Első alkalom a Nagyival

A 13 évemet épp csak betöltöttem, amikor egy alkalommal kettesben voltam otthon a Nagyimmal. Ö akkor lehetett a 60-as évei elején, de viszonylag fiatalosan nézett ki .Kissé kreol bőr, kis mellek, szép szemek, szóval még nőies volt. Az én szobám ajtaja szemben volt a fürdőszobával, így ha nálam csukva volt az ajtó, a kulcslyukon keresztül pont beláttam a fürdőbe. Valami oknál fogva a családom nő tagjai előszeretettel fürödtek nyitott ajtónál, így természetesen mint afféle kamasz fiú éltem az alkalmak kínálta lehetőséggel és meglestem az anyámat, nagymamámat és időnként a nagybátyám feleségét is, mivel ők együtt dolgoztak otthon.


Szóval ez alkalommal is délután amikor a nagyim elment lefürödni a nyári hőségben, én a szobámba mentem és egy kis idő elteltével, oda térdeltem a kulcslyukhoz és leselkedni kezdtem. A nagyim már bent állt a kádban és várta ,hogy az megteljen vízzel. Szerencsémre pont szemben állt velem, igy tökéletesen láthattam minden porcikáját.
A cicijei alig voltak megereszkedve, a puncija pedig alig volt szőrös, mintha csak borotválta volna, de ez nálunk inkább családi vonás, hogy alig vagyunk szőrösek. A pinájára tapadt a tekintetem és izgatottan figyeltem, ahogy lenyúlt a lábai közé és mintha viszketett volna neki, finoman vakargatni és dörzsölgetni kezdte a vágását.
A farkam már állt mint a cövek, elő is vettem az alsógatyámból.
Elképzeltem, milyen lenne ha most odamennék és Ö megengedné, hogy megfoghassam a pináját és minden féléket csinálhassak vele…
Fantáziálásom közepette sajnos már leült a kádban, így megszakadt a vizuális élvezet. Rájöttem, hogy nagyon kell pisilnem és ki kéne mennem a vécére, de hát a pöcsöm teljesen kemény volt még mindig, de hirtelen ötletöl vezérelve arra gondoltam, hogy
annál jobb, kipróbálom, hogy milyen hatással lesz a nagyira, ha meglátja a dudorodó alsónadrágomat. A gondolatot tett követte és visszagyömöszöltem a farkamat az alsómba és kiléptem a szobámból.
A fürdőszoba mellett volt a vécé, ahová be is mentem de a pisilés álló fasszal nem egyszerű dolog, így eltartott néhány percig még végre sikerült. Valahogy megint eltettem a pöcsömet a gatyámba és elszántan átmentem a fürdőbe ’kezet mosni’. A nagyi pillantását kerülve megmostam a kezemet de lopva azért oda-oda lestem a puncijára. Meglepetésemre nem hogy összezárta volna combjait, hanem inkább, mintha direkt nekem mutatná, a lábait felhúzva a kád oldalának támasztotta. A pinája kitárulkozott a szemeim elött és miután eléggé ’okos’ gyerek voltam, könnyen rájöttem, hogy Ö is biztosan tudja, hogy látom a pináját, csak éppen nem tudtam mit kezdeni ezzel a gondolattal. Pont elzártam a csapot és indultam volna vissza szobámba, amikor mintegy varázsütésre megszólalt a nagyanyám:
-Kisfiam, nem akarsz inkább itt maradni és beszélgetni velem, ahelyett, hogy a kulcslyukon keresztül lesnél?-mondta és mosolyogva intett, hogy üljek oda mellé a kád szélére.
Valamit makogtam, hogy én nem is leselkedtem, meg ilyenek , de az arcomon jól láthatta mennyire el voltam pirulva a szégyentől.
-Ne aggódj kisfiam, már sokszor észrevettem amikor leselkedsz de nincs ebben semmi, természetes a te korodban.-mondta mosolygó arccal, – úgyhogy ,ha megígéred, hogy titokban tartod mindenki előtt,
akkor szívesen segítek rajtad, itt és most!- mondta és nyomatékot adva a szavainak, megfogta a kezemet és a dudorodó alsómra tette.:
-Szóval tudsz titkot tartani?-kérdezte megint.
-Persze Nagyi!-bólogattam, de közben Ö, a kezemet továbbra is fogva, simogattatta velem a farkamat.
-Elárulom neked kisfiam, engem is felizgat ez a dolog!-suttogta és
a másik kezével lenyúlt és szét húzta a pináját előttem.
– Gyere ,nyúlj ide és fogd meg a pinámat! Térdelj le hogy jobban elérd!-irányított , aminek én boldogan eleget tettem. Letérdeltem és a jobb kezemmel odanyúltam és az ujjaim mohón felfedező útra indultak. Egyből a titkok forrását kerestem és a mutatóujjam tövig csúszott a nagyi lukába. Ösztönösen mozgattam ki-be amitől Ö lassan mozogni kezdett. Odanyúlt Ö is és a középső ujjamat is be igazította magába. Egyszer csak éreztem, hogy a keze a farkamhoz ért és a következő minutumban már ki is szabadította az alsóm fogságából, nedves ujjai ráfonódtak a pöcsömre és lassan de határozottan húzogatni kezdte. Pár pillanatig tarthatott ez az egész, mert hirtelen eltolta a kezemet, fel állt a kádban és ijedségemet látva az arcomon így szólt:
-Ne félj nem hagyjuk abba, csak muszáj most rögtön bejönnöd velem a szobádba és majd ott folytatjuk.
Kiszállt a kádból , megtörölközött és kézen fogva maga után húzott.
Hanyatt feküdt az ágyamon ,szét nyitotta a combjait, intett, hogy lépjek oda az ágyhoz és térdeljek fel a lábai közé:
– Most csúnyán fogok beszélni, de igy a legjobb meglátod, most pedig gyere feküdj rám és dugd a lukamba a pöcsödet! Azt akarom, hogy az én pinámba élvezz el először kisfiam!-mondta valami sosem halott hangon. A fejemben kalapált a vár ahogy engedelmesen ráfeküdtem és éreztem ahogy a kemény dákomat a lyukához illesztette. A szűz kis pöcsöm tövig fúródott a nedves pinájába és pár másodperc gyors csípőmozgás után, hatalmasat élveztem a lyukában.
A nagyi is hangosan nyögve elélvezett és még szinte abba sem hagytam a spriccelést, már le is lökött magáról és a még lüktető
farkamra hajolt. Mélyen a szájába vette a faszomat és erősen szopta.
A pöcsöm szinte le sem lankadt, olyan jó volt érezni a nagyi szájának
forróságát. Élvezettel hagytam neki, hogy a fejem fölé térdeljen és miközben a szájával kényeztetett, hátranyúlt és a nedves puncijára vonta az én számat.
-Nyald a pinámat kisfiam!-kérte apró nyögések közepette. Eleget próbáltam tenni a kérésének, főleg, hogy a puna illata szinte megvadított. Bele fúrtam a nyelvem és minden apró helyet felfedeztem benne. Élvezni kezdett felettem. Rázkódott az egész teste az orgazmustól.
-Ó kisfiam, de finom!- nyögdécselte és a folytatásra biztatott.
Egyszer csak ledőlt fölülem és levegő után kapkodva ,de a farkamat
kis szünet elmúltával, újra szopni kezdte. Éreztem, hogy mindjárt el sül a pöcsöm és próbáltam szégyenlősen eltolni a fejét, de Ö nem hagyta és amikor tényleg kitört szájában a ’vulkán’ erős szívásokkal
fokozta az élvezetemet. A gecimből nem sok kerülhette el a sorsát, abban az ütemben nyelte le, ahogy az kilövelt a faszomból.
Ezek után a kapcsolatunk nem sokat változott, néhány alkalom után egyértelműen tudtomra adta, hogy ennyi volt. De az a pár alkalom is elég volt ahhoz, hogy mindent megtanuljak az elérhető élvezetek mélységeiről. Viszont mellék hatásként meg maradt a családi kapcsolatok iránti fokozott érdeklődés, de erről majd máskor…

A perverz nagymama

Egy 16 éves szűz srác vagyok, nagyjából 180 cm magas. Koromhoz képest eléggé nagy a szerszámom, kb. 18 cm. Eddig nem sok szerencsém volt a lányoknál, mindig elkerültem a figyelmüket. Egyik hétvégén szüleim elmentek evy üzletí útra és csak hétfőn jönnek haza. Mamám akit hívjunk Rózának felajánlotta, hogy alhatok nála míg szüleim távol vannak, hogy ne érezzem magam egyedül. Nem volt jobb programom így belementem, hogy ott legyek 2 napot. Rózáról annyit kell tudni, hogy legalább 10 éve nem él senkivel és valószínünek tartottam, hogy nem is kefélt már jó ideje senkivel. Akkoriban nagyon izgattak az idősebb nők így ő sem maradhatott ki, kissebb mellei voltak viszont nagyon jó alakja a korához képest, segge is formás volt. Péntek délután miután szüleim elmentek én is elindultam a nagyihoz. Mikor odaértem nagy puszi, megkérdezte hogy vagyok, csajokkal rendbe vagyok-e.

Azt feleltem rá, hogy persze minden rendben. Mondta nekem, hogy ki akarja gyomálni a virágoskertet addig foglaljam el magam valamivel. Úgy gondoltam mivel elég régen nem vertem már ki, van nála is Wi-Fi bemegyek a fürdőszobába és ott könnyítek magamon valami jó pornóval. Nem igazán érdekelt, hogy rám nyit ezért nagyon belemerültem és nem tudta, hogy én bent foglalatoskodom be akart jönni a fürdőszobába kezet mostni. Eléggé meglepődött mikor benyitott a szerszémommal a kezemben látott és hallotta a nyögő hangokat a pornófilmben. Kicsit elszégyelltem magam de ő azt mondta, hogy folytassam nyugodtan. Ekkor már ő róla fantáziáltam, hogy milyen jó lenne este megdugni mivel úgy is mellette alszom. Miután végeztem a dolgommal bementem a szobába, ő tévét nézett így én is bekapcsolódtam. Eltelt néhány óra majd mondta, hogy megyen megfürdni. Fantáziáltam, milyen lehet meztelenül gondoltam meglesem. A bejárati ajtót nyitva hagyta és a fürdőszoba ablaka ott van mellette reménykedtem benne, hogy nincs elhúzva a függöny. Nem is volt teljesen így beláttam hozzá. Elkezdett vetkőzni miközbe engedte a fürdővizet. Levetkőzőtt alsóneműre majd elkezdte levetni a melletartóját, előbuggyant a két gyönyörű közepes melle amit eddig sokkal kisebbnek gondoltam. Majd elkezdte levenni a bugyiját és elémtárult a szép szőrös puncija. Fürdése közben borotvára lettem figyelmes. Elkezdte megborotváni gyönyörű szőrös punciját. Miutám kiszállt a kádból láthattam a szép csupasz pináját, mondanom sem kell eszméletlén volt. Gyorsan visszamentem a szobába mint aki ott se volt. Kiabált, hogy menjek fürdeni. Miután levetkőtem kerestem én is egy borotvát, hogy a farkam körül láborotváljam. Megtörülköztem, felvettem az alsómat,elindultam halkan befele amikor nyögésekre lettem figyelmes. Éppen kényzetette magát a legalább 20 cm hosszú bránerjével. Majd el durrantam a látványtól. Benyitottam a résnyire becsukott ajtón. Nem vette észre annyira el volt foglalva. Odamentem az ágy széléhez és végigsimítottam a karján a kezem. Megijedt egy kicsit de mikor meglátta a dudorodó férfiasságom a gatyámban eltűnt a félfelme, és megkérdezte, hogy meg akarom-e jól kefélni a nagyit. Nem tudtam válaszoni. Magához húzott. Elkezdett vadul csókolni majd átfordított a hátamra és kivette a majd szét durranó dákóm az alsómból. Elkezdte csókolgatni majd óvatosan szopni de közel volt a vég és gyorsan telelőttem a száját forró spermával. Nem habozott lenyelte mindet az utolsó cseppig majd átfordult és azt mondta, hogy én jövök. Széttette a lábát, lehúztam teljesem a bugyiját és elém tárult a nem régiben látott gyönyörű borotvált punci ami már tocsogott a nedvességtől, csókolgattam, nyaltam, faltam amit egy hatalmay rángással és nyögéssel jelezett a végén. A farkam közbe újra bevétésre kész volt átfordultam majd megkérdezte, hogy szűz vagyok még. Azt feleltem igen. Elővette a dobozos óvszert, felhúzta a dákómra majd tövig beleült. Alaposan mozgott rajta mint egy profi pornósztár. Lovagolt egy ideig majd átfordultunk kutyapózba, nagyokat nyögött, misszionáris póz következett ahol már én és ő is a végét jártuk majd miután ő egy nagy sikollyal elélvezett, kihúztam a farkam, lerántottam a kotont és elkezdte hevesem verni a farkam a melleire. Jókora adag kijött, mindkét mellére fért bőven. Elfáradtunk mindketten így összebújva elaludtunk… Másnap reggel melegség érzetre ébredtem éppen a makkomat szopogatta de ez már egy másik történet…

Szex a nagyival

Jó ideje már hatalmas szexuális vonzalmat érzek a nagymamák iránt. Függetlenül attól, hogy van barátnőm és a szexben mindenre nyitott én időről időre és egyre sűrűbben járok a nagymamámhoz. Mindig figyelem keresem az alkalmat, hogy valamilyen oknál fogva megérinthessem és a vége mindig ugyanaz. Kiverem a fürdőbe. Az én nagymamám nem az a megszokott gömbölyű asszony mint ami általában megszokott itthon és itt jegyezném meg, hogy nem mint ha azok a nagyik nem vonzanának mert számomra ők ugyanolyan mágikus vonzalommal bírnak de az én nagyim vékonyabb olyan 170 cm magas 67 éves. Rövid ősz haja van barna érett bőre amin a mindig viselt arany ékszerei csak úgy csillognak amitől még nőiesebb és számomra olyan izgalmak lelőhelye amitől ha csak rá nézek vagy gondolok már áll is a cerkám.

A következő esett akkor történt meg velem amikor az egyik barátom születésnapi bulijából reggel még mindig az italtól bódultan és a vágytól feltüzelve látogattam meg a nagyit. Mindig nagy szeretettel fogad és persze két puszival köszönt. Két puszival amit mikor arcához ér ajkam felperzsel minden titkos vágyam miközben a nyári időben fedetlen csupasz karjait simogatom. A köszöntés után beinvitált és a konyhában foglaltunk helyet. A szokásos kérdések és válaszok után persze mint minden nagyszülő egyből ételt készített ki aminek neki is estem miközben figyeltem ahogy járkált a konyhában. Miután befejeztem a kajálást és ő elpakolt maradtuk az asztalnál én az L alakú ülőn voltam ő pedig mellettem a széken.

– És hol öntöttél fel a garatra? (kérdezte mosolyogva)
– Az egyik barátom szülinapi bulijáról jövök, de honnan tudod, hogy ittam? (kérdeztem)
– Érezni rajtad az italszagot. (nevetett)
– Erre felé lakik, hogy ide jöttél?
– Nem, csak szeretek veled lenni. (mosolyogtam és azt gondoltam magamba ha ő tudná az igazat)
– Aranyos vagy, ez jól esett. (kezét az én kezemre helyezte)
– Nagyon szeretlek. (mondtam miután közel hajoltam hozzá és arcát pusziltam meg a kezem pedig az ő kézfejére tettem lágyan simogatva közbe)
– Na és mi újság? Mesélj látom rajtad, hogy van valami. (mondta mosolyogva miközben láttam a kezem figyeli a kezén)
– Elmondanám mama de nincs bátorságom. (hajtottam le fejem)
– Kis fiam nekem bármit elmondhatsz hát nem tudod? (nézett rám nagy bizalmat sugalmazóan)
– Tudom de ez most nem olyan.
– Akkor milyen? (kérdezte mosolygósan)
– Ez nem normális szerintem… (hallgattam el bánkódva)
– Mondjad drágám, ne félj. (kézét combomra csúsztatta így nyugtatva)
– Tudod mostanában egyre többet járok hozzád… (kezdtem bele, mire ő bólintott) és ennek az az oka, hogy én téged nagyon… (csuklott el a hangom majd álltam fel és indultam ki a házból)

Az ajtóban utolért a nagyim kezem megfogtam én az ajtó fájának dőltem és arra kért, hogy folytassam.

– Nem tudom elmondani neked mert félek, hogy félre értesz és megbántalak. (mondtam)
– Sose tudnák haragudni rád, bármit megtennék érted. (mondta miközben kezét a mellkasomra helyezte)
– Tudod valamiért úgy érzem, amikor hozzád érek vagy te érsz hozzám vagy ha csak rád gondolok… (ismét nem tudtam végig mondani)
– Mond el ne félj. (s közben húzott beljebb az ajtón ami becsukódott mögöttem)
– Te egy nagyon csodás és szép nagymama vagy, értesz engem? (kérdeztem félően, miközben karját simítottam végig amitől ismét hatalmába kerített a vágy tüze)
– Igen drágám szerintem értelek és nagyon örülök neki, hogy ezt mondtad. (kezével a mellkasom borzolta fel ahogy bejárta egész felső testem)

Hátra dőltem a falnak és élveztem az érintését kezem idővel karjáról derekára helyeztem és fel s alá barangoltam oldalán vele. Közvetlen közel lépett hozzám majd a mellkasomról elkezdte kezét lecsúsztatni egészen az ágyékomig. Mikor az álló farkam tapintotta meg a nadrágomon keresztül egy pillanatra felszisszent de nem hagyta abba simogatását.

– Ezt szeretted volna fiam? (kérdezte miközben lefelé nézett a kezét figyelve ahogy a dudort nadrágomba körbe járja kezével)
– Igen, már nagyon kívántalak, őrülten vágyom rád. (mondtam és közben folytattam teste felfedezését)
– Már nagyon régen csináltam ilyet még mielőtt a papáddal jöttem össze kérte egy fiú, hogy tegyem meg neki. (és miközben mondta a sliccem ujjaival lehúzta benyúlva pedig megragadta forró farkam és előhúzta)

Lassan kezdte verni és közbe végig csodálta ahogy én is. Olyan vágy öntötte el a fejem amitől teljesen más dimenzióba kerültem ahogy figyeltem a nagyim kezében a farkammal. A vállánál az otthonkája alá csúsztattam kezem és a mellére csúsztattam. Ismét felszisszent ahogy én is ujjaimon érezve az érett bőre tapintását mellén. Egyre gyorsabban és erősebben kezdtem markolászni mellét és amikor már közel voltam a csúcshoz megkértem, hogy gyorsabban verje farkam. Pár rántással később már hangos nyögéseim közben rá is spricceltem addig életem legtöbb spermáját az otthonkájára. Egészen addig folytatta még meg nem puhultam kezében. Lenézve láttam a földön és kezén is elterelő spermámat. Kezét ruhájába törölte majd annyit mondott ne aggódjak majd feltörli. Miközben ment a felmosóért én vissza tettem farkam és össze szedtem magam és szótlanul álltam tovább. Mikor vissza jött megcsókolta arcom és azt mondta mennyek nyugodtan és majd látogassam meg amikor csak kedvem tartja.