Évivel közös lakóparkban élünk. Mégis a játszótéren ismertük meg egymást. Én a lányommal, ő a kisfiával volt lennt aznap délután. A honta mellett állva beszélgetni kezdtünk. Gyönyörü természetes vörös haja volt és olyan tiszta zöld szeme, hogy mosolyával a vesémig hatolt. Alakja a 30as korának megfelelt, érett szexi nő volt karbantartott nőies alakkal és szép nagy de testéhez kiválóan passzoló cicikkel.
Mindenféle ártatlan témáról beszélgettünk és bár már sokszor láttuk egymást valahogy sosem tünt fel eddig a pontig, hogy mennyire vonzó nő. Mintha megállt volna az idő egy pillanatra ahogy a mosolygós kis szája szélén megjelenő gödröcskéket néztem.
Innentől kezdve egyre többször keveredtünk beszélgetésbe és mindig vártam a délutánokat amikor találkozhatunk.
Egy alkalommal a játszótéren a többi szülővel megbeszéltük hogy közösen ellátogatunk az állatkertbe.
Eljött a nagy nap és már előre vártam hogy egész nap láthassam. Forró délután volt, így mindenki lazán öltözött.
Kis rövidnadrág és egy kék selyem hatásu laza felső volt rajta. Azonnal kiszúrtam, hogy a formás nagy mellei és a kemény bimbója milyen sejtelmesen látszik a falat anyag alatt. Amikor csak lehetett, próbáltam ugy helyezkedni hogy minél többet lássak a melleiből is. Nagyon kellett vigyáznom, nehogy a gyerekek, a feleségem vagy az Ő férje észrevegye mennyire felizgatott és próbálok többet látni belőle. Szinte folyamatosan merevedésem volt, mert az egyik ketrec előtt ahogyan a ketrec felé nyúlt, a karját megemelve a ruha ujján keresztül oldalról megpillantottam az érzéki sötét bimbóját. Alig tudtam levenni a szemem róla, annyira formás cicije volt. Miután körbejártuk az állatkertet, megálltunk a padoknál uzsonnázni. Mi egy pokrócra ülltünk, Évi meg szinte rögtön mellettünk a padra ült le a családjával. Amikor felnéztem felé, teljesen ledöbbentem mert a rövidnadrágja szárán pont a fekete bugyijáig láttam be. picit félre volt csuszva a bugyi, így a z egyik széle szinte a puncija közepénél volt. Sajnos nem a legélesebben láttam és gyorsan el is kaptam a szemem onnan mielőtt lebuknék, da ahogy oda oda pillantottam, láttam, hogy szépen karbantartott de vörös punciszőr kandikált ki a bugyi szélénél.
Amint hazaértünk rögtön bementem a wc-be és a látványt felidézve szinte néhány húzással könnyítettem magamon.
Jópárszor eszembe jutott még ezután az a délután és felidéztem milyen látvány volt. De mivel mindketten házasok is vagyunk meg a körülmények sem olyanok voltak, megmaradt nálam plátói szinten a rajongás.
Egyszer aztán váratlanul mégis bedobott a sors egy kihagyhatatlan helyzetet az intim ismerkedésre.
Épp Hódmezővásárhely környékén jártam és néha, ha az idő is meleg, meg időm is van a munka mellett, meg szoktam állni az algyői vasúti híd lábánál található nudista résznél. Tökélete hely a felfrissülésre, mivel nincs nálam fürdőruha és törölköző általában, itt a nudista részen mégis lehet picit felfrissülni a tiszában és a kellemes nyugodt környezetben pár perc alatt meg szoktam száradni, így fél óra ilyen laza kitérő mindig jól szokott jönni.
Épp hazafelé tartottam, amikor felmerült bennem a gondolat a Tiszához érve, hogy ilyen forróságban leugrok picit a nudira.
Laraktam az autót a híd tövénél és elindultam befelé az ösvényen, már el is kezdtem vetkőzni, hogy mire a parthoz érek már teljesen meztelen legyek. Kezembe fogtam a ruhákat és teljesen hátra mentem a belső részek felé. Akkor vettem észre hogy egy pokrócon napozik már egy vörös Nő hanyattfekve. Odaköszöntem neki hogy jó napozást és ahogy felült, akkor vettem észre, hogy Évi az.
Mindkettem meglepetten néztünk egymásra a váratlan találkozástól. szinte egyszerre kérdeztük: – Hát Te????
Még mindig meglepődve gyorsan rávágtam hogy épp erre dolgoztam és be szoktam ide ugrani amikor erre járok néha picit hűsölni mielőtt hazaindulok. Szememből látta hogy én is kíváncsi vagyok Ő hogy került ide, és felvilágosított, hogy eredetileg hódmezővásárhelyi születésű és itt vannak a nagyiéknál a gyerekkel, amig a férje kiküldetésen van külföldön. Picit ki akart kapcsolni és ezért jött ki napozni mert jobban szereti a napot mint a szolit. Nem kellett mentegetőznie, azonnal rávágtam hogy örülök hogy így alakult és találkoztunk, legalább van beszélgetőtárs és ha nem bánja csatlakozok hozzá.
ahogy elindultam mellé, végigmért a szemével alaposan és lopva én is megcsodáltam a gyönyörű cicijét már igy teljes valójában. Punciját nem láttam akkor még, hiszen térdeit maga elé huzva beszélgetett velem.
Látta, hogy nincs nálam pléd és törölköző, igy intett hogy van még mellette hely a pokrócán.. Mellé hasaltam.
Vörös haján csillogott a napfény, és mellém hasalt Ő is.
– Tudod én is örülök, hogy igy alakult, nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetben találkozunk -mondta
– Az az érdekes, ogy nem érzem kellemetlennek a szituációt annak ellenére, hogy ismerjük egymást, sőt, inkább sokkal kellemesebben telik igy az idő. – válaszoltam
Rövid általános beszélgetés után nekem szegezte a kérdést:
– ugye jól láttam, ogy az állatkertben érdeklődtél irántam?
Hirtelen elakadt a szavam, de pár pillanattal később rávágtam: – Pedig igyekeztem hogy senki ne vegye észre.
Ezt széles mosollyal nyugtázta. Hosszu csend következett, azt hiszem egyikünk sem tudt biztosan mennyire nyitott a másikunk.
Felálltam és megkérdeztem jön e a vízbe. Válaszul ő is felállt és elindultunk a tiszába.lasan belemerültünk és élveztük ahogy felhevült testünket hűsíti a víz. picit úszkáltunk, de mivel hallhatóan egy motorcsónak közeledett és nem akartuk kockáztatni hogy vizi rendőrség kapjon rajta minket, gyorsan kijöttünk a vízből. Leültem a pokrócra és gyönyörködtem benne ahogyan felém tart a vízből. alaposan szemügyre vehettem végre a punciját. Ahogy az emlékeimben élt, izgató vörös pici szőr borította.
A testén csillogtak a vízcseppek, a puncijának a szőre a bejáratnál összeállt szálakból csöpögtette a tisza vizét.
Észrevette, hogy mennyire rajta felejtettem a szemem.
-Látom tetszik neked. – mondta mosolyogva.
– El sem hiszed mennyire- válaszoltam.
– De azt hiszem látom mennyire. -mondta érzékien, és a keményen duzzadó farkamra pillantott.
– Hát ezt nehéz lenne eltitkolnom így. -nevettem, miközben a felé meredő farkamat megigazitottam.
Körbenéztem. még senki nem volt a környéken.
– Nézd, ha köztünk marad, és szivesen megnézném közelebbről, ha már igy alakult. Sosem láttam még ilyen vörös puncit.
– Ha köztünk marad, én is szivesen megnézném a tiédet közelebbről, nekem meg még körülmetélt fasszal nem volt dolgom.
Mellé ültem a pokrócra és simogatni kezdtem a lasan száradó testét. végighuztam az ujjam a vállain és köldökétől a nyakáig.
Végigsimogattam az ujjaimmal a melle szélét amit halk sóhajjal hagyott jóvá. Megfogtam a cicijét és végigcsókoltam a bimbója körül. Megéreztem a kezét közben ahogy a combomon felfelé haladva lassan de biztosan megmarkolja a farkam és finoman huzogatni kezdi. Nyelvemmel megnyaltam a már keményen álló bimbóját és teljesen a számba vettem. Másik kezema combja felé indult és ujjaim lassan beleturtak a vörös szőrzetbe. pillanatok alatt sikamlóssá vált az ujjam a nedveitől és ellenállás nélkül csuszott a forró puncijába.megfurdultunk oladt fodulva egymás felé , fejünk egymás ölében. Épp széhuztam a kisajait és nyelvemmel a csiklója körül kalandoztam felfedezve az előbukkanó kis kemény szopogatnivalóját, amikor megéreztem a leheletét a farkamon. benyálazta a kezét és így nedvesen huzogatva a farkam és masszirozva a heréim a nyelvével a zacsimtól a makkomig végignyalt. Majd párat körözött a makkom pereme körül és végre bekapta a farkam. forróság futott végig rajtam amilyen érzékien és lágyan kényeztetett. picit hagytam becsukott szemmel ahogy szopott és kiélveztem minden pillanatát, de hamarosan én is bedugtam még egy ujjam a puncijába és mélyen nyalni kezdtem a kisajkai között és szopogatni a csiklóját. Szinte megállíthatatlanul csurgott belőle a nektár. ujjammal éreztem belül a g pontját masszirozva ahogyan szinte mint egy csarnok kitágul a puncija és még bővebben önti el a sikamlós kéj. Egyre hangosabban nyögött, majd a fejemet merősebban a combjai közé huzta. addig folyattam neki, míg remegve, mégis a sikolyt elharapva elélvezett. Csiklója szinte elviselhetetlenül érzékeny lehetett, hiszen minden további érintésre szinte fájdalmasan összerándult a teste.
– Akarlak.-Lihegte.
Ezzel a lendülettel megfogott és hanyatt fktetett. körbenézett és mivel még mindig senki nem járt körülöttünk, fölém guggolt. megmarkolta a farkam és a bejárathoz illesztette. Lassan, finoman rámült. felültem. Egymást átölelve kerestük egymás ajkait és vad csókba kezdtünk. közben a csípőjével finoman körözni, lovagolni kezdett. ahogy gyorsított a tempón, már kényelmesebb volt hanyatt feküdnöm. Egyik kezemmel a melleit simogattam, másikkal az érzékeny csiklóját. Egyre jobban kapkodtuk a levegőt mindketten. a popsija a lá nyultam és felvettem a mozgását. Gyurtam, simogattam a formás popsiját ahol értem.
Megéreztem, hogy mennyi nedű hátracsurgott. finoman simogattam a nedves ujjammal a popsija bejáratát és lovaglás közben picit be is csusztattam az ujjam, hogy közben a popsiján keresztül éreztem a puncijában mozgó farkam. ahogy megérezte az ujjazást a popsijában, pár pillanat mulva hangosan elélvezett. már nem bírta elharapni a feltörő orgazmusát.
a mellkasomra borultes szorosan átölelt. A mozgást most én vettem át és gyorsan kefélni kezdtem a még lüktető punciját.
Nekem sem kellett sok, pár pillanat mulva ki kellett huznom a farkam belőle. felüllt mellém és szorosan megmarkolta, majd ráfonta ajkait. erősen szopott és simogatta az ujjaival közben a herémet. jeleztem neki hogy mindjárt elélvezek. Hümmögve jelzett hogy a szájába mehetek el. hatalmasat ordítottam, pedig soha nem szoktam, valahogy a gyerek mellett leszoktam a hangos szexről, de ezt most nem lehettett visszatartani. több erős lövéssel élveztem a szájába. Soha nem élveztem azelőtt senki szájába. Fantasztikus érzés volt ahogy lenyelte.
Visszabujt a mellkasomra és finom csókok, simogatások közepette nyugodtunk meg. Épp időben végeztünk egymással mert ekkor ért mellénk pár fiatal srác. Végigmértek minket odaköszöntek és pár méterrel odébb letelepedtek.
Az órámra pillantottam és rájöttem hogy egy jó másfél órás megállás lett a tervezett félórából így Évinek is tudomására hoztam hogy sajnos mennem kell. Mivel neki is mennie kellett és a folyamatosan minket kukkoló fiuk jelenléte is zavarta, ő is velem tartott hazafelé. Az erdőben az ösvényen az autó felé még egy hosszu csókkal köszöntünk el egymástól és megadtuk egymásnak a privát mail címünket, hogy még védett környezetben a jövőben is beszélni tudjunk.
Innentől kezdve megváltozott a viszony köztünk, de a játszótéri beszélgetések megmaradtak, és a családunk előtt is ez a mi kis közös titkunk maradt. A folyatásról annyit, hogy kb egy éven keresztül szeretők maradtunk, és a második együttlétünk ami stabilizálta a szeretői viszonyunkat szintén hasonló váletlennek köszönhető, sőt, kifejezetten a feleségem hatására jött össze bár tudtán kívül.
Címke: amatőr
A közös feleségek
Mi vagyis Jani,Laci,és Bandi egypetéjű hármas ikrek voltunk. Ez annyiba jó volt,hogy amikor rákaptunk a lányokkal való szeretkezésekre ,ha valamelyikünk nem ért rá a másik ment el helyette megbaszni a másik testvér nőjét. Mi sose voltunk féltékenyek egymásra és sokszor meg is lestük egymást amikor a testvér valamelyik baszta a csajunkat. Később megbeszéltük hármasban,majd a lánnyal is,hogy ezentúl mind a hárman a férjük leszünk és együtt megyünk mindenhová még az ágyban a leányzó lába közé is. Amikor megvolt az esküvő és mindhárman bekerültünk az igazolványokba. Elmentünk nászútra.
Persze a szállóba olyan ágyat kértünk,hogy két kétágyas szobát intéztek részünkre amit persze pénzel lehetett megoldani,hogy az ágyak egymás mellé kerültek.A nászéjszakán végre egymás után mind a hárman megbasztuk a csajokat és a végén meg egyikünk a seggébe a másik a pinájába a harmadik a száját baszta és élvezte tele.persze aki megbaszta először a nászéjszakán a csajt az fel is csinálta. Másfél év múlva a másik is aztán megint másfél év után a harmadik is felcsinálta a közös feleséget és így mindenkinek három gyereke volt, de közben kiderült az egyetlen asszonynak nem voltunk elég és másokat is befogadtak a lábaik közé.
Mikor megtudtuk ezt valahányszor a feleségeink megcsaltak bennünket mi is megbasztuk a mások feleségeit. Sokszor mi küldtünk srácokat a feleségeink lába közé és élveztük ahogy basszák.Lassan az apusaink is rájöttek a zsiványkodásunkra és ők is sokszor megbaszták a saját lányukat és mást is beszerveztek a csajoknak,így azok rengeteg férfit fogadtak a lábuk közé.Az egyik külföldi nudista kempingben amikor mások is rájöttek a turpisságunkra,sokszor cseréltünk egy két éjszakára az asszonyokat. persze sose viseltek a férfiak gumit és a leányzónak spirál volt feltéve.Valahányszor volt táncmulatság mindig meztelenül fogtuk körbe az asszonyunkat és sorba baszta az aki akarta.
Megkúrtam az osztálytársnőimet
Beértünk az első óránk kémia volt és ugye a kémia elég gáz óra szóval ilyenkor kiszokta nekem verni ma is kiverte nekem nagyon jó volt… Óra után azt mondta a tanárnő, hogy maradjunk mert akar velünk beszélni. Egyből elmondta, hogy látta, hogy mi történt a pad alatt nagyon féltem, hogy mi fog történni mindenre csak erre nem számítottam… Már vettem volna elő az ellenőrzőm, hogy beírjon egy szaktanárit de ehelyett azt kérdezte, hogy szexeltünk már e én egyből rávágtam, hogy igen erre ő azt mondta, jóó és mit szólnátok ha én is becsatlakoznék egy 25-26 éves szexi barna hajú kis mellű de gyönyörű feszes fenekű csaj volt így úgy gondoltam miért ne azt mondtam, hogy jó de akkor kémiából mindketten ötösök leszünk év végén és nem lesz semmi következménye ennek a mainak meg a többinek sem ami ezután fog jönni erre azt mondta ha minden héten 2-szer 3sban dugunk akkor rendben én belementünk és felszólított, hogy kezdjük el mi és majd ő becsatlakozik eskü mintha egy pornóban lettem volna…. Elkezdtünk smárolni aztán lekerültek a ruhák és elkezdtem nyalni a punciját jó nagy csiklója volt amit nagyon szeretett ha izgattam kb 10 perc alatt kétszer élvezett el azt mondta a tanárnő, hogy jó most lefognak egyszerre szopni én elővettem a farkam nem volt nagy még most sem az csak 13cm. leszoptak ketten és a szájukba élveztem minden cseppet lenyalt a tanárnő mindenhonnan…
Aztán azt mondta, hogy basszam meg a barátnőm.. Én meglovagolt egy idő után a fejemre ült és nyaltam de egy idő után abba kellett hagynom mert már nagyon az élvezés határán voltam beleélveztem a barátnőmbe ezután azt mondta, hogy nyaljam ki őt is a tanárnő kérésének eleget téve kinyaltam a tanárnő nagyon sikított már ő is elélvezett újra megmerevedett a faszom és megbasztam a tanárnőt is hiába akartam elélvezni de nem sikerült nagyon tetszett a tanárnőnek ahogy baszom a ki pináját a csajom addig masztizott majd gondoltam meg dugom a seggét is a tanárnőnek ezt is engedte nagyon élvezte lesmárolt megjegyzem nagyon jól csinálta….
Végül megujjaztam mindkettőt adtam a pinájukra egy-egy puszit és azóta 2szer kúrtam őket még meg ugyanígy….
A megrontó
Volt egyszer egy fiú, akit Viktornak hívtak. 20éves volt, de már több szexuális tapasztalattal rendelkezett, mint a legtöbb férfi egész életében, több mint száz lánnyal szeretkezett. A szüzek megrontójaként is hírhedt volt falujában.
Történt egyszer, hogy elcsatangolt és egy messzi erdőbe tévedt, ahol még sosem járt azelőtt. Május volt, a nap sütött, a levegő pedig virágillattal teli volt. Egyszer csak sikoltozásra lett figyelmes. A hang irányába indult és nem sokkal később meg is látta a forrását, egy fiatal lányt éppen megerőszakolni próbált két vele egykorú fiú. A lány hangosan kiabált, hogy engedjék el, de ők csak röhögtek a tehetetlenségén, mivel sarokba szorították.
Viktor előugrott az egyik bokor mögül és azt mondta nekik: Hagyjátok békén a lányt!
Azok kajánul mosolyogva feleltek: Mert különben mi lesz? Ne ugass bele, mert pórul jársz…
Ilyesmi válaszra számított, ugyanis megrohamozta a fiút, ledöntötte a lábáról, elkezdte csépelni ütésekkel, amitől a földre került, ott egy hatalmas jobb egyenessel ki is ütötte. A másik otthagyta a fához szorított lányt, megpördült a tengelye körül és a fiú felé ütött baljával, de ő kikerülte, kigáncsolta a lábával, bírkóztak egy ideig aztán néhány pofon csattant és társa is eszméletlenül esett össze.
A lány nagyon meg volt rémülve, odament hozzá Viktor vigasztalni. Csak ekkor vette észre milyen gyönyörű. Mintha maga Aphrodité szállt volna elé, egyből szerelmes lett földöntúli szépségébe. Aprólékosan megfigyelte. 175cm magas lehetett, maximum 60kg, karcsú testalkatú, nyárias öltözetén keresztül jól látszott dekoltázsa. Miniszoknyát és ujjatlan, átlátszó pólót viselt, ami alatt valószínüleg nem is hordott melltartót. Hosszú szőke haja volt, kék szeme és gyönyörű, tükörsima arca. Megölelte majd így szólt hozzá:
-Ugye nem bántottak?
-Nem -szipogta
A lánynak ellenállhatatlan vonzereje volt, ráadásul valami különlegesen finom illatú parfüme is volt, aminek az illata is elragadó. Nem csoda, hogy azok a huligánok rátámadtak. Ilyen káprázatos lányt csak a mesékbe látni.
-Hogy hívnak?
-Kinga vagyok, és te?
-Viktor
-Hát köszönöm, hogy megmentettél Viktor… sokkal tartozom neked.
-Á, ugyan szóra sem érdemes. Ezek a gazfickók megérdemelték, amit kaptak, örülhetnek hogy életben hagytam őket.
-Nem, én tényleg meg szeretném köszönni neked valahogy, de sajnos nincs pénzem
-Tényleg semmiség az egész
-Ragaszkodom hozzá
-Hát jó, ha ennyire szeretnéd, esetleg maradhatnék nálad ebédre?
-Persze -mosolyodott el Kinga
Viktor ilyen szép mosolyt még soha nem látott
-Messze laksz?
-Nem, itt lakok 1órányi járásra
Tudta hogy ma ismét rá mosolyog a szerencse.
Egy ösvényen bandukoltak, amíg elértek egy kis kunyhót, ahol már forrt a húsleves.
A lány sütött neki marhasteaket is, ami nagyon ínyére volt Viktornak.
Főnyeremény ez a csaj-gondolta- nemcsak szép, de még a konyhában is otthon mozog
Miután megebédeltek Viktor szólalt meg először:
-Szüleiddel laksz itt?
-Igen anyámmal, de ő ma elutazott és csak holnap jön.
Tovább kérdezgette a naív lányt, úgy tervezte pár óra alatt feltöri a jeget és akkor együtt hálhatnak.
-Na és van párod?
-Nincs, ami azt illeti még udvarlóm se volt.
-Furcsa
-Anyám soha nem enged az erdőn túlra, fiúkat meg alig látok az erdőben, és ha látok is, azok általában veszélyesek, mint az a kettő, aki megtámadott
-Szörnyű lehet így, barátok nélkül élni.
-Azért annyira nem rossz. Szeretek itt élni békében, nyugalomban.
-De ha nem volt még kérőd, akkor szűz vagy, igaz?
-Igen, sőt még csak nem is csókolóztam 18éves létemre -pirult el Kinga
-Na és mennyit maszturbálsz?
-Még azt se csináltam -felelte
-Ez furcsa
-Miért lenne az?
-Nálunk a szép lányok már 13-14évesen elvesztik a szüzességük.
-És?
-Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam -bókolt Viktor
-Köszönöm -zavarba jött-izééé mit szólnál ha…
-Mi?
-Hát tudod…te is tetszel nekem és…
-Még mindig nem értem.
-csináhatnánk azt…
Viktor értetlen arcot vágott
A lány összeszedte magát és kibökte végül:
-Nem akarsz velem szeretkezni? Odaadnám neked a szüzességem, amiért megmentettél.
Viktor nagyon megdöbbent, általában a lányokat órákig kell fűzni, hogy lefektethesse őket, ráadásul ez még szűz és gyönyörű is.
Fél órája ismerkedtek meg de már neki adná a legféltettebb kincsét.
-Ha nagyon szeretnéd szexelhetek veled -válaszolta kajánul
-Örülök, akkor izéé hogy is kell azt kezdeni?
-Nem tudod hogy kell!?
-Nem, anyám otthon taníttat és a szex nála tabu.
-De azt azért tudod, hogy hogy születik a gyerek.
-Persze, azt még oviban megtanultam, amikor apám még velünk volt.
-Biztos ezt akarod? Ha belevágunk nincs visszaút
-Igen, szerelmeskedni akarok veled!
-Jó, először is gyakorolhatnánk a csókolózást. Tudod hogy kell?
-Nem igazán.
-Akkor megmutatom.
Odahajolt Kingához és lágyan megcsókolta ajkát. Kinga kissé oldalra hajtotta a fejét és elpirult. Viktor lassan mozgatni kezdte nyelvét Kinga szájában, majd egyre vadabban smárolni kezdett vele.
1perc után kivette és megkérdezte:
-Na milyen volt?
-Csodálatos!Soha nem gondoltam volna hogy a csókolózás ilyen élvezetes.
-Most te is mozgasd a nyelvedet!
Kinga bólintott, szájaik ismét találkoztak
Ezúttal Kinga is beleadott apait-anyait, nyelve táncolt a fiújéval
Így smaciztak 1órán átt, aztán így szólt viktor:
-Na ez elég volt előjátéknak, térjünk is át a szexre
Levetkőztek pucérra, viktornak meztelenül még jobban tetszett a lány, napbarnított bőre, hosszú lábai, nagy kerek mellei, és borotvált puncija volt. Mintha csak álmai nőjét látná maga előtt.
Kingának is nagyon tetszett Viktor, jóképű volt, kemény bicepszeit befeszítette és a kockahasa is jól állt neki, ráadásul magas is volt és tekintélyparancsoló, péniszt pedig most látott életében először.
Meg is jegyezte hogy sokkal nagyobb, mint gondolta.
Viktor elnevette magát:
-És még nem is láttad mereven.
-Akkor mutasd meg.
-Ha dugni akarsz, csináld amit mondok te kis lotyó
-Igenis -felelte Kinga
-Most szeretném ha lehajolnál elém, a kezedbe vennéd a farkam és szép lassan huzogatnád magad fele.
Kinda így is tett, amitől a pénisz megkeményedett, csak nőtt és nőtt, Kinga ámult-bámult. Majd mikor úgy látta nem nő tovább megkérdezte:
-Minden férfinek ilyen hatalmas a pénisze?
-Nem az enyém sokkal nagyobb mint egy átlagos, 26cm hosszú és 18cm a kerülete -mondta büszkén
-Az tényleg óriási, belefér ez egyáltalán a puncimba?
-Elég szűk pinád van, de én majd belegyömöszölöm a farkam, ne aggódj
-Sok lánnyal csináltad már?
-Nem, nekem is ez az első -hazudta Viktor
A lány két kézzel verte ki neki, nagyon hamar rájött a jó technikára.
-Ügyesen bánsz a fasszal -jegyezte meg neki
15perc után így szólt Kingának: -Jó nagy cicijeid vannak, úgyhogy most próbáld meg ugyanezt azokkal!
Kinga megfogta két mellét és a merev farkat körbefogva mozgatni kezdte őket.
-Így -kérdezte szemérmesen
-Úgy
Ilyen szuper tejeskannái vannak és egyedül én láthattam és érezhettem őket, tényleg a szerencse fia vagyok -gondolta magában Viktor
Újabb negyedóra után ismét szólt a lánynak, hogy fejezze be.
-Jól van most vedd be a szádba és kezd el szopni. Próbáld meg minél mélyebben és gyorsabban cumizni. Ha hányingered van egy bizonyos pont után, akkor tartsd még ott és szopogasd, így majd fokozatosan megtanulod a mélytorok technikát és képes leszel tövig szopni még az én nem mindennapos méretemet is.
Kinga elkezdte az orális kielégítést, meglepően jól ment neki, a fallosz 2/3-adát tudta lenyomni a torkán első próbálkozáskor, 20perc után viszont már az egész fasz a szájában volt. Élvezte, hogy örömet okozhat neki. Végig követte a fiú utasításait, folyamatosan a szemébe nézett és szinte fél óra alatt a szopás minden trükkjét megtanulta.
-Jól csinálod te kis ribanc, a szopós szád pont a farkamra illik -mondta, miközben mélytorkozták
Kinga érezte, hogy nedvesedik a puncija, nagyon felizgatta a mocskos beszéd
1óra után már nem bírta tovább tartani az orgazmust Viktor -Mindjárt elélvezek, legyél jó kislány és nyeld le az összes gecimet, nehogy egy csepp is kárba vesszen!
Beleélvezett a szájába, az egy hetes önmegtartóztatás eredménye fél liternyi sperma lett, amit Kinga alig bírt nyelni.
Viktor jobban szeretett a lányok arcára élvezni, de most nem akarta elcsúfítani ezt a tökéletes arcot.
Miután az utolsó cseppet is kiszívta pasija dagadó farkából megköszönte a friss nedűt:
-Fincsi folyadék jött ki belőled
Ritka nagy tehetsége van a szopáshoz-gondolta Viktor-de mondjuk erre találták ki a lányok száját, nem az ostoba fecsegésre.
Ezután Viktor felemelte a faszra epekedő lányt és bevitte egy hálószobájába, ott ledobta a puha franciágyra. Az ágyon fekve még vonzóbbnak találta a lányt.
-Készen állsz, hogy széjjelbasszalak?
-Igen, tégy a magadévá
-Biztos nem akarsz védekezni? Ha belédélvezek terhes is lehetsz.
-Nem zavar, sőt szeretném is hogy felcsinálj. Örömmel szülnék neked gyereket.
Falloszát a lány hüvelyéhez illesztette és egy nagy lökés után már benne is volt. Érezte, ahogy átszakítja a szűzhártyát és megszentségteleníti az érintetlen lányt. A lány sikoltott fájdalmába, ami nagyon felizgatta a kanos fiút.
-Úristen de vastag, mindjárt szétfeszít belülről -panaszkodott
Nagyon vissza kellett fognia magát, legszívesebben már most teljes erőből ostromolná a lány bennsőségeit. Úriember módjára megkérdezte:
-Nagyon fáj? Akarod, hogy abbahagyjam?
-Igen, de el tudom viselni, csak várj még egy kicsit mielőtt elkezded mozgatni
Még épp csak a pénisz feje volt benn, de a lánynak már ez is hihetetlen fájdalmat okozott
Viktor beljebb nyomta, amire ismét hangos sikítással válaszolt
-Ahhhh, hogy lehet valami ilyen nagy? Ugye már bennem van az egész?
-Dehogy, most van benn kb félig, ez lenne egy átlagos pénisz hossza -mondta Viktor
-Jajj nekem, már így is nagyon mélyen bennem van
-Mindjárt hozzászokik a puncid a vastagsághoz és akkor elkezdem majd mozgatni
-Jó, de óvatosan mert tényleg nagyon szorít
5perc után még mélyebbre nyomta aztán még mélyebbre és Kinga minden egyes alkalommal feljajdult
Hihetetlen, de tényleg az egész fasz belefért kingába, kb amikor 20cm-ig volt benne, érzett egy még a szűzhártya elvesztésénél is fájdalmasabb behatolást…egyenesen a méhébe. A pénisz pontosan megegyezett az ő méreteivel, a méhe belső falától 1cm választotta el.
Fél óra után a hüvelye már eléggé kitágult, ahhoz hogy Viktor mozgatni kezdje méretes szerszámát.
-Fáj még? -kérdezte egy idő után a lánytól
-Igen, egy kicsit, de ennél azért csinálhatod gyorsabban
Viktor gyengéden megcsókolta a lányt aztán elkezdte mozgatni farkát, a lány eleinte fájdalomtól sikítoztt aztán már az élvezettől.
Pár percenként gyorsította a tempót, 1óra után már maximális sebességgel baszta a lányt, aki extázisba esett az isteni érzéstől.
-Csináld keményebben -üvöltötte- mindjárt elélvezek
-Még hányszor mocskolsz össze? -súgta a lány fülébe
-Remélem még soksz…ahhhh
Pár percre abbahagyta a mozgást, hogy kipihenhesse magát, mindketten izzadtak, már lassan 3órája csinálták megállás nélkül
-Akkor a faszod mint egy lónak -szólalt meg Kinga
-Lehet -vigyorodott el Viktor- viszont te lenyelted ezt a „lófaszt”
-És nem csak a méreted elképesztő, a technikád és az állóképességed is!
-Szóval szerinted jó szerető lennék?
-Az nem kifejezés! Én nem voltam még más pasival, de te isteni vagy, ennél jobb érzést elképzelni sem tudnék. Ráadásul neked is ez az első alkalmad.
-Ha akarod egész éjjel csinálhatjuk
-Naná, hogy akarom, elég is a dumából, kezdj el sunázni
6órán keresztül dugtak, Kingának közben 15-ször volt hüvelyi orgazmusa, aztán Viktor végül beleélvezett a méhébe jó néhány deciliternyi ondót. Kinga beleremegett az érzésbe, utána még perceken keresztül érezte magában a férfi nemi szervet, teste elzsibbadt, semmi másra nem tudott gondolni, csak, hogy mennyire szereti a szexet. 1nap alatt nimfomán kis kurvává lett.
Szusszantak egy órát, aztán Kinga így szólt:
-Imádlak -lihegte, azt akarom, hogy a segglyukamba is behatolj
-Análisan akarod??
-Igen
-De hisz ezt a fájdalmat is alig bírtad, az ennél 10-szer keményebb lesz
-Kibírom! Meg amúgy is csak az elején fájt, a végére már teljesen elmúlt és csak a tiszta élvezet maradt. Úgy éreztem, mintha a Mennyországba lennék.
-Hát nem tudom, seggbe még nem sok lánnyal csináltam -elszólta magát, de a lány nem is törődött vele, annyira elkábult a szex után- nekik is kínszenvedés volt, ekkora fasszal egyszerűen nem lehet élvezetes
-Engem nem érdekel, hogy fájdalmas, az is boldoggá tenne engem, ha örömet okozhatnék neked!
Viktor tudta, hogy a lány elvesztette az eszét, de nem bírt ellenállni a kísértésnek hogy egy ilyen dögös és szexre éhes lánynak ne tegyen a kedvére.
-Végülis megpróbálhatjuk, de azt kutya pózban kell csinálnunk
Kinga lekászálódott az ágyról, karjaival belekapaszkodott az ágytámlába és bepucsított
Viktor odament hozzá és farkát segglyukához kezdte dörgölni merev dákóját
-Mehet a menet?
-Igen
Minden erejére szüksége volt, hogy belenyomja a lányba farkát, mert az nagyon szűk volt.
Azt hitte a lány nem tud hangosabban kiabálni, de tévedett. Majdnem beszakadt a dobhártyája olyan hangos volt. Ha nem az erdő közepén lettek volna, valószínüleg már tucatnyian rontottak volna a házba, hogy megtudják miért üvöltenek.
A behatolás után a fasz végigsiklott a végbelen, egészen a legvégéig majd a vastagbelen folytatódott. Legalább 2-szer vastagabb volt, mint amit még el tudott volna viselni, valószínüleg kárt is tett benne, amit nem árult el a lánynak. Vér buggyant elő Kinga seggéből.
-Még mindig folytatni akarod?
-Igeeen, csináld meg a seggemet is -mondta könnyezve
Itt is ki-be mozgatta hímvesszőjét, amitől még több vér bukott ki a felszínre. Sok energiájába került, hogy mozgásra bírja csípőjét a fiú, mert a csaj tüzességétől csak a puncija lett nedves, a seggét szárazon kellett megbasznia.
Ennek ellenére Viktornak nagyon tetszett, még mindig iszonyúan fel volt izgulva a lány testére, főleg a seggére. Az átlagosnál nagyobb volt, de sokkal formásabb, feszesebb is. Kúrás közben jól el is fenekelte, ami 4óra szeretkezés után már vörösen izzott a bőrén. Az ugrándozó melleit is tapizta az aktus közben.
Miután a seggébe is élvezett, a lány elájult. Ő hullafáradtan minden maradék energiáját összeszedve felöltözött. Utoljára félresöpörte a lány arcába hulló platinaszőke haját és homlokon csókolta. Eszméletlen feküdt a földön és még mindig vérzett a hátsó fele. Elköszönt tőle és távozott, soha többé nem látták egymást. A lány rózsaszín csipkés tangabugyiját azért megtartotta emléknek.
Dél lett, mire Kinga felbéredt, anyja 2órával később meg is érkezett, napokig kérdezgette mi történt vele, mert látta, hogy a lány érzéki, szüzies viselkedése a múlté, Kinga soha nem árulta el neki mi történt, viszont az ülés nagyon fájdalmas volt neki a következő napokban, és Viktorral való találkozás utáni néhány héttel később pedig jöttek a reggeli rosszullétek és kiderült, hogy egypetéjű hármasikreket vár. 9hónappal később pedig megszülte lányait, de ez már egy másik történet…
A szomszéd srác szétdugott
A férjem kurvára nem akart megbaszni már egy ideje, úgyhogy a szomszéd sráccal baszattam széjjel magam.
Talán 2 éve történt, mikor még a szomszédban lakott egy fiatal pár. A lánnyal jóban voltam, így átjártam hozzájuk sokat. Egyszer átmentem beszélgetni, de csak a fiú volt otthon, tudtam hogy tetszek neki, mert mindig bámult mikor ott voltam.
Ittunk pár pohárral, inkább mondanám azt is hogy berúgtunk. Kimentem a fürdőbe, és mikor vissza mentem volna a szobába, utánam jött. Elmeséltem neki,hogy a férjemmel már régóta nem volt semmi, stb. Ekkor elkapott és elkezdtünk csókolózni. Benyúlt a bugyimba, és elkezdte masszírozni a pinámat, majd felültetett a mosógépre, levette a ruháimat, csak a harisnyám maradt, elővette a farkát, és a talpaim közé rakta.
Aztán lerángatta rólam a többit is,és vadul megbaszott a mosógépen, majd a kádnak döntött, és ott is megdugott hátulról, és utána szétnyalta a pinám és a seggem, majd a hátamra kiverte a farkát. Mikor hazamenni készültem, még a széken ültem, a számba adta a faszát, és én nem tehettem mást, indulás előtt jól leszoptam, a ruhámra élvezett…
A chatszex folytatódik
Már nem először szexelek a chaten, de mindig jó együtt elélvezni a másik oldalon lévővel. Főleg rendszeres szex-chat partneremmel.
Most már nagyon kívánlak, találkozni akarok veled…, csak az a nagy távolság ne lenne köztünk… a fél világot kellene átszelnem, hogy magadévá tégy egészen, ne csak online szavakkal, csak képzeletben…
Most írtad felhúztalak, és hogy már lüktetve kifigyel a farkad a nadrágodból. Mintha keresne valamit?!
Várj… teljesen beindítod a fantáziám…
Már látlak, mintha csak ott lennék nálad a szobádban, dobog a szívem, érzem az illatod is…
Hé… ne keressen tovább! Ne keressen mást! Itt vagyok én!
Kellesz… akarlak!
Oooh, ha így látlak Tigris nem tudok ellenállni Neked! Fel vagy ajzva! Erős vagy és kemény! A vágytól duzzadt! Vérbő, piros-rózsás, selymesen finom! Sehol máshol nem ilyen finom a bőröd, talán csak az ajkaid….
Engem kívánsz?! …a tekinteted… őrjítő!
Elönt a forróság engem is. Sikamlós kéj árad szét bennem. Minden porcikám érted sóhajt.. Össze csordul a nyálam a számban, és a combjaim közt…
Nézz a szemembe! Eléd ereszkedem. Nézz a szemembe!!! Nem kell, hogy marokra fogjalak, annyira hegykén meredsz. Az egyik tenyeremmel a mellkasod karmolom és dörzsölöm… Csak a szemembe nézz! A dús, puha, szexis ajkaid simítom az ujjaimmal. Megragadod erősen a csuklóm. A másik kezed a nyakamon hátra siklik a tarkómra, a hajamba. Az arcom a tenyeredbe simítom, bele dörzsölődzködöm, mint a macska! A másik kezem már a férfiasságod páros bizonyítékát masszírozza finoman. Meg-megmordulsz, élvezed….. de ez már kevés Neked, alig várod, hogy a számba vegyelek… Az ujjaid a hajamba markolnak, kérnek ……a szemeid könyörögnek…
Körbe cirógatom a nyelvemmel, s csókolgatni kezdem… Közben a csuklóm már annyira szorítod, szinte elzsibbad, szopogatod az ujjaim, míg én a férfiasságod. Elbódít az illatod, az érzés az ajkaimon, veled a számban.
Lassan mindketten elveszítjük az eszünk, nincs kontroll, csak a testünk lángol és semmi más már nem számít, csak a mámor és a kéj, amit egymásban ébresztünk….
Finom vagyok veled, de egyre mohóbb… Érzed milyen érdes a szájpadlásom, milyen mély a torkom…, hogy nem hasonlítható semmihez, ha ott és úgy masszírozom a nyelvemmel a farkad a
legérzékenyebb pontján, hogy ennél jobb nem létezhet?!
Imádom, ahogy utat engedsz a gyönyörnek, hallatod a hangod. Ez engem felhergel és segít, hogy tudjam hogyan okozhatok neked még nagyobb örömet… Egyre feszesebb vagy, majd elcsattansz,
de… most még nem teheted!!!
Felállok! Nézed a meztelen testem… a karcsú derekam ívét, a csípőm domborulatát, a sportosan kicsi, kerek feszes melleim. Végig simítasz élvezettel, talán így simítja a szobrász a már majdnem kész tökéletesnek vélt művét! Magadhoz vonsz, az orrod a bőrömhöz dörgölöd és nagyot szippantasz belőlem, beleborzongsz.. Az egyik tenyereddel a mellemet, a másikkal a kerek fenekem markolod, gyúrsz. Nyögdécselek, de már többet kívánok… Az egyik lábammal a combodra térdelek, feltárva a legérzékenyebb testrészem… Kívánod, hogy belém csorgasd a nyálad! Megcirógatsz, már oly nedves, forró és vérbő vagyok! Lágyan megsimítasz…. belém nyúlsz, megfeszítesz… kéjesen felnyögök… Most már akarlak egészen! Engedj az öledbe ülnöm!
Csak lassan, határozottan és mélyen… nagyon, nagyon mélyen érezlek magamban. Most ne sürgess, ezt imádom, had élvezzem. Hátra szegem a fejem, ahogy először belém hatolsz mindenem összerándul… a méhem és mélyen minden kis izmom, amikről nem is tudnám egyébként, hogy léteznek… ahogy ez neked is pont ekkora élmény elmerülni bennem… Már ez egy fél orgazmus….oooh, Tigris!
A hátad, a mellkasod karmolom, simítom a tenyeremmel.. Élvezlek… S teszed ezt Te is velem. Simítod és markolod a melleim, érzékien csókolod, játszol velük. Édes és finom…. még!
Ahogy mozdulok egyre szűkebb vagyok… Csak lassan… csak hosszan és nagyon mélyen… Ahogy kifordítom hátrafelé a csípőm meghajlítalak, most megint ott, azon a ponton ingerellek ahol a legnagyobb élvezettel jár Neked. Így csókollak, szopogatlak lent…… és fent ajkaimmal a szád, az állad, a nyakad. Tépném a hajad, ahogy az ujjaimmal közé túrok, de túl rövid, ki-ki csúszik a szorításomból…
Csókolj Tigris! Lágyan és érzékien…. Vadulj és harapj! Harapd az ajkaim, a nyakam. Had érezzem a leheleted a fülemen, csak alig érsz hozzá… súgod, hogy jó velem… ez annyira kéjes! – mindenem összerándul tőle, és borzongok… A fenekem fogod marokra, szétfeszítesz, ettől még szorosabbra fűződöm köréd… te is élvezed …és egyre inkább. Ahogy fogsz segíted diktálni az ütemet, ahogy neked jó. Ahogy erősen kifordítom a csípőm a csiklóm is hozzád dörzsölődzik, ahogy szét feszítesz méginkább, már nem először szakítom meg a mozgást, mert minden erőm elhagy…
Annyira jó veled…. És hangosak vagyunk, ez csak gátlástalanul, zajosan jó…
Pillanatra felszáll előtted a köd. Bármennyire is jó így… Te Férfi vagy, nem hagyhatod, hogy Nő csináljon Téged…. oooh az egód, ….az kell nekem!
Felállítasz, az asztalon félre lököd a laptopod, a bögrét, a könyveket rádöntesz… Az asztalon túlnyúlva a szélébe kapaszkodok, végig simítod a gerincem ívét, körbe dörzsölöd tenyérrel a fenekem, karmolod, megmarkolod, iszod a látványt!!! És belém hatolsz újra. Homorítok ahogy csak bírok, hátra szegem a fejem… ahhh! Előre nyúlsz, végigsimítod a melleim, a megfeszült, kiemelkedő bimbóim csiklandozzák a tenyered, kicsit elidőzöl, de nem soká.
Kérlek marj belém, ereszd a fogaid a tarkómba, ahogy a hím tigris tartja fogva a nőstényt a párzás alatt… Biztosan macska voltam valamely előző életemben, mert ettől teljesen kész vagyok….És ez hergel téged is, hogy engem felajz a durvaság!
Fogod kétoldat a csípőm széttárt ujjakkal, erősen… ellentartasz az egyre erősödő lökéseidnek. Kérlek ne kímélj, csak csinálj keményen, férfiasan, ahogy kívánod… én is úgy szeretem. Az asztalról hullanak az apróbb tárgyak, de kit zavar… kopog az aztalláb…. Teljes önkívületben vonaglunk együtt….
aaah… aaaah…aaaaah…. Most ne hagyd abba Tigris! …mééég!!! Döngess még… még!!
…Ahogy közeleg a vég egyre szűkebb vagyok, te pattanásig feszülsz…. ez annyira tökéletes…. És egyszerre élvezünk el. Minden ízükben remegünk mindketten… Míg tart rám hajolsz…Érzem a tested súlyát… de jó! …még belém harapdálsz, én a tenyeredbe csókolok.. Szuszogunk… összepislantunk, sóhaj, rövidke mosoly….
…. Kézen fogsz, egymást támasztva átkecmergünk a kanapéra és benyalunk egy nagy adag citromfagylaltot… Nem igen beszélünk, csak időről-időre cinkosan összemosolygunk….
… a lila köd kezd leereszkedni… hirtelen pajkos ötlet… repül egy kanálnyi citromfagyi! „Hé, nem vagy normális?!” „Na ne, hallod ne csináld!”
Repül a következő. …Tessék-lássék tiltakozás, birkózás. „Ezt kapd ki Tigris!” ……. „Most legyen nagy a szád Boszorka!” ……. A hideg fagylalt szétkenve a felhevült testünkön…. Nevetünk…. Még végül kuncsorgok Tőled egy jeges-citromos csókot, ha nem bánod!
Szadoszex
A fiatal lány állt a férfi előtt lehajtott fejjel.
Apró izzadtságcseppek gyöngyöztek hibátlan testén.
Félt.
Tudta hibát követett el,de még reménykedett.
A férfi fölényesen nézhette egy ideig.
Belekortyolt a borba,elégedetten csettintett,de arcán nem látszott semmilyen érzelem.
-A ruhát-intett hanyagul,nemtörődöm hangsúllyal
A lány új volt,nem értette,megszeppenve tovább állt gazdája előtt.
A férfi,rámordult:
-Vetkőzz te ribanc!
A lány elöntötte a szégyen,és a félelem.
Kapkodva szabadulni kezdett ruhájától.
Aztán csak állt égő arccal,melle hetykén a férfi irányába mutatott.
Az leült elé egy székre,és végig nézett a lány testén.
Percek teletek el,a leánynak megalázó óráknak tűntek,a férfi megszólalt végre:
-Hibáztál,és én ezt nem tűröm!
A lány szemében könnynek gyűltek,a remény elfoszlott.
-Kérem,gazdám..hibáztam..nem fordul többet elő.
-Ebben biztos vagyok!!
Fordulj meg!!!
A lány azonnal engedelmeskedett,kemény fenekét gazdája felé fordította.-Térdelj le!-csattant a parancs.
A lány letérdelt a hideg padlóra.
-Lejjebb a felsőtesteddel…. még!!!
A lány félt,de cselekedett,mellbimbói a hideg kőhöz értek,szinte égette a kő a keményedő bimbókat.
Várt,parancsra várt…
Az ura egyenlőre nem szólt,vendége érkezett,azzal beszélgetett kedélyesen,de nagyképűen.
A vendék kérdően nézett a a földön terpesztetve térdelő lányra.
-Csak egy engedetlen rabszolga,most nevelem,legyintett a gazda nevetve.
A másik férfi izgalommal a hangjában megjegyezte:
-Büntesd meg uram keményen,bár tagadhatatlan gyönyörű segge van.
Az úr bólintott,és hozzátette:
-A pinája is tetszetős,és alig használt.
Majd parancsot adott a lánynak.
-Húzd szét a segged,látni akarjuk a pinád.
A lány teljesen megalázva,
reszketve,ügyetlenül cselekedett.
-Még,jobban húzd szét!!-Csattant a hang
-Szép mondta a fiatalabb férfi,kedvemre való….kár ,hogy nem nedves.
-Majd az lesz,és talán még használhatod is egyszer. Most menj,hagyj magamra!-mondta nyugodt hangon a gazda…..folytatom majd
A lány kicsit megnyugodott,rettenetesen megalázva érezte magát a fiatal férfi előtt.
Most picit ,megnyugodott,reménykedett,talán nem lesz olyan nehéz a büntetése sem.
A gazdája megállt szembe vele:
-Emeld fel a fejed,nézz a szemembe!
A lány lassan rá emelte könnyes szemét a férfira.
-Ki vagyok én neked?
-A gazdám-suttogta a lány.
-Hangosban!
-A gazdám!!
-És mi vagy te nekem?
-A tulajdonod!
-Az vagy..egy tárgy,amit bármikor,bárhogy használhatok,és eldobhatok,ezt jól jegyezd meg!
A lányt tovább alázták a kimondott szavak,de bólintott engedelmesen.
A gazda most mögé lépett,durván belemarkolt a lány formás fenekébe,az felszisszent.
-Csendben tűröd,ahogy használlak!!
A lány nyelt egyet,érezte még sem lesz könnyű órája most.
A gazdája egy széket hozott és leült a lánnyal szemben,kezében bor,iszogatott csendben.
A lány ,mint egy kutya a lába előtt térdelt,és figyelt,mellbimbóját már nagyon égette a hideg kő,fészkelődött.
-Simogasd a pinád! Azt akarom,hogy csillogjon a nedvességtől.
A lány elvörösödött,keze hátranyúlt és simogatni kezdte a pináját.
Rossz érzés volt,semmit nem érzett.
-nedvesedsz már?
-Még nem gazdám,de igyekszem!
A férfi bosszúsan felállt,és a lány mögé lépett.
-Húzd szét a segged,……még.
Keze a lány gyönyörű pináján matatott.
A lányt ez meglepte,a kéz forró volt,puha.
A szégyen magasabbra csapott a lányban,amikor rájött jól esik ez neki.
Sokáig nem tartott ez az érzés,a férfi durván hatolt be két ujjával testébe.A lány felkiáltott,de szinte egyből kapott egy ütést a fenekére.
-Megmondtam csendben ribanc!!!-kiáltott rá a férfi.
A lány beletörődésen bólintott..
A férfi ujjai egy ideig még benne voltak,de nem mozgatta.
A lány már semmit nem értett,hogy mi a férfi célja.
Az kihúzta ujjait,és várt.
Aztán a lány valami hideg folyadékot érzett a széthúzott felekén,és a tátongó pináján végig folyni.
A gazda borral öntötte le a lány fenekét.
-Kend el a pinádon-parancsolta.
A lány engedelmesen elkente a bort,ami kissé megnedvesítette.
-Simogasd!!!
A lány simogatta a hideg borral
összecsúfított
pináját,hüvelye még sajgott a férfi durva behatolásától.
de tette,amit a gazdája kért,feneke az ütés helyén sajgott,és égett.
A férfi megállt előtte,és letolta nadrágját ,farka félig merev volt,és hatalmas.
A lány döbbenten bámulta,ekkora még sosem volt benne.
-Tetszik te szolga?
-Igen gazdám nagyon szép!
-Izgasd fel magad,mert ezzel foglak megbaszni!!
A lány bólintott,és a csiklóját simogatta közben.
Újra szégyenkezett,mert izgatta a hatalmas fasz ahogy előtte himbálózott.
-Nyalogasd!- Jött az ujjabb parancs.
A lány végig húzta nyelvét a forró faszon,közben érezte az első vágyat pináján.
A csiklója bizseregni kezdett.
Egyre intenzívebben nyalta a faszt,ami kezdett nőni,és keményedni.
A férfi beletúrt a nő hajába,és bedugta a majdnem teljesen faszt a a lány szájába.
A lányban fellángolt egyszerre a vágy és a szégyen.
A fasz ott lüktetett a szájába,a gazda szó szerint baszta a száját.
Majd kirántotta hirtelen,és hatalmas sugarakban teleélvezte a lányt.
Az kéjesen felnyögött,és belenyúlt saját pinájába.
A gazda ivott,majd mögé lépett,nézte egy ideig,a kéjtől beindult lányt.
-Húzd ki az ujjad!!
A lány engedelmeskedett,de rossz érzés volt,hogy ki keltett húznia.
a gazda ujja végig tapogatta a pinát.
-Rendben,mez már jobb,tocsogsz,mint egy kiéhezett szuka!
Mi vagy te nekem?
-A szolgád,felelte a lány közben koncentrált a kéjtől a mondatra.
-nem,most nem az vagy,egy tüzelő szuka,aki könyörög,hogy megbasszam-kiállott rá a férfi. Ismételd!
-Egy tüzelő szuka vagyok,basszál meg gazdám! Könyörgöm a faszodért-tette még hozzá.
-Majd meglátom,mondta hanyagul a gazda,és kiment a helységből..
A lány ott maradt egyedül,semmit nem értve.
A forró sperma még csordogált mellein,pinája forró volt,és nedves.
A gazda visszatért,egy láncos nyakőrvvel.
A lány nyakára tette.
A lánc megfeszült a lány nyakán,érezte ahogy a férfi hátulról hozzásimul.
Fenekén megérezte a tűzforró faszt..
Hatalmasra duzzadt dorongot.
A kéjvágy és a félelem hullámokban érte el.
A férfi nem tétovázott állati erővel felnyársalta farkával.
És dugni kezdte hihetetlen energiával.
A lány sikoltani akart,de a lánc feszült a torkán.
Úgy érezte szétszakad,de nem tudott se védekezni se beszélni.
A férfi durván markolta fenekét,és húzta széjjelebb majd a melleiért nyúlt,durván.
A lány már sírt…
A férfi lassított,a lány reménykedett hátha sajnálja.
De nem irtózatos gyorsasággal a fenekét kezdte ütni.
Majd kirántotta farkát belőle,és feltépte a lányt a földről.
Egy asztalra dobta a nőt.
-Egy tüzelő szuka vagy,egy mocskos ribanc,aki szó nélkül tűri,ahogy baszom,ha nem érted ezt,akkor beléd verem.-sziszegte a férfi
A lány széttárta lábát és nézte könnyesen a férfit.
Hízelegni próbált:
-Jó uram,könyörgöm basszál még,rettenetes nagy faszoddal,kúrd szét a szukád!
A férfi szótlanul nézte majd a lány pináját dörzsölte vastag,eres farkával.
A lány megint felizgult,már kívánta a a faszt.
-Basszál meg gazdám könyörgöm!!-nyüszítette.
A férfi lassan belehatolt,az agyon kínzott lukba.
Nem mozdult egyenlőre,csak benne volt.
A lány önkívületben mozgatta csípőjét.
Már nem érdekelte a fájdalom sem,a feszítő érzés.
-Könyörgöm-nyafogta.
de már közel volt a gyönyörhöz,a férfi végre megmozdult a fasza ki-be járt a lányban.
Néha teljesen kihúzta,majd visszalökte a tátongó lukba.
Aztán csak baszta a vergődő lányt.
Az meg élvezett folyamatosan,már nem tudta hol van,miért van ott,és mi történik.
A férfi kirántotta a farkát,és a lány gyönyörű mellére fröcskölte a gecit.
-Nyald le-morogta önkívületben.
A lány megtette…
Kis idő telet csak el..
-Öltözz,remélem jó lecke volt,utoljára voltam ennyire szelíden kedves veled,ez jól jegyezd meg-mondta férfi,és el is fordult már a lánytól..
vége