Én az operatőr azaz ahogy filmre vettem Margit húgom és unokaöcsénk szexelését. Margit húgom mindig is szeretett minden újat kipróbálni különösen ha a szexről volt szó. 14 éves korában vesztette el a szüzességét 21 éves korára pedig már sok mindent kipróbált. Monogámnak egyáltalán nem volt mondható ha volt is olyan időszak amíg csak egy férfival járt az nem tartott tovább két három hónapnál. Persze nem volt sok nehézsége felszedni a férfiakat középtermetű vékony de nem deszka jellegű nagymellű lány volt ő akit úton útfélen megnéztek leszólítottak a férfiak. Barna közepesen göndör haja óriási szempillái és kékes árnyalatú szemei vonzották a férfiakat. Margit húgom azon lányok közé tartozott aki nem csak csinálni szerette a szexet hanem nézni is. Sőt legjobban azt szerette ha saját baszásait nézheti meg újra és újra. Volt olyan hogy egy kanjának megmutatta a fotókat amiket egy korábbi férfival készített szex közben. Próbálkozott filmezéssel is de nem sok sikerrel általában az aktus fele hiányzott a filmről vagy nem volt látható ráadásul mindig a legizgalmasabb része. Az utóbbi időben unokaöccsével Andrással baszott aki nagyon bírta a szexet napjában és egymás után többször is. De Margit unokanővére egyre nehezebben élvezett el ezért gondolta ki hogy fel kell vennie legalább néhány baszást hátha azt nézegetve nagyobbakat fog élvezni mert azért így 21 évesen még nem érezte kielégítve magát. András magas kisportolt erős testalkatú barna hajú férfi volt. Margitnak van egy egy évvel idősebb bátyja én amolyan igazi báty nagyon bátor és szinte mindenben Margit húgának az ellentéte. Úgy tűnik hatott Margit nevelése. Margit már 6-7 éve mindig elmesélte bátyjának, hogy milyen kalandjai voltak össze is hozott engemet többször is egy egy barátnőjével de én inkább beszélgettem velük mint sem basztam volna, így Margitnak kezdett ciki lenni barátnői felé, hiszen azok Margithoz hasonló vérmérsékletűek voltak. Pedig én sem voltam csúnya, Margitnál kicsit magasabb kisportolt szőke rövid hajú fiú voltam és szoros pólóim jól előhozták széles izmos mellkasomat. Júniusban szüleink elutaztak 2 hétre Siófokra. Engemet Margit húgomra, Margit húgomat pedig énrám bízták. Margit húgomnak ekkor jutott eszébe hogy itt az alkalom, hogy nagyszerű baszásait Andrással filmre rögzítsék és ehhez adódott egy alapos és nem túl szexéhes operatőr az én személyemben. Margit húgom sosem tétovázott kimondani mit gondolt így már másnap délelőtt felvetette nekem szokásos bátorsággal reagáltam. Se igent, se nemet nem mondtam. Margit húgom tudta, hogy ha ő kéri én úgyis megteszem ezt neki. Ráadásul nekem volt egy új filmfelvevő gépem és nagyon értettem hozzá. András sem jelentett problémát Margit húgom számára mert őt leginkább a baszások száma érdekelte és az nem hogy felveszik e vagy sem. Másnap délutánra sikerült összeszervezni a filmfelvételt. Én valószínűleg át sem gondoltam mi fog történni egy laza rövidnadrágban és atlétában voltam. Margit húgom egy enyhén átlátszó bordó együttesben volt de ez tőle teljesen megszokott volt fiúi örömére otthon mindig is igen lengén és szexisen öltözött. András halász farmerben és atléta trikóban jött. Margit unokanővére már várta hogy elkezdjék. Nem kínálta ülőhellyel Andrást inkább letérdelt elé és lehúzta a cipzárt a halász farmernadrágon kicsit lejjebb húzta és kivette András unokaöccse faszát az alsójából ami az érintések hatására már kezdett merevedni. Margit húgom odaszólt nekem hogy filmezzem majd szájába vette András unokaöccse egyre keményedő faszát. Miután háromszor négyszer jól körbenyalta kivette a szájából megnézte de közben kezével nem engedte el és egyre gyorsuló ütemben előre hátra húzogatta a bőrt András unokaöccse faszán. András unokaöccse halkan de mégis jól hallhatóan egyenletesen szuszogott. Eközben én hol közelebb hajolva hol távolabbról mint egy profi operatőr készítettem a felvételt a kézi felvevővel. Margit húgom gyengéd de határozott mozdulatai rá sem voltak hatástalanok az én faszom is lüktetett és gatyámon óriási domborulat keletkezett. Margit húgom persze észrevette ezt de nem reagált rá inkább a kamerába mosolygott majd újból szájába vette András öccse faszát aki erre erőteljesen felnyögött. Ezt én már nem bírtam tettek nélkül a nadrágomat elölről kicsit megdörzsöltem pont ahol a domborulat csúcsosodott majd újra és újra míg másik kezemmel továbbra is a kamerát fogtam bár már nem olyan biztos mozdulatokkal készült a felvétel mint néhány perccel ezelőtt. Margit húgom valószínűleg ezt is látta de ő most András öccse faszával volt elfoglalva és láthatóan élvezte a kezében és a szájában mozgó fasz ízét és látványát. Csöcsbimbói annyira megduzzadtak hogy fehérneműje alól elővillantak ahogy feje előre hátra mozgott. Halkan ő is elkezdett nyöszörögni bár inkább András öccsét bátorította. András csak néha nyitotta ki szemeit hunyorítva és felülről nézett rá Margit nővére fejére amint sziklakeménnyé meredt faszát szopta de annyira élvezte az érzést hogy pár percnél nem tudta hosszabb ideig nyitva tartani szemeit. Becsukta és fejét a plafon felé fordítva nyögött most már folyamatosan. Közben én halk nyögésekbe kezdtem valószínűleg észre sem vettem mi történik velem hiszen én nagyon bátor szoktam lenni. Margit húgom már nem hagyott engemet sem figyelmen kívül oda oda pillantott hatalmasra dagadt nadrágomra izgatóan hatott rá a látvány amúgy is szerette ha a kanok az ő testére izgulnak. Én még egyet az előzőeknél hosszabbat nyögtem és egy nedves folt jelent meg nadrágom elején ami egyre növekedett míg a másodpercekkel ezelőtt még kidudorodó nadrág egyre kisebb lett más már nem is igazán volt látható rajta. András egyre nagyobbakat nyögött Margit nővére örömére aki egyre erőteljesebben és gyorsabban húzogatta a bőrt a meleg és kemény faszon és közben szájával szopta. Margit húgom szerette a geci ízét de most hogy felvétel készült nem akarta lenyelni inkább arra törekedett hogy látsszon a filmen amikor András fasza kilövelli forró gecijét ezért egyre hosszabb időkre vette ki a szájából az ütemesen nyögdécselő András faszát a szájából mígnem apró remegést érzett András faszában amit egy jókora geci adag előtörése követett ami részben Margit húgom arcán a szája felett az orrától jobbra landolt részben pedig a félig csupaszon levő bal mellére illetve fehérneműjére csöpögött. Én közben már visszanyertem öntudatomat kicsit vörös arccal nem tudni hogy az elélvezés vagy a helyzet kínos volta miatt. Folytattam az operatőrkötést és szinte Oszkár díjas felvételt készítettem András spermát lövellő faszáról. Bár én akkor egy pillanatra azt hittem hogy kész a felvétel. Margit húgom szólt nehogy kikapcsoljam a gépet hiszen a java csak most kezdődik. Engemet ez azért nem zavart mert gondoltam már elélveztem nem lesz még egy kínos jelenet számomra. Margit húgom eközben levetkőztette Andrást hozzásimult és hosszan csókolózott vele. Közben András is neki kezdett a vetkőztetésnek kipattintotta a rövidnadrág alsó patentját és próbálta lehúzni a nadrágját Margit húgom testéről de ebben Margit húgomnak is segítenie kellett. Míg Margit húgom immár egyedül áthúzta felsőjét a fején András az egyik mellét kezdte csókolgatni majd elindult természetesen fejével és nyelvével a hasán lefelé. Margit húgom azonban megfogta András fejét és felhúzta magához. Újabb hosszú csók következett miközben András Margit húgom lábai közé tette jobb kezét és ujjaival Margit húgom csiklóját kezdte izgatni. Ami Margit húgom tetszését is elnyerte. Bizonyítja ezt az elhúzódó csók is. Margit húgom ezután ferdén feltérdelt a nyoszolyára és seggét le fel kezdte mozgatni amitől András fasza újra keményedni kezdett. András értette a célzást és Margit húgom háta mögé lépett és faszával lassan de határozottan behatolt. Margit húgom nagyokat nyögött úgy látszik finom volt ahogy András fasza a megnedvesedett pináját tágítani kezdte és a hüvely falhoz súrlódott. Ettől persze András fasza is keményebbre merevedett. Én ügyeltem arra hogy minden fontos mozzanatot elkapjak és oldalról filmeztem ahogy András húgomat keféli. Margit húgom néhány perc múlva ezt észre is vette és szólt nekem hogy inkább hátulról csináljak felvételeket András lábai közül. A kérésnek én szófogadóan eleget tettem és alig fél méterről néztem ahogy András fasza egyre gyorsuló ütemben ki be jár Margit húgom hüvelyében. Aztán lassan elhúztam a filmfelvevőt és a kanapé fölé hajolva Margit húgom seggét kezdtem venni miközben András bal kezének hüvelykujjával kezdett Margit húgom seggébe hatolni amitől Margit húgom még nagyobbakat nyögött. Néhány perc múlva Margit húgom érezte hogy még nem fog elélvezni inkább a filmezésre összpontosított és bal karját hátranyújtotta és simogatta András kézfejét miközben a hüvelykujját a seggében ki be mozgatta. Engemet pedig utasított hogy készítsek felvételeket a kanapéról alulról. Én ismét engedelmeskedtem és befeküdtem a baszó pár alá és filmfelvevőmmel közeli felvételeket készítettem Margit húgom feszes de még ütemesen lóbálódó csöcseiről és feszes és kemény mellbimbóiról és Margit húgom kidudorodó csiklójáról ami alig pár milliméterrel volt arrébb mint András ki be mozgó fasza. Margit húgom gyéren szőrös pinája nyöszörgő hangja és gyönyörű csöcsei ismét kezdtek énrám hatást gyakorolni és faszom megint elkezdett keményedni bár az előző élvezés emléke még erősen élt és ez a domborulat méretén is látszott. András közben Margit nővére seggének látványától és faszának ütemes mozgásától melyet elsősorban saját mozgása okozott kezdett maga is Margithoz hasonlóan nyögni egyre hosszabbakat hangjából is érezhető volt hogy már csak néhány mozdulat és el fog élvezni. Én kicsit zavarban voltam közben kimásztam húgom alól amikor is Margit kérte, hogy kicsit jöjjek a kanapé végéhez ahol ő támaszkodott persze valószínűleg azért hogy közelről lássa az én nadrágomat. Én így Margit fejéről készítettem felvételeket majd filmfelvevőmmel újból Margit húgom csöcsei felé vettem az irányt végül hallva András hosszú
nyögését felegyenesedtem és Margit húgunk seggét kezdtem filmezni. Ebből a szögből még éppen látható volt András faszának töve. Közben András lassan abbahagyta a mozgást nagyon szuszogott és néhány másodperc múlva fasza kezdett kicsúszni Margit unokanővére pinájából részben mert kezdett elernyedni részben mert Margit húgom megmozgatta hüvelyének izmait. Én lassan elkezdtem Margit húgom segge felé hátramenni és felvettem most már inkább érdeklődésből mintsem operatőri feladatként húgom megduzzadt nedves pináját. Margit húgom közben felegyenesedett és hozzásimult Andráshoz András pedig megfordította Margitot és együtt leültek a nyoszolyára miközben András elégedetten Margit unokanővére szenvedélyesen csókolt vissza. Én közben kicsit arrébb mentem gatyámban a domborulat nem apadt sőt az utóbbi percek látványától ahogy elém tárult húgom pinája még inkább felizgultam. András tudta hogy szüksége van néhány percre és nem akarta hogy közben Margit aki még nem élvezett el kedvét veszítse ezért jobb kezének két ujját becsúsztatta Margit hüvelyébe és elkezdte mozgatni azokat míg nyelvével a unokanővére csöcsbimbóit izgatta. Margit ezt nyögdécseléssel nyugtázta és ebből András érezte hogy most örülni fog Margit unokanővére ha nyelvével lejjebb vándorol. El is indult és igaza lett ezúttal nem ütközött ellenállásba és így néhány másodperccel később már az unokanővére előtt térdelt és csiklóját nyaldosta miközben ujjai továbbra is a hüvelyében mozogtak. Margit hátradőlt és még szélesebbre tárta a lábait. Én egy ideig a szemközti fotelből filmeztem a jelenetet majd felálltam és közelebb mentem hogy jobban lássam én is és a filmfelvevő is miként izgatja unokanővére csiklóját unokaöccse. Néhány perc múlva aztán Margit húgom a lábainak kissé összezárásával jelezte Andrásnak hogy most hagyja abba aki felegyenesedett előredőlt és a kanapé fölé hajolva megcsókolta unokanővérét. Margit húgom élvezte ahogy pinája nedvének íze és illata András szája körül érezhető és András kezét magához húzva ujjairól is lenyalta a csöpögő nedvet majd felült és ekkor pont András újra keményedő faszával találta magát szembe. Miközben folyamatosan bátyja nadrágját illetve azon keresztül faszát nézte ütemesen szopni kezdte unokaöccse faszát ami azért korán sem volt annyira kemény már mint az előző alkalommal de nyelvének mozgása jó hatást gyakorolt és egészen keményre duzzasztotta. Így gyorsan hátradőlt hátrafeküdt a kanapén és jelezte Andrásnak hogy hatoljon bele újból. András szorgalmasan engedelmeskedett és duzzadt faszát bedugta unokanővére nagyon nedves hüvelyébe. Én először újból András lábai felé vettem az irányt de Margit húgom szólt nekem hogy inkább a feje felé mennyek. Margit húgom szuszogott ugyan de az előbbi ütemes nyögéstől messze állt amit András is észrevett és ezért kezébe vette a kezdeményezést persze azért tudta hogy ez nem lesz unokanővére ellenére. Én húgom feje mellett álltam miközben Margit seggét megemelve segítettem Andrásnak hogy az a seggét baszhassa. András nedves faszát könnyedén dugta Margit húgom kissé már tágított segglyukába és elkezdett le és fel mozogni unokanővére közben kicsit beljebb ment a kanapén nehogy András fasza kicsússzon és lábait kezével a testéhez egész közel húzta. Én kezemmel a lábát elengedve Margit jelezte nekem hogy térdeljek a kanapéra a vállánál amit én megtettem és kicsit húgom fölé hajolva közeli felvételt készítettem húgom pinájáról és András faszáról amint az ismét húgomban mozgott csak ezúttal egy még szűkebb lukban mindkettőnek még nagyobb élvezetet adva. Igen András fasza is tovább keményedett és nyögdécselni kezdett és unokanővére nyögdécselése is visszatért. Az élvezetet erősítve András bal kezének két ujját bedugta unokanővére hüvelyébe és így a hüvely falát nyomva saját faszát érezte ami megint mindkettőjük nyögésein hallatszott is. Margit húgom közben kicsit úgy téve mintha véletlen lenne a maga mellé húzott bal lábát kicsit elmozdította így azzal hozzáért az én nadrágomhoz. Pont ahol faszom kőkeményen tornyosodott ezt még kétszer megismételte és közben reakciómat figyelte. Én nem vettem észre hogy mi történik de minden egyes érintésnél nyögtem egy kicsit ami felbátorította húgomat. Bal kezével kicsit megigazította lábamat fejét a két lábam közé tette és jelezte nekem hogy kicsit hajoljak előre amitől filmfelvevővőmön keresztül még közelebbi kép készülhetett és egyben én folyamatosan nagyon jól láttam ahogy András fasza előre hátra ki be mozog és ahogy ujjaival unokanővére pináján keresztül saját faszát súrolja. A kanapé mozgása miatt én nem térdeltem biztonságosan féltem hogy ráesek húgomra saját bal kezemmel megtámaszkodtam húgom bal lábánál ami tovább bátorította húgomat is. Közben András szorgalmasan baszta unokanővérét és nem is vett tudomást sem rólam sem a filmfelvevőről. Margit jobb kezével megfogta András kezét így az kénytelen volt kivenni ujjait a testmeleg pinájából talán azért nehogy András idő előtt élvezzen el. Ezután bal lábával húgom megtámasztotta az én vállamat és így felszabadult a támaszkodó kezem amit óvatosan húgom megfogott és lefelé húzta a pinája felé. Én szinte már nem is figyeltem tudatosan vagy már nem voltam zavarban de nem tettem ellene semmit. húgom megmutatta nekem hogy izgassam ujjaimmal a csiklóját én néhány közös mozdulat után egyedül folytattam észre sem vettem hogy húgom elhúzta a kezét egészen az arcom felett levő bátyja nadrágjáig vitte tovább és a gatyámba alulról benyúlva érintette meg az én faszomat és lefelé húzta. Én nem szóltam semmit el voltam foglalva a jobb kezemben levő filmfelvevővel és a bal kezemben levő húgom csiklójával. Nyögdécselni kezdtem amint húgom a faszom végét dörzsölte ujjaival. András ebből még mindig semmit nem vett észre és egyre erőteljesebben és gyorsabban tolta be és ki faszát unokanővére mozgó seggébe. Margit a csiklóizgatástól már nem tudta megállni hogy ne mozogjon maga is. Ettől kicsit labilissá vált hármónk együttese de az élvezettől ezt egyikünk sem vette észre. Margit hangosan sikoltozni kezdett de ez még nem az elélvezés hanem egyszerűen az élvezet sikolya volt. Én is mostanra egyértelműen egyre hosszabbakat nyögtem. húgom pedig tovább dörzsölte ujjaival az én faszomat aminek már csak néhány másodperc kellett. Én egyszer csak megremegtem majdnem ráestem húgomra és elélveztem. Testmeleg nem túl sok gecim húgom hajára csöpögött. Margit óvatosan elhúzta a kezét az én faszomról és csiklójához tolta amit én még mindig szorgalmasan izgattam. Míg én körkörösen simogattam a csiklóját húgom kicsit összeszorította szeméremajkát ezzel megnehezítve az én dolgomat. Ebben a pillanatban András nagyot kiáltott és egy hirtelen mozdulattal kihúzta faszát unokanővére seggéből és kemény faszából néhány csepp geci lövellt elő unokanővére csiklójára aki ettől szintén óriásit sikított és elélvezett miközben lábával egy nagyot rúgott a magasba amitől én végképp elvesztettem egyensúlyomat és ráfeküdtem húgomra majd felhúztam magamat bal kezemmel jobb kezemben még mindég a filmfelvevővel. Leszálltam a kanapéról miközben András előrehajolt maga is ráfeküdt unokanővérére és nyelvével körbenyalta a száját majd hosszan smároltak. Én már épp készültem lerakni a filmfelvevőt amikor húgom Andrásnak súgott valamit és felkelt az ágyról intve nekem hogy még nincs vége. András végigfeküdt a kanapén és unokanővére ráült az arcára majd előrehajolt és megpuszilgatta András ernyedt faszát. Aki közben elkezdte nyalni és egyik kezével seggét másikkal pináját ujjazni. Néhány másodperc múlva unokahúga nyögni kezdett felegyenesedett, és jelezte nekem hogy szemből filmezzem őt. Margit ezután néha lenyúlva pinájához mellbimbóit izgatta nedves ujjaival és láthatóan élvezte ahogy András nyalja és ujjazza őt. Ezúttal már nem telt el hosszú idő és veszettül nagyokat kezdett nyögni sikítani majd visszatartotta hangját és elkiáltotta magát. el fogok élvezni és óriásit sikított. András még majd fél percig nyalta a pöckit miközben ujjait lassan kihúzta. Margit még nyögdécselt kicsit majd újból előrehajolt és megcsókolta András faszát majd leszállt Andrásról aki felkelt és egymás mellé ülve csókolóztak még néhány percet. Margit széttárt lábakkal ült a kanapén. Közben én kihasználtam a lehetőséget és a kanapé elé térdelve megcsodáltam és filmre vettem Margit húgom vörös és még mindig duzzadt nedvességtől csillogó szeméremajkait. Végül pedig leállítottam a filmfelvevőt és a szemközti fotelbe leültem egyikünk sem szólt egy szót sem. Nem sokkal később Margit és András átmentek a hálószobába. Én pedig a saját szobámba. Másnap miután András már elment húgom megkérdezett hogy tetszett e nekem és mit éreztem. Aki nagyon zavarba jött talán titkon abban reménykedett hogy nem fog emlékezni a történtekre Margit. Végül aztán megbeszéltük és húgom adott még néhány tanácsot nekem. Én voltam már nővel korábban most értettem csak meg igazán mi is az igazán elélvezni hogy húgomat láttam sikoltani és vonaglani és most tapasztaltam először hogy egy nő részben az én ujjaimnak hatására élvezett el. Margit javaslatára délután kettesben megnéztük a filmfelvételeket egyikünk sem szólt. Egész jól sikerült bár néhányszor valamiért amit mindketten tudtunk beleremegett a kép. Margit persze önmagát hozta. hosszú póló volt rajta és első élvezésének láttán simán betette kezét a lábai közé és izgatni kezdte magát néha rám pillantott majd behunyta szemeit és sokkal csöndesebben elélvezett. Én ugyan nem csatlakoztam a faszom azért most is felállt ezért pillantgatott Margit maszturbálása közben bátyjára de az előző napi élmény után ezt már nem érezte kínosnak. Ezután még lazább lett a viszony a két testvér között én jobban értettem és jobban figyeltem amikor Margit a fiúiról sokat mesélt.
Címke: amatőr
Matek óra
Egy szombat délután mentem el Ivetthez. Az anyja kint tett-vett a kertben, mondta, hogy menjek fel nyugodtan hozzá. Ivett nagyon jó matekból én pedig nagyon rossz. Megígérte, hogy segíteni fog, hát szombatonként elmentem hozzá matekozni. Felmentem a lépcsőn a tetőtérbe, és a szobája felé közelítettem. Az ajtón már éppen kopogni akartam, amikor a résnyire nyitva maradt ajtón betekintve, már nem mertem megtenni a kopogást. Ivett éppen vetkőzött. Az ingét már levette, és az akasztóra tette fel és éppen kezdte volna a farmernadrág lehúzását. Hát most zavarjam meg? Inkább várok még. A nadrágját kigombolva és levetve előtűntek gyönyörű hosszú lábai. A fenekén egy csipkés piros tanga feszült. Illetve nem is rajta, inkább benne. Feneke nem volt túl pici. Meglehetősen nagy volt, de csodálatos elrendezésű. A gömbölydedség mintaképe. Olyan fenék volt, ami vonzotta a tekintetet. Kéjsóvár, billegő, kívánatos, farokállító. Melltartójához nyúlt, és egy határozott mozdulattal megszabadult tőle. Hosszú szőke haja kacéran simogatta a gömbölyödő domborulatokat. Ivettnek szép mellei vannak. Gyönyörű gömbölyű, és keményen kiálló bimbói szúrják a levegőt.
Most a tangájához nyúl. Úgy látom azt is lefogja vetni. A két pánt közé vett ujjai lassan lehúzzák a gyönyörű fenékről a tangát. A kicsit nehezen menő művelet közben a becsípődött tangát lassan, nagyon lassan vette ki, mintha élvezné a ruhadarab kapaszkodását. Fedetlen popója most még csodálatosabbá lett. A két félteke gömbölyűsége vákuumként szippantotta be szememet. Mikor lehajolt az új ruhadarabért és két lába közötti világ is láthatóvá lett, azt hittem összeesek. Megszólal a mobilja. A kanapéhoz megy és felveszi. Hallhatóan a kedvese hívja.
– Igen itthon vagyok. Éppen meztelenül fekszem az ágyamon. Mit csináljak? Hülye vagy. Na jó.
Ekkor a telefonjával készít egy képet a puncijáról. Széttett lábai között feltáruló gyönyörű borotvált punciját az egyik kezével széthúzza két felé, a másikkal pedig képet készít róla. Aztán elküldi MMS-ben. Én nekem már rég állt a farkam. És ami ezután jön…
Ott marad az ágyon és elkezdi magát simogatni. Először a melleit két kézzel. Megnyálazott ujjával cirógatja mellbimbóit, amik még jobban kiemelkednek ettől. Alulról felfelé masszírozza őket. Majd jobb kezével rátér a puncijára. Először csak a felső területet simogatja lágyan. Majd kezd a csiklójával játszani. Két ujjával behatolt a barlangba. Ekkor kezd el kicsit vonaglani. És mélyeket sóhajtani. A lány ott fekszik az ágyon csodálatos mellei kifeszülve, szemei csukva, haja szállt a fényben. Ajkai csillognak és nyelvével nyalogatja őket. Feketére festett körmei pedig masszírozzák a nedvesedő puncit, csak egyre mélyebben, egyre gyorsabban. Már nyögések hallatszanak. Másik keze is leér a puncihoz. Széthúzott vaginájába mélyen belenyúl. És csak masszírozza-masszírozza. Én már az elfröccsenés előtti állapotban állok ott. Azt hiszem be kell avatkozzak. Halkan odaosonok a lányhoz. Az élvezetek közben észre se veszi. Letérdelek az ágya mellé, és betolom nyelvemet a nedves punci közepébe.
Ekkor egy sikkantás hangzik. De a lány csak lenéz és hagyja, folytassam a műveletet. Kemény csiklóját a számba veszem, és szívom. Ezt nagy nyögések kísérik. Nyelvem a lehető legmélyebbre hatol a lányba. Megint csikló nyalás, szívás, csókolgatás. Mutató ujjam ekkor megmártózik a punciváladékban és becsusszan a lány fenekébe. Azt gondoltam nem fog neki tetszeni, de élvezi, látszik az arcán. Sőt elkezd ringatózni fel és le. Felhúzza lábait, hogy még mélyebbre nyalhassak. Ő Hatalmasra dagadt kemény melleit markolássza és egyre jobban nyög. Úgy látszik lassan elkér a gyönyör tetejére. Izzadó testén néhányszor végig futtatom nyelvem. Combjai remegnek. Micsoda nő. Hányszor néztem a testét vágyakozva az osztályban. Feszes fenekét hányszor vetkőztettem mér meztelenre képzeletben. És szép melleit hányszor csókoltam már keményre álmomban. És most is térdelek előtte, csiklója a számban, kezem a seggében kutat a lány pedig előttem nyög, izzad, élvez. Kezével megfogja fejem, és szabályozza a nyalást. Keményen, határozottan irányít, hogy a kéj egy cseppjét se hagyjam ki. Most lassan elkezdi az orgazmus első jeleit adni. Teste remeg, hangja elakad, és kész. Pár másodperc gyönyör után jön a következő orgazmus, majd a harmadik. Közben észreveszem, hogy nekem is magömlésem lett. Lassan elernyed a teste.
Én még szorgalmasan nyaldosom a gyönyörű fényes puncit. Nyelvem nem akarja abbahagyni csak mindig nyalni. Kezdem érezni, hogy ő is újra beindul. Hosszú combjai ismét átölelik fejemet és a kinyíló puncivirág újabb élvezeteket visz a lánynak. Megmarkolom az édes sikamlós melleit is. Azok is újra keményednek. Egy újabb végtelen orgazmus közeleg. Most eltol, felül és megfordul.
– Most így, légy szíves!
Gömbölyű segge hívogat. Fényesre nyalom a két félgömböt, vágyaim örök célját. Majd szétfeszítem újra a punciját. Ebből a pózból még mélyebbre tudok hatolni. Fejem felett két ujjával belenyúl a fenekébe a tömi. A puncijából nedvesség kezd szivárogni, és ő már üvölt a gyönyörtől. Nyelvemmel megadom neki az utolsó döfést. És piheg az ágyon.
– Hagyj aludni!
Én otthagyom az ágyon. Papír zsebkendővel úgy ahogy letörlöm magam, és elmegyek. A lány anyja érdeklődik, hogy már végeztünk is. Mondtam, hogy végeztünk
Megbasztam az unokabátyám feleségét
20 éves voltam,mikor ez megtörtént velem. Fiatal,szexre éhes férfi,az unokabátyám felesége 28 volt.
15 éves lehettem,mikor hozzá ment a rokonomhoz,akkor kezdtem férfivá válni,nyilván izgatta a fantáziámat egy idősebb nő,mar akkor is. Ő egy átlagos kinézetű csaj volt,hihetetlen formás fenékkel. Sokszok maszturbáltam rá gondolva. Aztán telt-múlt az idő,én 18 lettem,épp szakítottam az akkori csajommal,ő meg gyereket szűlt,otthon volt. Abban az időben sokat jartam at hozzájuk kavézni és beszélgetni,tök jóban lettünk. Rendszerint egyedül a kis gyerekkel volt otthon,a férje sokat dolgozott.
Mindenről beszélgettünk,a szexről is.Közvetlen csaj volt,nagyon barátságos. Azt vettem észre,hogy nem vagyok számara közömbös. Voltak jelek rá. Pl:volt olyan,hogy beszélgettünk a szexről,kinek milyen póz a kedvence,aztan mondta:”hmm,milyen jól esne egy gyors szex”. Akkor mèg elengedtem a fülem mellett,gondoltam biztos csak én vagyok kanos,ha bepróbálkozok kapok egy fülest és családi balhé lesz belöle.Aztán volt olyan is,hogy unokabátyám meg kért rá,vigyem el a feleségét az anyósához hétvégére,elvittem. Kiraktam őket,készűltem haza indúlni,mikor a hölgyemény mondta,hogy vigyem el a városba,bevásárol. Elvittem,fehérneműt vett,mondta hogy felpróbálja,addig varjak a fülke előtt. Ott áltam,beindúlt a fantáziám,hogy hú de megbasznám,de közben helyre tett a józan eszem,hogy mégsem lehet…
Akkor egyszer csak kikukucskált a paraván felett,hogy felvette a bugyit és a melltartót,szerinte jól áll neki,de meg kellene néznem… épp húztam el a függönyt,megláttam csipkés bugyiban és melltartóban,ő rám nézett és hívogatóan mosolygott.álltsm ott pár pillanatig,elöntötte az agyamat a vágy és épp készűltem hogy belépek hozzá a fülkébe,mikor megjelentek idegenek. Abba maradt a dolog. Felöltözött aztán vissza vittem az anyjához. Akkor rájöttem,ha akarnám meg is baszhatnám. De nem mertem. Féltem hogy kiderűl. De nagyon sokszor gondoltam rá. Úgy voltam,ha ő valami konkréttal próbálkozik akkor talán bele megyek. Továbbra is meg volt köztünk a vonzalom,de komolyabb jelek nélkül. Hagytam a fenébe. Aztan kb 20 lehettem,áthívott hogy nézzem meg a számítógépet,van vele valami. Átmentem,oda űlt mellém. Akkor épp nem volt csajom,rég dugtam már. Ő egy kivágott felsőbe volt amiben jól láthatóak voltak a mellei. Beindúltam. Azt vettem észre hogy bámulom,de közben beszélgettem vele. Ő kiszúrta,hogy a csöcseit nézem,láthatóan tetszett neki,zavarba sem jött. Unokabátyám a másik szobában volt,szóval esélytelen lett volna bármit is csinàlni. Közben ő kérdezgette hogy mi van a géppel,mondtam neki poénosan hogy sok pornót néz rajta! Kérdezte halkan,hogy szerintem a férje néz pornót? Mondtam hogy biztos,minden férfi néz. Kérdezte hogy én milyet szoktam? Mondtam hogy olyat,amiben egy fiatal fiú kefél egy nála idősebb nőt… mosolyogtam rá,vette az adást hogy rá gondoltam. Mondta hogy ez jól hangzik,és hogy őt is be indítják a fiatalabb pasik! Köpni,nyelni nem tudtam! Arra gondoltam,hogy ha nem lenne itthon az unokabátyám,most megbasznám. De otthon volt. Végeztem a géppel,elmentem haza. Masnap telefon,unolabátyám felesége az. Menjek át,át akarja rakni a gépet a nappaliba,szereljem át neki. Átmentem,elkezdtem a gépet szerelni. Nappaliban volt egy kanapé,ő azonült és figyelt hogy dolgozom. Nem gondoltam semmire,hétvége volt,biztos itthon van mindenki. Aztán mondja nekem hogy a férjét elküldte bevásárolni a gyerekkel. Kb 1 óra és jönnek. Nem is figyeltem igazan mert a kábelekkel voltam elfoglalva. Aztán egyszer csak felnéztem rá,látom hogy csalfán mosolyog rám. Pár perc és befejeztem a gép bekötését. Ekkor fel álltam a földről,kiegyenesedtem. Látom,ő a kanapén négykéláb térdel,úgy,hogy kilátszik a tanga bugyija. Nem is kicsit,hanem jól észrevehetően. Akkor le esett,hogy mit is akarhat,mire gondol. Én áltam ott,bámultam a bugyiját,beindúltak a hormonok,de közben féltem. Féltem,mi van ha csak én beszélem be magamnak,mi van ha csinálok valamit aztán ő nem akarja. Szóval álltam és figyeltem. Ő sem mozdúlt. Egyzer csak megszólalt:”Mi van nagyfiú,mit bámúlsz?”
Mondom:”a bugyidat,nem szoktalak itthon tangában látni,kilátszik!”
Azt mondta:”tetszik? Új.”
-„Aha,szép. Jó az anyaga?”
Mondta:” Nézd meg!”
Na mondom magamban itt nincs vissza út,odaléptem hozzá miközben ő még mindig négykézlább pucsított,és megsímogattam a bugyit
Először félénken,finoman. Vártam a reakciót. A feje közben egymagasságban volt a farkammal. Elkeztem bátrabban símogatni,ő csak nézett tám és búján mosolygott. Éreztem hogy kezd dudorodni a farkam,vettem a bátorságot és simogatás közben az egyik újjam a puncijához tévedt! Tiszta nedves volt! Ekkor megszólalt:
„Ez már nem a bugyim…”
Elöntötte az agyamat a vágy és mondtam neki:
” Ha nem az unokabátyám felesége lennél,szét basználak”
Kérdezte:”ki tart vissza?”
Na ekkor elkezdtem újjazni,elég gyorsan újjaztam,ő nyögdécselt halkan,kb egy perc után felém fordúlt,lerántotta a rövidnadrágom,felnézett rám,és bekapta a farkamat! Tövig benyelte és közben nézett rám! Majdnem elájúltam a gyönyörtől! Brutál tempóban szopott és közben hmmögött hozzá,élvezte! Gondoltam ha így nyeli a farkamat,akkor hamar elélvezek. Fogtam magam,eltóltam a fejét és oda mentem mögé és lehúztam a nadrágját,ő még mindig kutya pózban térdelt! Elkezdtem nyalni. Imádok nyalni! Közben újjaztam is. Ő már hangosan nyögött és olyan nedves volt,hogy olyat még nem láttam! Én is nagyon be voltam indúlva,gondoltam egyet,bele nyaltam a seggébe is! Előtte ilyet sose csináltam. Láttam rajta,hogy élvezi!
Pár perc után mondta:”rakd be,érezni akarlak!”
Nem kellett 2x mondani,elkezdtem hátulról kefélni! Nagyon gyorsan húztam a szép formás fenekét a faszomra! Pár perc után póz váltás,mondja hogy bele ül. Neki ez volt a kedvenc pozíciója. Lovagolt meg tekergett rajtam,bár jól csinálta és nagyon élvezte,én annyira nem vagyok oda érte. Én hátulról szeretem. Miközben lovagolt,a seggén járt az eszem! Gondoltam egy merészet és az egyik újjammal elkeztem a seggét izgatni! Mosolygott rám,és mondta hogy ez jó neki és tetszik. Bár még elötte senki nem csinálta neki! Gondoltam hú basszus,akkor seggbe sem baszták még. A kanapé mellett volt egy testápoló,melenyúltam és elkeztem lovaglás közben újjazni a seggét! 1 újjal,majd két újjal. Nagyon bevadultam mert élvezte! Fogtam,lelöktem magamról és mondtam hogy álljon négykézláb! Engedelmeskedett. Jól bekentem a seggét és a faszomat is. Megkérdezte:”most mit csinálsz?”
Feje fölé hajoltam és a fülébe súgtam:”most seggbe foglak baszni!!!”
Mondta hogy ott még nem járt senki. De én már illesztettem is a farkam a seggéhez! Finoman,lassan betoltam neki,épp csak kicsit a végét. Ő felnyögött. Kérdeztem hogy fàj? Azt mondta kicsit,de kurva jó,folytassam!
Elkeztem egyre mélyebben,szépen lassan baszni,ő már szinte síkított! Befogtam a száját és gyorsabb tempóban baszni kezdtem. Pár perc múlva elélveztem a hátsójába! Kihúztam szép finoman a farkam és kiterültünk! Azt mondta így még soha nem lett megdugva! Mondtam neki hogy kettönk titka marad,mondta hogy persze! Ezek utan még sokszor dugtunk.
Borozás a folyóparton
A parti sétány deszkázott mólóján ücsörögtek az éjszakában és egyre többet tudtak meg a lányról, aki új volt a főiskolán és így a társaságban is. Az olcsó vörösbor gondoskodott a jó hangulatról és a gátlások lassú lerombolásáról, így a témák is egyre bensőségesebbek lettek, egy idő után egymás személyiségének a megismerése lett a fő téma, miközben nagyokat nevettek magukon és egymáson.
Az este szép lassan elrepült és bár az alkohol fűtötte a testüket (és bizonyosan a lelküket is) fázni kezdtek. Visszaindultak a kollégiumba, ahová erősen spiccesen érkeztek meg, amire a benti meleg csak rátett egy lapáttal. Miután vigyorogva elköszöntek egymástól, ki-ki elindult a maga szobája felé. Feri a földszinten lakott. Miután a konyhába belépett, meglepve tapasztalta, hogy a hálószoba ajtaja zárva van! „A vén kujon!”- gondolta miközben mosolyra húzódott a szája, hiszem pontosan tudta, hogy szobatársa hölgytársaságot kapott az estére. Hirtelen merész ötlete támadt és az ajtón kifordulva az emelet felé vette az irányt. Lili szobája felé. Még éppen elcsípte a folyosón, itt szólította meg:
– Bencénél van a szobatársad, úgy tűnik, nekem az ő helyén kell aludnom ma este. Lehet? – kérdezte, miközben szemtelenül, kihívóan csillogó szemmel mérte végig Lilit, aki megérezte a fiú szándékait.
– Persze. Valahol mégis csak aludnod kell. – mondta és beléptek a sötét szobába, ahol a harmadik lány a szoba túlsó végében aludt.
Lili levette a nadrágját és a székre terítette, így bújt be a takaró alá. Bár Ferivel szinte még idegenek voltak egymás számára, Lili nem zavartatta magát mivel a szobában sötét volt és a bor amúgy is lerombolta a gátlásai egy részét. Feri kissé megilletődve állt a szobában, majd ő is levette a nadrágját, és az elfogyasztott alkoholtól felbátorodva nem az üres ágy felé, hanem Lili ágya felé lépett.
– Miért jöttél ide? – kérdezte Lili cseppet sem elutasítóan.
– Veled akartam aludni. – válaszolta Feri, és egyúttal felhajtotta a takarót, majd befeküdt Lili mellé.
Lili nem tiltakozott, jólesett neki a fiú közeledése, habár a három fiú közül eredetileg nem őt szemelte ki magának, imponált neki, a fiú tekintete, érezte, hogy igazán kívánja őt. Mielőtt Lili visszahajtotta volna a fejét a párnára, Feri gyorsan kinyújtotta jobb karját, így az a lány nyaka alá került, ő pedig nem tette szóvá.
– Jó éjt!- suttogta a fülébe Feri.
– Jó éjt! – válaszolt Lili is kissé zavartan, és kicsit fészkelődött az ágyon.
Némán feküdtek egymás mellett, lassan teltek a másodpercek, a csöndet semmi sem törte meg. Az izgatott vágy feszültségét szinte tapintani lehetett a levegőben. A harmadik lány szobatárs csendesen aludt a szoba végében, jelenlétéről könnyű volt megfeledkezni. Feri kissé közelebb húzódott, és úgy érezte, hogy talán Lili is feléje moccant nem pedig el tőle. Testük immár finoman összeért. A sötét csöndben Ferinek a fülében dobolt a szívverése, ahogy Lilinek is. A lélegzetvételek kétségtelenül kissé hangosabbá váltak.
Feri érezte, hogy most kell valamit lépnie, ez a helyzet nem tartható, hiszen az alvásról már formálisan lemondtak az imént, kezdeményeznie kell hát. Bal kezével félrehúzta Lili haját, és finom csókot lehelt a puha nyakra, aminek vékony bőre felett finom parfüm illata lebegett. Arcával egészen belebújt a lány hajába, a tüdejéből kiáramló sóhaj melege borzolta Lili nyakát, közben a fiú megérintette a derekát. Semmi válasz. Feri nem adta fel, bal kezének ujjai lágyan simították végig a puha combokat, ezután visszatértek annak alsóbb részére és ismét felfelé indultak, immár határozottabban megragadva a lány testét. Mikor a lány derekához ért belemarkolt a húsba, miközben derekát a telt, gömbölyű fenékhez szorította. Mámorító érzés kerítette hatalmába, agyára mintha köd ereszkedett volna.
Többé Lili sem állhatott ellen a kísértésnek, hangos sóhaj tört fel belőle, mintegy megkönnyebbülésként, a vívódása végső elengedéseként. Nem ismerte Ferit, de nem tagadhatta, hogy teljesen felcsigázta a fiú, és a bor kellemes nyomása mellett a fejében nem látta értelmét, hogy tovább küzdjön önmaga ellen. Hátranyúlt a bal kezével és a fiú a hajába túrt. Feri szája kaján mosolyra húzódott. Tudta már, hogy mit is jelent ez a mozdulat és mindig abban reménykedett, hogy megkapja ezt a fajta jelzést Lilitől is. Finoman, csókolgatni kezdte a lány nyakát miközben a bal keze felfedezőútra indult a takaró alatt. Felfelé siklott a keze a póló alatt, egészen a melltartó által fogva tartott keblekig. A melltartó nem állíthatta meg, alatta nyúlt be és finoman gyúrni kezdte Lili mellét. Nagy, puha melle volt és ahogy Feri az ujjai közé fogva érzékien játszani kezdett a mellbimbóval, az érezhetően egyre keményebbé vált az ujjai között. Lili egyre hangosabban vette a levegőt, és a fiú tarkóját is egyre kétségbeesettebben túrta, markolta, már-már karmolta. Fejét hátrafordította és száját a partnere szájára tapasztotta. Hosszú, vad csókolozás kezdődött miközben a fiú ujjai egy pillanatra sem hagyták abba mellének izgatását. A csóknak egy feltörő sóhaj vetett végett. Feri a félhomályban látta hogyan csillog a lány szeme, tekintetében minden benne volt, nem kellettek szavak. Ujjai ezúttal lefelé vették az irányt, a lány derekánál egy pillanatra elidőzött, csakhogy belemarkoljon a finom húsba, és egyúttal maga felé húzza őt. Ágyékát előre tolta és így feszültek össze Lili puha fenekével, aki ezúttal már igyekezett azt kifelé tolni. Ferinek ez volt az egyik gyengéje, feje zsongott, a szája kiszáradt, férfiassága ágaskodott és úgy érezte szinte lángol a vágytól. Lili övét kapcsolta ki ezután, majd a gomb és a cipzár következett. Az út szabaddá vált. A legizgalmasabb pillanat várt rá, ami emberre várhat mikor új partnert ismer meg az ágyban. Ki akarta élvezni, ezért nem nyúlt egyből a fehérnemű alá, hanem azon keresztül simította végig a lány szeméremdombját, húsos szeméremajkait. Lili bugyija már nedves volt, mondhatni ázott, a hosszas izgatás a lány mellein és nyakán megtette a hatását. Lassan csúsztatta be kezét a lány combjai közé, miközben Lili az alkarját szorította meg. Többször finoman végighúzta a középsőujját a lány szeméremajkai között, majd a csiklóját kezdte el izgatni. Körkörösen izgatta, egyre nagyobb nyomást helyezve rá. Érezte ahogyan még nagyobb lesz és még keményebb. Lili csukott szemmel feküdt, halkan lihegett, hatalmas levegőket vett és erősen szorította Feri alkarját. Nyugtalanul fészkelődött, fenekét a fiú ölébe préselve. Feri kissé lejjebb húzódott az ágyon és középső ujját lassan csúsztatta be Lili forró és nedves puncijába. Lili megremegett. Feri ütemesen ujjazni kezdte, először csak egy, majd két ujjal, miközben hüvelykujjával igyekezett a csiklóját is masszírozni. Lili teljes extázisban feküdt, szíve a fülében dobolt, nyelvével ajkát nyalta, háta ívben megfeszült. Nem bírt tovább magával, rá akarta vetni magát a fiúra, szét akartra tépni, meg akarta ülni, magában akarta érezni! Vissza akart adni valamit, ezért megfordult, heves csókot adott Ferinek, majd a takarót felhajtva elkezdte kiszabadítani a kétségbeesetten ágaskodó hímvesszőt. A fiú segített neki a nadrággal és gyorsan a térdéig tolta le. Finoman vette ajkai közé a fiú makkját, miközben kezével megmarkolta a többi részét és nyelvével körkörösen izgatta. Most Ferin volt a sor, hogy csukott szemmel élvezze a dolgot és egyre hangosabbá váljanak a levegővételei. Lili ügyesen szopott, mindent megtett, hogy örömet okozzon neki és látszólag ő is élvezte a dolgot, nem csupán kötelességből tette a dolgát.
Lili visszafeküdt Feri mellé, közben melltartóját kikapcsolta és azt a székre dobta. Háttal feküdt a fiúnak és a kezével hátranyúlva húzta őt magához. Feri immár szabadon masszírozhatta a melleit. Ezután a lány nadrágjához nyúlt és közös erővel lehúzták róla. Lili nagy, telt feneke most szabadon virított Feri ágaskodó férfiassága előtt, a fiú a látványtól, és a várakozás izgalmától eufóriába esett. A lány kitolta a fenekét, Feri pedig bal kezével megragadta a felső felét, keményen belemarkolt és kissé felfelé húzta azt. Együtt helyezkedtek úgy, hogy a fiú hozzáférjen a péniszével.
A behatolás leírhatatlan érzés volt. Feri érezte a kissé még hideg fenék puhaságát kívül és a lány puncijának forró szorítását. Lili felnyögött. Végre magában érezhette annak a férfinak a farkát, aki ennyire felizgatta őt. Finoman mozogni kezdtek mindketten, és szorosan ölelték egymást. Édesen teltek a percek és ők egyre inkább belelovalták magukat a szeretkezésbe. Egészen összemelegedtek, testük immár eggyé vált, együtt vettek hosszú, mély levegőket és együtt fújtattak nagyokat a sötétben. Feri erősen pumpálni kezdte a lányt hátulról, a fejüknél lévő nagy ruhásszekrény apró koppanással jelzett minden egyes lökést. A szoba hátsó végéből mocorgás, matracnyikorgás hallatszott. Mind a ketten megdermedtek.
Hát persze! A harmadik szobatárs, akiről teljesen megfeledkeztek. Bizonyára túl hangosak voltak és most átébredt, helyezkedésének zaja mintegy jelzésül szolgált nekik. Hangtalanul kuncogtak összebújva, és ez jelentette intim kapcsolatuk végét is. Felelőtlenül ugyan, de nem húztak óvszert, amúgy sem lett volna már tanácsos sokáig folytatniuk a szeretkezést. Mindketten visszahúzták a fehérneműjüket és nadrágjukat, majd a paplant eligazítva magukon, szorosan egymáshoz bújva elaludtak, hogy aztán reggel zavartan, cinkosan összepillantva tegyenek úgy a harmadik lány előtt, mintha misem történt volna…
Egy emlékezetes szombat délután
Ez a kellemes történet kb. 6 évvel ezelőtt történt. Egy régi ismerősöm banki csoportvezető. Nélkülözhetetlen számára a számítógép és az internet. Felhívott engem, hogy jöjjek el, mert már 1-2 napja rosszalkodik a gépe és meg kéne nézni, mert nem tud vele dolgozni. Én el is mentem szombat délután.
Kertes házban laktak. Becsengettem. Mosolyra állt a szám, mert láttam, hogy a lánya nyit nekem kaput.
Kb. 16 éves lehetett. Kedves, kis virgonc lány volt, akárcsak a testvére, aki 18 éves volt.
Bementünk a házba, persze előttem ment a kiscsaj és én utána. Bementünk a házba és felmentünk a csigalépcsőn. A csaj előttem ment és egy szűk, fekete és fényes szabadidő ruha volt rajta. Fantasztikusan szexis volt, mindene kirajzolódott szinte.
Na felértünk az emeletre és bementünk a szobába. Ott volt az anyjuk (banki csoportvezető) és köszöntem neki. Elmondta, hogy mi a gond a géppel, én pedig rögtön neki is álltam a hiba keresésnek… Leültem a székre, a bankos nő pedig mellém. Közben a két kiscsaj a mögöttem levő ülőgarnitúrára ült. Kuncogtak-nevetgéltek a hátam mögött. Kb. 5-10 perc telt el, bele voltam mélyedve a számítógép lelkivilágába. Egyszercsak hallom, hogy a fiatalabbik kiscsaj mondja az anyjának, hogy holnap (vasárnap) strandra szeretnének menni. És megkérdezték az anyjuktól, hogy hová tette az új fürdőruhájukat. Az anyja mondta, hogy a középső polcra rakta őket. Erre a kiscsaj kiment és behozta a szobába a fürdőruhát. Teltek a percek és én meg közben magyaráztam a bankos nőnek, hogy mi a gond a géppel. Ő pedig figyelt. Közben hátra nézett és nem hitt a szemének!
– Úr isten, lányok – mondja. – Muszáj itt a hátunk mögött felpróbálni az új fürdőrucit? – kérdezte az anyjuk. A két kiscsaj meg csak vihogott és kuncogott csibészen. Azt válaszolták:
– Miért, anya? ILÁJt nem zavarja szerintünk. Úgy is látott már ilyet…
A bankos nő nagyon zavarba jött és nyugtalanná vált. Annyira zavart lett, hogy ki is ment a szobából. Az előszobából beszólt a lányainak, hogy elmegy vásárolni, mert nincs semmi kaja hétvégére. Annyira elszégyellte magát az anyjuk, hogy szinte menekült otthonról. Én pedig teljesen felvillanyozódtam: „hopp, most mi lesz?”
Csak 3-an maradtunk a házban: én és a 2 kiscsaj, akik hiányos öltözetben a hátam mögött huncutkodtak. A szoba mérete kb. 3×4 méteres volt, tehát perceken belül megtelt a szoba a FENSÉGES ÉS IZGATÓ, ZSENGE PINASZAGGAL! Teljesen felizgatott a szag és már nem is tudtam figyelni arra a kurva számítógépre. Nem is érdekelt már. A képernyő tükréből figyeltem a két kiscsaj tevékenységét. Az egyik ott állt anyaszült meztelenül és láttam a szemem sarkából, hogy engem néz. Nagyon bennem volt, hogy hátraforduljak. És igen! Hirtelen hátra kaptam a fejemet. A kiscsajok visongattak és sikítottak. De lehetett látni rajtuk,
hogy marhára élvezték a helyzetet. Végig mértem éhes szemeimmel a testüket: két gyönyörű hamvas mellecske és finom, fazonra borotvált kispuncit láttam! Plusz még a punciszag non-stop. Na teljesen fel voltam izgulva. Olyan kemény volt már a faszom a nadrág alatt, hogy szinte már fájt.
A két kiscsaj élvezte, hogy nézem őket. És azt is élvezték, hogy nem nyúlhatok hozzájuk, csak a szememet „hízlalhatom” a látvánnyal. Kb. 20-25 perc múlva haza érkezett az anyjuk (bankos nő) és beszólt az előszobából, hogy: „lányok, gyertek segíteni elpakolni a cuccokat, amiket vásároltam…” A lányok erre fél perc alatt felöltöztek és kirohantak a szobából, az ajtót becsukták. Én ott maradtam egyedül és maximális izgalmi állapotban voltam. Gyorsan tennem kellett valamit – gondoltam. Volt az íróasztalon egy hatalmas lexikon. Kinyitottam valahol a közepén és fölé álltam.
Kigomboltam a nadrágomat és szinte, mint a „rúgó” kipattant a faszom azonnal. Gyorsan elkezdtem húzgálni a bőrt le és fel! Kb. 30 másodperc múlva egy hatalmasat spriccelt 2-szer, 3-szor bele a lexikonba… Rengeteg „anyag” jött ki belőlem. Nagyon megkönnyebbültem és összecsuktam a lexikont, melyben lucsogott a sperma. Jól meg is paskoltam a lexikont, hogy jól összeragadjon. Na, azt a néhány oldalt már soha nem fogják tudni használni, az tuti. Utána visszaültem a székre és a fejem vörösen izzott az eseménytől. Eszméletlen jó volt.
Fantázia a fürdőben
Fáradt volt. Semmi másra nem vágyott, mint egy forró, habos fürdőre. Ledobta magáról a ruhákat. Megeresztette a vizet, öntött bele habfürdőt közben felcsendült a zene is. Nem volt az a gyors, inkább érzelmes.
Ahogy elmerült a habok alatt, hagyta pilledni testét, érezte a víz, melegítve járja át, nyugalom költözik lelkébe. Hallgatta a zenét. Agyának minden bugyrába eljutott a dallam. Szerelemről, társról szólt.
Az ő társa elhagyta, nem heverte még ki teljesen, de múlóban van az érzelem. Nem volt sem ronda sem buta, lényegében mindene megvolt, hogy megforduljanak utána az utcán, azonban ő többre vágyott, őszinte, hű és megértő társra. Ami véleménye szerint ritka, mint a fehér holló. Környezetében sorra mentek tönkre a családok, állandó veszekedéseik, panaszaik áradatával rontották meg, még reménykedő szívét. Nem a mesékben, nem a királyfiban, a modern világ romantikus hercegében hitt. Aki csak vele és érte él. A legszebb, legcsodásabb a herceg számára. Végül is ez a szerelem; annak vagyunk a legfontosabbak, legtökéletesebbek, aki igazán szeret.
Ábrándozott. A hercegéről, a kényeztetéséről. Míg elkezdett kalandozni keze, testének vonalán. Ujjaival simította ajkát, most csókol a hercegem, s visszacsókolt ujjai hegyére, elindult lefele, a nyakán, finoman, lassan sétáltak ujjai, kiélvezve minden érintést. Mellei közt elhaladva csúsztak ujjai, köldökénél kicsit elidőzött, apró vonalakkal rajzolta meg vonalát, hevesen dobogott szíve, mélyen lélegzett s tovasétált. Lefelé, a vékony kis bozont takarta övezet felé. Két ujjával széthúzta a húsos ajkacskákat, hercege kedvére játszadozhasson. Míg izgatta, s képzelte, hogy csókolhatja, finoman harapdálhatja csiklóját, addig melleinek bimbói ágaskodtak, nyújtózkodtak, megadta nekik, amit kértek. Puhán érintette tetejüket, körberajzolta kis körökkel, egyre nagyobbakkal, ismét visszatérve. A zene már nem hallatszott agyában, csak a gyönyör utáni vágy hajtotta. Csiklóján táncoló ujjait bedugta puncijába, szaporábban szívta magába a levegőt, amit sóhajok formájában szabadított fel.
Gyorsabban diktálta a ritmust ujjainak, mellét is meg-megmarkolta egy feltörő sóhaj közepette, hercege a csúcsra juttatta, végigsimította punciját, odafigyelve, mindenhol megérintse és kielégülten, boldogan elnyújtózott a kádban.
Hamarosan ismét hallotta a zenét, a víz sem volt már meleg, így nagyot sóhajtva a törülközője ölelésébe bújt, hercege karjainak képzelve.
Alkalom szüli a vágy beteljesülését
Évivel közös lakóparkban élünk. Mégis a játszótéren ismertük meg egymást. Én a lányommal, ő a kisfiával volt lennt aznap délután. A honta mellett állva beszélgetni kezdtünk. Gyönyörü természetes vörös haja volt és olyan tiszta zöld szeme, hogy mosolyával a vesémig hatolt. Alakja a 30as korának megfelelt, érett szexi nő volt karbantartott nőies alakkal és szép nagy de testéhez kiválóan passzoló cicikkel.
Mindenféle ártatlan témáról beszélgettünk és bár már sokszor láttuk egymást valahogy sosem tünt fel eddig a pontig, hogy mennyire vonzó nő. Mintha megállt volna az idő egy pillanatra ahogy a mosolygós kis szája szélén megjelenő gödröcskéket néztem.
Innentől kezdve egyre többször keveredtünk beszélgetésbe és mindig vártam a délutánokat amikor találkozhatunk.
Egy alkalommal a játszótéren a többi szülővel megbeszéltük hogy közösen ellátogatunk az állatkertbe.
Eljött a nagy nap és már előre vártam hogy egész nap láthassam. Forró délután volt, így mindenki lazán öltözött.
Kis rövidnadrág és egy kék selyem hatásu laza felső volt rajta. Azonnal kiszúrtam, hogy a formás nagy mellei és a kemény bimbója milyen sejtelmesen látszik a falat anyag alatt. Amikor csak lehetett, próbáltam ugy helyezkedni hogy minél többet lássak a melleiből is. Nagyon kellett vigyáznom, nehogy a gyerekek, a feleségem vagy az Ő férje észrevegye mennyire felizgatott és próbálok többet látni belőle. Szinte folyamatosan merevedésem volt, mert az egyik ketrec előtt ahogyan a ketrec felé nyúlt, a karját megemelve a ruha ujján keresztül oldalról megpillantottam az érzéki sötét bimbóját. Alig tudtam levenni a szemem róla, annyira formás cicije volt. Miután körbejártuk az állatkertet, megálltunk a padoknál uzsonnázni. Mi egy pokrócra ülltünk, Évi meg szinte rögtön mellettünk a padra ült le a családjával. Amikor felnéztem felé, teljesen ledöbbentem mert a rövidnadrágja szárán pont a fekete bugyijáig láttam be. picit félre volt csuszva a bugyi, így a z egyik széle szinte a puncija közepénél volt. Sajnos nem a legélesebben láttam és gyorsan el is kaptam a szemem onnan mielőtt lebuknék, da ahogy oda oda pillantottam, láttam, hogy szépen karbantartott de vörös punciszőr kandikált ki a bugyi szélénél.
Amint hazaértünk rögtön bementem a wc-be és a látványt felidézve szinte néhány húzással könnyítettem magamon.
Jópárszor eszembe jutott még ezután az a délután és felidéztem milyen látvány volt. De mivel mindketten házasok is vagyunk meg a körülmények sem olyanok voltak, megmaradt nálam plátói szinten a rajongás.
Egyszer aztán váratlanul mégis bedobott a sors egy kihagyhatatlan helyzetet az intim ismerkedésre.
Épp Hódmezővásárhely környékén jártam és néha, ha az idő is meleg, meg időm is van a munka mellett, meg szoktam állni az algyői vasúti híd lábánál található nudista résznél. Tökélete hely a felfrissülésre, mivel nincs nálam fürdőruha és törölköző általában, itt a nudista részen mégis lehet picit felfrissülni a tiszában és a kellemes nyugodt környezetben pár perc alatt meg szoktam száradni, így fél óra ilyen laza kitérő mindig jól szokott jönni.
Épp hazafelé tartottam, amikor felmerült bennem a gondolat a Tiszához érve, hogy ilyen forróságban leugrok picit a nudira.
Laraktam az autót a híd tövénél és elindultam befelé az ösvényen, már el is kezdtem vetkőzni, hogy mire a parthoz érek már teljesen meztelen legyek. Kezembe fogtam a ruhákat és teljesen hátra mentem a belső részek felé. Akkor vettem észre hogy egy pokrócon napozik már egy vörös Nő hanyattfekve. Odaköszöntem neki hogy jó napozást és ahogy felült, akkor vettem észre, hogy Évi az.
Mindkettem meglepetten néztünk egymásra a váratlan találkozástól. szinte egyszerre kérdeztük: – Hát Te????
Még mindig meglepődve gyorsan rávágtam hogy épp erre dolgoztam és be szoktam ide ugrani amikor erre járok néha picit hűsölni mielőtt hazaindulok. Szememből látta hogy én is kíváncsi vagyok Ő hogy került ide, és felvilágosított, hogy eredetileg hódmezővásárhelyi születésű és itt vannak a nagyiéknál a gyerekkel, amig a férje kiküldetésen van külföldön. Picit ki akart kapcsolni és ezért jött ki napozni mert jobban szereti a napot mint a szolit. Nem kellett mentegetőznie, azonnal rávágtam hogy örülök hogy így alakult és találkoztunk, legalább van beszélgetőtárs és ha nem bánja csatlakozok hozzá.
ahogy elindultam mellé, végigmért a szemével alaposan és lopva én is megcsodáltam a gyönyörű cicijét már igy teljes valójában. Punciját nem láttam akkor még, hiszen térdeit maga elé huzva beszélgetett velem.
Látta, hogy nincs nálam pléd és törölköző, igy intett hogy van még mellette hely a pokrócán.. Mellé hasaltam.
Vörös haján csillogott a napfény, és mellém hasalt Ő is.
– Tudod én is örülök, hogy igy alakult, nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetben találkozunk -mondta
– Az az érdekes, ogy nem érzem kellemetlennek a szituációt annak ellenére, hogy ismerjük egymást, sőt, inkább sokkal kellemesebben telik igy az idő. – válaszoltam
Rövid általános beszélgetés után nekem szegezte a kérdést:
– ugye jól láttam, ogy az állatkertben érdeklődtél irántam?
Hirtelen elakadt a szavam, de pár pillanattal később rávágtam: – Pedig igyekeztem hogy senki ne vegye észre.
Ezt széles mosollyal nyugtázta. Hosszu csend következett, azt hiszem egyikünk sem tudt biztosan mennyire nyitott a másikunk.
Felálltam és megkérdeztem jön e a vízbe. Válaszul ő is felállt és elindultunk a tiszába.lasan belemerültünk és élveztük ahogy felhevült testünket hűsíti a víz. picit úszkáltunk, de mivel hallhatóan egy motorcsónak közeledett és nem akartuk kockáztatni hogy vizi rendőrség kapjon rajta minket, gyorsan kijöttünk a vízből. Leültem a pokrócra és gyönyörködtem benne ahogyan felém tart a vízből. alaposan szemügyre vehettem végre a punciját. Ahogy az emlékeimben élt, izgató vörös pici szőr borította.
A testén csillogtak a vízcseppek, a puncijának a szőre a bejáratnál összeállt szálakból csöpögtette a tisza vizét.
Észrevette, hogy mennyire rajta felejtettem a szemem.
-Látom tetszik neked. – mondta mosolyogva.
– El sem hiszed mennyire- válaszoltam.
– De azt hiszem látom mennyire. -mondta érzékien, és a keményen duzzadó farkamra pillantott.
– Hát ezt nehéz lenne eltitkolnom így. -nevettem, miközben a felé meredő farkamat megigazitottam.
Körbenéztem. még senki nem volt a környéken.
– Nézd, ha köztünk marad, és szivesen megnézném közelebbről, ha már igy alakult. Sosem láttam még ilyen vörös puncit.
– Ha köztünk marad, én is szivesen megnézném a tiédet közelebbről, nekem meg még körülmetélt fasszal nem volt dolgom.
Mellé ültem a pokrócra és simogatni kezdtem a lasan száradó testét. végighuztam az ujjam a vállain és köldökétől a nyakáig.
Végigsimogattam az ujjaimmal a melle szélét amit halk sóhajjal hagyott jóvá. Megfogtam a cicijét és végigcsókoltam a bimbója körül. Megéreztem a kezét közben ahogy a combomon felfelé haladva lassan de biztosan megmarkolja a farkam és finoman huzogatni kezdi. Nyelvemmel megnyaltam a már keményen álló bimbóját és teljesen a számba vettem. Másik kezema combja felé indult és ujjaim lassan beleturtak a vörös szőrzetbe. pillanatok alatt sikamlóssá vált az ujjam a nedveitől és ellenállás nélkül csuszott a forró puncijába.megfurdultunk oladt fodulva egymás felé , fejünk egymás ölében. Épp széhuztam a kisajait és nyelvemmel a csiklója körül kalandoztam felfedezve az előbukkanó kis kemény szopogatnivalóját, amikor megéreztem a leheletét a farkamon. benyálazta a kezét és így nedvesen huzogatva a farkam és masszirozva a heréim a nyelvével a zacsimtól a makkomig végignyalt. Majd párat körözött a makkom pereme körül és végre bekapta a farkam. forróság futott végig rajtam amilyen érzékien és lágyan kényeztetett. picit hagytam becsukott szemmel ahogy szopott és kiélveztem minden pillanatát, de hamarosan én is bedugtam még egy ujjam a puncijába és mélyen nyalni kezdtem a kisajkai között és szopogatni a csiklóját. Szinte megállíthatatlanul csurgott belőle a nektár. ujjammal éreztem belül a g pontját masszirozva ahogyan szinte mint egy csarnok kitágul a puncija és még bővebben önti el a sikamlós kéj. Egyre hangosabban nyögött, majd a fejemet merősebban a combjai közé huzta. addig folyattam neki, míg remegve, mégis a sikolyt elharapva elélvezett. Csiklója szinte elviselhetetlenül érzékeny lehetett, hiszen minden további érintésre szinte fájdalmasan összerándult a teste.
– Akarlak.-Lihegte.
Ezzel a lendülettel megfogott és hanyatt fktetett. körbenézett és mivel még mindig senki nem járt körülöttünk, fölém guggolt. megmarkolta a farkam és a bejárathoz illesztette. Lassan, finoman rámült. felültem. Egymást átölelve kerestük egymás ajkait és vad csókba kezdtünk. közben a csípőjével finoman körözni, lovagolni kezdett. ahogy gyorsított a tempón, már kényelmesebb volt hanyatt feküdnöm. Egyik kezemmel a melleit simogattam, másikkal az érzékeny csiklóját. Egyre jobban kapkodtuk a levegőt mindketten. a popsija a lá nyultam és felvettem a mozgását. Gyurtam, simogattam a formás popsiját ahol értem.
Megéreztem, hogy mennyi nedű hátracsurgott. finoman simogattam a nedves ujjammal a popsija bejáratát és lovaglás közben picit be is csusztattam az ujjam, hogy közben a popsiján keresztül éreztem a puncijában mozgó farkam. ahogy megérezte az ujjazást a popsijában, pár pillanat mulva hangosan elélvezett. már nem bírta elharapni a feltörő orgazmusát.
a mellkasomra borultes szorosan átölelt. A mozgást most én vettem át és gyorsan kefélni kezdtem a még lüktető punciját.
Nekem sem kellett sok, pár pillanat mulva ki kellett huznom a farkam belőle. felüllt mellém és szorosan megmarkolta, majd ráfonta ajkait. erősen szopott és simogatta az ujjaival közben a herémet. jeleztem neki hogy mindjárt elélvezek. Hümmögve jelzett hogy a szájába mehetek el. hatalmasat ordítottam, pedig soha nem szoktam, valahogy a gyerek mellett leszoktam a hangos szexről, de ezt most nem lehettett visszatartani. több erős lövéssel élveztem a szájába. Soha nem élveztem azelőtt senki szájába. Fantasztikus érzés volt ahogy lenyelte.
Visszabujt a mellkasomra és finom csókok, simogatások közepette nyugodtunk meg. Épp időben végeztünk egymással mert ekkor ért mellénk pár fiatal srác. Végigmértek minket odaköszöntek és pár méterrel odébb letelepedtek.
Az órámra pillantottam és rájöttem hogy egy jó másfél órás megállás lett a tervezett félórából így Évinek is tudomására hoztam hogy sajnos mennem kell. Mivel neki is mennie kellett és a folyamatosan minket kukkoló fiuk jelenléte is zavarta, ő is velem tartott hazafelé. Az erdőben az ösvényen az autó felé még egy hosszu csókkal köszöntünk el egymástól és megadtuk egymásnak a privát mail címünket, hogy még védett környezetben a jövőben is beszélni tudjunk.
Innentől kezdve megváltozott a viszony köztünk, de a játszótéri beszélgetések megmaradtak, és a családunk előtt is ez a mi kis közös titkunk maradt. A folyatásról annyit, hogy kb egy éven keresztül szeretők maradtunk, és a második együttlétünk ami stabilizálta a szeretői viszonyunkat szintén hasonló váletlennek köszönhető, sőt, kifejezetten a feleségem hatására jött össze bár tudtán kívül.