Spontán szex nővérem barátnőjével

Gyakran járt hozzánk a nővérem brarátnője,s ott is aludt nálunk. Akkoriban zúgtunk egymásba.
1990 nyár közepe volt. Sok mindent történt akkoriban a családban,de a legjobb az volt mikor mozgalmas kis családi életünkbe betoppant a az akkori kocsmáros volt barátnője Timi. Én akkor éppen a 11. évembe léptem,s kis magamnak való könyv- moly voltam,kitől ódzkodtak a korombeli lányok,de valahogy érdekes módon a nálam kb 9-11 évvel idősebb Timi ki kis filigrant volt mély tengerkék szemű,s vállig érő fekete hajú csaj volt.

Timi csak eleinte csak máshol futott össze a tesómmal,s onnan mentek tovább a környék kb néhány szórakozóhelyére. Történt hogy egyszer oly sokáig voltak el az egyik helyen,oly sokáig maradtak el,hogy Timi nemmert hazamenni,mert félt hogy az apja kiveri a cirkuszt. Szüleink beleegyeztek hogy nálunk aludjon a tesómmal egyszobában. Másnap mikor felébredtünk, s a tesóm rámakart adni egy tréningruhát, elkezdtem toporzékolni.

Ám hozzám lépett Timi s azt mondta:” Ha felveszed legalább csak a tréningnadrágot,oly csinos leszel hogy elmegyek veled randizni.” Na kétszer s köllött kérlelni engemet,s úgy szótfogadtam hogy még az addig utált fehérzoknit is lábamra húztam,sportcipővel együtt. Aztán nővérem,Timi, és én útra keltünk. Először elmentünk bevásárolni, majd buszra szálltunk,s kimentünk a strandra. Mindeközben Timi már teljesen rám volt gerjedve(de mindez a tesómat nem zavarta,mivel úgy gondolta hogy csak Timi játszik velem.) olyannyira,hogy már a csípőmet simogatva a néha a lábam közé csúszott a keze. Odaértünk a strandra,ahol ledobtuk magunkról ruháinkat,s fölváltva bementünk a vízbe. Miután kilubickoltuk magunkat,a tesóm Timivel egy kis időre eltűnt.Mikor visszajöttek,Timi megkért engem hogy segítsek neki fagyit venni,amit most ő fizet.Ok mondtam,s elindultunk a fagyis stand felé. Nővérem addig napolajjal kicsit bekenve lehevert egy terebélyes fa alá,ahova már érkezéskor letáboroztunk. Ám először nem fagyièrt mentünk,hanem Timi egy terebélyes bokor mögé invitált,elővette a bugyijából a naptejet,levette melltartóját,s ígyszólt:,
Kenj le édes aranyom!”

Mit tudtam tenni? Szót fogadtam,mivel tesóm barátnője volt,s reggel neki köszönhetően nembüntettek meg otthon, azért mert nemakartam azt ruhát felvenni, amit a tesóm kivett a szekrényemből. Elkezdtem fokozatosan kenni a vállát, hátát,majd mikor a lábaihoz értem,akkor Timi megfordult,hajamat simogatva letepert,lehúzta a fürdőnadrágomat, bugyiját félretolta,s halkan fülembe súgta: „Nyomjad kis lovagom,ameddig csak birod! ” S én csak nyomtam ahogy lehetett közbenTimi különféle pózokat vett-vetetett fel ,s nyelvével nyalta a nyakamat;arcomat,homlokomat, aktus végén pedig a falloszomat mindaddig; míg duplán el nemélveztem . Utána az extázistól elterültem; Ő ismét fölém ereszkedett,sa fenekét a számra helyezte,s ismét vihorászva,lihegve szólt: „Extra fagyi ,kicsit pikánsan”

Teljesen önkívületbe esve nyaltam a fenekét,miközben Timi a jobb kezével a falloszommal ,ballal pedig a sunájával játszott mindaddig míg harmadszor is elélveztünk. Mindezután összeszedtük magunkat,s mentünk a fagyikért. Igen ám de már a nővérem már jött velünk szembe,s tálcán hozta a három dupla adagokat,s azt kérdezte:,,Nos jól játszottatok?” Timivel elpirulva egymásra néztünk,s vártuk hogy melyikünk mond valamit a nővéremnek.

De végül is némán bólintottunk,tesóm mindkettőnket nevetve megpuszilt,majd elfogyasztottuk fagylaltjainkat,kicsit pancsoltunk azt összeszedtük holmijainkat s hazamentünk. Timi már csak elkísért bennünket,nemmaradt már nálunk,hanem a nővéremmel együtt ő is hozzájuk ment haza. Aznap már a tesóm se maradt ki sokáig.De máskor se.Timivel meg jó 9-10 évig nem is találkoztam. De testének minden rezzenését ma is érzem.

Gólyatáborban vesztettük el mindketten

Nagyon élveztük egymást és azóta is rendszeresen csináljuk egymással olvasd el a teljes történetet. És ha szeretnél még ilyet jelezd kommentben és mesélek még valós történeteket…

Flóra és Marci valós szextörténete:
Augusztus közepe felé Magyarkútra mentünk az iskolával gólyatáborba. Már a vonaton nagyon megtetszett egy csaj és hát gondoltam miért ne… bevetettem magam…
Amikor megérkeztünk akkor lehetett választani, hogy hogy legyenek a szobák és láttam, hogy nincs akivel olyan nagyon szívesen lenne ezért odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy lenne e kedve egy szobába lenni erre ő bele egyezett akkor ha 2 személyes szobába megyünk mert, hogy vannak velem tervei na itt gondoltam, hogy nyert ügyem van szerencsére volt egy 3 ágyas kis szoba de nem volt harmadik személy így mi ketten elfoglaltuk azt a helyet. Az első nap mindketten elfáradtunk a programok miatt így hamar lefeküdtünk.. Elég nagy vihar volt éjjel és nem tudtunk aludni. Halkan azt hallom, hogy megkérdezi tőlem Flóra „Marci alszol?” megörültem és mondtam, hogy még nem. Erre odafeküdt hozzám és azt mondta, hogy baj ha adok egy puszit? Én erre adtam neki egy puszit és ő is nekem nagyon boldog voltam elaludtunk de hajnalban arra kelek, hogy áll a farkam és Flóra még mindig mellettem fekszik. Amikor megnéztem vajon mitől állhat megéreztem, hogy Flórán nincs bugyi.. Adtam a szájára egy puszit majd elfrodultam volna ha nem teper le de letepert és közben azt mondta, hogy nem tetszik a csupasz pinám? Én kissé megilletődve válaszoltam de kurvára jó lenne megízlelni erre azt mondta, jó hát akkor nyalj ki féltem hátha ránk nyit valaki de megtettem finoman belső combjait puszilgattam először majd elértem a puncijához ami már rohadt nedves volt nagyon tetszett először lenyaltam a nedvet majd a nyelvemmel csiklóját izgattam fogta a fejemet és szinte belehúzta a mézédes puncijába nagyon tetszett ez nekem alig kaptam levegőt de csak nyaltam és nyaltam már a vége fele ujjaztam is 2 ujjal és elélvezett megtörölte magát majd azt mondta most én jövök hátra döntött és elővette a farkam nincs nagyon nagy farkam inkább ilyen átlag méret 15cm nagyon tetszett neki először húzogatta a bőrt majd elkezdte izgatni a farkam hegyét és aztán elkezdte szopni nagyon jól csinálta bele is élveztem a szájába nem gondoltam volna de lenyelte és azt mondta, hogy nagyon jó íze van…
Amikor újra felállt a farkam megkérdeztem, hogy folytatjuk? Erre ő jó lenne egy jó kiadós dugás mert már unom a masztit….
Erre hanyatt döntött és ráült a farkamra óvatosan csinálta mert még szűz volt amikor átszakadt a szűzhártyája akkor egy nagyon nagyot sikoltott féltem is nem e hallotta meg valaki de szerencsére nem jött senki…
Meglovagolt aztán pózt váltottunk kipróbáltuk kutyában sima egyszerűben és a végén kérte, hogy élvezzek a szájába és ismét lenyelte azóta is rendszeresen rendezünk egymással csetepatét

Bűnös emlék

Mindig azt vallottam,hogy a hűség nagyon fontos egy kapcsolatban és még most is ezt gondolom. De ki nem csalta még meg a kedvesét legalább egyszer? Hát, szerintem nagyon kevesen. Én egyszer tettem ilyet, és őszintén szólva nem bántam meg.

A discoban ismertem meg Őt. Először csak beszélgettünk és iszogattunk. Hiába bizonygattam magamnak, hogy egy jól működő kapcsolatban élek, mégis hatalmába kerített egy érzés. Egyszerűen fogalmazva, nagyon megkívánam Őt. Talán a tilalom is izgatta a fantáziámat. Megbeszéltük, hogy majd a buli végén hazavisz engem kocsival. Találkozónk létre is jött, úgy ahogy megegyeztünk. Beültem a kocsiba, csakhogy nem engem vitt haza, hanem elvitt magához. Egyedül élt egy kis lakásban. Ittunk még egy kicsit és kezdetét vette az izgalmasan bűnös éjjel.

Csókolóztunk és simogattuk egymást. Lassan lefejtette rólam a ruhámat, a melltartómat és végül az aprócska bugyimat. Símogatott és csókolt ahol csak ért. Levette a pólóját és elkezdte kigombolni a nadrágját. Őrjítöen izgató mozdulat volt. Megkérdezte, hogy mit csináljon velem. Nem voltam szégyenlős és elmondtam őszintén a vágyaimat. Ettől teljesen bepörgött. Először a melleimet puszilgatta, majd egyre lejjebb haladt. Egyszercsak rámparancsolt, hogy nyújtsam fel mindkét kezem a fejem fölé. Ettől a mozdulattól a melleim mégjobban elődomborodtak. Hirtelen elővett egy fekete sálat és összekötözte a kezeimet. Hozzákötözött az ágyhoz. Először megijedtem de irtóra felizgatott. Mikor látta,hogy tetszik a dolog,egy selyemsállal bekötötte a szemem. Csókolt, simogatott. Tehetetlenségem, és az, hogy nem tudtam mit fog csinálni velem, csak fokozta a vágyaimat.

Két ujjával morzsolgatni kezdte a mellbimbóimat. Kőkemény farkát néha hozzám érintette. Puszilgatta a hasamat és a borotvált puncim felé tartott. A combjaimat szétfeszítette és előbukkant az izgalomtól duzzadt, nedves csiklóm. Nyalni kezdte. Lassan,aztán egyre gyorsult a tempó. A kéjtől szinte dobáltam a csípőmet és így egyre inkább éreztem a sál gyengéd szorítását. Arra vártam, hogy belémhatoljon, hogy lüktető pinámba nyomja ütközésig a hatalmas farkát. Amikor az orgazmustól felnyögtem, a széttárt lábaimat a fejemhez emelte és így az egész alsótestemet birtokba vehette. Nyelvével izgatta a végbélnyílásomat, a pinámba dugta az ujjait. Éreztem a mozdulatain a mérhetetlen vágyat, hogy magáévá tehessen.

Csak a megfelelő pillanatot várta. Azt, hogy könyörögjek a farkáért. Megtettem. Könyörögtem, hogy tolja belém a farkát, hogy minél hamarabb beteljesüljön az izgalmam. A lepedőn kisebb tócsa alakult ki a puncinedvemtől. (Gondolhatjátok milyen izgalmi állapotban voltam) Erősen feltolta a mellkasomhoz a lábaimat és belémhatolt ütközésig. Lassan mozgott bennem de ez csak a kezdet volt. Egyre vadabbul nyomkodta belém a nagy péniszét. Lihegett és közben csúnya szavakat mondott.Nagyon felizgult állapotban voltam, a szexuális feszültségtől ordítani tudtam volna. A kéjtől nyögdécseltem és, hogy biztosan hatalmas orgazmusom legyen, néha rácsapott a fenekemre. Le sem tudom írni, hogy mit éreztem.

Ez nem egy szokványos orgazmus volt. Annak tízszerese. Annyira felizgatta a nyögésem és a hullámzó testem látványa, hogy pár másodperc múlva a gecije vulkánként lövellt ki a melleimre és az arcomra. Soha nem éreztem még olyan kielégültnek magam. Még most is nedvesedni kezd a bugyim, ha belegondolok.

Előfordul, hogy ilyenkor nincs velem a barátom, így maszturbálni kezdek. Mint most…

A stopposunk cuckolding

Strandolásból vezettem hazafelé, melettem az igen visszafogott jellemű feleségemmel.

A fűrdőruhát magán hagyta és csak egy kis rövid lenge szoknyát húzott rá.

De nagyon fészkelődött az anyós ülésben, mert zavarta, hogy nem száradt meg teljesen a fürdőbugyi.

Igazgatta, félrehúzta.

Nekem már szökött a vér lefelé, mondtam dobja le ki látja.

Nehezen de rábeszéltem és lehúzta a szoknya alól.

Errre elkezdtem nyúlkálni a lába közé. Sokra nem számítottam mert

elég szemérmes.

De hát a szoknya alól kivilanó kis húsos puncinak nem bírtam ellenálni.

Először el-el tolta a kezem, de aztán tűrte, éreztem is ,hogy nedvesedik.

Arról cseverészett mi lenne ha, egy idegen meglátná.

Úgy tűnt izgatná a doog bár nagyon tagadta.

Lassítottam, kerestem a helyet hova tudnék félreállni, és jól megdolgozni a kis drágát.

Az út szélén feltünt egy stoppos srác, nagy túra hátizsákkal.

A drágám meg mondja, de cuki vagy hogy felveszed szegényt.

Azt hitte azért lassítok.

Én meg megálltam, nem is tudom minek, de már meg is bántam ,ebből se lessz már erdőszéli kefélés.

Mérges is lettem, az asszonykámat kizavartam segítsen a srácnak betenni a cuccát a csomagtartóba.

Ahogy szerencsétlenkedtek hátul, a szivem lehajolt valamiért látom, hogy a srác meredten bámulja a seggét.

Ekkor kapcsoltam, hogy nincs rajta bugyi.

Nem várt hatással volt ez rám, teljesen felizgatott.

Aztán beültek, és elindultunk, cseverésztünk és én mintha a kesztyűtartóban keresgélnék a könyökömmel meg-meg toltam felfelé a kis szoknyát, erre az asszonyka belevörösödött, de nem mert szólni. A srácnal meg gúvadt a szeme.

Aztán egy alkalmas helyen bedobtam ,hogy meg kell állnom pisilni.

Begurultunk az erdőbe.

Kiszálltunk, majd a srác arréb ment, hogy ne zavarjon.

Erre elkaptam az asszonykát mondtam most meg fogom dugni annyira felizgatott.

Persze ellenkezett hogy itt a srác a közelben mi lessz ha meglát.

Nem érdkelt, már markolásztam a mellét, alányultam a kis szoknyának, és be is csusszant az újjam.

Na itt megtőrt minden ellenállás.

Bemásztunk a kocsi hátsó ülésére.

Elkezdte szopni a farkam, én közben újjaztam a lucskos punciját.

A stopposunk egy idő után elunta a várakozást, és odajött.

Meglepődött rendesen, az asszonyka úgyszitén.

Én feldobtam a lehetőséget ha már itt van csináljunk közös programot.

Kis feleségem próbálta takargatni formás melleit, miközben zavartan mondta, hog ő neeeeem.

Akkor csak nézi mint a moziban ezzel fejeztem be a vitát, majd nyalni kezdtem a megszeppent kedvest.

A srác csak állt és egy szót se szólt.

A párom meg beletörődve élvezte ahogy egyre nedvesebbre nyalom.

Kis idő után stopposunk elővette farkát és verni kezdte.

Párom eleinte elfordult, majd egyre gyakrabban pillantott a srác farkára.

Pózt váltottam.

Hátulról raktam be, ő a hátsó ülésen négykézláb egyre kéjesebben nyöszörgött.

Jó volt nézni ahogy hullámzik asszonyosan telt feneke miközbe jár benme a fasz.

Az újjam közben benyomtam a popsijába.

A srácot is izgatta a látvány mert egyre bátrabb lett, kedvesem fejénél állt miközben huzoatta a farkát neki, neki nyomta az arcának.

Modtam leszophatja ha akarja ,de kedvesem nem akarta.

Viszont annyira felizgult, hogy rámarkolt a faszra és verni kezdte neki.

A srác próbálkozott nyomlodta a szájába, de csukott ajkak fogadták.

Nagyon izgató látvány volt dugni hátulról miközben egy idegen

pasi farkát dőrzsöli az arcához.

Megrándult a teste ahogy elélvezett, nem vagyok biztos benne,de közben talán egy pillanatra még a szájába is vette.

Aztán stopposunk élvezett egyenesen a drágám arcára. Én sem bírtam már sokáig beleélveztem a lucskos punciba.

Fojt a cucc a kis fazonigazított punciról, és az ajkairól egyaránt.

Hát ennyi tőrtént, majd elváltunk stopposunktól mint két idegen akit egy közös titkot őríz.

Szadomazo az orvosi rendelőben

A harminchárom éves Sziszka még most is nagyon csinos nő volt, ahogy anyaszült meztelenül hason feküdt mellettem az ágyon, miközben én mellette térdeltem, és tetőtől talpig bekentem Nivea testápolóval. Jól a bőrébe dörzsöltem az illatos krémet, majd mellé feküdtem az ágyon, és jobb kezemmel gömbölyű, fehér popsiját simogattam. Nem tiltakozott, amikor kezemet a farpofái közt az ágyékára csúsztattam, sőt, combjait kissé szétterpesztve segített, hogy jobban hozzáférjek a puncijához. Lefekvés előtt sikerült rábeszélnem ismételt beöntésekre, amit a fürdőszobában adtam neki, amíg teljesen ki nem tisztítottam a beleit, azzal a hátsó gondolattal, hogy talán a popsijába is be tudom majd dugni a farkamat… A körmeimet még reggel teljesen lerágtam, hogy fel ne sértsem vele Jutkát, ha a testnyílásaiba nyúlok. Kissé mégis megrándult a teste, amikor fenekét simogatva jobb hüvelykujjamat tövig a végbelébe csúsztattam, megmarkoltam simára borotvált ágyékát, majd ujjaimmal a szeméremajkait és csiklóját dörzsölgettem, be – benyúlva a hüvelyébe is, miközben hüvelykujjamat végig a végbelében tartottam. Szeméremajkai átnedvesedtek, és minél forróbb és nedvesebb lett a hüvelye, ujjaimmal annál bátrabban, és mélyebben nyúltam a hüvelyébe, míg végül fenekét fel – le mozgatva ujjaimon el nem élvezett. Nemcsak a testét, de a lelkét is megnyitotta előttem, akkor mesélte el megerőszakolásának történetét, miközben többször is szeretkeztünk estétől hajnalig…

Simon Sziszka 1963. február 26. – án született Aradon, majd kisiskolás korában szüleivel Dévára költözött.

Orvos akart lenni, ezért az Egészségügyi Szakközépiskolát Vajdahunyadon végezte el, és 1981 – ben bejutott a Kolozsvári Orvosi Egyetemre.

Jó alakjával, szép arcával, kék szemével, világosbarna hajával hamar magára vonta a fiúk figyelmét, és az első diák kiránduláson a fiúk csoportjából a kopaszodó Tiurbe meg is próbálta lefektetni, de olyan pánikszerűen reagált a fiú közeledésére, hogy semmi sem történt közöttük. El is terjesztették róla, hogy igazi apáca, aki senkivel sem fekszik le. A Romániai életszínvonal rohamos romlása, a fokozódó nyomor, és a harmadéven az ő csoportjukba beosztott nyugat – német Stefan közeledése mindent megváltoztatott, Sziszka a német barátnője lett, de mások közeledését továbbra sem fogadta el, ami a román diákokat felbőszítette. Haragjukat tovább növelte az 1985 – ben Magyarországon megjelent három kötetes „Erdély történeté” – re adott hisztérikus soviniszta román reakció, és Jutkát maguk közt csak egy rohadt kis bozgor kurvának nevezték, aki semmibe veszi és lenézi a hazaiakat.

Ekkortájt hozta Ceausescu azt a megalázó törvényt, amely minden termékeny életkorban lévő nőnek előírta a havonta kötelező nőgyógyászati vizsgálatot, nehogy eltitkolt terhességük legyen, vagy kaparásuk, amivel csökkentenék a megalomán diktátor jövőbeli alattvalóinak a számát.

1986 – ban, ötödév végén az évfolyam KISZ titkárnője Sziszka kezébe nyomta azt az értesítőt, amivel másnapra berendelték a 23 éves diáklányt az Egyetemisták Poliklinikájára (Policlinica Studenteasca) kötelező nőgyógyászati vizsgálatra.

– Aki nem megy el a vizsgálatra, az nem jelentkezhet vizsgákra a nyári szesszióban. – közölte a KISZ titkárlány Jutkával.

Mivel a vizsgálatra szóló értesítőn a Poliklinika pecsétje volt, és az értesítőt géppel írták, Sziszka semmi rosszat nem gyanított…

Este szerencséjére volt melegvíz a kollégiumban, és alaposan lezuhanyozott. Másnap tiszta fehérneműt és ruhát vett magára és elment az Egyetemisták Poliklinikájára.

A portán mondták, hogy a nőgyógyászat az első emeleten van. Sziszka felment a lépcsőn és az első emeleten megkereste a nőgyógyá – szati vizsgáló ajtaját, amire az volt írva, hogy a rendelés délután 13. 00. órakor kezdődik. Már éppen visszafordult volna, amikor kinyílt a vizsgáló ajtaja, és egy nővér szólt ki:

– Nőgyógyászati vizsgálatra jöttél? – kérdezte Jutkától.

– Igen – felelte a lány – De látom, hogy csak délután lesz rendelés, engem pedig reggel nyolc órára rendeltek ide.

– Igen, persze. – mondta a nővér. – Délután lesz a rendelés a betegek részére, de a havonta kötelező vizsgálatot délelőtt csinálja egy kirendelt orvos, aki kilenc órára jön, de előtte elő kell készítsem a diáklányokat a vizsgálatra. Gyere velem a kezelőbe. – intett Jutkának, miközben kilépett a folyosóra, és maga mögött kulcsra zárta a nőgyógyászati vizsgáló ajtaját. Sziszka követte a nővért a folyosón, és bement utána a kezelőbe.

A nővér becsukta maguk mögött a kezelő ajtaját, majd utasította Jutkát:

– Vetkőzz le ! – a lány letolta farmerszoknyáját, majd kibújt rózsaszín blúzából, ruháit a fogasra akasztotta, és megállt egy szál bugyiban a nővér előtt.

Kissé zavarta, hogy a nővér tegezi, de már hozzászokott, hogy a diákoknak semmilyen tekintélyük nincs, és valószínűleg a nővér nem tudhatta, hogy ő orvosis, legalábbis Sziszka azt gondolta.

– Állj a mérlegre. – mondta a nővér.

Sziszka a személyi mérlegre állt, a nővér pedig megmérte a lány súlyát és ráírta a kartonra.

– 56 kilós vagy. – közölte a lánnyal , majd a mérőléc elé állította Juditot és megmérte a lány magasságát is, amit szintén beírt a kartonra:

– 168 centi magas vagy. – közölte a lánnyal.

– Vedd le a bugyidat , és feküdj hasra az ágyon. – utasította a nővér a diáklányt. – Beöntést adok neked. – tette hozzá magyarázatként. Sziszka letolta a bugyiját, azt is a fogasra akasztotta és anyaszült meztelenül feküdt hasra a viaszosvászonnal leterített ágyon.

– Kaptál már beöntést, tudod, hogy mi az ? – kérdezte a nővér az ágyon fekvő lányt.

– Nem. – felelte Sziszka – Nem kaptam még, de tudom, hogy mi az , ötödéves orvostanhallgató vagyok.

– Egy gumicsövet dugok a fenekedbe – magyarázta a nővér, mintha nem is hallotta volna Sziszka előbbi szavait – és langyos vizet öntök a beleidbe, amit vissza kell majd tartanod. Vagy öt percig tartod a beöntést, utána mehetsz a WC – re kakálni. Megértetted?

– Igen, megértettem. – felelte a meztelen lány. A nővér egy fehér, zománcozott bádogból készült beöntő edényt vett a kezébe, megtöltötte langyos vízzel, a vízbe egy kis szappandarabot dobott, majd az edényhez csatlakozó gumicső szabad végét bekrémezte, és az ágyon hason fekvő meztelen lányhoz lépett:

– Húzd szét a fenekedet, hogy bedughassam a gumicsövet. – utasította Jutkát a nővér. Sziszka kezeivel hátranyúlt és széthúzta kis, fehér farpofáit, a nővér pedig egy gyors mozdulattal a lány feltáruló kis rózsaszín végbélnyílásába dugta a bekrémezett gumicsövet, és kb. 10 – 15 centiméternyire dugta fel a lány végbelébe, majd megnyitotta a beöntő készülék csapját, és Sziszka érezte, hogyan ömlik a beleibe a langyos víz, és hirtelen erős székelési ingere támadt.

– Tartsd vissza a vizet ! – szólt erélyesen Jutkára a nővér, és miután látta, hogy az összes víz a lányba folyt, egy gyors mozdulattal kihúzta Sziszka fenekéből a csövet.

– Öt perc múlva mehetsz a WC – re. – közölte a lánnyal. Sziszka szótlanul feküdt az ágyon, miközben kínzó hascsikarás gyötörte. Öt perc múlva a nővér egy csomag WC – papírt nyomott a kezébe, és a kezelőből nyíló WC – be küldte a lányt, ahol Sziszka végre kiüríthette a beleit és megkönnyebbült…

Jutkának, miután kiürítette beleiből az első beöntést a nővér egy második és egy harmadik beöntést is adott. A harmadik beöntés után már csak tiszta víz távozott a lány beleiből, széklet egyáltalán nem volt benne.

Majd a nővér ismét az ágyra parancsolta Jutkát, és egy Morfium injekciót szúrt a lány fenekébe, hogy elkábítsa.

– Egy Diazepam injekció – hazudta a lánynak, aki nem tudta mire vélni az injekciót – Kis nyugtató, hogy ne idegeskedj a vizsgálat alatt. Az első nőgyógyászati vizsgálat alkalmával mindenki kap egyet.

– Lépj ebbe a papucsba és vedd fel ezt a köpenyt. – utasította a lányt a nővér, miután beadta az injekciót. Egy sárga papucsot és egy térdközépig érő, gombok nélküli fehér köpenyt nyomott a lány kezébe. Sziszka felvette a blúzát, a bugyiját a nővér tanácsára a fogason hagyta, mivel úgyis le kellene vetnie a vizsgálatkor, majd belelépett a papucsba és felvette a fehér köpenyt, a köpeny szárnyait elől egymásra fektette és az övét elől szorosan megkötötte. A köpeny alatt deréktól lefelé anyaszült meztelen volt…

– Visszamegyünk a nőgyógyászati vizsgálóba – közölte kurtán a nővér a lánnyal. – Gyere utánam ! – Sziszka szótlanul követte a nővért a nőgyógyászati vizsgálóba. A rajta lévő fehér köpeny szárnyai minden lépésnél szétnyíltak és Sziszka combjai és szeméremszőrzete időnként elővillant a köpeny szétnyíló szárnyai alól. A Poliklinika folyosóján néhány diák lézengett, és Sziszka arca szégyenében elvörösödött arra a gondolatra, hogy valaki észreveszi a fehér köpeny alatti meztelenségét.

A nővér kinyitotta a vizsgáló ajtaját, és belépett a szobába. A vizsgáló közepén egy nőgyógyászati vizsgálóasztal állt, melynek az ablakok felé fordított széléről két fémrúd nyúlt fel függőlegesen, a rudak végéről pedig egy – egy fémkengyel lógott alá. Sziszka most látott életében először ilyen vizsgálóasztalt, amin nem lábtartók, hanem kengyelek voltak.

A fémkengyelekbe a nőnek térdközépig kellett bedugnia a lábát, és utána nem tudta már kiemelni, csak mások segítségével. Kaparásokhoz és hüvelyi műtétekhez használták az ilyen tipusú vizsgálóasztalt, hogy a nő ne zavarhassa meg az orvost akkor sem, ha műtét közben erős fájdalmat érezne, és védekezésül akaratlanul is összeszorítaná a combjait.

– Voltál már nőgyógyásznál? – kérdezte a nővér a lányt, miközben belülről becsukta a vizsgáló ajtaját. Sziszka nemet intett a fejével.

A nővér lábával a vizsgálóasztal elé tolta a fémzsámolyt, a két lábtartó közé.

– Vedd le a köpenyt, és mássz fel az asztalra. – mondta a nővér. A lány levette a fehér köpenyt, a fogasra akasztotta, csak a blúz maradt rajta, majd a vizsgálóasztalhoz ment, fellépett a zsámolyra, és leült a vizsgálóasztal szélére, a két lábtartó közé, szemben a nővérrel.

– Jó. Most pedig feküdj hanyatt az asztalon és dugd a lábaidat a kengyelekbe. – Sziszka a hátára feküdt a vizsgálóasztalon, és a nővér segítségével lábait a lábtartó fémkengyelekbe dugta, egészen térdhajlatig. A nővér lábával félretolta a zsámolyt, majd szólt Jutkának, hogy csússzon közelebb hozzá. A lány lejjebb csúszott az asztalon, combjai szétnyíltak, feltárva Sziszka szeméremtestét.

– Csússzál még közelebb hozzám ! – utasította a nővér. Sziszka még lejjebb csúszott az asztalon, és közben érezte,

hogy combjai pattanásig szétfeszülnek, feneke pedig már kissé túlér a vizsgálóasztal szélén. – Így már jó lesz. – mondta a nővér. A lány védtelennek és végtelenül kiszolgáltatottnak érezte magát, és ez az érzése csak tovább fokozódott, amikor a nővér csuklóit az asztal szélénél lévő fém rudakhoz szíjazta…

– Azért szíjaztam le a kezeidet – magyarázta a nővér Sziszka megrémült arcát látva – mert a vizsgálat kissé fájdalmas lehet, és a doktor elvtárs nem szereti, ha a nő vizsgálat közben a puncijához nyúl, mert zavarja a vizsgálatot.

– Most leborotválom a szőrödet. – közölte a nővér, és a vizsgálóasztal melletti kis műszeres asztalról borotvahabos sprayt vett el és habot fújt belőle a lány szeméremszőrzetére. – Ne mozogj, nehogy véletlenül megvágjalak! – figyelmeztette Jutkát, majd a kis műszeres asztalról egy borotvát vett fel, és borotválni kezdte a lány szemérem – szőrzetét.

Sziszka elborzadt attól a gondolattól, hogy egy férfi, még ha orvos is, ott lent babráljon az altestén, talán bele is nyúljon a testébe, amit ő kifeszítve, lekötözve, tehetetlenül kénytelen eltűrni…Közben a nővér simára borotválta a lány ágyékát, a leborotvált szőrt egy újságpapírba törölte, majd híg alkoholos oldattal mosta le a simára borotvált vulvát.

– Csíp! – jajdult fel Sziszka

– Jó, készen vagyunk már, ennyi volt az egész. – nyugtatgatta Jutkát a nővér, majd az órájára pillantott. – Tíz perc múlva kilenc óra. – mondta, és kiment a vizsgálóból magára hagyva a vizsgálóasztalon kifeszített, deréktól lefelé anyaszült meztelen lányt. Jutkának a várakozás egy örökkévalóságnak tűnt.

Elszörnyedve gondolt arra, hogy illetéktelen személyek jönnek be a vizsgálóba, aminek az ajtaját a nővér véletlenül, vagy talán szándékosan kitárva hagyta, és meglátják őt így kifeszítve, lemeztelenítve, teljesen kiszolgáltatva, és talán csinálnak is vele valamit, visszaélve a helyzettel…

Sziszka lépteket hallott a folyosóról és kissé fellélegzett, hogy már nem kell sokáig így kifeszítve várnia, de rögtön azután rémület kerítette a hatalmába, a közeledő hangok közt fiú csoporttársai hangját vélte felfedezni… A hangok egyre közeledtek, majd a vizsgáló nyitott ajtaján egy fehérköpenye s orvos jött be akit Sziszka fiú csoporttársai, és egy másik ötödéves fiú csoport követett, összesen tizennégyen! A diáklány feje lüktetni kezdett, arca és nyaka elvörösödött a határtalan szégyentől, szeme előtt egy rövid időre minden elsötétült. HallottaBehunyta a szemét, hallotta a közeledő lépteket, aztán a csendet, amikor megálltak a vizsgálóasztal körül és „Iudita Simon” „unguroaica, curva germanilor” ( = magyar lány, a németek kurvája) suttogták.

– A kollegina szégyenlős – állapította meg a fiatal orvos, miután Sziszka blúzát megragadta, és a lány nyakáig felhúzta, szabaddá téve Sziszka hasát és melleit. Majd Sziszka szétfeszített combjai közé állt.

– Gyertek ide, mögém. – utasította az orvos a diákokat. – Nézzétek, hogy kipirosodott a kollegina arca és a nyaka. Ezt nevezzük „szégyenpírnak”. – a fiúk felsorakoztak az orvos mögött és izgatottan mohón figyelték az asztalon szétfeszített meztelen lányt. Az orvos előrehajolt és bal kezének ujjaival széthúzta a lány nagy szeméremajkait

– Most széthúztam a nagy szeméremajkakat – magyarázta az orvos a mögötte álló diákoknak, majd ujjaival széthúzta a lány vékony rózsaszín kisajkait, feltárva a hüvelybemenetet.

– Ezek itt a kis szeméremajkak, amiket most széthúztam, ez itt pedig a kisajkak felső találkozásánál a csikló. – mutatott jobb mutatóujjával az érzékeny kis szervre.

Majd jobb mutatóujjával tovább mutatott: – A csikló alatt ez a kis nyílás a húgycsőnyílás, ez itt alatta pedig a hüvely – bemenet. A lány szűzhártyája félhold alakú, ami annyira tágulékony, hogy lehetővé teszi a betapintást, sőt még a nemi közösülést is, anélkül, hogy átszakadna.

Az orvos egy hüvelytükröt vett le a műszeres asztalról és a hüvelybemenetbe helyezte, majd egy ügyes mozdulattal a lány hüvelyébe vezette a szétnyitható tükröt. Sziszka feljajdult és egész testében megremegett a hideg fém érintésétől.

Az orvos ütközésig tolta a lány hüvelyébe a tükröt, majd szétnyitotta a tükör lapocait, és a tükör csavarjával rögzítette a nyitott lapocokat, ami így már t magát tartotta a lány feltárt hüvelyében, és az orvos mindkét keze felszabadult. Sziszka érezte, hogy valami kifeszül ott lent az alhasában és még védtelenebbnek és kiszolgáltatottabbnak érezte magát, mint eddig. A tükör szétnyitott lapocai közt láthatóvá vált a méhnyak és a külső méhszáj. Az orvos egy hosszú csipeszt vett a kezébe, a hüvelytükör lapocai közt benyúlt a lány feltárt hüvelyébe és megfogta a méhnyakat.

– Ez itt a külső méhnyak, ez a nyílás a közepén pedig a külső méhszáj, most csak egy pontszerű kis nyílás, de szüléskor annyira kitágul, hogy átfér rajta az újszülött feje. – magyarázta az orvos a felizgult, mohón figyelő diákoknak. Mindannyian közelebb húzódtak, hogy jól láthassák, amit az orvos Jutkán mutogat.

Az orvos a műszeres asztalkára tette a csipeszt, majd egy fémdobozt tett maga mellé a műszeres asztalkára, és kinyitotta. A fémdobozban különböző méretű fémrudacskák, Hegar tágítók voltak.

– Ezekkel a fém rudacskákkal lehet tágítani a méhszájat. – magyarázta tovább az orvos, és a legvékonyabb fém rudat vette a kezébe, majd a csipesszel ismét benyúlt a lány feltárt hüvelyébe, megragadta az elülső méhszájat, és a Hegar tágító rudacskát Sziszka méhszájába dugta, és a nyakcsatornán keresztül a lány méhébe vezette. Sziszka a hüvelytükör szétnyitásakor teltséget érzett az alhasában, amikor az orvos a csipesszel megragadta, és kifelé húzta a méhszáját, úgy érezte, mintha kibeleznék, a Hegar rúd bedugását pedig egészen magasan, a beleiben érzett feszítésként élte meg. Az orvos kihúzta a vékony fém rudat a nyakcsatornából, és egy vastagabbat dugott fel Sziszka méhébe, majd azt is kihúzta a lányból, és egy még vastagabb rudat dugott fel neki.

– Egészen jól tágul – állapította meg az orvos, és már a legvastagabb rudat dugta a lány méhébe. Sziszka nagyon erős görcsös fájdalmat, és teltséget érzett az alhasában. – Nagyon fáj! – sírta el magát, de senki sem törődött vele. Vagy tíz percig volt a lányban a kifeszített hüvelytükör, és a legvastagabb Hegar rudacska, de Jutkának ez az idő egy örökkévalóságnak tűnt… Aztán az orvos kihúzta a lány méhéből a fém rudat, és a kitágított méhnyak csatornán át egy spirált vezetett a diáklány méhébe, ahogy megbeszélték. A spirál használatát tiltották, de a fiúk összeadták a pénzt, és Katzidakis, a görög diák hozott egy spirált, amiért a fiúk igen nagy összeget, 5. 000. lejt fizettek. Calin ötlete volt, hogy mindenképpen spirált vezessenek fel Jutkának, nehogy állapotos maradjon az erőszak után, komoly kellemetlenséget okozva a fiúknak. Sziszka még csak nem is sejtette, hogy spirált vezettek a méhébe, mint ahogy azt sem sejtette, hogy nem a valóban elrendelt nőgyógyászati vizsgálatra rendelték be a Poliklinikára. Az orvos, aki Marius barátja volt, de ő is pénzt kapott a fiúktól, szétnyitotta a lány méhébe vezetett spirált, majd egy csipesszel megfogta a spirál jelző zsinórját, és egy kis ollóval levágta.

Most már semmi sem látszott a külső méhszájon át a spirálból, egyszerű nőgyógyászati vizsgálattal nem lehetett volna felfedezni a Jutkában lévő spirált, csak hasi ultrahanggal. Az orvos. miután végzett, összecsukta a hüvelytükör lapocait és egy gyors mozdulattal kihúzta a szerencsétlen lányból az eszközt, és nagy csörömpöléssel a műszeres asztalra tette.

Aztán gumikesztyűt húzott a jobb kezére, a kesztyű mutatóujját bekrémezte, bal kezének ujjaival ismét széthúzta a lány szeméremajkait és jobb mutatóujjával tövig a lány hüvelyébe hatolt. Sziszka arcán könny – csepp gördült végig, amikor érezte a testébe hatoló durva ujjat. Az orvos mutatóujja mellé vezette középső ujját is, amire Sziszka feljajdult. Az orvos ujjaival körbetapin – totta a hüvelyfalat, aztán bal kezének ujjait a lány hasába mélyesztette, közvetlenül a szeméremcsont fölött, hogy megtapintsa Sziszka kis, körte alakú, rugalmas méhét.

– Nem terhes. – jelentette ki, miután megtapintotta a lány méhét, majd kihúzta ujját a lány hüvelyéből, és mutatóujját egy elég durva mozdulattal Sziszka végbelébe vezette. A lány teste megrándult a durva behatolástól. Az orvos közben tovább magyarázott a fiúknak:

– Előbb hüvelyi betapintást végzünk, és csak azután vizsgáljuk végbélen keresztül a lányt, nehogy fertőző baktériumokat vigyünk kezünkkel a végbélből a hüvelybe. – A lány beleit több beöntéssel tisztítottuk ki – magyarázott tovább az orvos, miközben ujjával Sziszka fenekében vájkált.

– De azért maradhattak baktériumok a végbélben, amivel megfertőzhetnénk a hüvelyt. A fertőzés elkerülése végett ti is előbb hüvelyen, és csak azután végbélen át tapintsatok be.

Sziszka elszörnyedt. Csak most döbbent rá, hogy nemcsak látványnak kötözték fel a vizsgáló – asztalra, hanem élő próbababának is, kiszolgáltatva egy tucatnyi perverz diák kénye – kedvének ! Még most sem akarta elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet.

Az orvos kihúzta ujját a lány fenekéből, majd folytatta: – Ha már megvizsgáltátok az asztalon mindannyian, vizsgáljátok meg álló helyzetben is, mert ilyenkor a hüvelybe mélyebben lehet benyúlni, és jobban meg lehet tapintani a méhnyakat. Leültök egy ágyra, vagy egy zsámolyra, terpesztett lábakkal magatok elé állítjátok a kolleginát, és alulról nyúltok a hüvelyébe és a végbelébe. Én most megyek a szülészetre, viszont látásra. – köszönt el a diákoktól az orvos, és kiment a vizsgálóból.

Marius becsukta az orvos után az ajtót, majd a többiek felé fordulva a közösülést utánozva bal mutató – , és hüvelykujjával formázott gyűrűben előre – hátra mozgatta jobb mutatóujját, és azt mondta:

– Megdugjuk a kicsikét !

– Én már dugom is ! – jelentette ki Ducu, és jobb mutatóujját a lány hüvelyébe vezette. A lány szorító izmai megfeszültek, és kis gödröcskét rajzoltak combjai belső felszínén, vulvájának két oldalán, amikor Ducu középső ujját mutatóujja mellé dugta a szűk hüvelybe.

Sziszka felzokogott:

– Fáj! Hagyjatok békén!

Sikoltozása csak olaj volt a tűzre, még jobban felizgatta a fiúkat.

Miközben egymás után nyúltak a hüvelyébe és végbelébe a diákok, akik éppen nem testnyílásait vizsgálták, azok a mellét tapogatták vizsgálat ürügyén. Tizennégy diák dugta egymás után Sziszka hüvelyébe és fenekébe ujjait, úgy gyötörték a szerencsétlen diáklányt, tágítva szűk testnyílásait…

Jutkának először, – amikor csoporttársai bejöttek a tornaterembe – a fejébe tolult a vér, egész arca elvörösödött, és úgy érezte, hogy a szíve a torkában dobog az elviselhetetlen szégyentől, és tehetetlenségéből, kiszolgáltatottságából fakadó dühétől. Amikor az orvos ujjait, majd a hüvelytükröt a hüvelyébe dugta, dühe és szégyenérzete csak fokozódott… Ducu durvasága védekező reflexet váltott ki belőle, de teljesen eredménytelenül, mert szétfeszített combjait nem tudta összeszorítani. A vér a lány fejéből lassanként az altestébe tolult, és a sok vazelintől – több fiú is bekrémezte ujját, mielőtt a lányba nyúlt volna – egyre síkosabb lett a hüvelye és a végbélnyílása. Néhány diák sokkal gyengédebben, és elég hosszú ideig tágította a lány két testnyílását, és Sziszka – valószínűleg a morfium kábító és gátlásokat oldó hatására is – kezdett lassan felizgulni, mint önkielégítéskor…

A „vizsgálat” alatt Sziszka végig behunyva tartotta a szemét, és csak azt érezte, hogy ujjak hatolnak a hüvelyébe és a végbelébe, egymás után, megállíthatatlanul…Érezte a melleit és mellbimbóit tapogató kezeket. A diáklány egyre szaporábban lélegzett, és amikor Marcel a fenekébe dugott ujját előre – hátra mozgatta a közösülést utánozva a lány krémtől síkos, végbelében, másik kezének mutatóuj – jával pedig a lány csiklóját ingerelte, Sziszka nem tudott ellenállni, hüvelye és feneke ütemes összehúzódásokkal tapadt a fiú ujjára, és a lány – akarata ellenére – elélvezett…

– Nézzétek, elélvezett ! – ujjongott Marcel

– Kicsike ! – tódította Marius, és simogatni kezdte a lány combjait és fenekét. Sziszka szédült, úgy érezte, minden ereje elhagyja… A diákok most már tudatosan izgatták a lányt, hogy megint lássák elélvezni…Egyszerre többen is ingerelték. Egyik a száját simogatta, miközben kezeivel erősen tartotta a lány fejét, nehogy kitérhessen az ujjai elől, egy másik mellbimbóival játszadozott, egy harmadik a lány combjait és fenekét simogatta, egy negyedik pedig a hüvelyébe, vagy a fenekébe dugott ujjaival izgatta, miközben a lány csiklóját is ingerelte…A fiúk nagy megelégedésére Judit nemsokára másodjára is elélvezett…

Tíz óra is elmúlt már, amikor eloldozták a lány csuklóit tartó szíjakat, kihúzták Sziszka lábait a vizsgálóasztal fémkengye – leiből, majd leemelték a lányt a vizsgálóasztalról. A meggyötört, kába lányt még az ágy mellé állították, és amíg Adrian szorosan tartotta Sziszka kezeit, néhány diák az ágyra ült, és az orvos útmutatását követve alulról nyúlt mélyen a szerencsétlen lány testnyílásaiba, aki folyton csak azt hajtogatta, hogy nagyon, de nagyon szégyelli magát…

Fél tizenegykor kinyílt a vizsgáló ajtaja, és egy negyedéves diák szólt be rajta:

– Itt van a rektoszkópiára váró diáklány? – Calin két negyedéves fiú csoportot is bevont Sziszka „beavatásába” többnyire arabokat, és természetesen jó pénzért! – Itt, itt! – válaszolt serényen Adrian, aki éppen a vizsgálóágyon ült, és jobb hüvelykujját a mellette álló diáklány végbelében, mutató – , és középső ujját pedig annak vaginájában tartotta, miközben Sziszka halkan nyöszörgött. A diák kihúzta ujjait a lányból, tenyerével egy nagyot csapott Judit fenekére:

– Itt a kollegina, vihetitek!

Már két arab diák is bejött a vizsgálóba. Egyikük megragadta Sziszka csuklóját, és kivonszolta a kábult diáklányt a folyosóra. A többiek is követték őket, senki sem maradt a nőgyógyászati vizsgálóban. A folyosó tele volt diákokkal, zömmel olyan negyed – , és ötödéves orvostanhallgatókkal, akik be voltak avatva. Sziszka blúza felcsúszott a lány köldökéig, aki deréktól lefele teljesen meztelenül állt a sok diák között a rektoszkópos (végbéltükrözéses) vizsgáló bezárt ajtaja előtt. Néhány diák körbeállta a fal mellé húzódott lányt, gúnyosan kérdezgették, hogy érzi magát, nem fázik – e így ruha nélkül, hol hagyta a ruháit? Volt aki a fenekére paskolt, az egyik negyedéves arab, aki nem volt ott a nőgyógyászati vizsgálóban, pedig megragadta a lány ágyékát, és ujjait a lány átnedvesedett, kitágult hüvelyébe mélyesztette. Egy jó félórányi várakozás után végre megjelent a nővér, ugyanaz, aki a beöntést adta Jutkának, és kinyitotta a vizsgáló ajtaját. Sziszka belépett a vizsgálóba, a diákok követték. A nővér a vizsgáló közepén lévő asztalhoz irányította Jutkát, miután a lányról levették a blúzát is, hogy anyaszült meztelen legyen:

– Mássz fel az asztalra! – utasította a lányt a nővér. Sziszka felmászott a vizsgálóasztalra, és megint úgy akart elhelyezkedni, mint a nőgyógyászati asztalon, de a nővér rászólt, hogy forduljon meg, és álljon négykézlábra a végbél vizsgálathoz. Sziszka kábán, némi segítséggel engedelmeskedett, miközben majdnem leesett az asztalról. Végül

sikerült négykézlábra állnia a vizsgálóasztalon, és mikor érezte a nővér hideg kezét a fenekén, hátranézett. Az orvos, aki éppen akkor érkezett meg, és a lány mellett állt, nagyot csapott Sziszka fenekére:

– Ne forgolódj, mint a tehén, amikor hátulról meghágják! – szólt durván a lányra. – Hogy foglak így megvizsgálni? Azonnal tedd a fejedet az asztalra, a könyöködre támaszkodj, ne a kezedre, és jól domborítsd ki a seggedet! Sziszka halkan, pityeregve engedelmeskedett, a könyökére ereszkedett, fejét a vizsgálóasztal hideg műbőr borítására szorította, és térdeit hasa alá húzva domborította a fenekét. Szeméremajkai kissé szétnyíltak, kis végbélnyílása 5 banis „fekete lyuk” – ként kissé megnyílt. Érezte, hogy gumikesztyűs kezek tapadnak a farpofáira, és még jobban széthúzzák a fenekét, majd egy kúpot dugtak a végbelébe, utána egy ujj hatolt ugyanoda tövig, majd az első ujj mellé egy másikat is a fenekébe erőltettek, tágítva a végbélnyílását, ernyesztve gyűrűs záróizmát. A két ujj behatolásakor Sziszka felnyögött, de ennek megint csak az lett az eredménye, hogy két tenyeres csattant a fenekén és a combján. Miután az orvos elég tágnak érezte a nyílást, kihúzta ujjait Sziszka fenekéből, és kérte a végbéltükröt. Sziszka hallotta az egymáshoz ütődő fémcsövek csörömpölését, és gyomra görcsbe szorult, de nem mert sírni, mert félt az újabb ütésektől, pedig feneke már most is sajgott és jól kipirosodott az addigi paskolásoktól.

Az orvos a lány végbélnyílásához illesztette a 40 cm – es fémcső végét, és egy gyors mozdulattal Sziszka végbelébe vezette az eszközt, majd lassan tolta egyre mélyebbre a lány testébe a hideg csövet. Mikor már 25 centire dugta fel a csövet, kivette belőle a mandrint (a rektoszkópba dugott rúd, annak segítségével tolják előre a csövet a bélben), és bedugta a világító optikát. Belenézett a csőbe, és miközben folyamatosan nézett, lassan feljebb tolta az eszközt még vagy 10 cm – nyire. A cső vége már alig nyúlt ki a végbélből, úgyhogy a rektoszkópot néző orvos arca már a diáklány fenekéhez ért.

– Gyertek ide, és nézzetek bele ti is! – szólt az orvos a diákoknak, akik egymás után néztek bele a végbéltükörbe, amit így jó negyed órán át tartottak bedugva Sziszka fenekében. Mikor már mindenki belenézett, az orvos kihúzta a csövet a lányból, odaadta a nővérnek, hogy tegye a fertőtlenítőbe, majd mindketten kimentek a vizsgálóból. Sziszka le akart mászni az asztalról, de az arabok nem engedték. – Várj, még mi is megvizsgálunk! – mondta az egyik, aki egy villanófényes fényképezőgépet vett elő, és fényképezni kezdte a vizsgálóasztalon lévő meztelen lányt.

Aztán a műszeres szekrényből kivettek két hüvelytükröt, Jutkát erősen leszorították az asztalra, és egy – egy hüvelytükröt vezettek a vaginájába, és a végbelébe is. Végül egy végbélkörtét (análdugót) erőltettek Sziszka fenekébe, ami egy kb. 15 cm

hosszú és 3 – 4 cm átmérőjű ebonit rúd. A rúd elülső vége a makkot mintázva bunkószerűen kiszélesedett, és gömb formájú volt, a végén kissé kúpszerűen elvékonyodott és lekerekített, hogy könnyebben lehessen a végbélbe vezetni. A rúd hátsó vége pohártalpszerűen kiszélesedett, nem engedve meg, hogy a rúd vége teljesen becsússzon a tágítandó testnyílásba, a kiszélesedett véget fémburkolat fedte.

Azután eloldozták a lányt, leemelték a vizsgálóasztalról, egy fehér köpenyt adtak rá, és egy papucsot, és a kába lányt, aki semmiféle ellenállást nem tanúsított már, kivezették a vizsgálóból, végigvezették a folyosón, levitték a lépcsőkön, és beültették egy Mercedesbe, amivel a Hasdeuban lévő kollégiumba szállították. Sziszka ki akarta venni a fenekéből a végbél körtét, de az arabok nem engedték.

A kollégiumban a társalgó volt a legnagyobb helyiség, az arabok oda vezették Jutkát. A többi diák is ott volt már, több, mint húszan. Jutkáról levették a fehér köpenyt, és a meztelen lányt egy pamlagra térdepeltették, és négykézláb állították, majd az egyik arab bekrémezte az ujját, a lány fenekébe dugta az análdugó mellé, majd a síkossá tett dugót kihúzta Sziszka fenekéből. Most már a lány végbélnyílása is olyan tág, és síkos volt, mint a hüvelye. Az arab nem is bírt ellenállni a csábításnak, a lány mögé térdelt, kigombolta a nadrágját, és merev hímtagját tövig Sziszka fenekébe dugta. A többiek nézték, vagy ketten villanófénnyel fényképeztek.

A lány felnyögött, amikor az arab merev hímtagja egy gyors mozdulattal a fenekébe hatolt…

Aki éppen akkor nyitott be az ajtón, az látta, hogy az anyaszült meztelen lány négykézláb áll a pamlagon a diákok gyűrűjében, és hátulról éppen az egyik arab közösül vele, amíg egy másik a tarkójánál fogva, a pamlagra lenyomva tartja a szerencsétlen lány fejét, nehogy elmozdulhasson dugás közben…

A diákok hamar felfedezték a lány szájában rejlő lehetőséget, és merev vesszejüket Sziszka ajkai közé erőltették.

Sziszka utálkozva nyitotta szét ajkait, és engedte szájába hatolni az első hímtag makkját.

– Most pedig nyalogasd szépen ! – szólt rá az előtte térdeplő diák, miközben a lány hajába markolva Sziszka torkáig dugta merev farkát.

A lány kelletlenül engedelmeskedett, nyalogatni kezdte a szájába dugott hímtagot. Előbb a vizelet sós ízét érezte, aztán érezte, hogyan keményedik tovább a hímtag a szájában, és a húgycsőnyílásból egy édeskés kéjcseppet nyalt le. A lány utálatába furcsa izgalom keveredett. Közben az arab megragadta Sziszka csípőjét, és ütemes párzó mozdulatokba kezdett a lány testében. , időnként tenyerével nagyokat csapott Sziszka fenekére, amitől a lány feneke teljesen kipirosodott. A lány meztelen teste ütemesen mozgottelőre – hátra a két férfi között vagy négy – öt percen át, amikor előbb az arab, majd a diák is a lányba élvezett.

A négykézláb álló lány teste ezután is ütemesen mozgott az egyszerre két oldalról behatolt hímvesszők közt. Vagy tízen térdeltek egymás után a lány mögé, és hatoltak mindkét hátsó testnyílásába, miközben elől hatan szopatták le magukat Jutkával. Aztán a hátára fordították a szerencsétlent, és úgy folytatták az erőszakot egészen másnap reggelig. Csak a WC – re engedték ki az elgyötört lányt, meg reggel a zuhanyzóba. Végül ugyanazt a fehér köpenyt adták rá, és a lány abban tántorgott el a lányok kollégiumáig.

Ezt követően egészen hatodév végéig számtalanszor megdugták a megalázott lányt a WC – ben, üres előadótermekben, és kollégiumi szobákban.

* * *

Három hét telt el Sziszka poliklinikai és kollégiumi „beavatása” óta. Jutkának naponta előadásokra és gyakorlatokra kellett járnia, erőszaktevő évfolyamtársai közé…

Az előadóteremben Sziszka mindig egyedül ült a legutolsó padban, ott kevésbé érezte védtelennek magát, és el tudott bújni diáktársai tekintete elől. Szerencsétlenségére aznap az ideggyógyászati előadás elmaradt, de már mindenki az előadóteremben volt amikor a hírt Petre bejelentette. Petre bejelentését követően Sziszka hírtelen a fiúk gyűrűjében találta magát.

– Nem unatkozol? – kérdezte Ducu, miközben kezét a padban ülő lány tarkójára tette.

– Nem ! – válaszolt ingerülten Sziszka – Hagyjatok békén !

– Mi majd elszórakoztatunk. – jelentette ki Marcel, miközben a padba ült Sziszka mellé, és megmarkolta a lány mellét. Sziszka eltaszította magától a fiút, felpattant a padból, és kirohant az előadóteremből, eltaszítva az útjában álló fiúkat. Doru az ajtóhoz sietett, és az elrohanó lány után nézett:

– A lányok budijára ment. – jelentette diadalmasan. – Gyertek, menjünk utána! Doruval az élen hat diák rohant a lányok WC – jéhez. Sziszka gyorsan behúzódott az egyik WC fülkébe, becsukta maga mögött a fülke ajtaját, és mivel az ajtón nem volt retesz, hátát az ajtónak feszítette, remélve, hogy akkor nem tudják majd rányitni.

Hallotta, amikor csoporttársai berontottak a WC – be, és kinyitották a másik két fülke ajtaját, majd feszegetni kezdték annak a fülkének az ajtaját, amelyikbe ő menekült be.

– Itt van – kiáltott diadalmasan Doru. – Tudjuk, hogy itt vagy, nyisd ki az ajtót ! – Sziszka hallgatott, és hátával teljes erejéből nekifeszült az ajtónak. De Doru és Petre erősebbnek bizonyult, együttes erővel nyomták befelé az ajtót, ami előbb egy résnyire, aztán pedig teljesen kinyílt, és a két fiú a fülkébe nyomult a szerencsétlen lány mögé. Sziszka majdnem rászorult a WC ülőkéjére, teste a WC csésze fölött előregörnyedt, kezeivel a falnak támaszkodott, nehogy a WC csészére essen.

– Mit akartok ?! – kérdezte ingerülten, sírástól elcsukló hangon.

– Baszni ! – válaszolt kurtán Petre.

Doru előrehajolt, megragadta a lány sötétkék szoknyáját, és egy gyors mozdulattal letépte Jutkáról a ruhadarabot.

Sziszka megpróbált védekezni, jobb kezével hátranyúlt, de Doru elkapta a lány csuklóját, és hátracsavarta Judit kezét, majd fejével intett Petrenek:

– Húzd le a bugyiját ! – Petre egyetlen gyors mozdulattal a lány bokájáig tolta le a halvány rózsaszín bugyit, majd leguggolt, jobb kezével megragadta a feléjük háttal álló Sziszka jobb bokáját, megemelte a lány lábát és lehúzta róla a bugyit, majd a bal lábszárát is megemelte, és arról is lehúzta a bugyit, amit diadalmasan dobott hátra a fülkén kívül rekedt fiúknak.

– Nem akarom ! Hagyjatok békén ! – kérte Sziszka sírástól elcsukló hangon, de akkorra Petre ujjaival már a hüvelyébe nyúlt, Doru pedig Sziszka blúzát egészen a lány nyakáig tolta fel, és Sziszka fejére borította. Petre a guggolásból felegyenesedett, de két ujját végig a lány hüvelyében tartotta, tágította a kis testnyílást, és amikor már eléggé síkosnak érezte, bevezette merev hímvesszőjét, és párzó mozdulatokba kezdett a lányban. Négy – öt perc múlva élvezett Jutkába, tenyerével nagyot paskolt a lány fenekére, és helyet cserélt Doruval…

Miron a folyosón lett figyelmes a lányok WC – jéből hallatszó fiú hangokra, odament, hogy megnézze, mi történik ott. A WC ajtaja nyitva volt, és a középső fülke előtt öt vagy hat fiú állt, látható izgalommal figyeltek a fülkére, ahonnan egy lány halk nyögdécselése hallatszott ki.

– Mi történik itt ? – kérdezte kíváncsian, miután belépett a WC – be.

– Gyere, nézd meg ! – mondta Marcel. A fiúk utat nyitottak Mironnak egészen a fülke ajtajáig. Miron most már látta a neki háttal álló, a WC csésze fölé görnyedő, deréktól lefelé lemeztelenített lányt, és a lány mögött álló fiút, aki kezével a lány csípőjét markolta, miközben dereka ritmusosan mozgott előre – hátra. Miron gyorsan átlátta a helyzetet. Aztán a fiú, aki hátulról közösült Jutkával, a lányba élvezett, megrázta a farkát, begombolta a nadrágját, és kihátrált a WC fülkéből, utat engedve a következő erőszaktevőnek. Miron most már jól látta a WC fülkében neki háttal álló, deréktól lefelé lemeztelenített lányt, aki fejére húzott blúzával a falnak támaszkodva hüppögött, miközben lábait engedelmesen terpesztette. Miron belépett a fülkébe a lány mögé… Sziszka érezte a légáramlatról, hogy megint bejött valaki a fülkébe, majd hátulról egy posztónadrág érintését érezte csupasz combjain, majd érezte, hogyan hatol hátulról s hüvelyébe előbb két ujj, majd egy merev hímvessző..

Még vagy hatan jöttek Miron után, közülük hárman a lány szűkebb testnyílásába hatoltak, éles fájdalmat okozva Jutkának… Mikor végeztek, magára hagyták a WC – ben a szerencsétlen lányt. Csak most tört fel igazán Jutkából a zokogás. Utálta a saját testét. Utálta a síkos folyadékot, ami hüvelyéből és fenekéből folyt a combjai közé… Kiegyenesedett, elrendezte blúzát, majd a bugyiját kereste, de sehol sem találta. Marcel vágta zsebre a ruhadarabot, mint értékes trófeát… A csapnál megmosta a kezét és az arcát, a földről felvette szutykos szoknyáját, a derekára tekerte, és kitántorgott a WC – ből az utcára.

Nikoletta fasz talicska új állása

Nikoletta egész évben arra készült, hogy a vakációban majd talál majd valami jó kis nyári munkát, valami olyat, mint ez. Nem is hitte, hogy felveszik egy művészeti galériába. Nem csak azért volt jó, mert tanulhat valamit a művészetről, hanem azért is, mert igy mindennap felöltözhet olyan csinosan, ahogy csak a kedve tartja. Már alig várta, hogy megszabadulhasson a konzervatív ruháktól, amiket a középiskolában viselnie kellett. Szeretett szoknyát és magassarkú cipőt viselni, nylonharisnyát és rövidke blúzt, és persze csipkés fehérneműt, amitől olyan nőiesen érezte magát.

Igazán ízléses ki blúzban érkezett az elbeszélgetésre, egy rövid szoknyával és nagassarkú cipővel kiegészítve. Már tizennyolc éves volt, kezdte kibontakoztatni nőiességét. Szigorú, konzervatív családból származott, és és egész tinédzserkorában igen szoros pórázra fogták. De ez nem akadályozta meg a lábait, hogy szép, hosszú műalkotásokká fejlődjenek, nem is szólva a gömbölyű, csinos kis fenekéről. A mellei nem voltak nagyok, de a bimbócskák mint valami rózsaszín ceruzahegyek, büszkén ágaskodtak. Talán az édesanyjának igaza volt. Lehet, hogy visszafogottabban kellett volna öltöznie. De a galéria a belvárosban volt, és Nikoletta lehető lejobban akart kinézni.

Egy vonzó nő fogadta, a negyvenes évei végén járhatott. Miután kitöltötték a szokásos papírokat, felvezette Laurát a lépcsőn, egy kis, kellemes irodába. Itt a két nőhöz egy magas, jóképű férfi cstlakozott, úgy ötvenéves lehetett, visszafogott öltönyt viselt. Nyugodt volt, határozott, és kedves. Nikoletta leült a fotelbe, és mosolygott.

– Nikoletta, a miénk ez a galéria – mondta a nő. – Én Kathy vagyok, ő pedig Csaben.

Nikoletta érezte, hogy itt valami nem stimmel. Nem egy átlagos állásinterjú.

Kathy folytatta.

– Őszinték leszünk, Kathy. Egy csinos lányra van szükségünk, mint amilyen te is vagy, hogy szexuálisan kielégítsen bennünket, míg itt dolgozunk, a galériában. Húsz dollárt fogunk fizetni neked óránként, plusz jutalmat. Nem lesz túl sok dolgod. Steve-nek és nekem is elég nagy a szexuális étvágyunk, és arra fogunk használni, hogy egy kis örömet szerezzünk – néha külön-külön, néha egyszerre. Tisztelettel és figyelmesen fogunk bánni veled – de szexuálisan fogunk használni. Érted?

Legnagyobb meglepetésére Nikoletta azt érezte, hogy a bugyija egyre nedvesebb lesz az izgatottságtól. Ijedt volt, ideges és izgatott egyszerre. Meg se tudott szólalni. Steve vette át a szót.

– Nikoletta, az állás a tiéd, ha akarod. Persze szükség lesz rá, hogy először is levedd a ruhádat – és azt tenned, amit mondunk -, hogy eldönthessük, jó leszel-e. Nevezzük ezt afféle meghallgatásnak. Ha átmész rajta, lesz nyári munkád – és pénzed a sulira.

Nikoletta szédült, a mellbimbói megdagadtak, a barlangja pedig felforrósodott. Aztán megszólalt, de reszketett a hangja:

– Mondják meg… mit kell… tennem…

Steve, aki egész idő alatt állt, nekilátott, hogy kioldozza az övét. Kathy Laurához lépett, gyengéden arconcsókolta, és segített neki felállni.

– Gyere, Nikoletta – mondta – be szeretném mutatni neked Steve-et.

Kathy a vállánál fogva tolta Laurát a férfihez. A lány Steve elé állt, aki az övet a kezében tartotta.

– Most kipróbáljuk a szíjamat – mondta Steve. Nikoletta nem volt biztos benne, hogy jól hallotta-e. – Kathy és én nem csak szeretkezni fogunk veled. Megbüntetünk a szíjammal is.

Nikoletta nagyra nyílt szemmel, ijedten, félve hallgatta. Kathy folytatta:

– Van pár bónuszunk is a számodra, Nikoletta. Csaben és én is szeretünk csinos kislányokat elfenekelni, ahogy néhány ügyfelünk is. Néhány fontosabb vevőnket kell majd így kielégítened, és persze minket. – Csaben a tenyeréhez csapta az övet. Nikoletta a hangra összerezzent. – Nikoletta- mondta a férfi -, most fordulj meg, és told le a szoknyád!

Noha alig értette, ami vele történik, Nikoletta azon kapta magát, hogy engedelmeskedik. Azt tette, amit Steve mondott. Lassan megfordult, előrehajolt, a blúz alá nyúlt, kiczipzározta a szoknyáját. A ruha a sarkához hullott.

Nikoletta Kathy-re nézett. A nő bátorítóan mosolygott a fiatal lányra, és bólintott. Nikoletta nagy levegőt vett. Aztán egy lassú mozdulattal a bugyiját is lehúzta, feltárva meztelen fenekét Csaben szemei előtt.

Kathy előrelépett.

– Nagyon szép – mondta, és megsimogatta Nikoletta kerek, fiatal, hófehér fenekét. – Most vedd le a blúzodat is.

Nikoletta megijedt és Csaben-hez fordult. Nem bírta elviselni a férfi tekintetét, inkább becsukta a szemét. Lassan, remegve gombolta ki a gombokat, s a blúz végül szabadon hullott a padlóra. Csipkés, pushupos melltartó vette körbe fiatal, édes kis melleit. Kathy Nikoletta mögé lépett, és levette róla a melltartót is. A lány fiatal, telt húsa valósággal előreugrott.

Steve mosolygott. Figyelmesen nézte a lány melleit. Nikoletta azon kapta magát, hogy a lélegzete gyorsabbá vált. Könnyűnek érezte magát.

– Oh! – sóhajtott fel, s mostmár csak a harisnya és a magassarkú cipő volt rajta.

– Most pedig kezdjük el a meghallgatást! – mondta Csaben. Kathyvel mindentudóan mosolyogtak egymásra. A férfi kiczipzározta a nadrágját.

Kathy kézenfogta Laurát. Négykézlábr aállította a fotelben, arccal Steve felé. A férfi átadta az övet Kathy-nek, a nő pedig Nikoletta mellé ült.

– Nézz fel, Nikoletta – szólt Csaben. És Nikoletta megtette, Csaben pedig leengedte a nadrágot magáról. A farka előbukkant, egy hatalmas húsdarab, mindössze centikre Nikoletta arcától.

– Szopd a husit, Nikoletta – suttogta Kathy a lány fülébe. – Mutasd meg, hogy tudsz, bánni a férfiakkal.

Nikoletta kinyitotta a száját, hogy befogadja Csaben farkát. Hosszú volt és kemény, egész szép darab, gondolta a lány – különösen a gyöngyöző nedv a végén. Laurának nem volt túl sok tapasztalata a furulyázásban, de eszébe jutott, mit mondott egyszer az egyik barátnője: „Ne is gondolj rá. Ez megy magától. Hagyd, hogy előjöjjön belőled a nő. Már azóta szopunk, mióta világ a világ. Láss hozzá, ízleld meg, szippantsd be a golyók illatát. Egy perc alatt profi faszszopó leszel.”

Nikoletta folytatta, először a nyelvével simogatta a makkot, aztán körbenyalta az egész dákót, majd pár perc múlva már szenvedéllyel emelgette a fejét fel-le a rúdon.

Csaben gyöngéden megszorította a lány fejét:

– Nagyon jó ribanc vagy, Nikoletta.

– Az biztos – tette hozzá Kathy, aki éppen a lány punciját vizsgálgatta.

– Milyen a lyukacskája? – érdeklődött Csaben.

– Mint a krémes barack – válaszolta Kathy sóhajtva, s a középső ujját Laurába döfte. – És Csaben, várj csak, amíg megkóstolhatod!

Ekkorra Nikoletta már teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal. A barlangját próbálgatták, míg a szájában egy hatalmas férfitestrész munkálkodott, s a lány úgy érezte, egyszerűen belé kell hatoljanak – minden lyukába. Kiengedte Csaben farkát:

– Csaben, kefélj meg, kérlek, kefélj meg. Dugd a pinámba.

Csaben és Kathy felnevetett.

– Hát persze, hogy meg fog kefélni – válaszolta Kathy. – Mindketten meg fogunk. De előbb Csaben és én szeretnénk egy kicsit többet a nedvedből.

Nikoletta nem nagyon értette. Látta, hogy Kathy egy székre ül, a fotel mellé. Megragadta a szíjat, és a keze köré tekerte.

Csaben most megfogta kétoldalt Nikoletta fejét, megragadta, és hozzálátott, hogy módszeresen megbassza a torkát. Aztán, minden figyelmeztetés nélkül, Nikoletta nagy, fájdalmas csattanást érzett a fenekén. Megijedt.

– Ne aggódj, Nikoletta – mondta Kathy. – Te is élvezni fogod. Nyisd nagyra a szádat Csaben-nek. Egy kissé elfenekellek, amíg Csaben bedugja a farkát a torkodig.

Újabb csapások hagytak vörös csíkokat Nikoletta hátsóján. A lány alig kapott levegőt Csaben farkától. Könnyek csorogtak az arcán. A feneke fájt – de kellemes volt. Jó érzés.

Kathy vetkőzni kezdett, egyik ujját a lábai közé dugta, és a csiklóját simogatta. Egyik kezével Nikoletta fenekét paskolta. A másikkal pedig simogatta. Közben Csaben tovább dolgozott a farkával Nikoletta torkában.

– Nézd meg újra a punciját – mondta Csaben Kathy-nek. Kathy ellenőrizte.

– Igen, mostmár folyik – jelentette. De lássuk, hogy tudunk-e többet is kicsikarni.

Nikoletta nem értette. DE nem is számított. Jól érezte magát. Érezte, hogy végre él.

– Tudom, mi kell nekünk – mondta Kathy, és átment a szoba másik felébe. Egy perccel később Nikoletta erős fájdalmat érzett a mellbimbóiban. Kathy fából készült ruhacsipeszeket biggyesztett rájuk. A lány mellei előre-hátra hullámoztak, ahogy Csaben a torkát baszta. Ebben a percben Nikoletta úgy érezte, valami kifolyik a lábai között. Folyadék csöpögött a barlangjából.

– Csaben – szólt Kathy -mostmár Laurának nagyon vörös a segge. A farkad lenn van a torkában. A kislány remekül felkészült, mindkettőnknek. Kinyaljuk együtta kancsót, mielőtt seggbebaszom?

Csaben bólintott. Nikoletta mögé helyezkedett, aki már négykézláb allt, a fotelen térdelt. A férfi megnyalta a lány csiklóját, szopta, és játszadozott vele. Nikoletta felnyögött. A punciját Csaben arca felé nyomta. Kathy csatlakozott Csaben-hez, együtt nyalták és szopták Nikoletta fenekét és punciját.

Amíg Kathy Laurát nyalta, Csaben levette a lány melleiről a csipeszeket. A két száj mozgása, a mellbimbók megkönnyebbülése valósággal a szakadék fölé lökte Laurát. Rángatózva élvezett el. Akaratlan sikolyok hagyták el az ajkait. Forró nedv áramlott a két nyelvre, amik a lyukait kóstolgatták.

Csaben és Kathy úgy ivott a lányból, mint két szomjas hegymászó a hegyi forrásból. Aztán Csaben a száját Nikoletta szájához tartotta, összeérintette a nyelvét a lányéval, hogy a lány is belekóstolhasson a saját nedvébe.

Nikoletta többre vágyott. Ezúttal Csaben vette kézbe a lányt. Felemelte a fotelről, és leült a helyére. Aztán egy határozott, erős mozdulattal Laurát felhúzta a dákójára.

Nikoletta Csaben vállaiba kapaszkodott. Minden eddig elfojtott vágyát kiadta magából, vadul lovagolta meg a férfit, sikoltva és nyögve az élvezettől.

Miután Nikoletta kiélvezkedte magát, Csaben és Kathy megint négykélábra állította. Nikoletta nyelt egy nagyot. Nem is vette eddig észre, hogy Kathy közben levetkőzött, és most egy felcsatolható műdákó volt rajta.

Kathy mosolygott. Gyakorlott mozdulatokkal kente be Nikoletta fenekét masszázsolajjal. Aztán megragadta a gömböket, félrehúzta, a dákó végét a lány szűk kis lyukához illesztette. Még több olajat csorgatott oda. Az édes barna barlang lessen megnyílt, és a farok becsúszott Nikoletta szűz popsijába.

A lány először rettenetesnek érezte a fájdalmat. Felsikoltott. Csaben a vállaira vonta a lány fejét, kis ribancnek nevezte, a legvadabb ribancnak, akit valaha is látott, megígérte neki, hogy egész nyáron ihatja majd a gecijét, amitól Csaben szerint minden fájdalom el fog majd múlni.

Míg Kathy a fenekét dugta, Csaben megint a lány torkát kezdte baszni. A trió efységes ritmusba csapott, a kefélés, nyögés és élvezet külön kis világában.

Így keféltek egy órán át. Később Laurát mindenféleképpen kipróbálták. Csaben megdugta Nikoletta fenekét kuyapózban, míg Nikoletta Kathy pináját nyalogatta. Aztán Nikoletta Csaben arcára ült, szemben Kathyvel, miközben az asszony a férfi farkán lovagolt, és a lány melleit gyúrta.

Egy ideig be is dugták a lány száját, hogy elnémítsák a sikolyait, amiket a fájdalomtól és a gyönyörtől felváltva üvöltött, míg Kathy és Csaben a fenekét csapdosta a férfi szíjával, és közben a cickóit gyömöszölték.

A végén Nikoletta már teljesen elvesztette az idő- és helyérzékelését, újra meg újra elélvezett, és már az ájulás szélén állt, mikor elérkezett végre Csaben ideje is.

A nyomás a férfi golyóiban már hihetetlen mértéket ért el. Ez nem egy szokványos spriccelésnek ígérkezett. Kathy a padlóra vezényelte Laurát, a fenekét a fotelre, a fejét hátrahajtotta, nyitott szájjal. Csaben a lány fölé állt. Kathy bekente a kezeit masszázsolajjal, és megragadta Csaben farkát. Nagyon hevesen kezdte verni.

– Itt az idő, Kathy – jelentette Csaben. A nő egyik kezével Nikoletta fejét ragadta meg, felemelte, hogy készen álljon. A ,ásik kezével még gyorsabban verte Csaben hatalmas, pulzáló, lila makkját. A férfi nyögni kezdett. Kathy a dákót Nikoletta fejéhez tartotta, mindössze pár centire.

– Igyál, Nikoletta, igyál – mondta Csaben. Ezekkel a szavakkal már ki is robbant, vastag sugárban tört ki belőle a forró, fehér, finom lé, egyenesen Nikoletta szájába.

– Igyad Csaben tejét – tette hozzá Kathy -, ez a legjobb ital, amit valaha is kóstolni fogsz.

Nikoletta alig tudta nyelni, hogy lépést tartson a kitöréssel. Csaben csak tovább eresztette a levét a fiatal lány torkába.

Végül, mikor már Csaben teljesen kiürült, a három test elernyedt. Összeölelkeztek, megszorították egymást, gyöngéden csókolóztak, reszkettek a tröténtektől.

Pár perc múlva megszólalt Nikoletta:

– Átmentem a meghallgatáson?

Kathy és Csaben összenéztek, elmosolyodtak, aztán nevetésben törtek ki. Egyszerre válaszoltak Laurának:

– Mikor tudsz kezdeni?

Családi szextörténet, a szauna

Húgom huszonkét éves és mivel egyetemista, pesten lakik. Elég nagy köztünk a korkülönbség, éppen tíz év. A vizsgaidőszak előtt felhívott, hogy lejönne hozzám, mert pesten a koleszban nem tud készülni, anyánkhoz meg nem akar menni, mert összevesztek. Én, mivel nem rég költöztem be a frissen befejezett házamba, és igen büszke voltam rá, mondtam, hogy a vendégszobában nyugodtan tanulhat.

Mivel a házba elég sok energiát fektettem, minden elég jól ki van találva. Minden helyiségben van mozgásérzékelő a riasztóhoz, olyan típus, amiben kamera is van, hogy rögzítse a betörőt. A rendszer a házautomatizálásba van kötve, ami a dolgozóban lévő számítógépre küldi az adatokat, ha akarom.

A másnap délutáni vonattal meg is érkezett Zsuzsi, és persze ki kellett mennem érte, mert sok csomagja volt. Hazamentünk és bevittem a cuccait a vendégszobába. Megbeszéltük, hogy estig kipakol, tanul, aztán mikor hazajöttem, közösen összedobunk valami vacsorát. Közben én még elmentem dolgozni. Este beálltam a garázsba és bekiabáltam a lakásba:

– megjöttem, elmegyek tusolni! – a vendégszoba felől valami nyugtázás félét hallottam. Ledobtam az öltönyt a gardróbban és beléptem a szomszédos fürdőben lévő tus alá. Az egész napi stressz mintha habos patakokban folyt volna le rólam, egészen ellazulva léptem ki és megtörölközve egy sortot és pólót vettem magamra. A konyhába lépve Húgit már a vágódeszka mellett találtam.

– Szia! De jó illatod van – fogadott, miközben a kezében lévő késsel egy szelet csirkemellet vágott csíkokra.
– Szia, köszi. Mit eszünk?
– Tandori csirkemell, jó lesz? – fordult felém kérdő tekintettel.

Megkérdeztem, mit segíthetek, Ő pedig rám bízta a rizs és a zöldségek párolását. Alig fél óra alatt kész lett a kaja, és mivel már eléggé melegre fordult az idő, úgy döntöttünk, a teraszra terítünk. Megbeszéltük az egyetemi sztorikat, a pesti élet előnyeit, hátrányait, megdicsérte az új házat, a stílust, a felszereltséget, a szaunát, aztán a szó az előző pasijára terelődött, hogy mennyire gyökérül viselkedett, mert azt hitte, hogy milyen faszagyerek, persze azt nem tudta nyújtani, amitől Zsuzsi boldog lett volna, az ágybéli teljesítményéről nem is beszélve. Én mondtam, hogy én egész másképp viselkedem a csajokkal. Késő estig dumáltunk, elfogyott egy üveg bor is. Mikor asztalt bontottunk, mondtam, hogy én még beülök egy kicsit a szaunába. Húgi megkérdezte, hogy zavarna-e ha csatlakozna, mert még sosem próbálta és kíváncsi. Mondtam, hogy nyugodtan jöjjön. Én bekapcsoltam a szauna kályhát, és pár perc után egy törölközőt magam köré tekerve beültem a már viszonylag meleg kamrába. Néhány csepp illóolajat cseppentettem a kövekre, majd a dézsából locsoltam rá néhány kanál vizet. Az illatos gőz hamarosan megtöltötte a helyiséget. Az üvegajtó mögött megállt Zsuzsi és óvatosan benyitott.

– Én fürdőruhát vettem, nem baj? – kérdezte

– Nem, de kényelmetlen lesz. Ha akarod, dobd le és van fürdőlepedő a szauna mellett balra a szekrényben.

– Köszi, mindjárt jövök. – mondta és visszacsukta az üvegajtót.

Rövidesen megjelent egy, a melle felett éttekert nyers színű fürdőlepedőbe csavarva. Vörösesbarna, hosszú, hullámos haja copfba volt fogva, a fürdőlepedő éppen a feneke alsó vonaláig ért.

Néhány percig csak ült, majd megszólalt.

– Neked nem süti a feneked a pad?

– Nem, alattam van a törölköző.

– Nekem ahhoz rövid.

– Nyugodtan tekerd a derekad köré, a gőztől úgysem látnék semmit.

Hallottam ahogy hugi feláll és leveszi a törölközőt.

– Ha nem látsz semmit, akkor csak magam alá hajtogatom- hallottam valahonnan előlem.

– Nyugodtan. Lehet, hogy én is ráülök, egyedül szoktam itt lenni, és akkor mindig csak alattam van.

– Ne zavartasd magad, mintha itt sem lennék.

Miközben a törölközőt én is kispárna méretűre hajtogattam, megkérdeztem, hogy mi volt a legnagyobb baj a pasijával, nem-e lehetett volna változtatni a dolgon.

– Igazából társaságban úgy bánt velem, mintha nekem ki kellett volna őt szolgálnom, folyton olyanokat kért, hogy vigyek neki egy sört, vagy a kabátját, meg ilyesmi. Aztán mikor hazaértünk akkor meg, hogy kényeztessem, adjak neki enni, meg elégítsem ki, így, meg úgy. Azt persze meg sem kérdezte, hogy nekem jól esne-e egyszer végre kielégülni. Én szopjam le, de persze ő nem hogy nem nyalt ki, de még a kezével se nagyon ért hozzám. Én legyek mindig készen arra, hogy fogadjam a közeledését, de ha én akartam valamit, akkor pont nem ért rá. Aztán persze öt percen belül elment, én meg feküdtem ott, még félig sem felizgatva. Egyszer szóba hoztam, hogy én nem mentem el szeretkezés közben, erre ő közölte, hogy lehet hogy kezdek frigid lenni, mert ő eddig mindig minden nőjét kielégítette és eddig engem is. Nem mondtam meg neki, hogy mióta együtt voltunk, én csak a saját kezemtől elégültem ki, egyedül, más pasikról álmodozva.

– Kikről álmodoztál?

– Hát, mindenféle pasikról, akikkel találkoztam az egyetemen, vagy ha láttam egy szép párt valahol, akkor a lány helyébe képzeltem magam, ilyesmi…

– Ez olyan hihetetlen a számomra. Az én szememben te egy olyan nő vagy, akiért a pasik kiteszik a lelküket, hogy megszerezzék és megtartsák.

– Ugyan…

– De, tényleg. Csinos vagy, ápolt, formás, nem olyan melletlen, seggetlen cicababa, és ráadásul még intelligens is. Igazán izgalmas nő vagy!

– Köszi, de valamiért ezt én nem érzem. Valahogy mindig félresikerülnek a kapcsolataim. Tudod, hogy eddig hat komoly pasim volt, és csak eggyel tudtam kielégülni? Szerinted ez jó arány?

– Lehet, hogy azon kell változtatni, ahogy pasit választasz, nem?

– Biztosan.

– És mikor szakítottál vele?

– Amikor egyik este beállított egy tizenéves szőke csajjal, hogy ma ő is beszáll hozzánk. Én kérdeztem, hogy mibe száll be, erre Ő elkezdett magyarázni, hogy milyen maradi és prűd vagyok, a legegyszerűbb vágyait sem tudom kielégíteni. A szőke csaj persze egyből ajánlotta, hogy van egy barátnője akit fel tud hívni, ez a tahó meg persze kapott a lehetőségen. – mondta hugi a sírás küszöbén- Én meg, miközben ezek várták a másik lányt és bemelegítettek, összecsomagoltam és eljöttem… – mondta és halkan sírva fakadt.

Én mellé ültem és a fejét kezdtem simogatni. Húgi a padon összegömbölyödött és az ölembe hajtotta a fejét.

A Szaunában töltött húsz percet így beszélgettük végig. Húgi fejét, vállát, hátát simogatva nyugtattam meg és megpróbáltam meggyőzni, hogy lehetőleg ne a külső után ítéljen és válasszon magának pasit. Mikor lejárt a szauna kályha órája, és a gőz kezdett kicsit felszállni, szóltam neki, hogy menjen előre, tusoljon le hűvös vízzel, én majd megyek mikor ő végzett. Ahogy Zsuzsi kiment végignéztem a feszes, gömbölyű testén, mert a gőz már nem sokat takart, majd hallottam, ahogy megnyitja a csapot és alááll. Hamar kilépett a hideg víz alól és a szauna-ajtó előtt megállva szólt, hogy mehetek. A szaunában szinte már nem volt semmi gőz és egy pillanatra úgy tűnt, mintha Húgi engem nézett volna, ami azért kínos, mert – mi tagadás – a meztelen teste látványától felállt a farkam. De elhessegettem magamtól a gondolatot és magam köré tekerve a törölközőt, kiléptem a fürdőbe. A folyosó végén még láttam Zsuzsit ahogy meztelenül, a fürdőlepedővel éppen törölközve befordul a vendégszoba ajtaján. Mivel eleget beszélgettünk szexről, és a bor is dolgozott bennem, valamint azt gondoltam, ha Ő látott engem, én is jobban megnézem Őt, gondoltam megnézem, ahogy a húgom ágyba bújik. Ezért bementem a dolgozószobába, bekapcsoltam a számítógépet, és gyorsan elindítottam a megfelelő szoftvert. Rákattintottam a vendégszoba ikonra és megjelent a kép. Húgi a nagy fürdőlepedőt éppen az egyik székre dobta. Mindkét kezét magasra emelve nyújtózott egyet, amivel jól láthatóvá tette, hogy milyen fazonra van borotválva a vöröses szőrzete. Kivette a copfját összefogó hajgumit, az ujjait fésűnek használva megigazította a válla alá érő haját, majd kinyújtott lábbal az ágyra feküdt, egyik bokáját a másikra tette, és a feje alá rakta mindkét kezét. Egy ideig így feküdt, majd az egyik kezével végigsimított a hasán és az ujjbegyével a köldöke alatt a szőrzetét is megborzolta. Néhányszor fel le cirógatta magát a köldökétől lefelé indulva, egészen addig a pontig, ahol a két combja összezáródott. Pár mozdulat után az addig átkulcsolt lábát lazán a másik mellé tette, így a simogató mozdulatai mélyen a két combja között értek véget. Ekkor a szeme már csukva volt és az ujjai csak a tusolástól még vizes, sűrű, vöröses szőrzetén játszottak. Én a számítógép előtt ültem, és a törölköző alól már kikandikált a műsorra hevesen reagáló farkam. Kis idő leteltével mindkét combját fölhúzta és egészen széttárta őket, majd mindkét kezével a lába közé nyúlt. Az egyik kezét egészen alul helyezte el, és a hüvely bemenetét kezdte izgatni, a másikkal pedig a csiklóján körözött egyre lendületesebben.

Ekkor picit felhangosítottam a mikrofon jelét, hogy a hangokat is hallhassam. Miközben hallgattam, én is a lábam közé nyúltam és megmarkoltam a kőkeményen álló farkamat, majd lassan húzogatni kezdtem. A szobából finom cuppogásokat és sóhajokat lehetett hallani, néha pedig hugi mormogott valamit. Ahogy egyre jobban belemerült az élvezetbe, a sóhajok apró nyögésekbe mentek át, a mormogásból pedig kezdtek érthető szavak formálódni.