tudhatok a hátam mögött.
Keze még mindig a homlokomon volt, másik kezét óvatosan a melleimre csúsztatta, és csak annyit mondott, hogy velem akar aludni. Gyanússá vált ez az egész, és megkérdeztem, hogy tényleg aludni akar-e, vagy egyebet is? Hisz én arra nem vagyok kapható. Sejtettem, mi volt a célja. De a következő pillanatban eszembe jutott Ádám, és csak ekkor kérdeztem meg, hogy összevesztetek Ádámmal? Nemet intett a fejével, és csak annyit válaszolt, Ádám kint van még az étkezőben. Ha akarod, behívhatjuk őt is.
Na, ez már valóban sok volt nekem. Leblokkoltam, így válaszra sem méltattam Marcsi előbbi kijelentését. Nos, mit szólsz hozzá? Tette fel a kérdést. Még mindig némán feküdtem, de valamit észrevettem magamon. Marcsi érintése a homlokomon, de kiváltképp a melleimen az óta már játszadozó ujjainak érintése kimondottan jólesett. Így nem is bántam annyira, hogy nem tudtam válaszolni a feltett kérdésére, ami Ádám bejövetelét illeti. Mindeközben Marcsi mintha érezte volna, menyire jólesik, ahogy játszadozik pólóm alatt a melleimmel, egyetlen pillanat alatt felhúzta a hálóingemet, átemelte a fejemen, mire én már csak azt láttam, a tangán kívül semmi nincs rajtam.
Ami a legérdekesebb volt, mindez már nem is érdekelt. Hisz, ahogy Marcsi ledobta rólam a hálóingemet, már bujt is a melleimhez, kezét elvéve onnan a nyelvével kezdte izgatni már így is kemény bimbóimat. Éreztem, ahogy a testem megremegett. Ami ennél is jobb érzés volt, éreztem, hogy puncimba is megindultak a nedvek. Bizseregtem tetőtől talpig. Marcsi érezhette mindezt, mert kőkemény bimbóim csókolgatását abbahagyta, és lecsúszott a hasamra, ott nyelvével izgatott, s alig telt el pár pillanat nyelve már hevesen a puncimat nyalogatta.
Életemben nem voltam lánnyal, de már mindez nem érdekelt. Átadtam magam ennek a különleges élménynek. Elvégre mégsem egy idegennel, sokkal inkább legjobb barátnőmmel élem át először ezt a kalandot. Élveztem minden mozdulatát, minden jólesett, amit tett velem. Felbátorodtam, és most már én is a pólója alá nyúltam, a melleit kerestem. Nem voltak akkor a mellei, mint nekem, de azok is kemény, formás cicik voltak, aranyos kis bimbókkal. mire ujjaimmal odaértem hozzájuk, éreztem, kemények akárcsak az enyémek. Ettől függetlenül elkezdtem simogatni a melleit, majd egyik kezemmel hasát cirógattam, miután nemsokára a punciját érintettem. Meglepett, hogy Marcsi puncija már tocsogott a kéj édes nedveitől. Élveztem, ahogy ujjaim között érezhettem azt a ragacsos, édes nedűt. Tetszett, ahogy Marcsi kényeztet, szerettem volna mindig is, ha egy nő játszik a testemmel, most külön gyönyörrel töltött el.
Marcsi mindeközben egyre hevesebben nyalta már javában lucskos puncimat, izgatta nyelvével ágaskodó csiklómat. Lábaimat jobban széttártam, így jobban éreztem nyelvét, s így csípőmmel is elkezdhettem tornázni. Míg Marcsi velem foglalkozott, én ugyanezt tetem vele. Puncija már úszott a nedvektől, úgy döntöttem, ujjaimmal behatolok. Nem gondolkoztam ezen sokáig, szinte azonnal már toltam is befelé először középső majd hamarosan a mutatóujjamat is.
Éreztem hüvelye falán a finom bordázatot, a forróságot, éreztem, ahogy ujjaimmal mozogtam benne, Marcsi többször is megvonaglott. Tudtam, amit teszek vele, az neki most nagyon jó. Ahogy én is ugyanezt éreztem a tőle jövő kényeztetésnek. Így játszadoztunk egymással, egyre forróbb lett a levegő is körülöttünk, érezhettük egymás minden rezdülését, mert rövid idő múlva azon vettem észre magam, azonnal eljutok a csúcsra. Valóban elérkeztem ide, ezt egy hatalmas nyögéssel – bár akaratlanul – adtam tudtára Marcsinak. Alig telt el pár pillanat, Marcsi többszöri, mélyről jövő sóhajjal és végtelennel tűnő rángásokkal jutott el a csúcsra.
Élvezésünket meghallotta kint az érkezőben a nyitva hagyott ajtón keresztül Ádám is. Így utólag gyanítom, az ajtó direkt maradt nyitva. talán mindent látott is, a kezdetektől az orgazmusig, mert nemsokára halk nyögésekre lettem figyelmes, mialatt mi az átélt gyönyörök után egymás karjában pihentünk Marcsival.
Kiderült hamarosan, mi volt ez a nyögdécselés, Ádámtól származott. Ő, ahogy gondoltam, az elejétől látott bennünket. Férfi lévén, míg mi egymással játszottunk Marcsival, addig ő magával játszott, de mikorra észbe kaptam, hogy a hang csakis tőle jöhet, már az ajtóban állt. Egyik kezével az ajtófélfát fogta, másik kezével a farkát szorongatta, s húzta hol előre, hol hátra. Istenem, egy számomra idegen férfi, hiába legjobb barátnőm párja, áll előttem az ajtóban, alig pár karnyujtásnyira tőlem, s a farkával játszik.
Hát ilyet még életemben ne éltem át. Érdekes, de csak egy kicsit jöttem zavarba, mert tenyereimmel próbáltan eltakarni fedetlen melleimet, s még mindig szétnyitott lábaim között a puncimat. Felesleges, mit nem mondjak nevetséges próbálkozás volt ez részemről.
Ádám nem jött beljebb, maradt ott, és tovább maszturbált. Ez alatt Marcsi megfordult mellettem, miután rájöttem, újra kényeztetni akar, talán ugyanerre vágyik ő is. Fölém térdelt, de már a 69 pózban, és még mindig lucskos punciját közvetlen közelről ajkaimnál éreztem, mialatt ő az én puncimat kezdte nyalogatni. Még soha nem nyalta, főleg nem szívta ki senki belőlem a gyönyörök nedveit. Hát Marcsi most elkezdte mindezt. Éreztem, ahogy nyelve egyre beljebb hatol a puncimba, keresi a legmélyebb helyet, s közben minden harmadik, negyedik nyelvcsapás után egy erős szívást érzetem a puncimban. Marcsi szó szerint kitisztította a puncimat.
Mivel még soha nem éreztem más nő nedveit, kíváncsi lettem, milyen is lehet. Gondolkodás nélkül elkezdtem utánozni Marcsit, és csak azon vettem észre magam, hogy nyalom, majd szívom a puncijának minden egyes cseppjét. Édeskés, ragacsos nedű. Ízlett. finom volt. Mindezalatt Ádám már nem bírta az ajtóban ácsorgást, miközben folyamatosan húzta-vonta a farkát, mert azon vettem észre magam, hogy Ádám is ott van velünk az ágyban. Azon nyomban megálljt parancsoltam neki. Mégis, mit képzel ez az ember. Vendégül látom, mint legjobb barátnőm párját, de csak ennyi. Hogy jön ő ahhoz, hogy befeküdjön ide mellénk.
Ez az este, ha már így alakult, szóljon csak Marcsiról és rólam. Hiábavalóvolt minden próbálkozásom. Marcsi hevesen nyalta a puncimat, már előhalászott valahonnan egy vibrátort is, és egyetlen pillanat alatt a puncimba nyomta, miközben egyre erősebben izgatta csiklómat. Nem tagadom, végtelenül jólesett, úgyhogy már nem is hadakoztam annyira Ádám miatt. annál is inkább nem, hogy Ádám Marcsival kezdett el foglalkozni. egyik kezével a fenekét simogatta, a másikkal még mindig egyenletes ritmusban maszturbált.
Az érzések, miket Marcsitól kaptam, a látvány, ami körülvett, eljuttatott egy olyan pontra, ahol már kezdtem érezni, újra elélvezek. már semmivel nem törődtem, akartam ezt a gyönyört, vártam a pillanatot, s tudtam, nem fogom majd magam vissza. Kiadom a torkomon az élvezés minden előtörő hangját.
Elvégre mégiscsak jól érzem magam. Míg ezek a röpke gondolatok villantak át agyamon, azon vettem észre magam, hogy Marcsi leszáll rólam. Istenem, hova lesz az annyira várt gyönyör. Válaszon még gondolkozni sem volt időm, mert Ádám vette át Marcsi helyét. Ugyanabban a pózban kerekedett fölém. S szinte Marcsi nyelve után a következő pillanatban, már Ádám nyelve játszott a puncimon. de már erre sem tudtam koncentrálni, mert szinte egy időben egy hatalmas farok kezdett el fojtogatni.
Ádám farka volt a számban. Azonban ő olyan jól tette a dolgát a puncimmal, hogy már cseppet sem zavartattam magam, ajkaimmal körbefogtam a hatalmas farkat, és ész nélkül elkezdtem szívni. kőkemény, eres s nedves farok volt. Már minden előnedv ott volt a makkja végén, amit hatalmasa élvezettel nyaltam le róla. Ádámnak nagyon jóleshetett mindez, mert szinte baszta a számat. Már nem én mozgattam a fejemet méretes szerszámán, hanem ő nyomta be, majd húzta ki szorosan záródó ajkaim közül szerszámát.
Míg mi ketten egymással foglalkoztunk, Marcsi odafeküdt mellém, kezemet megfogta, belehelyezett egy hatalmas vibrátort, még életemben nem éreztem ennyire zümmögő vibrit a kezemben, s kezemet a vibrivel együtt a puncijához irányitotta. Együtt tettük be neki a berregő szerszámot. Ő vonaglott párat, s egy hatalmas nyögéssel elélvezett. Ádám ezt hallva megmarkolta a fenekemet, s hatalmas erővel a szájának nyomta, mialatt nyelve folyamatosan járt a csiklóm és puncim belseje között. Éreztem, itt a vég. Marcsit követve, én is hatalmasat élveztem. Nyögtem, reszkettem. Hatalmas orgazmuson voltam túl. Ádám ezt érezve, kivette farák a számból, bár őszintén szólva szerettem volna, ha ő is elélvez.
Még soha életemben nem volt részem hármas élvezetben, valahogy vágytam rá, de Ádám csak annyit szólt, lányok, még nincs vége. Most jön a java. Kicsit pihentünk, mindhárman elnyúltunk az ágyon. Ádám Marcsit ölelte az ágy bal szélén, Marcsi középen, én pedig a jobb oldalon pihentem ki Marcsi kezét fogva a gyönyör okozta fáradalmakat. Beszélgettünk, nevetgéltünk. Már nem volt bennem semmi gátlás, jól éreztem magam. Talán egy negyedóra telhetett el így, amikor Marcsi megkérdezte tőlem, akarom-e a folytatást. Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy persze, most hagyjuk abba, mikor már magam is élvezem ezt a hármas felállást? Másrészt pedig tudtam, hisz ismertem magam, akár öt-hat orgazmusra is képes vagyok egymásutánban. Marcsi megfogta a kezem, s óvatosan a testén keresztül átemelve, Ádám farkára tette. Megfogtam Ádám farkát. forró, lüktető dárdát éreztem a kezemben.
Nem is várattam őt, elkezdtem folytatni azt, amit ő abbahagyott, húztam vontam. Akartam, hogy élvezze, olyannyira kedvet kaptam mindehhez, hogy Marcsi derekán áthajolva bekaptam újra Ádám farkát. Azt akartam, menjen el, élvezzen el. Kíváncsi voltam, hogyan reagál közeledésemre, hisz már nem ők irányítottak engem, magam vettem át az irányi tást. Ádám mindeközben erős csípőmozgásba kezdett, éreztem, nem sok választja el őt az orgazmustól. Azonban ő finoman lefejtette ajkaimat meredező farkáról, feltérdelt az ágyon, mire Marcsi felkelt és lelépett az ágyról. így ott maradtunk ketten Ádámmal.
Ez alatt Marcsi megfogta kezeimet, felhúzott, és megkért, álljak négykézláb. Tudtam mi fog következni. Nem tévedtem Ádám finoman megfogta a derekamat, maga elé húzott, mögém csúszott és ujjaival kitapogatva lucskos puncimat, farkát belém tolta. Egyetlen percig sem tagadom, a következő pillanatban elélveztem. Rángott a testem, karjaim már nem bírták tartani felsőtestemet, lerogytam fejemmel a párnámra, mialatt Ádám farka még mindig bennem volt. nem akartam, hogy kivegye, érezni akartam még magamban. Ilyen gyorsan talán még soha nem mentem el, mint most. Kellett az érzés, hogy puncim ki van töltve. Kellett az érzés, hogy még bennem van egy lüktető, forró farok.
Ádám nem is vette ki belőlem, bennem hagyta, míg én nem szóltam, hogy már nem bírom a négykézláb pózt. Ekkor óvatosan kihúzta belőlem, felállt az ágyról, s még mindig kemény farkát megrántva egyszer kétszer megfogta Marcsit, akár egy darab kenyeret felemelte, derekánál fogva, s beleültette meredező farkára. Marcsi átkarolta Ádám nyakát, csókolóztak hevesen, s nem sokára, mindketten elélveztek. Marcsi visongatott, Ádám hatalmas nyögésekkel adta át magát a gyönyörnek.
Aléltak voltunk mindhárman. Nekünk Marcsival három orgazmus jutott, Ádámnak egy. De akkor én még nem tudtam, hogy itt nincs vége ennek az estének.
Ádám, kis idő múlva kiment az étkezőbe, s mindhármunknak hozott egy kicsi bort a maradékból. Leült mellénk az ágyra, kortyoltunk párat, egy kicsit beszélgettünk, majd Marcsi lette a poharát. elvette tőlünk is, azokat is a földre tette, majd letérdelt az ágymellé. Ádám széttett lábai közé, s elkezdte csókolgatni Ádám időközben lelankadt farkát. Mialatt Marcsi próbált életet lehelni párja farkába,
Ádám hanyatt feküdt az ágyon, én gondoltam egy merészet, és puncimat Ádám szájára helyezve, fölé guggoltam. Nyald csak Ádám – gondoltam magamban. Olyan jól csináltad előbb is. Ő pedig tette a dolgát keményen. Éreztem újból remeg a testem, keményedik mellbimbóm, dagad a csiklóm. Mindeközben láttam, ahogy Marcsi ügyesen életet lehet Ádám farkába. Már egyre nagyobb és keményebb lett, Marcsi megfogta a fejem, lehuzta a szája mellé, így már ketten játszottunk az egyre csak merevebb farokkal, mialatt Ádám a nyelvével az én pinámban játszott.
Kis idő múlva Marcsi abbahagyta, Ádám megfogta a derekamat, feltolta a szájától, s megkért, forduljak vele szembe. Ő felcsúszott az ágyon, megfogott, s beleültetett már meredt, kemény farába. Én meg, akár egy vágtató lovas, eszeveszett lovaglásba kezdtem. Le, föl, előre hátra, már nem volt önkontroll, csak az élvezet hajtott. Újabb orgazmust akartam és újabbat és megint újabbat. Hát megkaptam. Ádám irányi tani próbált, de nekem nem kellet a segítsége. Tudtam, mit akarok, tudtam, hogy jutok el minél előbb a negyedik élvezethez. Másodpercekig hörgéssel élveztem el, testem összerogyott, s aléltan zuhantam Ádám mellkasára. Farka még mindig bennem volt, kezdtem összeszedni magam, de éreztem és hallottam, amint testemhez ér egy vibrátor.
Marcsi ez idő alatt előszedte análizgató vibrijét, egy kis szilokonolajjal megkenve hátsómhoz érintette. beleremegtem. Még soha semmi és főleg senki nem járt a hátsómban, de ennek ellenére semmi furcsaságot nem éreztem. Csak a rezgést, és azt, hogy a vibri vékony vége egyre beljebb hatol hátsómban. Mindez alatt természetesen Ádám kemény farka még mindig bennem volt, én meg Ádámon fekve élveztem az újabb fordulatot.
Marcsi gyorsabb tempóra kapcsolt, már hevesen egyre beljebb tolta belém a vibrátort, mialatt éreztem, puncim egyre jobban pulzál, benne Ádám farkával. Mivel nem akartam, hogy Marcsi kihúzza belőlem a vibrátort, a hasam és Ádám hasa összeérve így kezdtem el az újabb együttlétet. Le, fel, közben Marcsi ügyelve a ritmusra mit Ádámmal vettünk fel, a hátsómba nyomta majd huzta ki és be vibrátort. Már nem voltam magamnál. Már őrült módjára Ádámot magamhoz szoritva puncimban a farkával, hátsómban a vibrátorral élveztem el újra. Ordítottam, nyögtem, hörögtem, közben egyfolytában remegtem. Teljesen kikészültem ettől az orgazmustól.
Még soha nem volt ilyenben részem. Hosszú percek teltek el így. már erőm sem volt Ádámról lemászni, ebben is ő segített, majd engem az ágyra lefektetve Marcsit vette kezelésbe. Marcsi a hátán feküdt, Ádám elé térdelt, egyetlen mozdulattal belökte kemény farkát Marcsi puncijába, és erőszakosnak tűnő lökésekkel kezdte el Marcsit kefélni. Marcsi őrjöngött az élvezettől, de még nem ért el a csúcsra. Most Ádám kivette farkát Marcsiból, átment a 69-es pózba, lenyúlt az ágy mellé, s elővett egy kétágú vibrátort. Egyetlen pillanat alatt behelyezte Marcsiba. ellőre is, hátra is. Marcsi pedig tövig bekapta Ádám kemény farkát.
Még soha nem láttam ennél durvább dolgot, hatalmas vibrátor volt, bár a punciba való vastagabb és hosszabb, míg a hátsóba való karcsúbb és íveltebb volt. De azt az erőt, amivel gyömöszölte Marcsi mindkét nyílását, elképzelhetetlennek tartottam magamra nézve. Míg ők játszottak, én gyengéden simogattam magam. Már nem akartam több orgazmust, semmi erőm nem volt hozzá. Őket néztem. Tetszett az összhang, a megszokottság. látszott, nem először csinálják. de szinte a következő pillanatban csak egy üvöltés hallatszott, s egy soha nem látott vonaglás. Marcsi kőkeményen elélvezett.
Ádám felállt az ágyról, visszatérdelt kettőnk közé az ágyra, s elkezdte magát az élvezetbe hajszolni. Már durván és keményen rángatta a farkát, előre hátra, s nem telt bele sok idő, hatalmas gejzirként lőtte ránk, barátnőkre a fehér, ragacsos spermát. Mindkettőnk szája, arca, szeme spermával lett telelőve. Ádám is hatalmasat élvezett. Mi Marcsival, arcunkon a csorgó spermával csókolni kezdtük egymást. Simogatásunk már gyengéd és egyre lassabb lett.
Reggel ébredtünk fel.
Hárman.
Ádám középen, mi a két oldalán.