Anya férje

Biztos sokakat felháborít, amit most elmesélek, de nagyon régóta kikívánkozik belőlem, de a dolog természeténél fogva nem oszthattam meg senkivel ezt a családi szex történetet ami valódi. Itt a sok hasonló történet között nem lesz feltűnő, és legalább kiadhatom magamból, amit évek óta hordozok.
Nem volt azért annyira nehéz magamban tartani, minden esetre jól fog esni, ha névtelenül is, de elmondhatom az idelátogató olvasóknak… Mivel elég régen volt a kezdet, ezért talán könnyebb is így írásban felidéznem, mert jobban előjönnek a részletek. Anyáról és mindarról, ami velünk történt az elmúlt 30 évben.
Ott kezdeném, hogy anya 20 éves korában szült engem. Véletlenül jöttem, nem lehet tudni ki volt az apám. Egy házibulin fogantam, baleset volt. Anya kezdetben így is gondolta, de azután, ahogy közeledett az abortusz ideje elbizonytalanodott. Félt, hogy esetleg soha többet nem lehet gyereke. Jobban félt ettől, mint attól, hogy egyetemistaként megszüljön, és velem együtt kelljen végig küzdenie a tanulás éveit, majd a karrierépítést és egzisztencia megteremtését. A szülei támogatták, ahogy tudták, ez mégis az ő harca volt. De megcsinálta. Lediplomázott, mégpedig igen jó eredménnyel. Közben minden idejét velem töltötte. Nem járt bulizni, nem járt fiúkkal. Minden idejét és energiáját lekötötte a tanulás, majd később a munka és az én nevelésem. Szinte emberfeletti erőfeszítés volt ez tőle, mint egyedülálló nőtől, de harcolt. Soha nem engedte, hogy a körülmények legyőzzék őt. Ezért aztán lassan rám sem úgy nézett már, mint egy átlagos szülő a gyermekére. Mindent megadott nekem, igyekezett pótolni az apát is. Ez a hihetetlen küzdelem, amit végzett (nem részletezném a nehézségeket, de sokszor kijutott neki, míg tanult, majd a karrier) oda vezetett, hogy elkezdett a tulajdonának tekinteni. Pontosabban nem tudott, nem akart rólam lemondani, elengedni, mikor más fiatalokat már szabadabban hagytak a szülei. Féltékenyen szeretett, ami egy ideig kínos volt, utána azonban mindenért kárpótolt. Persze számos részletet, amit most leírok, tőle tudom már, hiszen sokszor elmondta a kezdetektől. Mit is? Nos azt, hogy hogyan lettünk mi férj és feleség…azt, hogy anya férje – én vagyok.
A küzdelmes évek alatt én, mint egy burokban, anyám védőszárnyai alatt nevelkedtem. Mindig meg volt mindenem, ami csak kellett. Elkényeztetett. A gyerekkorom nagyon szép emlékekkel volt teli. 12 éves korom körül már szabadultam volna, lazítottam volna a kisajátító szereteten, de nem tudtam, nem hagyta. Hibázott persze, de csak én voltam neki. Se férj, se senki. Ha engem elenged, egyedül marad. Legalább is így érezte akkor, kicsit elferdült szemlélettel. Ekkor kezdődött nála, hogy mentálisan kicsit megbillent. Féltékenyen szerető anya lett belőle, aki nem adja másnak a kisfiát. Senki másnak, pláne lányoknak nem. De ő maga sem hozott haza idegen férfit és nem is ment el soha senkivel. Hatodikos koromban volt az ominózus éjszakai magömlésem, egy erotikus álom keretében, ami anyáról szólt. Persze nem mertem neki elmondani, és attól kezdve naponta maszturbáltam. Gyerek fejjel nem sejtettem, hogy az ágyneműn ott vannak az árulkodó nyomok, hogy egy felnőtt rögtön kiszúrja a merev, kemény foltokat a paplan huzaton és a pizsamán. Anya pedig nem szólt, hogy tisztában van vele mit is művelek esténként. Mivel lányok közelébe nem engedett, ő maga pedig kínosan ügyelt arra, hogy csakis felöltözve láthassam (még otthonkában sem vagy ilyesmi), így természetszerűleg anya volt a maszturbálás közbeni erotikus fantáziáim tárgya.
Gondolatban hányszor megszabadítottam a testét fedő ruháktól! Nagyon jó alakja volt. Bár nem mozgott sportszerűen, azért adott magára és jól tartotta magát. Vékony dereka volt, de a feneke és a mellei asszonyosan nagyok voltak, ezt a nagyitól örökölte. Szeme zöld volt, a haja hol szőke, hol barna, hol meg éppen vörös, de mindegyik eszméletlen jól állt neki. Három év a maszturbálások jegyében telt el. Általános iskola nyolcadik osztály, nyári szünet, majd jött a gimi első osztálya, új osztálytársak, akik közül a túlnyomó többség lány volt. Szeptemberben töltöttem a 15-öt, mert év vesztes voltam. Nem mondtam még, de érdekes, hogy anyával azonos napon volt a szülinapunk, tehát ő akkor volt 35 éves. Az első nagyon emlékezetes szülinapom a 15-ik volt. Anya aznap kezdett el szisztematikusan magához láncolni érzelmileg és testileg is. Miután megajándékoztuk egymást az ünnepi vacsora után, amit természetesen kettesben költöttünk el, lezuhanyoztunk (magától értetődően külön-külön) és bementünk a nappaliba olvasni, és zenét hallgatni. Eljött a lefekvés ideje. Átöltöztem pizsamára, mert hűvös szeptemberünk volt majd ágyba bújtam. Anya még odajött hozzám, simogatta a fejem, beszélgettünk. Egyszer csak megszólalt:
– Ma este is használni fogod a fütyidet? Azt hittem menten elájulok a szégyentől. Elvörösödtem és legszívesebben elszaladtam volna jó messzire.
– Anya, te honnan…
– Honnan tudom? Kisfiam, már 12 éves korod óta tudom, de nem baj. Ez így természetes a fiúknál. És kit képzelsz olyankor magad elé? Valamelyik színésznőt, vagy osztálytársad? Csak ráztam a fejem, hogy “nem”.
– Hát akkor kit?
Nem akartam elárulni, de automatikusan végigsiklott a testén a szemem. A testbeszéd, a pillantásom elárult.
– Engem? Csak nem anyát? – elmosolyodott. Később megtudtam, hogy nagy elégtétel és jó kiindulási alap volt ez neki.
– Akkor most csukd be a szemed. Anya ad egy ráadás szülinapi ajándékot neked szívecském. – mondta mosolyogva búgó hangon. (Ez a “szívecském” szó kulcsfontosságú lett a későbbiekben, éppen úgy, ahogyan az a parfüm, amit aznap este használt.) Nem akartam elhinni, hogy ez lehetséges. Anya lekapcsolta a lámpát. Nem lett vaksötét, de semmi részletet nem lehetett kivenni. A pizsama nadrágom elöl slicces volt, férfi pizsama. Anya odanyúlt és nem vette le a pizsamát, hanem az egész szerszámom zacskóstul, mindenestül kihúzta a sliccen keresztül. Azt hittem elájulok, amikor hozzáért meleg kezeivel a farkamhoz. A helyzettől és az érintésétől már állt is a szerszámom, mint a cövek. Egyszer csak éreztem, hogy anya puha szája a farkam köré fonódik, és nyelve körbe szántotta a makkom alját. Megremegtem. Sokszor fantáziáltam én erről és éppen anyával, de a valóság milliószor jobb volt! Halkan felnyögtem, ahogy anya elkezdte szopni a farkam.
Természetesen annyira be voltam indulva, hogy néhány húzás után telespricceltem anya száját a meleg ondómmal. Teljesen kész voltam. Anya lenyelte mindet, sőt alaposan ki is szívta az utolsó cseppig. Majd visszatette a pizsamámba a szerszámom, jó éjt rebegett, majd eltűnt. Évekkel később tudtam csak meg, hogy ő is maszturbált utána. Ezek után anya minden héten kétszer adott ilyen ajándékot. Péntek és szombat esténként (ami után ő is maszturbált, csak azt én nem tudtam). És arról sem tudtam, hogy miért ezen a két napon szopott le rendszeresen. Most már tudom. Minden normális középiskolás pénteken és szombaton este megy el szórakozni a barátaival. Én sosem akartam elmenni, hiszen epedve vártam a hétnek ezt a két csodálatos estjét. Mondtam, ugye hogy kezdett magához kötni? És nagyon jól csinálta. Persze próbáltam én tovább is jutni, de nem engedte. Még azt sem, hogy hozzáérjek. Egészen 18 éves koromig nem. Addig persze rendszeresek voltak a hétvégi oboa szólamok, de az évek múlásával egyre jobban kívántam, hogy anya többet adjon. Persze mindig azzal szerelt le, hogy még nem jött el az ideje, és ha megtudja, hogy én lefekszem más lányokkal, soha többet nem elégít ki. Jó pszichológus lett volna belőle. Szinte pavlovi reflexként égett bennem a hétvégi kielégülések mámora, anya parfümjének illata és az, hogy folyton “szivecském”-nek szólított, de csak közben. Se előtte se utána, de közben sokszor.
Lassan, ha akartam volna, sem tudtam volna lemondani ezekről az alkalmakról. Eszem ágában sem volt más lányok után járni. Persze azért rendszeresen unszoltam anyát, hogy adjon többet. Mindig finoman leszerelt, azután úgy második végén elárulta, hogy 18 éves koromban talán megengedi, ha addig jó fiú leszek. De addig is olyan odaadással elégített ki a szájával, hogy nem volt nehéz kivárni, hogy elteljen a hátralévő idő. Persze akkor már nem mentem el fél perc alatt. Mindig jó alaposan megdolgozott. Végül is rajtam csiszolta szinte tökélyre az oboázást. De ezt a tudását csakis nekem kamatoztatta. Általában pénteken gyorsan kielégített. Finoman, de céltudatos gyorsasággal szabadított meg a hét során felgyülemlett feszültségtől és ondótól. Szombatonként pedig volt, hogy egy órát is furulyázott. Persze nem folyamatosan. De már annyira ismerte a reakcióimat, hogy ha érezte, hamarosan kitör a láva, akkor abbahagyta, engedte kicsit kókadni, majd újra a húrok közé csapott. Amikor végre megkegyelmezett, iszonyatos nagyokat élveztem a szájába. Nem kívánkoztam én sehova, hiszen ott volt nekem Ő.
Közben mindenhova együtt mentünk. Bevásárolni, nyaralni, mindenhova. A suliban persze cukkoltak is emiatt, de nem foglalkoztam velük. Nem tudhatták, amit én. Nem tudhatták, hogy amiről ők csak ábrándoznak, esetleg a srácok nagyotmondó füllentésekkel el akartak hitetni egymással, azt én rendszeresen megkaptam anyától. A lányok békén hagytak. Amolyan eminensnek lettem elkönyvelve. Anyám eszét örököltem, kitűnő voltam szinte majdnem mindenből. Néha azt hallottam vissza, hogy eminens kis homokos vagyok, de nem foglalkoztam velük. Semmit sem tudtak anyáról és rólam. Persze én sem tudtam, hogy teljesen anyám hatalmában vagyok. Erre csak sokkal később jöttem rá, de akkor már késő volt és akkor már nem is érdekelt. Természetesen szerelmes voltam a saját anyámba. Olyan volt számomra, mint egy istennő, aki viszont kizárólagosságot követel. De nem bántam. Az idő telt és eljött az én tizennyolcadik szülinapom, anyának pedig a harmincnyolcadik…
Pazar ünnepi vacsorát kerített anya, és igaz, hogy szerdára esett a pontos dátum, de ragaszkodott a péntekhez. Én alig tudtam enni. Mert bár nem beszéltünk róla, hogy aznap lesz a nagy alkalom, de már hónapok óta erre vártam. Az ajándékokat odaadtuk egymásnak, lezuhanyoztunk (még mindig külön-külön) és olvastunk, zenét hallgattunk, csakúgy, mint négy évvel ezelőtt. Egy rituálé volt már péntekenként, hogy lefekvés után, elalvás előtt elégített ki. Átöltöztem, de most csak kisgatyába meg pólóba, mert meleg őszünk volt. Az első, amitől nagyot dobbant a szívem, hogy anya nem jött oda, hanem elment a fürdőbe és hálóingben tért vissza. Nekem már ettől mereven felállt a farkam, ugyanis soha nem láttam hálóingben sem. Felöltözve tűnt el a szemem elől esténként és reggel már felöltözve volt, mikor én felkeltem. De most! Áttetsző hálóinge alatt megpillanthattam a melleit, és ahogy az ágyamhoz került, a feneke vágatát is látni véltem. Ezúttal nem kapcsolt le minden villanyt, diszkrét félhomály volt a szobában. Hanyatt fektetett, és szokásához híven megszólalt:
– Gyere szívecském, anya kielégít. (És közben éreztem az átható parfüm illatot is.)
Lehúzta az alsómat és bevette a szájába a farkamat. De csak néhányszor tolta ki-be a szájába, abbahagyta, és azt mondta.
– Mától a tied vagyok szívecském. Meg foglak tanítani minden fortélyra, amit tudok, hogy hogyan tudsz kielégíteni egy nőt. Nyeltem egy szárazat és csak bólintani tudtam, helyeslően. Anya odahajolt a számhoz és megcsókolt. Először éreztem puha ajkait, nyelvét a számban. Próbáltam úgy tenni, ahogy a titokban kikölcsönzött és lopva végignézett erotikus és keményebb filmekben láttam. Benyúltam a hálóinge alá és esetlenül elkezdtem markolászni a melleit. Milyen finom melegek és rugalmasak voltak! Anya levette a hálóingét, majd hanyatt feküdt. Én a számmal is nekiestem a melleknek, de intett, hogy finomabban bánjak velük. Hosszú percekig cumiztam őket, majd lenyúltam, hogy óvatosan megérintsem anya azon részét, amit képzeletben már annyiszor fogtam, nyaltam és dugtam. De most valóság volt. Ahogy odaért a kezem, éreztem, hogy csupa csatak anya puncija. (Ezt akkor nem gondoltam így végig, de a terhessége alatt sem és mióta megszülettem azóta sem volt férfival. De kibírta. Kibírta 15 éves koromtól is ezt a három évet. De most a teste elárulta őt, hogy ő is ugyanúgy éhezi a kéjt, mint bárki más.)
Megremegett, ahogy hozzáértem. Bedugtam az ujjamat, először egyet, aztán kettőt, majd hármat. Rángatta a csípőjét, nem is én ujjaztam, hanem ő húzta rá magát az ujjaimra. Azután leóvatoskodtam a gyönyörök kapujához. Friss illata volt, mégis jellegzetes punci illat, amit akkor éreztem először, nagyon finom volt. Hát még az íze! Óvatosan belenyaltam. Nem nagyon tudtam, mit kell tenni, de anya szinte nem is hagyta, hogy kibontakozzam, mert dobálta a csípőjét és szinte követelte, hogy valamit csináljak végre. Lefetyelni kezdtem a punciját, mint egy kiskutya a tejet. Ennyi kellett neki. Hatalmasakat nyögve és sóhajtozva adott visszhangot a punciján végiggyűrűző orgazmusának. Legalább fél perc volt, mire lenyugodott és csak zihált, kapkodta a levegőt.
– Gyere szívecském, tedd bele anya kelyhébe a fütykösödet. Nem kellett kétszer mondania. Oda térdeltem a lábai közé és elmerültem a sikamlós barlangban. Ösztönös mozdulataim voltak. Nem figyeltem én semmire, csak a kéjre, ami végiggyűrűzött rajtam. Csak toltam ki-be a farkamat anya meleg puncijába, mint egy meleg mézes csuporba. Azután éreztem az ismerős érzés feltolulását a heréimből és nyögve telepumpáltam anya barlangját az ondómmal.
Életem addigi legnagyobb kitörése volt. Csak jött és jött szinte megállíthatatlanul. Cuppogott odalent minden, ki is folyt anyából valamennyi. Lerogytam a melleire és én is levegő után kapkodtam. Simogatott, becézgetett. Miután lenyugodtunk, anya kiment a fürdőbe és letusolt. Én is követtem, mire visszatértem, lehúzta a foltos lepedőt, újat terített fel.
– Nem lesz több? ? kérdeztem rémülten.
– Ezentúl minden idő a mienk. Nem kell kapkodnunk. Holnap már tovább fogjuk bírni mindketten. Megtanítalak mindenre, amit én tudok, és amit meg nem azt majd felfedezzük ketten. Ma ennyi, de holnap szombat, megint megkaphatsz. Kicsit csalódott voltam, de a holnap ígéretével megvigasztalódtam.. Nagyon kellemesen éreztem magam az aktus után. Férfi lettem – gondoltam. Alig vártam a másnap estét… És anyának igaza volt. A következő napon már hosszabban tudtuk egymást kényeztetni. Azután pedig tényleg megmutatott mindent, amit 20 éves koráig megismert a szexről. De sok mindenre nem maradt ideje neki sem a születésem előtt, így az az izgalmas feladat is ránk várt, hogy együtt próbálhattunk ki sok mindent az évek során és ebben nem is tétlenkedtünk. De ne szaladjunk ennyire előre. Ott tartottam, hogy vártam a szombat estét. Nem is hiába.
Másnap próbáltam elterelni a figyelmemet mindennel, ami csak nagy nehézségek árán sikerült, míg végre ismét ott voltunk az ágyamon. Sokkal jobb program ígérkezett, mint eddig bármikor életem során. Anya a tegnapi hálóingében, én pedig egy rövid alsóban. Most nem hirtelenkedtük el a dolgot. Hosszan csókolt, megint érezhettem a puha ajkait és a nyelvét, amint felderíti a számat. Én is ugyanezt tettem az övével. Varázslatos volt. A kezdeti koreográfia hasonló volt, mint tegnap. Finoman megszabadítottuk egymást a két kis ruhadarabtól, és anya gyengéden bevette a szájába a farkamat. Ismerős érzés, mint négy éve minden hétvégén, de előjátéknak most nagyon jól esett, ahogy a meleg, nedves szája a makkom köré simult. De nem húzta most sokáig, mert ő is felizgult. Hanyatt feküdt és hagyta, hogy megint megkóstoljam gyönyörű melleit. Ezúttal óvatosabban vetettem rájuk magam. Puszilgattam, csókolgattam, nyalogattam őket. Anya bimbói mereven álltak a bimbóudvar közepén.. Lassan lefelé vettem az irányt. Anya puncija, ugyanolyan finoman illatozott, mint tegnap. Most is nedves volt, de korántsem annyira csatakos, mint tegnap. Finoman elkezdtem nyalogatni. Sokat nem fejlődött a technikám tegnap óta, de anya is nyugodtabb volt egy kicsit, úgyhogy jobban el tudtam merülni a puncija kinyalásában.
Egyszer finoman rám szólt, amikor túl sokáig ingereltem a csiklóját. Nagyon jó volt látni, hogy a teste remegéssel válaszol a nyalakodásomra. Most végre visszaadhattam neki valamit abból a sok gyönyörből, amit évek alatt kaptam tőle. Már jó nyálas volt a puncija, és sokkal mélyebben szedte a levegőt, mint eddig. Egyszer csak jelzett, hogy menjek fel.. Feltérdeltem a lábai közé adtam pár csókot a melleire és a szájára, miközben a farkam rátalált anya nyílására és könnyedén becsusszantam a vágyott melegségbe. Annak következtében, hogy anya szombatonként jól elhúzta a beteljesedésemet, elég sokáig bírtam. Nem volt gondom a korai magömléssel, csak tegnap, de az különleges alkalom volt, az első, és akkor anyának már egyébként is előbb megvolt. Most hosszú perceken át dugtam anyát, aki hanyatt feküdt széttárt lábakkal, majd a derekam köré fonta a lábát és húzott magába, mint egy örvény. Azután hasra feküdt és én mögé kerültem. Odaillesztettem a puncijához a farkam és most nem óvatoskodtam. Nem is volt rá szükség, hiszen csupa nedv volt már, könnyen belenyomtam. Ebben a pozícióban is percekig toltam-húztam a szerszámomat anyába. Ő összeszorította a combjait és így még intenzívebb gyönyört szerzett nekem is és magának is. A végén négykézláb állt és így is jól megdolgoztam. Ez volt a kedvenc pozíciója, de ez is csak később derült ki..
Sok orális kielégítés ide vagy oda, az igaz, hogy jól bírtam, de most már éreztem, nem bírom túl sokáig. Az ágyam melletti falon volt egy álló tükör és abban jól láthattam magunkat. Anya mellei minden lökésemre himbálóztak egyet, mint a harang, néha egymáshoz is csattantak, ha erősebbet löktem. Egyszer csak éreztem, hogy nem bírom tovább és elkezdtem pumpálni anya punijába az ondót. Ahogy megérezte a beteljesedésemet, néhány másodperc múlva hangos nyögések kíséretében elélvezett ő is. Fantasztikus érzés volt, és a tudat, hogy anyámat immáron másodjára juttattam el a csúcsra! A gimnázium negyedik éve tehát elképzelhetetlen mámorban telt számomra. Hét közben volt erőm és időm a tanulásra koncentrálni, hét végén, pedig a gyönyörrel voltam elfoglalva. Én is vártam a hét végét, mint az osztálytársaim, csak egészen más okok miatt. Anyával végig próbáltunk minden elképzelhető pozitúrát. Egy-egy hétvégi nap egy pozíció, bőséges előjátékkal. Volt, hogy hanyatt feküdt, volt, hogy hason. De oldalt fekve is kielégítettem, és úgy is, hogy lovagolt rajtam. A négykézláb pozíciót szerette a legjobban, ahogy már mondtam is. De mindig csak az ágyban és sosem maradt utána velem, hanem átment a saját ágyába. Ez azonban negyedikes koromban még nem zavart, de érettségi után, mikor felvettek az egyetemre, már igen.
Természetesen a helybeli egyetemre felvételiztem és vettek fel szinte maximális pontszámmal. Nem tudtam volna otthagyni anyát, és ő sem engedett volna el. Azon a nyáron még tovább ment az engedékenységben. Átköltözhettem hozzá a hétvégéken, együtt feküdtünk, együtt ébredtünk. Ez természetesen azt jelentette, hogy sokszor az egész éjszakát végig szerelmeskedtük, mert így már nem tudott átmenni a saját szobájába, mint korábban, hanem kénytelen volt elviselni, hogy én bizony az eddigieknél többször megkívántam és juttattam el a csúcsra, és ő is engem. De csak hétvégéken. Nem volt ez neki kellemetlen egyáltalán, hiszen ezt előre eltervezte, csak én nem tudtam erről. Ugyanis jöttek az egyetemi évek, és az egyetemen hemzsegtek a szebbnél szebb lányok. Engem persze nem nagyon érdekeltek, mert anyába voltam szerelmes, de ő biztosra akart menni, így hétvégéken ott alhattam nála. Ezzel még egy fokkal szorosabbra vonta kettőnk kapcsolatát, és a tőle való érzelmi és testi függésemet. Mint mondtam ez sokszor hajnalig tartó szeretkezésekhez vezetett, hiszen neki 18 évet kellett bepótolnia, bennem pedig ifjonti gerjedelmek munkálkodtak.
Tudtuk mindketten már nagyon régóta, hogy természetellenes kapcsolatban vagyunk, de ez olyan, mint az alkoholizmus. Hiába tudod, hogy nem jó, amit teszel, mégis a rabja vagy. Én anyám rabja voltam, ő pedig a saját megbillent elméjének volt a foglya. Minden másban egyébként teljesen normálisan viselkedtünk mindketten, csak ebben az egyben nem. Anya közben szépen építgette a vállalkozását, úgyhogy elég jól ment sorunk. Természetesen én is olyan szakra iratkoztam be az egyetemen, hogy a diploma után anya cégében tudjak elhelyezkedni, hogy akkor már végképp együtt lehessünk. A hét végi együtt alvással azt is megoldotta, hogy hét közben én a tanulásra tudtam koncentrálni, ő pedig a munkájára. De hétvégén megszabadultunk a feszültségtől sokszorosan. Amikor neki vérzése volt, természetesen a jól bevált orális úton elégített ki. De néha olyan hosszan elhúzta, hogy az szinte már kínzás volt. Mindig tudott újat nyújtani. Persze akadtak nehézségeink is. Néha összevesztünk. Piti dolgokon, de akkor is összezördültünk és én próbáltam azzal büntetni, hogy az ilyen hétvégéken nem akartam lefeküdni vele. Persze ő máshogy gondolta.
Nem azért, mert annyira megőrült a szexért, hanem azért mert esélyt sem akart adni rá, hogy neheztelés fejlődhessen ki bennem és elforduljak tőle. Ezt nem élte volna túl. Ezért kondicionált már évek óta a “szívecském” szóra és a jellegzetes parfümjének illatára, amit most is minden szeretkezés előtt magára fújt, totálisan belém vésve ezzel a gyönyör és az illat párhuzamát. Szóval, ha próbáltam nemet mondani, egyszerűen csak beillatosította magát és búgó hangon az ölembe telepedett, fülembe súgva “Gyere szívecském, add meg anya pinájának, amit kíván.” Én pedig mentem, mint valami robot, mert a szótól és az illattól (és a szándékos trágárságtól) olyan lelki és testi folyamatok indultak meg bennem, aminek nem parancsolhattam. Ilyenkor persze semmi előjáték, hanem hanyatt vágta magát vagy más erősen alárendelt pozíciót vett fel, felkínálva magát, én pedig csak dugtam elhomályosult tekintettel, mint egy gép. Ő pedig ilyenkor úgy viselkedett, mint egy kurva, jól rájátszott a dologra, hangosan nyögve és sikítozva, amitől csak még jobban elborult az agyam. Hihetetlen jól tudott manipulálni.
Egy dolgot azonban sosem engedet nekem. Hogy a fenekét is megdugjam. Azt mondta, nem akarja, mert egyszer 18 évesen valaki rávette és nagyon fájt neki. Persze én az évek alatt próbálkoztam mindenhogy, kiváltképp akkor, mikor a hétvégi éjszakákon szinte önkívületig feszítettem a kéjt benne, de akkor sem volt rá hajlandó. Én viszont annál jobban vágytam rá, minél jobban húzódozott tőle. Egyszer aztán komolyan összevesztünk valamin. Akkortájt rengeteg munkája volt, nekem is kijutott a tanulásból és mindketten rendkívül feszültek voltunk. Már-már szakításhoz vezetett a helyzet. Aznap este, egyetemi éveim alatt először és utoljára hétköznap is nekem adta magát. Teljesen. A fenekét is. Csak, hogy megtartson. És a fenekét azontúl hétvégéken is. Neki nem volt jó, de tűrte, mert látta, ezzel végképp magához forrasztott. Ettől fogva nem volt rá esélyem, hogy kilépjek a kapcsolatból. Persze eszem ágában nem volt kilépni, de nem is tudtam volna.
Ahogy mondtam nagy veszekedés kerekedett köztünk, és én kirobogtam az előtérbe, hogy elmenjek otthonról, még mielőtt anya lehiggad, és magára fújja a parfümjét… Már a második cipőmet kötöttem, amikor nyílt az ajtó és meghallottam anya hangját: “szívecském”. Megremegtem, mert már maga a szó is nagy hatással volt rám. Kicsit lelassultak a mozdulataim, de azért folytattam. Felálltam és leakasztottam a fogasról a kabátomat. Szemem sarkából láttam, hogy anya tett a nyakára a parfümből és odalépett hozzám, átkarolta a nyakam és odabújt. Belesuttogta a fülembe “Gyere szívecském, rakd teli anya pináját, dolgozz meg jól.” Ezt csinálta, amikor manipulált. Obszcén kifejezéseket használt, amivel még jobban begerjesztett. Éreztem, hogy nincs menekvés, mert orromba hatolt az illata, épp akkor, mikor belesúgott a fülembe. A farkam mereven ágaskodott a nadrágomban, tekintetem elhomályosult. Megfogta a kezem, de előtte még egy mondatot suttogott: “Megdughatod a seggemet is.”
Ezután bevezetett a hálóba, mint valami robotot. Gyorsan letépte rólam a ruháimat, beolajozta bébi olajjal a pinusát és ezúttal a fenekét is. Mindig olajat használt, amikor így manipulálva keféltette magát, mert ilyenkor semmi előjáték nem volt. Szerintem ő nem is élvezhette ezeket az alkalmakat, de nem is ez volt a célja. Ilyenkor tényleg csak széttette a lábát, mint egy kurva és hagyta, hogy dolgozzak rajta. A cél a magához láncolás volt. Most is ez történt. Hanyatt feküdt és magára húzott. Ösztönösen elkezdtem dugni, jó erősen, gépiesen. Egyszer csak eltolt magától, és megfordult, négykézláb állt. Majd fejét és vállait az ágyhoz érintette, hátranyúlt a két kezével és széthúzta a fenekét. Feltárult a kis lyuk, amit annyiszor szerettem volna megkapni. De most semmi erotikus vágyakozás nem volt bennem, csak állatias kívánalom. Ilyen állapotomban sosem vigyáztam rá, nem foglalkoztam vele, hogy jó-e neki vagy sem. Nem is kaptam soha szemrehányást, hiszen ő váltotta ki belőlem, hogy ilyen legyek. Most is csak odaraktam a fenekéhez a farkam és egy hirtelen lökéssel tövig nyomtam a farkam anya fenekébe. Megjátszotta, hogy mennyire élvezi, persze tudtam, hogy nem igaz, de még jobban begerjedtem a nyögéseitől.
Betoltam a farkam, majd kihúztam belőle, de nem teljesen, majd megint vissza. Ki-be, ki-be, így járt a farkam anya olajtól síkos fenekében. Hirtelen elkezdtem telipumpálni a fenekét. Éreztem, hogy sokkal hosszabban ontottam magamból a nedvet, mint eddig bármikor. Végül lerogytam mellé. Elkezdett simogatni, meg puszilgatni, és én tudtam, hogy nem megyek innen sehová, mert ilyenkor elszállt a felgyülemlett feszültség. Furcsa kettős érzés volt minden ilyen alkalom. Egyrészt utáltam, mert úgy éreztem magam, mint egy ösztön lény, mint egy bio-robot, másrészt viszont valami hihetetlen nyugodtság szállt meg mindig és még jobban kötődtem hozzá. De a lelkemből egy kis rész mindig elszállt egy-egy ilyen “kibékülésnél”. Most meg, hogy nekem adta a fenekét, teljes volt a győzelme. Ettől kezdve, ha megpróbáltam is a maihoz hasonlóan elmenekülni egy-egy veszekedés után, villámgyors parfüm, és csak annyit mondott: “Szívecském, gyere, dugd meg a fenekem”, és a köd leszállt az agyamra. Soha nem tudtam elmenni a házból úgy, hogy rossz érzésekkel gondoljak rá, erről alaposan gondoskodott… Ezek után a szokásos hétvégi együttléteink tehát kibővültek azzal, hogy a fenekét is mindig megkaptam.
Időközben elvégeztem az egyetemet, és elhelyezkedtem anya vállalkozásánál. Közösen vittük a céget, ami annyira jól ment, hogy elköltözhettünk vidékre. De még mielőtt erre rátérnék el kell mondanom, hogy kaptam anyától egy utolsó, nagy ajándékot. Jelentőségében akkora, mint amit 15 évesen kaptam tőle, mikor orálisan kezdett el kielégíteni, illetve, amit 18 évesen kaptam, mikor megengedte, hogy hétvégénként szeretkezzünk. A mostani az egyetem elvégzésével, és a cégben való elhelyezkedéssel volt kapcsolatos. Mondtam, hogy szerelmes voltam anyába, sőt ennél sokkal mélyebb érzésekkel kötődtem hozzá (kötött magához). Ő ezt tudta és érzelmileg valami hasonlót élt meg. Ahogy egyre idősebb lettem és érzelmileg is támaszkodhatott rám, egyre jobban éreztem, hogy sok mindent a vállaimra rak. Éppen úgy, ahogyan egy kapcsolatban a férj és a feleség között megoszlanak a terhek. Mivel eddig minden felelősség rajta volt, élvezte, hogy nem nehezedik rá akkora nyomás. Nem akarta megtartani a vezető szerepet a kapcsolatban, fokozatosan kezdett átalakulni. Rám hagyta a fontos döntéseket, amit természetesen mindig megbeszéltünk.
Szóval teljesen olyan lett, mint egy lojális feleség. De erről így sosem beszélt. Egészen addig, míg el nem végeztem az egyetemet és el nem foglaltam a helyemet a cégnél, amit akkorra már jól ismertem és csak névleg irányított anya, hiszen szinte mindenben az én javaslataim érvényesültek már addig is. Azon az estén ünnepi vacsorát készített és elmondta, mit szeretne. Nem ismertem rá, mert szinte kislányosan szabadkozva adta elő a mondandóját. Elmondta, hogy mennyire szeret és örült, amikor megerősítettem, hogy ezzel én is így vagyok. Mondta, hogy szeretné átadni nekem a céget, és arra vágyik, hogy végre lekerüljön a válláról mindenféle felelősség, amit immáron több mint két évtizede hordoz. Nagy nehezen kibökte, hogy arra vágyik, legyek számára olyan, mint egy férj, igen, hogy legyek a férje.
Sejtettem, hogy valami ilyesmivel fog előhozakodni, és természetesen nem bántam. Jóllehet az eddigi kapcsolatunkban elég erősen ő dominált, de az utóbbi időben éreztem, hogy ebbe az irányba tendál a viselkedése. Miután igent mondtam, oda jött hozzám és szájon csókolt. Ölembe ült és tényleg úgy repesett, mint egy tini. Visszatért lélekben 20 éves önmagához. Azután jóízűen elfogyasztottuk a vacsorát és elmosogattunk. Természetesen elmondta, hogy ezentúl minden este együtt fekszünk le a közös hitvesi ágyba, és reggelente együtt fogunk ébredni. Én mindig is erre vágytam, mióta csak 12 évesen elkezdtem ábrándozni anyáról és a vele kapcsolatos fantáziáimra maszturbáltam. Végre érezni minden este a bőre illatát és melegét, hozzábújni, átkarolni és úgy merülni álomba. Reggel pedig vele ébredni, mint férj és feleség. Minden áldott reggel. És ha úgy kívánom, akkor akár minden este szeretkezni vele. És ez most úgy tűnt valóra válik végre. Nem is késlekedtem sokat. Meg akartam mutatni, hogy ezentúl az én akaratom fog érvényesülni, és egyúttal persze le is akartam ellenőrizni, hogy ő is így gondolja-e.
Elkaptam a derekát, és magamhoz húztam ott a konyhában. Jó erősen szájon csókoltam, miközben kezemmel markolásztam kemény fenekét. Nem ellenkezett, hanem hevesen visszacsókolt. Egyik kezemmel a fenekét markolásztam, másikkal a mellét gyömöszöltem. Átkaroltam a derekát és hirtelen mozdulattal felültettem a konyha asztalra. Heves mozdulatokkal szinte letéptem a szoknyája alól fekete bugyiját. Félrehúztam a puncijáról és behatoltam az ujjaimmal. Nem tiltakozott, csak nyögött és sóhajtozott. A bugyiját nem szakítottam szét, de a selyem blúzát most megmarkoltam a mellei előtt és határozott mozdulattal kettétéptem. Elborult tekintettel, vágytól mámorosan, összeborzolt frizurával nézett rám. Hagyta, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Pedig korábban elképzelhetetlen volt, hogy zuhanyozás előtt és az ágyon kívül szeretkezzünk. Valóban az enyém volt. Ezentúl csak az enyém! Letéptem róla a melltartót is és előbuggyantak asszonyos mellei. Rájuk buktam és elkezdtem őket nyalogatni, szívogatni, külön-külön mindkettőt, jó alaposan. Gyorsan lehúztam a bugyit róla, de a mini szoknya még rajta volt. De már csak az az egy ruhadarab a combfixen és a harisnyakötőn kívül.
Hanyatt fektettem az asztalon és rábuktam a finom illatú és jó ízű barlangja bejáratára. Nyelvemmel kettészántottam a nagyajkait. A puncija ontotta magából a nedveket, folyt le a feneke felé, de én felnyaltam és most már a nyálamtól volt csupa nedves.. Azt elmondani nem lehet mit rendezett eközben. Mintha két évtizednyi visszafogottság hullt volna le róla egy szempillantás alatt, hangoskodott, ahogy csak a torka bírta. Hangosan nyögött, olykor sikkantott is, dobálta a fejét és a csípőjét is. Ettől persze iszonyatosan begerjedtem én is. Gyorsan lehúztam a szoknyáját és fekete combfixes lábait a vállamra tettem. Odaálltam közvetlen elé, ahogy ott feküdt az asztalon hanyatt fekve, farkam odaillesztettem a nyílásához és egy mozdulattal tövig nyomtam anya puncijába. Hatalmasat sóhajtott, de én is… Innentől kezdve alig emlékszem valamire is. Akkorát dugtunk, hogy arra nincsenek szavak. Alaposan elkezdtem rajta dolgozni. Ki-be, ki-be, ki-be. Cuppogott és mindenféle egyéb nedves hangokat adott a punci és a farok. Minden lökés végighullámzott a testén, mellei előre-hátra lökődtek. Felkaroltam és levettem az asztalról, majd rádőlt hassal és most hátulról hatoltam bele. Így is percekig dugtam, jó keményen.
Amikor a sok éves tapasztalatból hallottam a zihálásából, és láttam lábai rogyadozásából, hogy közel a beteljesülése, még egy kicsit keményebben kezdtem dugni, közben benyálaztam az ujjaim és elkezdtem odadörzsölni a feneke lyukához. (Azt el kell mondanom, hogy az ominózus első alkalom kivételével, hogy beleélveztem a fenekébe, tudatosan arra törekedtem, hogy neki is jó legyen, amennyire csak lehet. Hasonlóan próbáltam a bevésést alkalmazni, mint ahogy ő tette velem. Számtalanszor juttattam el úgy a csúcsra, hogy kinyaltam a punciját, de közben tudatosan masszíroztam a fenekének lyukát is, hogy összekapcsolódjon benne az utóbbi érzés az orgazmusai élményével. Ennek idővel meg is lett az eredménye, mert amilyen vonakodva adta oda nekem a fenekét az első alkalmakkor – és az valóban fájdalmas is lehetett neki – úgy szelídült az ellenállása a bevésés eredménye képpen. Míg odáig jutottunk, hogy élvezte, ha a popóját dugtam.) Tehát ott tartottunk, hogy jött az orgazmusa és én masszíroztam a fenekét, de nem elégedtem meg ennyivel, hanem ahogy már korábban is, finoman bedugtam az ujjamat a fenekébe.
Egyszer csak végig gyűrűzött testén a végső kéj, a beteljesülés gyönyöre. Addig nyomtam belé a farkam, amíg tartott neki. Majd amikor aléltan az asztalhoz simult, finoman odaillesztettem a fenekéhez a farkam és lassan elkezdtem befelé nyomni. Kezeivel hátranyúlt, széthúzta a fenekét, segített, hogy könnyebben behatoljak. Néztem, ahogy a makkom hegye előtt a folyamatos nyomás hatására szétnyílik az izmos kis gyűrű, és egyre jobban kitágul. A makkom már félig benne volt anya fenekében, amikor még egy picit nyomtam rajta és az egész makkom eltűnt a lyukában. Vártam néhány másodpercig majd miután hozzászokhatott a feneke a farkam méretéhez, lassan elkezdtem befelé tolni.. Amikor már jó mélyen benne voltam, akkor visszahúztam óvatosan, de ekkor már könnyebben csúszott. Ezután újra betoltam, majd megint kihúztam. Be-ki, be-ki. Nem sokáig bírtam az érzést és a látványt együtt. Éreztem, hogy a farkam lüktetve préseli ki magából az aznapi első adagot. Fantasztikus érzés volt. Csak jött és jött, megállíthatatlanul.
Amikor az utolsó csepp is anya fenekében volt, lassan kihúztam és valami hihetetlen érzés lett rajtam úrrá. Nem a kielégülésé, hanem a dominanciáé. Életemben most először éreztem magam igazán férfinek. Máskor ez elképzelhetetlen lett volna. Hogy anyával a konyhában szeretkezzünk mosdatlanul, csak ilyen spontán módon. Bebizonyította, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mondott. Képes lesz alárendelni magát a kapcsolatunkban, hiszen már most is azt teszi. Ezután életemben először együtt fürödtünk, játékosan megmosva egymás testét még a legintimebb részeken is. Majd bementünk a hitvesi ágyra és ez volt az első alkalom, abban a tekintetben is, hogy hétköznap dacára együtt bújtunk ágyba. Igaz másnap munkanap volt, de az egész éjszakát végig szeretkeztük. Elvégre ez volt a nászéjszakánk. Másnap persze kissé fáradtan, de annál boldogabban mentünk a céghez dolgozni mindketten. Néhány hónappal később elmentünk nászútra is. De nem csak pár napra vagy hétre, hanem végleg.
Ugyanis megtehettük, hogy vidéken is vettünk egy házat. Egy csodálatos környezetben elterülő kis falu határán kívül, távol még az ottani emberek kéretlen pillantásaitól is. Mindennel felszereltük a házat, ami a távmunka végzéséhez kellett, mindennel, ami a cég távoli menedzsmentjéhez szükséges volt. Persze azért hetente többször is el kell utaznom a cég irodájába, de mégsem ott éljük a fél életünket, hanem otthon együtt. A faluban nem nagyon kérdezősködnek, hiszen megelégedtek annyival, hogy a nevünk ugyanaz, mert én anya nevén lettem anyakönyvezve, így mindenki azt hitte, hogy anya vette fel az én nevemet. Persze azt furcsállták (nekünk ezt sosem mondták szemtől szembe), hogy a “hölgynek”, ahogy ők anyát nevezték, vagy 20 évvel fiatalabb férje van, de ez nem volt olyan nagy dolog, hogy ne tudtak volna hamar túllépni rajta. Igazi idillben és boldogságban élünk azóta is. Amikor anyának éppen vérzése van, akkor visszatérünk a régi orális kielégítéshez, illetve anya olyankor előveszi az olajat és bekeni a fenekét…
Van úgy, hogy rossz kedvem van, vagy borongósabb a hangulatom. Ilyenkor anya előveszi a régi parfümöt, de a szívecském szót soha többet nem ejtette ki a száján. Viszont az illat éppen elég ahhoz, hogy mérhetetlen, de kontrollálható vágyat ébresszen bennem, ami általában hatalmas szeretkezésekhez vezet. Olyankor többször is kielégítjük egymást orálisan, hagyományos módon és análisan is. Anya most 50 éves, én pedig 30. Nagyon jól tartja magát. Igazi gondoskodó anyából igazi gondoskodó, odaadó, magát mindenben alárendelő feleség lett. Én is igyekszem, hogy jó férje legyek. Papíron persze nem vagyunk házaspár és gyerekünk sem lehet, de nem is vágyunk rá. Jól el vagyunk egymással, valódi érzelmi és testi teljességben ebben a családi szex viszonyban és kapcsolatban.

Hétvégi orgia a családdal

Pénteken leugrottunk Kati szüleihez. Csak néhány órát töltöttünk ott, mert célunk a szülők nyaralója volt. Szerettünk odamenni. Csendes nyugodt hely, magas élő sövény veszi körül és a legközelebbi lakott hely 3 kilométerre van. Kellemes éjszaka után a teraszon hallgattuk a madarak énekét amikor megcsörrent a telefonom és felvéve az anyósom hangját hallottam: Mi is kimegyünk hozzátok! Ne főzzetek, viszünk ennivalót!

Mint korábban írtam elég „bensőséges” viszonyban vagyunk, így egyáltalán nem nehezteltünk rájuk.

10 óra körül meg is érkeztek. Kipakolás után apósom „Na, mit szóltok a kisüstimhez?” felkiáltással gyorsan megtöltött négy felespoharat és körbekínálta. Valóban nagyon finom volt! Lopva Katira néztem és a lakodalmi eset jutott eszembe….

Márti karonfogott és meginvitált egy heveny grillezésre. Ti csak pihenjetek, majd mi mindent elintézünk szólt vissza Katiéknak.

Előkészítettük a grillezőt. Nem kis harc után beizzítottam a faszenet is- ki volt az a barom, aki kitalálta?- és elkezdtük a faszenes füstös félig elégett hús készítését.

Kati ez alatt bement a házba és felvette az új fürdőruháját. Igazi „zsinórbikinit” vásárolt ami a csak épp a kis háromszöget takarta el a lába közt és mellbimbói is szinte kikandikáltak a pici szövet alól. Ráadásul tűzpiros színben. Állítólag a bikák nem a pirosra gerjednek de amikor először megláttam, majd kilyukadt a nadrágom. Aztán segítettem rajta;) de ez más eset:)

Leterített egy plédet és kinyújtózva végigfeküdt rajta.

Apósom aki már nem igazán találta fel magát és beleunt a mi kínálgatásunkba, most Őt környékezte meg. Láttam, majd kiesik a szeme, szinte felfalta a szemével. Amíg elkészült az ebéd két felest is sikerült a feleségembe diktálnia, ami hatására olyan vihorászásba kezdtek, hogy igencsak örültem, hogy nincs senki a közelünkben…

Persze még a húst is le kellett „öblíteni”, így mire végeztünk az ebéddel mindkettőjük szeme úgy csillogott, mint a bagzó macskáké..

Most Ti pihenjetek! –szólt apósom. Majd mi elmosogatunk!

Összeszedtük az edényeket, beaplikáltuk a konyhába. Kati felvette anyósom egyik ott lévő otthonkáját aztán mi Mártival kivonultunk a kertbe. Úgy negyed óra múlva „észrevettem”, hogy az egyik tányér kint maradt. Beviszem nekik..-mondtam, és megindultam a ház felé. Sajnos a konyha előtt nekiütöttem a tányért a falnak….A konyhába belépve apósomat négykézláb találtam és mérgesen dünnyögött: a csudába esett le az a villa?? Kati pedig olyan piros volt mint a rák….

Ez kint maradt, nyújtottam át a tányért, de közben észrevettem, hogy egy piros zsinór lóg ki apósom rövidnadrágjának zsebéből….

Hirtelen megint „aljas” ötletem támadt. Elmegyünk Mártival sörért. A mi kocsinkkal menjetek-szólt apósom.

Dehogy, inkább gyalog. Kell a mozgás!

Láttam, hogy felcsillan a szemük, hisz gyalog az út oda-vissza jó egy órát tartott…..volna;)

Kimentem és kézenfogtam Mártit. Megyünk sörért, kacsintottam rá. Demostratíve becsaptam a kertkaput, de pár perc séta után megfordultunk. Márti kérdőn nézett rám de megnyugtattam: ) Olyat fogsz látni amiről nem is álmodtál!

Megkerültük a kertet és hátulról lopakodtunk a ház felé. A konyhaablakhoz érve óvatosan bekukucskáltam…..Nem tévedtem!

Az én kicsi spicces tündérkém anyaszült meztelenül térdelt a konyhaasztal közepén, apósom pedig Kati popsiját szétfeszítve nyalogatta. Szerencsére háttal voltak felénk, így mindketten kifigyelhettük az eseményeket. Márti határozottan megdöbbent! Láttam, hogy legszívesebben berohanna és szétcsapna közöttük..De én inkább lehúztam az ablak alá két tenyerem közé fogtam az arcát és megcsókoltam. Családban marad-kacsintottam rá; ) Mivel bukóra volt nyitva az ablak egyre hangosabban hallatszott Kati nyöszörgése…Ismét kukucskáltunk és már azt láttuk, hogy Marci az egyik kezével Kati melleit gyúrogatja a másik keze ujjaival pedig folyamatosan ujjaz..Ismerős sikkantás jelezte, hogy Kati elért a csúcsra. Olyan közel voltunk, hogy tisztán láttuk a combjain lecsurgó nedveit..Apósom egy picit talán erősen rácsapott a feleségem popójára amit Ő kéjes vonaglással „honorált” Lemászott az asztalról, mi pedig lesunytunk az ablak alá. Egy szék hangját hallottuk ahogy végighúzzák a padlón…Aztán Marci hangját- Gyere!! Ismét kukucs és láttuk, ahogy Marci ül a széken, Kati pedig vele szemben terpeszben épp belép a derekáig, beilleszti magába Marci ágaskodó szerszámát és lassan beleereszkedik….Amikor belecsúszott, Marci hirtelen lökött egyet és Kati hatalmasat sikított!!! Megmarkolta a szék háttámláját, hátrafeszítette testét és lábaival rugózva mozgott a mostohaapja farkán…

Nem bírtam tovább és Mártit felkapva szinte szaladtam a ház mögé. Mindkettőnket nagyon feltüzelt a látvány. Szinte téptük egymásról a ruhát….Megfordítottam és a kezeit magasra emelve a házfalhoz támasztottam. Már csak nagyon vékony, selyemszerű bugyi volt rajta….Letérdeltem, erősen megfogtam a bugyi derékpátját és a fogamat beleakasztottam a selyembe….egy erős húzás…és szakadt az bugyi..addig téptem, míg a derékpánton cafatokban lógott az anyaga…Ekkor megragadtam Marta derekát, magam fele húztam és szinte felnyársaltam a farkammal…..Feljebb csúsztattam a kezem, marokra fogtam a melleit és ütemesen, nagy lökésekkel hatoltam belé…Nem tudom meddig tartott ez a szinte önkívületi nem is szeretkezés, inkább dugás, de mindketten szinte elalélva rogytunk a földre…

Perverz disznó vagy súgta Márta a fülembe mosolyogva: )

Igen- válaszoltam, de milyen szerencse, hogy csak én vagyok ilyen a családban!; )

A házat megkerülve nagy kapucsapkodással értünk vissza a kertbe…

Hát a sör? –kérdezték.

A bolt be volt zárva a kocsmában meg KÖJÁL ellenőrzés volt-válaszoltam.

Ennyi hazugság talán belefért a napba;)

Az ifjú pár 2. rész – gruppen orgia

Az ifjú párt nekem kellett hazavinnem. Már reggel 7 óra körül járhatott az idő, amikor az összes vendég elment és Pálmiék is gondolhattak egyáltalán arra, hogy ideje lenne hazamenniük.
Zárójeles megjegyzésként írnám, hogy végig nagyon jó hangulat volt a lagzin (legalábbis amikor én is ott voltam és láttam). Leszámítva néhány csontrészeg embert, de ők meg éppen emiatt nem zavartak sok vizet, mert magukat zsibbasztották el. Az ifjú pár kitett magáért, mindenkivel táncoltak, aki odament hozzájuk. Tényleg fantasztikusan jól sikerült lakodalom volt. Sajnos hajnali négy után, mikor már a nagy többség hazament, így nem is kellett túlságosan odafigyelni, az ifjú férj feladta. Nem vigyázott már arra, hogy ne igyon. Jöttek a haverok, meg a barátok, akik azért tiszteletreméltóan kitartottak ébren, de hát ugye mégiscsak fiatalok voltak. Mikor bírja az ember az éjszakázást, ha nem fiatalon?
De most már koccintgattak rendesen az új emberrel, aki ennek következtében reggel 6-ra, kotta részeg lett, de úgy ám, hogy én ilyet még nem láttam. Még egy kis pakolás, 7 óra és végre vihettem őket. Kezdtem én is álmos lenni. Reméltem, hogy az ifjú férj nem útközben fog rókát a kocsimban, de szerencsére kibírta az utat a házukig.

Pálmival (szó szerint) bevonszoltuk az újdonsült, ámbár jelen állapotában teljesen magatehetetlen férjet. Pálmi megmosdatta picit hideg vízzel, erre magához tért, de csak annyi időre, hogy az ara le tudta szedni a nagyja ruhát róla, majd a hálójukban rádőlt az ágyra és bevágta a szunyát. Pálmi leengedte a redőnyt, lévén fényes nappal volt már és hagytuk, hogy a férje ura szervezete elkezdje lebontani az alkoholt szép lassan az alvás alatt. Nem tudom mit álmodhatott, ha egyáltalán, de lehet, hogy az egész alvással töltött idő alatt ennie kellett újra a lakodalomban és táncolni, hogy forgott vele a világ a gyomrával együtt;-) Ez már az ő titka marad.

Pálmi kijött tőle, becsukta az ajtót és megköszönte az egész estés szolgálatomat, ugyanis a vendégek közül jó párat én fuvaroztam haza, miután a feleségem és apósom eltűnt a színről.
(Sok beivott, túlevett vendégnek szerezem kellemetlen perceket a vezetési stílusommal. Bár enyhe barokkos túlzás lenne összemérni magam a Taxi c. film főszereplőjének teljesítményével, azért néhány vendég kidobta a taccsot, miután kiszálltak a kocsiból…:-))
Mondtam Pálminak, hogy ezt (mármint a fuvarozás) vegye az egyik ajándékomnak.
Nagyot ásítva még egyszer megköszönte.
– Kérsz kávét? – kérdezte.
– Elfogadom, de nem kell fárasztanod magad, megcsinálom én magamnak – válaszoltam.
– Aranyos vagy. Kérlek, csinálj nekem is, addig elmegyek zuhanyozni, mert leizzadtam párszor.
Azzal fogta magát és bevonult a fürdőbe, én pedig nekiláttam kávét készíteni.
Tíz perc múlva megjelent, mintha kicserélték volna. A fáradtságról egyedül a szeme alatti sötét árok árulkodott.
Hosszú szőke haja vizesen omlott alá, nem bajlódott a szárítással, elvégre kánikula volt már így kora délelőtt is.

Könnyű kis fehér póló volt rajta, ám látszott, hogy nem az övé, mivel néhány számmal nagyobb volt, de így legalább jótékonyan takart. Mini ruhának is elment volna, mert a gyönyörű barna combjait azért látni engedte. Leültünk, ittuk a kávét, dumcsiztunk az esküvőről, a lagziról. Közben gyorsan készített egy könnyű reggelit, amit elmajszoltunk beszélgetés közben.
Szóba került az egy évvel ezelőtti együttlétünk is. (Fáradtságomnak köszönhetően elsütöttem azt a hülye poént, hogy most már sajnos nem tudja megadni a tartozását, mivel férjes asszony lett belőle. Tőből haraptam volna le a nyelvem, de akkor már kicsúszott, nem lehetett visszacsinálni. Ő mondjuk poénra vette, még riposztozott is valamivel, de én ettől nem éreztem jobban magam, inkább idiótán.)
– Nem akarsz tusolni? – szegezte nekem a kérdést hirtelen. Adok egy tiszta pólót, meg egy rövid nacit alsó helyett.
Mivel mindenütt ragadtam az izzadságtól, mint valami nedves bélyeg, ezért nem sokat ellenkeztem.

Hihetetlenül jólesett a zuhany. A végére már jéghideg vizet engedtem magamra, hogy enyhítsem a kánikula hatását. Volt vagy egykilencvenes a víz, de amúgy minden más testrészem élvezte. Fogkefém nem volt, de az ujjammal körbedörzsöltem egy kis fogrémet a számban, mert a kávé csak tetézte a borzalmat, ami az éjszaka során elfogyasztott mindenféléből kialakult ott bent. Egész jól felfrissült a szám is. Még egy kis szájvizet is próbáltam, ami tényleg frissítőleg hatott.
Kijöttem, de Pálmi nem volt már a konyhában. „Na -gondoltam- elaludt ő is.” De nem aludt. Bár a redőnyt majdnem teljesen leengedte a nappalijukban, azért még így is jól lehetett látni. Ott ült a hintaszékben, amit nem is olyan régen vásároltak és amit annyit dicsért nekem az előbb.
– Gyere ide – szólt halkan.
odamentem, felém nyújtotta a kezét. Megfogtam, magához húzott és nyomott egy halvány csókot a számra.
– Gyere, megadom a „tartozásomat”.
– Pálmi, én csak hülyéskedtem, nem gondoltam komoly…
– Sss… – csitított. Én akarom. Én akarlak.
Pár pillanatig azon morfondíroztam, hogy lehet, én vagyok most delíriumban és álmodom ezt az egészet. Azután arra a következtetésre jutottam, hogy ha álom, akkor nagyon szépet fogok álmodni, de ha valóság, akkor…

Visszacsókoltam, most már kicsit bátrabban. Hiába nem aludtam immáron több mint 24 órája, a testem, kiváltképp a farkam, új életre kelt. (Ez segített ismét helyretenni az agyam erkölcsi kérdésekkel foglalkozó részét, lévén ismét az ágyékom kezdett gondolkodni helyettem, és hozta meg a következő fontos döntések mindegyikét..)
Leültem Pálmi elé, aki a hintaszékben maradt. Csak ültem és néztem, nem győztem betelni vele. Azután egy kicsit megbillentettem a széket, hogy hintázzon előre-hátra. Így is bámultam egy ideig. A lábujjait, a lábfejét (nem is mondtam, hogy eddig egy kezemen meg tudom számolni, hány igazán szép, tökéletes bokát láttam és ezek között Pálmié az egyik).
Tovább a vádliját, a térdeit (mindet csak felsőfokú jelzőkkel tudom illetni), a combjait és, huh…: nem is volt rajta bugyi!

Annyival nagyobb volt a póló, hogy nem is láttam eddig. Gyorsan körbesandítottam, hogy meglátom-e valahol a „hiányzó” fehérneműt, de nem láttam sehol. Hoppá! Lehet, ő előbb gondolt arra, hogy lerója tartozását, mint ahogy én poénból mondtam???
Most már nem maradtak kétségeim. Semmiféle kétség nem gyötört tovább.
Megállítottam a hintaszéket és lehajoltam a lábujjaihoz. Elkezdet csókolgatni mindegyiket külön-külön. Majd a bokáját, a vádliját, a combjait, mígnem felértem a puncijához. Életemben másodjára volt az arcom előtt. Mélyen beszívtam a tiszta punci jellegzetes illatát, és villámcsapásként idéződtek fel emlékeimben az egy évvel ezelőtti maratoni éjszaka emlékei.
Finoman megfogtam a lábait és felraktam a hintaszék ívelt karfájára kétoldalt, így teljesen hozzáfértem Pálmi kelyhéhez. Óvatosan belenyaltam, amire mély sóhaj jött válaszként. Nagyon lassan elkezdtem nyalni a gátjától a csiklójáig. Pillanatok alatt nedves lett. Nem emlékszem meddig kényeztettem, de nem volt rövid idő. Nagyon élvezte. (Én is, mert jó volt látni, hogy mennyire jólesett neki.)
Egyszer csak megfogta a kezem, felállt a hintaszékből és odavezetett az ülőgarnitúrához. Leültetett, de előtte megszabadított a rövidnacitól. Odakuporodott elém, feltérdelt és elkezdte nyalni, falni, szopni a farkamat. Gyönyörű látványt nyújtott a félhomályban. A kéjről, amit szerzett, pedig nem sokat tudok mondani. Olyan fantasztikusan tette a dolgát, hogy igazából megszűnt körülöttem a tér és az idő. Arra eszméltem, hogy ha így maradunk, akkor én menthetetlenül a szájába élvezek. Próbáltam is volna kicsit feljebb húzódni, meg valami olyasmit mondani, hogy nekem jön és…

Finoman visszanyomott az ülőgarnitúrán, így azután kénytelen voltam feladni a küzdelmet. Akkorát élveztem, hogy szabályosan levegő után kellett kapkodnom, mert az izmaim úgy összepréselődtek, ahogy végigrohant rajtam a beteljesülés, hogy nem tudtam levegőt venni. Mivel hosszú másodpercekig tartott a kéj elfogyott az oxigén. Csak pumpáltam a szájába a feltörő ondó tengert, ő pedig nyelte-nyelte az utolsó cseppig. Komolyan mondom még a könnyeim is kicsordultak, akkorát élveztem.
Kellett pár perc, mire magamhoz tértem, addig ő simogatta a lábam, meg a heréimet. Huh…
Mikor visszatért az erőm, felálltam és helyet cseréltünk. Felhúzta a lábait, széttárta a combjait és én beletemetkeztem Pálmi pinusába. Hol lassabban, hol gyorsabban nyaltam. Pálmi nyögött, néha már zihált. Élveztem, hogy így nekiereszti magát. (A férje mélyen aludt, nem kellett tartani tőle, de ha fel is ébredt volna hallanunk kellett a hálószoba ajtajának nyitódását.)

Elkezdtem finoman ujjazni. Először a középső ujjammal, majd a mutatót is bevetettem. A hüvely felső részét masszíroztam lágyan, nehogy nőgyógyászati vizsgálaton érezze magát. Titkon abban reménykedtem, hogy talán sikerül rálelnem így látatlanban a G-pontjára, de annyira azért nem erőlködtem vele. Egyszer csak mélyebben kezdte szedni a levegőt. Biztos voltam benne, hogy másodperceken belül megfeszíti testét az orgazmus. Így is lett. Viszont amire nem számítottam, az az volt, hogy életemben először szembesültem női ejakulációval. Olvastam már erről korábban, meg láttam is a neten néhány felvételt róla, de így élőben most először. Pálmi akkorát élvezett, hogy bár egy kiáltásnak induló hanggal kezdett, de ahogy a teste megrándult elakadt a kezdődő kiáltás, csak mély nyögdécselés lett belőle az összehúzódások ütemére, miközben a sokszoros mennyiségű kéjnedv az arcomba spriccelt, mint a pisi (de nem az volt). Nekem is elakadt a lélegzetem, nem csak neki. Együtt vettem részt a gyönyörében, legalábbis lélekben.

Ha nekem percek kellettek ahhoz, hogy magamhoz térjek a saját gyönyöröm után, akkor neki most jóval több. Nem szólt semmit, csak egyenletessé váló légzését lehetett hallani. Azt hittem elaludt, amit nem is csodáltam volna a tegnapi élmények, a végigtáncolt éjszaka és a hatalmas orgazmusa miatt. Nyelt egy szárazat, majd lecsúszott a garnitúráról és ráborult hasra, a melleit maga alá temetve az ülő részére, miközben térdre ereszkedett. Félig önkívületben fogta a kezem és mutatta, hogy kenjem be a fenekét az előbb távozott nedűvel. Megszólalni nem bírt, csak az ujjamat tette a feneke nyílásához. Úgy éreztem értem, mit szeretne, mert megszólalni nem nagyon tudott. Éljük át újra, hogy magamévá teszem a fenekét is. És ezzel mintegy „kiegyenlíti a számlát”, hiszen mindkettőnk egyforma arányban juttatta el a másikat a csúcsra. (Nem mintha számított volna, de ha már szinte szállóigévé lett köztünk ez az „én jövök eggyel”, akkor így szép befejezni.)

Szétkentem a fenekén a bőséges levet, ami a combjain folyt most lefelé a gravitációnak engedve, meg egy kicsit a nyálammal is segítettem.
Úgy gondoltam, most annyira el van varázsolva, hogy nem szükséges „tágítani”. Odatérdeltem mögé és a farkamat elkezdtem nagyon-nagyon óvatosan belenyomni a fenekébe. Ha már nem volt fenék ujjazás, legalább legyek körültekintő. Amikor a makkom már teljesen bent volt a záróizma mögött, megálltam picit. Úgyis az a legvastagabb részem, de hadd lazuljon el a kis izmos gyűrűje. Lassan tövig toltam magam. Majd óvatosan kihátráltam a makkomig és vissza. Oda-vissza, ki-be. Hatalmas élvezet ide vagy oda, amikor az előbb orálisan kielégített, nem kellett sok, hogy újra elmenjek. (Hiába, aki nem pornószínész, hanem csak nagyritkán jut ilyen élvezethez, nem hiszem, hogy túl sokáig bírja. A látvány, a tudat és a hüvelynél sokkal jobban szorító popsi megteszi a magáét.)
Másodjára is telipumpáltam, igaz most nem a száját, hanem a másik oldalon, de részemről legalább akkorát élveztem, mint nem sokkal azelőtt.

Finoman kihúztam a farkam Pálmi fenekéből, végigpuszilgattam a hátát. Szinte lerogyott a meztelen ölembe. Félig már aludt. A karomba kaptam, és odavittem a hintaszékhez. Óvatosan ráadtam a pólóját, megcsókoltam még egyszer. Mormogott valamit álmában, de nem értettem, nem is érdekes. Felöltöztem a levetett gönceimbe, a kölcsön pólót meg a rövidnacit bedobtam a szennyeskosárba, hogy ne legyen felesleges kérdezősködés a férje részéről. Belülről bezártam a bejárati ajtót, majd a kertre néző ablakon kiugrottam. Nehogy valaki bemenjen amíg az igazak álmát alusszák. Az utcaajtót benyúlva belülről ráfordítottam, beültem a kocsiba, ami szerencsére árnyékban állt, de így is forró volt a levegő benne. Rámtört az elemi erejű álmosság. Azt a néhány utcát már csak kibírom anyósomék házáig. Hazaértem, és tusolás meg minden nélkül bedőltem az ágyamba a vendégszobában. Persze anyaszült meztelenül, mert eszméletlen meleg volt.
Mondanom sem kell, hogy anyósomék és a feleségem is mélyen aludtak. Volt mitől kifáradni az éjszaka, ugyebár…
Olyan hirtelen szakadt rám a sötétség, hogy egy épkézláb gondolatot sem voltam képes végigfuttatni előtte az agyamon. Álmomban újra végigéltem az éjszakát, a lopott jelenetekkel, feleségemmel és apósommal, meg Pálmival a fantasztikus reggelt.

Szex a nagyival

Most 16 éves vagyok, ezért érthető, hogy egy ideje már nem csak arra vágytam, hogy nagyi megsimogassa a buksimat, és pár jó szót intézzen hozzám. Egyre inkább érezni kezdtem, hogy az iránta érzett szexuális vágy egyszer majd kitörni kényszerül, viszont elborzasztott az a tudat, hogy ha esetleg ő nem érzi amit én, akkor abból hatalmas családi botrány lehet. Elfolytottam magamban az érzést, és a vágyat is, és kénytelen voltam megelégedni egy-egy öleléssel. 14 éves koromban amikor meglátogattuk őket a családdal a búcsúpuszi véletlenül a szájára sikeredett. Szenzációs élmény volt a számomra. Egy másik alkalommal, amikor náluk nyaraltam, bejött a fürdőszobába, amikor éppen fürödtem, és lecserélte a melltartóját. Ez egyébként a mi családunkban teljesen természetes, sohasem volt tabu a meztelen test, nem szégyelltük magunkat egymás előtt.
Nagymamám az én szememben gyönyörű nő, bár reálisan nézve kissé molett, 65 éves nő, aki már igencsak megette a kenyere javát. Hatalmas kebleinek, és számomra oly magával ragadó tekintetének összhatása tette számomra A Nő szimbólumává. Kerestem az alkalmat, amikor kettesben lehetek vele. Néha átölelt, és órákig simogatta a vállamat. Ilyenkor nagyon nehezen tudtam uralkodni józan eszemet kegyetlenül ostromló ösztöneimen.
Egyik alkalommal, mikor nagyapám nem volt otthon megtörtént velem a csoda. A kanapén ültem és tévét néztem, ő a konyhában mosogatott. Mikor elvégezte a dolgát kijött a konyhából, és leült mellém a kanapéra, ahogyan máskor is szokott. Kissé fáradtnak tűnt aznap. Én azonnal fantáziálni kezdtem. Rengeteget vívódtam magamban, és végülis erőt véve magamon egy határozott mozdulattal a fejemet a vállára fektettem, és a két lábamat a kanapé végére fektettem. Remegtem mint a nyárfalevél, és igencsak kapkodtam a levegőt. Ő meglepődve nyugtázta tettemet, mivel ilyen még nem történt köztünk sosem. Felemelte a kezét, és átkarolt vele, így a fejem mostmár a keblein pihent.
Ő a vállamat simogatta, s én viszonzásképpen a combjait kezdtem cirógatni. Ekkor azonban éreztem valamit. Mintha kissé lejjebb csúszott volna szinte észrevétlenül ugyan, de éppen eléggé ahhogy, hogy kezem egy picit közelebb került az áhított, ámde tiltott zónához. Beszélgetni kezdtünk a filmről, ami épp a tévében volt, s eközben végig a szemébe néztem egyre közeledve számmal a szája felé. Szinte már a szájából lélegeztem, és ő az enyémből. Nem bírtam tovább. átkaroltam a nyakát, és egy mennyei csókban forrott össze ajkunk. Innen már nem volt megállás, vagy lehetőség arra, hogy bármelyikünk is meghátráljon. Vadul téptem le blúzát, és kéjéhesen, nyaltam végig mellkasát és melltartóját. Fejét a kanapé karjára helyezte, szemét lehunyta, és egészen halk, apró nyögésekkel adta a tudtomra, hogy mennyire élvezi csókjaimat. Ismét a száját csókoltam, mintha soha nem akarnánk abbahagyni, s közben haját simogattam. Ajkaink szétváltak, s megtörtem a csendet. Szerelmet vallottam neki, majd legnagyobb meglepetésemre, és örömömre ő is ugyanígy tett. Elmondta, hogy már egészen pici korom óta vágyott erre a pillanatra. Mikor pelenkázott, már akkor is imádta mikor meztelenül ölelhetett magához, vagy a fenekemet csókolhatta. Bevallotta, hogy egy alkalommal meztelenül tett tisztába, és sokáig élvezettel nyalogatta férfiasságomat. Ez talán igaz, talán csak azért mondta, hogy felizgasson, mindenesetre ha ez volt a célja, elérte. Ismét csókolóztunk, s eközben lefejtettük egymásról a maradék ruhadarabokat. Meztelen testtel öleltük egymást, és csak a pillanatnyi boldogságnak éltünk. Elfelejtettük azt, hogy amit teszünk természetellenes, és perverz. Elfelejtettem, hogy merev büszkeségem a saját vérem, a saját nagymamám barlangjának bejáratát cirógatja, ő pedig elfelejtette azt, hogy legkedvesebb unokája az, akit szinte görcsösen kényszerít kezével mellei izgatására.
Ezzel a görcsös mozdulattal kapta el hirtelen a szerszámomat, s bejáratához vezette. Én egy egészen apró mozdulatot tettem csupán teste felé, az ő puncija azonban, mintha ezer éve csak erre készülne, őrült energiával kezdte el belefé kényszeríteni egész péniszemet. Ekkor vadul nyögni kezdett. Hatalmas erővel szorította egész testemet, mintha eggyé akarna válni velem, én pedig határozott lökésekkel háláltam meg. Megfordultunk. Én kerültem alulra, s így folytattuk a mennyei aktust. Ajkait, melleit, nyakát faltam, s időnként megismétlődött az a csók, ami szerelmünket kibontakoztatta. Olyankor leálltunk egy kicsit, és csak a nyelvét ízlelgettem.
Érezni kezdtem, hogy már közel a gyönyör, s ezt a tudtára is adtam. Azt válaszolta, hogy azt szeretné, ha teletölteném a punciját a szerelmi nedveimmel, s iszonyatos erővel kezdte feszíteni gyűrűs izmait, mellyel elérte, hogy pár másodpercen belül életem legcsodásabb pillanatait élhettem át.
Egymásba fonódva, forró csókok közepette szenderedtünk el, s mindketten álmodtunk. Álmodtunk mindarról a csodáról amit egymásnak okoztunk azon a délután, s álmodtunk mindarról a gyönyörről, amit még egymásnak okozhatunk ezután.

Családi történet

A kedd ugyanúgy kezdődött, mint általában. Felébredtem, nyújtóztam egyet, majd a hátamra fordultam. Fontolgattam, hogy átfordulok a másik oldalamra, és tovább alszom, de eszembe jutott, hogy a suli véget ért erre a nyárra. Hirtelen jókedvem lett. Ez azt jelenti, egész nap ülhetek a medencénél és lógathatom a lábam. – Azaz, várjunk csak! Anya mondott valamit a bevásárlásról. – Az még belefér. Felkeltem és végig mértem magamat a falitükörben. 16 éves korom ellenére már igen jól nézek ki. Lábaim hosszúak, szépek, simák, a bőrömet már megfogta a nap. – Hű! Egész barna lehetek majd a nyár végére. – Hamvas melleim feszesek, kemények, két hegyes, vékony, de annál hosszabb bon-bonnal a hegyein. Érzékenyek, és halvány rózsaszínben tündöklenek. Finoman megcsippentettem és kicsit megcsavartam őket. Szinte azonnal feszesek és kemények lettek az érintésemre. Megfordultam, és vállam felett visszapillantva lestem a tükörben a fenekem. A legszebb testrészem. A kezeimmel finoman végigsimítottam a rajtuk, miközben arra gondoltam, egy erős férfikéz élvezi görbületét. Kicsit széthúztam, hogy szemügyre vehessem a rózsaszín lukamat. Olyan cikis lenne, ha bárki is megtudná, mennyire szeretek játszani magammal, ott lent. Lementem a fürdőszobába, hogy gyorsan lezuhanyozzam. Beléptem a tus alá és megnyitottam a meleg vizet. A víz kellemesen meleg volt. Jó érzésekkel töltött el. Mosakodni kezdtem. Kezembe vettem a szappant és elkezdtem beszappanozni magamat. Nem tudtam megállni, hogy ne játsszak magammal egy kicsit. Kezem lecsúszott a pihés puncimhoz, és elkezdtem beszappanozni. Két ujjamat becsúsztatva a résembe simogattam magamat. Finoman mozgattam fel és le. A másik szappanhabos kezemmel pedig hamvas fenekemet szappanoztam. Finoman benyultam a lukba. Az ujjaimmal a pinámban és a fenekemben, nem volt még, hogy nem tudtam volna gyönyört fakasztani. Ilyenkor sikoltok egyet, ahogy elélvezek. Kiléptem a víz alól. Úgy gondoltam megszabadulok a szőrzetemtől. Borotvával megcsupaszítottam lábam és a hónom alját. Gondoskodtam a puncimról is. Először a bikini vonalat igazítottam ki, majd a combjaim belső oldala és a szeméremdombom feletti terület következett. Csak egy kis háromszöget hagytam a göndör pihékből. Egy kicsit haboztam, de aztán folytattam. Anya is borotválta magát, és mindig is ki szerettem volna próbálni, milyen lehet az. Érdekes volt, amikor feltűnt finom rózsaszín szeméremdombom. Kuncogtam is magamban egy kicsit, ahogy az utolsó pihék is lehullottak. Ettől egy kicsit izgalomba is jöttem. De Anya már biztosan tűkön ül, indulni kellene már bevásárolni. Anyával a belváros felé tartottunk. Majd kilukadt az oldalam a kíváncsiságtól, de egy szóval sem árulta el, hova megyünk. Végre valahára a divatsoron, egy kis butik elé érkeztünk. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a kirakat tele van édesebbnél édesebb, szexi, csipkés fehérneműkkel. Gondoltam Anya akar valimi szexiset venni, hogy „felderítse” apát este. Beléptünk és rögtön a hátsó részbe mentünk. – Szia, Joli. örülök, hogy látlak! – üdvözölte Anyát a butikosnő. – Ó! És ő pedig biztosan a lányod! – fogott velem kezet. – Szia! – üdvözöltem. Leültetett minket egy nagyobb helyiségben a üzlet hátsó felében. – Tudom, hogy jövő héten lesz a bál, és úgy döntöttem megleplek valamivel. Laurával választunk valami gyönyörű fehérneműt, amit viselhetsz a báli ruhád alatt. – szólt hozzám Anya. Szemeim elkerekedtek a meglepetéstől. Még soha nem volt igazán szexi bugyim és melltartóm. – Most vetkőzz le, és máris kezdhetjük! – Haboztam, Laurára néztem. – Ó! Ne légy zavarban drágám, nem te vagy az a praxisomban, akit meztelenül látok. – mosolygott Laura. Lassan kigomboltam a dresszt és a fejemen át lehúztam. Ott álltam egy szál rózsaszín melltartóban és bikini alsóban. – A melltartót is! – szólt Laura. Elpirult de sikerült levennem. Laura és Anya nyíltan méregették a mellem. Ezután több melltartót próbáltattak fel. Többet és többet mutattak, és izgatóbbnál izgatóbbak voltak. Éreztem vérem zubogását arcomban, ha újból és újból éreztem Laura matató kezét, amint melleimet igazgatta a különböző melltartókban. Ettől az egész szituációtól egészen felizgultam. Végül egy ‘push-up’ melltartót választottak, ami többet engedett látni, mint amennyit elfedett. Inkább kínálta tálcán a melleim, mintsem takarta azokat. Legmerészebb elképzeléseimnél is merészebb volt. Megnéztem az eredményt a tükörben, és – nem tagadhatom – elégedett voltam azzal, amit láttam. Kicsit zavarba jöttem, amikor észleltem, hogy a bimbóim ismét megkeményedtek. Szinte átszúrták a vékony anyagot. Laura és Anya is észrevette ezt, és sokatmondóan mosolyogtak egymásra. – Ok! És most következik a bugyi! – szólt Laura – Majd felpróbálunk néhány harisnyát és harisnyakötőt is. Már-már azon voltam, hogy letolom a bugyimat is, amikor eszembe jutott, hogy pont most reggel borotváltam csupaszra a kis pinámat. Teljesen elöntötte az arcomat a forróság, lemerevedtem. – Uh! Óh! Nem maradhatna inkább fent? – hebegtem bizonytalanul. – Tedd, amit mondtak! – figyelmeztetett Anya – Na! Le a bugyival! – De nem akarom! – tiltakoztam erőtlenül. – Vedd le azt a bugyit kislányom, vagy nem tudom, mit csinálok veled! – öltött Anya arca hirtelen nagyon haragos kifejezést. – Kérlek Anya! – könyörögtem. – Na! Ebből elég! – komorodott el Anya – Gyere csak ide! Kelletlenül somfordáltam oda mellé. Ez a mondat pont úgy hangzott, mint amikor régebben el szokott fenekelni. De ez most nem fog megtörténni. Legalábbis nem itt. Egy idegen nő előtt. Hamarosan rádöbbentem, mikor Anya megragadott a csuklómnál fogva és lehúzott az ölébe. Keresztülfektetett a térdén. Teljesen megszégyenülten feküdtem, úgy éreztem, mindjárt elsírom magamat. Anya megmarkolta a bugyim szélét, lerántotta rólam, és elfenekelt. Éreztem, kellemes melegség tölt el. Miután végzett velem, felállított. Kezeimet azonnal az ölem elé raktam, hogy eltakarjam azt. – Vedd el a kezeidet! Megtört minden ellenállásom. Erőtlenül hullottak kezeim oldalra. Most már láthatóvá vált teljesen csupasz szeméremdombom. Anya elmosolyodott, Laura pedig lenyűgözve bámulta a finom nagyajkaimat. Úgy éreztem, a Föld nyílik meg azon nyomban alattam szégyenében. Halálomat kívántam hatalmas szégyenemben. – Most, Laura fejezi be a fenekelést. – szólt Anya. Lassan odaléptem a nőhöz, és az ölébe feküdtem. Laura kicsit várt, míg beigazított a legjobb pozícióba. Bal keze szorosan fogja a hátam, jobbja kicsit megszorongatta a fenekem, mielőtt lecsapott volna. Kaptam néhány igen kemény és gyors ütést, majd kicsit megpihentette kezét a bepirosodott hátsómon. A fenekelés így folytatódott egy darabig. Négy-öt ütés, majd egy kis masszírozás a kemény tini hátsón. Már-már kezdtem helyzetemmel megbékélni, amikor hirtelen… Amikor épp masszírozta a fenekem, azt vettem észre, hogy az ujjaim a résem körül matatnak. Finoman matattak a segglukam körül, majd a punci nyílásom felé vették útjukat. Megborzongtam. Olyan izgató volt. Három-négy kemény ütés következett, majd ujjai ismét a két farpofám közé csúsztak. – Nyisd szét a lábaidat! – jött az utasítás, amikor megállt egy pillanatra. Hagytam, hadd hulljanak a lábaim kétoldalt. Ujjai egyre lejjebb és lejjebb vándoroltak, mígnem elérték a csiklómat, ami akkora már teljesen nedves, és csúszós volt. – Állj föl! – jött a következő utasítás. Lassan talpra álltam. Éreztem a fölforrósodott fenekemet és egy egészen másfajta melegséget az ágyékomban. – Joli drágám, a kicsike már tisztára nedves! – fordult Laura most Anyához. Arca megint vörös lett, mint a főtt rák erre a kijelentésre. – Szerintem imád engedelmes kislánynak lenni. – ennyit mondtak, semmi többet. Várta még valami történni fog, de úgy látszik, megelégelték a dolgot. Laura beletemetkezett egy nagy halom harisnyába és tartóba, hogy megfelelőt találjon nekem. Végül egy fekete átlátszó darabot választott. Olyan szexisnek éreztem benne, mint még soha. Ismét végigmértem magamat a tükörben. Egyre inkább beizgultam, ahogy illegettem magamat. Éreztem, az ágyékom szinte izzik, és láttam a tükörben, ahogy ölem méze meg-megcsillan a puncim vágatában. Végül is a szoba közepére utasítottak. Lábaim kissé terpeszben, kezeim összekulcsolva a fejem mögött. Azt mondták, maradjak ebben a pozícióban. – Most felteszünk pár kérdést. – szólt Anya – és azt akarom, hogy válaszolj őszintén és részletesen! Lélegzetem felgyorsult, szívem a torkomban – Rendben. – válaszoltam. – Először is, … – kezdte Laura – … mikor maszturbáltál először? – Kb. 2 évvel ezelőtt. – ismét elvörösödtem, ahogy elsuttogtam a választ. – Milyen gyakran maszturbálsz? – jött a kérés Anyától. – Majdnem minden nap. – feleltem bizonytalanul. – Dugtál már fel magadnak, dolgokat? – kérdezett újra Laura. Lassan soroltam: az ujjaim; egy fésű nyelét; egy hosszú nyakú üveget és egy kisebb uborkát. – Bedugtad az ujjadat valaha a fenekedbe? – Megrökönyödve néztem Anyámra. Alig tudta kinyögni a választ: – I… I… Igen. Mindketten elmosolyodtak. – Milyen tárgyak voltak a fenekedben? Elhaló hangon soroltam, hogy: az ujjaim; egy fogkefe nyele; és egy rúzs tokja volt már a fenekemben. – Azt hiszem ezeknél sokkal jobbat tudunk! – mosolygott Laura rejtélyesen. A kérdezősködés tovább folyt. Elmondtam minden intim dolgot, amit valaha tettem. Azt is elmondtam, hogy egy barátom – Bobby -, majdnem elvette a szüzességemet a strandon. Mire végeztek minden kérdésükkel, egy nagy nullának éreztem magamat, ugyanakkor még életében nem voltam ennyire izgatott. Laura nemsokára egy kis dobozzal tért vissza, miután rövid időre kiment a szobából. Még mindig ugyanúgy állt, ahogy meghagyták: terpeszben, kezeim összekulcsolva a fejem mögött. Laura kinyitotta a dobozt majd odahajolt Anyához és súgott valamit a fülébe. Anya elmosolyodott és bólintott. – Fordulj meg drágám! Hajolj le, és érintsd meg a lábujjaidat! – fordult felém Laura. – Laura most ad neked egy kis ajándékot! – hallottam anya hangját. Engedelmeskedtem, és csak reméltem, hogy az ajándék nem egy újabb fenekelés lesz. Láttam, hogy Laura kivesz valamit a dobozból, valami kenőcsöt ráken, ahogy hátranéztem a lábaim között. Ahogy Laura felém fordult láthatóvá vált, hogy az a ‘valami’ egy műanyag vibrátor, ami csúszósnak tűnt a rákent anyagtól. Éreztem, amint kezei finoman széthúzzák a fenekem, a hideg érintést éreztem a seggem lukán. Elakadt a lélegzetem, ahogy finoman de határozottan a testembe hatolt a vibrátor. Már lihegtem, mire Laura – végre – enyhített a nyomáson és a „dugó” a helyére került. Laura valószínűleg észrevette, hogy mindkét lukam izgatott. Laura otthagyott a szoba közepén, és leült. A fantasztikus érzéstől a fenekemben már minden ízemben remegtem. Érezte, ahogy lucskom csordogál végigfolyva combjaim belső felén. – És most? – kérdezte Anyja mély búgó hangon – Szeretnél végre elélvezni? Csak bólintani tudtam. Halkan nyöszörögtem az izgatottságtól. Bármit megtettem volna, csak végre elélvezhessek. – Akkor kérd Laurát, hogy engedje meg neked! Kérlek Laura, hagyj elélvezni! – fordultam Laurához. – Rendben van. Lássuk, hogy tudsz elmenni. – mosolygott rám – Játssz magaddal! Leengedtem a kezeimet a már lucskos puncimhoz. Ujjaim maguktól találtak rá a az izgalomtól kemény, miniatűr farokként előremeredő csiklómra. Már olyan közel jártam az orgazmushos, hogy alig kellet magamhoz érnem máris elmentem. Az érzés mélyen az ágyékomban indult. A hasam vonaglott a gyönyörtől, a feneke összeszorult a vibrátor körül. Füleim csengtek és térdre rogytam, ahogy a gyönyör újabb hullámai ostromolták testem. Mindegyik csúcs összerántotta fenekem a vibrátor körül, ami újabb és újabb orgazmust eredményezett. Mintha távolból hallottam volna magamat, amint kiabálok és sikoltozom a kéj hullámai között vergődve. Eltartott néhány percig, mire teljesen kielégültem és valamelyest lenyugodtam. Izzadt testem teljesen kimerült. Felnézve láttam, hogy mindkettejük szoknyája felhúzva. Látszott is elélveztek. Segítettek talpra állnom, és felöltöznöm. Lenéztem és megkérdeztem kivehetem-e már a vibrátort. – Nem – Kedves -, hazáig benned lesz. A barátod már vár rád otthon. Éreztem, amint borzongás fut át arcomon, ahogy belegondoltam, vajon még milyen kalandok várhatnak rám otthon….

A saját növérem izgatott a legjobban

Ezen a nyáron Renáta, néhány héttel hamarabb jött haza a Franciaországból. Most már két éve kint tanul ösztöndíjasként. Renáta nálam három évvel öregebb. Ritkán járt haza, mindig csak a nagy sátoros ünnepeken láttam őt. Ilyenkor mindig beleszerelmesedtem és nagyon szépnek láttam őt.

Úgy adódott, hogy most én mentem ki érte a repülőtérre. Sokszor mesélt nekem a kinti szex szokásairól. Most is azzal kezdte, hogy mielőtt elindult, a kinti koleszban a Tabu szobában hogyan elégített ki szájjal egy srácot 2 perc alatt. A srác nem bírta és a hajába élvezett. Ahogy egyre jobban odafigyeltem arra mit mond, lassan el kezdtem játszadozni a gondolattal, mi lenne, ha velem is megtenné. Sok erotikus kép villant fel elöttem, a legtöbb inkább állatos témajú volt, de a mindegyik kép egyre jobban begerjesztett.

Este a saját ágyamban nem bírtam magammal, és fiú létemre elkezdtem magam simogatni, miközben arról álmodoztam, hogy a növéremmel vagyok és most én elégítem ki ŐT! Farkamon a bőrt lassan húzogatni kezdtem, de annyira fel voltam izgulva, hogy néhány húzás után megrázkódtam, és a belőlem feltörő ondóval arcon löttem magam. Hatalmas orgazmusom volt.

Másnap reggel elmentünk vásárolni a legközelebbi multiba, hogy megnézze, mi itthon az aktuális divat. Jókat beszélgettünk, újra szóbakerült a szex. Nem tágítottam és egy az egyben rákérdeztem, hogy megtenné-e velem és egy kutyával közösen is azt amit eddig csak kerülgettünk. Kissé habozva de huncut mosollyal az arcán rávágta hogy IGEN. Újra átfutott a testemen a jóleső borzongás, már tudtam a kérésem nem marad viszonzatlanul. Tovább beszélgettünk, elmeséltem neki az elöző esti maszturbálásomat, és azt is, hogy egész végig Ő járt a fejemben. Eközben csodálva néztem az arcát, és szemeit, amiből mindent ki tudtam olvasni. Csak annyit közölt velem, hogy a következő héten a szüleink elutaznak otthonról, igy kötetlenül lesz időnk mindenre. Addgira a négyéves Gunner nevü golden labradorunk is velünk lesz. Úgy gondoltam ez nagyon jó ötlet, és nem várhat sokáig a megvalósítás. A várakozás hete alatt sem tudtam megállni, hogy ne maszturbáljak és fantáziálgassak. Végre elérkezett az idő, a szüleink útnak indultak, és Gunnert is otthon hagyták.

Már vagy 2 órája elmentek, és én csak ott ültem a szobámban és vártam Renátát, mikor is megjelent egy üveg muskotályos borral és 2 pohárral a kezében. Reni és Én meg soha nem figyeltünk fel egymás szexuális vonzására, de úgy látszik ami késik az nem múlik. Reni csodálatosan nézett ki a kis mini tangájában, a lélegzetem is elállt, amikor megláttam a melleit szabadon melltartó nélkül. A farkam hamar jelét mutatta, hogy vonzalmam iránta nem csak testvéries. Mindketten éreztük a mámoritó érzést amit a bor és egymás közelsége okozott. Gunner is ott volt velünk a szobában. Igaz ő távolabb hemperedett le tőlünk. Reni felállt, és odalépett Gunnerhez. A óvatosan a lába közé nyúlt, megmarkolta péniszét, és elkezdte morzsolgatni. Úgylátszik nagy szaktudása lehetett a nővéremnek ebben, mert Gunner pár perc alatt harcképes állapotba került. Megkért jöjjek közelebb, és vegyem le a nadrágomat. Megtettem, ott álltam elötte meztelenül, és vártam a fejleményeket. Ekkor a másik kezevel megfogta merev farkamat és azt is lágyan verni kezdte. Mélyen felsóhajtottam, szememet becsuktam és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy a nővérem a farkam lassan a szájába veszi. A következő pillanatban már éreztem is a forró lehelletét a makkom körül. Farkamat élvezettel tola a szájába. Nyelvével pedig makkomon játszadozott, kezével pedig néha megszorította a farkam tövét. Nagyon kéjes érzés volt.

Majd hírtelen abba hagyta, és most Gunnerrel kezdte ugyanezt csinálni. Meglepődtem, hogy neki mekkora volt. Amiközben Reni neki csinálta, alkalmam nyilt látni, hogy hogyan nő Gunner farka egyre nagyobbra. A nővérem szájában már nem is fért el, így csak a hegyét vette a szájába. Egyik kezével Gunner farkán játszott, a másikkal pedig az enyémen.

Reni felállt, és átment a szobájába, de egy pillanat múlva meztelenül jött vissza, kezében egy pár zoknival. Azt mondta, hogy ez amiatt kell, hogy Gunner a lábával ne sértse fel a bőrét. Felhúzta Gunner lábára és engem pedig az ágy szélére fektetett. Talpam a földön, fenekem az ágy szélén volt. Reni rám feküdt, farkamat a fenekébe csúsztatta. Nagyon kéjes érzés volt, sokkal szűkebb mint amit eddig éreztem. Őrülten izgatott, úgy éreztem mindjárt végem van. Ekkor Gunner következett, rámászott Renire, és a farkát a hüvelyébe tette. Azt hittem abban a pillanatban végem lesz. De nem így történt, még bírtam pár percig. Ezalatt a rövid idő alatt fenomenális érzésben volt részem. Éreztem Gunnert amint egyre hevesebben löki a nővéremet. Aki minden egyes lökés következtében hatalmasakat sikoltott. És amikor én következtem a nővérem még néha rám is szorított. Nem bírtam sokáig, beleélveztem. Ebben a pillanatban érte el a nővérem is a csúcspontot, és egy hatalamas sikoly adta ezt tudtomra. Gunner még mozgott egy darabig, de Ő sem túl sokáig. Remegése adta tudtunkra, hogy neki is eljött a végpont.

Így feküdtünk egy darabig, kellemesen ringatóztunk. Jólesett. Majd a fürdőszobában egymást lemostuk.

Azóta egyszer sem csináltuk, de tudjuk mindketten, hogy ez a mi kapcsolatunkon sosem fog változtatni.

Kiskalapos és a tejszívó (anya fia szex)

Kiskalapos azon kapta magát, hogy megint rá gondol. Úgy tűnt, hogy ez egyre gyakrabban fordul elő. Tudta, ez helytelen és nem szabadna így gondolkodnia a saját édesanyjáról, de nem tudott semmit tenni. Minél inkább küzdött ellene, annál inkább felizgult. Az ágyára feküdt és bekapcsolta a TV-jét, hogy elterelje a gondolatait.
Pár perccel később úgy látszott, hogy beválik a dolog. Az egyik kedvenc műsorát nézve megszűntek piszkos gondolatai. Legalábbis addig, amíg meg nem hallotta a zuhanyzás hangját. Tovább nézte a TV-t, de már nem segített. Minden barátja ugratta, amiért ilyen csinos édesanyja van és mindenfélét mondtak hogy mit tennének vele. Azt viszont valószínűleg egyikük sem gondolta volna, hogy Kiskalapos maga is megtenné azokat a dolgokat.
A fiú keze önkéntelenül a távirányító felé nyúlt és lenyomta a némító gombot. Most már csak a víz hangja hallatszott a távolból. Elképzelte, ahogy végigfolyik a nő testén és a zaj egyre erősebb és erősebb lett az agyában. Nagy erőfeszítéssel kirántotta magát az álmodozásból. Az ajtóhoz lépett, hogy becsukja és megszüntesse a hangot. Ahogy a keze a kilincshez ért, megállt. A folyosón végignézve látta a fürdőszoba ajtaját. Nyitva volt. Nem tárva, csak pár centiméternyire. De elég egy gyors pillantáshoz.
Kiskalapos gyomra görcsbe ugrott a feszültségtől. Tényleg meg fogja lesni az édesanyját zuhanyzás közben? Az agya helyett a lába döntött. Mielőtt végiggondolhatta volna a lehetséges következményeket, azon vette észre magát, hogy a folyosón lopakodik. Még oda sem ért, de a pénisze már lüktetett. Végre látni fogja a testet, ami uralta fantáziálását az elmúlt hetekben. Egy örökkévalóságnak tűnt mire az ajtóhoz ért. Benézett és egy pillanaton belül teljes volt a merevedése. Merevebb volt, mint valaha. A látvány minden várakozását felülmúlta. A szíve olyan erősen vert, hogy szinte biztos volt benne, meghallja a nő, de nem így történt.
Az édesanyja kicsit tőle elfordulva csukott szemmel állt a zuhanyzóban. Hosszú barna haja nedvesen tapadt a hátára, miközben patakokban folyt végig rajta a víz. Egyszerűen gyönyörű volt. A fiú szemei a mellekre tapadtak és érezte, hogy alsónadrágját előváladék nedvesíti be. A halmok kicsit fehérebbek voltak a test többi részénél, de csodálatosan néztek ki. Kiskalapos testvére még csak most lett tizenkét hónapos és az anyjuk keble duzzadt a tejtől. A fiú mindig is szerette volna a szemét legeltetni a halmokon szoptatás közben és most itt voltak előtte. El sem hitte, hogy mekkorák és milyen barnák. Elképzelte, hogy a szájába veszi azokat a kiemelkedéseket és a gondolattól önkéntelenül megnyalta az ajkát.
Az édesanyja hirtelen megmozdult. Kiskalapos épp menekülőre fogta volna, de látta, hogy nincs rá oka. A nő lassan szappanozni kezdte magát, miközben elfordult és teljesen háttal állt a fiúnak. Kiskalapos  legszívesebben megmarkolta volna a kívánatos tomport, de ehelyett a nadrágjába nyúlt és masszírozni kezdte a hímtagját. Tovább nézte az édesanyját és azt kívánta magában, hogy bárcsak láthatná a punciját is. Mintha csak meghallotta volna a gondolatát a nő. Kicsit terpeszbe állt és előre hajolva a lábát kezdte lemosni. A kitárulkozása tökéletes volt. Kiskalapos mindig is tudni szerette volna, hogy borotvált vagy szőrös-e. Most megtudta. Szőrös volt, de a nő láthatóan nyírta. A magazinokban látott lányok nyílása csak egy szűk vágat szokott lenni, de az anyja szeméremajkai duzzadtan kiemelkedtek. A fiú becsukta a szemét és elképzelte, hogy a férfiassága a lenyűgöző hüvelybe csúszik.
Ebben a pillanatban elállt a víz. Kiskalapos szeme felpattant és kirántotta kezét a nadrágjából. Az anyja felé fordult. A fiú visszaugrott az ajtórésből és a lehető leggyorsabban és leghalkabban a szobájába ment. Bezárta maga mögött az ajtót és nagyot sóhajtott. A szíve zakatolt, a farka lüktetett. Megkönnyebbülésre vágyott, de azonnal. Az ágya alól előhúzott egy cipősdobozt. A tetején levő pornómagazint félredobta. Már régen nem is nézett az újságra a kincs miatt, ami alatta volt. Elővette a fekete bugyit. Az anyja bugyiját, amit két hete emelt el a szennyestartóból. A legszexisebbet és legnedvesebbet keresve átkutatta a kosarat, amíg az anyja a földszinten volt elfoglalva valamivel. Az orrához emelte és beszívta a nehéz illatott. Az édesanyja puncijának képe még a retináján volt. Verni kezdte a farkát. Elképzelte, hogy a hímtagja a nedves, duzzadt hüvelyben jár ki- és be. A bugyit a péniszéhez szorította és nem bírta tovább: vastag spermalöketeket küldött a fehérneműbe. Amikor végzett, lenézett arra amit csinált. A bugyi szinte csöpögött a fehér nedvtől. Kizárt dolog, hogy észrevétlenül vissza tudná csempészni a többi kimosandó közé. Az ágya mellé dobta a földre. Felhúzta a nadrágját és kikémlelt a folyosóra. A fürdőszoba szabadnak tűnt. Odarohant és elkezdett zuhanyozni. Amikor végzett megtörölközött, felöltözött és kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Az édesanyja épp akkor lépett ki a szobájából.
-Mit csinálsz? – kérdezte elhűlve Kiskalapos.
-Kihozom a szobádból a poharakat, ha már maguktól nem mennek a mosogatógépbe. – felelte a nő elmosolyodva és lement a lépcsőn.
Kiskalapos a szobájába rontott. A bugyi hála az égnek ott volt, ahol hagyta. Nem teljesen az ágy alatt, de majdnem. “Nem látszik. Biztosan nem vette észre, különben szólt volna.” – mondta magának.
A vacsora alatt az édesanyja a megszokottnak tűnt, de amikor egyszer Kiskalapos véletlenül felnézett rá, azt látta, hogy a nő kissé félrebillentett fejjel elgondolkodva nézi. A fiú azzal nyugtatta magát, hogy más lehet az ok. Az anyja nem hagyta volna szó nélkül a dolgot.
Vacsora után a nő ágyba tette a babát és a szokott fél órára felvonult a szobájába. Kiskalaposnak fogalma sem volt, hogy mit csinálhat ott, de mindig ellazultan jött elő. Most viszont már tíz perc múlva léptek közeledtek az ajtajához.
-Kiskalapos! – mondta a nő.
-Mi a baj?
-A tejleszívóm. A húgod nem eszik annyit amennyi tejem van és a fölösleget ezzel szívom le. De most csak kattant egyet és nem működik. És… – mondta az anyja, de zavartan elhalt a hangja. Azután erőt merítve remegő hangon, halkan folytatta -Sajnálom, de nem tudom mit tegyek. Nagyon feszít… Megpróbáltam kézzel, de nem megy. – mondta majd átkarolta a fiú vállát és zokogni kezdett.
A fiú érezte, hogy kezd megmerevedni. Mielőtt az anyja is észrevehette volna ezt, eltolta magától és megkérdezte:
-Tudok valahogyan segíteni?
-Igazából nem, csak a kétségbeesés miatt jöttem hozzád. Olyan duzzadt és fájdalmas…Tényleg nem tudom mit tehetnék.
A gondolat szinte egyszerre született meg a fejükben. Jason akarta, de nem tudta kimondani. Az anyja mélyen a szemébe nézett és megkérdezte:
-Kiskalapos..segítenél?
A fiú földbegyökerezett lábbal állt. Az agya azt üvöltötte, hogy “Igen! Segítek! Szárazra szívom azokat a gyönyörű halmokat!”, de csak egy erőtlen bólintás telt tőle.
Az anyja megfordult, a fiú pedig transzban követte vissza a hálószobájába. Egyikük sem szólt, mintha a szavak visszahozták volna a józan realitásukat. A nő lefeküdt az ágyra és jelezte a fiúnak, hogy feküdjön mellé. Félrenézett, mintha szégyellt volna Kiskalapos szemébe nézni, mintha szégyellte volna azt, amiről tudták, hogy meg fog történni. Lassan kigombolta a pizsamafelsőjét és az egyik oldalát félrehúzta. Kívánatosan fehérlett a jobb keble. Kiskalapos közelebb hajolva látta, hogy a mellbimbó merev és feszes és a végén apró fehér tejcsepp lóg. A fiú meg akarta fogni és szopni akarta, de képtelen volt megmozdulni. Az anyja ránézett, majd megfogta a fejét és gyengéden a mellére húzta. A fiú a szájába vette a mellbimbót. Egy darabig csak élvezte a nagyságát. Az arcának nyomódó forró kebel érzete leírhatatlan volt. Azután szopni kezdett. Az anyja ajkát alig hallható sóhaj hagyta el, ahogy megkönnyebbülve hátradőlt. Kiskalapos csak szopott és szopott. Élvezte a szájába spriccelő meleg tejet. Édesebb volt, mint gondolta volna, de fenséges volt. Amit viszont igazán élvezett, az maga a szopás volt. Azt csinálta, amiről nem is álmodta volna, hogy valaha tényleg megteszi. A farka felemelte az alvásra használt alsónadrágját. Meg akarta dugni a nőt, a szájába vagy a mellei közé akarta nyomni a hímtagját.
Egy idő után merészebbé vált. Az anyja zihálását hallva folytatta a szopást, de a nyelve hegyével simogatni kezdte a mellbimbó végét. A nő teste azonnal megfeszült. A mellbimbója még jobban megduzzadt, de nem mondott semmit. Ettől felbátorodva Kiskalapos nyelve folytatta a játékot. A nő egyszer csak eltolta a fejét. Félve attól, hogy átlépte a határt, a fiú képtelen volt a szemébe nézni.
-A másikkal is csinálnod kell. – mondta az anyja és hangja mélyebb és érzékibb volt a szokásosnál.
Kiskalapos elvigyorodott és áthelyezkedett. Eddig az anyja mellett feküdt, de most a combjai közé kellett kerülnie, hogy elérje a bal mellet. Az anyja közben levette a pizsamafelsőjét és kuncogva azt mondta:
-Úgyis láttad mindkettőt. Így kényelmesebb.
Kiskalapos szeme itta a látványt. Az anyja meztelen felsőtesttel feküdt előtte vörös szatén pizsamaalsóban. Lehajolt és szopni kezdte a másik mellet. A nő légzése egyre gyorsabbá vált. Eddig úgy tűnt, hogy egyre ellazultabb lesz, de most megfeszült. Kiskalapos hirtelen valami ismerőset érzett. Az anyja bugyijának illatát. De most a punciját érzi. Az édesanyja felizgult! A gondolat hatására majdnem szétrobbant a férfiassága. Gyorsabban kezdett szopni és nyalni, néha még a fogát is a mellbimbóhoz érintette. Ezzel együtt a nő is szaporábban kezdett lélegezni és az édes illat is erősebb lett. Kiskalapos önkéntelenül pozíciót váltott. A combját az anyja ágyékának nyomta. Pár percig egyikük sem mozdult és a fiú folytatta a szopást. Azután megmozdította a combját. Lassan, finoman a nő puncijának dörzsölte. Az anyja csípője ellenmozgásba kezdett.
A fiú gyorsított a mozgásán és a nő is ezt tette. Kiskalapos felnyúlt és gyengéden megszorította a másik mellet. Az ujjával megsimogatta a mellbimbót. Az anyja hangosan felnyögött, minden korábbinál erősebben nyomta magát neki, majd elernyedt. Annak gondolatától, hogy éppen kielégítette az édesanyját, a fiú elvesztette az önuralmát. A farka a mozgás közben valamikor kiszabadult és most forró sperma lövellt belőle a nőre. Mindketten megmerevedtek, ahogy újabb és újabb löketek törtek elő. Az egyik még a mellet is elérte és lassan folyt le íves oldalán. Olyan volt mintha megtört volna valamilyen varázslat.
-Bocsáss meg kicsim! Ostoba ötlet volt. – motyogta zavarban az anya felkapva a pizsamafelsőt és eltakarva magát. – Tudtam, hogy rám gondolsz néha. Láttalak a fürdőszoba ajtajában és tudtam, hogy elvetted és használtad a bugyimat. – mondta.
Kiskalapos némán vörösödött a szégyentől.
-Semmi baj édes! Nem a te hibád! Természetes, hogy a te korodban minden nőhöz vonzódsz, még akár az édesanyádhoz is. Be kell vallanom, hogy egy kicsit hízelgőnek is találtam. De ez helytelen. Holnap megpróbálok egyedül boldogulni, hétfőn pedig veszek új pumpát.
Másnap mindketten úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Vacsora után az anyja elvonult a hálószobájába, de a fiú most már tudta, hogy mit csinál. Elképzelte ahogy ott ül és gyönyörű keblei mereven várják, hogy megszabaduljanak az édes nektártól. Bárcsak segíthette és kényeztethette volna!
Eltelt fél óra és a fiú tudta, hogy ezúttal nem lesz rá szükség. Ezért érte meglepetésként, amikor az anyja szólította:
-Kiskalapos? Borzasztóan sajnálom, de egyszerűen nem megy. Segítenél újra?
Kiskalapos zakatoló szívvel ment a nő hálószobája felé. Az anyja az ajtó előtt állt, és olyan volt, mint az előző nap: zavart, kétségbeesett és vad tekintetű.
-Ne aggódj anya! Segítek. – mondta a fiú a látványban gyönyörködve.
A nő megint lefeküdt és szabaddá tette a kebleit. Noha előző este már látta őket, Kiskalapos úgy bámult mintha először kerültek volna a szeme elé. A fiú eleve a nő combjai közé helyezkedett és szájába vette a jobb mellbimbót. Az anyja megint felsóhajtott és Kiskalapos érezhette az édes folyadékot a szájában. Pár perc szopás után felnézett és látta, hogy a nő transzban, csukott szemmel fekszik. Az anyja alig érezhetően mozgatni kezdte a csípőjét, noha a fiú az előző napi esemény miatt szégyenkezve igyekezte elkerülni, hogy hozzáérjen.
A legnagyobb döbbenet akkor érte, amikor látta, hogy a nő felnyúl a bal kezével és simogatni kezdi a saját szabad mellbimbóját. “Ezt ketten játszhatjuk”-gondolta és nadrágjából elővéve masszírozni kezdte a hímtagját, miközben nem hagyta abba a szopást. Pár perc múlva az anyja megérintette a vállát és érzékien azt mondta:
-Itt a másik ideje kicsim!
A nő lenézett az előtte meredező péniszre, de nem mondott többet, hanem csak a másik melléhez irányította a fiú fejét. Kiskalapos többé nem igyekezett tartani a távolságot. A farka hegye az édesanyja pizsamaalsójának nyomódott, amikor nekilátott a jobb mellbimbó szopásának. A nő felnyögött és újra mozgatni kezdte a csípőjét. Kiskalapos arra gondolt, hogy az anyjának tudnia kell, hogy ez most nem a combja, mint múlt éjjel, de nem szól semmit. Két ujjal megfogta és gyengéden összeszorította a bal mellbimbót. A jutalma egy kis kispriccelő tej lett, ami a hátán landolt és az anyja részéről egy újabb nyögés, ami az eddigiektől eltérően kicsit mélyebb volt. A fiú hirtelen kicsit Don Juan-nak érezte magát. Ezt mind ő csinálta. Ő izgatta fel ennyire az édesanyját. A vékony anyagon keresztül dörzsölni kezdte magát a nő puncijához, majd úgy kezdte magát előrenyomni, mintha a pizsamán keresztül be akarna hatolni.
-Uhh…Kiskalapos..azt hiszem ennyi elég. A maradékkal valószínűleg én is boldogulok. – zihálta a nő.
Kiskalaposabbahagyta szopást és az anyja szemébe nézett. Tudta, hogy most már semmi nem állítja meg. Lenyúlt és elkezdte letolni a pizsamaalsót a nőről. Az édesanyja nem mondott semmit csak nézte és a tekintetével könyörgött némán, hogy hagyja abba. A fiú előrecsúszott és hímvesszője hegye a nyílásnak nyomódott. A nő megmerevedett és felnyögött. A fiúban tudatosult, hogy mire készül. Be fogja csúsztatni a farkát a saját anyjába, aki félmeztelen ugyan és láthatóan ég a vágytól, de mégiscsak az anyja. Megálltak és tovább nézték egymást. Azután Kiskalapos nem bírta tovább. Egy lágy lökéssel becsúszott a hüvelybe. A nő szeme tágra nyílt, mintha nem hinné el, hogy a fiú tényleg megteszi, de továbbra sem szólt. Kiskalapos előre-hátra kezdett mozogni. El sem hitte, hogy a punci ilyen nedves lesz és így fogja szorítani teljes hosszában.
-Kiskalapos!… Nem szabadna…ohh istenem! – nyögte az anyja és nekilökte a csípőjét.
A fiú érezte, hogy közel az orgazmusa.
-El fogok élvezni anya! – suttogta a nő fülébe és gyorsított a mozgásán.
-Igen! Tedd meg! – nyögte a nő mindent feladva.
Amikor a fiú elélvezett, az anyja felkiáltott, megragadta és megszorította a melleit. Kiskalapos arcára tej fröccsent. Az elernyedés után a fiú kihúzta magát és erőtlenül az oldalára fordulva az anyja mellé feküdt. A nő ránézett, majd megfogta a férfiasságát és azt mondta:
-Valamit nekem is tennem kell. Ezt meg kell tisztítani.
Vad fénnyel a szemében a száját a hímtag felé közelítette.