Niki vagyok, szexmániás

Egy nimfomán 20 éves lány vagyok, fenékig érő barna hajam, hatalmas kemény melleim és nagy kerek popsim van. Puncimat egy izgató tetoválás ékesíti. Igazi basznivaló külsőm van. Imádom a férfiakat, ahogy ők is engem. Be kell valljam szex nélkül meghalnék. Bárhol, bármikor csak érezzek magamban valakit/valamit. Tudni kell rólam, hogy imádok szopni, imádom érezni a számban a faszt, ahogy lüktet, ahogy a számat basszák, ahogy fulladozom a méretes szerszámokban… Mindig lázba hoz ha erről beszélek, most is átázott már a bugyim, a combomon folyik a kéjnedvem.. Simogatom a puncim, becsúszik az egyik ujjam, a másik is, nem tudok koncentrálni csak élvezem a kényeztetést.
Mint korábban említettem minden lehetőséget kihasználok, amikor tudok megyek bulizni. Általában a barátaimmal indulok el, de mindig másik fiúkkal térek haza.

A szexuális vágyam szinte kielégíthetetlen.

Miniszoknyát vettem fel egy falatnyi bugyival, egy magassarkú cipőt és egy fehér inget melltartó nélkül. Feszült az óriási kerek melleimen, nagyon izgatóan néztem ki. Meg se érkeztünk a szórakozóhelyre máris kiszúrtam az áldozataimat.. Egy négy főből álló fiútársaság. Rájuk néztem és beindult a fantáziám.. Felizgultam, bizsergett a puncim, éreztem ahogy átázok és közben arra gondolok hogy a négy fiút kényeztetem egyszerre… Ki kellet mennem a mosdóba, hogy kielégítsem magam. Volt a táskámban egy vibrátor, mint mindig. Bementem egy üres fülkébe, előkaptam a játékszerem és már toltam is fel tövig a nedves puncimba, dugni kezdtem magam és közben hangosan sikítoztam. Az üvöltő zene úgyis elnyomta, azt hittem nem hallja meg senki. De nem így lett. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó és belép rajta egy lány,benyúl a lábam közé és dugni kezd a vibrátorommal, közben a nyakam csókolgatja. Nem kellett sok, görcsbe rándult az egész testem, sikítoztam, átadtam magam az orgazmusnak. Ahogy kihúzta belőlem a műfaszt spriccelni kezdtem, ömlött belőlem. Az ismeretlen lány odahajolt és a szájába engedte az egészet, nyelte a finom punci nedvemet. Aztán vadul nyalni kezdett, falta a piámat, mintha az élete múlt volna rajta, addig nem hagyta abba, amíg megint el nem élveztem és tele nem lőttem a száját a puncim csodanedvével. Büszkén nyelte le minden cseppjét.

Ekkor őt ültettem fel a a WC tetejére, letoltam a nadrágját, a térdéig folyt rajta a nedvesség, beleszagoltam és éreztem az isteni punciillatát, még jobban lázba jöttem, ki akartam elégíteni. Letéptem a bugyiját, megcsókoltam, közben a pinájába dugtam a vibrátoromat, harapdálta a számat a kéjtől, levettem a pólóját és a formás kis mellét csókolgattam, szopogattam ő közben a csiklómat izgatta. Remegtünk az élvezettől, mikor éreztem, hogy megfeszül a teste és élvezni kezd, gyorsan kihúztam belőle és belenyaltam az édes pinájába. Semmit nem élveztem még ennyire.. Éreztem ahogy erősen, sugárban tör ki belőle a gyönyörnedv, egyenesen az arcomba.. Akartam még, nem tudtam betelni a lánnyal. Picit hátradöntöttem, majd úgy helyezkedtem, hogy a puncimmal a punciját tudjam izgatni.. Vadul ollózni kezdtünk, nyögdécselve élveztük ki minden másodpercét, aztán eljött a pillanat, mikor mindketten elértünk a csúcsra és hatalmasat élveztünk együtt.. A teljes testem remegett.. Azután adtam egy csókot a lánynak, megtörölgettem magam, felöltöztem és visszamentem a barátaimhoz. Ittam egy két pohárral, aztán a fiúk következtek.. 😉

Férjes asszony kefélése

Tudni kell rólam hogy a munkámból kifolyólag rengeteget járom az országot és rengeteg helyen megfordulok. Igy volt ez ennél az aktusnál is éppen zalaegerszegen dolgoztunk és misefán volt a szálásunk végeztünk a munkával és megérkeztünk a szálásra két magányos hölgy ült a kerthelységben és odamentünk a kolegáimmal szoba elegyedtünk a hölgyekkel. Nem volt tul jó a szálás el is panaszoltuk nekik aztán az egyik hölgy utalt rá hogy az ö szobájukban van hely böven aludjunk ott. Szó szót követett elmentünk aludni mindenki a saját hálojába. Másnap egész nap a meloban ezen kattogtam dejólenne megdugni legalább az egyik asszonyt. Visszaértünk a szálásra elözönap felajánlottuk nekik hogy hozunk sört ugy is történt. Lehivtam a hölgyeket jöttek is mindjárt. Hárman beszélgettünk iszogattunk egy rövid idö után az egyik hölgy felment pisilni és el is köszönt tölünk. Kettesben maradtam azzal a hölgyel akit nagyon megakartam dugni éreztem hogy jó köztünk a kémia. Beszélgettünk hogy nem valami jó a kapcsolatuk a férjével ide is vele akart jönni de a férjnek nem volt kedve ezért elhota a barátnöjét. Kaptam az alkalmon nah ez nagyon jól hangzik. Kissé becsicsentve felkisértem a szobájába a másik högy már aludt bekéreckettem hogy had nézzem meg az a jó szobát ahol laknak be is engedett de addigra már mindketten nagyon fel voltunk aljzva. Megcsokoltam viszonozta is heves csókcsata közben tiltakozott hogy nem mert hogy néz majd a férje szemébe. Meg hogy fiatal vagyok és már ujra csokolt vadul. Aztán megint tiltakozik már a bugyijában voltam probáltam ujjazni de elhuzogatta mágát ez ment még igy pár percig aztán meguntam álló fasszal ugy döntöttem nem fog menni. Volt egy szatyor nálam leraktam és mondtam neki át megyek a szobámba és várok rá öt percet hozza át a szotyrot gondoltam ha áthozza akkor dugni fogunk. Eltelt 2 perc és valaki kopog benyit ő volt. Hoztam a szatyrot mondta de már megyek is. Behuztam a szobába itt már szabad a pálya és vadul egymásnak estünk levetköztettem már a bugyiján éreztem hogy teljessen átázott ugy benedvesedett mondtam neki hogy ilyen fiatal sráccal talán soha többet nem lessz dolga ettöl mégjobban beindult elkeztem nyalni a punci nedvtöl lucsok punciát majd ö leszopott majd szét durrantam. És jött az aktus gyönyörü volt gumi nem volt egyikünknél sem naturan szexeltünk egy hatalmasat aztán mondja hogy nagyon vigyáz nehogy belém löj. Elmesélte hogy a párja el van kötve ö pedig nem szed gyogyszert tehát ha terhes lesz azt egyböl levágja a férj ezért hiába kivántuk volna a második és a harmadik menetet abba már nem ment bele. Elköszöntünk egymástol és mindkettem kielégülve lefeküdtünk. Ez volt életem legizgalmasabb monka utazása kivánom hogy másnak is hasonlóban legyen része.

Anyós kúrás

Körülbelül egy éve voltam nos. Volt egy kis lakásunk Budán, és boldogan éltem a feleségemmel. A szexszel soha nem volt semmilyen problémánk, úgy is mondhatnám jókat kúrtunk. Hetente 4,5-szer. Szerettem ot soha nem jutott eszembe hogy megcsaljam.Aztán egyszer csak azzal az ötlettel állt elo,hogy az anyja töltse nálunk az ünnepeket,hogy ne legyen egyedül. Tudni illik apósom az esküvönk elott két hónappal hagyta el az anyósom,egy fiatalabb no miatt. Így történt hogy december 18-án beállított két nagy csomaggal. Ezelott soha nem vettem szemügyre ot. Most hogy több idot töltöttünk együtt,volt idom szemügyre venni. 42 éves volt, és nagyon jól tartotta magát. A segge olyan kellemesen gömbölyu volt,combjai visszonylag izmosak. Cickói sem lógtak annyira mint más, már szült korosabb noknek.Igaz elég kicsi mellei voltak,de szerintem a pici cici nagyon izgató.Azonban attól hogy jobban megnéztem,még nem támadt semmilyen bunös gondolatom,egészen addig amíg…
Szilveszter elott 30-án történt valami. A feleségemmel együtt rakták fel a vízes ruhákat a szárítóra. A szárító elég magasan volt,csak egy székrol lehetett elérni. Az anyósom állt a széken,a feleségem meg adogatta a kezébe a ruhát hogy ne kelljen minden egyes darab után leszállnia a székrol. Én a tévé elott ültem mikor hallottam a feleségem hangját:
-Édesem! Gyere már segíts anyunak légyszíves! Én megyek addig odateszem az ebédet.Kedvetlenül döcögtem ki a furdobe. Anyósomon egy térdig éro kék szoknya, és egy póló volt.Akkor történt. Véletlen történt. Éppen a második ruhdarabért nyúltam,mikor lehajolva felpillantottam.Anyósom elég magasan állt,hogy pont belássak a szoknyája alá. Egy citromsárga áttetszo bugyi volt rajta. De a szenzáció az volt,hogy akármennyire is meresztettem a szemem, a puncijának szörzetét nem láttam. Na nem azért mertrossz a szemem. 42 éves létére leborotvált puncival állt ott feletem a széken. Hirtelen, mint egy varázsütésre nagyon kanos lettem. Nem volt még dolgom simára borotvált pinával. Ettol a pillanattól kezdve nem volt már közömbös számomra. A ruha sajnos hamar elfogyott a kosárból, de azért még egy jó párszor a szoknyája alá lestem. Aznap este alig tudtam elaludni. Feleségemmel is úgy szeretkeztem,hogy végig az anyósom, annak pompás popója,na meg a borotvált pinája járt eszemben.
Másnap szilveszter napja volt.Eldöntöttük hogy nem megyünk sehová, otthon a TV elott köszöntjük az új évet. Anyósomon egy nagyon mini fekete szoknya,és egy lenge sötétkék blúz volt. Mondanom sem kell a farkam kökeménnyé vált rögtön amint az anyós lábaira néztem. Egész este azokat a pillanatokat kerestem amikor benézhetek a lába közé. Persze Tv nézés közben folyt a borozgatás. Én nem nagyon mertem inni, mert nagyon fájt a gyomrom. Anyósom valamit észrevehetett, mert olyan pillantást vetett rám amit csak a hülye nem vesz észre. A lábait széjelebb nyitotta,így jobban tudtam közé nézni.Aznap este egy fehér csipkés bugyi volt rajta. Majd meg orültem olyan kanos voltam. Ekkor döntöttem el, hogy úgy megdugom egyszer,hogy másnap felkelni se fog bírni. De azt én se gondoltam,hogy vágyam ilyen hamar teljesül… Éjfél elott a két no már eléggé spicces állapotban volt,de inkább a feleségemen látszott az elfogyasztott bor hatása. Még fél óra volt hátra 12-ig amikor az anyósom kiment a fürdobe. Gondoltam pisil egyet (szívesenmegnéztem volna),de ahoz túl hamar visszajött. Meg is lepodtem,nem tudtam mire vélni a dolgot. Rá két percre már tudtam miért volt kint. Levette azt a pici bugyiját. Most már biztosan tudtam hogy hergel engem. A faszom ha lehet egyáltalán,not még egy kicsit. Majd fel robbant ahogy benéztem a lába közé, és szememimmel végigsimogattam a simma punciját. Eljött az éjfél,és a pezsgobontás után jöttek a puszik meg a jó kívánságok. A feleségem már alig bírt állni. Amikor az anyósom jött puszit adni egészen odasimult hozzám. Kocintottunk a pezsgovel, és o akkor a szabad kezével mint egy véletlen mozdulatként végigsimított a kemény faszomon. Már azon voltam hogy a feleségem szeme látára leteperem, és addig baszom, amig hang jön ki a torkán…
A feleségem már jocskán be volt rúgva,így észre sem vette,hogy az anyja már harmadszor kíván neki boldog új évet, a harmadik nagy pohár pezsgovel….
Én is vettem a lapot, és koccintottam a nejemmel, aki immár egy húzásra itta a teli pohár pezsgoket. Körülbelül öt percig bírta az iramot,majd eldölt az ágyon és agyúval sem lehetett volna felébreszteni. Ekkor anyósom megkért hogy kisérjem már be a szobájába mert o is meglehetosen szédül. Amikor beértünk a szobába én a villanyt akartam felkapcsolni, de o hirtelen odahúzott az ágyához és hanyatt lökött. Majd rámugrott, és borotvált,puha pináját a számhoz nyomta.Én egybol elkezdtem nyalni.A nedves pinájából folyt a számba a sok kéjlé. Aztán hirtelen megfordult „francia alakzatba”. Kigombolt a nadrágom és lihegve kapta be. Eloször csak a makott nyalogatta ovatosan körbe,majd tövig a szájába engedte férfiasságom. Csak szívta,szívta miközben és sem tudtam betelni a forró lyukával. Nyalogattam a csiklóját,majd a nyelvem dugtam be a pinájába,miközben o lihegve nyöszörgött. Mielott elsülhettem volna kivette szájából a nagy faszom. Óvatosan elore mászott,farkam a pinája bejáratához igazította,majd lassan rácsúszott. Abban a pillanatban hatlmasat élveztünk mind a kette. A sikoltásást biztosan még a szomszédba is hallották,de szerencsére a feleségem aludt mint a bunda. Hajnalig még megdugtam minden pózban. Elorol,oldalról,meg hátulról is vagy háromszor. Azóta kurogatom rendszeresen,persze a feleségem tudta nélkül.

Házas nő szopatása

37 éves koromban történt,3 éve.18 éve éltem a feleségemmel,de vqlami történt velem.Kivánom a sexet nagyon.Cseteltem egy házas csajjal aki bejött nekem és úgy döntöttünk,hogy találkozunk.Úgy is lett.Mondtam otthon,hogy piacra megyek szétnézni.ok menj.Szóltam a hölgynek hogy a parkolóban leszek a piacnál.Ott ahol sokan járnak? Kérdezte.Aha.Eljött beült mellém a parkolóba és pár szó után már a meredező farkam markolászta.Le akarlak szopni- mondta.Nem volt nehéz rábeszélni, engedtem. Hagytam hogy szívja jó erősen,markoltam a haját,szorítottam a farkamra.Szóltam neki hogy nem sok kell erre még jobban szopott így hamar beleélveztem a szájába.Megmutatta a szájába került nedvem és lenyelte.Életem egyik legjobb szopatása volt aminek lett még folytatása.Imádtam a húsos szájába dugni a farkamra.

A feleségem barátnője

Elore bocsájtom, nem szoktam megcsalni a feleségem, nem vagyok egy nofaló. A barátnojét, Ágit már régóta ismertem, sokszor találkoztunk, szinte azt mondhatom barátságban voltunk. Mindig is nagyon kihívóan öltözködik, és viselkedik. Nagyon csinos, vékony, formás kis mellei vannak, és hosszú gyönyöru combja.
Egyszer a feleségem azt kérdezte, hogy nálunk lakhat-e Ági egy hétig, mert felújítják a lakását. Rögtön beleegyeztem, de nem gondoltam semmi másra. Eljött a nap, és Ági megérkezett. A nappaliban aludt, amit az étkezotol egy foncsorozott üvegajtó választ el. Már az elso este sokáig beszélgettünk, majd a feleségem lefeküdt aludni, nekem még volt egy kis munkám, elkezdtem az ebédloben jegyzetelni. Ági elment zuhanyozni.
Egyszer csak megjelent egy rövid fürdoköpenyben, csak úgy lazán összefogva, és leült velem szemben. Átlagos dolgokról beszélgettünk, de közben nem bírtam betelni gyönyöru combjának, és kivillanó melleinek látványával. Nagyon zavarban voltam. Nemsokára mondta, hogy lefekszik. Bement a nappaliba, bezárta az ajtót, és én természetesen néztem az üvegen át. Levette fürdoköpenyét, és még a foncsorozott üvegen át is látni lehetett fantasztikus testének vonalát. Teljesen felizgultam, így azt gondoltam, legjobb, ha lehutöm magam egy fürdovel. Mikor végeztem, meglepodve látom, hogy nyitva az ajtó és tv-t néz. Azt mondta nem tud aludni, beszélgessünk még. Bezártam az ajtót, és egy fürdoköpenyben odaültem mellé. A paplant a nyakáig húzta, de tudtam, hogy alatta meztelen. Kicsit beszélgettünk, majd néztük a tv-t.
Nemsokára egy erotikus jelenet következett. Egyre jobban zavarba jöttem, és azt vettem észre, hogy Ágira is hatással vannak a látottak. Egyszer csak kibújt egyik keze a takaró alól, és a lábamat kezdte simogatni. Ránéztem, hozzáhajoltam, és megcsókoltam. Ekkor már markolta merev farkam, és vadul izgatta.
Keze becsúsztattam a paplan alá, és kezemben éreztem általam annyiszor megkívánt melleit. Idom sem volt tovább simogatni, mert szétbontotta rajtam a köpenyt, és szájával rögtön a farkam vette célba. Elkezdett szopni, de úgy amilyet még életemben nem éreztem. Tövig a szájába vette, és kezével elobb a tojásaimat izgatta, majd újjai a segglukam felé kalandoztak. Már majdnem belespricceltem a szájába, de mintha érezte volna a legjobb pillanatot, abbahagyta.
Végigcsókolta mellkasom, majd nyelvét mélyen a számba dugta. Mondtam neki, hogy én szinte még semmit nem csináltam, és szeretném én is kinyalni édes punciját. Azt mondta, most semmit ne csináljak, majd holnap! Ekkor teljesen kibújt a paplan alól, és rám ült. Feltárult elottem csodálatos teste, gyönyöru mellei. Lassan ráült kokemény farkamra, hátrahajolt, kezeivel a térdemre támaszkodott. Csodálatos látvány volt, ahogy vonaglott rajtam ebben az éjszakai fényben. Nem akarta elhinni, hogy ez velem történik. Legszívesebben ordítottam volna a kéjtol, de nem tehettem.
Simogattam melleit, majd felültem, és édes kis fenekét kezdtem masszírozni.
Egyre hevesebb lett, és azt suttogta a fülembe, hogy MOST. Egyszerre élveztünk el, majd rám borult csodálatos teste. Sokáig meg sem mozdultunk. Csak lihegtünk egymás fülébe. Legszívesebben ott töltöttem volna az egész éjszakát, de hát..
Még egy hétig lakott nálunk, de sajnos csak egyszer volt még lehetoségünk. Azt majd legközelebb.
Folyt. köv.

Ildikó a hotwife

Egyik nyári péntek délután a haverokkal Petivel és Tomival éppen az Aréna plázában vásárolgattuk a Tesco-ban. Csak a legszükségesebbeket. Vodka, chipsz, üdítő. Ami egy sima esethez kellhet.

Amikor a kasszához értünk és a futószalag mellett álltunk megláttam Ildit. Pont mögöttünk állt sorba. Tele volt a bevásárlókocsija.

Ildi volt Feri anyukája, Ferivel jó tíz éve együtt végeztünk a gimiben. Ildi igazi bomba milf volt. A srácokkal, bár sose lett kimondva, de már mindenki verte ki rá gondolatban.

Eltelt 10 év, viszont rajta ez meg se látszott. Szép arc, csillogó haj, bársonyos bőr és finom parfüm illat. Lábán magassarkú, testen igényes ruha, amiben szép combjai ki látszottak. Ha erősen nézte az ember, szinte átlátszó volt az a ruha! Sexy szőke ragadozó, akin az idő vasfoga nem fog.

Ahogy mögénk állt rögtön felismertük egymást. Illedelmesen köszöntünk. Erre ő mondta nyugodtan tegezzük le, hiszen úgy látja elég nagyok vagyunk már.

A sor nagy volt ezért hát a szokásos kötelező köröket lefutottuk a beszélgetés alatt. Hogy vagyunk, mit csinálunk? Elárultuk ma este kicsit bulizunk ilyesmi, nyár van végül is.

Rengeteg cucca volt, 3 szatyornyi. A beszélgetés során elmesélte elromlott a kocsija így BKV-znie kell.

Egy ilyen hölgynek ki tud ellenállni. Felajánlottuk hogy mivel nem lakik messze, elvisszük a cuccait. Nekünk nem gond.

Így is történt. Mikor oda értünk, mondta szívesen megkínál minket egy itallal, de nem utasíthatjuk vissza. Gondoltuk egy kóla és megyünk a dolgunkra.

Ildi nem csak dögös, de tudatos nő is!!!

A konyhába bevittük a cuccunkat, mire ő behajolt az italokért. A ruhája teljesen fel csúszott. A tanga csak részletesen takarta a pináját és a popsiját. Mind a hármunk szeme oda tapadt. Jó 1 percig matatott a hűtőben, de körűbelül óráknak tűnt. Mikor hirtelen 3 üveg sörrel a kezében megfordult, három rövid nadrágon keresztül jól látható, álló faszú huszonévest talált maga előtt. Aki próbáltak a testéről lekapni a szemüket. Persze hiába.

A zaj amit a hűtő, a szatyrok, vagy bármi okozott megszűnt! Csend állt be.

Elmosolyodott, majd így szólt.

– Máshogy is meg köszönhetem a segítséget.

Ismét csend lett, majd oda lépett hozzam, közben a konyha pultra tette a söröket és lesmárolt. Irgalmatlan jó csók volt. Sokáig tartott. Én a seggebe kapaszkodtam a csók közben, ami irtó kemény és feszes volt.

Mikor vége lett akkor láttam a 2 szabad kézével a 2 haverom farkát fogja. Először lehet ruhán keresztül, de akkorra már a fiúk kiszabadítottak és Ildi verte nekik…

Felraktam az étkező asztalra a seggénél fogva, négykézláb. A ruhát nem éppen finom módon vettük le róla miközben felraktuk az asztalra és be fordítottuk a megfelelő pózba. Felváltva volt elől 2 ember akik közösen szopattak, még egyikünk hátulról nyalta. Én kezdtem a nyalást. Nedves volt alapból a pinája és nagyon jó ízű. Bő nyállal a seggere is kitértem.

Minden nagyon gyorsan történt. Bele se gondoltunk hogy Feri vagy a férje otthon lehet. Szerencsére senki se volt.

Ezután levettük a földre, mint valami árucikket. Közben Izzót az egész nő és kijelentette mindenkinek jut egy lyuk. De mindenkinek kell lennie minden hol.

Nem vitatkoztunk elvégre jó gyerekek vagyunk, a szatyrokat is elvittük neki.

Jó 3/4 óráig keféltük, a lelket is kibasztuk belőle. Pihenő ideje nem volt, csak ameddig cseréltük egymást.

Száj punci segglyuk száj….ez volt a menü. A haja kócos lett a végére, a melle és popsija vörös, a rúzsa elkenődve, minden testnyilas kitágítva. Test izzad, mocskos. A pinába 0,33 soros üvegek könnyen csúszhattak volna, de azt most kihagytuk.

A végén térdre ereszkedett és mind a hárman felváltva a szájába ürítettünk. Engem végzett ki másodiknak. Úgy csinálta mint a másik két haveromnak. Szemembe nézett térden állva, bal kézzel verte a faszom, közben a faszom vége a szájában. Jobb kezével kapaszkodott a bal lábamba, és időről időre simogatott is a lábam.

Rengeteg geci jöhetett ki belőlem, de egy csepp se ment kárba. Másnál se! Minden egyes elélvezést külön, rögtön megköszönte és meg is dicsért minket azonnal. Mint valami kis kutyát. Ez elég fura volt számomra, de jól esett az elismerés.

Ezután felöltöztünk, Ildi csak a butyiját vette vissza. Hagyta hogy kicsit legeltessük még a szemünket. Azt mondta az italokért derekasan megküzdöttünk és fogalma sincs mikor lesz jó a kocsija. De hétfőn ismét nagy bevásárlást tart….

A festőnő kalandja

Utoljára tizenkét esztendosen éreztem szerelmet. Imádottam túl volt a harmincon, szokésbarna hajú, hatalmas ember volt. Gyönyöru, mézszoke hajú, fiatal felesége oldalán pillantottam meg apám palazzójában. Egyszer megkötötte magastalpú cipom pántját, megégetett keze érintése.
Azóta szívemhez férfi nem kerülhet közel. Senkitol sem félek, féltékenységet nem érzek.
A legkiválóbb festonek tartanak Veneziában. Akik nem ismernek, csak a városról, a tengerrol készült táblaképeimet látták, azt gondolják férfi vagyok, azután, amikor valamelyik új megrendelom megpillant, visszahoköl a meglepetéstol, hogy egy könnyuléptu, ringó csípoju, tüzes ágyékú asszony jelenik meg égszinkék ruhában, száz ecsettel, vászonnal a palazzójában. Szólni nem mernek, érzik rajtam, hogy isten szeret engemet.
Ma is végigsétáltam a piacon. Égo szemu levantei kereskedok hajbókoltak nekem, behívtak, teával kínáltak. Tudják, egy szépen festett török tányérért, Arábiában készített régi rézkancsóért szép árat fizetek. Régebben ágyukba próbáltak csalogatni, pénzzel, édességgel, mézes-mázos ígérettekkel. Mindannyian gyermeket szerettek volna nemzeni méhembe. Nem hódoltam be nekik, miként az elpuhult, bársonyba, aranyozott csipkébe öltözött nemes véneknek és ifjaknak sem. Végigsimítottam arcukon, kinevettem oket. Próbáltak gonoszsággal megtörni, elhatározták, nem rendelnek tolem képeket, de én voltam a legjobb, mindig akadt munkám a városban, soha nem kényszerültem imádott Veneziám elhagyására.
A halászlegényeket kedvelem, fiatalok, borük illata, mint a frissen fogott garnéla és clamma ráké, testük karcsú, inas és sós ízu. Ha férfira támad kedvem, csak magamhoz intek egyet.
Ma egész nap festettem, a lemeno nap már békés pihenésben talált. Elült a vihar, csendes volt a tenger. Palotám mögött hatalmas terasz vezet egészen a vízig, magányos halászbárka ringott a vízen. Felálltam, kék ruhámat térdig felhúzva belemártottam lábamat a tengerbe. A bárkában a huszonöt éves forma fiú már hálóit szedegette. Hatalmas mosollyal üdvözölt. Ismert régen. Naponta látta, amint itt dolgozom, a vihart vagy a békés vizet festem. Visszanevettem és már bolgogan elképzeltem, amint minden porcikáját végigcsókolom, élvezettel kóstolgatom. Hamarosan evezni kezdett felém, szemét nem tudta levenni fehér arcomról. Már a parton volt, zavartan, megállt, intettem, közelebb jöhet.
Nem akartam, hogy megszólaljon. Amint közelebb lépett, megérintettem a vállát és megfordítottam. Puhán megcsókoltam a nyakszirtjét, csak hogy megérezzem az ízét, vajon elfogadom-e. Ruganyos, feszes bore alatt finom, apró izmok mozdultak, éppen olyan érzés volt az ajkamnak, mint amilyent vártam. Vágyakozva visszafordította a fejét, keze máris a nyakamra tévedt, hogy o is megérintse borömet, de elkaptam a fejemet. Nevetve szaladni kezdtem. Futott utánam, be a palotába. Felértünk szobámba, ahol a kitárt ablakon még mindig áradt be a tenger illata. Egymással szemben álltunk, éreztem, hogy már nagyon feszült, tehetetlen. Nem tudta, mi lesz a következo mozdulatom. Hirtelen közelebb léptem és lágyan vetkoztetni kezdtem. Kicsit karcsúbb volt, mint az elozo szeretom, de nem bántam, hiszen éppen unalomból uztem el a korábbi fiút a házam közelébol. Végigsimítottam a mellkasán, beletúrtam finom, puha szorébe és megérintettem a mellbimbóját. Tudtam, no még ezt sohasem csinálta vele. Mostmár hagytam, hogy o is hozzám nyúljon. Eloször csak a ruhám selymét érintette, kedvesen megsimogatta kikerekedo bal mellemet a ruha alatt, azután nem tudta elhúzni onnan a kezét, egyre erosebben masszírozta a keblemet. Levetkoztetni még nem mert, de nem bánta, hogy o már anyaszült mezítelen. Hasamat finoman hatalmasra nott férfiasságához ütögettem, kényeztetni akartam, mégis meggyötörni kicsit. Megérintettem a végének puha, bársonyos, sötét rózsaszín gömbjét, szeretem ezt a részt, olyan védtelen. Végül lehajoltam és finoman puszilgatni kezdtem. Azután nyaldostam, élveztem az ízét, nyelvemet végighúztam a pénisze alsó részén. Lassan a szájamba vettem és nedvesen szopogatni kezdtem. Egyre ütemesebben, gyorsabban csináltam, kemény farát két kezemmel kényeztetve. Megvártam, míg teljesen megfeszül a teste, azután hirtelen elengedtem.
Arcán döbbenet tükrözodött, nem sejtette, hogy én mit érzek.