Beteg állatok a Gellért szállóban

Még egyszer megnézte magát a tükörben. Elégedett volt az eredménnyel. Vörösesszőke haja fel volt tűzve a fejetetejére. Arca mellett egy-egy gödör tincs szabadon keretezte arcát. Hosszú nyakában aranylánc lógott, rajta a medál egy piciny beöntőkanna volt. Mindig mosolyognia kellett, ha arra gondolt, mikor lerajzolta az ékszerésznek mit is szeretne a törtaranyból. Testét fekete, testhez simuló ruha fedte, mely alig takarta formás, kerek melleit. Karcsú derekát egy vastag, piros övvel hangsúlyozta ki. Lábán fekete csipkeharisnya, és körömcipő.

Miután alaposan végigmérte még egyszer magát, és igazított a már addig is tökéletesen álló harisnyáján, a telefonhoz lépett, és felhívta a kedvenc taxi vállalatát.

– Jó napot – szólt bele, kellemes, búgó hangján. – Egy kocsit kérek a Jókai utca 16 hoz. Nyolcas kaputelefon.

Míg a kocsit várta, leült a nappali kanapéjára, és az egyik félbehagyott cikket olvasta az egyik magazinban. Hamar megjött a taxi. Elegáns, fekete kabátot vett, majd az előszobaszekrényről felvette piros ridiküljét, és egy hozzávaló kézitáskát, majd bezárta maga után az ajtót.

A taxisnak be nem állt a szája, pedig Anna szeretett volna belemélyülni a gondolataiba, de udvariasságból nem szakította meg a férfi monológját. Látszott rajta, hogy örül, hogy végre valaki meghallgatja. A gyerekeiről beszélt, meg az új adókulcsról, és az anyósát szítta, éktelenül.

Végül megálltak a szálloda előtt, és a férfi végre elhallgatott. Anna fizetett, és kiszállt, majd elindult felfelé a szálloda lépcsőjén. A taxis megvárta míg eltűnik, és közben arra gondolt, hogy milyen jó is lenne, ha este nem az elhízott felesége mellé kellene bebújni az ágyba, hanem e mellé a nő mellé. Férfiassága meg is moccant, de aztán az ábrándozását félbeszakította az ablakon bekopogó francia, aki a Várba akart menni.

Anna végigment a hallon, majd megállt a liftnél. A recepciós is végigmérte, majd megakadt a karcsú bokán a szeme. A lift susogva kitárult és Anna egyedül belépett. Nem volt liftes fiú, így megnyomta az ötös gombot. Mikor felért, határozottan indult el az 518-as szoba felé. Bekopogott. Egy magas, kisportolt testalkatú férfi nyitott ajtót.

– Jó estét! – mosolygott Anna.

– Jó estét! – felelt rá a kellemes bariton hang gazdája. – Anna kisasszony?

– Igen – bólintott a lány, a férfi pedig kitárta az ajtót. Anna bement a lakosztály nappalijába, mögötte a férfi. A kézitáskát letette egy kisasztalra, majd a férfi lesegítette róla a kabátot.

– Foglaljon helyet! – mondta – A nevem Csaba. Megkínálhatom egy pohár borral?

– Köszönöm, elfogadom – bólintott Anna. A férfi kitöltötte a félszáraz vörösbort, és leült szemben a lánnyal. Koccintottak, majd kortyoltak. Érezhető volt közöttük a feszültség. Végül a lány törte meg a csendet.

– Először beszéljük meg a díjazást.

A férfi bólintott.

– Ha csak én adok, az tízezer, ha ön is az tizenöt. Ha szexet is akar, az harminc.

A férfi a zsebébe nyúlt, és leszámolta a harminc ezret. Anna elővette a pénztárcáját, gondosan eltette a pénzt, aztán felállt, és a ridikült letette a táska mellé.

– Hol szeretnéd?

– Mindenhol – nevetett a férfi. Anna kinyitotta a táskát, és elővett belőle egy körtefecskendőt, majd kiment a fürdőbe, és teletöltötte a megfelelő hőmérsékletű vízzel, aztán visszatért a nappaliba, és az asztalra tette, aztán a férfihez lépett. Simogatni kezdte széles mellkasát, közben ball lábát felemelve törleszkedett hozzá. Lassan kezdte kibújtatni a zakójából, amit végül az egyik fotelba dobott. Aztán a nyakkendő jött, majd az ing. Elétárult az enyhén szőrös mell, amit tovább simogatott, majd kezei lecsúsztak, és megoldották az övet, majd a cipzár is lecsúszott, és Anna, benyúlt a dudorodó gatyába. A férfi felnyögött. Anna letérdelt, és elővette a már így is félig merev szerszámot, és a bőrt hátrahúzva megnyalintotta a makkot.

– Oh – jött a válasz, de a lány nem folytatta, hanem felállt.

– Kérlek, vedd le a maradékot, és térdelj fel oda – mondta, és a kezébe vette a beöntőt.

A férfi lerúgta a cipőit, majd a bokályánál lifegő nadrágját, gatyáját is levette, majd a zokni kötött ki a tetején, és feltérdelt a heverőre.

Anna addig a táskában matatott, és elővett egy tubus síkosítót. Az ujjára kent belőle, és lassan érzékien kezdte bekenni vele a férfi fenekét. Közben csókokkal halmozta el az elé domboruló popsit. Aztán ismét kézbe vette a piros labdát, és a csövét is bekente, majd lassan betolta. Ki-be mozgatva kezdte a vizet benyomni, majd előre nyúlt, és boldogan tapasztalta, hogy a beöntéstől a férfinek teljes merevedése lett.

Arcával a férfi hátához törleszkedett, és benyomta az utolsó csepp vizet is, majd lassan kihúzta a csövet.

– Most menj üríteni, aztán ha akarod, én következem.

A férfi leült a heverőre. Merev szerszámán csillogtak a kéjcseppek. Anna elé térdelt és lenyalta.

– Nem kéne elsietni az első orgazmust – suttogta. A férfi kivette Anna hajából a kontyot tartó csatot, majd szétsimogatta a lány puha, lágy haját, végig simítva a nyakát. Megcsapta a finom parfüm illat.

– Szeretnék, ha kijövök most én adni, de várj meg a vetkőzéssel – Anna bólintott, a férfi pedig kiment a mosdóba.

Anna a panoráma ablakhoz lépett. Egész Pest a lábai előtt hevert. A Parlament, a hidak, hátrébb a Bazilika. A Duna szürkéskéken folyt, tükrén csillogtak a nap sugarai. Elmosolyodott. Ilyen jó helyről még sosem látta az augusztus 20-ki tűzijátékot, bár aztán belegondolt, hogy valószínűleg most sem fogja.

Tetszett neki a férfi, és már előre beleborzongott a kéjbe, amit majd érez, amint beöntéstől feszülő hüvelyébe belenyomul. Imádta ezt az érzést. Sosem csalódott benne, még a legügyetlenebb férfi is a mennybe tudta repíteni vele.

Gondolatait a WC lehúzásának ismert zöreje törte meg. Aztán a mosdó vize csorgott, majd a férfi visszatért. Örömmel látta, hogy merevedése még mindig megvan, bár már nem olyan erős. – Majd lesz ez megint a csúcson – gondolta, és a férfihez lépett, aki egyből átölelte. Az erős férfikéz, gömbölyű fenekére simult, és finoman, enyhén belemarkolt. Aztán a derekára csúszott, és kikapcsolta az övet, ami a lábukhoz hullott.

– Ezt, hogy? – kérdezte remegő hangon a férfi, és a ruha alját kereste.

– Csak húzd át a fejemen – mosolygott a lány. A férfi pedig el kezdte lehúzni a ruhát ami alól először a csipke harisnyatartó aztán a fekete-vörös csipke bugyi, majd a hozzávaló melltartó bújt elő.

Amikor a ruha lekerült, a férfi hátralépett, hogy minél jobban tudjon gyönyörködni az elétáruló látványban, majd megfogta a lány kezét, és a heverőhöz vezette. Anna, fel akart térdelni rá, de a férfi visszafordította.

– Hanyatt feküdj – kérte szelíden, a lány pedig megtette. A férfi mellé térdelt, és végigsimított az előtte nyújtózó karcsú testen, aztán megállapodott a bugyinál, és el kezdte lehúzni. Ahogy haladt lefelé, végigcsókolta a harisnyába bújtatott lábakat, majd mikor lekerült a ruhadarab, a cipők is utána mentek. A selyemharisnya alatt sejlettek a formás lábujjak. Ezeket is végig csókolta a férfi, aztán széttárta a lábakat, és hosszan belenyalt a nedvesedő szemérembe. Anna behunyta a szemét, és élvezte az ügyes nyelv által egyre erősebb kéjt. Aztán megérezte a popsiján a férfi síkosítós ujját, ami körkörösen kezdett el mozogni a rózsás kis lyukon, majd becsúszott, hatalmas kéjt okozva ezzel. Anna háta ívbe görbült és elélvezett. A férfi abba hagyta az ingerlést, és mosolyogva feltérdelt.

– Milyen finom vagy – lihegte, majd segített felülni a lánynak a kezét fogva.

– Most fordulj meg – kérte, és elvette az asztalról a fürdőszobából visszahozott labdacsot, és bekrémezve az elétáruló, már kissé kitágított popsiba tolta. A válasz kéjes nyögés volt. Aztán ő is pumpálni kezdte a vizet a lányba. Anna élvezte az ismerős érzést, ahogy a hasa megtelt vízzel. Mikor a labdacs kiürült, a férfi megkérdezte:

– Neked is ki kell menned?

– Nem – mondta a lány – én otthon már kitisztítottam magam. Anállufit találsz a táskában.

Tudta, hogy a férfinak nem kell elmagyaráznia, hogyan használja az eszközt. Hallotta, ahogy előveszi és bekrémezi, majd a popsijához illeszti. Megérezte a nyomást, aztán a leeresztett műanyag becsúszott, és a záróizma rásimult. Majd a férfi pumpálni kezdte a levegőt, a lufi pedig kitágult odabent pont akkorára, hogy a víz ne jöhessen ki. Aztán megérezte a férfi merev péniszét a nagyajkai között, majd keményen beléhatoltak. Felnyögött a kéjtől, majd szinte azonnal elélvezett. A férfi kezei előre csúsztak, és megmarkolták a telt kebleket, aztán pár erőteljes lökés után ő is elélvezett. Lihegve, nevetve ült a lány mellé, aki az ölébe hajtotta a fejét, és lenyalogatta a maradék ondót a férfi félig lankadt farkáról. Az elgondolkodva cirógatta a lány haját.

– Nincs még egy barátnőd, aki szereti ezt? Két nővel még sosem csináltam.

Anna felállt, és a táskájához lépdelt. Popsijából kilógott az anállufi pumpa csöve, mely hozzá-hozzáütődött a combjához. Elővett egy noteszt, és nézegetni kezdte a neveket.

– Azt hiszem, ő megfelelő lesz nekünk – mondta és becsukva a noteszt a mobiljáért nyúlt. Tárcsázott, majd mikor a másik lány bejelentkezett, bólintott a férfi felé.

– Szia Évi! Lenne egy élvezetes feladat – mondta, miközben a férfi figyelt.

– A szokásos tarifa – válaszolt egy rövid kérdésre.

– A Gellért szállóban. Mikorra érsz ide? Jó – mondta, és letette a telefont, aztán a férfihez lépdelt, és az ölébe ült. A férfi keze a fenekére csúszott, és a combját simogatta.

– Egy órán belül itt lesz.

A férfi arcán széles mosoly ömlött el, majd megkomolyodva mondta.

– Nem kell kimenned?

– Fel akarsz újra tölteni?

– Igen – simogatta meg a férfi a lány melleit.

– Mert így bent tudom tartani, aztán lassan felszívódik a víz.

– Nem, menj ki. Szeretnék tejet beönteni neked.

– Találsz a táskában tejet is, és merülő forralót – mondta a lány, és felállt, hogy kimenjen. A férfi a fenekére ütött, a lány visszafordult.

– Tetszik? – kérdezte.

– Nagyon.

A fürdőben hosszan elidőzött. Leengedte az anállufit, és kicsit bánta, hogy nem kérte meg rá a férfit. Kiengedte a vizet magából, aztán a törlés után kimosta zuhannyal még a popsiját, hogy nehogy akár valami is ott maradjon. Kézmosás, és kiment.

Csaba épp egy óriásfecskendőt töltött meg a meglangyosított tejjel. Anna a háta mögé állt, és nézte, ahogy a férfi felszívja a tejet, aztán visszafecskendezi a tálba, amit valószínűleg a bárpultról vett el. Szerette ezt az eszközt.

– Kérlek, térdelj fel – mondta a férfi, és miközben a lány elélépkedett, végighúzta a tenyerét a csípőjén. Anna feltérdelt, és érezte, amint bekenik a síkosítóval, aztán belétolják az eszközt. Ismét felnyögött a gyönyörtől, majd el kezdett a hasába áradni a meleg tej. Nagyon jól esett neki. Csaba lassan, érzéssel töltötte fel. Aztán kihúzta belőle, és a két láb között előre nyúlva megkereste a már ismét duzzadt csiklót, és körkörösen ingerelni kezdte. Másik kezével kicsit széthúzta a lány popsiját, és belenyalt. Nyalta a kis rózsás lyukat, és közben élvezte a szivárgó tej ízét. Majd újabb síkosítót kent rá, és előbb egy, majd kettő és végül három ujjal tágítani kezdte. Anna már zihált az élvezettől, aztán érezte, ahogy a férfi a péniszét a lyukhoz illeszti, ahogy szétnyílt egy kis tej lefolyt a combján, majd a férfi belényomult. Csiklóját egyre vadabbul kezdte ingerelni, ahogy a tempót is gyorsította, majd, mikor a lány teste remegni kezdett az orgazmustól, két ujja beszaladt a síkos punciba. Anna hatalmasat élvezett. A férfi a hátát, vállát harapdálta, aztán megérezte, hogy elönti az ondó.

A férfi felegyenesedve kihátrált belőle, majd újabb adag tejet szívott fel, és Anna boldogan konstatálta, hogy folytatják a dolgot. A fecskendő vége ismét a most kissé kitágult lyukba került, és a tej ismét szétáramlott benne.

– Feküdj, kérlek hanyatt – lihegte Csaba, majd elővett egy vibrátort, melynek két végződése volt. Egy vékonyabb, ami a popsiba való volt, és egy vastagabb, ami vaginába. A végén egy csiklóizgatóval. Lassan, érzéssel kezdte feltolni. Anna már könnyen tágulva, mohón fogadta magába az eszközt. A férfi először a popsi részét kapcsolta be. Anna átszellemült arccal fogadta a kellemes érzést. Aztán a punci részét is elindította alap fokozaton. Anna nyögdécselni kezdett. Csaba lassan mozgatni kezdte benne az eszközt, majd feljebb kapcsolta. A rezgés teljesen átjárta a lány alsó testét. Egyre gyorsabban kezdte venni a levegőt, mikor már nem bírt magával, akkor kapcsolta be Csaba a körbe forgó, rezgő csiklóizgatót is. Anna kis és nagyajkai zsibbadni kezdtek az ingerléstől, hüvelye össze-összerándult, aztán elöntötte a mindent elsöprő kéj, rátört a folyamatos orgazmus. A férfi lassított a ki-be mozgáson, majd fokozatosan lassítva a vibrációt engedte visszatérni a lányt ebbe a világba.

– Most, Te jössz megint – lihegte a lány. Fel akart állni, de érezte, hogy ki kell mennie.

– Bocsáss meg – mondta, és kiszaladt a fürdőbe. Most kicsit gyorsabban tért vissza. A férfi a rekamién ült, és várta a fejleményeket. Anna egy fura szerkentyűt vett elő. Ez is egy fecskendő volt, de nem a megszokott kúp alakú vége volt, hanem öt kis rugalmas golyóba végződött, és Csaba motort is sejtett benne. Fel akart térdelni, de Anna megrázta a fejét.

– Hanyatt dőljél, kérlek.

A férfi pedig hanyatt feküdt, úgy, hogy popsija szabadon maradjon. A lány közben tejet szívott fel, majd a síkosítóval bekente a golyócskákat. Lassan vezette be az elsőt. A férfi kellemesen érezte magát, mikor a záróizma rásimult. Aztán a második is elkezdett betüremkedni, majd a harmadik, és a negyedik is. Ekkor már az első golyó elérte a prosztatát. Anna lassan fecskendezni kezdte a tejet. A meleg folyadék kellemesen masszírozta Csaba prosztatáját, amitől ismét merevedni kezdett. Mikor a fecskendő félig kiürült, Anna megnyomott egy gombot, és az egész rezegni kezdett. Csaba szeme tágra nyílt a gyönyörtől. Ekkor nyelte el Anna a férfiasságát. Lassan, érzéssel kezdte el szopni. Mikor a tej kifogyott, a lány bedugta az utolsó, ötödik golyót is. A rezgésektől megjelentek a kéjcseppek és Anna élvezettel nyelni kezdte. Aztán Csaba háta ívbe görbült, és a mohó kis szájba élvezett. Anna pedig nyelte. Aztán Anna is kikapcsolta a rezgést, lassan kihúzta az eszközt, majd alkalmi kedvese mellére dőlt, és élvezte, hogy az simogatja a hátát. Végül felállt és engedte, hogy a másik

kimenjen a mosdóba.

Kopogtak, Anna gyorsan magára tekert egy törölközőt, és az ajtóhoz ment.

– Ki az?

– Éva vagyok.

– Gyere be – nyitotta ki Anna az ajtót, és Éva belépett. Alacsony volt, és kissé molett. Hosszú, göndör haja, okos, erős vágyat sugárzó szeme mosolyogva nézett Annára.

– Látom, javában folyik már a móka.

– Igen. Te, állati jó a pasas, lehet nekünk kéne fizetnünk neki – nevetett Anna. – Ha kijön a fürdőből, kimegyek én, addig állapodjatok meg az anyagiakban.

Éva már csak bólintani tudott, mert Csaba akkor lépett be. Anna bemutatta őket, aztán kivonult a fürdőbe. Hallotta, hogy Éva is elmondja a tarifát, aztán zizegett a pénz. Anna kezet mosott, aztán bement. Éván már nem volt rajta a felső. A férfi a melleit nyalta, miközben a lehúzott cipzárú farmerba nyúlt. Anna elmosolyodott, mert tudta, hogy barátnője se melltartót, sem bugyit nem hord. A férfi elmosolyodott, mikor ujja egyből a csupasz punciba csúszott. Aztán erőt vett magán és felállt.

– Kérlek, vetkőzz le teljesen. Anna, te térdelj, ide – húzta az ablak elé az egyik fotelt, Éva, Te pedig ide.

A két lány feltérdelt a fotelokba. Rákönyököltek a háttámlára, és így látták az egész pesti panorámát. Csaba elővette a kannás beöntőt, és megtöltötte meleg vízzel. A fecskendőt Annának tejjel, Évának pedig vízzel a pumpást. Oda készítette az anállufit is, aztán elkezdett körbenézni, hogy a kannát hová is akaszthatná.

Éva mosolyogva felállt, és a saját táskájához ment. Egy összecsukható állványt vett elő. Felállította, majd a férfi mögé állt, és a krémes csövet jó mélyen a fenekébe tolta, aztán az állványra akasztotta a kannát, és visszatérdelt a fotelba.

Közben Csaba Annát töltötte fel tejjel. Körülbelül akkorra végzett, mint Éva. Aztán Éva popsijába került a labdás beöntő, és lassan nyomni kezdte a vizet bele. Éva szinte azonnal elélvezett. Csaba elvette az odakészített vibrátort, és beindította, majd Anna nagyajkai közé nyomta, és mozgatni kezdte. Közben Évába hatolt. A lányok élvezni kezdtek. Merevedése egyre követelőzőbb volt, mikor eldurrant odakint az első rakéta, fényárba borítva Pestet. A hidak, a Parlament vörösben, kékben, zöldben játszott. A két lány sikongását elnyomta a rakéták zaja. Mindhármuk lélegzete elakadt a döbbenetes élménytől. Éva remegve elélvezett, Csaba kihúzta lila péniszét, elvette a vibrátort Anna lábai közül, és most oda nyomult bele. Éva megfordult, és széttárta lábait. Csaba lehajolt ,és ujjaival ingerelte a lány csiklóját, közben Annát döngette gyorsan éserősen. Mikor ő iselélvezett, kihúzta. Év felült, és heréit masszírozta, közben Anna szopni kezdte. Csaba beleremegett, és várta az előbbi élményt. A lány szája ismét tele lett, és lenyelte. Aztán visszatérdeltek a fotelra, és bámulták a tűzijátékot. Csaba finoman simogatta a formás kis popsikat, és arra gondol, ilyen remek augusztus 20-kája még sosem volt.

Aztán eldurrant az utolsó petárda is, és sötétség borult a tájra. Anna felegyenesedett a fotelban, és vállát, hátát Csabához dörzsölte, aki azonnal átnyúlt a hóna alatt, és megfogta a tenyérbe simuló mellet. Lágyan kezdete el simogatni, de már pár mozdulat után érezte, hogy az előbb még piciny bimbó kezdi a tenyerét csiklandozni. Két ujja közé fogta, és morzsolni kezdte. Az eredmény halk nyögés volt. Éva leült a saját foteljába, és átnyúlt a férfi lábai között, és heréivel kezdett el lassan játszadozni. Mikor attól már ágaskodni kezdett férfiassága, megnyalta a tenyerét, és lassan húzogatni kezdte a bőrt. A férfi szabad keze a puha, kis kézre simult, és irányította a lányt. Közben Anna mellei már azt követelték, hogy a férfi be is kapja őket, így az szembe fordította a lányt, és el kezdte szopni a kis ágaskodó bimbót. Anna zihálni kezdett. Csaba keze most kissé szétterpesztett lábai közé siklott, és ujja becsúszott csupasz, selymes nagyajkai közé.

A lány ismét felnyögött. Aztán lassan, érzéssel mozogni kezdett az ujjakon. A férfi érezte, hogy minden egyes mozdulattal egyre nedvesebb lesz. Szerszáma Éva munkájától már mereven állt, így Anna fenekét megfogva kissé megemelte azt. A lány szemei elkerekedtek, aztán megértette, hogy mit akar a férfi. Előbb egyik lábát emelte fel, és kulcsolta a férfi dereka köré, majd a másikat is. Aztán az felemelte és vadul beléhatolt. Anna hátravetett fejjel élvezte a különleges pózt, fenekét meg megemelve kezdett mozogni. A férfi hátralépett, így a lány két lábát pont a fotel karfájára tudta helyezni, így súlya már nem nehezedett annyira a férfira. Éva eközben kiment a fürdőszobába, és megtöltötte a tömlős beöntőt, valamint az egyik labdásat. Mire visszatért, Anna és Csaba lassú mozgása felgyorsult. Éva már nyögdécselt, a férfi, pedig izzadva élvezte a mozdulatokat. Éva érezte, hogy gyorsan kell cselekednie. A tömlőt az állványra akasztotta, bekente a cső végét, és barátnője popsijába dugta, aki egy pillanatra abbahagyta a mozgást. A férfi mosolyogva nézett, Évára. Érezte, hogy a már amúgy is tüzes hüvely még forróbb lett, amint Annát elöntötte a melegvíz. Aztán a lány a férfi háta mögé mászott a fotelba, és a labdás beöntővel lassan pumpálni kezdte belé is a vizet. A férfi úgy érezte, hogy mindjárt robban, de ki akarta előbb Annát elégíteni, aki gyorsvonatként szaladt a csúcs felé. Aztán egy nagy lökés után csak álltak ott, és átbukott a fejük felett a mindent elsöprő közös orgazmus.

Anna végül leszállt a fotel karfáiról, és a férfi öléből, aki Éva mellé rogyott a hatalmas fotelba. Anna a kanapéra ült, és még mindig szaporán vette a levegőt. A másik lány kicsit irigykedve nézte őket. Csaba, miután már visszatért a lélekjelenléte, kedvesen megsimogatta a lány melleit és megkérdezte:

– Most neked egy finom beöntés?

– Jöhet, kérlek, ezt használd utána – Válaszolt a lány, és a saját táskájához lépett. Elővett belőle egy kétágú vibrátort. A vékonyabb a popsiba, a vastagabb a punciba volt való.

– Nem mész ki? – kérdezte Csaba Annát, de az csak a fejét rázta, majd megszólalt kedvesen:

– Amíg bennem a víz, addig úgy érzem, hogy még Te is.

A férfit valami megfoghatatlan boldogság töltötte el, hogy ennyire kívánják. Tudta, érezte, hogy Anna őszintén beszélt.

Kiment hát a mosdóba, ürített, majd megtöltött két pumpás beöntőt. Éva, mire visszaért, már a kanapén térdelt Anna mellett. Fogták egymás kezét. Csaba bekente a formás popsit, majd az egyik pumpás csövét. A másikat Annának adta, szintén bekenve. Lassan, érzéssel dugta fel az eszközt, ki bemozgatva kezdte el a vizet befecskendezni, mikor végzett, elkérte Annától a másik labdát, és annak a tartalmát is befecskendezte. Éva nyögdécselve fogadta magába a melegvizet. Aztán a vibrátorra került krém. Először csak a vastagabb felét húzogatta a nagyajkakon, majd feldugta, mikor már az éhes punci magába fogadta, aztán a lágy, golyós részt is a helyére illesztette, majd bekapcsolta a vibrációt. Éva nagyot nyögött, és megmarkolta barátnője kezét. Csaba lassan kezdte mozgatni az eszközt. Éva csípője is megmozdult, és a lány elkezdett rohanni az élvezetek fennsíkja felé. Csaba fokozta a tempót. Éva egyre hangosabban zihált, majd kitörtek belőle az élvezet hangjai:

– Még, még, gyorsabban – Csaba gyorsított, közben élvezettel nézte, ahogy Éva Anna kezét szorongatja. Aztán a lány már csak hangosan nyögdécselt. Csaba szabad keze emelkedett, és csattanósat ütött a kerek popsira. Éva teste beleremegett a gyönyörbe. Csaba ismét ütött. Anna szabad keze a puncijához csúszott. Széttárt lábai között gyöngyözött a kéjnedv. Szorosan csiklójára tapadt két ujja, egy a hüvelyébe csúszott, és ő is élvezni kezdett. A visszatartott víz egyre nagyobb tócsát hagyott az alatta lévő törölközőn. Éva feneke csattant ismét, aztán Csaba a vibrátor végén lévő kereket teljes erőre csavarta, Éva hátravetette a fejét, egész teste megfeszült. A férfi látta, ahogy az orgazmustól nagyajkai rángatóznak. Keze a rángás tempójában szorongatja a másik kezet, majd végül Éva is hátravetette a fejét, és zihálva újra elélvezett. Csaba kirántotta Évából a vibrátor popsiba való részét, és a hevesen lüktető, kitágult lyukra élvezett. A lány popsiján, combján folyt végig az órák óta folyó szerelmi csatározások után még megmaradt ondója.

Annának rohannia kellett. Éva megfordult, és a törölközőre ült. Keblei még fel-lejártak. Csak pár perc múlva tért vissza belé teljesen az élet. Csaba, immár fáradtan ült vissza a fotelba, és arra várt, hogy mind a két lány ellássa magát.

Anna visszatért, és a férfi ölébe ült. Éva is elvonult. Anna finoman simogatta a férfi vállát, fejét, tarkóját. Csaba pedig azon törte a fejét, hogyan tarthatná még ott a lányokat kicsit. Vészesen rohant a falon lévő óra mutatója a megállapodás szerinti utolsó perc felé. Tíz órakor lejárt az idő, Csabának pedig kimerült az erre szán kerete.

Anna megérezte, hogy a férfi gondolatai min járnak. Felállt, huncutul visszanézett a férfira, majd kiment Éva után.

– Na, ugye nem bántad meg, hogy eljöttél? – kérdezte, a tükör előtt álló barátnőjét, aki épp fésülgette rakoncátlan, göndör tincseit.

– Anyám, micsoda pasi! – nyalta meg szája szélét Éva – Tíz évben, ha egyszer összeakad az ember egy ilyennel.

– Nem adunk neki egy kis extrát?

– Ingyen?

– Éva, saját magadra is gondolj, ne csak arra a kúrva pénzre – vonta össze szemöldökét Anna szigorúan.

– Mire gondoltál?

– Szép, nagy a fürdőkád – húzta végig Anna a kezét a hatalmas sarok fürdőkád szélén.

– Csinálj fürdővizet, hozom a pasit.

– Meg hozz sok, sok tejet is – nevetett Anna, és belépett a kádba, aztán megeresztette a vizet. Hallotta még, ahogy Éva Csabának mondja, hogy Anna kéri, hogy mossa meg a hátát, aztán elnyomta a kinti zajokat a víz csobogása. Hamarosan belépett Csaba. Anna kicsit félre húzódott, hogy helyet csináljon a férfinak. Csaba mellé ült a kádba, és mosdatni kezdete a nevető lányt. A tusfürdő először Anna mellein, majd hasán habzott fel, aztán a lány feltérdelt, és a férfi a lábai között is megmosta. Ekkor lépett be Éva, nevetve mondta:

– Hé, az nem a háta. Egy nagy kancsó volt nála, tele tejjel. Másik kezében hozta a három pumpás beöntőt, meg egy klysót, mindegyiket a csövénél fogva, karján szatyor. A beöntő eszközöket lazán beszórta a kádba, a tejnek pedig odahúzta a fürdőszobai széket, aztán ő is beült a két másik ember mellé. A férfi belenyúlt a kancsóba, és megnézte a tej hőmérsékletét, majd vette a klysót, és beledugta, majd Éva felkönyökölt a kádszélére, és a popsijába került a másik vége. A férfi egyik kezével pumpálni kezdte a tejet, másikra Anna tusfürdőt csurgatott, és a férfi a síkos kézzel ingerelni kezdte ismét a lányt. Anna közben Megtöltötte a tejjel a két labdás beöntőt, majd úgy állt, hogy a férfi jól lássa, és el kezdte magának beadni. A férfi érdeklődéssel nézte, mi is lesz ebből. Mikor a két labda tartalma már Annában volt, az közelebb ment és a tejet el kezdte barátnője popsijára üríteni. Az végig folyt a fehér popsin, majd a fürdőruha vonalat elhagyva a nyári barnaságot is fehérre festette. Csaba elbűvölten nézte a játékot, majd óvatosan el kezdete szétkenni a lány lábán.

Éva hasa is megtelt. A két lány egymásmellé térdelt. Csaba először Éva fenekére ütött, mire az kiengedett egy kis tejet, ami pont ismét ágaskodó farkára fröcskölt, aztán Anna popsija jött. A két lány élvezte a játékot. Nevetve, hátra, hátra nézve engedték ki magukból a tejet, azon versenyezve, ki találja el Csaba férfiasságát, aki újra és újra feltöltötte őket.

Végül, kifulladva, nevetve néztek egymásra. Éva még a tej utoljával megtöltötte a három labdás beöntőt, majd beadták egymásnak. Éva Annának, Anna Csabának, Csaba pedig Évának. Aztán Éva kinyúlt, és beletúrt a szatyorba, amiből egy kétvégű dildó került elő. Csaba szeme elkerekedett és izgatottan várta a fejleményeket. Ahogy sejtette, Éva a kádszélére könyökölt, és Anna bevezette a dildó egyik végét a lány puncijába, a másik vége pedig a sajátjába került. Megfogta Csaba férfiasságát, és szopni kezdte, miközben lágyan mozogni kezdett barátnőjében. Csaba egyre keményebb lett. Közben Éva hátraadta a síkosítót, és Anna vastagon bekente vele a popsiját. Csaba már zihált a várható élvezettől. Anna elhúzta a fejét, és Csaba a háta mögé térdelve, tejjel teli popsijába hatolt. Hevesen kezdett mozogni. Anna felvéve a ritmust barátnőjébe, és saját magában is mozgatni kezdte a művégtagot. A két lány visongani kezdett, Csaba egyre jobban begerjedve, gyors vágtába kezdett. Először Anna élvezett el, majd a legalul lévő Éva is. Csaba maga is hangosan zihálva, mindenről elfeledkezve ment utánuk. Egy darabig ültek csak az üres kádban, melynek dugóját kihúzták, mikor oda ürítettek, aztán Csaba felsegítette a két lányt, a zuhanyt felakasztotta a zuhanytartóra, és megengedte a vizet. Mindenkinek jól estek a levezető simogatások, aprócsókok, utána pedig a törölközővel való átdörzsölés.

A férfi ment ki legelőször a két lány ottmaradt még sminkelni. Egyből az órát nézte. Egy órát húztak rá a lányok. Elővette aktatáskáját. És kivette a dugi tartalékát. Két kupacba leszámolt még tíz, tíz ezret, majd felöltözött. Leülve a fotelba várta a két lányt. Teste kellemesen bizsergett. Kívül, belül tisztának és kielégültnek érezte magát.

Anna jött ki elsőnek. Mosolyogva nézte az asztalon fekvő pénzt. Belebújt ruhájába, cipőjébe, majd a két kupacot összehúzva a pénzt a férfi kezébe adta.

– Köszi, de ez cégünk ajándéka volt – majd kivitte Éva ruháját a fürdőbe. Teljesen készen jöttek vissza. Nevetve, vihorászva.

Aztán Éva, majd Anna egy-egy hosszú csókra összeforrt a férfival.

– Ha erre járok, felhívhatlak? – kérdezte Annát Csaba.

– Feltétlenül – mondta a lány és már előre beleborzongott a teste.

– És hozod Évát is?

– Ha ráér, igen – mondta Anna, és lesütötte a szemét, mert legközelebb kettesben akart lenni a férfival.

Fogták a cuccaikat, és kiléptek a folyosóra. Az egyik szobaajtó mellettük kinyílt, és egy kíváncsi férfiarc nézett ki rajta. A két lány felnevetett, majd az ajtó hirtelen becsapódott. Csaba is visszavonult, a két lány pedig beszállt a liftbe.

Anna a taxiba ült. Végre csendben elgondolkodhatott az esti dolgokon. Éva az előbb szállt ki a kocsiból. Végig csacsogta az utat. Anna behunyta a szemét. Fáradt, a kielégüléstől ellazult tagjai kellemesen bizseregtek. Lepergette magában az eseményeket. Érezte, hogy újra benedvesedik, de most már csak arra lett volna ereje, hogy a férfi mellé bújjon, és elaludjon. Ez hiányzott neki a legjobban. A férfi közelsége éjszaka, hogy mikor hajnalban felébred, és megfordul, ott szuszogjon valaki mellette. Elszomorodott. Eszébe jutott, mikor a férje öt éve meghalt, és ott maradt a rengeteg adósággal, milyen kétségbe esetten kereste a kiutat abból, hogy hajléktalanná váljon. A rokonok, egyértelműen elhatárolták tőle magukat. Akkor jutott eszébe a beöntés. Feltett a netre egy hirdetést. Hamar jött rá válasz. Először csak beöntést adott, finom masszázzsal, de aztán hamarosan hiányozni kezdtek a férje által annak idején nyújtott élvezetek, és belefogott. A házra felvett kölcsönt hamar kifizette, eladta, és vett két lakást. Egyikbe lakott, a másikban a vendégeket fogadta. Kialakult egy állandó kuncsaft köre. Élvezte a dolgot, nem érdekelte mit gondolnak róla.

Gondolatai visszakanyarodtak Csabához. Elképzelte, ahogy reggel behozza a kávét, vagy ahogy éjjel arra ébred, ahogy nyalja. Igen, ebbe a pasiba beletudott volna szeretni. Azt tudta, hogy Kanadából jött, és hogy ő is özvegy, de semmi mást. Mégis, ahogy behunyta a szemét maga előtt látta a mohó, vágytól égő szemeit.

– Asszonyom, megérkeztünk – hallotta a taxis hangját, és gondolatai varázsa szétfoszlott, talán mindörökre.