Amikor anyámnál egyszer bebuktam a pornóval, azt hittem gáz lesz. Aztán elkezdtünk beszélgetni a szexről, majd közeledni egymáshoz minden tekintetben.
Elhúzott sötételőfüggönyök, a számítógép csöndes, néha meglepve fel-erősödő zúgása, anyu szöszmötölése odakint. Én csak ültem az ágyam szélén jólesően vakarózva, bal kezemben a kávéval, mintha el sem hinném, hogy ott van. Kint lehetett vagy harminc fok, úgy nyolc óra magasságában; álmosan néztem a függönyök résein beszűrődő júliusi izzást, és az igazat megvallva szerettem volna, ha legalább vagy tíz fokkal hűvösebb lenne. Kedvetlenül megittam a kávét, aztán kisétáltam a konyhába.
-Úgy készülj, hogy ma tiéd a mosogatás. – fenyegetett meg anyu, és láttam rajta, hogy komolyan gondolja. – Nekem itt van a padlástér. A szobádban eszel?
Mindig csodálkoztam rajta, hogy tud a korai kelés ellenére is olyan friss lenni mindig; arckifejezése általában olyan volt, mint akit éppen most vertek fel valami nagyon szép álomból, és nem tud kikerülni annak hatása alól. Kinyitot-tam a hűtőszekrényt. – Igen, ha nem baj … Korán keltél?
Rámnézett. Ajka szélén mindig ott bújkál valami, kifejezetten az én buta kérdéseimnek szánt cinkos kis mosoly. – Ha fél hét neked korán van … Hékás, én bevásárolni is voltam már.
-Ezzel most felvágsz.
-Úgy aludtál, hogy azt sem vetted észre, hogy megpusziltalak.
Erre el kellett vörösödnöm. Sosem tiltakoztam a puszija ellen, csak akkor, ha többen is voltak körülöttünk – vagy ha apu a közelben volt. Vágtam egy fintort, és gyorsan megpusziltam az arcát. Szőke haja megint a szemébe lógott, én meg akaratlanul is elsimítottam onnan – de amikor lehajolt a lapátért, az a tincs megint odahullott.
-Hagyd csak, a héten majd elmegyek fodrászhoz. – már az ajtóban voltam, amikor utánamszólt. – Mész ma valahová, egyetlenem?
Húha. Ilyenkor valamit tervez, már abból láttam, ahogy nagy levegőt vesz és lehúzigálja melléről a trikót. – Nem. A mai programom az lesz, hogy végre ki-játszom magam. – és mutatóujjammal úgy doboltam a tálca szélén, mintha legalábbis az egér bal gombja lenne.
-Hát, ha van feles energiád, akkor délután segíthetnél nekem odafent. – és a partvis nyelével a mennyezet felé bökött. – Szeptemberre rendet kell ott rak-nunk, mire jönnek az új albérlők.
-De csak délután! Addig is van egy lezáratlan ügyem Gandhival.
Anyu csak pislogott, és meg gügyén kacarászva visszamentem a szobámba, kezemben a szendvicsekkel rogyásig rakott tálcával. Gyorsan beizzítottam a Civilization 3-at, és mire betöltötte a gép a játékot, én már be is vágtam egy fél szendvicset. Akkor Hammurabi volt a karakterem, és bosszantott, hogy Gandhi, felrúgva a meg nem támadási szerződést, összefogott Kleopátrával ellenem. Talán egy óra múlva döntöttem úgy, hogy fel kellene állni és meg-mozgatni a tagjaimat; a vállam és a karom mindig borzasztóan el tud zsib-badni a gép előtt ülve. Visszavittem a konyhába a tálcát, anyu könnyezve vágta fel éppen a hagymát, kézfejével törölgetve a szemét.
-Mikor mosogassak?
Szipogva válaszolt, dühösen az asztalra csapva a kést. – Akár most is neki-láthatsz, ha a dalai láma engedi … A fenébe is, nem tudom, miért vacakolok ennyit ezzel a kurva hagymával.
Feszengve tettem le a tálcát. Anyu zsebkendőt ráncigált elő a sortja zsebéből, azzal törölte meg a szemét. Tudtam, hogy kemény hete volt, bíróság, ügyvéd meg minden … én meg csak hallgatásommal asszisztáltam hozzá. Melléléptem, és sután megsimogattam a derekát; éreztem, hogy el-ernyed a háta egy pillanatra, majd megfeszültek újra az izmok. Feszes volt mindene, mint valami gitárhúr.
-Tudok segíteni valamiben?
-Csak a takarításban. Nem értem. – kifújta az orrát. – Egész héten semmi bajom nem volt, most meg felmérgel ez a kis hagyma. – hirtelen, egy félfordu-lattal megfordult, és átölelte egy pillanatra a nyakamat bal karjával, és megint megpuszilt száraz ajkaival. Megsimogattam a fenekét, csak úgy; gyönyörűen és éretten gömbölyded volt ez a berendezés mindig, és meglepően melegnek éreztem a sort csúszós anyaga alatt. Mosolya végre szétterült az arcán. – Nem viszed onnan a kezed?
És játékosan meglegyintett a konyharuhával.
-Szóval? – sóhajtottam. – Mit segítsek?
-Mondom: délutánig semmit. Addig is ne legyél útban. Ne is lássalak.
Kicsit megkönnyebbülve ültem le a gép elé. Anyu ritkán borul ki. Nem szereti a bánatát magába fojtani, és tőlem is elvárja, hogy megosszam vele gondjaimat. Talán ezt nem értette meg apu. Szórakozottan levettem a pólóm, mert egyre fülledtebb lett a hőség, rossz még belegondolni is, hogy délután takarítanom kell, ráadásul a tetőtérben …
Újabb óra telt el. Vészesen közeledett a nyugdíjazásom ideje, közben Gandhi mérnökei már mindenféle ketyeréket építettek a készülő űrhajójukba … Észre sem vettem, ahogy ebédidőbe fordult lassan a nap,csak azt, hogy anyu lép be a szobába. Szeme tiszta volt, vonásai frissek, haja vizes – biztosan megfürdött. Megállt az ajtófélfának támaszkodva, és diszkréten köhintett.
-Hahó. Én is itt vagyok.
-Tudom. – feleseltem. – Hallottam, amikor bejöttél. De miért kopogtál? -Hátrafordultam. Megint halványzöld trikóját húzogatta, meg-meglegyezve annak szélével a hasát. Elég nagy mellei vannak anyunak, és néha mások előtt is csinálta így – csak szórakozottságból. A hasa sosem volt igazán lapos, puhán és barnán domborodott elő; és ahogy az ajtófélfának támaszkodott, széles csípője és kemény combjai még teltebbnek tűntek. Nagy körülmé-nyesen kiléptem a játékból, és elzártam a gépet.
-Hát, nem tudtam, éppen miben zavarlak meg … – már megint az a mosoly. Ilyenkor nem lehet tudni, viccel-e vagy komolyan beszél.
Akkor rendeztem át a szobát és fordítottam el a számítógép monitorát másik irányba, amikor anyu legnagyobb megrökönyödésemre áthajolt egyszer a vállam felett, és azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy ezeket a csajokat nem piszkálták komputerileg. Hát a szívbajt hozta rám, és én ijedtemben azt is elfelejtettem, hogyan kell bezárni a képnézegetőt, csak kattintgattam ide-oda.
-Most jobban érdekel a játék … De ha érdekel, ebéd után megnézegethetjük azokat a képeket. Még megvannak.
Legyintett. – Kösz, nekem más dolgom van. És ne kezdd, hogy féltékeny vagyok. Nekem legalább mindenem természetes. -Gyorsan másfelé fordultam zavaromban, a pólómat keresgéltem. Mire felvettem, még mindig ott állt az ajtónak dőlve, tűnődve, ajkát beharapva, mint amikor nagyon eltöpreng valamin,a padlót nézve. Én meg gyorsan újra megsimogattam a csípőjét, és belecsókoltam a nyakába vállának finom hajlata mentén, hogy meglepetésében felsikkantott; éreztem rajta a hagyma szagát épp úgy,mint a tusfürdő és a zuhanyzó párás illatát. Úgy meglódult egy pillanatra a szívverésem, mint az imént, a konyhában.
-Menjél már. Mosd meg a kezed. – mondta elgyengülve … aztán minden átmenet nélkül átfonta két karjával a nyakam, kemény melleit az én mell-kasomnak préselve, és megcsókolta a szájam szélét. Aztán elengedett; csak úgy izzott az arca, én meg csak álltam, mint a sóbálvány. Aztán, ha rekedtesen is, de hamar megjött a hangja. – És teríts meg. Menj már.
És rácsapott a fenekemre. Csak úgy biztatásképpen.
Csendben ebédeltünk meg. Szólt mindenfelől a déli harangszó, a rádióból meg kintről; aztán a hírek. Robbantás itt, hurrikán ott, csupán a mi konyhánk-ban van ilyen csend. Anyu, miközben feltálalta a nagy nehezen elkészített pörköltet, dudorászott magában; akkor tűntek csak fel olyan apróságok ,mint hogy borotválja a hónalját vagy hogy másik trikó van rajta, mint délelőtt. Szűk kis konyhánk van egyébként, a hűtő mellé bepréselt ebédlőasztal mellett ketten épp hogy elfértünk – normális körülmények között a szék alá húzott lábakkal. Most azonban mindketten kinyújtottuk lábunkat, anyu az enyémen pihentette az övéit. Egyszer, a bal kezemmel megérintettem; ugyanolyan tömör, meleg húsból volt, mint a feneke. Anyu kezében megrezzent a villa, de nem nézett rám, én meg nem akartam tovább játszadozni.
Igazság szerint olyan erekcióm volt ebéd közben, hogy az már szinte fájt. Lopva anyura néztem, de ő nem figyelt rám, hanem a híreket hallgatta. Moso-gatás közben is igyekeztem szorosan a mosogatóhoz tapadó magatartást folytatni, miközben anyu ide-oda járkált, leszedte az asztalt, elémrakta a szennyes edényeket – közben melle neki-nekilibbent a könyökömnek. Szemem sarkából figyeltem, ahogy lehajol, hogy visszatolja a székeket az asztal alá, vagy kinyitja a hűtőt; nagy mellei kelletlenül követték felsőtestének mozgását, nehézkesen ringva közben. Egyszer meg is álltam, és megittam két pohár vizet hirtelen. A meleg. Csak a meleg.
Egy kicsit leültem még játszani, de nem ment a játék; határozottan vesztésre álltam a civilizációk nagy párharcában. Csak ültem a vibráló monitor előtt. Az ajtó csukva volt. Kiléptem a játékból, és megnyitottam a képnézegetőt – de előbb úgy gondoltam, a biztonság kedvéért kinézek a konyhába. Anyu nem volt ott; a hálószobából hallottam hangokat. Nyitva hagyta az ajtót. Éppen akkor vette le a trikót, a szekrényben keresett valamit. Hangosan dobbant a szívem, ahogy néztem csupasz hátát, rajta a bikinifelső által hátrahagyott világosabb tanúvonallal. Épp csak hátra tudtam lépni, ahogy megfordult; aztán nagy garral visszaléptem, mint aki most jön a konyhából.
-Anyu, itt vagy?
-Itt vagyok, a szobában. Súgjad, kicsim.
Félig elfordult, így csak egy pillanatra láttam karja alatt elővillanni szép, fejlett jobb keblét. Nagy levegőt vettem. – Mikor megyünk takarítani?
-Ha ráérsz, és nem anyád stírolásával lennél elfoglalva, akkor hallottad volna, amikor azt mondom, hogy amint átöltöztem, mehetünk.
Azt hittem, ez komoly letolás, és már leforrázva indultam is volna kifelé, ami-kor nevetve utánamszólt: – Hé, azért segíthetnél egy picit. – és mutatta a bikini melltartójának szabadon lengő pántját. Odaléptem.
-Sosem tudom, mikor hülyéskedsz, és mikor vagy mérges. – mondtam duzzogva, és összekapcsoltam a pántot.
-Jaj, fiam, ha valakinek, hát neked érezned kellene a különbséget. Mindig ilyen izzadt a kezed?
-Meleg van. – komótosan végighúztam ujjaimat a megcsavarodott pánton, aztán egy pillanatra megállapodtam kétoldalt mellei hajlatán. Úgy álltam mögötte, orrommal jó illatú hajában. – Nem félsz, hogy leszakad a melltartó? Nem ekkora súlyra tervezték. – és elkalandoztak ujjaim, becsúszva a pánt alá, ezúttal felülről simogatva kebleit.
Bugyborékolva felkacagott, és én boldogan jöttem rá, hogy kibővültek játékom határai. Remegett a kezem, amikor visszahúztam.
-Elférnek azok ott. Mi bajod van egyébként a nagy mellű csajokkal? – folytatta az évődést.
-Semmi. Imádom őket.
-Ó. A következő áldozat meg a popsim lesz, mi?
Úgy gondoltam, rakok még rá egy lapáttal, és most kissé ráérősebben simo-gattam meg fenekét, ezúttal elkalandozva a sort gumírozott pántja alá. – Gyönyörű feszes. Nincs ezzel gond. – mondtam rekedten.
-Csak bókolsz. – megsimogatta az arcom. – Amíg én elkészülök, felvihetnél pár dolgot a padlástérbe. Mosogatószert, ilyesmit.
A padlástér furcsán meghitt terület volt számomra mindig is. Apu sorra becsődölő vállalkozásai közül kétségtelenül ez volt a legsikeresebb; tíz éve mindenféle figura megfordult nálunk, és a kétszer három ágyas albérlet na-gyon jól jövedelmezett. Gázkitermelők, idénymunkások, útépítők, de laktak itt varrónők is egy évig nem kis örömömre és anyu bosszúságára. Kinyitottam az ablakokat, borzasztóan megállt odafönt a levegő; három hónapja nem is járt fönt senki sem. Kiálltam az utcára nyíló nagy erkélyre, onnan néztem, ahogy vibrál a levegő az aszfalt fölött, amíg meg nem hallottam anyu lépteit. Valami jelenség volt zöld bikinijében, és csak addig tartott a varázs, amíg a kezembe nem nyomta a porszívót.
Késő délutánig dolgoztunk; ezúttal mélyebb és meghittebb volt a csend, mint ebéd közben. A porszívózással igyekeztem minél hamarabb végezni, hogy a közelében lehessek; együtt mostuk le az utcai, kisebbik szoba ablakait. Volt valami álmatag, derűs hangulata az egésznek, amikor mindketten saját gon- dolatainkkal vagyunk elfoglalva, nem is nézünk egymásra, egy-két szót váltunk csak … Én persze néha rápillantottam, néztam, ahogy szőke haján fénylik a délutáni nap,vagy ahogy felnyúl, hogy elérje az ablak felső részét is, és meg-feszül a teste, hasa keményre nyúlik, keblei az üveghez lapulnak …
Öt óra felé, amikor már lihegtünk a melegtől és a fáradtságtól, anyu elővarázsolt a hűtőből egy palack hideg kólát; kiderült, hogy már egy reggel felhozta ilyen esetekre. Leültünk békés egyetértésben az ágyra, az utcára nyíló ablak tárva-nyitva; akkor éreztem csak, milyen szomjas vagyok, nem is ittam semmit dél óta.
-Ne olyan mohón. – nevetett anyu. – És hagyják nekem is.
Egy pohár volt csak fent. Töltöttem neki kólát, és ő jólesően megitta; bal keze a combomon pihent. Rövidnadrág volt rajtam, más semmi, és éreztem, hogy mocorog a farkam teste közelségétől, ahogy száraz ujjai motoznak combomon.
-Furcsa. – maga elé emelte a poharat, és szürke szemeivel bandzsítva nézte az üveg alján maradt jégtörmeléket. Mondanivalója azonban ellentmondott vicces arckifejezésének. – Apáddal nem tudtunk sohasem ilyen harmóniában dolgozgatni. Valamelyikünk mindig ellent akart mondani a másiknak.
-Muszáj most róla beszélnünk? – kérdeztem feszengve.
Rámnézett hosszan, ahogy szokott, aztán megsimogatta az arcomat, kezét ottfelejtette fülemnél, míg másik keze a jéghideg pohárral a combomon pihent. Én meg ügyetlenül átfogtam a derekát. Talán egy percig feszengtünk így egymás mellett, míg végre meg nem mozdultam, kezem a derekáról a vállára csúszott, így húzva őt magamhoz. Cserepes, duzzadt ajkai a fülemet súrolták, aztán nagysokára megcsókolta alig érezhetően a nyakam. Most még, jutott eszembe, most még mondhatom, hogy nem, ez még belefér úgy-ahogy egy anya-fiú kapcsolatba, nem is követné második csók az elsőt, de bal kezem már mozdul is, és megfogom a jobb mellét. Határozottabb most a csókja, én pedig felbátorodva kezdem masszírozni azt az elomló gömbölyűséget. Érzem tenyeremen, mekkorára duzzadt a bimbója, ajkai ekkor már arcomon járnak, majd szájam szélén … Visszacsókolok, erre keze el-mozdul a combomról, és farkamra csúszik. Lehunyt szemmel csókolom, mert egyszerűen nem merek a szemébe nézni, nyelve a számban, közben előveszi a farkamat.
-Nem mersz rámnézni? – kérdezi hirtelen, egészen komolyan.
-Nem. – válaszolom, és elengedem a mellét, mire ő is visszahúzza a nadrá-gomat a helyére. – Ne haragudj.
-Haragudni? – lepődik meg. – Már miért kéne haragudnom?
Ég az arcom, ahogy válaszolok: – Mert gyönyörű vagy.
Elég buta válasz, nevet is rajta, majd belekócol a hajamba. – Fáradtak vagyunk mindketten és izzadtak meg porosak. Mi lenne, ha megfürödnénk?
-Most ..?
-Hát, ha te kibírod estig, akkor várhatunk is.
Ezen a válaszon elrágódok egy kicsit, miközben ő feláll, és leveszi mell-tartóját. Bimbóudvarai nagyok és sötétek, bimbói visszasüllyedtek újra alap-állapotba; derekán a kis hurkácskák medrében verejték csillan, ahogy mozdul. Hátat fordítva nekem húzza le a bikinialsót is, elbűvölve nézem nagy fenekét, ahogy ring az egész, ahogy mozog. Szó nélkül kimegy a fürdőszobába, kis-vártatva hallom is a zuhany sziszegését, ahogy beállítja. Miközben levetkőzök én is, eszembe jut, hogy amikor lakók vannak, odalent mi is halljuk mindig, amikor zuhanyoznak. Kissé hülyén érzem magam, mert a fütykösöm félmere-ven lengedezik összevissza lépés közben; anyu nekem háttal áll a zuhany-rózsa alatt. Köhintek, nehogy megijedjen – nem tudom, miért gondoltam azt, hogy megijedhet – és mögélépek.
Sokáig csak simogatom, gyönyörködtem benne. Imádom a testét, nem tehetek róla. Megmostam izmos hátát, gyűrögettem derekán a hurkácskákat, aztán fenekének vágatába csúsztattam a kezemet. Hirtelen hátranyúlt, és a bal kezemet a mellére húzta; tusfürdőtől volt síkos a bőre, és én elkezdtem masszírozni a bimbóját. Keménynek és rugalmasnak éreztem. Közben odalent matatva széthúztam hátulról szeméremajkait, és közéjükszúrtam középső ujjamat; aztán ahogy egyre feljebb tornásztam magam hüvelyében, mutató-, majd gyűrűsujjamnak már sokkal könnyebb dolga volt, így matattam három ujjal anyuban.
Végre megfordult. Valamivel alacsonyabb nálam, le kellett hajolnom, hogy meg tudjam nyalni a mellét, amit ő adott a számba készségesen. Újra meg-kerestem csatakos szeméremszőrzetében a szűk nyílást, és felnyomtam megint neki ujjaimat egyenként. Bimbócskája ott volt végre a számban, türelmetlenül szopni kezdtem, így is maradtunk néhány percig – vagy egy pillanatig ..? – amikor eltolta zihálva arcomat a mellétől.
-Ezt tanultad te a lányoknál? Ne siess már annyira. Mert neked mindig rohannod kell valahová.
Ezzel letérdelt elém. Félresöpörte arcából csatakos haját, és kezébe fogta fütykösömet. Finoman lehúzta a bőrt róla, majd ajkai közé szívta a makkomat, azon járatta a fejét, hogy kiszállt a lábaimból az erő. Nem engedte beljebb egy jottányival sem, csak nyelvével ingerelte a hegyét, éreztem ,ahogy beljebb próbál férkőzni a nedvedző kis résbe, aztán feladja, és makkom aljának, annak a hihetetlenül érzékeny kis koronának szenteli minden figyelmét.
-Anyu. – próbáltam neki mondani, de ő csak szopott tovább állhatatosan, én meg nem tehettem mást, minthogy fejére nyomjam kezem; löktem egy nagyot a csípőmön, amikor éreztem, hogy vége, és belelövelltem a szájába. Ő nem kapta el a fejét, szaporán nyeldekelve fogadta ondómat. Reszkető lábakkal álltam, majd lecsúsztam a nedves csempe mellett. Ő meg csak mosolygott; felállt, majd kiöblögette a száját a kézmosó csap alatt.
A kisebbik ,napsütötte szobában ülve vártam; azt mondta, feltétlenül fel kell még valamit hoznia. Sejtettem, mi az, és a gyomrom már a puszta gondolatától is görcsbe rándult. Időbe telt, míg visszaért, hiszen a lépcső a lakáson kívül volt, újra fel kellett öltöznie, meg lemennie, kinyitni az ajtót, bemenni a hálószobába, kinyitni azt a fiókot, amelynek tartalmából én is vettem már kölcsön, persze apu tudta nélkül … Nem tudom, mennyi lehetett az idő akkor, hat órára járhatott talán, de a forróság tovább vibrált odakint, mint délben.
Anyu öléről mindig az jut eszembe, hogy termékeny. Amikor leheveredett mellém az ágyra, úgy tárult fel előttem puncija, mint valami nagy, húsos virág. Tudtam, hogy most azt csinálok vele, amit akarok, felhúzom a kotont és belenyomom a farkam, csak győzzön kapálózni … De nem siettem, és nem volt még akkor sem igazán merevedésem, amikor megnyalintottam először a csiklóját. Előtte inkább végigpuszilgattam kemény combját; azok belsejét valahogy puhábbnak és simábbnak éreztem, mint a lányokét, akikkel eddig dolgom volt ezen a téren. Fanszőrzete is dúsabbnak tűnt, mint az övék, hiába volt precízen körbeborotválva, mégis olyannak éreztem, mint a drót. Még vizes volt odalent, le lefetyeltem bozontjáról a vizet, aztán duzzadt kis csiklóját vettem célba, közben pedig ujjaztam, ujjaim szinte otthon voltak már hüvelyében. Nem igazán volt türelmem ehhez a játékhoz, de éreztem, mennyire jó neki, aztán meg már egyre jobban ízlett …
Teljesen elzsibbadt a nyelvem. Suta, nyálas csókot nyomtam a mellére, miközben ő felült. Akkorra rendesen kemény voltam. Szétkente az előnedvet a makkomon, amely csak úgy vágyta megint puha száját, majd ráhúzta a kotont. Remegett a keze, szerintem már nagyon türelmetlen volt ő is, megint csókolta az arcomat meg a számat, miközben beléhatoltam. Ernyedtnek éreztem magam alatt testét, néha bimbói után kaptam számmal, de a végén már nem tellett tőlem többre, mint hogy a nyakába lihegjek … nem néztem közben az arcát, pedig egész délután azon fantáziáltam, hogy nézem majd, ahogy élvez. Ehelyett inkább lökdöstem szorgalmasan, ő meg csípőmre fonta combját, még mélyebben akart magába fogadni, és én egészen mélynek éreztem őt, ahogy dugtam. Onnan tudtam, hogy elélvezett, hogy a fenekembe markolt és szaporán lihegni kezdett, ennyi hangot adott csak ki, más semmit … aztán el-ernyedt, én pedig még löktem kettőt, és kész voltam, mint a házifeladat. Rá-borultam, ő pedig megcsókolt újra meg újra.
-Most hülyének tartasz, ugye? – kérdezte később, amikor legördültem róla.
Bágyadtan ránéztem. Kisimult volt az arca, mosolya mégis fáradt. Azt hittem még néhány perccel ezelőtt, hogy elélvezek, és vége – ehelyett újra meg-csókoltam nagy merészen a száját. – Én is csak annyira vagyok hülye, mint te.
Bal könyökére támaszkodott, úgy hajolt fölém – mellei a bordáimra felakadva, haja az arcomban. Aztán kicsit feljebb húzódzkodott, ajka így egy magasság-ba került az enyémmel.
-Egyezzünk meg abban, hogy mindketten jó nagy hülyeséget csináltunk. – nevetett. – És nehogy lelkifurdalásod legyen nekem.
-Majd igyekszem. Mikor fejezzük be a takarítást?
-Majd holnap. – ásított, majd felült. – Ha lesz hozzá kedved, és nem azon jár az eszed, hogyan győzzél a buta játékaidban. Meg hát hosszú még ez a nyár… lesz mindenre időnk.
Felültem én is. Felkapta bugyiját meg melltartóját a földről, én pedig meg-csókoltam még gömbölyű vállát gyorsan. Úgy tett, mintha mi sem történt volna, álmosan öltözött fel, egy pillanatra ért csak hozzám, akkor, amikor megcirógatta az arcomat kézfejével.
És csak mosolygott.