Dee lassan haladt a takarítással, mert állandóan tüsszentenie kellett. Mikor már ötödször fújta az orrát, eldöntötte magában, hogy szól Mrs. Davidnak, hogy őt inkább a konyhába ossza be, mert nem bírja, ha a por az orrába megy. Bár tudta, hogy az asszony, nem nagyon veszi figyelembe az ilyen kéréseit, ezért úgy gondolta, hogy azért megpróbál szólni. A konyhát különben se nagyon szerette, mert ott egész nap szem előtt volt, és mindig tett valami olyat, ami miatt leszidták. A takarításban az volt a jó, hogy egyedül lehetett. Ebben a panzióban ahol dolgozott és lakott is, nyolc szoba volt a vendégeknek az emeleten és három a földszinten, amiket reggeli után, mikor már mindenki elment dolgozni, ő rakott rendbe. A bánya közelében volt a ház, három állandó vendégük is ott dolgozott. A többi szobában ritkábban volt vendég. Ugyan ki is jött volna lakni egy ilyen lerobbant helyre, ahol csak a szénport lehetett nyelni.
Dee azért mégiscsak boldog volt, hogy itt dolgozhatott, és a melléképületben még egy pici szobája is volt, ami csak az övé volt, legalábbis addig, míg Mrs. David olyan kegyes, hogy munkát ad neki. A szobája eredetileg egy kamra, még ablaka is csak egy pici volt, mint a kamráknak általában, de ez őt nem zavarta. Egy éve már, hogy itt lakott és dolgozott, és egy évvel ezelőtt, nagyon hálás volt Mrs. Margaret Davidnak, hogy befogadta őt. A lány és a bányász részletei…
Béla X Judit – elképzelt baszások
Judit a Mackó cukrászdában várt, egy zserbót evett. Rövid szőke hajú csaj, piros felsőben, azért választotta a piros színt mert valahol olvasta, hogy a piros szín erőt ad, legalábbis valaki ezt mesélte, persze nem kell mindent elhinni. Egy világos zöld öltönyös férfi lépett az asztalához, barna rövid haja volt, keskeny ajkak, mosolygott.
– Szia Judit, én vagyok a férfi akivel az interjút szeretnél készíteni. Leülhetek?-
A nő érezte, hogy jó illata van az interjú alanyának.
Béla X Judit – elképzelt baszások részletei…
Béla és Gini gecis kávéja
A női wc – ben, a kellemetlen csatorna szag mellett, érezhető volt a geci szag is. Béla, kiverte a büdös faszát, és elégedetten nézte a végeredményt, a kantej a wc ülőke tetején landolt. A férfi elpakolta a büdös faszát, és felhúzta előbb a női bugyit , majd a nadrágját. Majd a tükörben megnézte saját magát, picit igazított a barna rövid haján, és megállapította, hogy nagyobb lett a sörhasa, ugyanis a zöld színű póló egyre kevésbé tolerálta a nagy pocakot.
Béla, miután kijött a wc – ből megvakarta a tökét, majd köpött egyet a szőnyegre. Ugyanis folyosón szőnyeg volt. A férfi magas pozícióban dolgozott az intelligens szopórobotokat gyártó üzemben. Mivel komoly befolyása volt, elintézte, hogy a takarítónők faszszopó kurvák legyenek, és úgy általában az irodában dolgozó hölgyek 80 százaléka szeresse a faszt, és a gecivel ízesített reggeli kávét. Béla, frissen csapolta a gecit az irodába a kávéscsészékbe, amit a hölgyek nagyon imádtak. A férfi csak annyit kért cserébe, hogy néhány irodában dolgozó hölgy, állva hugyozza le a szőnyeget. Nem kell mondani, hogy az irodában állandó húgy, illetve geci szag volt, mivel a szőnyegek is ott voltak. Béla és Gini gecis kávéja részletei…
Céges baszások
Befejeztem egy hosszú videokonferencia-hívást, éppen időben az ebédhez. Nem voltam annyira éhes, de valami más iránti étvágyam járt a fejemben. Megnyomtam a belső telefon gombját.
– Helló Joan, Gabrielle itt van? -kérdeztem a recepciósunkat és adminisztrátorunkat.
– Igen, Mr. Emerson! – felelte Joan.
– Be tudnád küldeni az ebédszünetemre?
-Természetesen, Uram! – válaszolta, és hallottam a vigyort a hangjában.
Gabrielle nem bizonyult túl hatékonynak a projektmenedzsmentben, de talált magának egy rést és nem volt titok, mi tartotta őt a kis cégünk alkalmazottjai között.
Átnéztem az e-mailjeimet és néhány perccel később Gabrielle kinyitotta az irodám ajtaját. Alacsony nő volt, fiatal, harmincas, sötét hajú és mindig olyan ruhát viselt, amely kihangsúlyozta keskeny derekát. A magassarkú cipő is elmaradhatatlan kellék volt, amivel 160 centiméterre nőtt a magassága. V-nyakú ruhája felfedte kis melleinek enyhe duzzadását. Korán megtanulta, hogy az emberek jobban értékelik őt, ha nem visel melltartót, és a mellbimbói áthatolhatnak az anyagon, vagy teljesen láthatóvá válnak, amikor előrehajolt. Egy szép dizájner táskát vitt a jobb vállán. Az egyik partner ajándékba adta neki a sok ezer dolláros kiegészítőt.
– Engem hívatott uram? – kérdezte. Céges baszások részletei…
A perverz rokonság
Nem ez volt Ádám legjobb napja. Golfozni volt és mindig is rühellte ezt a sportot. A sznobság netovábbja volt a szemében, de ha a cégnél feljebb akar lépni, akkor a kapcsolatok miatt időnként játszania kellett. Amikor a ház elé ért három ismerős autót látott, amiktől még be sem tudott fordulni a garázshoz.
Negyven éves feleségének, Patríciának három, közelítőleg hasonló korú lánytestvére volt Mindannyian egészség- és fitneszmegszállottak voltak, így tíz-tizenöt évet simán letagadhattak volna. A jelek szerint most mind itt voltak az otthonában. Amikor kihúzta a golftáskáját a csomagtartóból, megállt, hogy elgondolkozzon. Többször is maszturbált, amikor a család éves nyári piknikjéről készült képeket nézegette. Szerette nézni a testvéreket bikiniben, amint a pancsoltak vagy röplabdáztak. Imádta kiverni magának a fotókra. Néha, amikor szeretkezett egyébként gyönyörű feleségével, azt képzelte, hogy valamelyik másik testvérbe hatol bele. A perverz rokonság részletei…
A lányom barátnője lett a kurvám
Csengetnek, de vajon ki lehet az, csak nem a lányom hagyott valamit itthon? De van kulcsa miért csengetne? Ide senki se szokott jönni, úgy néz ki ez azon ritka alkalmak egyike mikor valaki tévedésből csenget be hozzám. Kavarognak a gondolatok a fejemben, míg az ajtó felé tartok, hogy kiderüljön ki is áll a másik oldalon. Kinyitom az ajtót és picit meglepődőm, egyszem lányom osztálytársa és egyben legjobb barátnője áll előttem, ő nem szokott csengetni. Na nem azért mert állandó bejárása van hozzánk, hanem minden alkalommal a lányommal együtt érkezik. A lányommal egész jó a kapcsolatom, már amennyire egy rendetlen, visszafelesező tinivel lehet jó a kapcsolat. Ezeket leszámítva tényleg minden rendben van, és mindent megosztunk egymással, a válásom óta pedig talán még szorosabb lett a kapcsolatunk. És Tiffanyt is kedvelem, rendes, jól nevelt fiatal hölgy, mindig tisztelettudóan beszél velem, szerintem kifejezetten örülhetek neki, hogy egy ilyen lány a lányom legjobb barátnője, járhatott volna rosszabbul is, és az ellen se tudtam volna túl sok mindent tenni, szóval röviden elégedett vagyok. A lányom barátnője lett a kurvám részletei…
Kiadós anyósbaszás
-Csak holnapra vártunk-mondta anyósom, mikor betoppantam.
-Apádék átmentek nagyanyádékhoz, ott is alszanak. Ma csak velem kell beérned-mondta mosolyogva.
Bár nejem akartam meglepni, mert már nagyon hiányzott, azért nem keseredtem el. Egészen jól elbeszélgettük az időt. Lassan beesteledett. Fürdőszoba nem lévén, sötételőt akasztva az ajtóra a konyhában mosdottam le a nagylavórban. Azután ő vonult be mosdani. Én már alsógatyában még kimentem az udvarra cigarettázni.
Véletlenül, vagy talán tudatosan, de az udvari kisablakot nem függönyözte be. Farkam egyből megmoccant, ahogy megláttam amint a lavór fölé hajolva mosta hófehér kemény melleit!
Azt már csak elképzelni tudtam, mikor a lavórt a földre téve fölé guggolt és úgy mosakodott tovább.
Mikor felállt, háttal az ablaknak megtörölközött és csupán hálóingét húzta magára.
Kiadós anyósbaszás részletei…