Vágytam rá,pedig nem szabadott volna.Akartam őt,és megkaptam. Ő lett a drogom,utana sóvárog minden porcikám.Különösen a puncim,és azt a vágyat csak ő tudja csillapítani.Csak is a nevelőapám.
Az elején szögezzük le,hogy nincs komplexusom.Egyszerűen az idősebb pasik jönnek be,így történt az is,hogy végre megkaptam azt,amire vágytam.
A mostohaapám,jóval fiatalabb volt,mint anya.Mindössze huszonhét volt,anya pedig a harmincnyolcat taposta,én pedig tizenhat vagyok.
Egy éve lépett be az életünkbe,és egy éve sóvargok utána.Göndör barna fürtök,zöld szemek,amik olyanok,mint a smaragd,nem túl kidolgozott izmok,de mégis pont jó helyeken „kemény”.És a gyenge pontjaim az ajkai,és a tetkók.Mikor először találkoztunk,mar akkor tudtam,hogy ő az,akivel elveszítem a szüzzeségem.
A fiúk nem igazán érdeklődnek irántam,mert van rajtam egy kis felesleg,de szerintem pont jó helyeken domborodok,és nem vagyok rossz nő.Barna,hátközépig érő hajam van,barna szemem,és kreol bőrőm.Mint is mondhatnék,ha már húsz fok van,a nap már megfog.De legalább nem kell szoliznom.
Úgy eset meg,hogy anyának el kell utaznia hétvégére,mert a nagynénémnek két nap múlva esküvője lesz,és segítenie kell neki,a nagy nap előtti napokban.Így kettesben maradtunk Dominikkal,amit ki is használtam.
Amint anyám kitette a lábá a házból,támadásba lendültem.
Dominik a tévét nézte a nappaliba,én pedig a szobámba siettem,majd felvettem egy szoknyát,és egy topot.Megsúgom,nem vettem bugyit a szoknya alá.Smink gyanánt,csak megigazítottam azt amit reggel mar elkészítettem,és a hajgumit kiszedtem a hajamból.
Kimentem a szobámból,és leültem szorosan mellé.Nem húzodott el,csak nézte tovább a tévében lévő dolgokat.De ott egy Ariana Grande klipp ment csak.
Kihasználva az alkalmat a combjara tettem a kezem,erre bezzeg már rámnézett.De nem mondott semmit,csak elvette a kezem a labáról.
-Ezt ne csináld.-morogta,de én csak ártatlanul néztem rá.
-Nem tudom miről beszélsz.
Dominik rám nézett smaragd szemeivel,és végig mért,majd vissza fordult a tévé felé,és úgy válaszolt.
-Nem vagyok hülye.Tudom mit akarsz,de nem tehetjük.Még akkor sem,ha én is akarom.Mert helytelen,és szeretem anyádat.-mondta rám se nézve,tehát tudja és akarja.Akar engem.Felálltam a kanapéről és elé mentem,eltakarva a tévét,csípőre tett kézzel.
-Akarsz engem,Dominik?Mert én azt akarom,hogy dugj meg.Egy éve azt akarom,hogy megbassz.-mondtam ki az igazságot,de Dominiknak szeme se rebbent.Kihasználva az alkalmat végig stírőltem.Egy egyszerű v-nyakú fehér póló volt rajta,és egy fekete farmer.Még így is szívdöglesztő volt,pedig csak ült ott,és nézett engem.Dominik megragadta a kezem,és az ölébe rántott,mire egy halkat sikítottam,a meglepetségtől.
Lovagló ülésben ültem rajta,mindössze egy szoknyában,és nem volt rajtam bugyi.Az egyetlen dolog ami elvalasztott minket,az a farmere volt és a boxere.
-Azt akarod,hogy megbasszam a nedves puncidat?Azt,hogy a farkam felnyársaljon,miközben magadon kívűl vagy a kéjtől?-suttogta a fülembe,és a cimpámba bele is harapott,és a keze a derekamat cirogatta,míg a másik keze,a fenekemnél kalandozott,de a szoknyán keresztül.A hideg is kirázott,mikor beszélt hozzám.Olyan erotikus volt,érzéki,izgató.Akarom őt,azt akarom,hogy addig keféljen míg el nem ájulok az orgazmusok hadától.
-Azt.-mondtam,és megcsókoltam.Váratlanul érhette,a heves indulat,mert nem csókolt vissza egyből,de aztán bele adott apait.Egyszer csókoklóztam,még ötödikben,és undorító volt,de ez.Még a lábujjam is bele remegett,olyan jól csókolt.Dominik ujjai felfedező útra indultak ismét,de most a szoknyám alá,és megérintette a szemérem dombomat.Éreztem amint egyre keményebb lesz,ez pedig mégjobban felizgatott.
Dominik hirtelen abba hagyta a csókot,és lefordított a kanapéra és felém tornyosult,hozzám dörgőlve az ágyékát,mire felnyögtem.
-Már most,kibaszott nedves vagy,Evelin.Én pedig megogom baszni,a szűz puncidat.Te pedig imádni fogod.-mondta,és neki esett a mellkasomnak.A toppot ketté tépte,a szoknyámmal együtt.Ott feküdtem alatta,egy száll csipkés melltartóba.Végig vezette rajtam a tekintetét,majd neki kezdett a melleimnek.A melltartón keresztül izgatta,a mellbimbóim pedig szinte lüktettek a vágytól,hogy Dominik bekapja őket.Lejebb vándorolt,a hasamat is puszikkal hintette be,aztán még lejebb ment,míg nem ért a puncimhoz.A lábamat teljesen szét terpesztette,és szemügyre vette a legbecsesebb testrészemet.Kezdtem zavarba jönni,de egyben annyira izgató volt.De kiszolgaltatotnak hatott a dolog számomra,mivel ő még felvolt öltözve,én viszont nem.
-Istenem,annyira megfoglak kúrni.-szinte remegett a kéjtől,a hangja.Ami nekem olyan volt,mint egy érintése.Teljesn be vagyok indulva erre a férfira.Érzem,hogy még nedvesebb lettem.Dominik végig vezette az ujjait,a vágatomon,és elismerően morgott egyet.Aztán szépen belém vezette az egyik ujját.Ezt mind úgy,hogy ő ott térdelt a lábam között.De istenemre mondom annyira jó érzés!Sokkal jobb,mint amikor magamnak csinaltam rá gondolva.Dominik ütemesen mozgatta az ujját,aztán bevezetett mégegyet.Egy kicsit feszített,de annyira élveztem,hogy a nedvem már a combomnál folyt a kanapéra.
-Dominik…-nyögtem a nevét,és a levegőt gyorsabban vettem.A mellkasom csak úgy sülyedt és emelkedett.Kezdtem érezni a kellemes érzést a hasam aljábán,de ekkor Dominik abba hagyta.Kihúzta az ujjait,majd lenyalogatt,mire elpirultam.Ez annyira…intim?Habar már az egész intim.
-Apuci,addig fogja nyalni,a finom kis puncidat,amíg spriccelni nem fogsz az élvezettől.-több sem kellett,ráhajolt a puncimra és nyalni kezdte.Először a csiklómat szopkodta,majd az egészet végig nyalta,utana visszatért a csiklómhoz,és két ujjaval baszni kezdett,mire én csak nyögtem és nyögtem.
-Apuci…Igen,ah!-nem bírtam magammal,teljesen elvesztettem az irányítást,egyszerűen Dominik olyan dolgokat talált meg bennem,amikről nem is sejtettem volna.Egyszerűen smárolt a puncimmal,és ami nedv lefolyt volna,már nyalta is.Éreztem,hogy több fog jönni,mint egy egyszerű csikló orgazmus.Ez ennél sokkal több.Mikor beköetkezett,a véget nem érő élvezett hullám,teljesen elvesztem.A hatam ívbe feszült,és csak nyögtem,és síkítottam,de Dominik nem hagyta abba,tovább csinálta,lefogva a csípőm egyik kezével.
Mikor abba maradt az orgazmusom,Dominik visszatért az ajkaimhoz és keményen megcsókolt,majd elkezdett a nadrágjával matatni.Megszakította a csókot,és levette,a boxerével együtt,majd leült,és azt mondta:
-Szopd le,apucit!
Az orgazmus utó hatásai ellenére is,letérdeltem elé,és elkezdtem simogatni a farkát.Hosszú volt,vastag és az erek kidagadtak rajta.Ez volt a legelső farok amit élőben láttam,és gyönyörű volt.
Elkezdtem verni,és simogattam a golyóit,mire egy halk sóhaj hagyta el a száját.Utána elkezdtem nyalogatni a makkját,és megéreztem egy sós folyadékot szivárogni belőle,amit lenyaltam.Utána egyre beljebb vettem a hatalmas tagját,és szopni kezdtem.Fogalmam sincs jól csinalom-e vagy nem,mert nincs benne tapasztalatom,de a pornóban így láttam.
-Ez jó.-nyögöt fel,ezt pedig bátorításnak vettem,és addig kaptam be ameddig csak tudtam.Megpróbáltam mélytorkozni is,de rám jött a hányinger,így inkább azt hanyagoltam.Annyira izgató volt,hogy éreztem amint a nedveim lefolynak a combom belső falán,így az egyik kezemmel magamat kezdtem el izgatni.A csiklóm csak úgy lüktett már,hogy hozzá érjek.
Nem tudom meddig csinalhattam,de Dominik felrántott a földről,és a kanapéra fektetett ismét,majd se szó se beszéd belém hatolt.A lélegzetem is elakadt,azt gondoltam fájni fog,de nem.Csak feszített egy kicsit,viszont Dominik vár pár percet,amíg megszoktam őt.
-Most mozogni fogok.-szűrte a fogai között,és mozogni kezdett.Ki-be,ki- be.Teljesen önkívületi állapotba voltam.Mikor tövig nyomza magát,éreztem amint a méhem befeszül,hiszen más nem is lehetett,és egyszerűen annyira jó volt.Imadtam a szexet,ezt most már kijelenthetem.Imadom,ahogyan a farka bennem jár.Ahogyan ostromolja a sima puncimat.
Dominik szó szerint döngölni kezdett,akár csak egy pornósztár,én meg csak nyögtem és nyögtem.
-Apuci!Jézusom…-közel voltam,nagyon közel,és ki is robbant belőlem.Ez pedig nem akár milyen orgazmus volt.Ugyanis nem akart vége lenni.Annyira összeszorítottam a falaimat a farka körül,hogy felkiáltott,amiért még szűkebb lettem.
-Basszameg…-sziszegte,és tele élvezte a puncimat,mire nem tudom,hogy hogyan de még egy orgazmus ért utol,én pedig a nevét sikongattam.
Dominik miután belém űrített mindent,nem húzodott ki,hanem ráhajolt a melleimre,majd megszopkodta a mellbimbóimat.
-Az enyém vagy.Most már hozzám tartozol.-zöld tekintetét az enyémbe fúrta.Bólintottam.Mindig is az övé voltam.
-Mindig a tiéd leszek,apuci.
Dominik kihúzodott belőlem,és felállt engem is magával rántva.
-Fürödjünk le.-mondta,és a fürdő felé vettük az irányt.Itt még nem is sejtettem,hogy megfog változni oly annyira az életem,hogy tőle fogok függni.Olyan lett számomra a szex,mint a drog.