Sziasztok ! Rólam annyit érdemes tudni hogy Alexandritnak hívnak és 16 éves vagyok , és van egy bátyám akit Balázsnak hívnak és 18 éves lehet el fogult vagyok de nagyon helyes sötétbarna haj kékeszöld szem kidolgozott test és olyan 1,80 van magas . Sokszor haljuk anyáéktól hogy szinte olyanok vagyunk mint az ikrek mint külsőre mint belsőre . Jelenleg nincs barátnője pedig oda vannak a csajok érte és nekem sincs barátom ,azt hiszem ennyi elégis az ismertetőből és térjünk a lényegre . Hét vége volt azt hiszem szombat reggel olyan 7 órakkor ébredtem fel ami rám nem jellemző ,ő már fent volt és lent a nappaliba nézte a tv ét . Mikor lementem közölte velem hogy anyáék elmentek 1 hétre kettesben ,úgy hogy egész héten a miénk a ház ,engem ez nem igazán érdekelt mert fáradt voltam és ballábbal keltem .Aztán hirtelen eszembe jutott hogy találkozóm van egy fiúval persze semmi extra a részemről csak egy tali mert szimpi volt a srác , olyan 15 perc mulva már kész is voltam . A bátyám csak meredező szemmel nézte hogy most mit is csinálok persze megis kérdezte hogy hova indulok mondtam neki hogy egy fiuval talim lesz . Ő erre el kezdett apáskodni felettem és azt mondta hogy 8 ra itthon engem persze dühített de siettem úgy hogy nem érdekelt . Majd oda értem a talira és minden rendbenis ment a sráccal mind addig amíg meg nem kérdezte hogy nem szopnám e le ? Én persze röktön nemet mondtam és ott hagytam , persze egy kicsit meg is íjedtem alakúlhatott volna ugye máshogyis … Aztán már olyan 5 órára otthon is voltam , és be mentem a szobámba , majd nyögő hangokra letrem figyelmes a bátyám szobájából, és arra gondoltam hogy meg kéne lesnem csak a kiváncsiság kedvéért aztán kicsit ki nyitottam a szoba ajtaját csak résnyire , a látvány viszont nagyon felizgitott eszméletlenűl verte a faszát én viszont már teljesen nedves voltam , utána bementem a szobámba és masztizni kezdtem mikor a csúcsra értem egy nagyot fel nyögtem amit jól lehetett hallani , amikor vissza öltöztem volna fel a tesómat láttam az ajtóban álló farokkal mikor meg láttam le dermettem és egyben izgalomba is jöttem a farkától de továbbra is csak néztük egymást . Ezután ő oda ült mellém és hirtelen meg csókolt én persze viszonoztam ő el kezdte tépni rólam a ruhát ês énis elkezdtem őt vetkőztetni egyikőnkön sem volt már egy darab ruhasem egyre kéjesebbek lettünk és ő el kezdett simogatni a melbimbómat nyalogatta ettől teljesen lázba hozott majd el kezdett egyre lejjebb haladni és a csiklómat kezdte izgatni nyalta ês közben újjazott is már majdnem a csúcsra értem mikor abba hagyta. Majd át ment a szobájába és hozott egy óvszert felhúzta még egy kicsit izgatta a pinámat majd belém dugta azt a méretes farkát mind a ketten kéjesen nyögtünk minél hangosabban nyögtem ő annál jobban verte belém a faszát ,aztán jött a várva várt pillanat minda ketten szinte már ordítottunk az extázistól .Olyan izgalomba voltunk mind a ketten hogy még azt is elfelejtettük hogy szüz voltam még , utána pihentünk egy kicsit és folytattuk egészen reggelig ……..És onnantól kezdve a hét végéig amig anyáék haza nem értek azóta sem tudta meg senki csak azok akik majd olvassák….. Ja és azóta is előszerettel kényeztessük egymást…
Címke: családi_szex
Családi viszonyok
Az előző részben leirtam hogy sexeltem a nővérem két gyerekével.most folytatnom a perverz kalandomat Velük meg a szüleikkel.
Egy szép tavaszi napon gondoltam meglepem a nővéreméket egy kis ajándékkal.Befizettem őt és a férjét egy egy hetes nyaralásra Siófokon.Direkt csak őket.A gyerekekkel más tervem volt.Bejelentés nélkül mentem át hozzájuk és váratlan meglepetés ért.Halkan mentem be ők ezt nem vették észre.Minden a nappaliban voltak.Meg álltam észrevétlenül és figyeltem őket.Zsófika éppen a nővérem punciját öklözte,Tomika meg az Apja farkát szoptam.Éresztem ahogy dudorodik a férfiasságom a szűk farmerban ezért elő kellett vennem mivel igen csak kényelmetlen volt.A nővérem hangos nyögések közepette elélvezett meg a sógorom is mivel Tomika a száját törölgette.Gondoltam itt vége is lesz az aktusnak,de tevettem.Partnert csereltek,nővérem szopta a kisfia kukiját amire az igencsak elkezdett ágaskodni.Elfeküdt az ágyon a nővérem(Ildi)fölé guggolt és elkezdte nyalatni a punciját.Tomika ugy nyalta mint a fagyit.Ildi kellőképpen bevolt indulva már picit beleült a kissrác fütyijébe de a tág pinájának ez nem volt elég szolt a férjének (Zsolt)hogy ő bassza meg de jo alaposan.Helyet cseréltek.Ildi rá ült a férje farkára Tomikát meg utasította hogy ő meg dugja a seggébe apró kis kukiját és élveztem el ott.Zsolt a punciját dugta a fia meg a fenékét.Hogy a kislány se maradjon ki a jóból Ildi maga elé állította és kinyalta a kispunciját.Ez annyira beinditott hogy amire ők mind a négyen elélveztek addigra én már háromszor vertem ki a farkam.Hangtalanul kiosontam a házból vártam fél órát és vissza mentem addigra mindenki fel volt öltözve,nem látszott semmi abbol ami nemrég történt náluk.folyt.köv.
Családban marad IV. rész
Itt maradt a két roma kamaszfiúval ebben az alig nagyobb víkendháznál. Örökké meztelenül mászkált a fiaival együtt, akik, már színte természetesnek vették anyjuk meztelenségét. De, nagyon jól tudta, hogy elérkezik az az idő, amikor már nem mint anyára, hanem mint nőre néznek. Egyik alkalommal, mikor kicsi többet ittak, előjött a szó a szexről. Legfőképpen azt ecsetelte az anyjuk, hogy mostanában megszaporodtak a szilikonos nők, pedig a természetesnél nincs jobb. És, hogy ezt bizonyítsa, megfogta a melleit, a fiai felé”rázta”őket, úgy mondta;látjátok?!ezek nem műk!!Ha nem hiszitek, fogjátok csak meg!Ezzel, a nagyobbik fiához közeledett, aki eleinte óvatosan nyúlt anyja melleihez, de mive az nemszólt semmit, bátrabban”csöcsörészte. Egymással szembe álltak, a fiú egyre jobban élvezte, hogy ilyen, kimondottan jó melleket markolászhat. Dörgőlgette a mellbimbót, kiváncsi vólt, hogy igaz-e, hogy némelyik nőt színte el lehet élveztetni a mellbimbó dörgölésével. Mivel, anyja még mindig nem szólt semmit, bátrabb lett, és lenyúlt a lábaközé. Az, még mindig nem szólt semmit, és hagyta, hogy fia bedugja az ujját. Talán még egy kicsit a lábait is széttette, hogy jobban hozzáférhessen. Majd egy hírtelen mozdulattal eltólta magától a fiát és megkérdezte. Na, remélem meggyőződtél róla, hogy mindenhol természetes vagyok. Majd, a kisebbik fiához fordult, mintegy neki is felkínálkozva.
Te is megakarsz róla győződni?!Na, nem bánom, gyere.
Az, látva, hogy a bátyjának is hagyta, hadd”élvezkedjen”rajta, már bátrabb vólt, és az egyik kezével a mellit símogatta, a másik kezével a pináját”dőrgölte”és igyekezett minnél jobban benyúlni, és izgatni az anyját. Az, színte kéjesen nyögött fel, és minél jobban szétrakta a lábát, hogy fia, mindjobban hozzáférhessen. Egyik fiúról a másikra nézett, mosolyogva vette tudomásúl, hogy azok himvesszeje meredezik, a nagyobbik fiának féligmár a makkja is látszott.
Csak nem, megakarjátok baszni anyátokat?
Miért ne!!Egy jó kis kefélést szeríntem te sem utasítanál el.
A kisebbik fiú, még mindig az anyjában”turkált”, érezte a kéj nedveit, az hagyta, hogy fia gyengéden lefektesse, majd beléhatoljon. A fiatal fasz ügyesen mozgott az anyjában, aki csak arra tudott gondolni, hogy már igencsak régen baszták meg, élvezte amint fia”döngeti”A másik fíú várta, hogy mikor kerül rá sor, anyja tisztában volt vele, megfogta a fia faszát, húzogatta rajta a bőrt, élvezettel nézte, amint a makk ki-be”járkál”. Az nem bírta sokáig, egy hatalmasat élvezett, tele spriccelve anyja arcát, aki mindezt természetsnek vette, és érezte amint a másik fia telepumpálja a gecijével.
Remélem, megvagytok elégedve-dűlt hátra-. Legközelebb, szeretnék én is elélvezni, ha nem bánjátok. Úgy vettem észre, van gyakorlatotok a sexbe.
Gondolom, van barátnőtök, akivel rendszeresen keféltek.
Jelen pillanatban csak neki van-mutatotta bátyjára a kisebbik-.
És, milyen?!Helyes?sexi?aranyos?
Nem tudom, személyesen még nem láttam, csak képről ismerem, azon eléggé jól néz ki, de látszik, hogy titokban készűlt a kép róla.
Ezt, nem értem. hogy-hogy titokban?
Szeríntem, mikor a zuhanyzásból jött, akkor készítette róla.
A másik fiához fordúlt, akinek még állt a fasza, deegyáltalán nem zavartatta már magát Anyja előtt, aki újra a kezébe vette a faszát és húzogatása közben kérdezte;nekem is megmutatod azt a képet?
Nincs azon mit nézni!Az öcsi is csak véletlenül látta, az asztalon hagytam a telefonomat, pont akkor hívott, és a meztelen képe jelezte, hogy ő hív. De, a hívó képet már letöröltem, nehogy más is lássa, nagyon szégyenlős.
De azért nekem megmutatod. Közben egyre jobban húzogatta bőrt, látta, hogy a fia már közel jár az elélvezéshez, ezért az újját rátette a fallosz végére, kissé óvatosan nyomva annak végét, így késleltetve az elélvezést. Magasba spriccált a geci, Anyja, még azzal is”kitolta”az élvezetet, hogy színte amennyire csak lehetett hátrahúzta a bőrt, A fia ezt nagyon élvezte, bár kissé fájdalmas vólt, de annyira jó vólt, hogy nem is törődött a kis fájdalommal. Anyja, büszkén nézte a”munkáját”, húzott még egy párat rajta, majd a gecitől ragacsos kezét, a közelben lévő törűlközöbe törölte. A fia megmutatta a telefont, pontosabban a nem valami jól sikerült képet a barátnőjéről. Valóban jól kivehető vólt, hogy nem igazán jól sikerült a felvétel, de azért jól látszott, hogy jó alakú sexi csaj.
Nem mondom, elég helyes. Baszni szeret?
De, Anya?!Mégcsak nemrégen vettem el a szűzességét, még csak most tanulja a sexet. De szerintem, hamar belefog jönni.
És te?-fordúlt a kisebbik fiához-. Neked, hogy tetszik a bátyád csaja?
Nem rossz, lehetne vele mit kezdeni.
Aha. Vagyis, megbasznád. Hallod mit mond az öcséd?Szívesen megdugná a csajodat. Megengednéd neki?
Csak álmodozzon. Egyenlőre még én kurogatom.
A kisebbik fiú, újra elkezdte az Anyját símogatni, az hanyatt feküdt, amennyre csak tudta száthúzta a pináját, élvezte, hogy a fia”ügyködik”benne, nézegeti, nézi, hogy valamikor honnan bújt ki, már színte csuklóig bennejárt, Anyja, kéjesen nyögdécselt, közel járt a csúcshoz, mikor a fia váratlanul megkérdezte;
Anya, téged már egy jó páran megbasztak ugye?!
Ez, most hogyjön ide?!Szeríntem most ne ezzel foglalkozz, inkább élveztess el.
Az kivette Anyjából a kezét, újra berakta neki”döngette”az anyját, aki nagyot élvezett, és örömmel vette tudomásúl, hogy fia újra beleélvezett.
Pár hónap múlva, egy nagyon meleg nyári napon, a nagyobbik fiú elhozta a lányt.
Valóban nagyon szép, sexi vólt. Az Anya, mindjárt mondta, hogy tegezze nyugodtan, helyezze magát kényelembe, ő is ezt teszi. Azzal, nem zavartatva magát, lekapta a felsőt, és úgy félmeztelenül nekiállt tésztát gyúrni.
A lány kissé zavarban vólt, amikor meglátta az érett melleket, és kissé fúrcsálta, hogy az Anya, a fiai előtt így meztelenkedik, akár az alsót is levehetné, mert az színte semmit nem takar.
Ő, csak bikinire vetkőzött, kissé zavarban volt, mikor a barátja-aki az öccsével kint sörözött-Anyja végigmérte.
Ugyan már, ne legyél szégyenlős, vedd le nyugodtan a felsőd, ami szép, nem kell rejtegetni. Látod, én sem szégyenlem. Na várj, segítek.
Azzal kikötötte a bikini felsőt, színte lekapta róla, láthatóvá téve a gyönyörü melleket, amiket egy ártatlannak tűnő mozdulattal igyekezett eltakarni, önkéntelenül is a fiúkra nézett, akik háttal űlve sörözgettek, és beszélgettek, ügyet sem vetve rájuk.
Velük netörődj!Láttak már egy pár meztelen nőt, úgyhogy neszégyeld magad.
Félénken lecsúsztatta a kezét, nekiállt segíteni tésztát gyúrni. Belemelegedtek a beszélgetésbe, alig vették észre, hogy a kisebbik fiú bejőtt sörért.
A lány, ösztönösen magaelé kapta a kezét, így próbálva eltakarni a melleit.
Nyugi. Már láttam őket mikor bejöttem, úgyhogy nyugodtan leteheted a kezed.
Egyébként jó melleid vannak.
Naugye. Mondtam, hogy nem kell szégyenlősködni. Elvégre a barátod öccse.
Este, mikor ment ki vécére, az egyik ajtó, ami előtt elment, kissé nyitva vólt, és nyögések hallatszottak ki. Belesett, és elcsodálkozott. A kisebbik fiú, épp az Anyját kefélte, aki láthatólag ezt nagyon élvezte. Mindezt elmesélte a barátjának, akit ez egyáltalán nem lepett meg. Na és. Én is megbasztam már anyámat, nincs abban semmi. Ne irígykedj, kis kíváncsi.
Egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Nemtudom mít szólnál hozzá, ha az öcséddel kefélnék.
Lehet, hogy semmit. Családban marad.
Másnap ahogy a kertbe ment, látta, hogy jövendőbeli anyósa, teljesen meztelenül napozik, mellette a fiai söröznek. Mikor odaért, gondolt egy merészet, meztelenre vetkőzött, és ő is kifeküdt napozni. Arra gondolt, amit az éjjel mondott neki a párja, így egyáltalán nem zavarta, hogy a fiúja öccse végigméri, majd kissé elidőz a borotvált pináján. Természetesen a barátja is észrevette ezt, de egyáltalán nem zavartatva magát, melléje térdelt és a pinájára tette a kezét. Szép pinája van, mi?!Ezt nézd!Kissé széthúzta, majd belenyúlt, és azújjait ki-be húzógatva izgatta.
Az öccsére nézett, és megkérdezte;na, megbasznád?
A lány, csak nevetve mondta;hát, esküszöm, te nem vagy nórmális.
Miért?Basszatok egyet, megengedem. Gyere, már bemelegítettem.
Tényleg azt akarod, hogy lefeküdjek az öcséddel?!
Azt. Szeretném nézni, ahogy keféltek.
Perverz. Na, gyere, legyen meg az öröme. Azzal szétrakta a lábát, felkínálva magát a jövendő sógorának. Az, színte örömmel fogadta a felkérést igyekezett minél jobban beléhatolni. A lány nagyokat síkongatott, igy jelezve, hogy elélvezett, Ő nem akart beleélvezni, a hasára élvezett, amit a lány szétkent a testén.
Annyira belejöttek ezekbe a szeretkezésekbe, hogy színte mindennaposak vóltak, leggyakrabban négyesben csínálták.
Családi örömök
Egyszer haza érve láttam hogy nálunk áll a nővérem kocsija.Bementem és láttam ahogy a barátommal csokolózik.Így a barátom-én szeretem a nővéred de téged is.Én ebbe nagy nehezen bele nyugodtam.Ki is találtunk egy játékot ami szerint egy kalapba berakunk több porno nevét és amit kihúzunk azt játszunk el.Most pont egy nőgyógyászost játszottunk el.Pont én lettem a páciens a barátom az orvos a nővérem a nővér.A pasimnak volt egy nődoki ismerőse tőle mindent beszerzett.El is jött az este bementem a szobába,ott várt a pasim dokinak öltözve.Először levetkőztem és az ágyra feküdtem.Elővette a síkosított és 3 lázmérőt.Egyet a számba egyet a fenekembe ás egyet a puncimba dugott ott fogta őket.Kivette őket majd belépet a nővérke.Egy nagy tasak vizzel egy beöntő készlettel és egy takaróval.Takaró az ágyra én a takaróra oldalt fordulva pasim bekente sikositóval a beöntő végét majd a nővérkének adta.Ő kegyetlenűl bedugta szinte már majdnem fájt.Fura érzés volt mikor a víz szét áradt bennem de egyszer csak érzem menni kell wcre.Mikor már vissza jöttem elő volt készitve egy spriccel egy lavor és csomó kispárna.Én lefeküdtem az ágy széléhez fel rakva a kispárnákra a lábam a lavor alattam.Jött a doki és a spriccelrel a puncimba spriccelt egy kis vizet ami azonnal ki folyt a lavorba.Utána hátrébb mentem az ágyon ugyanúgy fel rakott lábakkal .A pasim oda állt és elkezdett újjazni mintha csak vizsgálna,addig a nővérem megjegyzem nem volt rajta bugyi.Felém gugolt és felhúzta a sexi nővérke szoknyáját én meg elkeztem nyalni.Innentől lesz nagyobb része a sexnek. most a sővérem miután szét nyaltam fel vett egy mű faszt.azzal kezdte el dugni irtó keményen a puncimat a pasim oda jött és a számba dugta a farkát.mikor már szét szoptam akkor kutyapózba állított és a fenekembe dugta a nagy farkát.A nővérem előttem feküdt és nyaltam.Majd cseréltünk a nővéremmel őt dugták engem meg ő nyalt.mikor a vége fele jártunk a pasim bele élvezett én meg elkeztem ki nyalni a pasim gecijét a nővérem puncijából.Folytatás még volt
Zsaklinka és apu – roma szex történet
Feleségemmel az évek során megromlott a viszonyom. Egy szem lányunk, Zsaklinka miatt maradtunk együtt. Nem voltunk haragban, inkább csak megtűrtük egymást. Zsaklinka gimis korára a feleségemmel eljutottunk addig, hogy mér nem feküdtünk le. Hiányom volt. Egy kis kaland hiányzott nekem. Sokat maszturbáltam, de az nem volt az igazi. Egyszer véletlen megláttam Zsaklint a fürdőben, meztelenül. 13 éves lehetett. Friss puncijára néztem illetve kerek fiatal gyönyörű melleire és azonnal merev lettem. Aznap este rágondolva maszturbáltam és sikerült szinte teljesen elmennem. Utána is sokat rágondolva elégítettem ki magamat. Egy idő után úgy éreztem nekem kevés ha rágondolok. Új szintre emeltem a dolgot. Néha este besurrantam a szobába és néztem alvás közben, és vertem rá a farkamat. Egy nyári napon pedig megtörtént minden vágyam. Zsaklin aludt, én pedig bementem a szobájába. Törölköző volt rajtam. Meleg volt és Zsaklin egy bugyiban illetve egy lenge pólóban aludt, a takaró csak a hátán egy csíkban futott rajta végig. Leültem az ágya melletti székre és a mesés látványra verni kezdtem. Annyira beindított a látványa hogy a fenekét masszírozni kezdtem. Ettől csak még jobban merevedtem. Punciját is simogattam és nedvesedett is rendesen. Kényelmes terpeszben volt a lába, könnyen odafértem a kezemmel. Finoman simogattam körkörösen finom punciját, másik kezemmel magamnak vertem. Nem gondolkodtam és hirtelen felállva a helyemről rátápászkodtam az ágyra és a puncijához dörgöltem a farkamat. A friss nedvét szétkenve a farkamon csak beindított. A lyukához tettem a farkamat és megfordult a fejembe, hogy betolom, de nem lenne fair vele szembe, így visszaültem és hirtelen Zsaklin felébredt, álmosan rám nézett. – Apa? – kérdezte halkan. – Tessék kicsim – mondtam és nem takartam magam, hanem a farkam húzogatásán csak lassítottam. – Mennyi az idő? Megválaszoltam, majd mondtam neki hogy aludjon még, mire ő visszaaludt és a takarót félretette. Újra kezelésbe vettem a kis punciját és most nem csak simogattam, hanem egy ujjamat be is toltam. Izgattam őt is és magamat is, majd megtörtént amire nem számítottam. Lányom felkelt és szemembe nézett. Kezem a punciján. Elmosolyodott és átvette a farkam verését, egy „felizgatsz és nem hagysz aludni apa” mondattal. Mellé ültem az ágyra és a finom kezecskéi között a farkam teljes felizgult állapotába került. Ledöntöttem Zsaklint az ágyra a szép lábait széjjel tettem és csókolgatni kezdtem a kis borostás punciját. Ő csak lihegett, halkan nyögött az élvezettől. Kezemmel a póló alatt a melleit masszíroztam, bimbóit morzsoltam. Mikor kellőképpen felizgult ő is feltápászkodtam felé, és a puncijához dörgöltem a farkamat, majd vágyakozva kérdőn ránéztem. – Akarod, hogy apuci betolja neked? – kérdeztem felizgultan. – Igen – csillogott a szeme. Az én drága Zsaklinkám szeme vágyakozóan nézett rám. Ezért nagyon finoman, óvatosan, ügyelve rá betoltam. Lassan ütemesen húzogattam ki be, majd egyre gyorsabban. Zsaklin csak lihegett, aztán hangosabban nyögött. Igyekeztem csitítani, nehogy anyuja meghallja, habár a szobája a folyosó másik végén volt, azért nem akartam nagy balhét. Felizgatott, hogy a lányom élvezi a farkamat. Nagyon profin sikerült belecsusszannom. Éreztem, hogy el fogok menni és ráhajolva a fülébe súgtam: – Fanni, apa beléd élvezhet? – Szeretném érezni – harapta meg a fülemet finoman. Az én kislányom igazi profiként viselkedett ahogy beleélveztem. Utána még tömtem rajta párat, segítve neki is elélvezni. Ezután megpuszilva megköszöntem neki és kimentem a szobából, de ő utánam jött. Nem tudtam mit akarhat tőlem. Hirtelen megölelt.
Az én ringyó keresztanyám
Anya, apa jó ajánlatot kaptak külföldről, és egy évig a keresztanyámék fia lettem. Eddig is összejártunk, és mindig izgatott a jelenléte…nagyon bírtam őt.
Szabadszájú, ami neki jól állt.(esténként ha rágondoltam, nekem is…)
Két hónap alatt mindenben szót értettünk, minden olyan mintha otthon lennék!
Nehogy keresztanyuzz, Juci vagyok, érted? Ezt pecsételjük meg, és kaptam egy puszit, de ahogy átölelt, félig a számra sikerült. Hát ez ilyen lett, és nevetett!
Csókolóztál már, úgy igazán? Nem, nyögtem nehezen, csak a suliban a lányokkal… nyálaztuk egymást. Juci a szemembe nézett, ott csak nyálaztátok egymást, majd én megtanítalak, jó lesz? és nevetett, de máris a számra hajolt. Nyisd ki, és először éreztem a számban egy nő nyelvét. Szólni se bírtam, ő csak nevetett, megyek ebédet csinálni!
Juci anyámnál is lazább volt otthon, néha alig bírtam a farkammal, úgy járkált…
Leheletnyi hasig érő blúz, egy feszes short, vagy egy sejtelmes rövidségű trikó, meg
egy falat francia bugyi (később már az se), hát ennyiből állt az én ker…”Juci” anyukám! Persze nyár volt, sokat heverésztünk a kertben, állandóan beszélt és kérdezett. Naponta lekenette magát, már egészen rámszokott: intett, persze én imádtam csinálni a finom maszírozást, a kenegetést, mégiscsak egy nő volt a kezeim közt!
Azután jött az első gubanc is.
Maszírozás közben felállt a farkam ! Szent ég, ez nem igaz! Erre a vénséges nőre még feláll egy fiatal fiú farka? Boldoggá tettél! Gyere, ezért puszi jár, és lehúzott magához, a nyelve már a számban volt, és csókolóztunk. Jól megtanított! Tudod mit? Gatya le, érezni és látni akarom azt a fiatal kemény farkat, amikor maszírozol.
Pár nap múlva már nem szégyeltem magam, és eljött az idő amikor Juci átlépett egy
határt. (én biztos mem mertem volna) Gyere ide kis lovagom, és a kezébe vette a már
meredt farkamat! Így felizgattalak? Igen , de alig jött ki hang a számon, és
az a finom női kéz már fejte is a farkam. Csinálhatom? folytatta. Tudod hogy szép? Szeretni fogják a nők,
közbe lágyan a szájába vette, majd ki, újra be…ki.., és folytatta…Juci én ne… Juc.., de már telelőtem a száját. Jó volt kis lovagom? Ilyen fiatalon szép adag volt, jött a puszi, te is ismerkedj az ízeiddel!
Csinálta neked már valaki? Nem? Akkor szűz farkat szoptam… Pörögni kezdtek a dolgok.
Másnap már utasított csak becézz, simogass, mondta. Húzd le a bugyimat, és láthatsz pinát szemtől szembe, nem csak leselkedve!
Jó lesz? Nem kell válaszolnod, már látom, áll is a faszod..!
Lovagom, simogasd a lábaimat egy kicsit, közben hanyatt dobta magát. Ugye sokat beszélek, pedig érdekelne, volt már fiú a szádban? Kérdezhetem úgyis, szoptál már fiút? Juci, de hogy képzeled ? ne …. Szóval még nem szoptál, és jött az újabb könyörtelen kérdés: Akarod tudni közelebbről, milyen érzés is lehet, ha tele a szád? Tőlem megtudhatod, csináljuk?
Mellé ültem a heverőn, a lábát rámtette, és elkezdtem csókolgatni. Lejjebb, -utasított-, még… a talpam is nyalogasd. Jólesett neki, miközben égnek meredő farokkal becéztem.
A nagyujját elemelte a többitől, gyere kis lovagom szopogasd, ,csináld már…Tiszta és illatos volt a lába, és szopogatni kezdtem a nagyujját. Izgett-mozgott, szopjad csak, nagyon finom, Juci szereti ezt…Tudod? Tövig szopjad…
Tudod mit csinálok én most? Hát kefélem a szép fiatal szádat, szopjál csak lovagom…
Előbb vagy utóbb lesz a szádban egy igazi is…. Én tudom, hogy a fiúk is nagyon kíváncsiak egymásra…
Csináld…nagyon..jó..már lucskos vagyok, a többit is, a talpamra kérem a nyelved ! Egy idő után megmarkolta a hajam, és a szétdobott lába közé húzott,
gyerünk a nyelved…nyaljál már, gyorsan… gyere..és ráhúzott a pinájára.
Utánna amikor kinyitotta a szemét, első szava az volt: nincs mit szégyelned, te is túlestél az első pina nyalásodon. Gyere fölém, te következel, és máris a forró szájában voltam.
Cuppogva szopott, keze a fenekemen, miközben már a szája szélén folyt ki a magom. Jött a szokásos puszi.. neked is jár belőle!
Hűha, úgy látom egy kicsit zavarban vagy, .
Akkor most beszélgessünk egy kicsit, mert Juci nagyon kíváncsi nő, tudod? Szeretném hallani, eddig mi volt otthon a legizgalmasabb élményed? Mersz róla beszélni? Na gyerünk, mondd már, közben a bimbómat csavargatta.
Forduj ide, a mellét a kezébe fogva ráhúzott a bimbójára, szopizz egy kicsit kemény
faszú Lovagom…Tudom, ti is lazák vagytok otthon ( az egész családunk ilyen…),
de -keranyád- nagyon kíváncsi lenne…Válaszolsz? Bólintottam, mert a szám tele volt a mellével. Elengedett és kérdezett, meglested már anyád pináját?
Persze hogy láttam, ugyanúgy mint apám lengedező farkát is…a fürdöben, általában kefélés közben ( a fürdő a mániájuk )! Csak picit féltem, hogy meglátnak, mert közbe mindig vertem rájuk a pöcsömet…
Kicsim, és apád nem próbálkozott nálad soha? Á, nem! Biztos??….nekem elmondhatod. Juci, te nagyon kíváncsi vagy, Nagyon…
, és elkezdte lassan fejni a faszom.
Hát jó… Anya észrevette, hogy már többször próbáltam alánézegetni…
Persze lebuktam előtte, és legalább kétszer kiszúrta látta hogy felállt rá a farkam! És mit csinált?Segített rajtad?
Nem szólt semmit, ….de egyik este lefekvéskor apa bejött hozzám, és mondta, ugye tudod, nem szégyen ha a fiúknak feláll a fütyköse, csak jól kell tudnod becézni az igazi nagy élvezetért…
Ekkor mellém ült az ágyra, kigombolta a pizsamám sliccét …(már állt a farkam…) és megfogta. Sokat csinálod magadnak? Anyád kérte, segítsek neked megmutatni, hogy biztos jól csináld és nagyon élvezd, ha kényezteted magad…
Apa addig símogatta,huzogatta (nagyon jó volt..), amig lihegni kezdtem és telelőttem a kezét meg a hasamat.
Kifejte az utolsó cseppeket, felált, megsímította az arcom ímár igazi nagyfiú vagy..>, és otthagyott.
Ahogy kifelé utánna néztem, láttam anyu árnyékát az ajtóban. Végignézte ahogy apa kiverte a farkamat, „oktatási céllal”.
Reggel az ebédlőben leültem az asztalhoz…anya hozta a tányéromat, letette és megsímogatta a fejem…Jól esett este az apa keze? Leselkedtem ám, és tetszett amit láttam, mostantól már tényleg igazi nagyfiú vagy!
Soha többet nem beszéltünk róla! Apa sem, de ezekután anya ha lehet még ingerlőbben tett-vett és hajlongott a lakásban.
Hű-ha ez nem semmi volt, kuncogott Juci. Ezt eddig miért nem mesélted? Mi?
Tudod mi is szabadon élünk a saját lakásunkban, és az hogy most velünk vagy, nem változtat a szokásainkon semmit. Persze, szólj ha valami nem tetszik. Rendben? Igen? Igen.
A férjemről akarok veled beszélni…Hidd el, nekem is picit kínos, mint ahogy neked is az ilyesmik…
Kérdeznék valamit! Mióta itt vagy, esténként nem próbált rád nyitni, mesztelen látni a fürdőben, netán már „véletlen” hozzádért és megsímított? Nem, nem..Nekem elmondhatod, tőlem nem hallja vissza…
Azt sem tudja meg hogy most újra kinyalod a pinám. Gyere feljebb, hogy jól foghassam ezt a fiatal farkat, miközben lassan húzogatta. Ha tovább csinálnám, elélveznél rögtön…mi? Szeretnél a Juci kezétől elélvezni?
Megállt, elvette a kezét, és nyomott lefelé… Először újra kinyalod a pinám, mert
egész beléd szerelmesedett.. Nem is hiszed, hogy mennyire? Ugye szereted nyalni?
Megkezdődött egy újabb gyönyörrel fűszerezett csata, ahol a nyelvem a feneke felé is elkalandozott. Juci erre helyezni kezdte a fenekét a nyelvem felé..
Egy idő után elrántott a pinájától, gyere és basszál meg, de azonnal..gyere rögtön elélvezek.. Egy mozdulattal berakta a pinájába a faszom, és sóhajtozva, rángatózva a lábaival átkulcsolva feszített.., majd elernyedt. Én előbb elmentem, (hogy mikor azt nem tudom), teljesen kába voltam, nem is tudom hogy történt, de utánna láttam, a magom bőségesen folyt ki a szétrakott lábak közül.
Utánna jött az „ismert formula”: na, már mondhatod, elvesztetted a szüzességed is a keresztanyáddal. Hát ez már csak egy ilyen család! Az apja kiveri a fiának, míg anyuci begerjedve nézi, a keresztanyja megtanítja pinát nyalni, sőt a szüzessége is az övé!
Mit gondolsz, mi jöhet még, kérdezte Juci, és nagyokat kacarászott.
Az előbb nem fejeztem be, (mert a dugás az fontosabb). Folytatom, hogy miért kérdeztem rá a férjemre!
Köztünk 14 év van. Amikor házasodtunk, ő már tapasztalt férfi volt.
Rövid idő mulva egy rokoni esküvőn keresni kezdtem, és egy beugróban megláttam, ott játszott egy fiú farkával, és előtte térdelve szopogatta. Égtem… Húha..
Itthon bevallotta, megismerte a fiú szerelmet, és azóta bárhogy küzd ellene, néha csak elcsábul.
Valójában ő soha nem baszott meg senkit, és őt se, mert azt nem engedte. Az intézetben az egyik banda vezére volt, joga volt azt csinálni, amit ő akart..! Ő csak játszani szeret a fiúkkal, kiveri nekik, végig csókolja és leszopja őket!
Az ilyen beismerések többnyire nagy hancurba torkollottak, és ilyenkor éreztem
hogy hamarabb nedvesedek, az uram meg gyors gerjedelembe esve szétkefélte a pinámat! Egész jó esték voltak…
Nem tagadom kíváncsivá tett, , hogy megy a fiúk között 69ben, meg egyáltalán…kezdett izgatni a dolog!
Egyszer eljött az alkalom, .
Kikötöttem, csak akkor csinálhatja, ha megleshetem, mit csinálnak! Ha nem, akkor megyünk máshova…
Végre most nézhettem a férjemet egy fiúval mesztelenül, ahogy egymást símogatva elmerültek, szopogatva egymás bimbóit, húzogatva, és bekapkodva a farkukat, míg a férjem többször nyelves csókkal jutalmazta a fiú ügyködését,majd leért a pőcséhez, és jött a nyalogatás, a csókok, a golyók a szájába, és ezt a fiú láthatóan nagyot élvezte, ami után még 69-be fordulva leszopták egymást. Sok puszival fűszerezve, mindketten kielégülve, ( kefélés nélkül!! ) felvették a pólókat, és a fiú az ajtóban szétnézve intett, és elment.
Hazudnék ha nem, de izgató hatással volt rám.
Igy történt ez a valamikori „rokoni esküvő” után is. Esténként az ágyba bújva meséltettem az intézeti fiúk dolgairól, és minden ilyen alkalommal hevesen és gyorsan elélveztem.Mindig felizgatott, és az első időkben (még szinte naponta keféltünk), kértem, meséljen a fiúkról, mit és hogyan csináltak, mekkora volt nekik, hogy szoptak,
és ezekre a dolgokra irtózatosan begerjedve élveztem!
Teltek az évek, és láttam, tényleg nem a „kefélésről” szól a kilengése, csak szereti a fiatal fiúkat. Rengetet agyaltam, míg rájöttem, jobb ha én kezelem a fiús kalandjait, és nem
kell itthonról elcsavarognia, ha megbeszéljük, (az én kukkolásommal) itt a lakásban levezetheti az ingereit! Évente általában 4-5 alkalommal gerjed fiúkra, és utánna kis csend van.
Az évek alatt, a „bugyi nélküli kukkolások” közben egészen rászoktam a maszturbálásra, (amit nem kötöttem az orrára), így a legtöbbször egyszerre élveztem el velük. Ciki mi?
Az esetek után néhány nap mulva, mindig mesélte az érzéseit, kérdezte a véleményem a fiú farkáról, meg tetszett-e?, lenne-e kedvem egyszer leszopni valamelyiket, játszanák-e velük, hiszen láttam őket, és ilyenkor végig beszéltük a randiját és mindketten begerjedve (én biztos..) nagyot, élveztünk!
Kézbe tartom a dolgokat, és neked se kell rettegned, hogy lebukunk, mert közöttünk minden „vica-verza” alapon megy. Ha ő fiatal fiúkat szophat, akkor én is szerethetek a keresztfiam faszán lovagolni. Ez így igazságos.
Sejti és tudja, hogy köztünk is folyik egy játék, és biztos azért nem mer kezdeményezni,
mert tudja, amíg az enyém vagy, neki semmi esélye, és nem mer kockáztatni!
Na ezt kitárgyaltuk, nevetett egyet, és újra magához húzott, gyere Juci most megfeji az ő kis csődörét, ahogy igérte neki…
A tempónkon picit úgyis lassitani kell, mert a férjem egy hónapig szabadságon lesz…
A forró rágógumi
A forró rágógumi című vígjátékot tűzte műsorára a televízió a múlt héten. Ehhez a filmhez kapcsolódik egyik első kamaszkori szexuális élményem, ami most felelevenedett előttem és szeretném megosztani az olvasókkal.
A nyolcvanas évek vége felé jártunk akkoriban én tizenhat éves tapasztalatlan kamasz voltam, egy kis faluban éltünk. Akkor kezdődött a videó őrület, hozták a Bécsi kirándulásról az olcsó magnókat. Egy ilyen készülék került a családba is. Az egyik ismerősünknek megvolt a forró rágógumi, ami akkoriban egy legális szexfilmnek volt mondható. Persze most húsz év után ez enyhén szólva túlzás, ma már egy ilyen filmet kisgyerekek szoktak megnézni. De akkor ez volt csak elérhető. Titokban mertem kölcsönkérni (úgy értve hogy a szüleim nem tudtak róla) és először egyedül néztem végig. Tetszett ahogy idétlenkednek a velem nagyjából egykorú szereplők a lányokkal. A szomszédban lakott Zoli haverom, akiknek még nem adatott meg akkor videóhoz jutni, és elhatároztam, hogy vele is megosztom ezt a nem mindennapi élményt amit a film megtekintése okozott.
Nyári szünidő volt, délelőtt mindig egyedül voltunk otthon, én is a 14 éves, és ő is a 13 éves húgával. Áthívtam hát őket filmet nézni. Mielőtt betettem volna a kazettát figyelmeztettem a lányokat, hogy lesznek benne szexjelenetek is, amire egy kissé mintha elpirultak volna, de azért persze a kíváncsiságuk megvolt már. Először nem gondoltam én semmi „ rosszra”, de amikor a zaftosabb jelenetek következtek önkéntelenül is a szomszéd kiscsajra vetettem a tekintetem. A nyakánál beláttam a pólója alá és látszottak a kis mellei.
A farkam részben a film jelenetei, részben elkalandozó gondolataim miatt kezdett merevebbé válni. Hát még mikor a mellettem ülő Ági óvatos simogatásaimat nem utasította el. Valahogy magától megtörtént, és egyszer csak a sötétben a kezem a pólója alatt volt. Nem sikított, nem vágott pofon, de még csak nem is húzódott távolabb tőlem. Mutatóujjam hegye elérte a csecsbimbóját. Hegyes volt és kemény. Néhány perc múlva már a forrónadrágjában matattam. Vigyázta arra, hogy a többiek, akik előttünk ültek ne vegyenek észre semmit tevékenységemből.
Nem lerohanás szerűen tértem a lényegre. Először apró köröcskéket írtam le a hasa alján. Majd az ujjaim egyre inkább átlépték a bűvös határt. Ellenállásnak semmi nyomát nem észleltem és elérkeztem a vénuszdomb tetejére. Szőrös bozontot találtam ott lenn, szőrösebbet mint gondoltam. Apró simogatások a szőrszálak között, ez minden elképzelésemet felülmúlta. Ám egyszer csak valami nedvességet éreztem. Azonnal az villant át az agyamon, hogy úristen megjött a havi vérzése és tiszta vér leszek. Ezért egy hirtelen kijózanodó mozdulattal kikaptam kezem az öléből és távolabb húzódtam tőle, mintha misem történt volna. Hamarosan vége lett a filmnek, felhúztuk a redőnyöket. Meglepetésemre Ági a következő javaslatot tette: játszunk vetkőző rulettet. Én nagyon jól tudtam mi az, az egyik szilveszteri műsorban adták (ezek szerint ő is nézte). Arról szól, hogy a résztvevők egy üveget körülforgatnak a padlón, és aki felé az üveg szája mutat az levet magáról egy ruhadarabot. Nem voltam én se egy szégyenlős fiú, meg aztán valószínűleg a film hatására is de, mindannyian belementünk a buliba.
Kerítettünk egy sörös üveget és megindultak a pörgetések. Sok ruhától nem kellett megszabadulni, de így is nagyon izgalmas lett az egész. Elsőként Ági dobta le pólóját és most már a két szememmel is láthattam amit az előbb csak érinthettem. Kis pici hegyes mellek. A húgom ennél már fejlettebb volt. Nem kellett sokáig várni, mind a lányok, mind a fiúk ott álltunk egymással szemben meztelenül. Erikának a húgomnak nagy barna szőrös pinája volt, Áginak meg a haja színéhez igazodóan vörös szőrökkel borított háromszög lapult a combjai között. Állt a farkunk Zolival rendesen, kitalálták a lányok hogy mérjük meg. Az enyém 16 centis volt, Zolié meg 15. Történt még ismét egy kis simogatás, meggyőződhettem róla, hogy amit menstruációs vérnek gondoltam az csak az izgalom kiváltotta pinalé. Megengedtük a lányoknak, hogy egy kicsit húzogassák faszunk hegyéről a bőrt, ők meg a pinavágat rejtelmeit mutatták meg részünkre. Tulajdonképpen ennél több nem történt, tudtuk kontrollálni magunkat és tisztában voltunk a határokkal és a történet következményeivel is. Ez a jelenet többé már nem ismétlődött meg, én hamarosan megismerkedtem új barátnőmmel és nem volt szükségem szexuális játékokra a szomszédokkal, mert várt rám majdnem minden este egy kielégítésre váró szőrös pina.