Tapintható volt a feszültség kettőjük közt, ameddig a házba visszaértek. Nem tudta hogy a férfi miért is haragszik rá, vagy mi rosszat tett. Az autó ugyanolyan csendben hagyta ott, mint ahogy érkeztek.
De tudta, másik hibát nem jó ha elkövet. Gyorsan belépett a házba, és a tus alatt próbált gondolkozni mit és hogy csináljon. Éjfélig van ideje, addig kell rendbe tenni a hibát. A tus alól kilépve a szobában az asztalon egy díszes maszk volt és egy szépen írt levélben annyi állt hogy az ékszer fontos és a maszk, más nem. Próbálta ezt értelmezni mit is jelenthet és egy bátor döntést hozott. Végül is nem kell messzire mennie!
Az ajtón kopogtak. Már ismerős volt a nő arca. Aki bekísérte és bevezette abba a szobába ahol megvizsgálták, ahol kapta a nagy medált és a még ismeretlen céllal bíró könyvet. A nő arcán látszott a szenvtelenség, de lehet hogy csak szerepet játszott, akkor ezt nem tudta eldönteni.
Kell egyfajta érzék a szó nélküli kommunikációhoz. Nem beszélgettek, de tudta követnie kell a nőt. Az ékszerek rajta, eligazította a haját, majd felvette az álarcot. Végül is tetszett neki, bár a meztelensége fura volt. Volt már ruha nélkül sokfelé de ez egy új közeg, új társaság. De talán tudják hogy szerepet játszik. A séta a szomszédos házba nem tartott soká, bár a ruhátlansága miatt a mellei azonnal jelezték a hűvösebb levegőt. Tudta hogy nem takarhatja magát, úgy lépdelt a nő után egy egész picit lemaradva, mintha ez számára természetes lenne. Az ajtóhoz érve az üvegen elkapta a nő pillantását, akinek az arcán egy elégedett mosoly villant át. Akkor csak jól csinált most valamit! A ház maga pedig egy kisebb csoda volt. Minden zúg, kuckó a régi korokat idézte, közepén medence, oldalt kisebb szobák. A hangulatot mécsesek és gyertyák adták és a félhomályban egyre több alakot vett ki. Velük ellentétben ők többségükben ruhát viseltek, de maszk mindenkin volt. Így nem tudhatta senki kik is vannak ott… Az erotika érződött a levegőben, itt-ott már egymásba gabalyodó párokat vett észre.
A nő, aki kísérte, ellépett tőle. Mivel ő ezt alig vette észre, szinte belebotlott az előtte álló férfibe. Az pedig ugyan ezzel a lendülettel az egyik kis fülkéhez húzta, majd a fényben megnézte a testét, az ékszereit, mindenhol elidőzve egy picit. A feszültség érezhető volt, főleg hogy néha hozzá is ért. Majd kézen fogva maga után húzta őt, szinte ledöntötte a díványra, és ugyan azzal a lendülettel belé hatolt. Durván és határozottan dugta őt, néha a fájdalomtól és a kényelmetlenségtől menekülni próbált már, de a férfi mindig visszahúzta magára. Megfordult a fejében még a feladás lehetősége is, hiszen azt mondták az elején, ha ott van valahol ott kell lennie, de felállhat bármikor és elmehet, igaz ez a retorziót is magába foglalja. Az előlő vad vágta ellentéte lett a folytatás. A férfi mintha megsajnálta volna, de egyre inkább odafigyelve dugta tovább. Aminek eredményeképp egyre többször megmozdult a combja, a medencéje, már tolta magát a férfi elé, néha kezével még fenekét is széthúzta, hogy mind a látvány, mind a feszülő izmok még több örömet adjanak álarc mögé bújt partnerének. Talán a látvány hatására a férfi hamar elélvezett. Próbált egy picit még határozott maradni, oda dobott neki egy ékkövet, mindegy jutalmul de a mozdulatban azért ott volt hogy tetszett neki amit átélt. A megalázó jutalom ott csillogott mellette. Összeszedte magát, lefürdött, majd körülnézett a házban ahol a zajok és illatok már bujaságról árulkodtak.
Ahogy nézelődött, megéhezett. De közben teli volt dilemmával is. Hogyan tovább? Hagyja hogy észrevegyék? Vagy majd felszedi valaki? Ez a két kérdés harcolt benne. Közben a szomjúságát egy pici borral, éhségét pedig szőlővel csillapította. Ahogy pedig a szőlővel és az borral küzdött egy párocska állt mellé. Szemüket szintén maszk fedte el, és közösen kezdték a szőlőt enni. Majd kis idő után maguk után vitték őt, és hasra fektették. A nő a combjai közé került, ujjai és nyelve hamar megtalálták a punciját, popsiját és izgatni kezdte őt. A férfi pedig álló férfiasságát a szája elé tette. Szó szerint… A szőlőszemekkel pedig játszani kezdett rajta. Ahogy így hasalt a hátára tett szőlőszemek mind végig gurultak rajta, és a lába közt dolgozó nő szájába landoltak. A puncija szőlőtől és saját nedveitől volt sikamlós. Már csupa ragasz úgy érzi, a férfi is mind jobban remeg a szájától mikor cserélnek. A nő főlé térdel, punciját szinte felkínálja neki, a férfi pedig szőlőtől ízes puncijába hatol, és végtelenül finom dugás veszi kezdetét.
Észre se vette az őket körülvevő embereket. Így éppen hogy észrevette, ahogy valaki oda került mellé. A lány volt, akit az esti sétán ugyan úgy kisértek be mint őt. Ruha alatt semmi se volt rajta se, és a pórázról tudta hogy azonos a helyzetük. A lányon nem voltak ékszerek csak a nyakörve. Figyelte ahogy két férfit kényeztet, bár ez inkább élvezetes kefélés volt. Kicsit irigykedve nézte őt, de a figyelmét megzavarta hogy a partnerei, a pár nagyon kedvesen feltettek egy-egy ékkövet. Nem úgy mint az első férfi, aki csak odadobta neki… Még most is picit rosszul esett ez neki de a látvány elterelte a figyelmét. De friss ágyszomszédja vissza zökkentette a valóságba. Látta rajta hogy a férfiakkal tud mit kezdeni, de nem volt biztos abban hogy az ő közeledésének is örülni fog. Óvatosan kúszott oda, megsimogatta a hátát, közben érezte ahogy ütemesen dugják. Punciját a forróság egy picit elöntötte. A lány mellein volt keze, majd találkozott a tekintetük. Egymáshoz húzták magukat, egy pár csók csattant el, és kezdetét vette valami különleges. Már őt is többen érintették, érezte hogy mellét, fenekét markolják, nyelvek izgatják mellbimbóját, puncijában szintén bizsergést okozott a csiklóját nyaldosó férfi. És így, miközben ők lányok egymással voltak elfoglalva, mindkettőjüket szinte kézről-kézre adták. Egy másodpercig nem érezte hogy nem foglalkozik valaki valahol vele. Kezek kutakodtak rajta, volt hogy valaki tartotta őt, hogy egy másik férfi belé tudjon hatolni. Szó szerint mint egy élvezeti cikket adták körbe. A rengeteg orgazmus közt átélt finom erotikát, vad szexet, megdugták és megkefélték és nyalt, nyalták. Érezte hogy teste csupa veríték, de nem foglalkozott vele. A már szinte tisztán állati szex nagyon feltüzelte, teljesen elveszítette az időérzékét. A vad élmények pedig lecsillapodtak idővel. Mindenki kifáradt körülötte, elnyúlva egyedül tért magához.
Remegő lábakkal kereste meg a fürdőt, ahol a gőzölgő víz ápolta sajgó lábát, kisebesedett térdét pedig picit csípte a víz. Ekkor vette csak észre, hogy több csillogó kis ékszerrel lett gazdagabb. A nyakán, bokáján és karján is több új függő lett. Tetszett neki hogy minden lépésnél megcsillantak, néha még finom hangot is kiadtak. Megtörölközött, és felvette a maszkját, ami az egyetlen ruhadarabja volt az estén továbbra is.
Odabenn nem állt meg az élet. A szex betöltötte a teret, a helyet. Nézelődni kezdett, látott pár vad, buja dolgot és finoman szexelőket is. Az péntek esti lányt most épp egy másik társaság tette magáévá. A lány élvezte, de már a végét járta, a kezdeti lendülete már fáradtsággal párosult, elfogyott belőle az erő, pihennie kellene. Ezekre gondolt amikor is meglátott egy ismerős alakot. Miden mozdulata a férfire hasonlított akit délután megbántott az úszásával. Megdobbant benne valami, hogy mégsem hagyta őt egyedül idegenekkel. Ez annyira jó érzéssel öntötte el, hogy odasétált hozzá. Épp két nővel szórakozott, illetve inkább a két nő próbált neki örömet okozni, több és kevesebb sikerrel mikor észrevette. Odalépett, de a két nő nem vett róla tudomást. A férfi ekkor eltolta magától a két nőt, akik ezt nem nagyon akarták tudomásul venni, de végül az ő akarata győzött. A két nő, ha kelletlenül is, de távozott, csak az övé volt a férfi. Végtelen gyengéden kezdték egymást kényeztetni és egy finom érzéki szex teljesen kivonta őket a környezet hatása alól. Élvezet volt mindkettőjüknek és érezte hogy a délutáni ballépést megbocsájtja a házigazdája. Megbeszélték a délután történteket, hogy talán túl szigorú volt vele a házigazdája, de talán ő is meggondolatlan volt egy picit. A fáradtság egyre inkább erősebb volt mindennél, alig állt a lábán. Combjai remegtek, az átélt orgazmustól lüktetett a halántéka, olyan érzékeny volt a csiklója hogy meztelensége is ingert keltett. A férfi odahúzta magához és elmosolyodott. Majd mindketten elmosolyodtak. Talán az első közös mosoly volt kettőjük közt a hétvége kezdete óta. A férfi boldog volt az eddigi látványtól mert megígérték neki hogy a nő azt fogja adni amit elvárnak tőle, és ezt maradéktalanul tette is. És mikor a férfi azt mondta, hogy akár felmehetne a saját szobájába, felajánlotta hogy maradna vele, mert jól érzi magát, csak picit fáradt.
Felült és érezte magán a férfi pillantását. Látta hogy a rajta levő ékszereket nézi, és úgy helyezkedett hogy egyszerre láthasson a férfi mindent. Az ékszereket, a mellét, a punciját. Talán kicsit provokatív is volt, ahogy combjait láthatatlanul de mozgatta. Odalépett hozzá a férfi, kezébe adta a pórázt, hogy rakja fel magának.Megtette, majd büszkén a férfi szemébe nézve a másik végét a házigazdája kezébe nyomta. Ő maga indult előre, pórázán húzva maga után a házigazdáját. Nézték a szexelőket, nézték a tömegben kefélőket. Érezte hogy bár fáradt, valami még megmozdul benne, de házigazdája arcán nem vett észre érdeklődést. Meglepetésére félrehúzza a házigazdája, és leveszi róla a maszkot. Kíváncsi arcok fordulnak feléjük, többen megnézik az arcát. Zavarba hozza egy pillanatra ez, viszont a férfi egy szemkötőt ad rá. Így teljes sötétség veszi körül majd pedig testén érezte a kíváncsi kezeket. A meglepetések pedig nem álltak itt meg, mert érezte hogy kezét, és lábát sem tudja mozdítani. nyakán érezte a póráz súlyát, mozdulni nem tudott. Érezte hogy a póráz előbb csak egy helyen van, talán kikötve valahová, de később mivel a fém testéhez, melléhez ért, talán mások kezébe került. Mint a közösség játékát, úgy használták. Csiklóján nyelvek és kezek, puncijában, szájában és popsijában is érezte férfiak farkát, akik mohón éltek a lehetőséggel. Az arcán egy tenyeret érez, majd fülébe súgnak valamit. Házigazdája, aki szájára vágyik. Fáradt már nagyon de még így is élvezettel teszi meg a férfi kérését.
Felsegíti őt a férfi, majd leveszi róla a szemkötőt. Tussolni viszi őt, így látja maga körül az embereket. Biztos hogy sokan voltak vele, de nem érdekelte. A tusolás után a férfi ráadta a pórázt, megigazgatta az ékszereit, és a végig vezette a nőt az egész házon, úgy hogy mindenki lássa hozzá tartozik. A házból kilépve pedig hogy még inkább megzavarja az érkézeit, bekötötte a szemét ismét. Így a szemkötővel, belekarolva vitte át a férfi őt a házból, meztelenül a másik házba a szobájáig. Hallotta hogy többen rájuk köszöntek, de ő büszkén viselte meztelenségét.
A saját szobájában már ismerős illatok vették körül. a férfi lefektette őt az ágyra, betakarta és rajta hagyta a szemkötőt és a pórázt is. Így aludt el, várva a másnapot
Gyűrű és korbács
“Sziaaaaa! Rég hallottam felőled..”
“Szia cicus! Én is felőled. Hogy s mint vagy?”
“Szarul…. :(“
“Mert?”
“Kibasztam a pasim..”
“Hogyhogy?”
“Megcsalt, lebukott. Hülye fasz… :(“
“Ó! Sajnálom!”
“Én is, de hát mit lehet tenni?”
“Nem sokat..”
“Hát ez aaaaaz… Emiatt módosítottam a mai programjaimon. Is.. ”
“Hogyhogy?”
“Tegnap sajnáltattam magam a barinőmmel, este leittam magam és kibőgtem bánatom.
Ma kipakoltam a cuccait a küszöbre és írtam neki, hogy ott találja a holmijait.. 🙂 Az eljegyzési gyűrűt kivéve, azzal még dolgom van.. Aztán bejöttem dolgozni és bementem a főnökömhöz…”
“És?”
“Régóta fűz… :)”
“Mire?”
“Vajon??? Meg akar dugni.. Mondtam neki, hogy az nem fog menni, de ha elenged a héten szabira a nagy projekt közepén, mást vállalok vele a mosdóban.. :)”
“Hoppá! És? :)”
“Belement. Én meg leszoptam. 🙂 Jó alaposan…”
“Aztán?”
“Azt mondta megérdemlek két hét szabit is… 🙂 Hiába na, elég jól tudok szopni… :)”
“Rémlik vmi… :)”
“De ez kevés volt, vannak még mára terveim… Ráérsz? :)”
“Hajjaj! Sok időt elpazaroltunk, el kéne kezdeni bepótolni pár dolgot! :)”
“2 óra múlva nálad? “
“Várlak!”
“Ok, de nagyon rossz kislány leszek………..:)”
“Imádlak!”
“Plussz van egy tervem az exem megbüntetésére! 🙂 Rohadék..”
“Mi a terv?”
“Majd meglátod… :)”
Megláttam. Megjött, picit dumáltunk, elmesélte hogy bukott le a faszi. Próbáltam vigasztalni, de azért nem volt a csúcson még. Túl friss volt a dolog. Kérdeztem is csodálkozva nem túl korai ez most neki. Röhögött.
– Korai? Ma reggel már leszoptam a főnököm a mosdóban, most én is kapni akarok valamit. Nem is egyszer. Ezt hoztam.
Beszarás, egy lovagló ostor..
Mit szeretnél vele?
Meg kell büntess. Szenvedni akarok, azt akarom, hogy fájjon a testem, hogy ne a lelkemmel törődjek.
Biztos ez?
Igen!
De előtte küldünk egy képet az faszfejnek.
Milyen képet?
Ahogy markolom a farkad. De szépen csillogjon a képen a gyűrű az ujjamon.
Haha. Szemétség, de megérdemli. Csináljuk.
Levetkőztem. Ő is ledobta magáról a ruhái nagy részét és leült a kanapéra.
Gyere, csillogósra szopom.
Hm, jó terv. De csináljunk két képet. Egyet ahogy mondtad, egyet ahogy folyik az ujjaidon és a gyűrűn a gecim.
Király ötlet. Totál ki fog készülni. Kár, hogy nem fogom látni a fejét mikor megnézi.
Ahogy mondta, fényesre szopta a farkam, én meg csak élveztem ahogy csinálja, na meg a látványt ahogy csukott szemmel teljes beleéléssel nyeli a farkam.
Pár perc után elégedett volt az eredménnyel, kezembe adta a a mobilját. Nehéz volt jó szöget találni, de megoldottuk. Kiválasztottunk egy képet. Félretette a telót és újra neki gyürkőzött a feladatának. Ezúttal nyitott szemmel csinálta. Egyik kezével markolt és adta az ütemet, a másikkal a golyóimat simogatta, közben végig a szemembe nézett.
Hmmm, már nem bírom tovább. Mégiscsak fura lenne a kezedre verni. Mi lenne ha kivételesen a szádban mennék el? Majd onnan visszacsurgatod az édes kis ujjaidra a fotóhoz..
Ühüm…
Kirobbantam és telelőttem.. Kifolyt egy nagyobb adag a szája szélén, de nem nyelt. Én kihasználtam az alkalmat, és csináltam pár képet róla így is. Persze ezt nem a pasinak, hanem magamnak. Ha átlöki majd. De úgy tűnt ezzel nem lesz gond, mert incselkedett a fotózáshoz, miközben a farkamat markolászta. Közelebb bújt hozzá és kitátotta a száját. Úh, igazi pornó fotó, álló farok, nyitott száj, tele gecivel, pár csepp a melleken és a szája szélén. Aztán felé hajolt és a markolászó ujjaira csurgatta. Csináltam pár fotót újra. Nyelt pár nagyot, aztán válogatni kezdtünk.
Hú, ez durva, legyen ez. Csillog a kezemen a gyűrű és folyik rajta a cuccod.
És mit írsz mellé?
Nem is tudom.. Mondjuk ezt: Te Faszfej, bekaphatod akiét csak akarod. Mint az eredményből láthatod, én ezt kaptam be. A tiédet már nem fogom.
Elküldtük.
Na most én jövök szépfiú! Büntess meg és kefélj ájulásig!
Ezt tudom vállalni cicus. Előkészülök, addig tegyél be valami zenét. Ha ordítasz ne hallják a szomszédok. Még a végén rendőrt hívnak.
Haha, okés!
Lepakoltam az étkező asztalról és betoltam a szoba közepére. Rádobtam két párnát és vittem kötelet. Rita levetkőzött és az asztalra dőlt. Hú, basszus, hibátlan a csaj.
Rádöntöttem keresztben az asztalra. Alá raktam a párnákat, hogy a gyönyörű cicik ne készüljenek ki, majd jó erősen kikötöztem a kezeit és a lábait is.
Biztos ezt akarod te kis kurva?
Igen, ma nagyon rossz voltam. Leszoptam egy idegent. Na meg téged. Büntess meg!
A kezembe vettem az ostort és mögé álltam. Finoman ütögetni kezdtem a fenekét. Összerándult a teste és felszisszent. Rásóztam egy nagyobbat. Felsikkantott.
Ettől merevedni kezdett a farkam. Ilyet még nem csináltam, nem tudtam, hogy be fogok indulni tőle, de így volt, felizgatott a kiszolgáltatottsága. Bevillant a kép, hogy nincs elhúzva jól a függöny, a szembe levő házból meg azt nézik, hogy álló fasszal ütlegelem a csajom, így gyorsan körbe néztem, minden okés e. Az volt.
Újra lecsaptam. Felkiáltott, de nem volt neki elég.
Erősebben te fasz. Erősebben!
Iszonyatosat csaptam rá, hatalmasat csattant, ő meg ordítani kezdett.
Áááááá, te állat, te perverz állat, üssél, üssél, azt akarom, hogy fájjon.
Nem álltam le, egyre nagyobbat és nagyobbat ütöttem. Rázta a fejét, sikítozott és kiabált felváltva, a testét próbálta dobálni, hogy meneküljön. A feneke vörösödött.
Tartottam egy kis szünetet, azt hitte megmenekült, de egy perc után újra és újra rásóztam.
Ezt akartad cicus? Élvezed a fájdalmat?
Igggeeeen, igeeen.
Kapsz még tíz ütést, de egyre nagyobbak lesznek. Utána seggbe kúrlak.
Számold közben te fasz, te szadista állat! Áll a farkad? Élvezed hogy szenvedek?
Majd mindjárt meglátod, hogy áll e mikor a fenekedbe tolom!
10!
9!
8!
7!
6!
5!
4!
3!
2!
Ordított és vonaglott. Én meg vártam az utolsó ütéssel és elé sétáltam.
Előbb szájba kell kúrjalak, csak ha jól csinálod akkor végeztünk. Ha elégedetlen leszek újra tíztől kezdjük! Válaszra nem vártam, odatoltam a farkam a szájához. Megnéztem ahogy tágra nyitja, az egyik kezemmel fogtam a fejét a másikkal a hátát cirógattam az ostorral. Toltam neki rendesen. Alig bírta, de tűrt. Mikor már csorgott ki a nyála és látszott, hogy nem kap levegőt kirántottam magam.
Szerinted jól szoptál ribanc?
Igen, ne verj tovább, baszni akarok!
Biztos ez?
Igen. Kúrj seggbe inkább!
Majd meglátjuk.
Elsétáltam egy kendőért és betömtem a száját, majd rászorítottam a szájára. egy sállal, majd mögé álltam és egy nagyon nagyot rásóztam az ostorral. Remegni kezdett. Én marokra fogtam magam és betoltam a szerszámom a fenekébe. Keféltem és csapdostam közben a hátát. Mivel kiabálni már nem tudott csak a hörgését hallgathattam. Elég izgató volt, így percekig játszattam ezt vele. Mikor meguntam kivettem a szájából a kendőt, mögé térdeltem és nyalni kezdtem nagyon finoman a punciját. Az éles váltástól totál beindult, két perc múlva remegve élvezett el, majd sóhajtozni kezdett.
Ez basszus nagyon jól esett. Basszus, basszus……
Hm, nekem is tetszett. Eloldozzalak, hogy leápolj vagy így akarod a szádba?
Most már fejezzük be így, kis ideig még rossz lehetsz.
Hát, nekem nem kellett könyörögni…
Jenny úrnő
Jenny emlékezetében már homályosan élt az időpont amikor először találkozott Mesterével akit kezdetben Davidként ismert meg. Jenny valamivel 20 éves kora után házasodott össze Daviddel és költözött be Virginiai álomházába messze az otthonától.
A kapcsolatuk sokba változott, de nem lett egy cseppet sem rosszabb. Bár Jenny már kizárólag Mesternek szólítja Davidet és a mostani szerepe a házban is jóval másabb, mint beköltözésének napján ő magát sose látta boldogtalannak. Kifejezetten boldog volt és kiegyensúlyozott az élete. Megtanult szabályok szerint élni és a kényelmi értékét félretenni egy magasztosabb cél, David boldogsága érdekében.
David egy nagyvállalatnál dolgozott, de nem ő volt a főnök csak egy kis elem a nagy építőkockában. Nem keresett rosszul, ami azt illeti nagyon is jól el volt látva anyagilag és sose panaszkodott a munkájára. Napközben dolgozott így Jennynek volt ideje magára és a feladatai elvégzésére kivéve, ha éppen nem volt büntetésben, de ez az utóbbi időben nem fordult elő.
Bár már nem volt olyan szép, mint 20 éves korában, de hála a gondos ápolásának és a drága krémeknek még 43 évesen is közel ugyan olyan szép volt és a bőre is ragyogóan festett. Gondosan foglalkozott magával szabadidejében hogy minél szebb lehessen és megfeleljen Davidnek. Bár a genetika is sokat segített neki ebben. Formás feneke és vékony alkata volt nem volt sovány alacsony termetéhez képest sem.
Jenny napja a szobájában kezdődött, ami közvetlen Davidé mellett volt, mint egy kisebb gardrób helyiség. A szoba nem is volt sokkal több és a berendezettsége is minimális volt elvégre az egyetlen tárgy egy nagy ketrec volt. Ez a ketrec pontosan akkora volt amekkorában Jenny összegömbölyödve kényelmesen elfért, de nyújtózkodni vagy felállni már nem tudott. Az alja egy nagy fekete bőrpárna volt, ami nyáron kellemetlen volt, de télen egészen élvezhető.
Jenny szerette a kis ágyát, de még jobban kedvelte, amikor a Mesterrel alhatott a nagy ágyban, noha ez ritka esemény volt mondhatni évfordulós kiváltság, de azért így is akadt pár ilyen alaklom évente.
A ketrec fekete volt és nagy erős rácsozata volt a záron pedig egy időzítő, ami minden reggel pontban 4:30 kor kinyílt. Ekkor ébredt, felkelt és kezdődött is a reggel.
A sok feladat közül voltak alapszabályok is, amiket ezeken felül is be kellett tartania. Az egyik ilyen szabály az öltözködésére vonatkozott. Jenny meztelen volt. A ruha viselete ugyanis számára nem volt megengedett akármikor.
Legtöbb esetben büntetésként vagy kiváltságként érdemelhette ki, hogy bármit is viseljen leszámítva a nyakában lévő pórázon kívül, amit maga után húzott. Itt jön a másik szabály, amit sokszor megszegett, ha David nem volt otthon. Jennynek tilos volt felállni a kijelölt helyeken kívül, mint például a konyha ahol a reggelit és a kávét készítette.
Bár a lakás jól fűtött volt, de a padló gyakran kikezdte a térdét ilyenkor kapott egy papucsszerű térdvédőt, így jóval kényelmesebb volt az élet.
Miután elkészítette a palacsintát és mindent szépen elpakolt az órára pillantott, amin 5:47 állt. A Mester pontban 6 kor szokott kelni a kávé illatára és Jenny szájára, ahogy lassan beveszi az épp akkor merevedő makkját. Ez a reggeli rutin már lassan 14 éve néha egyszerű változtatásokkal, amik általában David elméjének szüleményei.
Ma amint bevitte a kávét David már az ágy szélén ült. Janny hirtelen megijedt letette a kávét és odasietett hozzá. –Bocsáss meg Mester elkéstem nagyon sajnálom. Hadarta vékony hangon bár az óra felette még mindig nem lépett lépte át az 5:50 et. –Nem késtél ne félj. Szólt David és lehúzta a nadrágját.
– Tudod sokat gondolkoztam. Folytatta. Jenny figyelmesen ült, de David a farkára mutatott azért egyből el is kezdte szopni. –Tudod, én nagyon szeretlek és mindig is szerettelek ezért a mondanivalómnak ehhez nincs is köze. Ki akarok próbálni veled egy újfajta életet, amit majd megszeretsz, de ebben neked is segítened kell. Jenny figyelmesen a szemébe nézett miközben próbálta minél lejjebb engedni David hatalmas szerszámát. –Egyel többen leszünk a házban a jövőben. Jenny megállt és a szemei hatalmasra kerekedtek.
–Már készen is vagy? Emelte fel a hangját David, mire hirtelen újra folytatni kezdte fel le járó mozgását és érezte hogy a csiklója megduzzad. –Én is úgy gondoltam, és ha nem haragszol folytatnám.
– Holnaptól itt fog lakni egy lány. Fiatalabb, mint te most lesz 22 éves. A te feladatod lesz megtanítani egy két dologra, a szabályokra, de egy percig se hidd, hogy ő a tiéd. Jenny kérdezni szeretett volna ezért gyorsabb ütembe kezdett és kezével elkezdte simogatni David golyóit. David folytatta. –Meg kell majd vele osztanod az ágyad remélem ez nem jelent gondot. Jenny rázta a fejét miközben érezte, hogy David már egyre közelebb van a csúcshoz. –Változások lesznek az életedben kincsem, de ezt meg kell értened, és ha jó leszel, megígérem hogy élvezni fogod úgy ahogy én azt amit most csinálsz. Ebben a pillanatban Jenny szája és torka lassan megtelt David forró spermájával. Megvárta, amíg abbamarad és elkezd puhulni majd egy utolsó szívással bezárva kiengedte a Davidet. Felnézett és kinyitotta a száját. David finoman engedett bele egy kis nyálat majd mosolyogva megsimogatta az arcát.
Jenny nyelt egy nagyot és megcsókolta a kezét és már majdnem kérdezett is. –Kérdezni szeretnél, tudom és azt is, hogy mit. Vele fogok többet együtt lenni és ennek meg is van az oka. Úgy érzem, elkényeztetlek és szükséged van egy kis nyugalomra és nekem is egy két szűkebb és fiatalabb érzésre. Ezentúl, kevesebbet fogsz élvezni, mint eddig. Jenny arca lassan kifehéredett, de nem mert ellent mondani. – Meg kell tanulnod orgazmus nélkül élned. De legalábbis kevesebbel, mint eddig. De ne félj, én vigyázok rád. Ezzel David felkelt és öltözködni kezdett amíg Jenny csak ült és bámulta az ágyat majd lassan elkezdte bevetni, de mélyen csak magában gondolkozott és ismételgette a szavakat, amiket az előbb hallott. „Meg kell tanulnod orgazmus nélkül élned”
– készülj fel a vendég fogadására és szedd össze magad holnap nem fogom elnézni ezt a szétszórtságod! Szólt David és bement a fürdőszobába.
S/M nap
Az egész akkor kezdődött mikor a legjobb barátnőmmel Vivivel egy csendes délutáni napon kávézás közepette vágyainkról beszélgettünk. És én elmondtam neki, hogy bár megelégszem a sima szexel is, de amire igazán vágyom az az, hogy valakinek a szolgája lehessek, kipróbálhassam, hogy milyen az ha ostorral vernek el… Vivi pedig csak hallgatott, mondhatni meg is értett engem. Ami érdekes volt, hogy nem lepődött meg, talán még az arca se rezzent, mikor hallgatta pajkos gondolataim. Na de mikor reagált megértettem, hogy miért tudott ilyen higgadt maradni ez ügyben. Ugyanis Vivi azt mondta, hogy tudna segíteni rajtam ez ügyben, mivel ő maga is érdeklődik a dolog iránt, persze leszögezném, hogy neki ekkor volt barátja. Elárulta, hogy a barátjával nagyon sokszor merülnek bele a BDSM világába, és ami azt illeti jobban is érzik magukat benne mint egy sima szex után. Na én viszont ezen nagyot néztem. Igazából azt se tudtam mit mondjak erre. Vivi felajánlotta, mi lenne ha átmennék egyszer hozzá kipróbálni milyen is ez az egész valójában. És azt is hozzá tette, hogy ha benne van mindenki a barátjával együtt próbálhatom ki. Azt is elárulta, hogy ő kifejezetten domina, és nagyon örülne ha domina vágyait nem csak a barátján hanem egy nőn azaz rajtam is kiélvezhetné. Azt válaszoltam neki, hogy rendben, előbb vagy utóbb úgy is kipróbáltam volna. Próbáltam többet megtudni, hogy milyen tervei vannak például, miket szokott csinálni a barátjával, de ő csak annyit mondott, hogy „ha most elárulnám A-tól Z-ig abban nem lenne semmi izgalom, majd mikor átjössz megmutatom milyen is ez a világ, és utána eldöntheted, hogy mennyire jön be neked”. Persze nem hagytam békén, és megkérdeztem, hogy mennyire fájdalmas. Válaszolt, „a fájdalom vele jár, így jobb ha felkészülsz, mert nem csak simogatás lesz az egész”… 1 mp erejéig elgondolkoztam rajta majd beleegyeztem. Meg is beszéltük, hogy vasárnap este átmegyek, de hozzá tette, hogy amint belépek az ajtón, már nem leszünk azok a hétköznapi jó barátnők, onnantól kezdve átadom magam a kínnak. Én viszont nem riadtam vissza, döntésemet véglegesítettem, majd témát váltottunk és beszélgettünk tovább.
Eljött hát a vasárnap, és a megbeszélt időpontra át is mentem Vivihez. Este 6-ra beszéltük meg, de én egy olyan negyed órával előbb odaértem. Nagyon izgultam, elvégre sose csináltam még ilyet, csak videókban néztem ilyeneket. Meg hát persze, semmi részletet nem árult el, így lelkileg felkészülni is alig tudtam. Annyit persze megbeszéltünk, hogy ha már nem bírnám, akkor a „vörös” az a szó amivel megállíthatom Vivit, vagy ha bevan tömve a szám akkor háromszor „a-a-a”, és le is áll. Térjünk is vissza vasárnap délutánra. Picit a megbeszélt időpont előtt, de odaértem, és csöngettem. Kis idő után újra csöngettem, mivel nem jött senki. Továbbra se nyitott ajtót senki. De mivel nem is hallottam semmit, így inkább megvártam a megbeszélt időpontot. Gondoltam Vivi is lehet még nincs otthon… Mire 3 órát ütött az óra, úgy gondoltam újra csengetek, bár ha eddig nem hallotta akkor miért hallaná harmadszorra. Egy próbálkozást megért, és egyszer csak valami kopogást hallottam, ami egyre csak hangosodott. Mintha valamilyen magas sarkú hangja lett volna. És egyszer csak az ajtó is elkezdett nyitódni. Picit mérges voltam Vivire, mert kint állhattam 15 percen keresztül, miközben ő végig otthon volt. Mire az ajtó kinyitódott, Vivi fogadott. És bármennyire is próbáltam felkészülni a fogadtatásra, még így is meglepődtem, mikor megláttam tetőtől-talpig szadó-mazó ruhában. Fekete bőr combcsizmában, talán latex szoknyában, és jóformán csak a melleit fedő bőr felsőben fogadott. Viszont úgy láttam, hogy nem volt annyira boldog.
-Fáradj be, mondta Vivi.
Amint átléptem az ajtó küszöbét, már csukódott is az ajtó, és hallottam amint bezárja mögöttem. Megkérdeztem hogy van, de ő nem válaszolt. Ott állt és mérgesen nézett csak rám. Elég fura helyzet volt az egész, de idővel rájöttem, hogy ő komolyan gondolta azt mikor, mondta, hogy mikor belépek az ajtaján, már nem leszünk barátnők. Aztán megszólalt Vivi.
-Na idefigyelj te kis ribanc.
Ezen meg is lepődtem rendesen. Majd folytatta.
-Látom nem tanítottak meg az illemre. Volt egy megbeszélt időpontunk, de te úgy gondoltad ha többször megnyomod a csengőt, azzal minden rendben lesz. Na majd most megtudod, hogy hogyan is kell viselkedni. És csak, hogy tudd, innentől kezdve te nem gondolkodsz, itt az van amit én jónak látok. Te mostantól az én kis kurvám vagy megértetted?
Ledöbbenten álltam ott és egyszerűen szóhoz nem tudtam jutni.
-Nem hallom! Ordította Vivi.
-Igen megértettem. Kissé reszketve, de válaszoltam.
-Megértetted mi? Kérdezte Vivi.
-Mostantól neked Vivi Úrnő vagyok, megértetted?
-Igen, Vivi Úrnő. Válaszoltam.
-Rendben van, most pedig megtanulod, hogy viselkedik egy kurva. Vetkőzz! Parancsolt rám.
Erre mondhatni felkészültem, így elkezdtem megválni minden ruhámtól.
-Gyorsabban, nem érünk rá egész nap. Még sokat kell tanulnod. Mondta Vivi.
A bugyimon és a melltartómon kívül mindent levettem, majd vártam a következő parancsot.
-Mit mondtam? Kérdezte Vivi.
-Hogy vetkőzzek le. Válaszoltam.
-Akkor mér van rajtad a tanga meg a melltartó?
-Bocsálts meg Vivi Úrnő, már is leveszem.
-De gyorsan, mert ez plusz egy büntetés.
Megváltam a bugyimtól és melltartómtól is, és bár a tudatomban ott volt, hogy a legjobb barátnőm előtt állok ott anyaszült meztelenül, mégis kissé szégyelltem magam.
-Ugye tudod, hogy ez így nem lesz jó. Mondta Vivi.
-A te házad otthon lehet, hogy egy szeméttelep, de az enyém nem az. Nagyon gyorsan tedd rendben a ruháid.
Igaza volt, elvégre csak ledobtam magamról őket. Szépen összehajtottam mindet. Megnézte.
-Rendben lesz Vivi Úrnő? Kérdeztem.
-Te nem kérdezel, csak ha engedélyt adok rá. Megértetted?
-Igen Vivi Úrnő, bocsáss meg.
-Majd ha eleget bűnhődtél már, meggondolom, hogy megbocsájtok-e neked.
-Először is megtanítalak egy kis illemre, aztán utána jöhetnek a büntetések.
-Négykézlábra te kis ribanc! Parancsolt rám.
Én pedig engedelmeskedtem. Ezt követően elment 1 szobába, majd mikor visszajött láttam a kezében egy nyakörvet, amit a nyakamra is tett, majd elkezdett a lakásában sétáltatni mint egy kutyát. Picit ez is megalázó volt számomra, de sejtettem, hogy ez csak az előjáték. Egyszer csak megálltunk majd Vivi leült egy székre, és azt parancsolta, hogy vegyem le a csizmáját, és nyaljam tisztára mocskos lábát. Nem volt könnyű feladat, mivel a csizmán nagyon sok fűző volt, így eltartott egy darabig míg lehúztam a lábairól. Majd elkezdtem nyalni. Picit büdösek is voltak, de gondolom egész nap nekem tartogatta ezt is, tehát elkellett viselnem. Már egy ideje nyalogattam a lábait, mire megszólalt.
-Elég te kurva. Lábnyalásban legalább jó vagy. De még korát sem tanultál eleget.
Hírtelen felállt, majd a hajamnál fogva elráncigált egy ilyen keresztszerűséghez, majd felrántott. Hogy őszinte legyek nem volt kellemes. Még egy picit fel is nyögtem.
-Nem megmondtam, hogy csak akkor beszélsz ha kérdezlek? Kérdezte.
-Igen Vivi Úrnő, bocsáss meg.
-Hányadszorra kell megbocsájtanom? Ez így nem lesz jó ugye tudod? Na majd most megszólalsz, garantálom.
Majd előbb kezeimet végül pedig lábaimat is ehhez a kereszthez bilincselte, ezzel teljesen átadva magam szadista uralmának. Persze ebbe én egyeztem bele. Ami viszont érdekes volt, hogy nem először jártam Vivi lakásán, de eddig ezt a szobát egyszer sem láttam. Most így, hogy kilettem feszítve, körbetudtam nézni a szobában, és hát érdekes dolgok voltak, mit ne mondjak. Pl. ez a kereszt. De az egyik fal tele volt különböző ostorokkal, aztán volt egy kis asztal is amin bilincsek, kötelek, szájpeckek, maszkok, vibrátorok, dildok és ilyen különböző csipeszek… És még sorolhatnám talán. Térjünk vissza a kifeszítésemre. Amint kifeszített, megragadta az arcom, és így szólt hozzám.
-Na milyen te kis kurva? Erre vágytál nem? Na de itt nem állunk ám meg. A nap végére könyörögni fogsz nekem, ebben biztos vagyok.
Közbe kisebb pofonokat is leosztott. Majd oda ment a kis asztalkához, és elkezdte válogatni az eszközeit. Kíváncsian figyeltem, miket választ. Majd mikor megfordult láttam a kezében egy szájpecket, aminek a labdája piros volt és mindkét oldalához 1-1 bőrszíj volt erősítve, ami körbefogta a fejem. De még mielőtt betömte volna szám, beleköpött a számba. Próbáltam nem lenyelni, de mind hiába, egyből be is tömte a számat. Innentől kezdve teljesen kilettem neki szolgáltatva, és ha ez még nem lett volna elég, most először úgy igazán kurvának képzeltem magam, aki teljesen megvan alázva, még ha a barátnőm is teszi ezt velem. Bevallom a szájpecek is fura volt. Mire felkerült a szájpecek, a következőket mondta.
-Lehet hogy azt mondta, beszélni fogsz, de hogy pontosabb legyek, inkább nyögni fogsz a fájdalomtól.
Vivi nagyon jól alakította a szerepét. Már ha fogalmazhatok így. Mikor kellet komolyan beszélt, mikor már látta, hogy szégyenemben elsüllyednék csak mosolygott közbe de akár már nevetett is ha a helyzet megkívánta. Folytatta.
-Ugye nem gondolod, hogy ezzel végeztünk is? O, nem. Ezzel csak átadod magad a szenvedésnek, a kínnak. Hisz te az én kurvám vagy, szenvedjél is ahhoz méltóan.
Vissza ment az asztalhoz, és a kezébe vett egy ezüst láncot, aminek a két végén fémcsipeszek voltak. Sejtettem, hogy mire készül velük, és jól sejtettem. A lánc egyik végét felcsíptette az egyik mellbimbómra. Már ez is pokolian fájt. Az a fémcsipesz valami eszméletlenül összeszorította a bimbóm. Még a szemem is elkezdett könnyez ni a fájdalomtól. Nem mondom, fel is nyögtem hírtelen. Aztán a másik mellbimbómra is rácsíptette, ami ugyanazt az érzést váltotta ki. Hogy őszinte legyek nagyon megkellett szoknom, hiszen az elején elképesztően fájt. Arról ne is beszéljünk, hogy míg én a fájdalom hevében csak nyögtem, addig Vivi a fémcsipeszeket összekötő fémbilincset ráncigálta, közben csak nevetett rajtam. Majd abba hagyta, és így szólt.
-Na ez már fájt?
Még mindig a fájdalom járt az eszembe, csak nyögtem.
-Nem hallottam!
Hírtelen megrántotta a láncot. Az érzés pedig, mintha leakarná tépni a bimbóim. De hiába a fájdalom, hiába volt betömve a szám, bólogattam, hogy igen, igen, igen! Talán ha nem lett volna a szájpecek ordítottam volna. Majd válaszolt.
-Nagyon helyes. Látom nagyon élvezed ezeket a csipeszeket, van ám még.
Közbe bólogattam, hogy ne, és folytatta.
-Nézd, ezt nem is gondoltam volna. Te aztán termékeny 1 kurva vagy mit ne mondjak.
Hogy mire értette? A fémcsipeszek olyan szorosan szorították a bimbóim, hogy bármennyire is hihetetlen, kevés tejet is kiszorítottak. Majd folytatta.
-Tény, hogy nagy csöcseid vannak, de ilyen termékenyek is…
Ami azt illeti igen, a melleim nem voltak kicsik. De azok a kosárlabda méretűek se voltak. Normálisak voltak. Majd az ujjával megtörölte az egyik bimbóm, majd lenyalta róla.
-Hm, és még finom is. Téged fejni kéne, olyan finom.
Aztán a másik bimbómról is letörölte azt viszont az orromra kente…
-Na jól van, látom megbarátkoztál a csipeszekkel.
Ami azt illeti már nem is fájt, de már annyira nem is éreztem a bimbóim.
-Vivi visszament az asztalhoz, és még egy ugyanilyet vett a kezébe.
Próbáltam valahogy kifejezni, hogy nem akarom, de ez nem érdekelte.
-Ha jól emlékszem ígértem valamit. Itt is van a másik lánc. De várjunk. A bimbóidra már nem fér fel. Na de akkor hova tegyük? Oh meg is van, van egy mocskos pinád is. Na, gond egy szál se.
Mikor meghallottam, mit tervez, rángatóztam, nyögtem, hogy csak azt ne. Igaz, még nem próbáltam ki milyen, de olvasgattam, hogy ehhez képest a mellbimbós szorítás álom. Nem kellett sokat várni, az egyik csipesz már fel is került a pinám egyik felére. Erre máig nem találok szavakat, hogy mit éreztem, de leegyszerűsítve, a pokol hozzá képest üdülőhely szerintem. Egyszerűen még a szájpecek sem gátolhatta meg, hogy hatalmasat ordítsak, nem beszélve mikor már mind2 csipesz lefelé húzta a pinám a nehéz láncok segítségével. Persze akkor egyből nem igazán tudtam gondolkodni, a fájdalom beborította az agyam, de egy idő után ráeszméltem, hogy várjunk csak, egy panelházban vagyunk. Azaz biztos, hogy volt hallgató közönségem is. De mint mondtam, ezzel ekkora nem tudtam foglalkozni. A fájdalom átjárta minden porcikám, olyannyira, hogy már nem csak könnyeztem, talán már sírtam is. De ha ez nem lett volna elég mind a mellbimbóimat szorító csipeszek láncára is és a pinámat lefelé húzó láncra is 2 db kis vasgolyót tett. A melleimnél már kezdtem elfelejteni, hogy egyáltalán rajta van a csipesz míg nem rá nem kerültek a golyók. És bár éreztem amint az a súly lefelé húzza, de már nem fájt annyira, mint mikor a csipeszek rákerültek. Na a pinámnál nem ez volt a helyzet. Azok a súlyok mintha kiakarták volna tépni a helyéről a pinám. Nem beszélve arról, hogy mikor rátette Vivi a golyókat, megtartotta, majd elengedte, és picit a lábaim össze is rogytak. Majd játszadozott velük egy ideig. Előre-hátra lökdöste őket, én pedig csak nyögtem közbe a fájdalomtól. Ahogy láttam Vivi nagyon élvezte a helyzetet. Bár, ha jobban belegondolok a hétköznapokban is ég és föld a különbség köztünk. Én alapból egy kissé visszahúzódóbb természet vagyok, ő viszont vadabb természetű, de mindennek ellenére is jól kijövünk a hétköznapokba. De térjünk is vissza a helyzetemre. Egy idő után abba hagyta és elkezdett matatni a pinámnál. Enyhén be is tette az ujját, majd így szolt.
-Nocsak nocsak. Itt valakinek nagyon lucskos a pinája. Csak azt nem tudom, ki adott engedélyt erre…
Szó mi szó, tényleg benedvesedtem. Ezt követően megragadta az arcom, és elkezdett pofozni. Közben mondta.
-Nem meg mondtam, hogy itt az van amit én mondok? Te az enyém vagy! Az én kis kurvám. A tested minden szeglete az enyém, értetted? Ez az én pinám! És csak akkor lehet lucskos mikor én akarom. De legalább látom, hogy élvezed ezt az egészet. Tudod mit? Legyen ahogy te akarod.
Igazából, nem tudtam mit tervez, de azt sejtettem, hogy semmi jót. Ezúttal is az asztal felé ment. És most egy vibrátort vett a kezébe. Hírtelen örültem, hogy most végre elélvezhetek, de megmondta, hogy ha elmerek élvezni, bűnhődök. Minden bizonyára ez volt a célja vele, mivel előbb vagy utóbb elélvezek. Egy ideig bírtam is, de egyszer csak, mondjuk úgy, hogy csak úgy ömlött belőlem. Az érzés nagyszerű volt, de a következmények még vártak rám. Egy nagyon erőset rántott a pinámat összeszorító csipeszek láncain. Ez még szerintem az előbbinél is jobban fájt.
-Nézzük csak milyen vörös lett valakinek a pofija. Mondta Vivi.
Nem láttam magam, de hittem neki.
-Nem meg mondtam, hogy csak akkor élvezhetsz el ha én azt mondom? Látom nem tanultál még eleget. Majd most megtudod, hogy bűnhődnek a neveletlen kis kurvák.
Kezeimet kioldozta, majd lábaimat is. És bár alig volt erőm talpon maradni, nem hagyta, hogy összeboruljak. Mellbimbóimat szorító csipeszek láncaival odaráncigált a szoba közepére. Pedig már kezdtem megfeledkezni a bimbóimról. Hát most azok szakadtak majdnem ki a helyükről…
Ezt követően egymáshoz bilincselte csuklóim, majd felfüggesztette őket egy a plafonról lelógó láncra. És már tényleg alig bírtam a lábaimon állni, egyszer csak Vivi egy nagyot húz a láncon, és már csak a lábujjhegyem érintette a földet. Vivi nagyon mérges volt rám. Mérgében azt se tudta mit vegyen most el az asztalról. Majd egy ostor mellett döntött. Hasonlított a lófarokra. Elsőre nem tudta eldönteni, hol csapjon meg vele, majd mikor mögöttem volt így szolt.
-Hogy neked mekkora picsád van… Biztos sok nagy fasz megfordult benne. Tudod mit? A seggedet fogom elverni.
Egyszer csak a seggemen csattant az ostor. Nem tudom, hogy teljes erőből vagy nem, de valamivel fájdalmasabbra számítottam. Persze nem csak egyet kaptam. Egy ideig számoltam, és a 10. után már nem is szünetelt, egymás után kaptam a verést. És rájöttem, hogy elhamarkodott voltam, mikor azt gondoltam, hogy ez nem is olyan rossz. 30-nál állt meg. És hát eléggé csípett a fenekem. Szerintem teljesen vörös lehetett. Arról ne is beszéljünk, hogy minden egyes csapás után nagyobbat lendültek a pinámat húzó láncok. Miután leállt, a következőket mondta.
-Nem semmi egy kurva vagy mit ne mondjak. Azt hittem bőgni fogsz már, de úgy látom, még ez se volt elég. De sebaj, én ráérek holnap reggelig is.
Most az egyszer nem tudtam mire készül, mivel megszabadult az ostortól, és nem vett a helyébe semmit.
-Most biztos elkezdtél örülni, hogy nincs több játékszer a kezemben. Nyugodj csak meg, ami most következik, ahhoz a puszta kezem is elég.
Valami folyadékkal kente be a kezét. Ha tippelnem kellett volna, akkor síkosítóra tippeltem volna. Hát igen az volt. Először a pinámat érintette meg, majd így szólt.
-Úgy gondolom, itt már elég örömöt okoztam neked, nézzük meg milyen a hátsó bejáraton.
Minden megmaradt erőmmel próbáltam ellenkezni, kivéve az „a-a-a”-t nem használtam, mivel azt tényleg csak arra tartogattam, mikor már teljesen elhagyott az erőm. Majd folytatta.
-Mondtál valamit?
Nyőgtem…
-Nem értem, akkor vágjunk is bele.
Egyszer csak érzem, hogy egy hideg ujj érinti meg a „hátsó bejáratom”, már ha Vivi szavaival élek. Vivi viszont szép lassan hatolt be. Először csak az egyik ujját tolta be szép lassan, ami még úgy nem is volt olyan kellemetlen. Majd egy idő után 2 ujjal, 3 ujjal és így tovább… Talán mikor a 2. ujját is használta, az volt az a pont mikor már kezdett átmenni a fájdalomküszöbön. A 3. ujjánál már kezdett viszont nagyon fájni, na de mikor már mind az 5 ujja bennem volt, az valami pokoli volt. Azt viszont nem láttam meddig tolta be a kezét, de azt éreztem, hogy nem csak az ujjhegyei voltak bennem. Szerintem a csuklójáig bennem volt, ami eszméletlenül fájt már. Arról ne is beszéljünk, hogy már egy ideje pisilnem is kellett, és ez is megnehezítette a dolgom, hogy visszatartsam. Egyszerűen már majdnem az eszméletem is elvesztettem a fájdalomtól. Mindeközben a fájdalomtól már nem csak nyögtem, hanem már ordítottam a szájpecek alatt, és már nem sírtam. Nem. Ekkor már bőgtem inkább. Igen. Persze Vivi ezt is élvezte, és csak nevetett közbe. Már nem tudom mennyi ideje lehetett a fenekembe a keze, de egyszer csak minden eddiginél feljebb nyúlt és ekkor jött el az a pillanat mikor minden erőmtől megfosztva lábaimon végig elengedtem a vizeletem. Majd az „a-a-a”-val jeleztem, hogy ennyi, nem bírom tovább. Vivi pedig vette a jelet, és szép lassan kihúzta kezét fenekemből, kivette a számból a szájpecket, és megkérdezte, hogy minden rendben? Elsőre nem igazán tudtam érthetően válaszolni, de aztán mondtam neki, hogy most ennyi elég volt. Majd levette a csipeszeket melleimről és pinámról, ami azért úgyszintén fájt, majd Vivi gyorsan meg is simogatta, hogy ne fájjon, majd eloldozta a kezeimet is. Majdnem a földre is borultam, de Vivi megfogott, és a kanapéra segített. Persze én még mindig remegtem és sírtam. Alig tudtam szóhoz jutni, majd pár perc múlva mondjuk úgy, hogy magamhoz tértem. Vivi hozott nekem teát is. Elvégre a szájpecektől eléggé ki is száradtam, majd mire lenyugodtam átbeszéltünk mindent. Vivi először is megkérdezte, hogy nincs-e semmi bajom, és hogy, hogy éreztem. Az ordítástól picit berekedve, de válaszoltam.
-Huh, ez nem volt semmi. Ez a vége, itt már egyszerűen elvesztem, annyira fájt. De még most is érzem.
Vivi látta, hogy azért megviselt, hisz picit még mindig remegtem.
-Szerintem elég jól bírtad, a végét én se bírnám sokkal jobban, ha ez megnyugtat. Tudsz járni?
Ha nehezen is de felálltam, de a járás hát nem volt annyira kellemes.
-Figyelj, itt maradhatsz estére, így nem mehetsz haza. Mondta Vivi.
-Rendben, ez nem rossz ötlet. Válaszoltam.
-Összességében nem tudom eldönteni milyen volt. Talán a jó fele húzok. Lehet, hogy fájdalmas volt végig, de valahogy élveztem.
-Mi volt a legjobb benne és a legrosszabb? Kérdezte Vivi.
-Hát nem is tudom. Például bármennyire is megalázva éreztem magam, az tetszett nekem. Ugye, hogy ki voltam szolgáltatva teljesen. Persze emiatt még mindig szégyellem magam, de talán az. Bár az is tetszett, hogy bevolt tömve a szám. Na de mi volt a legrosszabb? Egyértelműen a vége. Ott már egyszerűen nem bírtam ki.
-Mit gondolsz, érdekel még ez a világ? Bevállalnál még 1-2 hasonló helyzetet?
-Így elsőre erősen elgondolkodtat, de meglehet, hogy benne lennék egy újabb hasonló „kalandban”.
-Rendben. De ugye nincs harag?
-Oh, de hogy is. Figyelmeztettél, én pedig belementem. De azt megkell hagyni, jól alakítod a domina szerepét.
-Köszönöm. Ha úgy gondolod szeretnél még visszatérni e-tekintetben, én benne vagyok. Csak szólnod kell.
Majd ránéztem az órára, és láttam, hogy 9 óra mindjárt.
-Huh, elment az idő.
-Hát igen, elég jól bírtad. Mondta Vivi. Én azt javaslom, aludjuk ki magunkat, leginkább te.
Beleegyeztem, Vivi megágyazott nekem, majd elmentünk aludni. Elég hamar elaludtam, majd mikor reggel felkeltem, már semmit nem éreztem. Reggel még beszélgettünk egy keveset, aztán mindenki ment a maga útjára. Vivi előtte még megkérdezte, hogy számíthat-e rám, és én azt válaszoltam, hogy lehet rá esély.
Megbasztak a strandon
Reggel meleg napsütésre ébredtem. Fáradt voltam, de kelni kellett. Mivel a felkeltő napfénytől melegem volt, kicsit hűvösebb vízben zuhanyoztam. Még vizesen a szobába mentem és ott kezdtem törülközni és észre se vettem, hogy a férfi ott ül az ágyon. Láttak már meztelenül, de ez meglepett. Valahogy a tisztálkodás túl intimnek számít nekem, ezért kicsit kellemetlenül éreztem magam. A férfi azt mondta ne hagyjam abba, tegyek úgy mintha ott se lenne. Jó vicc, ott volt, nem vagyok színész 🙂
A törülközés befejeztével odalépett hozzám, a hajamba túrt – nem tudom ezt miért szereti ennyire – majd azt mondta siessek mert várnak a reggelinél és ne felejtsek el valamit felvenni.
Sose szerettem a tükröket, nem tartom magam szépnek se, de ha dicsérnek az jól esik. Melyik nőnek nem? Az ágyon ülve gondolkodtam mit vegyek fel, de találtam egy lenge ruhát ami pont ment az ékszereimhez. Közben eszembe jutott az éjjel történtek, amitől nem kicsit melegem lett, de nem volt időm most ezzel foglalkozni.
Sietve lementem reggelizni. Éreztem, hogy figyelnek de azt nem tudtam eldönteni, hogy csak úgy vagy a tegnap este történtek miatt. Akit tegnap láttam lányt, akit ugyan úgy pórázon vezettek nem láttam, lehet hogy csak beképzeltem magamnak?
Jó hangulatban, jó társasággal reggeliztem, akik megbeszélték, hogy lemennek a partra fürdeni ebben a melegben. Én is mentem volna, de egymagam nem dönthettem. Felérve a szobámba ott állt a férfi és pont ezt a programot találta ki. Ennek rettentően örültem.
A tó kb. fél óra kocsikázásra volt és fellélegeztem, mivel nekem nem volt fürdőruhám itt máson sem volt. Legalább nem éreztem kényelmetlenül magam. Szeretek fürdőruha nélkül lenni, hogy így süssön a nap rám, így úszkáljak. Sajnálom azokat akik annyira szégyenlősek, hogy nem mernek levetkőzni, sose fogják megízlelni ezt az érzést.
A parton élveztem, hogy az ékszereim csillognak. Annyira szépek, nem tudok betelni velük, de csak most vettem észre, hogy bele van vésve mindegyikbe a nevem.
Számomra ismeretlenek telepedtek le mellénk, de mivel a férfi is elég tartózkodó volt, ezért én se voltam valami bőbeszédű velük. Inkább elmentem úszni, mert volt egy férfi akit megnéztem már magamnak a parton. Hozzácsapódva beúsztunk egy kis homokos szigetre. A homokra kifeküdve élveztem a napsütést, mikor az úszópartnerem magához húzott. A homok kissé dörzsölte a bőröm, de minden előjáték nélkül belém hatolt. Egy pillanatra levegőt se kaptam, de a kezdeti fájdalom abba maradt. Pózt váltottunk, oldalra fektetett, combomat felhúztam és úgy hatolt belém. Majd egy kidőlt fának támasztott és hátulról dugott meg. Nem belém élvezett, hanem a derekamra. Ezért a vízbe mentem magamról lemosni a végterméket, meg amúgy is melegem volt, de víz se volt túl hűvös. Visszatérve a férfi még mindig a hátán feküdt, de mégse lankadt. Számba vettem és mohón szopni kezdtem. Nem kellett sokáig csinálnom, hamar elment, de nem a számba, hanem a melleimre spriccelt. Kimerülve kicsit pihentünk egymás mellett, majd visszaúsztunk a partra.
Elbúcsúztunk egymástól, de a férfit akit itt hagytam megváltozott a viselkedése. Rám se nézett, olvasott tovább, szinte tudomást se vett rólam. De amikor megszólalt szinte csattant a hangja. Még sose beszélt így velem, ez kissé összezavart.
Szinte csak utasításokat adott, egyszerű mondatokat, majdnem hogy mérgesen. Egy szusszal elhadarta, hogy velem akarta tölteni az estét, de meggondolta magát, így a házhoz visszaérve 1 órám van felkészülni az estére, amit éjfélig eladva fogok tölteni. Ellenvetésem nem lehet!
Nem tudtam mit tegyek, nem gondoltam volna, hogy rosszat csinálok, hiszen azért mentem, hogy használjanak és most meg azért kaptam büntetést, mert ezt tettem? Végülis nő vagyok, ezt érdemlem.
Mi fog rám várni szombat este?
Csoportos XXX
A két férfi épp az utcát kémlelte. Életük nagy dobására készültek, már hetek óta tervezgették ezt az éjszakát. A terv egyszerű volt: felfeszítik a zárat, kirámolják a lakást, aztán megpattannak. Pofonegyszerű. A házaspár még egy hétig Németországban, a lányuk meg szombat este révén már biztosan elment a kedvenc klubjába, mint a múlt héten vagy akár azelőtt. Az ablakok sötétek, az utca kihalt, minden ideális a nagy estéhez.
Joe (mert így hívták az egyik férfit) óvatosan odament a bejárathoz és intett Dereknek hogy jöjjön. Derek előkotorta zárnyitó készletét és pillanatok műve volt csupán, hogy kitáruljon előttük az ajtó. Még halkan fel is nevetett, mint aki túl könnyű prédát ejtett el. Halkan belopóztak, betették maguk mögött az ajtót és útjuk egyenesen a nappali felé vezetett. Zseblámpájuk fényénél eléjük tárult a zsákmány: TV, video, hi-fi, számítógép és apró csecsebecsék, mint például az asztalon felejtett arany karkötő. Jól felszerelkezve, hátitáskával és sporttáskával; pár perc és már itt se vannak. Lázas munkába fogtak, még azzal sem törődtek, hogy csendben tevékenykedjenek. Már épp a zipzárakat húzták össze a táskáikon, amikor lépteket hallottak a lépcső felől, ami a felső szintre vezetett. – Hát nem azt mondtad, hogy nincs itthon senki? -kérdezte suttogva Joe Derektől. -Kussolj, és tünés az ajtó mögé! -felelte Derek és miközben elbújt egy szekrény mögé, elővette a pisztolyát. Feszült csend következett, aztán egy fehér ruhás alakot láttak belibbenni az ajtón. Az alak hirtelen tétován megállt, körbenézett, majd a villanykapcsolóért nyúlt. Fény borult a szobára, és a két férfi felismerte a lányt. Derek hirtelen a lány mögé ugrott, majd egyik kezével a lány hátának nyomta a pisztolyt, míg a másikkal erősen befogta a száját. – Húzd el a függönyt, te pedig kisanyám meg se mukkanj, mert keresztüllőlek!
Joe szó nélkül engedelmeskedett, a lány pedig annyira megdermedt a félelemtől, hogy ha a férfi nem szól rá, akkor sem tudott volna kinyögni egy szót sem. – Szóval leskelődünk, mi? Ha fennmaradtál volna, akkor most nem lennél ekkora szarban! – mondta Derek. A lány tekintetében a rémület egyre fokozódott, főleg amint látta, hogy Joe szinte felfalja a szemével. – Hmmm, milyen csinos aranyhalat fogtunk ki, talán még teljesíti is három kívánságunkat. – mondta Joe, miközben valóban élvezettel mustrálta az újdonsült jövevényt, aki most teljesen ki volt szolgáltatva nekik. Beszólását mindketten nagy röhögéssel nyugtázták. A lány tényleg feltűnő jelenség volt. Festett szőke haja éles ellentétben volt barna szemével, mégis gyönyörű kontrasztot mutatott helyes arcával. Törékeny testét csak combközépig érő fehér, derékig gombos hálóing takarta, mely alatt a mell és a (valószínűleg az ijedtség és a szoba hűvöse miatt megkeményedett) mellbimbó tisztán kirajzolódott. – Mi a neved kislány? Úgy válaszolj, hogy ha hangoskodsz, abban a pillanatban véged van! – kérdezte Derek, miközben leengedte a kezét a lány szájáról. -Vivien, Viviennek hívnak. felelte a lány. – És hány éves a mi kis Vivienünk? -kérdezte Joe, miközben egy lépést tett a lány felé, le sem véve szemeit, annak melleiről. -19. – hangzott a válasz. – Nos, mi a véleményed, mivel érdemelje ki az életét? -kérdezte társától Joe, miközben kezét a lány nyakára tette. -Tudja azt ő nagyon jól, ugye szivi? – felelte Derek, és kezével hátrafordította a lány fejét és száját rátapasztotta a lány szájára. A lány megpróbálta zárva tartani a száját, de Derek nem az a fajta ember volt, akivel szórakozni lehet. Egy hatalmas pofon csattant és a második próba sikeres volt.
Vivien könnyes szemmel szájába fogadta a férfi nyelvét, amely mohón csapkodott ide-oda. Míg a lány hátrafordulva ‘csókolózott’ Derekkel, teste mindinkább megfeszült, köszönhetően még a hátának nyomódó pisztolycsőnek is. Ezt kihasználva Joe, elengedve a lány nyakát, kezével gombolni kezdte a hálóinget, majd bebújtatta kezét a kigombolt nyíláson. Vivien ösztönösen megfeszült az idegen kéz érintésétől, de tudta: ha megint ellenkezne, nem úszná meg egy pofonnal. Csak tűrte, ahogy a matató kezek fogdossák, simogatják és markolásszák mellét és mellbimbóját. Joe az első ‘sikeren’ felbuzdulva félrehajtotta a hálóinget, és szájával vette kezelésbe célpontját. Kezével szorosan fogta a lány mellét, miközben nyelvével körkörösen nyalta, szívta és harapta a mellbimbót. És mintha ez nem lenne elég; Derek kezei is vándorútra indultak és megállapodtak a feszes, kerek fenéken. Vivien, a kissé előredőlt helyzetben valósággal ‘C’ betűt írt le testével. Csak arra tudott gondolni, hogy nemsokára megszabadul abból a megalázott helyzetből és talán a két betörő megelégszik a simogatásokkal. Erre cáfolt rá Derek keze, ami szép lassan a fenékről az első testtájakra tévedt. Becsúsztatta kezét a hálóing alá és nekikezdett a lány szeméremajkainak masszírozásához, míg Joe még mindig a lány melleit nyaldosta azzal a különbséggel, hogy az egyik keze a fenekét kezdte markolászni. Vivien ekkor kezdte érezni, hogy szeméremajkai nedvesednek, jelezve ezzel ösztöne megjelenését. Miközben Derek nyelve még mindig a szájában kutakodott, remélte hogy nem veszti el teste felett az irányítást, hiszen undorodott és rettegett is a két alaktól. Ekkor szokatlanul puha nedvességet érzett a lába között és gyorsan föleszmélt, hogy az egyik férfi nyelve nyalni kezdte combjának belső részét. Lábát a háta mögött lévő férfi már rég szétfeszítette kezeivel, így nem okozna nagy nehézséget a másiknak, hogy közéjük hatoljon. De reményei szertefoszlottak, amikor a nyelv egyre feljebb és feljebb haladt, megtalálva a borsó nagyságú érzékeny pontot, mohón nyalogatva azt.
A kéj cseppjei egyre jobban jelezték neki, hogy a lány lassan eléri azt a pontot, amikor készen áll és ezt szóvá is tette társának. – Gyere szépségem, csapunk egy kis murit! -mondta Derek és egy asztal felé vezette a lányt, még mindig hátának nyomva a fegyvert. – Hagyjanak békén, vigyék ami kell, és takarodjanak innen! – fakadt ki a lány sírva. Egy írtóztatóan nagy pofon volt a válasz Derektől. Vivien keservesen zokogni kezdett, de nem tudta megakadályozni, hogy a két férfi ráfektesse az asztalra. Derek arra az oldalra ment, ahol a lány feje volt és félrehúzta a hálóinget. – Gyönyörű melleid vannak, baby. Ugye megengeded, hogy megkóstoljam Őket? – kérdezte, ráhajolt a lányra, majd mindkét kezével és a nyelvével cirógatni és izgatni kezdte a feszes, telt kebleket és a mellbimbókat, melyek az ébredező izgalom hatására kőkeményen ágaskodtak. Ezalatt Joe az asztal másik végén terpeszbe feszítette a lábakat és egyre gyorsabban nyalni kezdte a kiszolgáltatott lányt, akiből ennek hatására halk sóhajok törtek elő. Egy-két perc múlva a két férfi szinte varázsütésre gombolni kezdte a nadrágját. – Na, ki legyen az első? – tudakolta Joe. – Legyen tiéd a megtiszteltetés. -vigyorgott Derek. – Addig mi nagyszerűen elleszünk itt a túl végen ugye, kislány? És eszedbe ne jusson semmi trükk, mert úgy éljek, kinyírlak, ha bármi gikszer lesz! – üvöltötte a lány arcába.
Vivien már tudta, hogy semmi értelme az ellenállásnak. Becsukta a szemét és igyekezett másra gondolni akkor is, amikor megérezte magában Joe hatalmas szerszámát, aki egyre gyorsabban és erősebben döfte mind mélyebbre a lányba. Hirtelen megcsapta orrát a hímszag és csak azt vette észre hogy Derek a szájába rakja óriási farkát. Vivien még jobban összepréselte szemhéjait, de ellenkezés nélkül befogadta a férfi igencsak méretes hímtagját, amelyről ránézés nélkül is tudta, hogy nagyobb, mint amekkorát az ő puncija befog tudni fogadni. Ezért elhatározta, hogy bármennyire is viszolyog a gondolattól, megpróbálja minél jobban leszopni, hogy a férfinak ne legyen már vágya arra hogy betegye a puncijába. Hevesen nyalni kezdte a makkot és egyre erősebben szopogatta a hatalmas szerszám végét, mialatt össze-össze rándult Joe ügyködése miatt, aki tiszta erőből nyomta a lányba a falloszát. A két férfi szinte egyszerre ment el. Vivien érezte amint megtelik a szája Derek ondójával és a puncija Joe-éval. – Nyeld le te kis ribanc, vagy felnyalatom veled! – utasította Derek, így kénytelen-kelletlen szót fogadott. De vége. Megállta orgazmus nélkül (amit szégyellt volna a két férfi előtt, bár magának sem vallta be, hogy alig bírta visszafogni magát). Mindjárt elmennek és ő végre egyedül maradhat, hívhatja a rendőrséget és vége ennek a borzalomnak. De csalódnia kellett. Szinte öntudatlan állapotban volt, amikor a két rabló ráhasaltatta az asztalra úgy, hogy míg deréktól felfelé az asztalon feküdt, lábaival a földön állt, fölkínálva hátsó felét. -Kérem, ne csinálják! Bármit, csak ezt ne! Ígérem nem szólok a rendőröknek, csak ne tegyék ezt velem! – könyörgött elfúló hangon de nyöszörgésére hangos röhögés volt a felelet. – Most párcsere kislány, lássuk milyen szűk a segged! – vihogott Derek. – És hogy tudsz szopni, te kis kurva! – kontrázott Joe, aki felfeszítette a lány száját és egész a torkáig nyomta péniszét. – Micsoda pazar segg, és csak az enyém! – mondta Derek és akkora terpeszbe állította a lányt, amekkorába csak tudta. Felnézett Joe-ra és látta, hogy keményen kezelésbe vette a lány száját, majd lehajolt és elkezdte harapdálni és nyalogatni az eléje táruló fenséges testrészt, miközben kezét a lábak közé csúsztatta, ujjai között morzsolva a csiklót. A lány felsikoltott volna, de ezúttal a gyönyörtől, ha nem tölti ki száját Joe pénisze, így csak egy halk nyögés lett a dologból, de Derek ezt is meghallotta: – Na mi van baby, élvezed?
Meglátjuk ezt is élvezed-e. És méretes farkát a felkínált fenékhez tette. Először csak lassan tolta be, majd kissé kijjebb húzta és teljes erőből tövig beledöfte a lányba. Joe szerszáma kicsúszott Vivien szájából, ahogy az megvonaglott és hatalmasat sikított. Aztán a hajánál fogva húzta vissza magához, hogy befejezze amit elkezdett. Vivien érezte, hogy az első fájdalom után, amely Derek akcióját követte, mindinkább kezdenek rajta eluralkodni az ösztönök és a kéj. Hihetetlennek tűnt számára, hogy a férfi hatalmas farka nem szakította szét sehol, sőt mintha épp teljesen kitöltené, mint a kulcs a zárat. Már észre sem vette, hogy csípőjét Derekhez igazítva ritmusra mozgatja, csak várta a beteljesülést. Joe farka közben óriásira duzzadt a szájában és nem győzte szívni, bár egyre kevésbé tudott figyelni rá, mert egész testét a hátul vadul belemelegedett Derek ténykedése hozta lázba. Az ismeretlen érzés amivel találkozott, miszerint análisan beléhatoltak, teljesen új dimenziókat nyitottak meg számára. Kezdeti tiltakozása szertefoszlott és nem tudta kivonni magát a gyönyör alól, amit Derek okozott neki. Már szinte nem is vette észre, ahogy Joe a szájába spriccelt, önkéntelenül lenyelte, hiszen minden érzékét hátulról mozgatták. Most, hogy felszabadult a szája, kéjes nyögések és sóhajok hagyták el ajkait. Egy-egy pillanatra átcikázott az agyán, hogy szégyellnie kellene magát, de nem volt tudatánál, nem volt energiája, sem pedig akarata, hogy véget vessen a rázúduló gyönyörnek. Mámorosan felsikoltott, amikor elérte a csúcspontot és teste annyira megfeszült, hogy néhány pillanattal később megérezte Derek ondóját magában, ahogy jóleső melegséggel borítja el lüktető bensejét.
Magatehetetlenül, zihálva feküdt az asztalon, szótlanul nézve, ahogy a két férfi összeszedelőzködik. – Príma voltál kislány, lehet hogy megint meglátogatunk majd. – mondta Derek röhögve. – Ja, jól mondod, egy kis dugásért bármikor visszajövök ehhez a ribanchoz. -helyeselt Joe. – Aztán vigyázz magadra, nehogy aztán egyszer tényleg benézzünk újra! -vigyorgott Derek és elindult kifelé. Kiérve az éjszakába egymásra néztek: – Hú, ez volt aztán a csaj, öregem. Mit is mondtál, mikor jönnek vissza az ősei Németországból? – kérdezte Joe. Ha jól tudom a jövő héten. Csak nem arra gondolsz, amire én? – Miért ne? Tutira élvezte a kicsike. – Majd meglátjuk, óvatosnak kell lennünk. Holnap eljövünk és megnézzük mennyire tiszta a levegő zsaru ügyileg. Biztosra veszem, hogy elmondja a fakabátoknak, hogy megígértük a másodi menetet. – mondta Derek. – Oké, majd holnap reggel erre sétálok, persze csak tisztes távolból és kifigyelem, hogy éjszakára marad-e felügyelet a kiscsajon, és ha nem, akkor csapunk egy újabb görbe estét, esetleg holnapután. – válaszolta Joe és befordultak a sarkon.
Vivien nagy sokára magához tért a kábulatból és leszállt az asztalról. Megpróbálta végiggondolni az egészet, de nem jutott dülöre. Felvette a telefont és tárcsázta a rendőrséget, akik ígérték, hogy negyedórán belül kint vannak. Gyorsan magára kapott valamit, bereteszelte az ajtót és gyorsan lezuhanyozott. Mire végzett, már csöngettek is a rendőrök, élükön egy zord és mogorva felügyelővel, aki nem is teketóriázott sokat a kérdésekkel. – Kisasszony mondja el mi történt! – Nos, nem sokra emlékszem, fentről zajt hallottam, lejöttem és megláttam a két rablót. – Bántották magát? Mi az ott az arcán? – mutatott rá a felügyelő. -Amint beléptem, egyből leütöttek, sötét volt, még az arcukat sem láttam. Mire magamhoz tértem, már elmentek. – Különös. – mondta a felügyelő. – Ha megengedi, kicsit körbenézek. -Persze, tessék csak. – felelte Vivien. Míg a felügyelő és a rendőrök körbevizslatták a lakást, Vivien arra gondolt, hogy vajon látszik e rajta, hogy milyen ‘izgalmakat’ élt át és, hogy nem az ellopott cuccok miatt idegeskedik, hanem minden idegszálával a másnap éjjelt várja…
Apu
Megbeszéltük, hogy másnap iskola után beugrok hozzá a kávézóba és ha már ott vagyok, segít az irodalomban, mert nem értem az anyagot. Egész iskolában tűkön ülve ültem. Mikor végre vége lett az óráimnak, sprintelem a buszhoz, hogy minél előbb oda tudjak érni hozzá és hogy láthassam.
20 perc volt az út és végig azon gondolkoztam, hogy hogyan kéne üdvözölni. Ott emberek lesznek és nem néznék jó szemmel. Talán egy szimpla „szia” vagy egy ölelés?
Amíg ezeken járt az eszem, majdnem fennmaradtam a buszon. Néhány embert fellökve, de leszálltam. Majd kicsi séta és máris ott voltam a Jászai- Mari téren, ahol az a kávézó található. Szóval miközben mentem, még mindig ezen agyaltam és észre se vettem, hogy elmegyek mellette. Kint cigizett egyedül.
– Hé, kislány, nem arra. – szólalt meg „A” hang. Megfordultam és ott állt neki dőlve a falnak. Haja szemébe lógott, ahogy a cigi is a szájából.
Lábát hátra hajlítva a falon pihentette. Egyik kezében a cigit tartotta, a másikat kiszedte zsebéből és felém nyújtotta. Én megfogtam ő meg magához rántott. Most az orrom hegyére kaptam puszit. Én pedig a szájára adtam viszonzás kép. Nem akartam, de megtörtént. Eltolt magától és lesütötte a szemét. Nagyon rossz érzés fogott el, pedig ez csak szerelem volt.
Felnézett a szemembe. Megpróbáltam kifürkészni, hogy mire gondolhat, de nem tudtam rájönni. Kézen ragadott és behúzott a kávézóba. Volt egy hátsó rész, egy iroda, egy kis szoba. Oda észrevétlenül belibbentünk, ahol csak ketten voltunk. A táskámat ledobtam a földre. Bezárult az ajtó és vadul nyakon ragadott, és az ajtónak nyomott. Egy ideig csak szorított és fojtogatott, majd kis idő elteltével elkezdtünk vadul csókolózni. 5 perce tarthatott, mikor hirtelen hátrálni kezdett és leült egy székre. Mint aki szellemet látott, teljesen megijedt önmagától. Tükörbe néztem. A nyakamon kezdtek megjelenni kékes – lilás foltok, ahol megragadott. Kivettem a sálamat a táskámból és feltekertem a nyakamra, eltakarva ezzel a foltokat. Még mindig hihetetlenül nézett rám, én meg beleültem az ölébe vele szemben.
Néztük egymást, majd finoman a szájára leheltem egy csókot. A szám után kapott, hogy még akar. Neki bármit megadnék, bármikor. Kis idő elteltével kimentünk a kávézó részébe, én leültem a pulthoz, ő pedig hozott nekem egy teát. Közben elővettem az irodalom cuccomat, ő pedig elkezdte nézegetni a füzetemet. Egyszerűen, hihetetlen mennyire jól nézett ki közben. Csak utána jutott eszembe a benne lévő firkálások és az általam kedvelt dalszövegek és idézetek tömkelege, amiket elég személyesnek tartottam, szóval ki akartam rántani a kezéből. De erősebb volt és megtartotta. Mosolyra húzta a száját, talán fel is nevetett, én pedig, megint neki próbálkoztam kitépni a kezéből a füzetemet. Megint nem sikerült ő pedig megfordult, háttal nekem, hogy teljesen kivédje támadásaimat. Ekkor visszavettem és beletörődtem, hogy belém lát teljesen.
Egyszer csak megfordult és a számra lehelt egy csókot. Gyorsan összehúztam magam remélve, hogy más nem látta. Most ő sütötte le a szemét és gyorsan az irodalomra terelte a témát. Magyarázott valamit, de nem tudtam figyelni arra, amit mond. Egyszerűen belehabarodtam és borzalmasan megkívántam.
Csak néztem és éreztem, ahogyan a száraz bugyim kezd nem száraz lenni. Mikor befejezte, elment nekem teáért. Én pedig lepattantam a székemről és utána mentem. Elkaptam a karját és visszarántottam. Nem is figyeltem az arcára csak magamhoz rántottam és vadul elkezdtem csókolni, mindenki szeme láttára premier plánban. Úgyhogy eltaszított magától, félre rántott az egyik szobába, bezárta az ajtót.
Rám nézett. Dühös volt.
– Ez meg mi volt? – kérdezte és éreztem, ahogy felemeli a hangját. – Megbeszéltük, hogy nem, hogy ilyen nem lesz. Nem csinálhatod ezt Alice, könyörgöm. Az emberek ismernek itt. Nem kell nekem az, hogy hülyeségeket terjesszenek rólam. Kérlek, most menj el.
Szó nélkül összeszedtem magamat és a dolgaimat és elmentem. Hazafele úton végig sírtam és otthon se lett jobb a helyzet.