Maszturbálás a szomszéd lánnyal


A kertben napozott a gyönyörű, szőke szomszédom, és mindössze csak egy bokor választott el bennünket egymástól. Anyaszült meztelen volt. Kemény mellbimbói minden lélegzetvételekor finoman felemelkedtek, majd lassan leereszkedtek.

Hosszú, formás lábai elég nagy terpeszben voltak ahhoz, hogy jól, kétséget kizáróan megfigyelhessem: a rejtélyes szomszédnő rendszeresen borotválja leginkább egy barackra hasonlító, szédítően csodálatos punciját, melyet legnagyobb örömömre szinte minden ujja egyszerre kényeztetett!

Ettől a látványtól szinte megzavarodtam, majdnem kiesett a bögre a kezemből. Szorosan a falhoz lapultam. Titkos vágyaim tárgya szerintem hallhatott engem, de látszólag nem zavarta szemlélődésem.

Éppen ellenkezőleg, egyre gyorsabban és intenzívebben simogatta magát, egyre forróbb és hevesebb lett kezének játékától, miközben bal kezével áttért mellbimbóinak izgatására.

Az ujjaid csak szerény pótszerszámok gondoltam, miközben én is magamhoz nyúltam és hímvesszőm bőrét finoman húzogattam. Mivel testének belefeledkezett vonaglásai a közelgő orgazmust jelezték, visszafogott sóhajtással én is szabad folyást engedtem vágyaimnak, miközben spermám hatalmas spriccenéssel a bokor túloldalán landolt. Azóta kerüljük egymást. Azóta csak abban bízom, hogy hosszú, forró nyarunk lesz