Szerintem mindenki fantáziáját mozgatja a kérdés: Mi lenne, ha dugnánk egy jót a próbafülkében? 🙂
Bevallom nőként igen az én fantáziámat is izgatja. Szerintem nincs olyan ember akinek ez még nem fordult meg a fejében. 🙂
Nemrégen történt, hogy vásárolni mentem, nézelődtem, jöttem-mentem inkább csak úgy céltalanul.
Jó volt csak úgy létezni, nézelődni, nem agyalni a napi ezernyi tennivalón. Furcsa módon időm is volt erre az inkább csak lézengésre.
Ahogy sétáltam a bevásárlóközpontban felfigyeltem egy helyes pasira és kissé úgy éreztem, hogy mintha az előbb már elment volna mellettem.
Hmm.. gondoltam biztos én hallucinálok így tovább mentem.
Bementem az egyik üzletbe ahol nézelődni kezdtem a rövid szoknyák és az áttetsző felsők között.
Az eladók igen kedvesek voltak és nagy meglepetésemre viszonozták köszönésem amikor beléptem.
Leakasztottam egy igen kacér ciciben mindent mutató csipke felsőt és egy rövidke szoknyát.
Majd ebben a pillanatban egészen a nyakamba bújva megjelent a hátam mögött a helyes pasi aki már elsétált mellettem és megszólalt: „Menj kedves próbáld fel biztosan irtó szexi leszel benne. Nem mintha most más lennél, ha tehetném azonnal magammal vinnélek az ágyamba”
Meglepődve de mosollyal az arcomon fordultam meg és egy igéző szemű korombeli gyönyörű mosolyú, finom illatú pasi állt mögöttem.
Azt válaszoltam: Rendben felpróbálom abban az esetben ha megnézed hogyan áll rajtam és véleményezed.
Bólintott. Az eladó hölgy csak mosolygott, mintha tudta volna mi történik.
A próbafülkék felé mutatott és megjegyezte:”Az utolsó a legnagyobb azt ajánlom.”
Határozott léptekkel bár kicsit félve, mégiscsak egy vadidegen pasival akarok itt 5 percnyi ismerkedés után ruhát próbálni és hát bevallom nőiesen mást is akarok tőle!!!!
Odaértünk a próbafülkéhez mely nem függönyös volt, hanem zárható ajtóval rendelkezett és valóban tágas volt. Sarok kanapéval, melyre kényelmesen le lehetett ülni. Benyitottam majd az idegen pasira néztem. Ő illedelmesen megállt az ajtóban várta, hogy reagáljak jöhet e. Megfogtam a kezét, behúztam mondván: Hiszen úgyis ezt akartad látni igaz? Semmiképpen nem hagytam volna ki ezt a csodás lehetőséget válaszolta.
Leült, várt és úgy nézett rám, hogy az már szinte zavarba ejtő volt. Csillogó szemekkel, érdeklődőn, vágyakozón.
Közelebb léptem hozzá és elmondtam neki, hogy vannak szabályaim: „Nézheted ahogy átöltözöm, elmondhatod a véleményed a ruháról és természetesen rólam, ha időközben felizgulsz a látványtól jelezheted, ha dugni akarsz velem ebben a próbafülkében lehet. Azonban a férjem is jelen lesz a dugásnál és aktívan közreműködik kizárólag hetero alapon. Amennyiben ez tetszik neked és benne vagy csináljuk ha nem akkor most menj inkább ki.”
A pasi teljes mértékben beleegyezett a hallottakba, én azonnal telefonáltam és pár perc múlva megjelent a férjem is, akivel egyébként meg volt beszélve, hogy együtt ebédelünk ebben a bevásárlóközpontban.
A férjem benyitott, mosolygott és annyit mondott: „Drágám örülök, hogy épp találtál valakit akit elcsábítasz egy röpke többes dugásra!”
A két pasi egymás mellé ült én elkezdtem vetkőzni felvettem az áttetsző felsőt és a rövidke szoknyát a pasikon már láttam, hogy a kikandikáló mellbimbóimról le sem bírják venni a szemüket. Közelebb léptem és megkérdeztem: Nos elég szexi?
A férjem azonnal igent mondott és megsimogatta az egyik mellem, az idegen pasi azt mondta „csodás” és a másik mellem kezdte simogatni.
Kettőjük közé ültem megcsókoltam a férjem miközben a másik pasi farkát kezdtem el simogatni, izgatni a kezemmel. Majd az idegenhez fordultam. Az ölébe ültem, a szemébe néztem amelyek ragyogtak. Ő azonnal átölelt és megcsókolt annyira szenvedélyesen, hevesen, izgatóan, hogy már attól majdnem elélveztem.
Ahogy csókolóztunk a férjem mellénk állt és a már meredező farkát a kezembe vettem, majd elkezdtem őt szopni.
Kis idő múlva a férjem leült és a farkába ültem amelyen elkezdtem lovagolni, heves dugásba kezdtünk eddig az idegen pasi a hátam mögé került és csókolta a nyakamat, a vállamat ahol csak ért.
Én egyre hevesebben nyögtem a gyönyörtől és hamarosan el is élveztem melynek hangot is adtam. Úgy éreztem zeng tőlem a próbafülke de nem érdekelt.
Majd felálltam az idegen pasi megfogta a derakam és a falhoz nyomott újra megcsókolt megfogta az egyik lábam felemelte
és elkezdte nyalni az akkor már óriásira dagadt csiklómat, melytől úgy éreztem azonnal elbírnék élvezni. De ő ki akarta élvezni a helyzetet és nagyon finoman nyalt. Egyre izgatóbban, egyre ütemesebben.
Majd megállt átölelt, én felhúztam az egyik lában, hogy hozzám férjen a farkával és belém tudja dugni.Csak annyit mondott: „Hihetetlen milyen gyönyörű, izgató vagy”.
Elkezdett ütemesen, először finoman dugni, közben csókolta a nyakam, a melleim, majd ahogy látta mennyire élvezem egyre szenvedélyesebben dugta a lüktető puncimat.
A férjem közben gyönyörködött a látványba, hogy egy vadidegen pasi keféli a feleségét aki ezt annyira élvezi, hogy szinte már sikítozott a gyönyörtől.
A szenvedélyes dugás csak néhány percig tartott, hiszen addigra már mindketten nagyon felizgultunk és az én iszonyatosan felizgult puncim az ő kemény farkával együtt hangosat és nagyot élvezett egy próbafülkében.
Pár pillanatnyi pihegés után összeszedtük magunkat. Csókot váltottunk és telefonszámot. Ő előre kiment a fülkéből majd mi is követtük a férjemmel, kifizettük a ruhákat és hazajöttünk.
Tény, hogy ilyen szenvedélyes vásárlásom még sosem volt! 🙂