SzexPresszó

Meglepődtem, amikor az érdes perembe kapaszkodó ujjaimat egy lucskos nyelv futólag megnyalta. Megijedni nem volt időm, kiemelt a felrugaszkodás lendülete, és mielőtt a kerítés fölött erőlködve, csodálkozásba kezdhettem volna, egy ormótlan kutyafej vigyorgott a szemembe, és átlósan, az állam bal felétől kiindulva, homlokom jobb csücskéig, kedélyesen végignyalt.

Visszahuppantam a talajra.

Ki számít arra, hogy a domboldali ingatlan kerítésének külső oldala magasabb? Értelemszerűen ugyanez belülről talán vállig sem ér egy embernek, s ha ott található a házőrző eb lapos kulipintyója, amire az a vicces dög képes felmászni, onnan ijesztgetve a kíváncsian bekukucskálót, az egyenesen pimaszság. Emlékszem, hogy mesélte az állat gazdája azt a felejthetetlen esetet, amikor egy betörő bemászott, és később heteken keresztül rájött a dadogás, amikor emlékeztették a kalandjára: a förtelmesen nagytestű kutya barátságosan hanyatt taszította, és óriás nyalókának nézve, reggelig rajta feküdt, és elégedetten morogva, kitartóan kóstolgatta. Kit terhelne a felelősség, ha a jószándékú behatoló meghal a röhögéstől? Nem lenne csoda, ha ártatlan betörők parlamenti képviselői interpellálnának, és jogszabályban kérnék rögzíteni, hogy ne csak harapós kutyákra figyelmeztessenek táblák, hanem tréfás kedvűekre is.

Mindenesetre láttam, amit akartam: a házban sehol nincs világítás. Valószínűleg csak a két nénike tartózkodik otthon, hozzájuk meg hiába csengetnék be. Kétlem, hogy rá lehetne őket beszélni egy laza és gyors bulira. A haverom bezzeg nonstop hajlamos ilyesmire – merre kószálhat? – akár percek alatt összecsődítene néhány embert. Telefonja persze kikapcsolva.

Az amorf ebnek köszönhetően a térdemet alaposan beütöttem a kőfalba, de sebaj! Visszaültem a kocsiba és komótosan visszagurultam a városba. Afféle csajozós sebességgel, amikor bőven van idő megcsodálni az autó formáit, a kormány mögül pedig a lányokét.

Újabb ötletem támadt!… Pötyögtem a telefonon. Mire jók a haverok?… Bulizás céljára úgy tűnik most nem, mert hiába csengetem hosszasan egy másikat… El tudtam képzelni, hogy szokásosan meglátogatta az albérlőit, és most ott érzi jól magát és a lányokat.

Letettem a kocsit a lakásom előtti parkolóban, majd egy határozott hátraarccal, gyalogosan megcéloztam egy közeli kocsmát.

*

Két vendéget számoltam össze, közülük az egyik én lennék, kissé szomorú képpel. A másik meg alig számított valamit, mert a felső ablakkeretet bámulta kitartóan, mint aki onnan várja kedvenc tévésorozata kezdetét.

A pincérlány válltól felfelé látszott ki a pult mögül, ám ez a darabka, a hullámos, sötétszőke hajjal, kék szemekkel, ígéretesnek tűnt. Odamosolygott rám, majd – amikor észrevette, hogy nem mozdítom el a tekintetemet – egy bólintás kíséretében újabb mosolyt küldött.

Kedvem lett volna megkérdezni, mire bólintotta az igent, de csak visszafogottan rendeltem egy sört, amikor hozzám lépett.

– Mindig ilyen sokan vannak itt? – szóltam még a távozni készülő hátához.

Barátságos tekintetét ismét felém fordította:

– Kiszámíthatatlan. Egy órával ezelőtt nem tudtam volna ülőhelyet mutatni, és lehetséges, hogy egy óra múlva megint az lesz a helyzet.

– Az jó… – sóhajtottam, és figyelmemmel egészen a pultig követtem kellemesen ringatózó, rövid ruhájával alig eltakart popsiját.

Kellemes jelenség, ráadásul minden különösebb előkészület nélkül képes volt egy összetett, bővített mondatot produkálni, ami nem túl gyakori jellemzője korosztályának. Mennyi lehet?

Nem egy nyomulós típus, és biztos hatalmas rutinra tett szert a kéretlen közeledés elhárításában, egy darabig rám sem nézett, sőt az irányomba sem.

A másik kedves vendég – aki a kisméretű helyiség távolabbi szegletébe vackolta el magát – képzeletbeli lapos tévéjén elkezdődhetett a szappanopera szignálja, mert hangosan felcsuklott, és továbbra is érdeklődéssel szemlélte az ablaküveget.

Először járok ebben a kocsmában, pedig ez található legközelebb a lakásomhoz, és ismereteim szerint mások ennél jóval nagyobb távolságokat is megtesznek egy-egy ivóhely fellelése érdekében. Az üzletteret barátságossá teszik a faborítású falak, bár ilyen nyárvégi időszakban kimondottan forróságnövelő hatásuk van. A hosszú pult előtt magas bárszékek, először ezek egyikére terveztem felkapaszkodni, de – bármennyire vonzott az angyalarcú pincérlány társasága – a sajgó térdem miatt lemondtam erről az élvezetről, inkább a bejárattól balra ereszkedtem le, és lábamat túlnyújtottam a kis asztalka takarásán.

A személyzet egyetlen tagja időnként felpillantott a két vendégre, akik közül az egyik továbbra is ájtatos képpel bámulta a semmit, a fájóstérdű pedig őt, a pult mögül kilátszó lányt méregette. Olcsó poén lenne azt állítani, hogy a pincérlány volt a kocsma szépe, hiszen városi mértékkel mérve is előkelő helyezést érne el. Huszonegy-két-három évesnek tippeltem, ez az a kor, amikor már komolyabbak a lányok, céltudatosak, de még megőrzik a kislányos bájt és a kíváncsiságot.

Unatkoztam. Utólag már nem tűnt olyan jó ötletnek beülni valahová, akárhová, amikor egyébként nem szokásom. Akár otthon is ücsöröghetnék, ha nem zavarnának a szomszédból átszűrődő zajok, vagy kicsit kitartóbban is kereshettem volna magamnak társaságot, nem két sikertelen telefon – és egy térdsérüléssel járó falmászás – után feladni…

Kedves mosollyal, az összes 170 centijével közelített, ahogy egy angyal ereszkedne alá, megszánva a kocsmában búsulni látszó vendéget:

– Még egy sört? Vagy megvárjuk a hölgyet?

– Egyedül nincs kedvem inni, de ha lenne társaságom…

Megértette, hogy nemcsak a kérdéseire válaszoltam, de én is feltettem egyet. Körbenézett a népes vendégseregen, mintha titokban hajlamosak lennének szaporodni. Aztán már térült- fordult is, és a következő pillanatban előttem habzott a friss sör, és a másik pohár aljára öntött magának egy ujjnyit.

– Úgy látom, bírni fogod ezt a hajtást, a komát leköti a pókfoci – biccentettem a másik vendég irányába, mire a pincérlány visszafojtott kacagással válaszolt –, velem sincs sok bajod… Nem fog nagy felháborodást kelteni, ha ideülsz hozzám egy kicsit… Imre vagyok

– Kinga – a kihúzott műbőrfotel első harmadára helyezte óvatosan négymaroknyi popsiját, mintha bármelyik pillanatban menekülésre számítana.

– Így elég unalmas lehet, egyedül, egész este… Meddig vagytok nyitva?

– Ma éjfélig, pénteken-szombaton tovább. De nem egyedül, a másik lány az irodában van, elvégzi a papírmunkát, meg chatel közben egy kicsit.

– Ő is ilyen szép?

– Köszönöm…

– Ha tudtam volna, hogy ez ilyen jó hely, mindig ide járnék! Itt lakom a közelben.

– Jó hely? Az előbb még unalmasnak találtad – incselkedett Kinga.

– Két szép lánnyal? Már nem találom unalmasnak. Ő mikor jön elő?

– Egy nem elég, mindjárt kettő is kellene?… Nem jutnál vele messzire, ugyanis Kriszta a lányokat szereti… – fogta vissza a hangját.

– Mármint téged? – Igyekeztem komoly képpel feltenni a kérdést.

Erre harsányan felnevetett és csillogó szemekkel nézett rám:

– Próbálkozott. De balszerencséjére én nem vagyok az a fajta – mondta kissé bizonytalanul.

– Meg tudom ám érteni, ha valakinek a lányok tetszenek, még akkor is, ha nő az illető. Jó ízlésre vall.

– Rá akarsz beszélni a lányokra? – Az egész arcán mosoly ragyogott.

– Ismerek olyan csajokat, akik egymáshoz vonzódnak, ez férfiszemmel nagyon izgalmas dolog. Az már kevésbé, ha áthallatszik a falon, mert nem tudom eldönteni, hogy izgató vagy zavar.

– Gondolom, inkább az előbbi. Nem az zavar, hogy jó lenne látni is őket? – kacagott gyöngyözve az angyali jelenség.

– Lehet, hogy igazad van – hagytam rá, és egyre fesztelenebbül nézegettem a feszülő ciciket, és szemeim simogatva pásztázták Kinga arcát, nyakát, a lágyan vállig omló haját… – De ebben sem látok semmi kivetnivalót, mert szerintem egészséges kíváncsiság a női test látványára vágyni.

– Két női test pedig dupla élvezet? – cukkolt.

– Nekik igen, mert elmerülnek egymásban, kívülről nézni viszont kicsit feszítő érzés, és olyan… tehetetlen.

– Megértelek. Más egy lánnyal és más egy pasival…

– Lehet, hogy nem vagyok elég haladó szellemű, de a pasik nem érdekelnek – vetettem közbe.

– Gondoltam! De ha lány lennél biztos kipróbálnád.

– Az is lehet, hogyha lány volnék, leszbi lennék, mert mostani eszemmel el sem tudom képzelni pasival… még rágondolni is rossz.

Felkacagott. Gyorsan körbenézett, megszámolta a másik, a csendesebb vendéget is.

– Minden lányt érdekel, milyen lehet egy másik csajszival, sokan ki is próbálják – Csillogott a szeme.

– És? Milyen volt?

Pirosság futott át az arcán, és kis szünetekkel megismétlődött, majd végleg ottmaradt.

– Azt mondtam volna, hogy én is? – kérdezett vissza.

– Csak én akartam úgy érteni… – Szórakozottan a pult mögötti polcon sorakozó drágább italokra sandítottam, aztán visszavonzott Kinga kedves, nyílt tekintete. A szemei is nevettek! – Úgy érzem, ezekkel a kékségekkel bárkit le tudsz venni a lábáról, azt sem fogja tudni a szerencsétlen, fiú-e vagy lány… vagy nagyon is! – tettem hozzá kis szünet után.

– De én tudom, hogy lány vagyok, és… no jó, kipróbálni ki lehet, de nem fogok mindig két kapura játszani – Nem tűnt felháborodottnak, sőt, mintha ő is élvezné a témát.

– Félreértettél! – kíséreltem meg a lehető legkomolyabb képpel viszonozni a hol piros, hol sápadt, angyali arc ártatlanul és igéző nézését. – Nem akartalak rábeszélni!

– El is késtél már vele… – Elhallgatott, homlokát ráncolva meredt a kinyújtott lábamra, majd aggódva kérdezte: – Fáj?

– Á, dehogy! Csak, ha megmozdítom.

– Eltört?

– Olyanokat mondasz, hogy darabokra török. Ilyen, mikor elélvezek, mások hangosan nyögnek…

– De ezzel ne viccelődj, látom, hogy fájdalmaid vannak!

Megsajnáltam, hogy szinte idegenként, alig félórás ismeretségünk után ennyire szívén viseli a szenvedésemet – ami valójában nem volt akkora, mint mutattam, csak akkor jelentkezett millió tűszúrással, amikor mozgattam. De akkor aztán nem kímélt!

– Be akartam lesni egy kerítésen, és szembetaláltam magam egy mókás kutyával. Végignyalta a képem, és miatta beütöttem a térdem, de mindkettőt túlélem – foglaltam össze röviden az előzményeket. – Visszakanyarodhatunk a szexre!

– Nem is tudtam, hogy ott tartottunk! – Nevetése már sokkal visszafogottabbnak bizonyult, angyali lelke gyanakvással tekintett rám. – Nem kellene orvosnak megmutatni?

– A nyalást? – Fény felé tartottam az arcomat: – Innentől eddig végigkóstolt, perverz egy kutya! Maszatos maradtam?

Tagadólag intett, és összeszűkült szemmel vizsgálgatott, mennyire kell komolyan vennie. Az eredmény nekem kedvezett: felnevetett.

Megjelent egy másik lány a pultnál, ő lehet Kriszta, a leszbi.

– Vele próbáltad ki? Miből lehet látni, hogy csajos? – Szándékosan kérdeztem duplán, hátha elterelődik a figyelme a térdsérülésemről, és ha már ez sikerül, akkor legalább jó irányba.

Kinga odaintegetett a kolléganőjének, aki nem sokat foglalkozott velünk, biztos nem sok nőiességet fedezett fel bennem.

– Ugyanolyanok, mint bárki más, mint én… legalábbis én nem ismerem fel, még akkor sem, ha leszbi leányzók flörtölgetnek.

– Olyan is előfordul? Csak én fogom ki az ilyen csöndes időszakot, amikor senki nem akar flörtölni?

– Két lány, velük se jutnál messzire, többször jártak már itt, mire észrevettem, mit szeretnének.

– Annyira észrevetted, hogy ők voltak azok, akikkel kipróbáltad? – forszíroztam a dolgot. – Egyszerre ketten is meghódítottak? – Látványosan felsóhajtottam: – Azt megnéztem volna! Három gyönyörű csaj, vagy legalább egy közülük tutira az!… Bementetek a mosdóba, vagy a raktárba?

– Lassabban, lassabban!

– A csajos action tényleg olyan igazán hosszú? Nem baj, azért végignézném… ha bírnám. Szóval bementetek a mosdóba?

– Hány kérdés volt ez egyszerre? – nézett rám szigorúan. – Mit szólnál, ha visszatérnénk az én kérdésemhez inkább? Mi legyen a baleseteddel?

Közgazdászok állítják, hogy az egymást követő események nem feltétlenül jelentenek ok-okozati összefüggést. Üzenem nekik, hogy íme, itt egy kivétel! Mert miért nyalt képen az a bufli dög a kerítés tetején? Azért, hogy beüssem a térdem. Persze, lehettem volna ügyesebb is, de… Miért fájdult meg a térdem? Aztán miért pont ebben a kocsmában kötöttem ki? Nos?

Csakis azért, hogy ok-okozati összefüggés keletkezzen az előzmények, és Kinga következő, határozott kijelentése között:

– Bejössz velem a mosdóba és megnézzük, mit lehet kezdeni vele. Nem hagyhatom, hogy minden mozdulatra felszisszenj!

– Műtét is lesz?

Belekortyoltam a sörömbe, az ő, illendőségből kiöntött, ujjnyi adagja még szinte érintetlen. Engedelmesen felálltam. Kissé felemásan, mert egyik lábammal ugyan felpattantam volna erre a kedves invitálásra, ám a másik visszatartott, és összeszorított fogakat eredményezett. Szótlanul végigvánszorogtam az egyébként nagynak nem mondható helyiségen, a mosdó éppen a szemközti falból nyílt.

– Kár megbolygatni, már egészen jól eltaláltam, mikor nem fáj… – kockáztattam meg egy ellenvetést, mikor becsukódott mögöttünk az ajtó.

– Hová is ülhetsz?… Támaszkodj a mosdónak! – vezényelt.

Leguggolt elém, és óvatosan kezdte felhúzni a nadrágszárat. Készséggel ráhagytam, anélkül, hogy megjegyeztem volna: a derekamnak semmi baja, hajolni tudnék.

Felszisszentem.

– Fáj? – Felnézve szembe találta magát kikerekedett tekintetemmel, melynek fókusza valahol a ruhája és a fehér bőre találkozásánál mérhető, vagy inkább kissé a ruha alatt. – Vagy a cicim miatt jajgatsz?

– Hány kérdés volt ez egyszerre? – viszonoztam a korábbi megjegyzését, még a szigorból is igyekeztem valamit leutánozni.

– Úgy látom, megdagadt, nem lehet felhúzni jobban… – óvatoskodott.

Úgy láttam, hogy éppen a kérdéses testfelületet még szabaddá tudta volna tenni, de nem erőltette, mert minden apró mozdulatánál hangot hallattam, s ő nem tudhatta, hogy ezekből a felszisszenésekből csak minden ötödik a valódi.

– Ne is húzd, mert nem annyira élvezetes!… Vizsgálat vége?

– Ne reménykedj! Megnézzük a másik irányból… Ereszd le a nadrágod! – Segített kigombolni, mintha a térdfájás befolyással lenne az ujjaim mozgatására is.

Mint egy buci – jutott eszembe a látványról, de aztán saját térdem helyett visszatértem a cicikhez. Képzeletben folytattam azt az ívet, amelyből így felülről szép terület kilátszott, s tekintettel, hogy az egész sem lehet valami óriás, a ruha többet mutatott, mint takart – tehát nyerésre állok.

Állok… Ez volt a következő megállapításom.

Miközben Kinga töviről hegyire vizsgálgatta, egymáshoz hasonlitgatta a normálméretű és a duplázódott térdemet, valahol a kettő között, a lány fejmagasságában beindult az élet. Még hogy beindult? Úgy állt a farkam, mint aki félrenyelt egy karót.

– Ugye, azért nem szoktál le teljesen a pasikról? – kérdeztem.

Változatlanul lefelé nézve, kis fejcsóválással közölte a diagnózist:

– Szerintem kis borogatással vagy sportkrémmel rendbe jön… Apró, felszíni hámsérülés és zúzódás, mást nem hinném, hogy szereztél volna a falmászással – pillantott fel, tekintetével könnyedén elsiklott árulkodó szándékom felett.

– Biztos vagyok benne, hogy máris sokat segítettél, még egy-két gyógypuszi kifejezetten…

– Te csak ne nagyon fickándozz! – vágott a szavamba, és felállt.

Én már régóta álltam, de erről nem akart tudomást venni.

– Krisztának szoktak lenni ilyen kenőcsei, megkérdezem, van-e valami neked való – folytatta.

– Ne mondd meg, hogy nekem lesz, hátha téged szívesebben kenegetne!

– Az lehetséges… – oldódott egy kissé hangjának komoly tónusa és elmosolyodott.

– Te is leszoktál már teljesen a pasikról? – ismételtem meg a korábbi kérdést. – Már csak a csajok érdekelnek?

– Az az eset csak egy kis kilengés, próba… egyszer volt, esetleg kétszer, jó volt, szép volt… ennyi.

Hagyott a mosdónak dőlve állni, letolt nadrágban. Megigazítottam a farkam, azaz csak odanyúltam, mert igazgatni nem engedte magát.

– Nem Krisztának szól… – jegyeztem meg csendesen.

Kacagása visszhangzott a mennyezetig csempézett helyiségben!

– No, megnézem, mit tudok rajtad segíteni – mondta még minidig nevetve, és az ajtó felé indult.

– Ahhoz nem kell messzire menned, ha segíteni akarsz! Mindenféle kenőcsökkel meg úgysem engedem bekenni…

– Te most miről is beszélsz? – Közben nyitotta az ajtót és visszahőkölt.

A kocsma tele volt vendéggel!

– Azt hiszem, el kell halasztanunk a kúrát. – Pincérnői, kötelességtudó izgalom vegyült a hangjába. Odalépett elém, és tekintettel a fájós térdemre, mely miatt esetleg a derekam és a kezem sem mozog, felhúzta a nadrágomat.

– Nem biztos, hogy engedi magát bezárni…

Erre megint felkacagott, de már sürgetően, és egy hirtelen mozdulattal elrejtette a farkamat a nadrágban.

A kocsmát ellepő vendégek a pult körül tobzódtak, és Kriszta szemmel láthatólag bírt a forgalommal, de azért a beálló Kinga felé eleresztett egy 20 százalékban kíváncsi, zömében neheztelő tekintetet. Ha ebben féltékenység tükröződött, azt jó jelnek tartottam, mert akkor ő is látott esélyt a még mindig meredező szándékom kivitelezésére.

*

Visszavánszorogtam az asztalhoz, kinyújtottam a lábam annyira, hogy senki ne essen benne orra. A vendégsereg szinte kapkodva öntötte magába az első sört, aztán ők is leülnek, szabaddá vált a pult, így lassú, de bizonytalan járással megcéloztam Kingát.

– Milyen gyorsak vagytok – jegyeztem meg úgy, hogy a másik csaj is hallja, hátha megenyhül.

– Szükség is van rá… ilyen forgalom mellett.

– Mindenben ilyen gyors vagy? – folytattam kicsit halkabban.

– Pontosan mire is gondolsz? – vonta össze a szemöldökét.

– Úgy gondoltam eddig, hogy a lányoknak rengeteg türelmük van… Vagy ez csak egymásra vonatkozik?

– Veled is elég türelmes voltam eddig, nem? – nevetett fel, miközben kiszolgált egy kiszáradni készülő komát.

– Nem panaszként mondom, de hipp-hopp otthagytál, pedig a lányok órákig képesek egymást kényeztetni. Nem így van?

– Nem várhatod el, hogy csak veled foglalkozzak! Másokat is ki kell szolgálnom… A másik kérdésben pedig inkább Kriszta az illetékes – tette hozzá, látva várakozó tekintetemet.

– Persze, én nem vagyok lány, mint ezt szemléltettem is… De jólesett a kedves aggódásod, ahogy öltöztettél, az meg különösen. A kis csajokat is félbehagytad?

– Ők nem is nyöszörögtek sajgó térddel a mosdóban.

– Hogyan csináltátok a mosdóban? Ez már izgat egy ideje…

– Mondtam én egy szóval is, hogy a mosdóban csináltuk? – bökte ki végül, hosszúra nyúlt hallgatás után.

– Látod, mennyivel rugalmasabb vagyok, még fájó térddel is? Nekem megfelelt… volna… a mosdóban is.

– Ha csak gyors kielégülésre törekszel, akkor akárhol lehet… De azért senkinek sem kényelmes úgy csinálni, ha egy csapat nyálcsorgató részeg stíröl közben.

Ezt ugyan nem értettem pontosan, de egyetértően bólintottam, hiszen amit akartam, azt sikerült megközelíteni: összemosni egy múltbéli, csajos szexet a reménybélivel.

– Az a kenőcs meg nem is fontos, hiszen annyit gyógyultam már az érintésedtől, hogy akár magasat is ugorhatnék, csak ne kerítés legyen az, túloldalán egy hülye kutyával.

Bíztam benne, hogy megkérdezi Krisztától, és főleg abban, hogy a másik csajnál tényleg van ilyen kenni való, és már mehetünk is.

– Nem úgy van az! Nem foglak elengedni ilyen állapotban – Közben a poharakat csoportosítgatta a pult alatt. – Gyorsan le fog menni ez a tömeg, aztán visszatérünk ahhoz, amit az előbb elkezdtünk. – Akárminek is szánta, biztatóan hangzott. – Addig ülj csak nyugodtan a fenekeden!

– Szerinted közülük leszbi valaki? – intettem a szememmel a vendégsereg felé, de nem néztem a terem belsejébe, inkább Kinga száját vizsgáltam.

Egy pillanatra abbahagyta a különféle méretű poharak katonás rendbe terelését, s összeszűkült tekintettel körbenézett.

– Jótól kérdezed. Én külsőre sosem tudtam megállapítani… Leszámítva persze az olyanokat, akikről első pillantásra lerí, de rájuk meg, a magukfajtákat leszámítva, kevés lány bukik.

– És ő? – mutattam Kriszta irányába a pult takarásában.

– Mi van vele? – nézett rám értetlenül.

– Miről ismeri fel a csajos csajokat?

– Ezt vele kellene megbeszélned – vonta meg a vállát. – Mindig azzal traktál, hogy az apró jeleket kell figyelni. Öltözködés, frizura, ilyenek. De szerintem ő is csak a sötétben tapogatózik… Legfeljebb abból tudhatod meg, hogy hogyan reagál, ha bepróbálkozol nála. Vagy, ha szerencsés vagy és bejössz neki, akkor hogyan néz rád, vagy szól hozzád.

– Benned meglátott valami apró jelet? Igaza is lett, valamennyire, mert érdekelt a dolog, kipróbáltad.

Össze lehet hasonlítani, hogy mennyiben más, mint egy pasival, azon felöl, hogy hosszabb?

– Nem lehet összehasonlítani a kettőt. Olyan, mintha azt kérdeznéd, a sört szereted jobban, vagy a biciklizést.

– A sört. Kérek még egyet!

Morcosan nézett rám, amiért elrontottam a hasonlatát, de azért töltött nekem egy pohárral és elém rakta. Keskenyre szorította a száját, és egyszerre nedvesítette meg egymással piros ajkait. Elképzeltem, milyen típusú puncival találkoznék – vagy fogok találkozni – ha betekintést enged a hosszú combjai közé. Vékony, de húsossal, amire azt mondhatta az a két csaj, amikor meglátta: fincsi.

– A hosszúságban igazam van? Úgy gondolom, hogy a pasik inkább magukra figyelnek, megvan a lövés, és kész, a csajok meg akár több orgazmust is szereznek a másik örömére? – faggattam tovább, és kedvező jelnek tartottam, hogy ilyen közvetlenül válaszolgat.

– Ezt te tudhatod jobban. Te vagy pasiból. Én csak azt tudom, hogy egy mukinak elég egyszer, maximum kétszer megrántani a slagot és úgy kiterül, mintha kihúzták volna a dugót a kádból. A csajok jobban bírják a kiképzést.

Felnevettem.

– A lányoknál, egymás között is megvannak a szerepek? Léteznek lány-lányok és fiú-lányok? – Lehet, hogy nem elég világos, mi érdekel, csak nem tudtam, hogyan kérdezzem…

– Minden kapcsolatban irányít valaki, de azért én így nem fogalmaznék. Nem ritkán tényleg ez a helyzet, de nem törvényszerű. Én, ha lánnyal vagyok, azt szeretem, ha az illető tényleg lány. Ha arra vágyom, hogy keményen leteperjenek és megdöngessenek, akkor keresek egy pasit.

– Ha vesszük az esetedet a lányokkal, ott te voltál a férfi?

Nem voltam benne biztos, hogy megkérdezhetem úgy, ahogy érdekelt: inkább Kinga nyalt, vagy őt nyalták? Az én szememben ez jelent különbséget.

– Hát férfinak nézek én ki? – nyögött fel, azonban látszott rajta, hogy csak megjátssza a felháborodást.

– Annak aztán nem! Pedig nem sokat láttam még belőled – sóhajtottam, a cicikre emlékezve. – Amikor egy csaj csajos szexre vágyik… vagy maradjunk nálad: amikor eldöntötted, hogy érdekel az a két csaj, akkor tulajdonképpen azt szeretted volna, hogy nyalogass egy-két puncit, vagy azt, hogy a tiédet vegyék kezelésbe? – Mégis sikerült megfogalmaznom, és elégedetten tapasztaltam, hogy nem háborodott fel, hanem komolyan válaszolt:

– Nem gondoltam én semmire. Miért, ha te ráhajtasz egy csinos lányra, csak az jár a fejedben, hogy rávedd, hogy a szájába vegye a répádat? – Nem várta meg a válaszomat. – A dolgok csak úgy maguktól jöttek. Nem a szexet akartam, hanem őket. Nem gondoltam végig, hogy most ki akarom nyalni őket, vagy azt akarom, hogy ők kinyaljanak, hanem csak érezni akartam. A testük melegét. Az ajkaik érintését. – Látszott rajta, hogy kellemes emlékeket ébreszt benne ez a téma. A hangja is különös tónussal telt meg és a mozgásában is mutatkozott valami szokatlan változás.

– Mennyiben más mégis, amikor egy csaj nyal, vagy amikor egy pasi? – Körbenéztem, megbotránkoztat-e valakit a halkan feltett kérdés, de a vendégek saját magukkal foglalkoztak, s úgy tűnt, mintha nem kérnének már semmit, befejezettnek tekintenék a kocsmázást.

– Ez is ugyanolyan, mint a sör meg a bicikli esete – válaszolta, továbbra is természetes hangon.

– Ha megborotválkozom rendesen, mint most is elég sima vagyok, akkor sem egyforma? – Elképzeltem a punciját, és tetszett, amit kivetített a fantáziám.

– Nem attól függ…

– Úgy érzem, akad még mit tanulnom ebben a témában, de nagyon izgalmas, az biztos. – A másik csajra pillantottam, aki fürkésző tekintettel nézett az egyik sarok felé, ahol talán felfedezett egy leszbit a hangoskodó lányok között. – A kolléganődről tényleg nem mondanám meg, hogy nem a pasikat szereti, bár az is lehet, hogy máson sem venném észre. Azt azért mindig érdekesnek tartom, amikor lányokat látok kézen fogva közlekedni, meg úgy pusziszkodnak, hogy az már csóknak is beillik.

– A lányok egymás közt szeretnek csókolózni – világosított fel Kinga egyszerű természetességgel.

– Abban is van különbség, hogy milyen nemű csókol, akár – nyeltem egyet – a puncinyalásban?

– Szoktak olyanokat mondani, hogy egy lány gyengédebben csókol, egy férfi meg keményebben, mondhatni erőszakosabban, de ez ilyen formában nem igaz. Egy pasi is tud gyengéden és egy csaj is rámenősen csókolni, de mégsem ugyanolyan…

Talán valamit még hozzáfűzött volna, de megindult a kocsma, és mindenki fizetni akart. A vendégek többsége jól ismerhette az árakat, mert csak ledobott egy pénzdarabot vagy bankjegyet a pultra, és már távozott is, a pincérlányok besöpörték a bevételt.

Kinga száját néztem közben, ahogy időnként megnyalja, és a puncijára gondoltam.

Amilyen gyorsan jöttek, úgy távoztak – biztosan egy másik helyre, ahol drágább az innivaló –, csak az eredeti vendég tartott ki rendületlenül, meg persze én.

– Most ennyi, pihi következik! – szólalt meg a pult túlsó felén Kriszta.

– Fáj még? – tért vissza mellém Kinga, és kolléganője felé fordulva, mintegy magyarázatként neki szánva, hozzátette: – Megnézem, tudok-e segíteni a térdeden.

További indoklást nem tartott szükségesnek ahhoz, hogy nyújtsa a kezét és bevezessen a pult mögül nyíló ajtón.

*

Becsukódott mögöttünk az ajtó. Tettem néhány haszontalan mozdulatot: megnéztem, hogy jól záródik-e, és ráfordítottam a kulcsot. Felesleges időhúzásnak tartottam a lábnézegetést vagy kenegetést is, az eszem már egészen másutt járt. Ezért inkább odaléptem Kingához, egy mozdulattal a falnak támasztottam, egyetlen centire megközelítve az arcát vártam egy pillanatot, hátha tiltakozik. A maradék távolságot már együtt küzdöttük le, hogy végre megkóstolhassam a pult túloldaláról oly sokat kívánt ajkát.

Most már őt sem érdekelte különösebben a térdem. Bár ezt valószínűleg nem csak a csók tette, hiszen, annak ellenére, mennyiszer emlegette, el se kérte Krisztától a kenőcsöt, mielőtt kedvesen, de határozottan beráncigált volna ide. Még egy pillantásnyi figyelmet sem szentelt sérült lábamnak, a számnak viszont annál inkább.

Úgy viselkedett, mint egy virgonc tinilány, aki életében először húzódhat félre egy sötét sarokba egy fiúval. Amilyen hévvel megragadta a tarkómat, még közelebb rántva magához, ajkaimat az övéihez préselve, már azt hittem, innen kiindulva tervez módszeresen elfogyasztani. Ezzel egyidőben karcsú testét is ívbe feszítette, hogy az a lehető legnagyobb felületen simuljon hozzá fölé tornyosuló tagjaimnak.

Mozdulatai csak még gyorsabb és lüktetőbb áramlásra sarkallták véremet, mely eszeveszett száguldásba fogott, és a gatyám ismét kezdett veszélyesen szűk lenni. Éreztem, ahogy Kinga elmosolyodik ajkaim ölelésében, ahogy megérezte a combjának feszülő dudort a nadrágomon. Viszonzásképpen pedig, mintha ő akarna elsőként belém hatolni – még azelőtt, hogy én belé furakodhatnék – nyelvét egy gyors mozdulattal átdugta a számba.

Észvesztő tánc bontakozott ki az egymást kergető-kerülgető nyelveink között miközben egyik keze még mindig a tarkómat markolta, a másik pedig lecsúszott oda, ahol a ketrecéből kiszabadulni akaró tigrisként dühöngő férfiasságom nadrágom szövetén keresztül a combjának feszült és gyengéden megsimogatta a dudort. Nekem sem kellett több, kezeim, melyek eddig derekánál fogva szögezték a falhoz sietős felfedezőútra indultak.

Végigfuttattam tenyeremet a hátán, először a pólóján keresztül, majd az alá benyúlva tapintottam selymes bőrét. Mellei az én mellkasomnak préselődtek, még jobban felhergelve a lábaim között tomboló kis szörnyeteget.

Mintha csak azt akarná elérni, hogy testünknek annyi pontja érjen egyszerre egymáshoz, amennyi csak fizikailag lehetséges, felemelte jobb lábát, melyből rövid szoknyája amúgy sem takart sokat, most viszont, ahogy az említett ruhadarab felgyűrődött, teljes hosszában napvilágra – illetve, az ablak nélküli zárt térben, lámpavilágra – került, végtelenül fehér combja belsejét pedig az én lábamhoz nyomta. Kezem azonnal, reflexszerűen mozdult, hogy megmarkolja a hosszú lábat, a levegőben tartva, miközben most az én nyelvem hatolt át az ő szájába, épp úgy, ahogy a farkam is: ki- és bekívánkozott. Szabad kezemet, mely már az érett almáit gyömöszölte, most kihúztam a pólója alól, egy gyors mozdulattal ezúttal felülről a szoknyája alá toltam, hogy szabadon markolhassam meg csinos popsiját.

Ahogy ujjaim megérintették feszes domborulatait, száját elhúzta a csókból és fejét enyhén oldalra döntve felnyögött. Ebben a pózban teljes valójában láthatóvá vált előttem hosszú, fehér nyaka, én pedig, nem bírva parancsolni a bennem lüktető vágynak, úgy kezdtem el csókolgatni és szívogatni, mint egy sóvárgó vámpír.

– Megeszlek! – morogtam.

Leengedtem a lábát, miközben kezem előremerészkedett szoknyája alatt, hogy: utat találjon a combjai közé.

Ami pedig ott fogadott, nyilvánvalóvá tette számomra, hogy nem csak én indultam be teljesen a történtektől. Kinga bugyija teljesen átnedvesedett. Mintha jó alaposan beáztatta volna egy lavór vízbe.

Éreztem, hogy ez a pozitúra, ő a falnak dőlve, én meg felette, nem lesz már sokáig tartható, így hát gyorsan egyéb lehetőség után néztem. Körbepillantva a helyiségben, most jöttem csak rá, hol is vagyunk valójában. Ez lehetett a kocsma tulajdonosának irodája, amit Kinga már korábban is említett. Itt végezte Kriszta a papírmunkát, amikor én, nem is olyan régen, betértem ide.

De ez most egy cseppet sem érdekelt. Csak azzal a – papírmunkán túl más célra is alkalmas – méretes faasztallal foglalkoztam, ami a kis helyiség másik végében állt, az ajtó felé fordítva. Tágasnak igen, kényelmesnek talán kevésbé volt mondható, ám ki törődik ilyen helyzetben a komforttal, amikor hirtelen megtenné egy ablakpárkány, olvadó jég vagy régimódi szekrény lábai közötti felület is… Gyorsan megragadtam Kinga derekát és odakormányoztam őt. Sietősen lerúgta cipőit, végigfekve az asztal lapján, engedte, hogy lábai közé lépve lehúzzam róla a bugyit és – mint a kincskereső búvár – combjai közé fúrjam a fejem.

– Mutasd! – követeltem súgva.

Amikor korábban elképzeltem, milyen látvány is fogadhat, ha abban a kegyben lehet részem, hogy betekinthetek ide, tökéletesen ráhibáztam. A vékony, de húsos szeméremajkakkal körített punci ott lüktetett az orrom előtt, várva, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Formára akár a szája, függőleges változatban. Ízre?

Annyit beszéltünk az előző percekben a puncikról és azok kinyalásáról, még odakint, hogy most már ki akartam próbálni magam is, éppen ezen, amelyik itt tárult fel előttem. Ujjaimmal szétfeszítettem szeméremajkait és nyelvemet lassan közéjük dugtam.

Élesen felnyögött és teste megfeszült az asztallapon. Nem is reménykedtem benne, hogy olyan szerencsém lehet, hogy elég csak egy hosszú csók, miközben végigsimogatom a hátát, megmarkolászom a popsiját, majd lehúzom róla a bugyit és éppen csak megnyalintom lábai között hordott ékkövét, máris tomboló orgazmusban tör ki. Pedig miután még egy darabig folytattam nyelvmunkámat, pontosan ez történt. Teste hirtelen ismét megfeszült, dereka kissé elemelkedett az asztallaptól és csak annak köszönhetően nem sikította bele a világba gyönyörét, felhívva magunkra a szomszéd helyiségben tartózkodó kétfős tömeg figyelmét, hogy ajkait vértelenre összeszorította.

Miután a gyönyör hullámai végigáramlottak testén, tagjai ismét elernyedtek és ő visszahuppant a széles asztallapra. Csillogó szemekkel nézett rám és ékes bizonyítékaként annak, amit korábban mondott arról, milyen sokáig bírják a lányok a kiképzést, láttam benne, hogy ő csak most fogja elkezdeni igazán a szexet.

Előrenyúlt és megmarkolta a nadrágomon feszülő dudort. Ha a farkam képes lenne hangot kiadni, most bizonyára úgy üvöltene, mint az az ember, aki kizárta magát a hálószobából, miközben a barátnője odabent széttárt lábakkal vár rá. – Hahó! Itt vagyok! Engedj be!

De szerencsére nem kellett sokáig kínlódnia, mivel Kinga egy gyors mozdulattal, két ujjal kipattintotta a nadrágom gombját (talán egy kocsmai alkalmazottnak ezt is ugyanúgy el kell sajátítania, mint a gyors csapolás művészetét?), utat engedve neki, hogy mereven mutasson előre, abba az irányba, amerre igyekezne. Kinga pedig nem kínozta tovább, hanem közelebb hajolt és tövig bekapta méretes szerszámomat.

A térdem kissé megroggyant, és úgy éreztem, lábaim hamarosan kocsonyává válva omlanak össze alattam, én viszont csak hátravetett fejjel nyögtem, átadva magam az élvezeteknek. Kinga lemászott az asztalról, engem ültetve annak szélére. Talán azt hitte, sérült térdem miatt állok ilyen nehézkesen, de nekem nem maradt se időm, se kedvem megcáfolni őt, miután most ő térdelt a lábaim közé, hogy ismét a szájába vegye legférfiasabb testrészemet.

Ujjaimmal beletúrtam szőke üstökébe és gyengéden irányítottam a fejét, ahogy ki-be húzogatta a szájában azt, ami éppen odaillett Meglehet, hogy ez a lány iskolás korában furulyázni tanult, mert olyan gyakorlottan vette kezelésbe az én hangszeremet, hogy rövid kezelés után is már úgy éreztem, kitörni készülök.

Ő tökéletesen átérezte ezt, és nem feszítette túl a húrt, hanem, az utolsó pillanatban, elengedte férfiasságomat és a hátamra fektetett az asztallapon.

Nem emlékszem, mikor került le rólunk a ruha. Én húztam le Kingáról a bugyit, amikor felfektettem az asztalra, és ő rángatta le rólam a nadrágomat és a gatyámat, amikor a lábaim közé térdelt, de a többi… Aki azt állítja, hogy egészséges dolog a kemény fekhely, annak üzenem, hogy nemcsak alvás céljából, és nemcsak ágyra kell ám gondolni! A következő pillanatban már mindketten teljesen meztelenül feküdtünk az asztallapon, ami jelen pillanatban felért egy franciaággyal, és egymás testének préselődve csókolóztunk.

Mezítelen bőrének érintése az én fedetlen bőrömön, nem meglepő módon, mégjobban felizgatott, mint amikor felöltözve csináltuk ugyanezt, farkam pedig most már szabadon feszülhetett neki ölelésre kész combjának, mosolyt csalva gyönyörű, kislányos arcára.

Hosszú percekig csókolóztunk. Kezeink bebarangolták egymás testét. Az enyémek elidőztek egy ideig formás fenekén, kerek mellein és egy pillanatra végigsimították aranyló csíkkal díszített punciját is. Ahogy megérintettem lábai lüktető közét, teste ismét íjszerűen megfeszült. Na mi az? Már ott tartunk, hogy az érintésemtől is orgazmusa van? Ezek a lányok aztán tényleg tudják élvezni az életet, míg én még csak az első csúcspontom közelében jártam. De ez nem is baj. Azt is élveztem, hogy az ő arcán láthatom tükröződni a gyönyört, és igazán nem sürgetett semmi. Az oda elvezető út is kéjjel-mézzel van kipárnázva – vagy valami hasonlót mond a népi bölcselet.

Amikor a rátörő gyönyör alábbhagyott, Kinga egy gyors mozdulattal megragadta a farkamat, ahogy a sas ragadja meg a fűben motoszkáló pockot, végét a puncijához illesztette, és meglepő gyorsasággal vezette bele.

Láttam az arcán, hogy alig bírja már magában tartani a fájdalommal vegyes gyönyörűség hangjait és végül csak azért nem sikoltott fel, mert az övéire tapasztott ajkaim elhallgattatták. Mozogni kezdtem a finom puncijában. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban döfködtem. Ismét a hátára fektettem őt az asztallapon, két válla mellett megtámaszkodva és egy idő után már úgy löktem bele a farkamat, mint ahogy a metró száguld alagútból alagútba. Ő pedig beharapta alsó ajkát, szemeit összeszorította és vonaglott alattam.

Éreztem, hogy már közel a vég és nem akartam, hogy problémát okozzon, hogy nem hoztam magammal gumit, de hát ki számított arra, hogy itt – a mindeddig ismeretlen kocsma irodájának méretes asztalán – ma dugás lesz, ezért kihúztam belőle a farkamat és épp csak el tudtam fordítani a végét a puncija irányából, amikor a vulkán kitört és a ragacsos fehér nedv hosszú csíkban spriccelt szét a hasától a válláig. Ő pedig, talán az utolsó döfés hatására, vagy az is lehet, hogy attól a tudattól, hogy én is elmentem, ismét megfeszült alattam és ezúttal már nem tudta visszatartani a kitörő sikolyát, amely olyan intenzívre sikeredett, hogy ha fél Pest és a szűkebb vonzáskörzet nem hallotta, akkor süketek.

Elégedetten pihegve hevertünk el egymás mellett az asztallapon, egy ideig nem gondolva sem az egyébként itt végzendő papírmunkára, sem a kocsmahelyiségben esetleg tobzódó vendégseregre. Úgy éreztem, minden energiám elhagyja a testemet. Ahogy Kinga fogalmazott korábban, mintha kihúzták volna a dugót a kádból. Ő pedig felém fordult és kislányosan elmosolyodott.

– Mi az? Ennyi volt? – kérdezte.

– Még tart az élmény, el sem múlt… – mutattam az oldalradőlő farkamra –, most annyira érzékeny, hogy egy pici puszi is felér egy újabb menettel.

Mosolyogva lentebb húzódott, és nemcsak puszikat kaptam, hanem piros nyelve játszadozni kezdett, és málnaajka gyümölcsfagyiként kóstolgatott. Ahogy az odavezető út is, a távolodás is pompás, nem is értheti ezt, aki kizárólag a lövést élvezi.

– Tőlem most csak ennyire telik. Talán a lányok tényleg tovább bírják a kiképzést…De ezzel nem azt akartam jelezni, hogy elég volt a szopogatásból!

Ő erre csak felnevetett és jókedve átragadt rám is. Azonban hamar észrevette, hogy fél szemmel a testén végighúzódó fehér csíkot bámulom, mintha a következmények miatt aggódnék.

– Ne félj! – mosolygott rám és nem is várva válaszra, lemászott az asztalról és kihúzta az egyik fiókot, kiemelve belőle egy kis dobozt. – A főnök is gyakran hordja ide az aktuális partnereit, úgyhogy szükség van rá, hogy mindig legyen kéznél – világosított fel, miközben bevett egy pirulát.

Én csak vigyorogtam. Tökéletesen tudatában voltam annak, mennyire hülyén nézhetek ki, ezért igyekeztem elterelni a szót és talán valamiféle egyéb magyarázatot is adni előbbi pillantásomra, megkérdeztem: – Le tudsz zuhanyozni itt valahol?

Végignézett magán és egy pillanatra elfintorodott.

– Nem. De nincs messze a lakásom… Hazaugrom és letusolok.

Valószínűleg látta a reménykedő csillogást a szememben, mert ismét felkacagott és dorgálóan lóbálta felém a mutatóujját.

– Nem volt elég neked ennyi? Épp te mondtad az előbb, hogy tőled most csak ennyi telik.

Tudtam, hogy csak viccel, de sajnos igaza volt, csak a szemem kívánta, de az nagyon. Öltözködés közben is gyönyörködtem a látványban.

Gyorsan összekaptuk magunkat. Kinga egy kevés vécépapírral letörölt magáról annyi nedvet, amennyit csak tudott, a többit pedig a hamarosan ígérkező zuhanyra bízta – Egy kollégám oktatott régebben, s milyen igaza volt: „Akármerre mész, mindig legyen nálad esernyő és óvszer!” Kiegészíteném a listát papírzsebkendővel… Üzenem a kollégának, hogy azóta találkoztam már olyan csajjal is, akinél törlőkendő is található a kistáskában, mert sosem lehet tudni. – Amikor pedig már a lehető legjobb formába sikerült hoznunk magunkat, vettünk egy mély levegőt és kipirultan kiléptünk a kis helyiségből.

A kocsma még mindig üres volt. Csak – berendezési tárgy gyanánt – az egy szem vendég üldögélt továbbra is a sarokban, a semmit bámulva és Kriszta pakolászott a pult mögött. Amikor megpillantott minket, arcán mindent tudó mosoly terült szét. Persze, hiszen ha másnak nem is, neki hallania kellett Kinga sikolyát.

– Jó hosszan elhúzódott az a lábkenegetés – jegyezte meg.

– Ja – bólogattunk hevesen mindketten. Gyenge próbálkozás volt és tudtuk, hogy Kriszta is tökéletesen tisztában van vele, mi zajlott odabent, de nem firtattuk.

– Látom, rád is jutott egy kevés – pillantott a lány Kinga lábára, amin még mindig ott fehérlett egy kis maradvány gyönyöröm ráfröcskölt termékéből.

– Ó… igen – dadogta. – Megtennéd, hogy tartod a frontot, amíg hazaszaladok lezuhanyozni? – Felém fordulva, kérlelő tekintettel hozzátette: – Itt tudnál maradni még egy kicsit?… Nem hagyhatjuk egy emberre a kocsmát.

– Ez csak természetes – nevetett Kriszta, én is bólintottam. Kinga pedig rámosolygott, majd rám és szó nélkül elsietett. Talán attól félt, hogy hamarosan ismét jön egy nagyobb roham és addigra vissza akart érni, nehogy Kriszta az ő kis kalandja miatt egyedül kelljen, hogy kiszolgáljon mindenkit.

Ami engem illet, ismét leroskadtam az egyik bárszékre, kinyújtóztatva a lábamat. Az odabent eltöltött kellemes percek közben el is felejtkeztem a térdemről, most azonban ismét sajogni kezdett, így hát szükségem volt egy kis pihenésre.

Pihenésképpen örömmel beszélgetésbe elegyedtem volna valamelyikükkel – a mozdulatlan és gondolattalan vendéggel vagy a diszkréten rendezkedő pincérlánnyal –, de az előbbire nem fűlött a fogam, az utóbbira meg rá kellett volna hangolódni. Hogyan kell diskurálni egy olyan nővel, aki úgy néz rám, mint vetélytársra?

Csak hosszú pillanatok múlva vettem észre a pult túloldalán ácsorgó Krisztán –, aki már régóta csak ugyanazt a poharat törölgette – a nem is leplezett, sokatmondó pillantást. Úgy nézett ki, mint egy koma, aki irigykedve nézi férfitársa szerencséjét. Mintha csak azt mondta volna: „Fene egye meg azt a nagy mázlidat, hogy megkaphattad ezt a jó nőt!” Én meg csak visszamosolyogtam rá és nem szóltam egy szót sem.

Elképzeltem, milyen lenne, amikor Kinga ugyanúgy végigfekszik az asztalon – nehogy már nekik kör-franciaágy jusson! – felhúzott, és szélesre tárt lábakkal, és Kriszta nyalogatná az élménypuncit. Annyira tetszett a gondolat, hogy megint rámosolyogtam a pulton belül álldogáló lányra.

Később eszembe jutott – bár nem kapcsolódott szorosan a gondolataimhoz – a bömi kutya a félméteres nyelvével, amint végignyalta a képemet… és csak a neveltetésem tartott vissza attól, hogy fetrengjek a kocsma kövén a röhögéstől.

Végül Kriszta gondolt egyet, elővett egy tiszta korsót, teletöltötte sörrel és elém rakta. Mint haver a havernak.

– De én nem… – tiltakoztam, barátságos mosolya azonban belém fojtotta a szót.

– Idd csak meg! A ház ajándéka… Rád fér.

Nem tudom pontosan mit érthetett ezalatt. Mintha olyasmire akart volna utalni, hogy azután, hogy valakit Kinga kezelésbe vesz, nem sok energiája maradhat a mázlistának vagy szerencsétlennek? Én pedig ezt nem akartam és nem is tudtam volna megcáfolni.

– Részed legyen benne! – válaszoltam volna szívből, de sajnálnám, ha félreérti vagy gúnynak tekinti. Így csak egy biccentéssel megköszöntem, egészségére emeltem és alaposan meghúztam a korsót. Igazán nem tartom magam önzőnek, sőt gondolatban sok sikert kívántam Krisztának egy olyan élményhez, amiben Kingával nekem volt részem – azért az mégis jólesne, ha láthatnám őket, és testközelből örülhetnék a sikerének. Ismét ittam egy hosszú kortyot.

Kriszta pedig kuncogott hangtalanul és visszatért a poharak törölgetéséhez. Úgy tűnt, miután sikerült egy kellemes pásztorórát töltenem a barátnőjével az irodában, az ő szimpátiáját is elnyertem. Bár nála sosem lehet esélyem, épp úgy, ahogy egy komának sem lehetne nálam, de, úgy tűnt, szépen haladunk afelé, hogy úgy lehessünk egymással, mint két jó haver, akik legszívesebben ugyanazt a csajt döngetnék.

És ki tudja? Talán lesz is még rá lehetőségünk? Mindkettőnknek.