Nikoletta fasz talicska új állása

Nikoletta egész évben arra készült, hogy a vakációban majd talál majd valami jó kis nyári munkát, valami olyat, mint ez. Nem is hitte, hogy felveszik egy művészeti galériába. Nem csak azért volt jó, mert tanulhat valamit a művészetről, hanem azért is, mert igy mindennap felöltözhet olyan csinosan, ahogy csak a kedve tartja. Már alig várta, hogy megszabadulhasson a konzervatív ruháktól, amiket a középiskolában viselnie kellett. Szeretett szoknyát és magassarkú cipőt viselni, nylonharisnyát és rövidke blúzt, és persze csipkés fehérneműt, amitől olyan nőiesen érezte magát.

Igazán ízléses ki blúzban érkezett az elbeszélgetésre, egy rövid szoknyával és nagassarkú cipővel kiegészítve. Már tizennyolc éves volt, kezdte kibontakoztatni nőiességét. Szigorú, konzervatív családból származott, és és egész tinédzserkorában igen szoros pórázra fogták. De ez nem akadályozta meg a lábait, hogy szép, hosszú műalkotásokká fejlődjenek, nem is szólva a gömbölyű, csinos kis fenekéről. A mellei nem voltak nagyok, de a bimbócskák mint valami rózsaszín ceruzahegyek, büszkén ágaskodtak. Talán az édesanyjának igaza volt. Lehet, hogy visszafogottabban kellett volna öltöznie. De a galéria a belvárosban volt, és Nikoletta lehető lejobban akart kinézni.

Egy vonzó nő fogadta, a negyvenes évei végén járhatott. Miután kitöltötték a szokásos papírokat, felvezette Laurát a lépcsőn, egy kis, kellemes irodába. Itt a két nőhöz egy magas, jóképű férfi cstlakozott, úgy ötvenéves lehetett, visszafogott öltönyt viselt. Nyugodt volt, határozott, és kedves. Nikoletta leült a fotelbe, és mosolygott.

– Nikoletta, a miénk ez a galéria – mondta a nő. – Én Kathy vagyok, ő pedig Csaben.

Nikoletta érezte, hogy itt valami nem stimmel. Nem egy átlagos állásinterjú.

Kathy folytatta.

– Őszinték leszünk, Kathy. Egy csinos lányra van szükségünk, mint amilyen te is vagy, hogy szexuálisan kielégítsen bennünket, míg itt dolgozunk, a galériában. Húsz dollárt fogunk fizetni neked óránként, plusz jutalmat. Nem lesz túl sok dolgod. Steve-nek és nekem is elég nagy a szexuális étvágyunk, és arra fogunk használni, hogy egy kis örömet szerezzünk – néha külön-külön, néha egyszerre. Tisztelettel és figyelmesen fogunk bánni veled – de szexuálisan fogunk használni. Érted?

Legnagyobb meglepetésére Nikoletta azt érezte, hogy a bugyija egyre nedvesebb lesz az izgatottságtól. Ijedt volt, ideges és izgatott egyszerre. Meg se tudott szólalni. Steve vette át a szót.

– Nikoletta, az állás a tiéd, ha akarod. Persze szükség lesz rá, hogy először is levedd a ruhádat – és azt tenned, amit mondunk -, hogy eldönthessük, jó leszel-e. Nevezzük ezt afféle meghallgatásnak. Ha átmész rajta, lesz nyári munkád – és pénzed a sulira.

Nikoletta szédült, a mellbimbói megdagadtak, a barlangja pedig felforrósodott. Aztán megszólalt, de reszketett a hangja:

– Mondják meg… mit kell… tennem…

Steve, aki egész idő alatt állt, nekilátott, hogy kioldozza az övét. Kathy Laurához lépett, gyengéden arconcsókolta, és segített neki felállni.

– Gyere, Nikoletta – mondta – be szeretném mutatni neked Steve-et.

Kathy a vállánál fogva tolta Laurát a férfihez. A lány Steve elé állt, aki az övet a kezében tartotta.

– Most kipróbáljuk a szíjamat – mondta Steve. Nikoletta nem volt biztos benne, hogy jól hallotta-e. – Kathy és én nem csak szeretkezni fogunk veled. Megbüntetünk a szíjammal is.

Nikoletta nagyra nyílt szemmel, ijedten, félve hallgatta. Kathy folytatta:

– Van pár bónuszunk is a számodra, Nikoletta. Csaben és én is szeretünk csinos kislányokat elfenekelni, ahogy néhány ügyfelünk is. Néhány fontosabb vevőnket kell majd így kielégítened, és persze minket. – Csaben a tenyeréhez csapta az övet. Nikoletta a hangra összerezzent. – Nikoletta- mondta a férfi -, most fordulj meg, és told le a szoknyád!

Noha alig értette, ami vele történik, Nikoletta azon kapta magát, hogy engedelmeskedik. Azt tette, amit Steve mondott. Lassan megfordult, előrehajolt, a blúz alá nyúlt, kiczipzározta a szoknyáját. A ruha a sarkához hullott.

Nikoletta Kathy-re nézett. A nő bátorítóan mosolygott a fiatal lányra, és bólintott. Nikoletta nagy levegőt vett. Aztán egy lassú mozdulattal a bugyiját is lehúzta, feltárva meztelen fenekét Csaben szemei előtt.

Kathy előrelépett.

– Nagyon szép – mondta, és megsimogatta Nikoletta kerek, fiatal, hófehér fenekét. – Most vedd le a blúzodat is.

Nikoletta megijedt és Csaben-hez fordult. Nem bírta elviselni a férfi tekintetét, inkább becsukta a szemét. Lassan, remegve gombolta ki a gombokat, s a blúz végül szabadon hullott a padlóra. Csipkés, pushupos melltartó vette körbe fiatal, édes kis melleit. Kathy Nikoletta mögé lépett, és levette róla a melltartót is. A lány fiatal, telt húsa valósággal előreugrott.

Steve mosolygott. Figyelmesen nézte a lány melleit. Nikoletta azon kapta magát, hogy a lélegzete gyorsabbá vált. Könnyűnek érezte magát.

– Oh! – sóhajtott fel, s mostmár csak a harisnya és a magassarkú cipő volt rajta.

– Most pedig kezdjük el a meghallgatást! – mondta Csaben. Kathyvel mindentudóan mosolyogtak egymásra. A férfi kiczipzározta a nadrágját.

Kathy kézenfogta Laurát. Négykézlábr aállította a fotelben, arccal Steve felé. A férfi átadta az övet Kathy-nek, a nő pedig Nikoletta mellé ült.

– Nézz fel, Nikoletta – szólt Csaben. És Nikoletta megtette, Csaben pedig leengedte a nadrágot magáról. A farka előbukkant, egy hatalmas húsdarab, mindössze centikre Nikoletta arcától.

– Szopd a husit, Nikoletta – suttogta Kathy a lány fülébe. – Mutasd meg, hogy tudsz, bánni a férfiakkal.

Nikoletta kinyitotta a száját, hogy befogadja Csaben farkát. Hosszú volt és kemény, egész szép darab, gondolta a lány – különösen a gyöngyöző nedv a végén. Laurának nem volt túl sok tapasztalata a furulyázásban, de eszébe jutott, mit mondott egyszer az egyik barátnője: „Ne is gondolj rá. Ez megy magától. Hagyd, hogy előjöjjön belőled a nő. Már azóta szopunk, mióta világ a világ. Láss hozzá, ízleld meg, szippantsd be a golyók illatát. Egy perc alatt profi faszszopó leszel.”

Nikoletta folytatta, először a nyelvével simogatta a makkot, aztán körbenyalta az egész dákót, majd pár perc múlva már szenvedéllyel emelgette a fejét fel-le a rúdon.

Csaben gyöngéden megszorította a lány fejét:

– Nagyon jó ribanc vagy, Nikoletta.

– Az biztos – tette hozzá Kathy, aki éppen a lány punciját vizsgálgatta.

– Milyen a lyukacskája? – érdeklődött Csaben.

– Mint a krémes barack – válaszolta Kathy sóhajtva, s a középső ujját Laurába döfte. – És Csaben, várj csak, amíg megkóstolhatod!

Ekkorra Nikoletta már teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal. A barlangját próbálgatták, míg a szájában egy hatalmas férfitestrész munkálkodott, s a lány úgy érezte, egyszerűen belé kell hatoljanak – minden lyukába. Kiengedte Csaben farkát:

– Csaben, kefélj meg, kérlek, kefélj meg. Dugd a pinámba.

Csaben és Kathy felnevetett.

– Hát persze, hogy meg fog kefélni – válaszolta Kathy. – Mindketten meg fogunk. De előbb Csaben és én szeretnénk egy kicsit többet a nedvedből.

Nikoletta nem nagyon értette. Látta, hogy Kathy egy székre ül, a fotel mellé. Megragadta a szíjat, és a keze köré tekerte.

Csaben most megfogta kétoldalt Nikoletta fejét, megragadta, és hozzálátott, hogy módszeresen megbassza a torkát. Aztán, minden figyelmeztetés nélkül, Nikoletta nagy, fájdalmas csattanást érzett a fenekén. Megijedt.

– Ne aggódj, Nikoletta – mondta Kathy. – Te is élvezni fogod. Nyisd nagyra a szádat Csaben-nek. Egy kissé elfenekellek, amíg Csaben bedugja a farkát a torkodig.

Újabb csapások hagytak vörös csíkokat Nikoletta hátsóján. A lány alig kapott levegőt Csaben farkától. Könnyek csorogtak az arcán. A feneke fájt – de kellemes volt. Jó érzés.

Kathy vetkőzni kezdett, egyik ujját a lábai közé dugta, és a csiklóját simogatta. Egyik kezével Nikoletta fenekét paskolta. A másikkal pedig simogatta. Közben Csaben tovább dolgozott a farkával Nikoletta torkában.

– Nézd meg újra a punciját – mondta Csaben Kathy-nek. Kathy ellenőrizte.

– Igen, mostmár folyik – jelentette. De lássuk, hogy tudunk-e többet is kicsikarni.

Nikoletta nem értette. DE nem is számított. Jól érezte magát. Érezte, hogy végre él.

– Tudom, mi kell nekünk – mondta Kathy, és átment a szoba másik felébe. Egy perccel később Nikoletta erős fájdalmat érzett a mellbimbóiban. Kathy fából készült ruhacsipeszeket biggyesztett rájuk. A lány mellei előre-hátra hullámoztak, ahogy Csaben a torkát baszta. Ebben a percben Nikoletta úgy érezte, valami kifolyik a lábai között. Folyadék csöpögött a barlangjából.

– Csaben – szólt Kathy -mostmár Laurának nagyon vörös a segge. A farkad lenn van a torkában. A kislány remekül felkészült, mindkettőnknek. Kinyaljuk együtta kancsót, mielőtt seggbebaszom?

Csaben bólintott. Nikoletta mögé helyezkedett, aki már négykézláb allt, a fotelen térdelt. A férfi megnyalta a lány csiklóját, szopta, és játszadozott vele. Nikoletta felnyögött. A punciját Csaben arca felé nyomta. Kathy csatlakozott Csaben-hez, együtt nyalták és szopták Nikoletta fenekét és punciját.

Amíg Kathy Laurát nyalta, Csaben levette a lány melleiről a csipeszeket. A két száj mozgása, a mellbimbók megkönnyebbülése valósággal a szakadék fölé lökte Laurát. Rángatózva élvezett el. Akaratlan sikolyok hagyták el az ajkait. Forró nedv áramlott a két nyelvre, amik a lyukait kóstolgatták.

Csaben és Kathy úgy ivott a lányból, mint két szomjas hegymászó a hegyi forrásból. Aztán Csaben a száját Nikoletta szájához tartotta, összeérintette a nyelvét a lányéval, hogy a lány is belekóstolhasson a saját nedvébe.

Nikoletta többre vágyott. Ezúttal Csaben vette kézbe a lányt. Felemelte a fotelről, és leült a helyére. Aztán egy határozott, erős mozdulattal Laurát felhúzta a dákójára.

Nikoletta Csaben vállaiba kapaszkodott. Minden eddig elfojtott vágyát kiadta magából, vadul lovagolta meg a férfit, sikoltva és nyögve az élvezettől.

Miután Nikoletta kiélvezkedte magát, Csaben és Kathy megint négykélábra állította. Nikoletta nyelt egy nagyot. Nem is vette eddig észre, hogy Kathy közben levetkőzött, és most egy felcsatolható műdákó volt rajta.

Kathy mosolygott. Gyakorlott mozdulatokkal kente be Nikoletta fenekét masszázsolajjal. Aztán megragadta a gömböket, félrehúzta, a dákó végét a lány szűk kis lyukához illesztette. Még több olajat csorgatott oda. Az édes barna barlang lessen megnyílt, és a farok becsúszott Nikoletta szűz popsijába.

A lány először rettenetesnek érezte a fájdalmat. Felsikoltott. Csaben a vállaira vonta a lány fejét, kis ribancnek nevezte, a legvadabb ribancnak, akit valaha is látott, megígérte neki, hogy egész nyáron ihatja majd a gecijét, amitól Csaben szerint minden fájdalom el fog majd múlni.

Míg Kathy a fenekét dugta, Csaben megint a lány torkát kezdte baszni. A trió efységes ritmusba csapott, a kefélés, nyögés és élvezet külön kis világában.

Így keféltek egy órán át. Később Laurát mindenféleképpen kipróbálták. Csaben megdugta Nikoletta fenekét kuyapózban, míg Nikoletta Kathy pináját nyalogatta. Aztán Nikoletta Csaben arcára ült, szemben Kathyvel, miközben az asszony a férfi farkán lovagolt, és a lány melleit gyúrta.

Egy ideig be is dugták a lány száját, hogy elnémítsák a sikolyait, amiket a fájdalomtól és a gyönyörtől felváltva üvöltött, míg Kathy és Csaben a fenekét csapdosta a férfi szíjával, és közben a cickóit gyömöszölték.

A végén Nikoletta már teljesen elvesztette az idő- és helyérzékelését, újra meg újra elélvezett, és már az ájulás szélén állt, mikor elérkezett végre Csaben ideje is.

A nyomás a férfi golyóiban már hihetetlen mértéket ért el. Ez nem egy szokványos spriccelésnek ígérkezett. Kathy a padlóra vezényelte Laurát, a fenekét a fotelre, a fejét hátrahajtotta, nyitott szájjal. Csaben a lány fölé állt. Kathy bekente a kezeit masszázsolajjal, és megragadta Csaben farkát. Nagyon hevesen kezdte verni.

– Itt az idő, Kathy – jelentette Csaben. A nő egyik kezével Nikoletta fejét ragadta meg, felemelte, hogy készen álljon. A ,ásik kezével még gyorsabban verte Csaben hatalmas, pulzáló, lila makkját. A férfi nyögni kezdett. Kathy a dákót Nikoletta fejéhez tartotta, mindössze pár centire.

– Igyál, Nikoletta, igyál – mondta Csaben. Ezekkel a szavakkal már ki is robbant, vastag sugárban tört ki belőle a forró, fehér, finom lé, egyenesen Nikoletta szájába.

– Igyad Csaben tejét – tette hozzá Kathy -, ez a legjobb ital, amit valaha is kóstolni fogsz.

Nikoletta alig tudta nyelni, hogy lépést tartson a kitöréssel. Csaben csak tovább eresztette a levét a fiatal lány torkába.

Végül, mikor már Csaben teljesen kiürült, a három test elernyedt. Összeölelkeztek, megszorították egymást, gyöngéden csókolóztak, reszkettek a tröténtektől.

Pár perc múlva megszólalt Nikoletta:

– Átmentem a meghallgatáson?

Kathy és Csaben összenéztek, elmosolyodtak, aztán nevetésben törtek ki. Egyszerre válaszoltak Laurának:

– Mikor tudsz kezdeni?

Családi szextörténet, a szauna

Húgom huszonkét éves és mivel egyetemista, pesten lakik. Elég nagy köztünk a korkülönbség, éppen tíz év. A vizsgaidőszak előtt felhívott, hogy lejönne hozzám, mert pesten a koleszban nem tud készülni, anyánkhoz meg nem akar menni, mert összevesztek. Én, mivel nem rég költöztem be a frissen befejezett házamba, és igen büszke voltam rá, mondtam, hogy a vendégszobában nyugodtan tanulhat.

Mivel a házba elég sok energiát fektettem, minden elég jól ki van találva. Minden helyiségben van mozgásérzékelő a riasztóhoz, olyan típus, amiben kamera is van, hogy rögzítse a betörőt. A rendszer a házautomatizálásba van kötve, ami a dolgozóban lévő számítógépre küldi az adatokat, ha akarom.

A másnap délutáni vonattal meg is érkezett Zsuzsi, és persze ki kellett mennem érte, mert sok csomagja volt. Hazamentünk és bevittem a cuccait a vendégszobába. Megbeszéltük, hogy estig kipakol, tanul, aztán mikor hazajöttem, közösen összedobunk valami vacsorát. Közben én még elmentem dolgozni. Este beálltam a garázsba és bekiabáltam a lakásba:

– megjöttem, elmegyek tusolni! – a vendégszoba felől valami nyugtázás félét hallottam. Ledobtam az öltönyt a gardróbban és beléptem a szomszédos fürdőben lévő tus alá. Az egész napi stressz mintha habos patakokban folyt volna le rólam, egészen ellazulva léptem ki és megtörölközve egy sortot és pólót vettem magamra. A konyhába lépve Húgit már a vágódeszka mellett találtam.

– Szia! De jó illatod van – fogadott, miközben a kezében lévő késsel egy szelet csirkemellet vágott csíkokra.
– Szia, köszi. Mit eszünk?
– Tandori csirkemell, jó lesz? – fordult felém kérdő tekintettel.

Megkérdeztem, mit segíthetek, Ő pedig rám bízta a rizs és a zöldségek párolását. Alig fél óra alatt kész lett a kaja, és mivel már eléggé melegre fordult az idő, úgy döntöttünk, a teraszra terítünk. Megbeszéltük az egyetemi sztorikat, a pesti élet előnyeit, hátrányait, megdicsérte az új házat, a stílust, a felszereltséget, a szaunát, aztán a szó az előző pasijára terelődött, hogy mennyire gyökérül viselkedett, mert azt hitte, hogy milyen faszagyerek, persze azt nem tudta nyújtani, amitől Zsuzsi boldog lett volna, az ágybéli teljesítményéről nem is beszélve. Én mondtam, hogy én egész másképp viselkedem a csajokkal. Késő estig dumáltunk, elfogyott egy üveg bor is. Mikor asztalt bontottunk, mondtam, hogy én még beülök egy kicsit a szaunába. Húgi megkérdezte, hogy zavarna-e ha csatlakozna, mert még sosem próbálta és kíváncsi. Mondtam, hogy nyugodtan jöjjön. Én bekapcsoltam a szauna kályhát, és pár perc után egy törölközőt magam köré tekerve beültem a már viszonylag meleg kamrába. Néhány csepp illóolajat cseppentettem a kövekre, majd a dézsából locsoltam rá néhány kanál vizet. Az illatos gőz hamarosan megtöltötte a helyiséget. Az üvegajtó mögött megállt Zsuzsi és óvatosan benyitott.

– Én fürdőruhát vettem, nem baj? – kérdezte

– Nem, de kényelmetlen lesz. Ha akarod, dobd le és van fürdőlepedő a szauna mellett balra a szekrényben.

– Köszi, mindjárt jövök. – mondta és visszacsukta az üvegajtót.

Rövidesen megjelent egy, a melle felett éttekert nyers színű fürdőlepedőbe csavarva. Vörösesbarna, hosszú, hullámos haja copfba volt fogva, a fürdőlepedő éppen a feneke alsó vonaláig ért.

Néhány percig csak ült, majd megszólalt.

– Neked nem süti a feneked a pad?

– Nem, alattam van a törölköző.

– Nekem ahhoz rövid.

– Nyugodtan tekerd a derekad köré, a gőztől úgysem látnék semmit.

Hallottam ahogy hugi feláll és leveszi a törölközőt.

– Ha nem látsz semmit, akkor csak magam alá hajtogatom- hallottam valahonnan előlem.

– Nyugodtan. Lehet, hogy én is ráülök, egyedül szoktam itt lenni, és akkor mindig csak alattam van.

– Ne zavartasd magad, mintha itt sem lennék.

Miközben a törölközőt én is kispárna méretűre hajtogattam, megkérdeztem, hogy mi volt a legnagyobb baj a pasijával, nem-e lehetett volna változtatni a dolgon.

– Igazából társaságban úgy bánt velem, mintha nekem ki kellett volna őt szolgálnom, folyton olyanokat kért, hogy vigyek neki egy sört, vagy a kabátját, meg ilyesmi. Aztán mikor hazaértünk akkor meg, hogy kényeztessem, adjak neki enni, meg elégítsem ki, így, meg úgy. Azt persze meg sem kérdezte, hogy nekem jól esne-e egyszer végre kielégülni. Én szopjam le, de persze ő nem hogy nem nyalt ki, de még a kezével se nagyon ért hozzám. Én legyek mindig készen arra, hogy fogadjam a közeledését, de ha én akartam valamit, akkor pont nem ért rá. Aztán persze öt percen belül elment, én meg feküdtem ott, még félig sem felizgatva. Egyszer szóba hoztam, hogy én nem mentem el szeretkezés közben, erre ő közölte, hogy lehet hogy kezdek frigid lenni, mert ő eddig mindig minden nőjét kielégítette és eddig engem is. Nem mondtam meg neki, hogy mióta együtt voltunk, én csak a saját kezemtől elégültem ki, egyedül, más pasikról álmodozva.

– Kikről álmodoztál?

– Hát, mindenféle pasikról, akikkel találkoztam az egyetemen, vagy ha láttam egy szép párt valahol, akkor a lány helyébe képzeltem magam, ilyesmi…

– Ez olyan hihetetlen a számomra. Az én szememben te egy olyan nő vagy, akiért a pasik kiteszik a lelküket, hogy megszerezzék és megtartsák.

– Ugyan…

– De, tényleg. Csinos vagy, ápolt, formás, nem olyan melletlen, seggetlen cicababa, és ráadásul még intelligens is. Igazán izgalmas nő vagy!

– Köszi, de valamiért ezt én nem érzem. Valahogy mindig félresikerülnek a kapcsolataim. Tudod, hogy eddig hat komoly pasim volt, és csak eggyel tudtam kielégülni? Szerinted ez jó arány?

– Lehet, hogy azon kell változtatni, ahogy pasit választasz, nem?

– Biztosan.

– És mikor szakítottál vele?

– Amikor egyik este beállított egy tizenéves szőke csajjal, hogy ma ő is beszáll hozzánk. Én kérdeztem, hogy mibe száll be, erre Ő elkezdett magyarázni, hogy milyen maradi és prűd vagyok, a legegyszerűbb vágyait sem tudom kielégíteni. A szőke csaj persze egyből ajánlotta, hogy van egy barátnője akit fel tud hívni, ez a tahó meg persze kapott a lehetőségen. – mondta hugi a sírás küszöbén- Én meg, miközben ezek várták a másik lányt és bemelegítettek, összecsomagoltam és eljöttem… – mondta és halkan sírva fakadt.

Én mellé ültem és a fejét kezdtem simogatni. Húgi a padon összegömbölyödött és az ölembe hajtotta a fejét.

A Szaunában töltött húsz percet így beszélgettük végig. Húgi fejét, vállát, hátát simogatva nyugtattam meg és megpróbáltam meggyőzni, hogy lehetőleg ne a külső után ítéljen és válasszon magának pasit. Mikor lejárt a szauna kályha órája, és a gőz kezdett kicsit felszállni, szóltam neki, hogy menjen előre, tusoljon le hűvös vízzel, én majd megyek mikor ő végzett. Ahogy Zsuzsi kiment végignéztem a feszes, gömbölyű testén, mert a gőz már nem sokat takart, majd hallottam, ahogy megnyitja a csapot és alááll. Hamar kilépett a hideg víz alól és a szauna-ajtó előtt megállva szólt, hogy mehetek. A szaunában szinte már nem volt semmi gőz és egy pillanatra úgy tűnt, mintha Húgi engem nézett volna, ami azért kínos, mert – mi tagadás – a meztelen teste látványától felállt a farkam. De elhessegettem magamtól a gondolatot és magam köré tekerve a törölközőt, kiléptem a fürdőbe. A folyosó végén még láttam Zsuzsit ahogy meztelenül, a fürdőlepedővel éppen törölközve befordul a vendégszoba ajtaján. Mivel eleget beszélgettünk szexről, és a bor is dolgozott bennem, valamint azt gondoltam, ha Ő látott engem, én is jobban megnézem Őt, gondoltam megnézem, ahogy a húgom ágyba bújik. Ezért bementem a dolgozószobába, bekapcsoltam a számítógépet, és gyorsan elindítottam a megfelelő szoftvert. Rákattintottam a vendégszoba ikonra és megjelent a kép. Húgi a nagy fürdőlepedőt éppen az egyik székre dobta. Mindkét kezét magasra emelve nyújtózott egyet, amivel jól láthatóvá tette, hogy milyen fazonra van borotválva a vöröses szőrzete. Kivette a copfját összefogó hajgumit, az ujjait fésűnek használva megigazította a válla alá érő haját, majd kinyújtott lábbal az ágyra feküdt, egyik bokáját a másikra tette, és a feje alá rakta mindkét kezét. Egy ideig így feküdt, majd az egyik kezével végigsimított a hasán és az ujjbegyével a köldöke alatt a szőrzetét is megborzolta. Néhányszor fel le cirógatta magát a köldökétől lefelé indulva, egészen addig a pontig, ahol a két combja összezáródott. Pár mozdulat után az addig átkulcsolt lábát lazán a másik mellé tette, így a simogató mozdulatai mélyen a két combja között értek véget. Ekkor a szeme már csukva volt és az ujjai csak a tusolástól még vizes, sűrű, vöröses szőrzetén játszottak. Én a számítógép előtt ültem, és a törölköző alól már kikandikált a műsorra hevesen reagáló farkam. Kis idő leteltével mindkét combját fölhúzta és egészen széttárta őket, majd mindkét kezével a lába közé nyúlt. Az egyik kezét egészen alul helyezte el, és a hüvely bemenetét kezdte izgatni, a másikkal pedig a csiklóján körözött egyre lendületesebben.

Ekkor picit felhangosítottam a mikrofon jelét, hogy a hangokat is hallhassam. Miközben hallgattam, én is a lábam közé nyúltam és megmarkoltam a kőkeményen álló farkamat, majd lassan húzogatni kezdtem. A szobából finom cuppogásokat és sóhajokat lehetett hallani, néha pedig hugi mormogott valamit. Ahogy egyre jobban belemerült az élvezetbe, a sóhajok apró nyögésekbe mentek át, a mormogásból pedig kezdtek érthető szavak formálódni.

Családi orgiák

Történetemet úgy kezdem, hogy ami megtörtént, lányom és én köztem, az elsősorban a lányomnak, másodsorban a véletlennek köszönhető!

A feleségemmel és tizennégy éves, nagyon szép és fejlett kislányommal, Erikával élünk egy vidéki kisvárosban, jó harmóniában és szeretetben. A feleségem a helyi kórház elismert orvos belgyógyásza.

Én, pedig az egyik helyi szupermarket felelős vezetője, igazgatója vagyok. A lányom még általános iskolába jár, nyolcadik osztályos.

Mivel feleségem idejét, a munkája jelentősen lekötötte, ami azt jelenti, hogy este hattól másnap este hatig tart, az-az 24 órázik, aztán két nap szünet, így szinte csak én mellettem nőtt fel a kicsi lányom. Én foglalkoztam vele, nap, mint nap. Kisebb korában szinte mindig közöttünk aludt. Erről később kezdett leszokni. De a mostanában újra kezdte, eme szokását, és egyre többször bújik közénk. De, ha a feleségem, nincs otthon, az-az minden harmadik nap, a kórházi ügyelete miatt, akkor biztos, hogy bejön, és velem alszik! Mivel eléggé félénk volt, így nem tűnt nekem (nekünk) ez fel! Tényleg nem szeretett egyedül aludni. Korábban többször szóvá tette ezt, és bekérezkedett közénk.

Már kezdett cseperedni, nőttek a cicijei, karcsúsodott a teste, tehát nőiesedett.

Az utóbbi időben, amikor velem aludt, azt vettem észre, hogy egyre jobban simul a kis testével éjszakánként hozzám. Néha ara ébredtem, hogy ha hanyatt feküdtem, ő, pedig az oldalán, hozzám simulva, felrakta a lábát az én testemre, többnyire a farkamra.

Volt olyan is, hogy kicsi kezét tette rá csak úgy alsón keresztül. (gondolom nem véletlenül). Családi orgiák részletei…

Amikor az asszony kiborít

Amikor az asszony kiborít,fogod magad,és elindulsz kedvenc törzshelyed felé…..belépsz,és meglátod a pultos lányt…..a pulthoz ülsz,és rendelsz..miközben a csapolt söröd készíti,végignézed a telten húsos testét…nagy melleit,mely a bőrtopból majd kicsordulnak,nagy fenekét,mely apró bőrszoknyájából kilóg.húsos telt ajkait,melyek vérvörösre vannak festve….leteszi eléd a korsó sört,és te képtelen vagy betelni a látvánnyal….maga a látvány izgalomba hoz…..meg akarod kaparintani a testem,és vérvörös számat….egész este követsz forró tekinteteddel,mely már égeti bőrömet….sorra iszod a söröket,még nem akarsz indulni….laza póló,és farmer amit viselsz…mikor már csitul a vendégsereg,elindulok kicsit rendet rakni a mellékhelységben…te észreveszed,és elindulsz utánam…nyitom az ajtót,te közben ringó csípőm figyeled…miközben ki-ki villan fekete csipkés bugyim a szoknyám alól…..ez a látvány teljesen kikészít…..szaporázod lépteid,hogy utolérj…megvárod míg az utolsó ember is elhagyja a mellékhelységet….ekkor fogod bezárod az ajtót…és hátam mögé lépsz…semmiféle ellenállásra nem adsz lehetőséget……miközben fél kézzel majd letéped farmerod zippzárját,másik kezeddel térdre kényszerítesz…..farkad már majd szétrobban az esti látvány után…..kívánod,hogy vérvörös ajkaim között legyen a farkad…..meglátva meredő farkad,értem problémád…és meg sem próbálok ellenállni….tűzforró makkod köré tapad a szám,miközben a golyóidat masszírozom egyik kezemmel…a másikkal pedig a combod cirógatom…..egyre mélyebbre nyomod a farkad……..nehogy elvétsd az ütemet,megfogom a feneked…..te pedig fejemet fogod két kézzel…….és ekkor már semmi nem tart vissza,hogy teleélvezd számat…..farkad lassan csillapodok….még tartja kemény formáját,én pedig lelkesen nyalogatom míg el nem csitul a vágy benned.

Szexorgia a lakatlan szigeten

– Levehetem a melltartódat, kicsim? – fordult Trish a másik lány felé.

A zavarodottság és félénkség tovaszállt Lindsay gyönyörű arcáról. Annyira felizgatta a szájában lüktető farkam, hogy önmagától is feljebb húzta a saját melltartóját, gondolkodás nélkül feltárva melleit. A munkát Trish fejezte be, kikapcsolva hátul a ruhadarabot, majd át is hajította a szoba túlsó végébe.

Kétségtelen, hogy Lindsay távolról sem volt az a mélytorok-művész, mint egyes más lányok a szigeten. Ennek ellenére egy pillanatig sem panaszkodhattam. Már maga a tény is, hogy Lindsay szűz volt és az én férfiasságom volt az első, amit valaha életében megízlelt, az egekig magasztalta a képességeit. Már csak emiatt is ez volt a legcsodálatosabb szájmunka, amiben valaha is részesültem.

– Muszáj lesz a végén beléd vezetnünk azt a farkat – mosolygott Trish, gyengéden elhúzva Lindsay fejét altestemtől. Maga felé fordította a fiatalabb lány arcát és szenvedélyesen megcsókolta őt. Kezei óvatosan a másik zsenge kebleivel játszottak. Majd végül megtörte a csókot és felsóhajtott. – Ó, igen…! Beléd kell vernünk azt a szép nagy farkat.

Akármennyire is tetszett, amit hallottam, nekem más ötletem volt.

– Mit szólnál hozzá, hogy Trish-t is kényeztetnéd egy kicsit a száddal? – néztem Lindsay-re. – Boldogan megtanítalak rá, hogyan kell.

– Az nagyon jó lenne – vigyorgott a tinédzser lány. Trish közben szó nélkül megszabadult a sortjától és a tangájától.

– Feküdj le az ágyra, angyalom! – mondtam neki.

– Igen – bólogatott Lindsay hevesen. – Feküdj csak le!

Trish elnyúlt a hátán, majd talpra húzta a lábait és széttárta a combjait. Olyan lendületesen tárta fel legrejtettebb zugát előttünk, hogy vágyai iránt senkinek sem lehetett egy szemernyi kétsége sem.

Lindsay megnyalta az ajkait, tekintete pedig mohón tapadt a látványra.

– Már nagyon régóta álmodoztam róla, hogy legyen egy barátnőm. De, őszintén megvallva, azt hittem, ez a nap soha nem jön majd el. – Tekintete fátyolos lett, ahogy a másik nő feltárulkozó punciját bámulta. – Egek… ez még gyönyörűbb, mint reméltem.

Mellé térdeltem az ágyra és gyengéden a vállára helyeztem a kezemet.

– Azt hitted, ez a nap sosem jön majd el? Talán azért, mert egy olyan kis városban élsz?

Összevonta a szemöldökét és lassan bólintott.

– Sok lány van ott, akiket kedvelek, de túlságosan is féltem lépni feléjük és kimondani, mit érzek. Ha valaha is kiderülne, én lennék a közröhej tárgya a városban. Kis hely. Mindenki ismer mindenkit. Nehéz titkot tartani.

– Itt, a szigeten, nem kell – biztosítottam őt. – Itt minden lány olyan, mint te.

– És mind gyönyörűek.

– Akárcsak te – mondta Trish. – Akárcsak te. Gyerünk, Jeremy! Mutasd meg neki, hogy kell jól nyalni!

Épp készültem rá, hogy tartsak egy kis bemutatót, de Lindsay megállított.

– Ne! Hadd próbáljam meg én!

Elmosolyodtam.

– Ha ezt szeretnéd. Csak… tedd oda a fejed és mozgasd körbe a nyelved! A nők nagyon élvezik, ha figyelmet szentelsz a csiklójuknak. Nyalogasd! Simogasd a nyelveddel! Pöckölgesd gyengéden!

– Nagyon érzékeny – bólintott Lindsay, miközben fülig elvörösödött. – Azt már rég tudom, hogy az enyém legalábbis nagyon az.

Ó! Jól hallottam? Lindsay most, ha indirekt módon is, de bevallotta nekünk, hogy szokott maszturbálni?

– Ne félj használni az ujjaidat is! – bátorította Trish. Szemeiben a végtelen szenvedély csillogott. – Vedd le a bugyidat, bébi! Vedd le a bugyidat és akkor már mindhárman teljesen meztelenek leszünk. Ahogy azt kell.

Lindsay felém fordította a fejét és félénken rám mosolygott.

– Levennéd a bugyimat, Jeremy…?

A szemeim elkerekedtek, a farkam pedig ismét hevesen lüktetni kezdett, ahogy figyeltem Lindsay-t, amit hasra fekszik és Trish combjai közé fészkeli magát. Pár pillanatig még csodálta barátnője punciját, majd kinyújtotta a nyelvét és gyengéden végignyalt a vágaton.

– Milyen volt? – mosolyogtam.

– Tetszik – dorombolta Lindsay, majd ismét végigfuttatta nyelve hegyét Trish ágyékán. Halkan nyögött ő is, miközben ütemesen folytatta munkáját. Ahogy pedig Trish arcára pillantottam, láttam, hogy ő is elmondhatatlanul élvezi.

– Ez egy igazi egyél-amennyit-akarsz terülj-terülj asztalkám – vigyorogtam.

– Azt nem igazán mondanám – jegyezte meg Trish. – Nem tart az olyan sokáig. Főleg, ha egy ilyen nyelv veszi kezelésbe.

– Jól csinálom? – pillantott fel rá Lindsay reményteljes tekintettel.

– Ó, nagyon is…! Nagyon is, drágám – biztosította Trish. – Csak folytasd tovább! Nyald csak! Nyald csak!

Ezzel az újabb löketnyi önbizalommal a birtokában Lindsay most már még mélyebben fúrta gyönyörű arcát Trish lábai közé. Eközben kinyújtottam a kezem és gyengéden megsimogattam Lindsay fenekét. Úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy nekilássunk annak a bugyinak.

Gyengéden megragadta a peremét és lassan de biztosan elkezdtem lefelé húzni, napvilágra kényszerítve Lindsay legrejtettebb kincsét. A fiatal lány a térdeire és a könyökére emelkedett, miközben tovább kényeztette Trish-t a nyelvével, és még csábosan riszálta is a fenekét előttem. Mondanom se kell, mindez alaposan megtette a hatását. Vajon ösztönösen csinálta? Vagy alaposan megfontolt szándékkal?

A saját, érzéki melleit markolászva Trish felemelte a fejét és végignézett a lábai között ténykedő lányon.

– Most már tényleg beléd kell tennünk azt a farkat. Tetszene, bébi? Szeretnéd, ha Jeremy lenne az, aki leszakítja a virágodat?

Lindsay is felemelte a fejét és a válla felett hátra pillantott rám.

– Ó, igen… nagyon is. Nagyon szeretném, ha leszakítanád a virágomat, Jeremy.

Ellenállhatatlan volt, ahogy ez a szívdöglesztő lány rám mosolyog azzal az ábrándos tekintetében és hosszú, selymes szőke hajával. Napbarnított teste és varázslatos szemei szinte már elviselhetetlen magasságokba lökték a szenvedély pumpáját bennem. Úgy éreztem, semmi sincs, amit ne tennék meg érte. Vagy amit megtagadnék tőle.

– Ahogy csak szeretnéd, drágám – válaszoltam.

Trish elvigyorodott.

– Segíthetek belé tenni a farkadat, Jeremy? Légyszi, légyszi!

Nem volt rá szükség, hogy válaszoljak, Trish ugyanis máris tudta, mit mondanék. Miután segítettem Lindsay-nek megfelelő helyzetbe kerülni a misszionárius pózhoz, Trish mellém helyezkedett és nagy élvezettel fonta ujjait kőkeményen meredező farkam köré. Lassan előre mozdultam, Trish pedig Lindsay bejárata felé kormányozta hímvesszőmet. Lindsay kinyújtotta a karjait és körém fonta őket, miközben én (Trish segítségével) még mélyebbre hatoltam belé.

Lindsay nem nyöszörgött és fészkelődött alattam, de a szemei mindent elárultak, ahogy beléjük néztem. Azok a csodálatos kék szemek teljesen kikerekedtek és majd kiugrottak a helyükről, ahogy lassan a testébe mélyedtem. Hamarosan már éreztem, ahogy elérem a virágnak titulált kis hártyát odabenn.

Partnerem tekintete még mindig az arcomra szegeződött, ahogy óvatosan tovább haladtam és átszakítottam a korlátokat. Könny csorgott le az arcán és immáron úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta. Hihetetlen pillanat volt és csak remélni tudtam, hogy a legmegfelelőbb körülményeket teremtettük meg hozzá.

Trish elengedte a farkamat és gyengéden simogatni kezdte Lindsay arcát. Még előre is hajolt, hogy lecsókolja a lány könnyeit.

– Csak egy kis ideig fog fájni, kicsim, aztán pedig a gyönyör el is feledteti majd. Bízz bennem! Csak elsőre fáj ennyire.

– Már… már nem is… érzem – zihálta Lindsay, miközben minden izma megfeszült. – Ó, egek…!

A gyönyörről beszélve én is ugyanabban a cipőben éreztem már magamat. El se tudtam képzelni, hogy lehet, hogy farkam nem lövellte még ki tartalmát. Szerettem volna, ha ez sokáig eltart, Lindsay kedvéért, de nem gondoltam, hogy most már sokáig ki fogok tudni tartani. Mégis hány lehetőségem lehet még az életben, hogy az első legyek egy szűz lány számára? Ez volt nekem az első ilyen. És nagyon valószínű, hogy az utolsó is.

Trish a térdeire emelkedett mögöttem és számhoz nyomta az ajkait, szenvedélyesen megcsókolva. Egy pillanat múlva Lindsay ismét hangosan felnyögött, amikor egy kicsitt nagyobb erővel löktem belé magam.

– Ó, Istenem…! – zihálta. – Ez olyan jó…!

Megragadtam Lindsay derekam köré fonódó lábait és a vállaimra helyeztem őket. Így át tudtam helyezni a súlypontomat és egy kicsit jobban előre hajolni. Azon kívül pedig így tudtam a lehető legmélyebben belé hatolni ebben a pózban. Természetesen az utóbbi volt a legfontosabb ok.

– Milyen érzés a kis szűz puncikában lenni, Jeremy? – vigyorgott csintalanul Trish, ahogy tovább mozogtam ki-be a szűk járatban, igyekezve a lehető leggyengédebb lenni.

Trish ismét szájon csókolt, majd Lindsay felé fordult.

– Minden rendben, kicsim?

– Ó, Istenem… minden csodás – nyöszörgött a lány.

Úgy éreztem, az élvezet lassan teljesen elborít, de változatlanul tovább mozogtam ki-be Lindsay-ben. Csak a tempón gyorsítottam, amitől a lány végül felsikoltott, a teste pedig hevesen rázkódni kezdett.

– Istenem! – nyögött fel. – Istenem! Ez annyira jó!

Egyre hangosabban és kontrollálatlanabbul zihált, ahogy tovább növeltem a tempót. Kezeimet fenekére simítottam és megmarkoltam a farpofáit, ahogy tovább növeltem az erőt, amivel egyre gyorsabban löktem belé hímtagomat. Azonban nem sokára már kezdtem kifogyni a szuflából. Esélytelen volt, hogy sokáig tudom tartani.

– Egek…! Mindjárt… mindjárt elmegyek! – sikoltotta Lindsay.

Ez volt a végszó. Ezt már én sem bírtam tovább. Még egyszer mélyen belé löktem a farkam, mire az túlhevített ágyúként lövellte ki magából tartalmát.

Egyszerre nyögtünk fel Lindsay-vel a gyönyör erejétől. Testünk együtt rázkódott. Úgy nyöszörögtem, mint egy eszelős, ahogy újabb és újabb löket hagyta el a testemet. Ez pedig csak tovább növellte az ő szenvedélyét. Nedvei vastag csíkban csorogtak le a lepedőre.

Hát bekövetkezett. Lindsay nem volt többé szűz. Ennek pedig én voltam a fő oka.

Előre hajoltam és Lindsay törékeny teste köré fontam karjaimat. Magamhoz akartam ölelni őt, de az eredmény csak az lett, hogy végül rá roskadtam. Hangosan felnyögtem és ismét térdeimre emelkedtem, miközben tovább masszíroztam fenekét szinte már csak ösztönösen.

Még mindig a gyönyör hatása alatt Lindsay erősen kapaszkodott belém és a mellkasomba fúrta az arcát hevesen zihálva. Hangja sokkal inkább volt dorombolás, mint nyöszörgés. Igen. Úgy dorombolt, mint egy kiscica.

– Sosem volt még semmi ilyen jó érzés életemben – zihálta, miközben elhúzódott és mélyen a szemembe nézett. – Ez… fantasztikus volt.

– Te voltál fantasztikus drágám – mondtam, mielőtt az ajkaink találkoztak volna.

Trish, aki egy pillanatra sem maradt távol az eseményektől, átölelte barátnőjét hátulról és a vállát csókolgatta.

– Nagyon örülök, hogy jól érezted magad – vigyorgott. Arcán egyértelműek voltak az öröm és az élvezet jelei. Őszintén örült Lindsay-nek. – Felért az elképzeléseidhez, drágám? Jobb volt vagy rosszabb az első alkalmad, mint számítottál rá?

– Jobb volt – válaszolta Lindsay. – Sokkal jobb. Te és Jeremy sokkal jobbá tettétek, mint valaha is hittem volna. – Ismét rám nézett. – Különösen te, Jeremy. Sosem fogom elfelejteni ezt az éjszakát, amíg élek. Soha.

– Még sokat taníthatok neked, Lindsay. Majd meglátod – folytatta Trish, ismét magára véve a mentor szerepét. – Legközelebb addig szopod majd Jeremy farkát, amíg el nem megy a szádba. Aztán pedig engem is kinyalhatsz, miután elélveztem.

– Egész éjjel szopnék és nyalnék, ha lehetne – lelkendezett Lindsay, mielőtt ismét visszatért volna félénk mosolya. – Azt hiszem, mindkettőt gyakorolnom kell még.

– Nekem nincs ellenvetésem – nevetett Trish. – Veled mi a helyzet, Jeremy? Neked van vele problémád?

Hevesen ráztam a fejemet.

– Egyáltalán nem.

Trish ismét a barátnőjére mosolygott.

– És te engednéd, hogy én kinyaljalak? – Lindsay elpirult, miközben Trish folytatta. – Biztosíthatlak, még hangosabban fogsz sikoltozni, mint az előbb, amikor elélvezel. Ezt megígérhetem.

Lindsay kikászálódott alólam és leült az ágy másik végébe. Széttárta a lábait és hívogatóan nézett Trish-re.

– Kérned sem kell. Ingyen desszert…

Trish ki sem várta a végét. Azonnal Lindsay lábai közé vetette magát és éhezőként fúrta arcát az ágyékába, én viszont megragadtam a vállát és visszahúztam őt. Egy pillanatig zavartan nézett rám, egészen amíg az ajkaink forró csókban nem forrtak össze.

Erre szükségem volt. Ilyenkor éreztem igazán, mennyire vonzódom Trish-hez. Boldog voltam és hálás, amiért segített nekem leszakítani Lindsay virágát. Annak ellenére is, hogy szerelmes volt a lányba.

Trish elmosolyodott, amikor Lindsay egyik kezével a farkamat kezdte simogatni.

– Szeretnéd, ha ismét megkeményedne, hm?

Lindsay bólintott, Trish pedig folytatta: – Talán szophatnád egy kicsit, miközben én kinyallak. Mit szólsz?

Lindsay ismét elpirult, de közben megnyalta az ajkait válaszként és bólintott.

– Csodás lenne.

Úgy nézett ki, egy felejthetetlen éjszaka elébe nézünk.

Mégis mivel érdemeltem ezt ki? Itt volt hat teljes hét nem csak Trish-sel és Lindsay-vel, de Pamelával, Amy-vel, Devonnal és Camille-lel is, nem is említve a barátomat, aki holnap érkezik. Kristannát. Egyetlen férfinak lenni hét kiéhezett, ellenállhatatlan nő között… ez egyértelműen kemény munkát ad majd a számomra.

Egy csicska meséje

Sokadik próbálkozásra sem sikerült az első randink. Jó ideje levelezgettünk -kerülgettük egymást- de valahogy sosem jött össze az időpont. Persze ez nem meglepő, ha ilyesfajta viszonyba keveredik az ember fia/lánya. Reggel munkába indulva megnéztem az üzeneteimet, s lám, felcsillant a remény. „A délutánom szabad, nem jársz errefelé???” Gyorsan kisakkoztam a napom, kettőre végzek, oké, találkozzunk. Számomra úgy helyes ha az első találkozás egy nyilvános hely /kávézó,fagyizó,cukrázda/ ahol kényelmetlen érzések nélkül, közös akarattal irányíthatjuk a folytatást. A munkám miatt sokfelé járok az országban,így van, mikor szobát veszek ki,ne kelljen oda-vissza autókázni. Na bumm, legfeljebb itt alszom-egyedül. Szoba lerendezve, nyitott kérdés-hol találkozzunk. Én is választhatok, de talán ő könnyebben dönt mivel helybeli. Csippan a telefon,megvan a cím. Innen 100 méterre van a vendéglő. Oké, átballagok. Becsekkol,kocsi lerak,séta. Kinézek egy csendes félhomályos zugot. Pincér rögtön letámad, rendelek. Csippanás. Bocsi,10 percet kések. Telefonnyomkodással ütöm el az időt, bár nem igazán tudok odafigyelni a várakozás izgalma miatt. Felnézek,nyílik az ajtó,belép. Igéző. Ez a szó jutott eszembe róla. Körülnéz,megindul felém. (Naná hogy képeket már cseréltünk emailben). Zavaromban elfelejtek felállni, eszmélek. Így hülyén félig felállva-görnyedve vagyok, de már leült közben. Pincér jön, megtöri a (számomra) kényelmetlen csendet. Huhh, legalább van időm megkeresni a földön a leesett államat. Ezer köszönet. Hát szia-köszöntöm. Elkezdünk beszélgetni, erről-arról, telik az idő. Úgy tűnik,mint két régi barát,beszélgetünk. Próbálok udvarolni, de nem kapok vissza jeleket (vagy nem tudom értelmezni???) Fizetek, elindulunk. -Elkisérjelek? Vagy nem jó ötlet? -Merre szálltál meg?-tér ki a válasz elől. Mutatom. -Én is arra megyek. Elindul. Beszélgetünk, hamar odaérünk. Megállok a panzió előtt, kérdőn nézve rá… -Kétszemélyes a szoba? Lemerevedek. Bakker. Mondom igen. Bemegyünk,ajtót nyitok, beengedem. A szűk előtérben állunk, az ajtó becsukódik mögöttem. Az arcához hajolok,megcsókolom. Ajkai szétnyílnak,befogadják nyelvemet. Csípőmmel a falnak szorítom, szerszámom megmerevedik. Átfogom az arcát,beletemetkezem a csókba. Magához húz, megszorít. Balkezem felfedezőútra indul,jobbal a tarkóját símogatom. Betámolygunk a szobába,eldőlünk az ágyon. Csók közben rángatjuk le egymás ruháját. Apró csókokat adok aaz arcára, fülcimpájára. Nyelvem végigjárja a nyakát,felsóhajt,közben kezemmel a cicijeit izgatom. Végigcsókolom a vállaid, lejjebb haladok, nyelvem már a cickókat fedezi fel. Számba veszem a mellbimbóját, fogaimmal megérintem. Felnyög, csípőjét vadul hozzám préseli. Folyt.köv. -Amennyiben szeretnétek.
elidőzök mindkét cicin, nyelvemmel körbejárom, apró csókokkal érintem. Lassan a számba veszem a mellbimbót, fogaimmal épp megtartom, kissé ráharapok, közben nyelvemmel izgatom. Felnyög kéjesen, teste önkéntelenül megvonaglik testem alatt. Célba veszem a hasát, végiszántom nyelvemmel, majd a köldökénél kicsit elidőzöm. Halk sóhaj az eredmény. Kezem a szeméremdombjára téved, érzem mennyire kíván. De még nem akarom elsietni. Combjait símogatom, kezemmel a fenekébe markolok, számban érzem selymes bőrének finom ízét. Hirtelen felemelkedem róla, teste ívbe feszülve mozdul utánam. Nyelvem lassan kőröz a combjain, hol közelebb, hol távolabb kéjbarlangjától. Feneke alá nyúlok, mindkét kezemmel a szám felé húzom a csípőjét. Számára kissé váratlanul nyelvemet erősen a csiklójára szorítom. Ahhh, szakad fel belőle a nyögés. Meztelen teste beleremeg a kéjbe. Számmal szívni kezdem a csiklóját, egyre erősebben. Csípője ütemesen vonaglani kezd, érzem közeleg a gyönyör számára. Hímtagom a lepedőnek feszül, szinte szétrobban. Nem fogom bírni, lenyúlok a kezemmel a farkamhoz és megszorítom. Nyelvem fel-le, ki-be jár a puncijában, csiklóját szívom, meztelen teste egyre vadabbul vonaglik, remeg. Magamhoz húzom egyik kezemmel, másikkal vadul masztizom… Ebben a pillanatban vad, önkéntelen rángásokkal elélvez a számtól, kéjesen nyöszörögve. Én is megvonaglok, péniszem kilövell a lepedőre, nekifeszülve az ágynak…

Nyelves popó szex

A következő történet sok-sok évvel ezelőtt történt, próbálok mindent a valóságnak megfelelően leírni. Mivel az aznap estét egyedül töltöttem otthon, a vacsora után nem a tévé előtt punnyadtam, hanem kedvet kaptam beszélgetni a neten. Ezért beléptem a korábban regisztrált ***-ra, ahol pár perc után megszólítottam egy lányt. A kora alapján néhány évvel volt fiatalabb nálam, akkor én a harmincas éveimet tapostam. A szokásos ismerkedős kérdések és válaszok után sejtelmes kérdések is kövezkeztek, majd a kapott nem egyértelmű válaszok után már érezhető volt; ebből bizony bármi kialakulhat, mindkettőnkben ott a kíváncsiság és a kalandvágy. Nagyjából 4 órás csetelés és két szolíd képcsere után eldöntöttük, találkozzunk, méghozzá azonnal! Mivel ő egy kórházban dolgozott ápolónőként, ezért a kórháznál beszéltük meg a randit, a továbbiakat pedig történésekre bíztuk. De! Pár dologban előtte megegyeztünk: egyetlen egy találkozás lesz, nem cserélünk telefonszámot, nem adunk e-mail címet (a chat.hu-n belső postafiók van csak), bármi is történik. A randi éjjel fél 3-kor történt. A képen látott mosolygós, kedves, huncut tekintetű lány beszállt az autómba és elmentünk egy nyugodt helyre. A motort lekapcsoltam, egymás szemébe néztünk és csókolózni kezdtünk. A nyelvünk redői milliméterenként értek egymáshoz, percekig voltunk így. Majd elszakadt a cérna és olyan vad csókolózásba kezdtünk, hogy szétnyalakodtuk egymás nyelvét, hol az én, hol az ő szájában voltunk:) Elképesztően kívántam őt, de nem akartam lerohanni, egyébként is fegyverem a kényeztetés. Lassan vette le a pólómat, puszilta, simogatta a mellkasomat, majd lekerült a farmer és az addigra szétfeszülő alsógyatyám. Szinte belehaltam már, annyira feszített a vágy amikor a szájába vette a farkamat és érzékien szopni kezdte, végtelenül lassan, élvezettel, minden mozgását, remegését lekövetve. Képtelen voltam uralkodni magamon, a 4 óra csetelés alkalmával és utána is tökéletesen ki voltam éhezve, ezért üvöltve élveztem bele a szájába minden egyes cseppet. Eljutottam az önkívület határáig, de nem engedte ki a szájából a farkam, óvatosan puszilgatta, miközben mindent lenyelt, minden egyes spriccelés nyomát eltüntette. Elnézést kértem a gyors élvezésért, de megnyugtatott, hogy nála jobban nem kívántam azt, hogy kielégíthessen orálisan. Csak feküdt a hasamon, simogattam a fejét, olyan kába voltam, hogy zsibbadt mindenem. Mikor visszatért belém az élet elkezdtem simogatni a derekát, majd a popsiját. Levettem a nadrágját és a hófehér, csipkés tangabugyi mentén simogatni kezdtem. Újra állt a farkam, de most ő következett. Forró volt a bőre, tüzelt. Félrehúztam a fehér tangabugyit és az ujjbegyemmel körberajzoltam a punciját. Imádtam, hogy mindenre reagált. A totálisan nedves nagyajkait simogattam és a csiklóján köröztem, óvatosan. Egy darabig bírta, majd egy hirtelen mozdulattal ledöntött és a punciját széthúzva a számra ült. Meglepett, de irgalmatlanul élveztem amit csinál, mézédes punciját szorgalmasan nyaltam. Amúgy is szeretem csinálni, ráadásul az ő csupasz kis puncija őrült finom is volt.A nagyajkai között siklott a nyelvem fel egészen a csiklójáig, amit mindig bekaptam és picit megszívtam. Csókolóztam a punciajkaival! Közben egy, majd két ujjam is bent volt a puncijában. Tiszta puncinedv volt már az arcom, amikor hangosan elélvezett, remegve és mozogva a számon. Lassítottam a nyaláson, majd apró puszikra váltottam. Az nagyajkakat, a kisajkakat és az ágyékát pusziltam. Egy darabig „pihent” a számon, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve, a popsiját nyomta a számhoz. Korábban nem próbáltam még ezt, de most minden tabu ledőlt, kinyaltam a popsilyukát, méghozzá alaposan. Magától a gondolattól majdnem elélveztem, mikor ráeszméltem, hogy mit csinálok, gyakorlatilag dugtam a popsiját a nyelvemmel. Érezte, hogy újra teljes pompámban ragyogok, ezért leszállt az arcomból és tövig elnyelte a puncijában a farkamat. Mivel szűk volt a hely az autóban, ezért csak lovaglásra volt lehetőség, de azt maximálisan kihasználtuk. Ütemes csípőmozgását azzal tetézte, hogy puncija, majd a popsija után a melleit adta a számba felváltva, gyakorlatilag simogatta vele a kidugott nyelvemet. Ki bírja ezt így sokáig?! Akkorát üvöltve élveztem, hogy attól félt, fájdalmat okoz, de én csak spricceltem farkam teljes tartalmát a puncijába. Ütemesen mozgott rajtam és úgy élvezett el, hogy a melle közben a számban volt, egyszerre remegtünk a kimerültségig. Utána hosszú percekig csak simogattuk egymást, apró cirógatások, pici puszik. Bágyadtan mosolyogtunk egymásra, akkor vettük észre, hogy fél 6 és kivilágosodott:) Visszavittem a kórház elé, elköszöntünk egy hosszú érzéki csókkal és azóta sem láttuk egymást, de soha életemben nem fogom elfelejteni az arcát, beégett a retinámba.