Tegnap munka után kicsit magányosnak éreztem magam és beugrottam kedvenc kocsmámba, hátha találkozom a haverokkal és elütjük az időt egy kis beszélgetéssel. De nem volt senki az ismerősök közül, csak a bárpultos nő vele pedig már mindenről beszélgettünk korábban, amiről lehetett, úgyhogy nem túl sok témánk volt. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy maradok egy kis ideig, hátha betér valami ismerős. Addig is unicumot meg jó kis sört iszogattam. Úgy este 7 óra felé azon vettem észre magam, hogy az ital kezd megártani egy kicsit, de hazamenni csak nem akaródzott. Elhatároztam, hogy megnézem, hogy otthon van-e egyik közelben lakó barátnőm, akivel csak ritkán találkozunk, többnyire email- ben tartjuk a kapcsolatot, külön utakon járunk és nem nagyon van időnk a személyes találkozásra. A lányról tudtam, hogy kb. két hete új barátja van, aki ráadásul fiatalabb nála és együtt járnak moziba, órákat dumálnak telefonon. Egy szó, mint száz úgy gondoltam, hogy megnézem, hogy otthon van-e, aztán ha igen és nem dob ki valami indokkal, akkor egy jót dumálunk. Vettem a kocsmában egy üveg italt, meg a betérő virágáruslánytól egy szál rózsát és elindultam a lány lakása felé. A kapun egy másik lakó, aki épp jött ki beengedett a lépcsőházba, úgyhogy nem kellett a kaputelefonon sem csöngetnem. Felérve a harmadikra, kopogtattam az ajtaján. A lány ajtót nyitott, egy szál törölközőt tartott maga elé. Gyönyörű, hosszú, göndör fekete haja vizesen terült a hátára. Látszott, hogy most ugrott ki a zuhany alól. Mosolyogva, de kicsit zavarban üdvözölt, betessékelt, mondta, hogy üljek le a szobában, rögtön jön. Én leültem, nem telt bele 5 perc, megjelent egy fürdőköpenybe öltözve, nagyjából száraz hajjal. – Szia, hát te meg mit keresel itt, ahol a madár sem jár? – kérdezte Elmondtam neki, hogy nagyon egyedül éreztem magam és, vágytam rá, hogy valakivel beszélgethessek és mivel ő lakik itt a közelben, ezért mentem fel hozzá. – Mi a baj? – kérdezte – Semmi baj, csak nagyon magányosnak érzem magam és beszélnem kell valakivel – mondtam. – Én most épp el akartam menni itthonról – mondta. – A barátodhoz? – kérdeztem. – Nem, ő nem ér rá ma, egy barátnőmet gondoltam meglátogatni. – Hoztam egy kis italt, eliszogathatnánk itt nálad és áthívhatnád a barátnődet is, ha gondolod. – mondtam reménykedve. – Ő biztosan nem jönne át, de még egy órát ráérek, ha gondolod iszogassunk és beszélgessünk. – mondta. Töltöttem az italból és elkezdtünk beszélgetni. A kanapén ültünk, ő lábait behajlítva felrakta a kanapéra. Beszélgetés közben észrevétlenül a fürdőköpeny felső része is szétcsúszott mellein, bepillantást engedve gyönyörű, formás és kemény domborulataihoz. Nem tudtam megállni, hogy pillantásaim időnként ne ezekre a domborulatokra, vagy csodálatos hosszú és meztelen combjaira essenek. Ezt valószínűleg ő is észrevehette, mert megjegyezte: Mikor voltál nővel utoljára? A szemeid szinte felfalnak engem. – Hát ezen a héten nem voltam még senkivel, feleltem. És be kell vallanom, hogy nagyon izgató vagy ebben a fürdőköpenyben, úgyhogy, ha nem tudnám, hogy barátod van, bizony hevesen udvarolni kezdenék. – válaszoltam. – Hát bizony én most tabu vagyok, mert nagyon jól megvagyunk a sráccal és nem szeretném elszúrni a dolgot egy kalanddal. – mondta, de gyönyörű szemeiből közben mosoly és kacérság áradt. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. A telefon a panellakás előszobájában volt, úgyhogy a lány felugrott és kiment az előszobába. A beszélgetés általam hallott részéből megállapítottam, hogy a barátja hívta. Vagy öt percet vártam, hogy visszatérjen a szobába, de a beszélgetés úgy alakult, hogy éreztem, hogy nem egyhamar fog befejeződni. Szerelmes szavakat suttogtak egymásnak a telefonba és arról beszéltek, hogy mennyire hiányoznak egymásnak. Józanul ilyet véletlenül sem csinálnék, de az ital hatása alatt úgy éreztem, hogy úgy tudnám legjobban a beszélgetés befejezésére bírni, ha kimegyek hozzá az előszobába és tudtára hozom, hogy mindent hallok. Így is tettem. Ott ült törökülésben az előszoba linóleum padlóján, gyönyörű, göndör fekete haja a fenekéig beborította fehér pflanell fürdőköpenyét. Mikor meghallotta, hogy odalépek mellé, rám nézett, és kezével intett, hogy bocs, még türelem, de ő most még egy kicsit beszél, majd utána foglalkozik velem. Erre én szintén törökülésben odaültem a háta mögé és hallgattam, hogy miről beszélgetnek. Továbbra is azt ecsetelték egymásnak, hogy mennyire jó lenne, ha a másik most éppen ott lenne és, ha együtt lehetnének. közben én a lány gyönyörű haját néztem és nem tudtam megállni, hogy hozzá ne érjek. Elkezdtem a haját simogatni, játszadoztam a hajával. Először kicsit idegesen, de azért némi cinkos vigyorral a szemében hátranézett és játékosan a kezem felé ütött, hogy hagyjam abba, de a tekintetében az látszott, hogy a dolog nincs ellenére, csak éppen ne most, miközben a barátjával beszélget a telefonon. Én nem hagytam abba, továbbra is simogattam, tekergettem a haját, és egyre feljebb csúszott a kezem a hosszú szálakon. Többé nem tiltakozott, hanem hagyta, hogy csináljam. Kezeim elérték a fejét, elkezdtem a nyakát simogatni először csak finoman, alig hozzáérve. A sűrű fekete haj alól elővillanó vékony, hosszú fehér nyak látványa ellenállhatatlan hatással volt rám. Odahajoltam és ajkaimmal alig hozzáérve elkezdtem a nyakát puszilgatni. Láttam, hogy egész nyaka, karja, libabőrös lett az érintéstől és testén kellemes remegés futott át. Hangja is enyhén rekedtre változott, csak reménykedni tudtam, hogy a vonal túl végén lévő barátjának nem tűnik fel a dolog. Miközben gyengéden a nyakát puszilgattam, óvatosan, lassan lehúztam vállairól a fürdőköpenyt. Gyönyörű formás vállainak látványa még jobban felizgatott. Szám lassan lefelé csúszott nyakától végig a hátán, hátának minden négyzetcentiméterére csendes csókot lehelve. Egész teste libabőrös volt, de nem a hidegtől. Bőrén éreztem, hogy mennyire kívánja az érintésemet. Miközben hátát puszilgattam, kezeim gyengéden hasát simogatták. Majd hátáról felcsúsztak melleihez. Kőkemény mellbimbóinak érintése megtette a magáét. Nadrágom egy pillanat alatt szűknek bizonyult, de az ő testén is remegés futott át. Közben hallottam, hogy a telefonba ezt mondja rekedt és akadozó hangon: „Tudod mit szeretnék most? Ha itt lennél és a hajamat simogatnád, hátamat puszilgatnád. Már a gondolattól is nedves vagyok, ahogy elképzelem, hogy most itt vagy velem, a hátamat puszilgatod, kezeid a melleimmel játszanak. Képzeld tiszta libabőr vagyok már a hangod hallatán is.” A vonal túl végéről valószínűleg azt ecsetelte a barát, hogy ő mit szeretne, ha a lány mit csinálna vele, ha ott lenne, mert a lány néha ilyeneket tett hozza: „Igen, végigpuszilgatnám, számba venném, igen, uhmmm….” és halkan zihált és nyögdécselt. Eközben én végeztem háta minden négyzetcentiméterével és szám a hasa felé kalandozott, ehhez persze változatnom kellett töröküléses helyzetemen, úgyhogy hasra feküdtem, fejemet a telefonkagylót tartó keze alatt ölébe fektettem és gyengéden puszilgattam a hasát, időnként melle felé kalandoztam. Eddigre már teljesen meztelen volt, a fürdőköpeny mögötte hevert a földön. Orromat megcsapta a lábai közül áradó édes nektárillat. Mivel törökülésben ült jól láthattam szétterpesztett lábai között, hogy a puncija tiszta nedves. Közben a telefonba a következőket mondta el-el csukló hangon: „….. igen, és akkor azt szeretném, ha nyelveddel combjaim tövét simogatnád…” És én, mint aki ért a szép szóból, combjai közé fordítottam felemet és elkezdtem nagyajkait körbe – körbe nyalogatni. Ő hátradőlt és háta mögött egyik kezére támaszkodott, hogy jobban hozzáférjek. „… uhhhm ….. ahhhh … de jó, teljesen olyan, mintha itt lennél velem… igen, így csináld, most csúsztasd a nyelvedet a kisajkam és nagyajkam közé, hadd érezzem ott is….” – zihálta a telefonba és én nyelvemmel követtem utasításait. Szinte patakokban folyt kisajkai közül az édes nedű, melyet szomjasan nyalogattam. „…. de jó … uhhhm ahhh … igen, igen, vedd a csiklómat ajkaid közé és kezdd el finoman nyalogatni, ahogy szoktad…” – nyögdécselte. Gyengéden számba vettem babszem méretűre duzzadt csiklóját és egészen gyengéden nyalogattam. Teste vonaglani kezdett, hanyattfeküdt, lábait kinyújtotta, halk sikolyok hagyták el a torkát. Egyre vadabbul nyaltam, faltam nemi szervét, végül már kisajkai között játszadozott a nyelvem, mint egy fürge kisegér. Nagy vágyat éreztem arra, hogy nyelvemmel teljesen kinyaljam ezt az édes nedvet belülről is, úgyhogy amennyire lehetett mélyen belenyaltam. „…. igen így csináld, mélyebbre, gyorsabban, …. aaaaahhhhhh ….., felül is… , ….. ohhhhh ….. igen, már teljesen nedves vagyok és alig birok magammal, az ujjaim a lábam között játszadoznak ….” Fürge nyelvem cuppogott nedves résében. „… akarod hallani, hogy mennyire nedves vagyok?” – kérdezte a telefonba. Azt hittem megfagy bennem a vér is, mikor a kagyló mikrofon részét odatartotta, ahol nyelvem dolgozott. Lélegzetemet visszafojtva folytattam a nyalakodást, miközben ő szinte önkívületi állapotban nyögdécselt. kb. 1 perc után visszaemelte a kagylót a füléhez, éppen időben, mert már majdnem megfulladtam a visszatartott lélegzettől. „…. érezni akarom a kemény farkadat bennem, most azonnal …… nekem ez így nem elég, hogy csak kívülről nyalogatsz …… igen, most azonnal gyere ide és dugjál meg ….” – mondta a telefonba. Bennem a vér ismét megfagyott és nyalakodás közben nagy figyelemmel arra figyeltem, hogy vajon a srác beül-e az autójába és jön-e. Ha nekem ilyet mondott volna ez a nő, akkor lehetett volna akármilyen fontos dolgom is, biztos, hogy csapot-papot otthagyva rohantam volna hozzá. De a srác úgy látszik, hogy nem ilyen volt, mert a következőket hallottam a lány szájából: „…. hát, ha semmiképpen nem lehetsz itt a valóságban, akkor legalább így telefonon keresztül ne hagyd abba, azt akarom, hogy dugjál meg, így telefonon keresztül, érezni akarlak magamban….” Na nekem sem kellett kétszer mondani, meredező hímtagom már így is nagyon kikívánkozott a nadrágból, úgyhogy gyorsan lerúgtam magamról a nadrágot. Farkam a szorításból kiszabadulva vidáman meredt az égre és mérete akkora volt, hogy a lány szemeiben láttam a csodálkozást, mikor meglátta. Gyorsan visszavetettem magam a lábai közé tovább nyalogatni az édes nedűt. „… igen, most gyere és szopd a melleimet, a mellbimbóim már olyan kemények, alig várják, hogy a szádba vedd őket ….” Én hűen követtem az utasításokat. Csodálatos mellei és kemény mellbimbói még jobban felizgattak, mint édes nedve. „… igen, nagyon jó, így tovább, nagyon jó, Neked is jó? ….” – nyögdécselte a telefonba „Igen, érezni akarom kemény farkadat a puncimban, dugd be kérlek….” – és én bedugtam nedvességtől sikamlós, de igen feszes lyukába – „… érzed, ahogy puncim izmai körülzárják farkadat? … igen, nagyon nedves és sikamlós, az ujjaimról csöpög a nedű ….. gyere, most kezdjél lassan mozogni ….. mmmmmmm …. igen, így, lassan, finoman, ….. de nagy … ilyen nagyot még nem is éreztem, jajj, ne olyan mélyre, úgy fáj…” valószínűleg a srác kérdezhetett valamit, mert a lány hangján egy kis zavartság volt érezhető, és a következőt mondta: ” ….. nem, nem, csak elképzeltem hatalmas és kemény farkadat, és közben azt a gyertyát vettem a kezembe, ami itt áll az előszoba szekrényen és azzal játszok magammal, de kérlek folytassuk, mert nagyon kívánlak….” – huh… jól kimagyarázta magát gondoltam és folytattam – „…. igen, így lassan, igen, most kicsit oldalirányban is …. de jó …. te, ez nagyon jó ….” Közben csípője vonaglott, igyekezett csiklóját minél jobban hasamhoz szorítani, ütemesen mozgott együtt velem. „…. igen, most gyorsabban, még gyorsabban, ah… ah…. ah… így, ilyen ütemben, igen, ahhh…., ne, még ne gyere, még csináld, ne, ne simogasd magad ott a vonal túl végén, azt akarom, hogy velem együtt menj el, ahhh… oh… nagyon jó, még gyorsabban ….” Hangja sikoltásra váltott. „… igen, most, jó, nagyon jó, most élvezek, …. ” – sikította magánkívül a kagylóba – „… most jöhetsz te is, hogy egyszerre menjünk el…. aaaaahhhh … jajjj, huhhhh, aaaaaaahhhhh….” Teste megfeszült, fejét hátrafeszítette, arcán megjelent a gyönyör grimasza, testén az orgazmus hullámai futottak keresztül, hímtagomon éreztem hüvelyizmainak ütemes összehúzódását. Borzalmasan nehezemre esett lélegzetem hangerejét olyan szinten tartani, hogy a telefonban azt ne lehessen hallani. Legszívesebben én is ordítottam volna a gyönyörtől, de nem lehetett. Éreztem, hogy spermám feltartóztathatatlanul tör elő fütykösömből és árasztja el forrósággal hüvelyét. „… huuuuhhhhhh …. ” – és teste elernyedt – „… drágám ez olyan jó volt, mintha itt lettel volna …. ilyet máskor is csinálhatnánk, ha nem tudsz itt lenni velem …” Nagy nehezen összeszedtem magam és feltápászkodtam. Láttam, hogy szemei sarkában egy-egy könnycsepp jelent meg. Mosolyomat látva, zavartan letörölte a könnycseppeket és szemeiben enyhe bűntudat jelent meg. Gyorsan felült és összekuporodott, mint aki szégyelli, hogy meztelenül látom. „… és neked hogy ízlett? …. Annyi jött belőle? …. hahaha … A hátad mögött a falra is jutott? …. hát mikor itt vagy, ilyen erővel sohasem szokott jönni …. Szóval neked is olyan jó volt, mintha itt lettél volna élőben? …. Hogy még jobb is? …. Hát az igazat megvallva nekem is, de azért közben nagyon jó lett volna az illatodat érezni, a húsodba markolni. ….. Ezek szerint neked is jó éjszakád lesz és nyugodtan fogsz aludni…. Igen, holnap majd a valóságban megismételjük mindezt, jó lesz? ….. a szia, akkor menjél, ha annyira kell már menned….. puszi, akkor holnap gyere, nagyon hiányzol.” Eközben én felöltöztem, és bementem a szobába inni egy kortyot. Miután letette a telefont hallottam, hogy bemegy a fürdőszobába és jó tíz percig a zuhany hangját hallottam. Egyszer csak nyílt az ajtó, megjelent a fehér fürdőköpenyben, mint mikor először bejött, és, ha lehet, még gyönyörűbb volt. Szemében cinkossággal vegyes enyhe bűntudat látszott. Gyönyörű szemeivel a szemembe nézett, egy csókot lehelt az arcomra és azt mondta: – Ezt ne mondd el senkinek és mi sem beszélünk róla többet ok? – Rendben. – válaszoltam – Azért köszönöm, ilyen jó már régen nem volt nekem – mondta és elmosolyodott. Az este további részében még vagy fél óráig beszélgettünk napi gondjainkról, bajainkról, panaszkodtunk egymásnak, majd elmentem. Utólag azon törtem a fejem, hogy vajon annak a fiúnak, aki a vonal másik végén ült – és, akit én még soha nem láttam – is ült-e az ölében egy lány miközben a tegnap esti telefonbeszélgetés zajlott. De ez ügyben az igazságot én valószínűleg soha nem fogom megtudni, úgy, mint ahogy az a fiú sem.
A biszex trió
Végre eljött a nap, amikor hármasban találkozhattunk. Semmi nem volt előre megbeszélve, de mindenki tudta, mit rejt táskám, milyen ajándékkal kedveskedem Beának. Régi kívánsága volt. Sokat ábrándozott róla, és egy bátor pillanatában nekem is megemlítette. – Egyedül nem is használnám, csak tudata kellemes, hogy egyáltalán van. – vallotta. – Na, meg jó a bőrömet máshol is masszírozni! Már rég elejtettük, hogy jó lenne hármasban, de csak beszédtéma maradt. Ábrándoztunk, majd elvetettük. Mindkettőnknek teljesen jó volt kettesben egymással. De csak izgatta a fantáziánkat. Azért sem jöhetett létre, mert nem volt olyan harmadik, aki megfelelt volna. Mára megváltozott a helyzet, mivel hosszú ideje nem találkoztam Beával, és közben megismerkedtem Pannival. Nem mindig volt ugyan a viszonyunk kiegyensúlyozott, de azért jól megvoltunk. Kicsit prűd volt, de ahogy idomult hozzám, lehetett vele is a trojkáról ábrándozni. Mindaddig ábránd is maradt, amíg újra nem találkoztam Beával, s újból fel nem lángolt a régi vágy. Mindenképpen meg kellett ejtenünk ezek után egy hármas találkozást, ahol mindenki tudott a másik múltjáról, vágyairól. A beszélgetés először kicsit nyögve nyelősen indult, vontatottan, szégyenlősen, de hamarosan mindhárman felengedtünk. Igazi jó poén volt, amikor a becsomagolt vibrátort átnyújtottam Beának. Először csak élcelődtünk, hogyan is kell használni. Beszéltünk róla, de hamarosan nem bírt magával, szoknyája alá nyúlt vele, bekapcsolta, és öléhez érintette. Arcára volt írva, milyen óriási kéjt érzett. A látvány rögtön felpörgetett bennünket, ölelkeztünk és hosszú forró csókban olvadtunk össze. Bea ledobálni ruháit magáról. Természetesen, csak úgy fél kézzel, hogy a vibrátorral végig kontaktusban maradhasson. Pillanatok alatt meztelenre vetkőzött. – És ti…? – tette szóvá. Szinte felszólítania sem kellett minket vad gyorsasággal dobáltuk le ruháinkat, segítettünk egymás ruhadarabjainak lefejtésében. Most már mindhárman meztelenek voltunk. Egymásra néztünk, kicsit megborzongtunk – na nem a hidegtől, hiszen kellemesen meleg volt a szobában – hanem a szégyenlősség utolsó morzsái miatt és a látvány okozta kéjtől. Faltuk egymás meztelen testét szemeinkkel, majd mintha pontos koreográfiát követtünk volna, úgy helyezkedtünk el, hogy ugyan közel voltunk egymáshoz, de csak láttuk egymást, megérinteni nem tudtuk. Bea a vibrátort először csak maga alá helyezte, ráhasalt, görgette maga alatt. Kezével mellbimbóit simogatta, lassan, gyengéden. Először egyik, majd másik kezével is a vibrátorhoz nyúlt, azt kivette ágyéka alól és szétnyitott farpofái között lassan fel-le mozgatta. Egész tomporát felénk fordította, láttuk a sötétrózsaszínű segglikát, fölötte szőrerdőbe bújtatott gyönyörű pináját. A vibrátor egyre agresszívebb mozgással megindult a fenekétől feljebb és feljebb, amíg el nem érte a rózsaként szétnyílt pinát. Elidőzött a nagyajkak, kisajkak között, érintette a hüvely bejáratát, majd megpihent a vészesen meg növekedett, vörösen meredező csiklón. Zümmögve, kicsit mozogva az élvezet első igazi hullámait indította el. A fény is úgy esett, hogy a vibrátor műanyag szárán láthatóvá vált a pinából kicsorgó nedves élvezet. A szobát édeskés kellemesen erotikus szag járta be, mely olyan rettentően izgató volt. Úgy helyezkedtünk, hogy semmiből ne maradjunk ki, miközben egymásra is legyen gondunk. Először csak könnyű kézzel, szinte csak játszottunk egymás testén. Mindenhol simogattuk egymást ahol értük. Ahogy a szemünk láttára kezdett Bea élvezni, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Kezem határozottan megtalálta Panni pináját, körkörösen és hosszirányban simogatta végig úgy, hogy minden simogatás végcélja a csikló érintése után a hüvelye volt. Marokra fogta a farkamat és föl-le pumpálta. Néha elengedte, és egészen a seggem likáig végig simította lábam közét. A simogatás és a látvány együttes hatására farkam csúcsán kibuggyant az élvezet első nedve, áttetszően üvegesen mázolódva szét a simogató kézen, farkamon, és hasamon. Ez még nem orgazmus volt, csak a hosszantartó élvezet első igazi jele. Bea közelebb került, úgy hogy immár elértük egymást. A vibrátort nagy fordulatra állította, és tövig lökte pinájába. Az ficánkolva, morogva, pörögve, egészen a méhéig hatolt, egész hüvelyét kibírhatatlanul izgatta. Fenekét úgy tolta és nyitotta szét, hogy egész arcomat bele temethettem, orrommal és nyelvemmel túrhattam farpofáit, izgathattam szabadon maradt likát. Panni ezalatt felállt, és Bea fejéhez ment, lábait kicsit megroggyantva szélesre nyitott pinájával Bea arcára helyezkedett. Teljesen betakarta. Bea nyelve táncba kezdett, minden talpalatnyi helyet megtalált. Hosszúra nyújtott nyelve kicsire nőtt péniszként hatolt be Panni pinájába. A szőrzet teljesen átázott csapzottan terült Bea arcára, aki nyelve mozgását, néha felváltotta ajka szippantásával. Mint egy nagy pumpa, szívta magába a kis és nagyajkakat és a kőkeményre duzzadt csiklót. Ahogy elhúzta száját egy pillanatra, szemeivel is megpillantotta a haragosan meredező csiklót. Először megijedt tőle, ilyen nagyot még sohasem látott. Majd jóleső kéjérzet töltötte el annak a tudata, ő tette ezt vele. Eközben Panni teste vonaglott, vigyázva ne kerüljön messze a kéjt adó nyelv simogató mozgásától. Kezeivel melleit simogatta, markolászta, gyűrte a kéj hullámainak megfelelően. Bea egyik kezével a vibrátort markolta, másikkal a farkamat fogta satuba. Felváltott ritmusban húzogatta őket, pumpálta, simogatta. A vibrátort egy hirtelen mozdulattal kikapta, és úgy csöpögősen pinaszagúan, a számba tolta. A pinaszag, és íz, szinte megrészegített, felugrottam, a vibrátort kikapva a számból azt Panni pinájába dugtam, farkam pedig, mint a szófogadó kutya, helyére csusszant – Bea pinájába. Csodálatos forrósággal fogta körül, puha meleg kuckó volt, mely először csak lassan, majd egyre vadabbul mozogni kezdett. Magam is nekiálltam a jól ismert mozdulatoknak. Ki-be tologattam pattanásig feszült farkamat. Minden harmadik tolásra a lehető legmélyebbre toltam, kicsit időztem, majd kezdődött minden előröl. Hullámzott alattam Bea egész teste, vinnyogott, sikított, testemet kaparta. Vészesen közeledett az orgazmus pillanata. Ránéztem Pannira, aki szinte bánatosan, külön húzódva csücsült a fotelban. Szétnyitott combjai között felfedeztem a vibrátor tetejét, a többi részét Panni pinájának puha, meleg barlangja elnyelte. Kezével melleit és csiklóját simogatta lassan, bánatosan. Legurultam Bea testéről, farkamat kihúztam és intettem Panninak, jöjjön közénk. Ő felállt és a vibrátorral pinájában odasétált az ágyhoz. Hátára fekve kéjesen elnyújtózkodott, kezeit feje fölött kinyújtva helyezte el. Bea rögtön fölé guggolt és szinte csöpögő pináját Panni arcára tette. Ugyanabban a vad ritmusban, ahogy az imént abbahagytuk túrta, fúrta magát Panni szájába. Ő nyelvével orrával, ajkaival a lehető legnagyobb kéjt nyújtotta, olyat amilyet csak nő tud nőnek nyújtani, hiszen abban egyformák, mi a legjobb a pinájuknak. A vibrátort kikaptam Panni pinájából és ráhengergőztem, a vibrátort orrom közelébe helyeztem el, majd kezemmel besegítettem a farkamat a szélesre tágult pinába. Hasonló érzés ragadott meg, mint az imént, meleg, nedves, simogató. Fojtogató édes, érzéki pina illatot szagoltam a vibrátor közelsége miatt. Eközben alsótestünk gép módjára járt. Egyre gyorsuló iramban dugtam belé a farkamat, mindig mélyebbre és mélyebbre hatolva belé. Kezeimre támaszkodtam, arcom egymagaságban volt Bea melleivel, számat rátapasztottam mellbimbóira. Mindhárman megállás nélkül mozgattuk magunkat úgy, hogy az a másiknak a legjobb legyen. Elvettem a számat Bea mellétől. – Nekem mindjárt végem… – mondtam elakadó nyelvvel, nyögve kínlódva. Mintegy varázsütésre Bea és Panni is testével felelt: Bea háta íjként hátrafeszült, szájából sikítás tört fel, kezeivel combjai belső felét kaparva hátra hanyatlott. Pinája vérpirosan szétnyílva magából a nyál és élvezet nedvességét pulzálta folyamatosan. Panni pinájában éreztem egy óriási összerándulást, majd azt követő újabb és újabb rezdüléseket, ajkát hangos sikítás hagyta el. Karjai elernyedtek, addig felhúzott lábai leestek maga mellé, megadóan tűrve farkam folyamatos támadását. A két ernyedt test látványa megbabonázott, számmal Panni arcát kerestem, száját szemét, orcáját faltam, harapdáltam. Ebben a pillanatban felrobbant körülöttem a világ, a gyönyör ágyékom mélyéből indulva egész farkamon végigrobogva, pulzálva lökte ki magából az élvezet, a végtelen gyönyör nedvességét, a spermát. A még lucskosabbá váló pinában még 5-6 lökést tettem. Hullaként hanyatlottam közéjük. Fejem lecsúszott Panni arcáról. Az élvezet pillanataiban észre sem vettem, hogy a lassan magához térő Bea lejjebb csúszott, a vibrátort seggembe nyomta. Élvezte a látványt, ahogy mindketten a végtelen orgazmus hullámain ringatódzunk. A vibrátorral óvatosan megtalálta a prosztatát, azt masszírozta vele gyengéden, folyamatosan. Lehulló fejem szétnyitott lucskos pinájába hanyatlott, annak kellemes izét számba engedte. A vibrátorral olyan ügyesen, óvatosan dolgozott, hogy még soha nem látott mennyiségű spermát sikerült lankadó farkamból kicsalogatnia vele. Minden egyes újabb és újabb kilövellés a kéj egyre magasabb és magasabb fokára juttatott el, olyannyira, hogy eszméletemet is elveszthettem rövid időre. Magamhoz térve azt láttam, hogy lábaim közt térdelnek, óvatosan nyalogatják le a kicsurgó spermát farkamról, hasamról, seggem partjáról. Mellém feküdtek, kezeimet pinájukra helyezve nyugalomba jutottam. Egy-egy kezükkel farkamon, herémen pihentek, mélységes egyetértésben és békében, csend volt kivéve a vibrátor halk duruzsolását a szoba túlsó feléből.
A hátsó bejárat
Nagyon sokáig nem izgatott a popsiszex. Mocskosnak és állatiasnak tartottam. Nagyon sok évvel ezelőtt, amikor még csak tanulgattam a szexet, volt ilyen élményem. Egy olyan nővel volt kapcsolatom (róla még fogok írni), aki rendkívül tapasztalt volt, és sokat tanultam tőle. Ő dobta fel egy szeretkezés közben, hogy ha van kedvem, akkor próbáljuk ki. Kipróbáltuk, eléggé el tudott lazulni, és be is csusszantam. Sajátos élmény volt, tetszett… Viszont rossz élmény volt azért, mert fájt neki, és ez ugye szeretkezésben nem jó. Ha az egyikünknek nem jó, akkor azt nem kell többet csinálni, nem az a cél, hogy fájdalmat okozzunk a másiknak. Túl hosszú voltam neki, és nagyon „felmentem”, és ez fájt…
Ezek után sokáig nem érdekelt a dolog, viszont az utóbbi években, talán pont a mocskossága és állatiassága miatt nagyon izgat. De különben is, melyik férfi az, akit egész életében egyáltalán nem izgat ez a kérdés? Néhány évvel ezelőtt volt egy nő, akivel afféle szexbarátok voltunk (erről is lesz majd poszt). Még csak az ismerkedési fázisban voltunk (ruhában) akkor dobta fel, hogy ha lenne kedvem, akkor szívesen kipróbálná. Aztán később amikor lekerült a ruha közölte, hogy szó sem lehet róla, hogy ekkora mérettel én oda megye. Mindegy, akkor annyira nem érdekelt ez a kérdés. Az utóbbi időben viszont annál inkább… Természetesen a kedvesem hallani sem akar róla, még a kezemmel sem nyúlhatok oda. Ezt persze megértem, nem arra való. Én viszont szeretném…
Egy jó popsi azonban önmagában is izgató, hát még ha az ember fia magáévá tudja tenni. Különösen ha rá van gerjedve a popsiszexre. Nagyon izgat a dolog… Tudom, hogy nagyon bizalmi kérdés, és nagyon fontos a higiénia, tehát akárkivel nyilván nem bonyolódunk ilyen „viszonyba”. De ki akarom próbálni!
Milf, aki azt hiszi magic, pedig csak egy ribanc
Elmesélem.Magam is meglepődtem,mikor ezt hallottam magamról.Elsőre furcsa volt…aztán azt gondoltam,hát legyen,ha ezt gondolják rólam a fiatal fiúk:)
Hétköznap kora délután-egy esti party előtt-bementem kedvenc fodrászomhoz. A kis csaj alig 25, igazi bögyös-pletykás.Két fiatal focista srác ült nála,akiket annak rendje és módja szerint megkértem-mivel igencsak időzavarban voltam-hogy had üljek be előttük a székbe egy gyors szárításra.Csinos akartam lenni estére.Csinos és kívánatos.
Talán ezt a belső zsongást érezte meg a két fiú is.Le sem vették rólam a szemüket, amíg a kis bögyös csacsogása mellett a tupírfésű egyre magasabbra és légiesebbre állította hajamat.Ők a tükörből néztek engem,én pedig csacsogtam a kis pletykással,és közben élveztem a tekintetüket.
Forró nyár,és rajtam könnyű,rövid, testhez simuló ruha,mélyen dekoltálva…nem tehetek róla,egyszerűen büszke vagyok nagy és formás melleimre!
Amikor felnevettünk egy-egy csacska sztorin,rápillantottam az egyik fiúra.Tetszett a pimaszsága, az, hogy bátran mustrálgat a tükörben.Persze én sem vagyok az a félénk fajta..egy finom kacsintás,és a fiú máris másként mosolygott.
Mindketten próbáltak egy-egy poént bedobni a beszélgetésbe,de engem inkább a fekete hajú fiú pofikája, szexi felsőtestén feszülő pólója,és mit tagadjam,fiatalsága fogott meg-nem az intellektuális képességei.
A kis pletykás igencsak érezte a helyzetet,és a sztorizás közben incselkedett a fiúkkal.Pasikról,csajokról és bulikról folyt a beszélgetés,és ebben a témában a fiúk igencsak otthon voltak.Egyszerű sztorik röpködtek, de megfelelően frivol töltettel, ami egyszerre mulattatott és izgatott is.Egyszerűen pajzán légköre,hangulata volt a délutánnak!
Fél óráig tartott a játék-illetve a hajam beszárítása:)
Aztán felálltam a székből,finom mozdulatokkal megigazítottam a ruhámat, és néztem egy pár pillanatig magamat a tükörben,s a sziluettem mögött láttam a srác vágyakozó tekintetét. Akkor, ott megállt az idő. A pillanat egész estére belém égett.
A kis pletykás egy nagy táskányi ruhát és cipőt adott vissza,amiket különböző alkalmakra kért kölcsön.A fiúk szinte ugrottak,hogy segítsenek kivinni a kocsimig.
A fekete hajú mellé léptem,megsimítottam a vállát.A szemébe néztem és egy mosoly kíséretében arra kértem, hogy szolgáljon ki egy kicsit.
Az üzlet előtt állt az autóm.Nem igazán tudta,hogyan is kell kinyitni a csomagtér ajtaját-mi tagadás,ha nem is egyedi,de semmiképpen nem hétköznapi autóval járok:)
– hova tehetem – kérdezte kicsit megilletődve,mivel nem kis rumli volt a csomagtartóban.
Elkezdtem összébb dobálni a cuccokat…kicsit túlzásba is vittem a rendrakást.
– Ide drágám, köszönöm szolgálataidat!
Majd egy kacér mosoly kíséretében puszi-puszi,és elbúcsúztunk.
Egy órám volt elkészülni,és egy szűk háromnegyed órám, amíg szeretett pasim (Ő a férjem, nevezzük Valternak-nak az egyszerűség kedvéért) is sikeresen hazaér-persze fél órát mondott,de úgyis mindig időzavarban van:)
Szóval otthon elsőként a megfelelő ruha kiválasztása volt a feladatom.Valter imádja,ha az ő nője (így hív a drága) a legszexibb az összes csaj közül-én pedig mindig magamnak akarok tetszeni.Ezt kellett ésszerűen összehangolnom.A megoldás fekete mini ruha,tűsarkú lakk cipő,hozzá pedig egy fekete medállal díszített nyaklánc, az ahhoz illő karkötővel és gyűrűvel-csak visszafogottan!Pedig tombolt bennem a délután…
Sminkelés közben elképzeltem,ahogyan a nyakamat csókolja,és én a fenekemet a nadrágjában dúzzadó farkához nyomom,finoman mozgatva csípőmet.Átöleli a derekamat,és a keze lassan csúszik le a nedves bugyim irányába.Sminkeltem,és magam mögött őt láttam.
Nagyon meleg volt éjszaka,nem engedett a nyár a délután forróságából.Senki nem volt szomjas,dübörgött a zene,igazi jó hangulatú buli volt!
Valter dumált a barátaival,miközben én ismerős és ismeretlen faszikkal táncoltam.Éjfél után láttam,hogy a pult mellől néz.Imádja nézni,ahogyan táncolok!Riszáltam hát neki…persze ezt a táncpartnerem is élvezte-nem kicsit:)
Valter rendesen bepörgött az este végére,már a taxiban elkezdte simogatni a combomat.Nem mondom,hogy törődtünk a taxissal…
Otthon kértem még egy italt,és a sminkasztalom előtt elkezdtem tűzpirosra rúzsozni a számat.Valter tekintetét éreztem magamon,de a fekete hajú focista fiút éreztem magam mögött.Szinte szétfeszített a vágy!
Valter csókolt bele a nyakamba,de a fiú farkát képzeltem a fenekemnek feszülni.
-Nyalj ki,amíg megiszom a bort!
Ő először fotózni,majd videózni kezdett a telefonjával,én pedig kellettem magamat…Majd engedelmesen mögém térdelt,a kezembe adta a telefont,és finoman,a bugyin keresztül izgatni kezdett.
A keze a csípőmön,a mellemen,és a nyelve egyre mélyebbre hatolt.Élveztem ahogyan a combjaim között játszik,és hallottam a nyögésein,hogy ő is élvezni…A pipereasztalom fiókjából előhúzta a kedvenc lila vibrátoromat,és lassan elkezdett belehúzni.
Hagytam hogy játszon velem,amíg rúzsozom a számat,majd mesélni kezdet a délutánt.
-Fodrásznál voltam,és egy fekete hajú focista majdnem felnyársalt a tekintetével és a farkával….
Egy pillanatra megállt,majd egyre mélyebbre nyomta belém a vibrátort…
-Tetszett?milyen fiú volt?-kérdezte,miközben tovább nyalt,és ütemesen mozgatni kezdte a vibrátort.
-Fiatal és pimasz…jóképű…egyszerűen kívántam!!!!!
-Akkor most úgy érzed,hogy az ő farka vibrál a pinádban-és tövig nyomta a kis lila kedvencemet…
Hatalmasat élveztem!
Letérdeltem elé,kibontottam a fekete alsójából az ágaskodó farkát.Azt akartam,hogy felvegye,ahogy leszopom.Produkáltam magamat:)
Végig dumált,miközben a farka lüktetett a számban.Kérdezett,és én válaszoltam,közben pedig a melleim közzé húztam…ömlött belőle a sperma,amikor elélvezett!
Azóta is ez az egyik kedvenc videónk:)
Délelőtt megcsörrent a telefonom.A kis pletykás fodrász csaj volt.Nevetve mesélte, hogy távozásom után a focista fiúk azt kérdezték:
Ki volt ez a magic MILF?
Hát évekkel ezelőtt így indult a történetem.
Kíváncsiak vagytok a folytatásra?
Milf baszás a szaunában
Egy kis kastélyszállóban töltöttük egy őszi bortúránk estéjét. Még aranysárga, de már hűvös ősz volt,vacsora előtt jól esett szaunázni egyet.Laza három öntésre gondoltunk-lepedő a kézben,és indulás a szaunaházba.
Kellemes félhomály,üres pihenő helyiség,és a szaunatérben sem volt senki,bár a szálloda fényei közeliek voltak a parkon át.
Mindketten csak alul terítettük magunkra a lepedőt,a meleg és a nyugalom lassan átjárta testünket-aztán öntés és forróság,kiroppannak a csontok,megnyúlnak az izmok…irány a jéghideg víz!Lehűlve és meztelenül a érdekes nézni a szálloda teraszának fényeit.
A második öntés előtt Valter masszírozni kezdett.A hasamra fektetett a a második sorban,és finom de határozott nyomásokkal haladt a vállamtól a csípőm felé.Az ajtó halk nyílása,és egy nem túl magas,hosszú hajú férfi sziluettje törte meg a masszázst.A belépő úr mozdulatain látszott,hogy egy pillanatra meglepődött a helyzeten,de egy másodperc alatt – mint utóbb kiderült – olasz angolsággal odavetette,hogy ne zavartassuk magunkat,és a tőlünk legtávolabb eső sarokba ledobta lepedőjét a sarokba húzódva.
Valter finoman folytatta egy ideig,majd mintha nem is meztelenül lennénk a szaunában,önteni és beszélgetni kezdett-na itt derült ki,hogy az úr történetesen olasz.Majd pár perc,és irány a csobbanó frissítő vize.Mi már a vízben voltunk egy merülés után, mikor ő beugrott.Nevettünk egyet azon,hogy milyen hideg-a fiúk a vízben a mellbimbómon,én pedig a vízből való kilépéskor a férfiasságukon láttam.Mindketten utánam léptek ki a medencéből, és én nem bírtam megállni,hogy ne forduljak hátra-egyszerűen kíváncsi természetű vagyok:)
Az estére készülve sminkeltem,Valter kérdezgeti kezdte,hogy mit gondolok az újdonsült olasz ismerősünkről.Ő érdekes figurának tartotta, és engem is szórakoztatott a társasága. Meg is beszéltük,hogy ha úgy alakul,meghívjuk este az asztalunkhoz.
– Jó lesz veletek szórakozni az este…és szó szót követett.
Elmeséltem kíváncsi pillanatomat,ahogy megakadt a szemem a férfiasságán.
-Tetszett, formás volt a farka,és izgalmas volt köztetek állni meztelenül.
– Ha akarod,játszhatsz vele egy kicsit-ú…és újra előjöttek az erősebb éjszakáinkon számtalanszor átbeszélt fantáziálások,amikkel folyamatosan húztuk egymást.
A vacsoránál találkoztunk ismét.Evés és borozgatás közben megtudtuk,hogy ingatlanbefektetéssel foglalkozik,és imád vitorlázni.Majd még két pohár után-ahogyan az lenni szokott-a vitorlázáson kívüli élvezetekre,többek között a nőkre terelődött a szól. Giuseppe a cipőmet kezdte dicsérgetni, s közben többször végigfutott rajtam a tekintete.Valóban csinos darab volt,magas és szép ívű sarokkal,a fekete alapszínben tűzpiros kis betétekkel,tűzpiros talppal.Szeretem,amikor a férfiak odafigyelnek a részletekre:)
Erre Valter hosszú okfejtésbe kezdett,hogy látná csak azt a szexi fekete csipkés,piros selyembetétes ruhát,amit ajándékba vett nekem,el is hoztam,de nem akartam(na jó,akkor nem akartam) felvenni a vacsorára.Próbáltam így-úgy elütni a témát,többek között ilyenekkel:
– Fiúk,az a ruha vagy a bécsi operába,vagy egy elegáns swinger klubba való….persze mondanom sem kell a reakciókat!
Majd tovább folyt a szó,és cigizés után a szobánkban folytatódott az este pár további palack bor társaságában,melyeket a délelőttünk folyamán szereztünk be.Ma is a számban érzem a kellemes sárgamuskotály ízét.
A fiúk az erkélyen cigiztek,amikor mosolygó, ártatlan arccal megjelentem köztük az általam az éjszakára tervezett fekete csipkés ruhában, combfixben és magassarkúban..és kértem egy slukkot.
Egy pillanatra ámultan nézték mindketten, ahogyan a vörösre festett ajkaim között felizzik a cigarettavég. Majd bókok,és könnyed után komolyabb utalások-mindkét úr részéről. Nem bírtam ki ,hogy meg ne igazítsam közben a melleim közzé érő fekete bizsut a nyakamban, vagy éppen a combfixem felső részét.Élveztem,ahogy élvezik a showt!
Giuseppe kérlelni kezdett,hogy legalább arc nélkül,de engedjük meg,hogy csináljon egy fotót a telefonjával a magyarországi „élményéről”.
Valter az öléhez húzott,és az egyik vállamról leengedve a vékony pántot így szólt:
– just do it!
Fölemelte a karomat, és a nyakamba csókolva lassan végigsimította azt.
– Tetszik?engedd hogy megmutassalak!-súgta a fülembe.
Karjával a mellem alatt átkarolt, majd a selymen és a csipkén keresztül éreztem simogatását, és a fenekemhez simulva a lüktető ágyékát!
Visszaléptünk a szobába,és Valter arra kérte Giuseppet,hogy az ágy melletti fotelra üljön,és tegye el a telefonját.Engem átkarolt,és vadul csókolni kezdte a nyakamat.Ő csókolt,ő pedig nézett.
Én pedig beleéltem magamat a helyzetbe,és nyögve riszáltam a csípőmet az orra előtt.
Hosszan nézte,ahogy Valter ledobja rólam a ruhát,a mellemet csókolja,és ujjazza a nedvekben tocsogó puncimat.Ő engem,és én őt néztem.A nadrágját kigombolva masszírozta az faszát..és láttam a szemében,hogy ég a vágytól,hogy hozzám érjen.Melléfordultam,a fotel karfájára ültem széttárt combokkal,és a lábammal a combját húztam magamhoz.Ő felém fordulva az egyik kezét a mellemre tette,míg a másikkal teljesen kiszabadította ágaskodó farkát.
Valter elrévedt a pillanatban,ahogyan széttárt combokkal egy férfi fogdosott..én a szemébe néztem,hogy kiélvezhessem a helyzetet.Imádom,amikor látom rajta,hogy ennyire kíván!
De én is kívántam Giuseppét…nagyon izgalmas pasi volt!Ahogy ledobta az igét,újra felvillant bennem a medenceparti kép.Szőrtelen volt a felsőteste és a farka is.Nem nagy,de kőkemény és kívánatos:)
Legszívesebben beleültem volta, de a farka helyett a combján helyezkedtem el,és a felsőtestét kezdtem simogatni,a kezét pedig rátettem a farkára,finoman érzékeltetve,hogy hol vannak a játék határai.
Valter mögém lépett,és úgy irányította a felsőtestemet,hogy a melleim Giuseppe arcához érjenek. Ő kapva az alkalmon az egyik kezével -miközben nyelvével a melleimet nyalogatta – finoman a hasamat simította végig,míg a másik kezével a farkával játszott. Eközben a hátamon és a fenekemen egy másik férfi kezei játszadoztak…teljesen megőrültem!
Amikor Valter mögém térdelve kívülről nyalogatni kezdte a nagyajkaimat,remegni kezdett a lábam,és mintha a föld indult volna meg,mikor lassan szétnyitva a puncimat a csiklómhoz ért.
Az újával belém hatolt, ütemesen mozgatva a fenekemet a száján.Keményen és lágyan csinálta,hogy ne élvezzek gyorsan el.Többször akart orgazmus kitörni belőlem mély nyögések közepette,de nem engedte el!Leállt,megharapdálta a csiklómat,a fenekembe dugta át nedves újait.
Eközben pedig az egyik lábamat Giuseppe farkához dörzsöltem,és élveztem,ahogy ütemesen veri a faszát. Végtelenül komoly érzés volt,amikor a meleg ondója a hasamig spriccelt!
– Bella donna – mondta,mikor felegyenesedve végigfutott rajta a tekintetem.
Ahogy voltunk,úgy mentünk ki az erkélyre cigizni,és ő arról áradozott,hogy milyen ajándék volt számára az éjszaka.
Egy utolsó koccintás után ketten maradtunk,bár hogy így alakult,az,nem Giuseppén múlt!
De a játéknak itt volt vége,és én egyre inkább élvezni akartam.Amikor kilépett a szobából,Valterról szinte letéptem a ruhát ami még rajta volt,az ágyra löktem,és megvadult kanca módjára vetettem rá magamat.A lüktető pinámból áradó forróság kívánt egy faszt.Egy kemény faszt,amire ráhúzhatom magamat!
Lovagolni kezdtem rajta,miközben áradt belőlem a szó..és húztuk egymást tovább azzal,hogy milyen volt a combjaim között ágaskodó,a melleimet nyalogató,bennem elvesző férfi.
Hatalmasat élveztünk!
De én törleszteni akartam,hogy nem engedett elélvezni,úgyhogy a teleélvezett puncimmal a szájára ültem,és nyalatni kezdtem magamat.Ahogy egy pár pillanattal korábban a a farkán,most a száján vonaglott a csípőm.Sokáig nyalt,de a végén visítva élveztem el!
– Ez örök emlék marad-mondtam.
– Megnézed milyen volt?
Majd kaján vigyorral az arcán a székkel szemközt lévő komódra tett telefonjához lépett.
Mit gondoltok,hogyan folytatódott az este:)
Kurvát csináltam a feleségemből
Az egész úgy kezdődött,hogy volt egy súlyos balesetem,amiből hála isten de , felépültem,sajna,sexuálisan nem tudom már azt nyújtani,amit a fiatal feleségem megkívánna.Ígaz,hogy nem mondja,de,sokszor észreveszem,hogy hiányzik neki a sex.Főleg,hogy mielőtt elvettem,sokan megbaszták,orgiákra járt,stb.De,amióta a feleségem-úgy tudom-,teljesen megváltozott,csak kettőnknek él.
Főleg ezért nem is tettem szóvá,ha elmentünk egy strandra és monokinezett,alul pedig csak-ahogy mondják-épp csak egy pina takaró volt.Na de hát,még eléggé fiatal,és egyáltalán nincs mit szégyellnie.Egyik ilyen alkalomkor tőrtént,amikor elment a büféhez valami innivalót venni,hogy odajött hozzám egy középkor végefelé járó uriember.Szó szót követett,a lényeg,hogy dicsérte a feleségem,stb stb.Azt mondja:volna egy ajánlata számomra,ami eléggé jól fizetne.
Furdalt a kíváncsiság,mig végül nagy nehezen kibökte.
Ha,hajlandó lennék néha kölcsönödni a feleségem,nem járnák rosszul.
Láthatólag félt ezt a témát előhozni,attól tartott,egy hatalmas pofont lekeverek neki.Kissé meglepődött,mikor mondtam neki,hogy ezt-az éppen visszajövő-feleségemmel is beszélje meg.
A lényeg,hogy megállapodtunk,szerettem volna,hogy újra a régi sexben élje ki magát,de,egy kikötésem volt.Nem érdekel,hogy idősebb pasikkal csinálod,de szeretném,ha mindenről szó szerint beszámolnál.
Másnap kellett neki menni,kocsival jöttek érte.A megállapodás szerint semmi alsónemüt nem viselhetett,és simára kellett a pináját borotválni,amit ugy is rendszeresen megtesz.
A többi,az ő beszámolója.
Egy lakásba vezettek,ahol már két őnála jóval idősebb, két meztelen férfi várt.
Teljesen meztelenre vetkőztettek,miközben nézték,ahogy vetkőzöm,a faszukat húzogatták,ami igen csak meredezett.Közéjük ültettek,a csöcseimet markolászták,majd a pinámba vájkáltak.Az az ürge,aki mindezt kitalálta,kért,hogy üljek bele az álló faszába.Szót fogadtam,és megtettem.Közben,az egyik öregúr odajött,és mindenáron a számba akarta nyomni a farkát.
És,te, leszoptad?!
Hadd,hogy végig mondjam.Tehát,az öreg bedugta a számba a farkát,még a másik igencsak erőteljesen baszott.Meg kell,hogy valljam,régen keféltem már ilyen jót.A másik öreg,látva,hogy a barátja szopat,felállt,és ő is odajött.Szinte várt a sorára,hogy ő is sorra kerüljön.Ezt látva a másik,kivette a számból,átengedve azt a haverjának,aki alig vártamár,hogy szopjak neki.A másik,eközben a mellemre élvezett,még,aki bennem volt,tele vágta a pinámat.Az öreg sem bírta visszatartani,az meg a számat lőtte telibe.
Egyszóval tele voltál gecivel,és most elvárnád,hogy csókoljalak meg.
Először is.A te beleegyezéseddel csináltam,és vedd tudomásul,hogy az első az volt,hogy lefürödjek és fogat mossak.
Na,jó.És legalább jó volt?!
Nagyon is.Már,hiányzott a jó sex.
És,mikor mész legközelebb?
Holnap.Állítólag valami meglepetést tartogatnak.
Másnap,elment a randira,de annyira felizgatott a tőrténete,hogy igencsak merevedésem lett,és mielőtt elment volna,jól megkeféltem,ami neki is nagyon tetszett,annyira sietett,hogy még a gecit sem mosta ki a szájából.
A meglepetés-ahogy mondta-az volt,hogy egy fiatalabb pasi is”vendégek”között volt,de ez egy kicsit dúrvább volt.Lekurvázta,és amikor szopatta,elmondta minden szajhának.Mikor a szájába élvezett,szinte a torkáig benyomta a faszát,a geci szinte azonnal a nyelőcsövében”landolt”,közben elmondta minden kurvának.Szopjál te kurva,nyald le gecim stb.
Majd,legnagyobb meglepetésre,teljesen más hangnemet ütött meg,mintha nem is ő lett volna itt az előbb.
Volna,egy kescsegtető ajánlatom a számodra.A feleségem,szeretné,ha olyan nőt vinnék fel,aki hajlandó arra,hogy végignézzék ahogy a férje baszik,majd ez a nő őt is kielégíti.Na,mit szólsz?Természetesen jó pénzért.
És,erre te mit mondtál?!
Még,semmit.Ilyet még soha nem csináltam.Még,hogy nővel!Elképzelni sem tudom,mit kezdenék egy másik nő pinájával.
Hát,erre csak azt tudom mondani,itt az internet,nézz utána,hogy csinálják.Egyébként,milyen csajszi?
Csak egy meztelen fényképet láttam róla,középkorú,amolyan sexi típús.Állitólag,nagyon szereti a faszt,főleg a fiatalokét.
A következő nap,pornó nézéssel telt,amiből rögtön következtettem,hogy elvállalja ezt a találkát.Izgatottan vártam a beszámolóját.
Hát,mit mondjak.Ez a nő,nagyon szép volt,Sokkal szebb mint a kápen,és igazi sexi volt.Nem viselt melltartót,kissé áttetsző blúzban volt,szerintem minden férfi rögtön neki ugrott volna.A kölcsönös udvariaskodás után ittunk valami likört,amibe szerintem egy kis drog is volt,majd a hátam mögé került,és megfogta a melleimet.Először,önkéntelenül kissé elhúzódtam,de végül is hagytam,hogy a blúzomba,majd a bugyimba nyúljon.Eközben,a férje,csak ült a kanapén,szogatott,közben nézte,hogy mi zajlik a két nő között.Teljesen levetkőztetett,majd felkínált a férjének,aki szinte már”harcra”készen várt.A nő,hanyatt feküdt a kanapén,lábai széjjel,és felkinálta a pináját.A férje hátulról belém jött,én meg,ahogy a filmeken láttam,nyaltam a pinát.Jól csinálhattam,mert szinte önkivülitbe tőrt ki,miközben a férje jól telibe vágott.Mikor végeztünk,nagy megelégedéssel nyugtázta a nő,hogy nagyot élvezett,és amit láthatsz is,egy rakás pénzzel hálálta meg.Ha,legközelebb is ennyi pénzt ad,duplán kinyalom.
Na,és mi van az öregekkel?!
Oda is el kell mennem.Azok is jól tejelnek,de nem néznek le.Mindegyiknek szinte az unokája lehetnék,úgy is kezelnek,de azért szeretnek baszni,és szeretik ha leszopom őket.
Most,inkább ne mesélj.Annyira felizgattál,hogy rögtön kefélhetnékem támadt.Jé!úgy látszik,többször kell ilyen dolgokat mesélni:
Szexuális felvilágosítás (családi szex történet)
Véletlenül,”betévedtem” a fiam szobájába,és körül néztem. Mivel,a számítógépét szokás szerint nem kapcsolta ki, megnéztem rajta a feltöltött képeket.és…..
korán szültem, a férjem elhagyott, egyedül neveltem a fiamat, aki most lett 12 éves. Persze, mint ilyen korban ez szinte természetes, egyre jobban érdekli a szexualitás. Hogy mindezt miből gondolom?
Egyik nap csak úgy”véletlenül” bementem a szobájába, mikor elment. A számítógépét szokás szerint megint nem kapcsolta ki, már ki akartam kapcsolni, mikor gondoltam, megnézem, mit is nézett utoljára. Természetesen pornót, és rengeteg meztelen fiatal lányokat, köztük olyanokat is, akiket nagyon is jól ismerek. De egyszer csak, magamat ismertem fel, teljesen pucéran!Hát ezt meg hol csinálta?!Hamarosan rájöttem, hogy a kissé nyitott fürdőszoba ajtóból csinálta rólam a képeket!Gyanús volt, hogy a haverja kissé feszengett a jelenlétembe. Most már értem miért. Tehát, alaposan”kiveséztek”, és még ki tudja, hányan látták a képeket. Kissé perverz gondolatom támadt, tudtam, hogy kb mikor jönnek vissza, egy rövid hálóingbe lefeküdtem-bugyi nem volt rajtam-és a melleimet is egy kissé”szabaddá”tettem, és úgy csináltam, mint aki mélyen alszik.
Nem kellett sokat várnom, halkan bejöttek, biztosak voltak benne, hogy mélyen alszom, óvatosan”kibontottak”. Vagyis, teljesen meztelenül feküdtem. Éreztem, amint széthúzzák a lábaim, és a pinámat nézegetik. Én, még mindig tetettem a mély alvót, várva a következményeket. Éreztem, amint belém nyúlnak, hol az egyik hol a másik. Csak csináljátok gondoltam, ne hagyjátok abba!Éreztem, hogy egyre jobban benedvesedek, sőt, hamarosan elélvezek. Halottam egy ismerős neszt, vagyis olyan, amikor valaki a faszát veri. A hangfoszlányokból ítélve, a fiam haverja verte a farkát. Ő, egy évvel volt csak nála idősebb, jó képű gyerek volt, így egy cseppet sem bántam, hogy meztelenül nézeget. Halottam, amint elélvez, rá a szőnyegre, majd egy kattanás, még egy még egy, ki tudja mennyi, tehát fényképeznek!Na, nem baj!Csak csináljátok és minél többnek mutassátok-gondoltam-. Betakartak, és mintha misem történt volna, kimentek a szobából.
Másnap, mintha nem is tudnák semmiről, megkérdeztem a fiamat:tegnap, korán lefeküdtem, úgy elaludtam, hogy ágyúszóval sem lehetett volna felébreszteni. Volt itt valaki?Remélem, rajtad kívül senki nem látta, hogy csak így vagyok.
Nyugi!Te, bármiben is vagy, sexi nő vagy!Egyébként csak a Csaba volt itt.
Még mindig az az átlászó valamit is alig takaró hálóing volt rajtam, így álltam a fiam előtt. Mond csak hogy érted azt, amit az előbb mondtál?
Azt, hogy sexi vagy?
Igen, pontosan azt. Szeretném tudni, mire gondoltál!
Jobb, ha nem tudod.
Az anyád vagyok, igenis tudni szeretném, na, ki vele.
Na, jó. Ha tudni akarod, szeretnélek meztelenül látni, megfogni a melleidet, megfogni a pinádat, stb.
Ez, nem semmi!Te aztán nem is vagy egy kicsikét sem szemtelen!
Te akartad, hogy mondjam, ráadásul ideállsz félpucéran, még is mit kéne mondanom?
Teljesen igaza volt, tényleg kellettem magam, valamit lépnem kéne.
Egy merész ötlettől vezérelve, levettem a hálóinget, ott álltam teljesen pucéran a tini fiam előtt, felkínálva neki magam.
Nos, a tiéd vagyok, azt csinálsz velem, amit csak akarsz!
Azt hittem, hogy egy kicsit meglepődik, de nem. Odalépett mellém, és a legtermészetesebb módon elkezdett csöcsörészni, majd a keze egyre lejjebb siklott, és máris a pinámba kotorászott. Hirtelen mintha észhez tértem volna!
Na, elég legyen. Elvégre az anyád vagyok, igy is már sokat engedtem.
Na, ne csináld!Tudom, hogy neked is jó, ha tapiznak. Azért mert fiatal vagyok, azért tudok egyet s mást a szexről!
-Komolyan?! És mégis mit? Te kis felnőtt.
– Csupán azt is, ha egy nő, így kitárulkozik, az szeretne valamit.
– Na, jó. Most inkább felöltözök, elég volt ebből.
Láttam, hogy a rövid nadrágja már majdnem szétdurran az álló faszától, kissé megsajnáltam és felajánlottam:
– Látom, nagyon kanos vagy. Segítsek rajtad?!
– Ezt, meg, hogy érted?
Még mielőtt megszólalhatott volna, kivettem a kis faszát-ami már nem is volt olyan kicsi-és elkezdtem húzogatni rajta a bőrt, vagyis, veretem a faszát. Nagyon tetszett neki, hatalmasat élvezett, félig a tenyerembe, elégedetten nyugtázta, hogy az anyja kiverte a faszát.