Az őszi szünet, egy nagy dugás

Az őszi szünet egy nagy dugás volt a számomra. most elmesélem hogy mi történt velem az őszi szünetben. Egyik nap kereszt apám fel hívott telefonon. Megkérdezte hogy az unokatesóm nem jöhet-e el hozzánk.

Mondtam neki hogy jöjjön csak úgy is egész héten unatkozni fogok. Pár óra múlva már itt is voltak, Petra ki pakolta a ruháit és ki jött hozzánk a konyhába. Ő egy panel lakásban lakik ahol nem nagyon szeret lakni mert jóformán semmit nem tud csinálni. Keresztapám el ment úgyhogy csak mi voltunk a házban. Nagyon ki akart menni az udvarba és a hátsó kertbe, mi egy elég nagy házban élünk van pár állat kutya, macska, papagájok, meg egy két dísz galamb. Mindet meg nézte mert a madarakat csak pár hete vettük, és nem látta őket, több órát kint voltunk az udvaron és a telken. Be mentünk a házba és tv-t néztünk, beszélgettünk és egyszer csak felhozta a szex-et. Meg beszéltük hogy nekem milyenek voltak a barátnőim, én is kérdezgettem. Meg kérdeztem hogy mikor vesztette el a szüzességét mondta hogy már több mint 1 éve én meg lepődtem hogy ilyen korán most 15 éves én 17. Ő egy nálam jóval kisebb ilyen 163cm körül van én meg 199cm vagyok. Szóval a beszélgetésünk odáig jutott hogy meg kérdezte hogy nem-e szexelek vele én egy rövid ideig szóhoz sem jutottam. De bele mentem és csókolózni kezdtünk, le vetkőztünk és én el kezdtem a punciját dörzsölni. már igen csak nedves volt és nyaltam egészen a nyelvemmel be nyaltam a hüvelyébe. És ő el élvezett a csípője hirtelen el emelkedett az ágytól és a számba folyt az édeskés folyadék. ez után már ő kezdett el szopni engem meg fordultunk és én feküdtem az ágyon. Nem kellet több 2-3 perc intenzív szopásnál és majdnem a szályába élveztem. Rám feküdt és a farkamat be igazította a puncijába ami forró és nagyon nedves volt. Csak feküdt rajtam csókolóztunk és a csípőjét mozgatta más pózt akart fel venni ezért le térdelt és négy kéz láb pózba helyezkedett én hátulról dugtam meg láttam ahogy az eres farkam ki be szúszkál a nedves pinából. Egy ideig csak dugtunk külömböző pózokban és megint el kezdett szopni mondtam neki hogy ne csináljon semmit majd én csinálom éreztem ahogy a farkam a torkán megy le és láttam meg hallotam ahogy könnyezik és fuldokol. Kicsit vissza vettem a tempóból és már neki is jobb volt. pár perc gyengéd szopás után kérdeztem hogy a szájába vagy az arcára élvezzek. Azt felelte hogy az arcára én ki vetem a farkam a szájából és 2-3 vertem rajta és már görcsbe is rándultam, egy nagy ondó csík ment el a feje felett és a többi már az arcára ment. Ilyent még sehol senkinél nem élveztem el.ez után mondtam neki hogy soha senkinek ne mondja el mert abból oltári nagy balhé lenne. el mentünk gyors le zuhanyoztunk és az nap nem történt semmi különös. 2 nap múlva megint szeretkeztünk, az is hasonlóan élvezetes volt főleg neki mert miközben nyaltam és ujjaztam egyszerre legalább 4 szer el élvezett. Más nap délelött már el is ment. Remélem hogy legközelebb is amikor itt lesz nálunk meg ismételjük ezt.

A Sogornőm faszra éhes

Egyik nap amikor baratnőm dolgozni ment ketten maradtunk sógornőmmel. És én elvettem a 20 eves szüzességét amit ő nagyon meghálált


Nemreg tortent esemeny En 23 eves jokepu srac vagyok baratnom csinos 170 cm magas ho sszu fekete haj szep kerek mellek csinos fenek tokej.nyariszunetben lejarnak sogornoim hozzank bulizgatni strandolni. en kulfoldon dolgozok es mikor othon voltam hetfoi nap baratnom Eszti dolgozni ment ketten maradtunk ginaval sogornommel.sogornom szuz 20 eves csaj nagyon szep lapos has tenyerbe maszo mellek latinos seggel.nost reggeliszex Esztivel majd ment dolgozni en bementem zuhanyozni gyors mig alszik gina mert orakat tud bentlenni.zuhanyzas kozben halom h nyilik az ajto tudtam hogy csak o lehet de nem foglalkoztam vele em latott a fuggonytol.
szia joreggelt hogy aludtal
szia en Beni vagyok
tudom mas nincs ithon szoval
oooo… egeszjol kosz
kelesetek is jo volt Esztivel hallotam
bocsi nem akartuk h meghald
aaa ugyan a noverem tul hangos de tudod engem nagyon beinditott.
hhuuuuuu…….
es belepet meztelenul a zuhanyzoba szajon csokolt majd megfokta kb 20 cm farkamat ami beton kemenyen allt mert titokban sokszor elkepzeltem h agyon baszom plane pont zuhany alatt.
Tudod mondtam h szuzvagyok meg es most itt a jo alkalom h elved neked akarom adni sokat kepyelodok rolad meg a farkadrol.
amit nem eresztet nehogy ki hatraljak.
de a novered…
dolgozik van idonk na mitszolsz
nem is tudodm…
en nemfogom elmondani soha senkinek csak basz meg
jo legyen
leterdelt es a szajaba vette nagyon jol szopot mintha reg csinalta volna bar nem tudom lehet azt mondta porno filmeket nezet sokat.
tehat nyalta falt kopkotte es nem hittem a szememnek eltunt a farkam a szajaban.
eleg alj fel
megforditottam falnak tamasztottam kicsit bepucsitott es kileptem a zuhanyzobol de csak sikositoert hisz meg szuzvolt.bekentem ot is meg magam is es lassan oda illesztettem a farkam.
biztos vagy benne h en
igen toldbe de finoman kerlek mert nem olyan kis szerszam.
lassan dorzsolgetni kezdtem a punciat mar attol nagyon vonaglott majdnem elvetet volna mikor megaltam parmasotpercmulva oda illesztette nekie hirtelen felsikitott:
aaaaa baaasssszzameg vedki
nem csak ne morogj
csokolgattam a nyakat simogattm a melleit csiklojat majt 2perc mulva o kezdet el rajta mozogni akkor tudtam h keszen all.
Lassan elkezdtzm kibe huzogatni majd egyre gyorsabban o hatra nyult atkulcsolta a nyakam es vonaglot a farkamon lattam testen h lassan eleri a csucsot es ugy i volt megfeszult magahoz szoritot eh hatalmasat elvezet.
Baszodj meg sogi ez kurva jo
ez engem beinditot nagyon bedontottem es es elkeztem baszni mit egy kurvat tovig ki be huztam ereztem a mehet. ugy 5perc utam megint elvezet de csak basztam ahogy tudtam es mikpor ereztem h jon a veg kivettem megforditottam es lenyomtam h szopja ki ami oda bent van. gondoltam most megkostoltatom vele hogy tudja mien aztan eldonti h izlik e neki
na szoval o nem gondolta h mi lesz igy belemarkoltam csodas szep hajaba es rahuztam egyenesen a torkaba lottem meglepodot mert lerantotta magat es az egeszet a farkamra kopte de aztan rajott h izlik neki es leszopta az egeszet rola.
kis csok megmostuk egymast es kimentunk.
sogi csodas elmenyt adtal nekem koszonom es megcsokolt
en mentem tvzni o pedig reggelit csinalt magunknak
kibeszeltuk a dolgokat majd syolt h elmegy boltba
sogi egy oramulva jovok csorogj ha te is elmesz
mivel neki nem volt kulcsa.en kozbe bealudtam a tv elott es valami kellemesra keltem Gina szopta tisztara a farkam mert almomban elelveztem
jo rggelt sogi jot almodtal
ooo… igen de te mit csinalsz azt hittem h csak a szuzesseged akarod elveszteni
igen de ezt a csodas farkad nem megosztozunk Esztivel
es elkezdet ujbol szopni h merevlegyen mikor keszenalt a farkan akkor felalt esmeg pordult addig esre se vettem mien szexin van feloltozve.
na hogy tetszem
egy top volt rata ami alol latszot a meltarto felso csipkes resze feher syinben es egy eher miniszoknya kiemelve csodas abait es feher magassarku.
irto szexi volt ahogy ott alt elottem es tudtam h most nem szivesseget teszek neki.
na akarod ezt a testet vagynem
megfogtan a csipojenel es az olembe huztam csokoloztunk.
lefektettem a kanapera es szoknya alatt lehutzm csipkes tangajat csodas illata volt szet raktam labait es benyaltam neki csodas roszaszinu izzo lucskos punciaba szopkodtam a csiklojat nyaldostm nem tudtam betelni vele es ugy 5 perc utan hatalmasat elvezet az arcomba ugy hogy meg a nedvei is spricceltek kisse. megfeszult es csak sikitott csodas volt nezni kb 1 percen keresztul az orgazmus rangatta csonas volt mad mikor eszhezter es levegot is vett megfogta a farkam es magaba huzta ribancot faragtam belole ha most igy baszik mi lesz kesobb gondoltam.de nem volt idom el merengeni mert ramszolt
dugj meg sogi
akkor kapaszkodj
es egy mozdolattal betoltam kicsit vartam mert eszembe jutott h ez csak a masodik neki nem akartam h bverezzen es lassan elkeztzm ki be huzogatni a ket kezemmek a melleit morzsoltam csavartam irto szexi volt baszas kozben
basz sogi nyugi nemfaj csak elvezen verd a puncimba baaassszzzaaaaaa sogi
es ugy 15perc mulva ismet hatalmasat elvezet es ahogy o elvezet en attol juttom a csucsra de elotte kihuztam szopogattam a melleit nyaltam kiszivtam neki h pecsetem tegyemra mert ugygondoltam h mostantol csak azenyem lehet.lovaglo pozban csinaltuk tovabb nem volt benne tapasztalata ezert mondam mit hogy kel meg amit latott a filmekben azokat csinalta ki ido utan egesz jol hisz szo szerint o baszot meg engem
mikor latta h mar nem birom mondta h nyugottan engedjem bele nem lesz baj Eszti gyogyszerzbol bevesz eggyet. be allitottam kutya pozban es ugy basztam par lokes utam tele elveztem a pinajat hatalmasakat nyogtem orditottam hisz igy meg a novere sem baszott meg pedig o mar tapasztaltabb.kifekutunk a kapapera ossze bujva
sogi nagyon szerencses vagyok h ismerlek es a noverem is h ien faszia van de en meg akarok beloled es a farkadbol
majd lement es tisztar szopta ezzel megint harcra keszen de nem lehetet mert haza er Eszti es nem akarok lebukni
majd vissza fekudtes csak karolgattukegymast
tudod Gina nagyon jol baszol pedig csak a masodik es mintha egw 30 as novel lettem volna. szeretnelek meg jo parszor megbaszni.
jo rendben van en benne vagyok majd egy csok utan elkezdtunk oltozni es mikor epp a polomat huztam fel Ginan mindegig rajta volt a ruha csak megigazitotta epp akkor
Szia szivem megjottem
es mint akik teveznenek es misemtortent volna ott ultunk
csa a fekete tanga volt melletunk lathato helyen….de ez masik tortenet
bocs az ekezetekert ha tetszet kuldom a folytatast

Szex a bátyámmal

15 éves lehettem, kollégista Budapesten. A bátyám, Poldika 10 évvel volt idősebb,mint én, a fővárosban élt. Amikor nem volt kedvem hazamenni vidékre,nála töltöttem a hétvégét. A bátyám egy igen jóképű és sportos alkatú srác. Ezen a héten szakított barátnőjével,aki egyébként sem illett hozzá. A bátyám eléggé ki volt készülve. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk,mindent tudtunk a másikról. Eljött az este,és hatalmasat beszélgettünk. Szóba jött a szex is. Megkérdezte mikor voltam utoljára fiúval. Mondtam neki elég rég. Nem találok magamhoz valót,és az egy éjszakát kalandokat nem szeretem. Mondta,szerinte gyönyörű és intelligens lány vagyok. Biztosan találnék magamhoz valót. Szó-szót követett, majd mentünk szaunázni. Mivel nem voltunk egymás előtt szégyenlősek meztelenek voltunk.Megkértem bátyámat masszírozzon meg. Ez nem olyan volt,mint eddig,talán az elfogyasztott bor és ezt megelőző beszélgetés miatt. Csendben voltunk,egyikünk sem szólt,mégis tudtuk,hogy a másik mire gondol.Mindkettőnket izgatott a gondolat, hogy szexeljünk. Ő tette meg az első lépést. A fenekemen lecseppenő masszázsolajat elkente a bejáratomnál,és elkezdett simogatni. Innen elvesztettem az eszem,elvesztettem minden gátlásom és a valóságérzetem,csak az élvezetnek éltem ebben a pillanatban. Kis idő múlva már a bátyám ujjazott és nyalt. Ahogy még soha senki. Nem akartam még elélvezni,ezért elhúzódtam tőle. Letérdeltem elé,majd a férfiasságát kezdtem kényeztetni,először csak simogattam a már kemény farkát majd elkezdtem lassan verni. A nyögéseiből ítélve élvezte. Ekkor a számba vettem,a nyelvemmel a makkján körözgettem,egyre mélyebbre toltam a számba,majd a torkomba. Ekkor megfogta a fejem és keményen megdugta a szám-és torkom. Egyik pillanatban kivette a farkát a számból,és az arcomra élvezett. Elmentünk együtt letusolni,tudtam,még hosszú lesz az este. Betettünk egy filmet,amiben elég sok erotikus jelenet volt,amire ugyanúgy reagáltunk. Egymásnak estünk csókoltuk egymást. Egyszer csak lefektetett az ágyra és elkezdett nyalni, bele-belenyalt a hüvelyembe,ujjazott is. Érezte mindjárt elélvezek. Ezt nem akarta,még nem. A lábam közé térdelt, a hüvelyemhez helyezte férfiasságát és lassan betolta. Tövig. Így mozgott bennem egy ideig. Szólt,térdeljek le, mert hátulról szeretne magáévá tenni. Itt már kíméletlenül betolta,és őrült tempóba kezdett bennem mozogni a bátyám. Kis idő elteltével egyszerre élveztünk el. Ezen az éjjelen egymás karjaiban aludtunk el .
Azóta is rendszeresen járok hozzá 🙂

Piroska és a farkas (animal)

Ez arról szól, hogyan képzelem én a Piroska és a farkas pornó mesét. Olvassátok szeretettel!


Piroska már nehezen mozgott a terhe miatt. Mindennapos volt. Társa, Farkas Szidomír, éppen élelembeszerzésen volt, és úgy gondolta, hogy elhozza a bábát, hogy vezesse le a szülést. A bába öt aranyért vállalta a kisdedek világra segítését. Megalkudtak és Szidomír előre kifizette őt, aztán elindultak az erdei házikó felé.
Piroska már erősen vajúdott és elfolyt a magzatvize is. Feltette a vizet a kályhára melegedni, aztán befeküdt a friss lepedőkkel áthúzott ágyba, így várva a bábát. Vajúdás közben átfutott elméjén élete fordulatot vett története.
Azon a ragyogó őszi napon kiskosarát a karjára véve, az édesanyja által megpakolt elemózsiával elindult a nagymama erdei házikója felé. Gyanús csend fogadta. A nagymama állig betakarózva feküdt az ágyában. Illendően köszöntötte, de csak rekedtes motyogás volt a válasz. Hozzá lépett és felhajtotta arcáról a dunyhát. Meglepetésére egy gyönyörű fiatal férfiarc nézett rá kéjsóváran. Kissé hátrahőkölt, majd megkérdezte tőle.
– Hát Te ki vagy?
– Én, egy vándorlegény vagyok és behúzódtam ide, ebbe az elhagyatott, üres házikóba éjszakára.
– Nem tudod, hogy hova tűnt a nagymamám? – kérdezte tőle ártatlan tudatlansággal Piroska. A farkas, mert, hogy ő volt a nagymama alteregója, imígyen válaszolt.
– A nagymamád, már az örök vadászmezőkre költözött: meghalt. Egy vadorzó lőtte le medve helyett…én már halva találtam rá a ház megett, el is temettem szegénykét. A vadászt pedig elkergettem.
– Ó, kedves fiatalember, hogy köszönhetném meg a hozzánk való jóságodat? Hoztam a nagymamának finom falatokat, felkínálhatom neked? – a farkas kéjsóváran jártatta tekintetét végig a hamvas szűz leányka arcán, testén és megszólalt.
– Ó, bájos leányzó elfogadom a kedvességedet – mondta, és felülve az ágyban, az ölébe tett kosárka tartalmát mind felfalta. Piroska látva, hogy a fiatal legénynek álcázott farkas némiképp elverve éhét, és nagyokat böffentve nyalogatta, valószerűtlenül hosszú, piros nyelvével kéjsóvár ajkait, megkérdezte tőle.
– Mivel tudnálak még megsegíteni deli legény?
– Hát, ami azt illeti, nagyon átfáztam az éjjel, ha mellém bújnál és megmelegítenél, gyöngyöm-violám, az jót tenne az egészségemnek – biztatta a farkas. Piroska, ártatlan tudatlanságában ráállt erre a karitatív cselekedetre és belegyezett, hogy mellé bújik. A farkas így biztatta.
– Vesd le ruhácskádat kisleányka, nem szeretném, ha összegyűrődne, mert mit is szólna az anyukád!
Piroska egyenként elkezdte levetegetni ruhadarabjait. Miután lehullott róla a pruszlik, a pöttyös szokna, a fehér karing is már csak egy bugyiban álldogált az ágy előtt. A farkas nógatva, megszólalt:
– Vesd le azt a kis ágyéktakaró bugyikát is, szeretném, ha egész testeddel megmelengetnél kis bülbül madaram. Piroska kibújt bugyijából is mellé bújt a farkasnak. A farkas rögtön átölelte, és elkezdte csókolni ajkait, hófehér hattyúnyakát, majd lejjebb a köldökéig. Közben hímvesszeje már ágaskodva kérte magának a részt. A lányka fölé guggolva felkínálta neki kőkemény dárdáját.
– Szopogassad drága kincsem ezt a finom nyalókát! – biztatta. Piroska, mit tehetett mást, elkezdte szopni ezt a hatalmas, piros fejűre duzzadó szex kígyót. Mikor már megjelentek az első harmatcseppek a farkas brámerjén, akkor, pozíciót váltva oldalra fordult Piroskával, és míg az hímvesszejét vallatta, az alatt ő meg hatalmas, recés nyelvével Piroska vérvörös szűzkelyhét vette munkába. Amikor már izzani kezdett, és vérrel telt meg a csiklója is, és megjelentek a kéj harmatcseppjei a csiklón, s kissé ráspriccelődtek a szőrös farkas nyelve, tudta, érezte a farkas, hogy most már cselekednie kell. Hirtelen pozíciót váltva, durván hanyatt lökte a szüzet és áttörve szűzhártyáját, tövig mártotta bele bíborlándzsáját. Piroska elalélt a fájdalomtól és kéjtől. A farkas hatalmas adag ejakulátumot pumpált be mohó hűvejébe és méhszáján át méhébe is juttatott egy-két hímivarsejtet.
– Juhhhuúj! Jajj, anyám! , nyögött a kéjtől a farkas hímlevével összekeveredő defloráció által okozott vérben fetrengő levegőért kapkodó Piroska. Aztán beleájult a kéjbe. Mire felébredt a bódító álomból, a legények álcázott vérfarkas, mert bizony egy vérfarkas tette magáévá a leányzót, úgy eltűnt, mint a kámfor. Egy levelet talált az asztalon: „kilenc hónap múlva, mikor eljön az órád, és elfolyik a magzatvized, megjelenek és segítem világra hozni közös gyermekeinket. Szidomír”
A bódult álom végetért, és újra, egyre szaporábban jöttek a göcsök. Ekkor léptek dobogása hallatszott, és megjelent a bába és a Szidomírnak álcázott vérfarkas. A szülés simán lefolyt. Két gyönyörű gyerekecskét hozott a világra Piroska. Egy kisfiút és egy kisleányt. Szidomír, alias, vérfarkas, ragaszkodott hozzá, hogy ő rágja el a köldökzsinórjukat. Ezáltal, amint elérik a felnőttkort mindketten vérfarkasokká válnak.
A bába bepólyálta a csöppségeket, és az anyjuk mellére fektette őket. Szidomír kikísérte a bábát. Amikor a ház mögé értek tépőfogait a bába nyaki ütőerébe vájta, és kiszívta életerejét. Az elaléltan hátra hanyatló bábaasszonyt még megerőszakolta, majd útjára engedte. Szidomír ettől kezdve békésen éldegélt szeretett nőjével, és gyönyörködött kis vérfarkas kölykei cseperedésében. Mert bizony igaz, hogy az idő múlásával még egy szakajtó kis vérfarkas csemetével örvendeztette meg őt Piroska. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Anyu lett a nőideálom és a kurvám

Amikor anyámnál egyszer bebuktam a pornóval, azt hittem gáz lesz. Aztán elkezdtünk beszélgetni a szexről, majd közeledni egymáshoz minden tekintetben.


Elhúzott sötételőfüggönyök, a számítógép csöndes, néha meglepve fel-erősödő zúgása, anyu szöszmötölése odakint. Én csak ültem az ágyam szélén jólesően vakarózva, bal kezemben a kávéval, mintha el sem hinném, hogy ott van. Kint lehetett vagy harminc fok, úgy nyolc óra magasságában; álmosan néztem a függönyök résein beszűrődő júliusi izzást, és az igazat megvallva szerettem volna, ha legalább vagy tíz fokkal hűvösebb lenne. Kedvetlenül megittam a kávét, aztán kisétáltam a konyhába.
-Úgy készülj, hogy ma tiéd a mosogatás. – fenyegetett meg anyu, és láttam rajta, hogy komolyan gondolja. – Nekem itt van a padlástér. A szobádban eszel?
Mindig csodálkoztam rajta, hogy tud a korai kelés ellenére is olyan friss lenni mindig; arckifejezése általában olyan volt, mint akit éppen most vertek fel valami nagyon szép álomból, és nem tud kikerülni annak hatása alól. Kinyitot-tam a hűtőszekrényt. – Igen, ha nem baj … Korán keltél?
Rámnézett. Ajka szélén mindig ott bújkál valami, kifejezetten az én buta kérdéseimnek szánt cinkos kis mosoly. – Ha fél hét neked korán van … Hékás, én bevásárolni is voltam már.
-Ezzel most felvágsz.
-Úgy aludtál, hogy azt sem vetted észre, hogy megpusziltalak.
Erre el kellett vörösödnöm. Sosem tiltakoztam a puszija ellen, csak akkor, ha többen is voltak körülöttünk – vagy ha apu a közelben volt. Vágtam egy fintort, és gyorsan megpusziltam az arcát. Szőke haja megint a szemébe lógott, én meg akaratlanul is elsimítottam onnan – de amikor lehajolt a lapátért, az a tincs megint odahullott.
-Hagyd csak, a héten majd elmegyek fodrászhoz. – már az ajtóban voltam, amikor utánamszólt. – Mész ma valahová, egyetlenem?
Húha. Ilyenkor valamit tervez, már abból láttam, ahogy nagy levegőt vesz és lehúzigálja melléről a trikót. – Nem. A mai programom az lesz, hogy végre ki-játszom magam. – és mutatóujjammal úgy doboltam a tálca szélén, mintha legalábbis az egér bal gombja lenne.
-Hát, ha van feles energiád, akkor délután segíthetnél nekem odafent. – és a partvis nyelével a mennyezet felé bökött. – Szeptemberre rendet kell ott rak-nunk, mire jönnek az új albérlők.
-De csak délután! Addig is van egy lezáratlan ügyem Gandhival.
Anyu csak pislogott, és meg gügyén kacarászva visszamentem a szobámba, kezemben a szendvicsekkel rogyásig rakott tálcával. Gyorsan beizzítottam a Civilization 3-at, és mire betöltötte a gép a játékot, én már be is vágtam egy fél szendvicset. Akkor Hammurabi volt a karakterem, és bosszantott, hogy Gandhi, felrúgva a meg nem támadási szerződést, összefogott Kleopátrával ellenem. Talán egy óra múlva döntöttem úgy, hogy fel kellene állni és meg-mozgatni a tagjaimat; a vállam és a karom mindig borzasztóan el tud zsib-badni a gép előtt ülve. Visszavittem a konyhába a tálcát, anyu könnyezve vágta fel éppen a hagymát, kézfejével törölgetve a szemét.
-Mikor mosogassak?
Szipogva válaszolt, dühösen az asztalra csapva a kést. – Akár most is neki-láthatsz, ha a dalai láma engedi … A fenébe is, nem tudom, miért vacakolok ennyit ezzel a kurva hagymával.
Feszengve tettem le a tálcát. Anyu zsebkendőt ráncigált elő a sortja zsebéből, azzal törölte meg a szemét. Tudtam, hogy kemény hete volt, bíróság, ügyvéd meg minden … én meg csak hallgatásommal asszisztáltam hozzá. Melléléptem, és sután megsimogattam a derekát; éreztem, hogy el-ernyed a háta egy pillanatra, majd megfeszültek újra az izmok. Feszes volt mindene, mint valami gitárhúr.
-Tudok segíteni valamiben?
-Csak a takarításban. Nem értem. – kifújta az orrát. – Egész héten semmi bajom nem volt, most meg felmérgel ez a kis hagyma. – hirtelen, egy félfordu-lattal megfordult, és átölelte egy pillanatra a nyakamat bal karjával, és megint megpuszilt száraz ajkaival. Megsimogattam a fenekét, csak úgy; gyönyörűen és éretten gömbölyded volt ez a berendezés mindig, és meglepően melegnek éreztem a sort csúszós anyaga alatt. Mosolya végre szétterült az arcán. – Nem viszed onnan a kezed?
És játékosan meglegyintett a konyharuhával.
-Szóval? – sóhajtottam. – Mit segítsek?
-Mondom: délutánig semmit. Addig is ne legyél útban. Ne is lássalak.
Kicsit megkönnyebbülve ültem le a gép elé. Anyu ritkán borul ki. Nem szereti a bánatát magába fojtani, és tőlem is elvárja, hogy megosszam vele gondjaimat. Talán ezt nem értette meg apu. Szórakozottan levettem a pólóm, mert egyre fülledtebb lett a hőség, rossz még belegondolni is, hogy délután takarítanom kell, ráadásul a tetőtérben …
Újabb óra telt el. Vészesen közeledett a nyugdíjazásom ideje, közben Gandhi mérnökei már mindenféle ketyeréket építettek a készülő űrhajójukba … Észre sem vettem, ahogy ebédidőbe fordult lassan a nap,csak azt, hogy anyu lép be a szobába. Szeme tiszta volt, vonásai frissek, haja vizes – biztosan megfürdött. Megállt az ajtófélfának támaszkodva, és diszkréten köhintett.
-Hahó. Én is itt vagyok.
-Tudom. – feleseltem. – Hallottam, amikor bejöttél. De miért kopogtál? -Hátrafordultam. Megint halványzöld trikóját húzogatta, meg-meglegyezve annak szélével a hasát. Elég nagy mellei vannak anyunak, és néha mások előtt is csinálta így – csak szórakozottságból. A hasa sosem volt igazán lapos, puhán és barnán domborodott elő; és ahogy az ajtófélfának támaszkodott, széles csípője és kemény combjai még teltebbnek tűntek. Nagy körülmé-nyesen kiléptem a játékból, és elzártam a gépet.
-Hát, nem tudtam, éppen miben zavarlak meg … – már megint az a mosoly. Ilyenkor nem lehet tudni, viccel-e vagy komolyan beszél.
Akkor rendeztem át a szobát és fordítottam el a számítógép monitorát másik irányba, amikor anyu legnagyobb megrökönyödésemre áthajolt egyszer a vállam felett, és azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy ezeket a csajokat nem piszkálták komputerileg. Hát a szívbajt hozta rám, és én ijedtemben azt is elfelejtettem, hogyan kell bezárni a képnézegetőt, csak kattintgattam ide-oda.
-Most jobban érdekel a játék … De ha érdekel, ebéd után megnézegethetjük azokat a képeket. Még megvannak.
Legyintett. – Kösz, nekem más dolgom van. És ne kezdd, hogy féltékeny vagyok. Nekem legalább mindenem természetes. -Gyorsan másfelé fordultam zavaromban, a pólómat keresgéltem. Mire felvettem, még mindig ott állt az ajtónak dőlve, tűnődve, ajkát beharapva, mint amikor nagyon eltöpreng valamin,a padlót nézve. Én meg gyorsan újra megsimogattam a csípőjét, és belecsókoltam a nyakába vállának finom hajlata mentén, hogy meglepetésében felsikkantott; éreztem rajta a hagyma szagát épp úgy,mint a tusfürdő és a zuhanyzó párás illatát. Úgy meglódult egy pillanatra a szívverésem, mint az imént, a konyhában.
-Menjél már. Mosd meg a kezed. – mondta elgyengülve … aztán minden átmenet nélkül átfonta két karjával a nyakam, kemény melleit az én mell-kasomnak préselve, és megcsókolta a szájam szélét. Aztán elengedett; csak úgy izzott az arca, én meg csak álltam, mint a sóbálvány. Aztán, ha rekedtesen is, de hamar megjött a hangja. – És teríts meg. Menj már.
És rácsapott a fenekemre. Csak úgy biztatásképpen.
Csendben ebédeltünk meg. Szólt mindenfelől a déli harangszó, a rádióból meg kintről; aztán a hírek. Robbantás itt, hurrikán ott, csupán a mi konyhánk-ban van ilyen csend. Anyu, miközben feltálalta a nagy nehezen elkészített pörköltet, dudorászott magában; akkor tűntek csak fel olyan apróságok ,mint hogy borotválja a hónalját vagy hogy másik trikó van rajta, mint délelőtt. Szűk kis konyhánk van egyébként, a hűtő mellé bepréselt ebédlőasztal mellett ketten épp hogy elfértünk – normális körülmények között a szék alá húzott lábakkal. Most azonban mindketten kinyújtottuk lábunkat, anyu az enyémen pihentette az övéit. Egyszer, a bal kezemmel megérintettem; ugyanolyan tömör, meleg húsból volt, mint a feneke. Anyu kezében megrezzent a villa, de nem nézett rám, én meg nem akartam tovább játszadozni.
Igazság szerint olyan erekcióm volt ebéd közben, hogy az már szinte fájt. Lopva anyura néztem, de ő nem figyelt rám, hanem a híreket hallgatta. Moso-gatás közben is igyekeztem szorosan a mosogatóhoz tapadó magatartást folytatni, miközben anyu ide-oda járkált, leszedte az asztalt, elémrakta a szennyes edényeket – közben melle neki-nekilibbent a könyökömnek. Szemem sarkából figyeltem, ahogy lehajol, hogy visszatolja a székeket az asztal alá, vagy kinyitja a hűtőt; nagy mellei kelletlenül követték felsőtestének mozgását, nehézkesen ringva közben. Egyszer meg is álltam, és megittam két pohár vizet hirtelen. A meleg. Csak a meleg.
Egy kicsit leültem még játszani, de nem ment a játék; határozottan vesztésre álltam a civilizációk nagy párharcában. Csak ültem a vibráló monitor előtt. Az ajtó csukva volt. Kiléptem a játékból, és megnyitottam a képnézegetőt – de előbb úgy gondoltam, a biztonság kedvéért kinézek a konyhába. Anyu nem volt ott; a hálószobából hallottam hangokat. Nyitva hagyta az ajtót. Éppen akkor vette le a trikót, a szekrényben keresett valamit. Hangosan dobbant a szívem, ahogy néztem csupasz hátát, rajta a bikinifelső által hátrahagyott világosabb tanúvonallal. Épp csak hátra tudtam lépni, ahogy megfordult; aztán nagy garral visszaléptem, mint aki most jön a konyhából.
-Anyu, itt vagy?
-Itt vagyok, a szobában. Súgjad, kicsim.
Félig elfordult, így csak egy pillanatra láttam karja alatt elővillanni szép, fejlett jobb keblét. Nagy levegőt vettem. – Mikor megyünk takarítani?
-Ha ráérsz, és nem anyád stírolásával lennél elfoglalva, akkor hallottad volna, amikor azt mondom, hogy amint átöltöztem, mehetünk.
Azt hittem, ez komoly letolás, és már leforrázva indultam is volna kifelé, ami-kor nevetve utánamszólt: – Hé, azért segíthetnél egy picit. – és mutatta a bikini melltartójának szabadon lengő pántját. Odaléptem.
-Sosem tudom, mikor hülyéskedsz, és mikor vagy mérges. – mondtam duzzogva, és összekapcsoltam a pántot.
-Jaj, fiam, ha valakinek, hát neked érezned kellene a különbséget. Mindig ilyen izzadt a kezed?
-Meleg van. – komótosan végighúztam ujjaimat a megcsavarodott pánton, aztán egy pillanatra megállapodtam kétoldalt mellei hajlatán. Úgy álltam mögötte, orrommal jó illatú hajában. – Nem félsz, hogy leszakad a melltartó? Nem ekkora súlyra tervezték. – és elkalandoztak ujjaim, becsúszva a pánt alá, ezúttal felülről simogatva kebleit.
Bugyborékolva felkacagott, és én boldogan jöttem rá, hogy kibővültek játékom határai. Remegett a kezem, amikor visszahúztam.
-Elférnek azok ott. Mi bajod van egyébként a nagy mellű csajokkal? – folytatta az évődést.
-Semmi. Imádom őket.
-Ó. A következő áldozat meg a popsim lesz, mi?
Úgy gondoltam, rakok még rá egy lapáttal, és most kissé ráérősebben simo-gattam meg fenekét, ezúttal elkalandozva a sort gumírozott pántja alá. – Gyönyörű feszes. Nincs ezzel gond. – mondtam rekedten.
-Csak bókolsz. – megsimogatta az arcom. – Amíg én elkészülök, felvihetnél pár dolgot a padlástérbe. Mosogatószert, ilyesmit.
A padlástér furcsán meghitt terület volt számomra mindig is. Apu sorra becsődölő vállalkozásai közül kétségtelenül ez volt a legsikeresebb; tíz éve mindenféle figura megfordult nálunk, és a kétszer három ágyas albérlet na-gyon jól jövedelmezett. Gázkitermelők, idénymunkások, útépítők, de laktak itt varrónők is egy évig nem kis örömömre és anyu bosszúságára. Kinyitottam az ablakokat, borzasztóan megállt odafönt a levegő; három hónapja nem is járt fönt senki sem. Kiálltam az utcára nyíló nagy erkélyre, onnan néztem, ahogy vibrál a levegő az aszfalt fölött, amíg meg nem hallottam anyu lépteit. Valami jelenség volt zöld bikinijében, és csak addig tartott a varázs, amíg a kezembe nem nyomta a porszívót.
Késő délutánig dolgoztunk; ezúttal mélyebb és meghittebb volt a csend, mint ebéd közben. A porszívózással igyekeztem minél hamarabb végezni, hogy a közelében lehessek; együtt mostuk le az utcai, kisebbik szoba ablakait. Volt valami álmatag, derűs hangulata az egésznek, amikor mindketten saját gon- dolatainkkal vagyunk elfoglalva, nem is nézünk egymásra, egy-két szót váltunk csak … Én persze néha rápillantottam, néztam, ahogy szőke haján fénylik a délutáni nap,vagy ahogy felnyúl, hogy elérje az ablak felső részét is, és meg-feszül a teste, hasa keményre nyúlik, keblei az üveghez lapulnak …
Öt óra felé, amikor már lihegtünk a melegtől és a fáradtságtól, anyu elővarázsolt a hűtőből egy palack hideg kólát; kiderült, hogy már egy reggel felhozta ilyen esetekre. Leültünk békés egyetértésben az ágyra, az utcára nyíló ablak tárva-nyitva; akkor éreztem csak, milyen szomjas vagyok, nem is ittam semmit dél óta.
-Ne olyan mohón. – nevetett anyu. – És hagyják nekem is.
Egy pohár volt csak fent. Töltöttem neki kólát, és ő jólesően megitta; bal keze a combomon pihent. Rövidnadrág volt rajtam, más semmi, és éreztem, hogy mocorog a farkam teste közelségétől, ahogy száraz ujjai motoznak combomon.
-Furcsa. – maga elé emelte a poharat, és szürke szemeivel bandzsítva nézte az üveg alján maradt jégtörmeléket. Mondanivalója azonban ellentmondott vicces arckifejezésének. – Apáddal nem tudtunk sohasem ilyen harmóniában dolgozgatni. Valamelyikünk mindig ellent akart mondani a másiknak.
-Muszáj most róla beszélnünk? – kérdeztem feszengve.
Rámnézett hosszan, ahogy szokott, aztán megsimogatta az arcomat, kezét ottfelejtette fülemnél, míg másik keze a jéghideg pohárral a combomon pihent. Én meg ügyetlenül átfogtam a derekát. Talán egy percig feszengtünk így egymás mellett, míg végre meg nem mozdultam, kezem a derekáról a vállára csúszott, így húzva őt magamhoz. Cserepes, duzzadt ajkai a fülemet súrolták, aztán nagysokára megcsókolta alig érezhetően a nyakam. Most még, jutott eszembe, most még mondhatom, hogy nem, ez még belefér úgy-ahogy egy anya-fiú kapcsolatba, nem is követné második csók az elsőt, de bal kezem már mozdul is, és megfogom a jobb mellét. Határozottabb most a csókja, én pedig felbátorodva kezdem masszírozni azt az elomló gömbölyűséget. Érzem tenyeremen, mekkorára duzzadt a bimbója, ajkai ekkor már arcomon járnak, majd szájam szélén … Visszacsókolok, erre keze el-mozdul a combomról, és farkamra csúszik. Lehunyt szemmel csókolom, mert egyszerűen nem merek a szemébe nézni, nyelve a számban, közben előveszi a farkamat.
-Nem mersz rámnézni? – kérdezi hirtelen, egészen komolyan.
-Nem. – válaszolom, és elengedem a mellét, mire ő is visszahúzza a nadrá-gomat a helyére. – Ne haragudj.
-Haragudni? – lepődik meg. – Már miért kéne haragudnom?
Ég az arcom, ahogy válaszolok: – Mert gyönyörű vagy.
Elég buta válasz, nevet is rajta, majd belekócol a hajamba. – Fáradtak vagyunk mindketten és izzadtak meg porosak. Mi lenne, ha megfürödnénk?
-Most ..?
-Hát, ha te kibírod estig, akkor várhatunk is.
Ezen a válaszon elrágódok egy kicsit, miközben ő feláll, és leveszi mell-tartóját. Bimbóudvarai nagyok és sötétek, bimbói visszasüllyedtek újra alap-állapotba; derekán a kis hurkácskák medrében verejték csillan, ahogy mozdul. Hátat fordítva nekem húzza le a bikinialsót is, elbűvölve nézem nagy fenekét, ahogy ring az egész, ahogy mozog. Szó nélkül kimegy a fürdőszobába, kis-vártatva hallom is a zuhany sziszegését, ahogy beállítja. Miközben levetkőzök én is, eszembe jut, hogy amikor lakók vannak, odalent mi is halljuk mindig, amikor zuhanyoznak. Kissé hülyén érzem magam, mert a fütykösöm félmere-ven lengedezik összevissza lépés közben; anyu nekem háttal áll a zuhany-rózsa alatt. Köhintek, nehogy megijedjen – nem tudom, miért gondoltam azt, hogy megijedhet – és mögélépek.
Sokáig csak simogatom, gyönyörködtem benne. Imádom a testét, nem tehetek róla. Megmostam izmos hátát, gyűrögettem derekán a hurkácskákat, aztán fenekének vágatába csúsztattam a kezemet. Hirtelen hátranyúlt, és a bal kezemet a mellére húzta; tusfürdőtől volt síkos a bőre, és én elkezdtem masszírozni a bimbóját. Keménynek és rugalmasnak éreztem. Közben odalent matatva széthúztam hátulról szeméremajkait, és közéjükszúrtam középső ujjamat; aztán ahogy egyre feljebb tornásztam magam hüvelyében, mutató-, majd gyűrűsujjamnak már sokkal könnyebb dolga volt, így matattam három ujjal anyuban.
Végre megfordult. Valamivel alacsonyabb nálam, le kellett hajolnom, hogy meg tudjam nyalni a mellét, amit ő adott a számba készségesen. Újra meg-kerestem csatakos szeméremszőrzetében a szűk nyílást, és felnyomtam megint neki ujjaimat egyenként. Bimbócskája ott volt végre a számban, türelmetlenül szopni kezdtem, így is maradtunk néhány percig – vagy egy pillanatig ..? – amikor eltolta zihálva arcomat a mellétől.
-Ezt tanultad te a lányoknál? Ne siess már annyira. Mert neked mindig rohannod kell valahová.
Ezzel letérdelt elém. Félresöpörte arcából csatakos haját, és kezébe fogta fütykösömet. Finoman lehúzta a bőrt róla, majd ajkai közé szívta a makkomat, azon járatta a fejét, hogy kiszállt a lábaimból az erő. Nem engedte beljebb egy jottányival sem, csak nyelvével ingerelte a hegyét, éreztem ,ahogy beljebb próbál férkőzni a nedvedző kis résbe, aztán feladja, és makkom aljának, annak a hihetetlenül érzékeny kis koronának szenteli minden figyelmét.
-Anyu. – próbáltam neki mondani, de ő csak szopott tovább állhatatosan, én meg nem tehettem mást, minthogy fejére nyomjam kezem; löktem egy nagyot a csípőmön, amikor éreztem, hogy vége, és belelövelltem a szájába. Ő nem kapta el a fejét, szaporán nyeldekelve fogadta ondómat. Reszkető lábakkal álltam, majd lecsúsztam a nedves csempe mellett. Ő meg csak mosolygott; felállt, majd kiöblögette a száját a kézmosó csap alatt.
A kisebbik ,napsütötte szobában ülve vártam; azt mondta, feltétlenül fel kell még valamit hoznia. Sejtettem, mi az, és a gyomrom már a puszta gondolatától is görcsbe rándult. Időbe telt, míg visszaért, hiszen a lépcső a lakáson kívül volt, újra fel kellett öltöznie, meg lemennie, kinyitni az ajtót, bemenni a hálószobába, kinyitni azt a fiókot, amelynek tartalmából én is vettem már kölcsön, persze apu tudta nélkül … Nem tudom, mennyi lehetett az idő akkor, hat órára járhatott talán, de a forróság tovább vibrált odakint, mint délben.
Anyu öléről mindig az jut eszembe, hogy termékeny. Amikor leheveredett mellém az ágyra, úgy tárult fel előttem puncija, mint valami nagy, húsos virág. Tudtam, hogy most azt csinálok vele, amit akarok, felhúzom a kotont és belenyomom a farkam, csak győzzön kapálózni … De nem siettem, és nem volt még akkor sem igazán merevedésem, amikor megnyalintottam először a csiklóját. Előtte inkább végigpuszilgattam kemény combját; azok belsejét valahogy puhábbnak és simábbnak éreztem, mint a lányokét, akikkel eddig dolgom volt ezen a téren. Fanszőrzete is dúsabbnak tűnt, mint az övék, hiába volt precízen körbeborotválva, mégis olyannak éreztem, mint a drót. Még vizes volt odalent, le lefetyeltem bozontjáról a vizet, aztán duzzadt kis csiklóját vettem célba, közben pedig ujjaztam, ujjaim szinte otthon voltak már hüvelyében. Nem igazán volt türelmem ehhez a játékhoz, de éreztem, mennyire jó neki, aztán meg már egyre jobban ízlett …
Teljesen elzsibbadt a nyelvem. Suta, nyálas csókot nyomtam a mellére, miközben ő felült. Akkorra rendesen kemény voltam. Szétkente az előnedvet a makkomon, amely csak úgy vágyta megint puha száját, majd ráhúzta a kotont. Remegett a keze, szerintem már nagyon türelmetlen volt ő is, megint csókolta az arcomat meg a számat, miközben beléhatoltam. Ernyedtnek éreztem magam alatt testét, néha bimbói után kaptam számmal, de a végén már nem tellett tőlem többre, mint hogy a nyakába lihegjek … nem néztem közben az arcát, pedig egész délután azon fantáziáltam, hogy nézem majd, ahogy élvez. Ehelyett inkább lökdöstem szorgalmasan, ő meg csípőmre fonta combját, még mélyebben akart magába fogadni, és én egészen mélynek éreztem őt, ahogy dugtam. Onnan tudtam, hogy elélvezett, hogy a fenekembe markolt és szaporán lihegni kezdett, ennyi hangot adott csak ki, más semmit … aztán el-ernyedt, én pedig még löktem kettőt, és kész voltam, mint a házifeladat. Rá-borultam, ő pedig megcsókolt újra meg újra.
-Most hülyének tartasz, ugye? – kérdezte később, amikor legördültem róla.
Bágyadtan ránéztem. Kisimult volt az arca, mosolya mégis fáradt. Azt hittem még néhány perccel ezelőtt, hogy elélvezek, és vége – ehelyett újra meg-csókoltam nagy merészen a száját. – Én is csak annyira vagyok hülye, mint te.
Bal könyökére támaszkodott, úgy hajolt fölém – mellei a bordáimra felakadva, haja az arcomban. Aztán kicsit feljebb húzódzkodott, ajka így egy magasság-ba került az enyémmel.
-Egyezzünk meg abban, hogy mindketten jó nagy hülyeséget csináltunk. – nevetett. – És nehogy lelkifurdalásod legyen nekem.
-Majd igyekszem. Mikor fejezzük be a takarítást?
-Majd holnap. – ásított, majd felült. – Ha lesz hozzá kedved, és nem azon jár az eszed, hogyan győzzél a buta játékaidban. Meg hát hosszú még ez a nyár… lesz mindenre időnk.
Felültem én is. Felkapta bugyiját meg melltartóját a földről, én pedig meg-csókoltam még gömbölyű vállát gyorsan. Úgy tett, mintha mi sem történt volna, álmosan öltözött fel, egy pillanatra ért csak hozzám, akkor, amikor megcirógatta az arcomat kézfejével.
És csak mosolygott.

Jó kis sógornő

Ősszel múltam 32 éves, de be kell, hogy valljam, most kezdek szexuálisan a legaktívabb lenni. Ebben nem kis szerepe van a férjem unokaöccsének.


Sanyi idén lesz 18 éves, de olyan profi az ágyban, hogy talán felér egy harmincévessel is. Kapcsolatunk tavasszal, jobban mondva tavaly télen kezdődött, de akkor még csak én kívántam őt. Együtt töltöttük a karácsonyt és a szilvesztert Ausztriában. Én nem tudok síelni, a férjem, a bátyja és a bátyja felesége egész nap síeltek, és csak este tudtunk közösen elmenni a közeli városba, szórakozni. Napközben így Sanyival maradtam a faházunkban, neki el volt törve a keze, ezért maradt velem. Tévét néztünk, szánkóztunk, kártyáztunk, vagy sétáltunk a közeli erdőben. Eközben én mindjobban beleszerettem Sanyiba. Esténként azt lestem, mikor megy levetkőzni, fürdeni, hogy meg tudjam lesni. Egyre jobban begerjedtem, arra vágytam, hogy végre megkeféljen.
Vége lett a közös vakációnak, haza jöttünk, de bennem még mindig élt a vágy, hogy megkapjam Sanyit. Suli után egyre több időt töltöttünk együtt, egyre többször akartam vele találkozni. Ez nem is volt nehéz, hiszen a szülei estig dolgoztak, a férjem pedig sokszor ment külföldre kiküldetésbe egy – két napra. Ilyenkor nálunk is aludt, mert nem messze van tőlünk az iskolája, többet kellett volna utaznia otthonról, így meg lett beszélve a szüleivel, hogy nálunk alszik néha.
Egy ilyen közös estét szemeltem ki, hogy végre lefekszem Sanyival. Az irodából már délben hazajöttem, gyorsan lezuhanyoztam, majd vártam, hogy megjöjjön Sanyi is. Talán egy fél óra telhetett el, amikor nyílt az előszobaajtó és bejött Sanyi. Megebédelt, majd megírta a leckéit. Utána átnézte a másnapra feladott tanulni való. Amikor mindennel elkészült ő is lezuhanyozott, és leültünk tévét nézni.
Rajtam egy pongyola volt, alatta semmi, Sanyi egy száras alsónadrágot vett fel. Este vacsoráztunk, megnéztük az esti filmet, majd Sanyi elment lefeküdni. Én még fent maradtam, megnéztem a késő esti híradót tíz órakor. Úgy gondoltam, hogy Sanyi már alszik, levettem a pongyolámat, és átmentem az ő szobájába.
A takaró félre vont hajtva, így kilátszott a mellkasa, mely már pihésen szőrösödött. Ahogy beléptem észrevettem, hogy az alsógatyája a földön van. Félre hajtottam a takarót, és ott pompázott előttem a farka nyugalmi állapotban. Letérdeltem az ágy mellé, és óvatosan, hogy fel ne ébresszem még, kezembe vettem a még puha fütyköst. Finom, meleg, és a zuhanyozástól kellemes szappan illata volt.
Gyengéden elkezdtem húzogatni rajta a bőrt. Az igazat megvallva, legalább két percig dolgoztam rajta, hogy végre felgerjedjen a vágy benne. Amikor már félig merev állapotba került, teljesen lehúztam a bőrt a makkról, és a nyelvemmel körözni kezdtem a pici nyílás körül. Ahogy elértem a nyílást teljes hosszában ott meredezett előttem egy húszcentis, fiatal, kőkemény fasz. Úgy gondoltam itt az ideje, hogy a számba engedjem. Ajkaimmal pici ó betűt formáltam, és elkezdtem a számba csúsztatni Sanyi dákóját. Kezdtem beizgulni én is, a puncim már teljesen lucskos volt, és már nagyon szerettem volna magamban tudni ezt az erős faszt.
Sanyi ekkor ébredhetett fel, mert az ujjai beletúrtak a hajamba, és apró nyögéseiből rájöttem, hogy most már nem fog ellenkezni. Már bátrabban szoptam a farkát, tudva azt, hogy ő is akar velem szeretkezni.
Egyszer csak kihúzta a farkát a számból, felült, szájon csókolt, és maga mellé húzott az ágyba. Kezét becsúsztatta a két lába közé, majd amikor érezte, hogy teljesen be vagyok izgulva, középső ujját bedugta a puncimba. Egy kis idő múlva a mutatóujjával is ujjazott, miközben én szétterpesztettem a lábaimat, hogy jobban hozzám férjen. Egypár perc elteltével feltérdel, és a nyelvével is besegített. Ekkor már patakokban folyt belőlem a puncilé, és nem voltam messze a csúcstól. Még két pillanat, és akkora orgazmust éltem át, hogy tudtam, ezután csak Sanyival akarok majd szeretkezni.
A mesteri nyelvjáték után a melleimet kezdte cirógatni, addig, amíg megint be nem gerjedtem. De most már Sanyi volt a kezdeményező. A még mindig nedves puncimhoz rakta kemény dákóját, jobb kezével apró fel – le mozgásokat végzett bejáratomnál, miközben a bal kezével a melleimet gyúrogatta. Éreztem, hogy csak bosszantgat, még jobban begerjeszt, hogy a kellő pillanatban belém lökhesse dorongját.
Amikor már ordítani tudtam volna a vágytól, hogy végre lökje már belém, egyetlen rántással a fenekemnél fogva egyik kezével magára húzott. Meg kell, hogy mondjam, egy picikét fájt, de végre kitöltött az a hatalmas farok. Ettől a perctől fogva rabja vagyok Sanyi farkának. Teljesen kitöltött, puncim minden sarkát bebarangolta. Olyan hevesen kefélt, hogy egymásután ötször élveztem el. Amikor éreztem, hogy neki sincs már sok hátra, hanyatt döntöttem, felé térdeltem, és marokra fogott dákóját magamba vezettem. Ezen az estén ez volt a legjobb póz, amit kipróbáltunk, mert farka hossza olyan volt, mint egy hosszú dárda, amire felnyársaltam magam.
Amíg fel – le húzkodtam magam ezen a hatalmas örömvesszőn, Sanyi a melleimet vette kezelésbe. A mellbimbóim szinte majd szétrobbantak annyira feszültek az izgalomtól. Sanyi egyszer csak elkezdett alulról ellen lökni, tudtam, hogy nincs ideje tovább. Ezért én még hevesebben lovagoltam rajta, hogy egyszerre jussunk fel a csúcsra.
Sanyi teste megfeszült, a farka elkezdett rángatózni, és telepumpálta puncimat az édes gecijével. Én eközben már számtalanszor elélveztem.Kapcsolatunk azóta is tart, rengeteget szeretkeztünk a mi lakásunkban, felavattuk a férjemtől kapott autó, sőt egyszer a szülei távollétében az ő szobájában is keféltünk egy nagyot.

Falusi szextörténet az öregekkel

Nyári szünet kezdetén épp hogy csak egy hete zárult le a tanév már mehettem is a nagyiékhoz nyaralni. Szerettem a nagyiékat mivel ők egy nagyon pici faluban éltek ezért mindenki a másiktól kilométerekre lakott. Ezen a nyáron jöt velem a barátnőm is Rebi. Rólam annyit hogy Lilinek hívnak én egy középmagas szőke hajú lány vagyok, még fejlődésben lévő piciny mellekkel és nem túl formás fenékkel. Rebi se egy istennő de valamivel szebb nállam. Kerekebb fenék teltebb alak. Kedd délután érkeztünk meg Rebivel a nagyiékhoz. Mivel ez volt az első alkalom hogy jött a barátnőm is így természetesen és tisztelet tudóan „csókolommal” köszönt.
– csókolom – köszönt illedelmesen
mivel a nagyiék nem érzik magukat öregeknek ezért mondták is neki
– nem kell ide csókolom nem vagyunk mi még olyan öregek –
– rendben – válaszolta Rebi
– Lili holnap jönnek az unokaöcséid – mondta nagypapa
– rendi papi – válaszoltam
mondtam Rebinek hogy menjünk fel a szobámba. Beleeggyezett.
Mivel már így nyár elején is iszonyű hőség volt mindketten levetkőztünk egy picit. Rebi hozott fürdőruhát és azt vette fel ( természetesen nem előttem ).
Én nekem itt a szekrényben volt a fürdőruhám és azt vettem fel. Sajnos a a fürdőruhám alól egy nagyon picit kilátszott a puncim szőre ezért én vissza vettem a rövidnadrágom és csak a bikini felső maradt rajtam. Mondta Rebi hogy menjünk ki napozni mert már amúgy sem volt nagy az UV sugárzás és 4 óra is elmúlt. 1 órát kint voltunk a napon és aztán bejöttük. Elment megfürdeni Rebi majd utánna én is és mentünk aludni, a hosszú út miatt elfáradtunk. Holnap reggel olyan 10 körül már itt is voltak az unokaöcséim az egyikük 11 a másik 12 éves volt. Telt múl az idő és már vagy 2 hét is eltelt és nem volt az a megszokott 2 hét. ( Általában mindig maszturbáltam ha itt vagyok hetente legalább 3-szor de most nem tudtam mivel itt voltak az unokaöcséim és Rebi ). Rebit hamar megkedvelték és Rebi is őket. Vasárnap amikor jött az ebéd délben akkor elterveztük hogy utánna elmegyünk sétálni 4-en. Végeztünk is az ebéddel és fogtuk is magunkat hogy elmegyünk. Én viszont mást terveztem mint egy egyszerű kis séta. Tudtam hogy a tanyán van egy jó kis bungalló ahol senki se lát. Így hát vittem néhány „játékot”. Amikor odaértünk bementünk leültünk körbe és feldobtam az ötletem:
– milenne ha felelsz vagy merszeznénk? –
– én benne vagyok – mondta Rebi
– én is benne vagyok – mondta Pali ( ő a 11 éves )
– jó akkor én is – mondta Lali
– rendben de milyen kérdések lesznek? – kérdezte Rebi
– hát minél merészebb – mondtam
– jó akkor milyen sorrendbe megyünk? – kérdezte Rebi
– hoztam ezt az üveget – mondtam
– Lili kezdjük már – mondta Lali
– rendben – mondtam majd megpörgettem az üveget
Palinál állt meg.
– rendben Pali, meg mered-e mutatni a kukid? –
– Lili megmerném de itt van Rebi és Lali – mondta Pali
– akkor mégsem vagy olyan merész – mondtam
– de de azvagyok – mondta Pali
– jó akkor mutasd meg – mondtam
– jó rendben – azzal a mozdulattal le tölta a nadrágját és a boxerét. Még éppen hogy csak kezdett neki a szőr nőni rajta.
– oké, pörgess – mondtam
Rebinél állt meg.
– Rebi mivel engem a Lili leégetett ezért mutasd meg mindened – mondta Pali
– Pali én nem szeretném mert már én egy picivel nagyobb vagyok mint ti – mondta Rebi
– nem érdekes mutasd meg mindened – mondta Pali
– de nem akarom – mondta Rebi
– akkor csak a cicidet mutasd meg – mondta Pali
– jó az még belefér – mondta Rebi
Elkezdte levenni a pólóját majd a melltartóját. Nem volt túl nagy melle körülbelül akkor mintegy alma.
– most boldog vagy? – kérdezte Rebi
– igen – jött a válasz és egy picit elkezdett meredezni a kukija de sajnos ezt Rebi is meglátta
Rebi megpörgette az üveget és megállt Lalinál.
– akkor Lali te se maradj ki a jóból így hát mutasd meg te is – mondta Rebi
– rendben – felállt lehúzta a nadrágját és meglátták a lógó farkat ami felett egy hatalmas szőr pamacs volt
Megpörgette az üveget Lali és megállt Lilinél.
– Lili mivel meg szivattad szegény tesóm ezért most én is megfoglak. A feladat amit neked adok az az hogy mutasd meg a punid – mondta Lali
– rendben – Felállt Lili és lehúzta a nadrágját ami alatt egy tengerkék színű bugyi volt. Lehúzta a bugyit és meg látták a sűrű fekete szőrt a puncin.
– oké szerintem az üveget rakjuk félre és máshogy játszunk – mondta Lili
– rendben de hogyan gondoltad Lili? – kérdezte Rebi
– mindenki vetkőzzön le meztelenre – mondta az ötletét Lili
– Lili én nem merek – mondta Rebi
– de vetkőzz te is hidd el jó moka lesz – biztatta Lili
– jó de ez titokba marad – felelte Rebi
Mindenki levetkőzött meztelenre.
– milyen picike és szőrös a kukitok – mondta Rebi
– az új játék az hogy amit valaki mond a másiknak azt meg kell csinálnia bármi is legyen a feladat. Oké? – kérdezte Lili
– oké – mindenki mondta
– Rebi fogd meg Lali kukiját – mondta Lili
Rebi megfogta és tetszett neki
– miért nem nől meg a kukitok? – kérdezte Lili
– nem tudjuk – mondták
– kicsit kínozd meg Palit – mondta Rebi Lilinek
– hogyan – kérdezte Lili
– húzd le a bőrt teljesen, húzd a szőrét és markold meg a golyóit – mondta Rebi
Lili meg is tette és amikor a golyóit a markában össze szorította egy hatalmasat ordított Pali
– oké Lili és Rebi a puncitokat értessétek össze – mondta Lali
Meg is tették