Egyszerű mozizásnak indult az éjszaka. Haverom jött értem, akkor tette le a jogsiját, úgyhogy ennek örömére elkérte szombat estére a kocsit, hogy elmenjünk moziba és enni utána. Korán jött és volt még egy óra a filmig szóval azon törtük a fejünket, hogy mit is csináljunk. Nyár volt, éjszakára ugyan lehűlt az idő egy kicsit, de még mindig meleg volt. – Tudom már, – mondtam neki. – Menj a Citadellához, talán szerencsénk lesz. – a citadella egy night club volt a városban. A név onnan jött, hogy valamikor egy katonai épületnek indult a régi időkben, de a rendszerváltással abba maradt, majd 10 évig állt üresen, drogosok számára menedékként, mikor is megvették és szórakozó helyé építették. A város egyetlen ilyen klubja és ilyenkor mindig nagy a buli arra felé. Persze nem igazán voltunk bulizós típusok soha, ezt hűen mutatja az is, hogy még sose mertünk bemenni ide. Igazából most se akartam de az egyik nap séta közben felfigyeltem valami érdekességre. A parkolója nagy volt ráadásul nem csak a klubé volt úgyhogy bátran gurultunk be. – Itt fordulj be. – irányítottam. – jó, most lassan valahol itt kell legyen. Ez az! Állj be ide gyorsan! – Barátom beállt a helyre ami a faltól az első sor volt. Velünk szemben a falon egy Ivókúttal. – Ezért jöttünk ide? – kérdezte haverom csalódottan. – Igen, pontosan, váruk egy kicsit nézelődünk, figyeljük a felhozatalt. – feleltem neki.
Meg kell hagyni nem unatkoztunk, volt mit nézni szaladt is az idő. Fél óra múlva, megjelent egy punk figura egy szőke bombázóval az oldalán.
– Azt nézd! – szólt a barátom.
– Nem semmi, micsoda nő! – Egész jól elbeszélgettünk, míg elhaladtak előttünk. Jól szemügyre vehettük a nőt. Világoskék lenge ruha, hosszú szőke haj, szép arc, kerek közepes mellek feszes fenék. Bombázó volt a javából. Majd befordultak a sarkon, és bementek a bárba. Eltelt egy kis idő, és, barátommal már épp indulni készültünk mikor a sarkon újra megjelent a szőke ciklon. Egyenesen a kúthoz jött és lehajolt hogy igyon a vízből. Ahogy lehajolt előtűnt a ruha alól a fehér tangája. Lefagytunk, csak néztük amint a szőkeség iszogat a kútból óriási showt és erekciót adva nekünk ezzel. – Van egy ötletem! – szólt haverom, és azzal a mondatával ráküldte a fényszórót, reflektorfénnyel árasztva el az egész kutat és környékét benne a ciklonnal.
– Fogadok, hogy most bepisál és rémülten elszalad! – Sose volt érzéke az ilyesmihez, de hát mit tegyek ő a legjobb barátom. Sok minden másban profi de a nőkhöz nem ért. Ám ekkor olyan dolog történt amire álmomba se gondoltam volna. A szőkeség hátrasandított, majd felhúzta a kék ruháját a derekáig, megfogta a tangáját, és letolta magáról.
– Mond, hogy ez nem álom! – mondtam a haveromnak, de ő már szólni se tudott annyira lesokkolta a látvány, ahogy a szőke letolta a bugyit és kilépett belőle. Ezután könnyen oda integetett nekünk, majd újra lehajolt mintha még mindig inni akarna, jó kis belátást engedve ezzel nekünk.
– Ki a fene ez a nő? – kérdeztem barátomtól ahogy néztük amint a szöszi pózol nekünk a kútnál.
– Nem tudom de nem a személyiére vagyok kíváncsi. – felelte a barátom rezzenéstelen arccal kiguvadó szemekkel. Közben a szőkeség a kiszűrődő zene ritmusára illegette a fenekét nekünk. Lehajolva széthúzva azt két feszes fenék gömbjét megmutatva nekünk a punciját.
– Te ezt nem hiszem el! – Mondtam röhögve a barátomnak. A szőke ekkor már úgy belejött, hogy már finoman az egyik kezével izgatta is a punciját. Felsóhajtva, nagyokat nyögve az ég felé. – Ember ez fel akar minket húzni! – mondtam, mire megfordult és elindult a kocsi felé, fellépett a lökhárítóra, majd onnan a motorháztetőre és azokat a feszes kerek melleket az ablaknak nyomta betöltve a látómezőnket.
– Uh.. összekarcolja a fater kocsiját! – mondta a barátom egy pillanatra felébredve a bűvöletből.
– Kit érdekel, élvezd a műsort! – feleltem neki kicsit mérgesen. – Szentséges ég, szűzanyám, ne hagyj el! – gondoltam magamban, miközben néztem a nőt.
– Nézd ezeket a melleket! – szólt a barátom és a kezét az ablakra tette mintha csak meg akarná markolni azokat a csodás melleket.
– A többi se kutya! – mondtam a punciját nézve. Ekkor megindult felfelé a tetőablak irányába.
– Most meg mit akar? – kérdezte a haverom, de válaszra se méltatva nyomtam meg a tetőablak gombját kinyitva ezzel azt.
– talán be akar jönni! – feleltem neki mikor már a fejünk felett volt, és lassan behajolt. Rögtön felnyúltam és megmarkoltam a mellét. – Hu de kemények! – mondtam, mire barátom is felbátorodott és felnyúlt, egészen a puncijáig, és azt kezdte izgatni. De nem sokáig bírtuk így megfeszített testtartásban úgyhogy visszaestünk az üléseinkbe. Ahogy felnéztem elém tárult a ruha alól kilátszó csodaszép mellei és a még szebb puncija amin középen meg volt hagyva egy kis szőr. – Mi van itt? – kérdeztem magamban.
– Filmforgatás, vagy kandi-kamera? – Hát én ezt már nem bírom.. – nyögte a barátom és kigombolta a gatyáját és elkezdte verni a farkát. Ez láthatóan tetszett a nőnek mert finoman felnyögött. Felnyúltam, és megragadtam azt a kemény fenekét.
– Gyere be! – mondtam neki és a fenekénél fogva az ablakhoz húztam. Értette mit szeretnék mert megtámasztotta magát az ablak körül és punciját belógatta nekünk. – Igen ez az, búj be! – mondtam újra
– Mindjárt eldurranok! – nyögte a barátom szemével folyamatosan a ciklont nézve. – Ki van zárva hogy ez mind valóság! – nyögte. – Mi lesz, gyerünk már! Ágaskodtam fel. Majd hatalmasat nyaltam az édenből.
– Hé eresz oda engem is egy kicsit! – szólt barátom. Majd egy nyalás után ő is lezuhant az ülésébe. – Én már nem tudom visszatartani! – kiáltottam és elkezdet felfelé mászni kigombolt nadrággal és előre meredő farokkal. – Benne akarok lenni! – de túl magasan volt. – A fenébe! – mondtam.
– Még sose voltam ilyen kemény.. – nyögte a barátom a punciját nézve. – most biztos elsülök. – nyögte.
– Ne várj még! – szólt a nő. – Oké srácok eleget szenvedtetek! – mondta és ezzel leszállt a kocsiról és meg állt az én ajtóm előtt. – Bemehetek? – kérdezte de már nyitotta is az ajtót. Költői kérdés volt.
– Gyere csak! – mondtam neki mire lehajolt és elkezdte szopni a farkam, ami már így is kis híján felrobbant miközben a kezemmel hátranyúlva a punciját próbáltam izgatni.
– Látom élveztétek a kis bemutatómat! – mondta kivéve a szájából.
– Hé velem mi lesz? – kérdezte a barátom. – mögöttem van még hely! Te dugj meg! – mondta de ezzel a lendülettel máris átmászott rajtam és elkezdte szopni a barátom farkát. Innentől úgy döntöttem hogy ezt nekem mondta és elkezdtem dugni én a punciját hátulról miközben ő folyamatosan szopta a barátomat.
– igen ez az! – nyögtem
– Istenem! Ebbe belehalok! – nyögte a barátom. Ez az, ne hagyd abba! – nyögte.
– Most jövööök! – nyögtem szinte pár perc múlva.
– Ne még ne! – mondta a nő. – A számban fejezzétek be, mindketten egyszerre! – mondta – Oh igen először ezt.. – és folytatta barátom farkának szopását – Aztán ezt is! – majd áttért az enyémre. – Aztán egy kis idő múlva. – Most mindkettőt! – Odadugtuk neki, ő pedig először csak nyalogatta a hegyüket, majd szopta őket. De ez már túl sok volt nekünk.
– Jön! jön! Jöön! – kiáltottam.
– Igen aghhh! – csatlakozott a haverom is, és tele lőttük az arcát és a száját. Ezután míg mi lihegtünk ő letisztította az arcát, majd kiszállt a kocsiból.
– Oké fiúkák, most már tényleg mennem kell, talán találkozunk még!
– Úgy legyen! – És kösz, még jó hogy nem moziba mentünk! – kiáltottam utána. Aztán ahogy jött úgy el is tűnt.
A filmet ugyan nem tudtuk megnézni de azt hiszem valami sokkal jobban volt részünk.