Tiltott szerelem

Anna egykedvűen, már-már letargikusan bámulta a Csajok sorozat negyedik évadát, ki tudja
hányadszor. Lila csokispapírok hevertek szanaszét az ágyán, a laptopja billentyűin csokoládés
ujjlenyomatok éktelenkedtek – még arra sem vette a fáradságot, hogy letakarítsa. Ami azt illeti, napok óta
át sem öltözött, ugyanabban a kinyúlt, szürke, itt-ott lyukacsos melegítőben gubbasztott, elhúzott
függönyök mögött. Rendes ételt sem volt hajlandó magához venni, gyakorlatilag csokoládén és energia
italon élt. Anyja nem sokat törődött vele, szokásához híven az aktuális, havi pasijával volt elfoglalva,
jelenlétét csupán egy konyhapulton felejtett üres üveg gyümölcsös vodka és a hamutálban árván
füstölgő cigarettacsonk igazolta.
Anna mobilja kitartóan rezgett, már három perce. Melinda újra és újra tárcsázott, Anna lelki szemei előtt
látta, ahogyan Melinda nemes egyszerűséggel kihangosítva maga mellé dobja a telefont, miközben
szépítkezik és a szobában táncikál. Ez akár sokáig is eltarthat. Panaszosan felnyögött, ahogyan a
kartávolságon kívül eső telefon felé nyúlt az ágyon. Nem akaródzott megmozdulnia, szeretett volna
feloldódni a nihili semmittevésben és egyszerűen kikapcsolni az érzéseit.
– Igen? – szólt bele tartózkodóan. Most igazán nem volt csevegő-hangulatban.
– Pattintsd ki magad és told át a helyes kis hátsód! – felelte csivitelve Melinda, az ő depresszív
hanghordozásával mit sem törődve.
– Nem megyek sehová – mormolta vissza Anna.

– Péntek este van. Nagyon is jössz, csak még nem tudom, hol alapozzunk. Matt bár vagy Limit?
– Nem fogom mattra inni magam, Melinda. Az energiám pedig limitált.
– Ha-ha – Melinda odaát a szemeit forgatta, de aztán megérezhette a bajt, mert egyszerre gyengéd,
empatikus hangnemre váltott. – Nagyon szomorú a hangod és ma meg tegnap már a suliban sem
láttalak. Beteg vagy?
– Megjött és görcsölök, az orvos kiírt – a hátára gördült, a plafont bámulta. Valójában ferdített, na meg e
miatt aztán nem volt szokása kiiratni magát. A világért sem vallotta volna be, hogyan érzi magát, főleg,
hogy milyen okból kifolyólag.
– Na jó, kapsz egy gyógyfelest, és kölcsön adom a kis fekete rucim, tuti átázási folt-biztos és megfelelően
dögös, de nem kurvásan. Tudom, hogy azt nem szereted, nyuszi.
– Nem megyek sehova, nincs kedvem – ismételte unottan.
– Hát aztán mi jobb programod van, mint vigyázni rám, hogy ne erőszakoljanak meg a meccset néző
részeg állatok? – nevetett kissé gúnyosan Melinda. Anna szája felfelé rándult, nem hasonlítottak sokban,
de szerette Melinda humorát és vad stílusát. A lány őrültsége valami furcsa módon felszabadító volt,
talán pont ezért az éles ellentét miatt, ami személyiségük közt húzódott.
– Csajokat nézek.
– Pf, jaj de retro. Különben tudtad, hogy Lena Dunham molesztálta a saját húgát?
Anna arcából a maradék vér is kiszállt, aznap már sokadszor gyűltek könnyek szeme sarkába.
Igyekezett kizárni Gergő hiányát, most azonban kérlelhetetlenül tódultak fejébe a sötét gondolatok és az
elhagyatottság mindennél rémisztőbb érzése.
– Egy óra múlva ott vagyok – bökte oda kurtán, majd köszönés nélkül kinyomta a hívást.

A Wesselényi utcai Matt bárban élő sportközvetítés folyt, a pasik nem tudták, hogy a meccset figyeljék,
vagy inkább a csinos nőket. A négy lány, Anna, Melinda, Laura és Petra egy kerek kanapés asztalnál
ültek, kicsípve, vadászatra készen. Kivéve talán Annácskát, aki a legvisszafogottabbnak számított
köztük, és pasizni sem igazán akart. Végül egy testszínű harisnyával párosította Melinda fekete
koktélruháját, mert az az ő ízlésének már túl sokat engedett láttatni egyébként formás, kecses lábaiból.
A többi lányt nem érdekelte, mennyit mutatnak magukból. Minél többet, annál jobb alapon, Melinda egy
műbőr hatású leggingset viselt, falatnyi, hasvilla ntós topocskával, mely kiemelte a köves piercinget
köldökében, azon felül lezseren kigombolt műszőr kabátka lógott. Fekete haját most aktuálisan pink
csíkokkal tarkította, szerette két havonta új, természetellenes színekkel feldobni a frizuráját. A másik két
csajszi miniszoknyát, bokacsizmát húztak és némileg visszafogottabb, de azért figyelemfelkeltő és szintén dekoltázs-hangsúlyos felsőben illegették magukat.
A csajok a második körnél tartottak, Anna visszafogottan szürcsölgetett egy mojitot, mellette gyakran kortyolt bele a mentes vízbe. Az ő sminkje a többiek rikító vörös rúzsával és hatalmas műszempilláihoz mérten leheletnyi, naturálisnak számított. Némi ajakfény és enyhe alapozó kombinációja. A lány szerette volna megőrizni a természetességét. Pont, ahogyan Gergő szerette. Talán tudat alatt, talán fejében visszhangoztak idősebb testvére korholó szavai, mikor egyszer full highlighter és arckontúrban, meg további két kiló vakolatban jött haza Melindától, aki rajta tesztelt egy YouTube smink videó tutorialt. „Úgy festesz, mint egy bohóc.” – közölte aznap Gergő, és ő a vastag smink alatt rákvörös árnyalatot öltött. Túlságosan fontos volt neki Gergő véleménye…nos úgy nagyjából mindenben.
Random pasik jelentek meg az asztaluknál, italra hívták meg őket, az egyik máris facebook elérhetőséget cserélt Petrával. Anna unottan fordította fejét az ablak felé, a négyeshatos villamos sárga sávként maszatolódott el az iszogató társaságokat tükröző üvegen át. A telefonját nyomkodta, azon belül is az Instagram appot böngészte.
Macskák. Celebek. Megint macskák. Szív alakú szájacskájából kiesett a szívószál. Fura, gurgulázó torokhangot hallatott.
– Neked mi bajod van? – hajolt oda hozzá a mellette ülő Melinda.
– Az ott a bátyám – felelt színtelen hangon. – Meg valami nő.
– Hadd né’m! – kapta ki a kezéből a telefont Melinda, s máris szakértőn csúsztatgatni kezdte a képeket, mert több is akadt, amin Gergőt frissen jelölték meg. – Pf tiszta csövesbánat… – mormolta Melinda. – Hashtag teambuilding, meg Service For Now Company… Miközben nyilvánvalóan vedelnek, meg wellnesselnek ezzel a picsával. Mondjuk meg kell hagyni jó picsa… – Anna szótlanul igyekezett lenyelni a torkában képződött gombócot és visszatartani a sírást. Nagyot kortyolt a nem túl erős mojitójából. – És azt is meg kell hagyni, hogy…
– Mi van? – csattant fel, úgy tolva el magától a poharat, hogy az koccant egyet az asztal lapján és majdnem felborult. Többen is feléjük pillantottak. Anna kiakadt.
– …hogy egészen hasonlít rád. Az alkata egy az egyben a tiéd, a hajszínetekről nem beszélve. A szája is, meg nézd, csak a szemöldöke vonala! Lol, ez a csaj tiszta te vagy, csak idősebb kiadásban – röhögött alkoholittasan Melinda. Ő nem szórakozott, már három tequilát lehúzott mióta itt voltak.
Anna olyan hirtelen pattant fel, hogy a többiek követni sem tudták. Könnyek között rohant ki az utcára, majdnem felborítva egy szemben tántorgó, részeg srácot, aki furcsálkodva nézett utána és talán azt is oda kiáltotta: „Hé, szivi, megvigasztaljalak?”
Anna könnyáztatta arcát lehűtötte a hideg levegő, megállt, hogy fellélegezzen. Egyszerre fojtogatóvá vált neki az a bár, a társasági élet meg szorongatóvá. Ő nem akart ismerkedni és flörtölgetni, mint a barátnői. Ő csak Gergő társaságára vágyott, és nem mondhatta ki. Nem volt szabad elmondania, hogy amióta az eszét tudta a fiú volt a mindene. Az apja, a bátya és… a szerelme is.
Úgy sírt, mint egy kislány, amikor elveszik a kedvenc játékát, de ő tudta, hogy nem lesz új kedvence… A szívét tépik ki azzal együtt.
– Hé, Anna! Várj már, a rohadt életbe! – Melinda loholt utána, nevetségesen festett, ahogyan magassarkúban csetlett-botlott a göröngyös járdán, de jópár fiú sóvár pillantással kísérte az alulöltözött lányt. Valaki még füttyentett is, amit Melinda „füttyögj anyád kutyájának” beszólással nyugtázott.
– Menj vissza bulizni!
– Dehogy megyek! Nem, amíg el nem mondod mi a baj!
Farkasszemet néztek, Anna arca ellágyult ettől a fajta, még anyjától sem tapasztalt aggodalomtól, ami most Melinda cseppet sem tiszta tekintetéből tükröződött vissza rá.
– Semmi – cipője orrát bámulta.
– Aha. Azért hiányzol napok óta a suliból és akadsz ki bőgve, mikor Gergő másik nővel posztol képeket az instán. Aki egyébként nevetségesen ugyan olyan virágos brunett, mint te… már megbocsáts!
Anna gondosan kerülte Melinda tekintetét, aki óvatosan közelebb lépett és félszegen megérintette a karját. – Hé… én a legjobb barátnőd vagyok, elfelejtetted? Lehet, hogy nem a legjózanabb, de bármit elmondhatsz nekem és nem fogom elárulni senkinek, becs szóra! – kisujját nyújtotta a barátnője felé, pont, mint kiskorukban, mikor békültek, vagy éppen rossz fát tettek a tűzre és megfogadták; halálukig titkolni fogják a szüleik előtt.
Anna hatalmas levegőt vett, majd megint könnyekben tört ki.
– Ajjaj. A baj nagyobb, mint gondoltam – állapította meg Melinda, ehhez még csak józannak sem kellett lennie, sőt érettségire sem volt hozzá szükség. – Megyek, szólok a többieknek, aztán lelépünk hozzám és mindent elmondasz szépen, az elejétől!

Anna leroskadt Melinda ágyára, barátnője pedig egy félig teli tequilás üveget vett elő a ruhásszekrényéből.
– Dugi-pia – magyarázta a lány, miközben lecsavarta a kupakját. Anna gondolkodás nélkül húzta meg a meleg töményes üveget. – Citrom most nincs, de azért megteszi…
Anna még egyszer belenyakalt a tequilába. Tíz percen belül részegebb volt, mint valaha, s az aztán nagy szó, mert a legkevésbé sem bírta az alkoholt. Néha sírt, néha meg nevetett, amint gyerekkori élményeiről mesélt Melindának. Ugyan egyszer sem mondta ki kerek perec, mit érez Gergő iránt, de Melinda, akivel szinte együtt nőttek fel – bár óvodában utálták és néha meg is tépték egymást -, szavak nélkül is értett mindent. Mire Anna a monológ végére ért, már mindketten kellően ittasan borultak néha a másiknak, Melinda ujjai Anna hajával játszadoztak.
– Ó, édesem… – öltele át, majdnem vízszintes testhelyzetbe dőltek az ágyon. – Annyira tudom mit érzel – csuklott. – Bár nekem nincs bátyám, de tudod, volt az az idősebb srác, nyolcadikból…
Elhallgatott, majd csillogó szemekkel egyenesedett ki – már amennyire képes volt rá.
– Van egy zseniális ötletem! – kezébe kapta a telefonját. – Hívjuk fel Gergő figyelmét rá, mit is hagyott ki! Dobd le a textilt mindjárt lövök rólad pár olyan fotót, hogy a füle ketté áll a farkáról nem is beszélve…
– Hülye! – Anna zavarában eltakarta az arcát. –Nem küldhetek neki olyan fotókat…
– Te talán nem… – morfondírozott Melinda, aztán helyes, fekete üstökű kobakja felett újra felgyulladt a villanykörte. – De Ariadne Stern igen!
– Hogy ki?
– A kamu alteregód profilja instán – magyarázta, és már szorgosan pötyögött is. Új email cím, új profil. – Szigorúan arc nélkül!
Melinda már tolta is oda a telefon kameráját Anna bés, koktélruhába bújtatott, feszes melleihez. Mielőtt a lány felocsúdhatott volna, lekapta a természetesen vonzó, üde dekoltázsát.
Tiltakozni akart, de aztán azokra a képekre gondolt, ahol az a Zoé nevű nő elégedetten mosolyog Gergő oldalán Svájcban, abban a francos medencében és ösztönösen nyúlt az üvegért. Megrázkódott, ahogyan a tömény szesz végig perzselte a torkát. Feltérdepelt, majd lazának szánt, részegesen ügyetlen, de hatékony mozdulattal lecsúsztatta magáról a koktélruhát. Vékonyka testét már csak a nude színű harisnya és egy világoskék, csipke szegélyű, pamut tangabugyi fedték. Melltartót nem viselt, mert a pánt nélküli ruha párnázott mellrésze eléggé elfedte kebleit. Apró bimbói most a gyors hőmérsékletváltástól keményen álltak előre, kicsit libabőrös is lett, na meg izgatott. Még sohasem készültek róla kihívó, dögös képek.
– Ez az! – visította Melinda.
Több képet is lőtt, miközben Annát igazgatta. Anna hol macska módon elnyújtózva, hol fenekét erőteljesen kitolva, hol meg szende szűzként, párnával takarva magát pózolt.
– Most vedd le a harisnyát, és úgy fotózlak! – mondta, azzal készített még egy képet barátnője harisnyás lábfejéről. Anna görgetve hámozta le magáról a harisnyanadrágot, Melinda erről a lassú folyamatról is készített néhány fotót, aztán szépia filterrel látta el őket. – Ha Gergő lábfetisiszta, ezt imádni fogja… – motyogta maga elé, amint Anna hófehér combjai és lábfeje is sorra bukkantak elő a nejlon anyag takarásából. – Ez az, dögös vagy és gyönyörű! Az én csodaszép barátnőm… Kicsit told ki a csípőd oldalra, hasat be, mellet ki, kéz a derekadon… úgy-úgy! Ahh, de kár, hogy nem kaphatom lencsevégre ezt az arcot, Gergő a gatyájába élvezne…
Mindketten kacagtak. Anna két hüvelykujját a bugyijába akasztotta, pont, mint azok a kirívó fehérneműmodellek. Soha nem tapasztalt önbizalmat adott neki a tequila, meg persze Melinda pomponlányokat megszégyenítő lelkesedése és profi fotósokhoz méltó rutinja. Legjobb barátnője egyszerűen tudta, miféle képek kellenek egy ilyen közösségi oldalra, ha az ember lánya fel akarja hívni magára a fiúk figyelmét. Legyen az egy füves egyetemista srác, vagy a tulajdon édes testvére.
– Hé, te…félre ne értsd, nincsenek „olyan” hajlamaim… de mi lenne, ha egy fotó kedvéért…
– Igen? – kérdezte Anna felkapva fejét.
– Hát tudod, ha smárolnánk egyet és csinálnék egy szelfit, mint ezek ketten a medencében…
– Hát… – bizonytalanodott el Anna. Még soha sem csókolózott lánnyal, meg aztán, hogy pont a legjobb barátnőjével csattanjon el az a bizonyos első bi-csók, egyenesen furcsa ötletnek tűnt. Melinda meghúzta az üveget és feléje nyújtotta. – Nem is tudom…
– Persze megvágom a képeket, hogy ne legyünk felismerhetőek.
– Ha te mondod… – elfogadta a tequilát, még le sem ért az a nagy korty, máris Melinda hasonló ízű ajkait érezte a sajátján. A lány váratlanul és gyorsan nyomta őket oda, testük összeért. Egymással szemben térdeltek az ágyon, Melinda nyelve tolakodón hatolt az ő szájába, de valami módon egyáltalán nem hatott kellemetlennek. Talán csak az alkohol, talán a pillanat varázsa, de Anna ösztönösen csókolt vissza. Néhány másodpercig tequilás tindézsernyál és spontán fellobbanó fiatalos szenvedély keveredett a kis szobában, aztán Melinda oldalra tartotta a telefon kameráját és fotózni kezdett.
Katt. Melinda tenyere Anna kerek kis fenekén. Katt. Hajszálvékony nyálcsík a két távolodó száj között.
Ezekkel a képekkel követték be szegény, mit sem sejtő Gergőt, Ariadne Stern álnéven, nem számolva előre a lavinaként elinduló következményekkel.
Anna aznap Melindánál szenderült delejes, alkoholmámoros álomba, fehérneműben, a rózsaszín leopárdmintás plüss takaró alatt. Másnap reggel nem találta otthon anyjukat, ami önmagában még nem számított volna gyanúsnak, ám Lívia vasárnap délutánra sem került elő. Anna ideges, elcsukló hangon hívta fel Melindát.
– Jesszus, mi van, ha történt vele valami?
– Belegondolni is rémes… Jaj, Melinda, tényleg nem tudom mit csináljak most!
– Hívd fel Gergőt!
– Nem, azt nem!
– Joga van tudni mi történik otthon. Meg aztán mi van, ha anyátoknak tényleg valami baja esik…
– Gergő rohadtul kiborulna és felszállna az első budapesti gépre – nyöszörgött Anna, bár titkon vágyott rá, mégsem akarta elszúrni testvérének ezt a lehetőséget. – Ez az üzleti út tényleg fontos, basszus! – alsó ajkát harapdálta tehetetlenségében.
– Az biztos… – Később átmegyek, jó? – kérdezte Melinda. – Csak még gyorsan befejezem a takarítást.
– Jó, az nagyon jó lenne – hálálkodott Anna lehunyt szemekkel a vonal másik végén.
Melindának esze ágában sem volt takarítani. Gumival lazán fogta fel színes-fekete hajzuhatagát, forrónadrágban és Minnie egeres, dekoltált felsőben folytatott éppen videóhívást egy ausztrál, igencsak helyes fiúval, akit a neten ismert meg, mielőtt Anna felhívta volna. Most azonban minden figyelmét, és aggodalmát, ami egy felelőtlen tizenhat éves fruskába csak belefér Annának és az ő családi drámájának szentelte. Tudta, hogy nem feltétlenül etikus barátnője tudta nélkül cselekednie, de még is csak úgy tett, ahogyan azt abban a pillanatban helyesnek érezte. Határozottan pötyögni kezdett a telefonján.
„Elég nagy gáz van, anyátok napok óta felszívódott, Anna meg teljesen ki van borulva, suliba sem ment. Azt hiszem haza kéne jönnöd.”
Kikereste Gergő számát, amit, csak úgy, mint Anna az ő szüleiét, kizárólagosan vészhelyzet esetére tárolta a telefonkönyvében. A ház ugyan nem égett, de azért mégiscsak erőteljesen beütött a krach és Melinda ennek tudatában nyomta meg a küldés gombot.

Kattant a zár és Anna, mint egy napokra egyedül hagyott kismacska, aki hirtelen neszt hall, kapta fel fejecskéjét. Az idő vasárnap éjfél és hétfő hajnali egy óra között járhatott, órák teltek el azóta, hogy Melindával beszélt telefonon. Anyjuk mintha mi sem történt volna jött haza, úgy másfél órával ezelőtt, valami pasinál hétvégézett. Mosolyogva hárította a kérdéseket, arra hivatkozott, hogy fáradt és másnap dolgoznia kell. De legalább épségben volt. Melinda nem reagált a Messenger üzeneteire, pedig onlinenak mutatta az applikáció. Anna azt hitte, barátnője bukkant fel végre, de a nehéz és határozott léptek hallatán megfagyott benne a vér. Megijedt, közben meg végtelenül izgatottá vált, szíve egy ütemre dobbant a léptek ritmusával. Az ajtókilincs kopogás nélkül nyomódott le nyikorogva, az ajtó lassan és határozottan tárult ki és Gergő teljes, komoly valójában állt ott, egyenesen rá bámulva. Anna felpattant az ágyból és rövid szünet után egyszerűen a karjaiba vetette magát. Úgy rohant oda, mintha évek óta nem találkoztak volna, pedig alig egy hét telt el azóta, de mégis annyi minden történt. Annyi minden, ami szétválaszthatta volna őket, de nem, Gergő most itt volt és bár el sem mosolyodott, a mindent felülíró szeretet még akkor is sugárzott róla, amikor dühösen villanó szemekkel nézett Annára.
A húga ezzel mit sem törődve vetette magát a nyakába, a könnye is kicsordult, ahogyan szorosan átölelte bátyját. Gergő lehunyta a szemeit és átfogta a reszkető kis Annát. Felsóhajtottak. Abban a pillanatban nem létezett semmi, sem az anyjuk, sem Svájc, sem Zoé – az egész világ megszűnt létezni Gergő számára, kicsi Annán kívül.
Anna némileg eltávolodott tőle, de vékony karjait még mindig Gergő nyaka köré fonta, úgy bámult az arcába, alig néhány centiméter távolságra.
– Úgy hiányoztál – lehelte, majd újra a nyakába temette az arcocskáját.
– Még el sem mentem – morogta a bátyja alig hallhatóan, de azért tenyere melegen és védelmezőn simult húga hátára, azt üzenve „te is hiányoztál nekem, a fenébe is…”. – Lívia? – kérdezte kurtán, szinte előre sejtve a választ.
– Nemrég jött meg. Félrészeg, elvonult – felelte Anna, mint egy rendes kislány, aki készségesen mondja fel a házifeladatot. Valami furcsa módon talán így is volt. – Amúgy meg honnan tudod? – a lány váratlanul feleszmélt, mintha eddig különös álomvilágban leledzett volna.
– Melinda írt, ha te már nem voltál képes rá… – korholta, teljes joggal.
– Nem akartalak idegesíteni. Amúgy is, tudod, hogy mindig előkerül. Ezért aztán kár volt hazajönnöd! – húzta fel pisze orrát mesterkélt sértettséggel.
– Ezért még talán. Na és azért, mert lógtál a suliból aztán ki tudja mennyi pia után ilyen képeket posztolgatsz instára? Jó, hogy facebookra nem… Aztán meg bejelöltök. Szerinted ez vicces?
Megfagyott köztük a levegő, s bár Gergő nem fejtette le magáról Anna ölelő karjait, mégis fényév távolságra érezte most magától. Láthatatlan falat emeltek közéjük testvére számonkérő szavai.
– Mégis milyen képekről beszélsz? – kérdezett vissza Anna tettetett tudatlansággal. Hiába.
– Jaj, könyörgöm, legalább ne nézz hülyének! Tényleg azt hitted, nem vagytok felismerhetőek? Melinda haja, a fal színe, meg azok a rózsaszín leopárdmintás giccses párnák…
– Nem tudom miről beszélsz – ismételte Anna, kibontakozott az ölelésből, kezeit idegesen tördelve bámulta a szemközti falat.
– Nyugodtan abbahagyhatod. Mire volt ez jó, Anna?
Hihetetlen, de Gergő volt az, aki most megtörte a kettejük közt húzódó gátat, húga álla alá nyúlt és szinte erőszakosan kényszerítette, hogy ránézzen. Anna némi ijedtséggel pislogott rá, noha tudta, testvére soha nem tudná őt bántani. Zavarba jött és szégyellte magát.
Gergő átható, jegeskék tekintete most hegyesen fúródtak az ő zöld, könnyes szemeibe és Anna érezte, hogy teljesen elveszik. Leolvadt róla a gátlás, a szégyen, az aggodalom. Ott állt, és megtörten, fátyolosan pislogott idősebb testvérére.
– És neked…neked mire volt jó kiposztolni azokat a képeket azzal a nővel? Talán fájdalmat akartál velük okozni nekem? – jobb kezével indulatosan szorította meg Gergő alkarját, ami most az ő állát tartotta stabilan. A fiú mintha kissé elbizonytalanodott volna.
– Nem. Semmi ilyen szándékom nem volt.
– Aha.
– Anna, ez az egész nem normális… – rajta volt a sor, hogy elfordítsa a fejét. Mindketten elernyedtek, egymással szemben álltak, leengedett kezekkel. Letették a fegyvert.
Mindketten tudták, túl mélyen és ó, egek, túlságosan is rég óta. Gondolni sem szabadott rá, nemhogy kimondani. Anna volt az első aki mozdult, Gergő magától soha nem tette volna meg – ezt is mindketten jól tudták. Tudtak ők mindent, csak cselekedni nem mertek. Nem lehetett.
Annának mégis, ő még tizennyolc sem volt, talán így nem is számított igazán. Egyébként meg ő volt a felelőtlenebb és éretlenebb kettejük közül, hát könnyedén lépett előre. Lábujjhegyre állt, ajkai egy szintbe kerültek testvéréével, de hozzá sem mert érni.
– Mit művelsz? – suttogta Gergő, s mégsem húzódott el. Még akkor sem mikor Anna alsó ajka súrolta az övét. Lélegzetvisszafojtva állt, dermedten, de nem húzódott el és nem állította le. Talán csak kimerült, vagy elfogyott az összes maradék akaratereje. – Ezt nem szabad.
– Klisés.
– Az, de akkor sem szabad – ismételte, és húga szája most a felső ajkához ért futólag. Egymás kilehelt vágyát lélegezték be lassan és Anna közben úgy szerette volna, hogy Gergő megtörje ezt az egészet és megcsókolja őt. Nem történt semmi.
Annának kedve lett volna hangosan sikítania a visszautasítástól ébredt dermesztő dühében. E helyett ujjait görcsösen vájta bele Gergő vállába, úgy húzta feljebb és tartotta meg magát ereje teljéből, a szája rá nem jellemző erőszakos lendülettel tapadt fiú testvére ajkaira. Nyelve leplezett bátortalansággal kutatta fel Gergőét. Bizonytalan szomorúság lett úrra rajta, mikor a fiú még mindig nem csókolt vissza.
Gergő leblokkolt, szégyenletes forrósággal töltötte el az az egyetlen pici sikamlós érintés és nem merte megcsókolni Annát, mert rettegett, hogy ha megteszi, képtelen lesz többé uralkodni magán. Így némán tűrt és fohászkodott, hogy Anna végre feladja.
– Annyira szeretlek – suttogta Anna a szájába és a fiú érezte a lány arcán legördülő könnycseppet. Valami elszakadt benne. Megcsókolta a húgát.
Szavakkal nem tudta volna kifejezni a választ, és egy „én is szeretlek” az annyira más, annyira elcsépelt és annyira felszínes lett volna ahhoz képest a rengetegféle mély érzéshez képest, ami benne tombolt és ami felett eddig azt hitte, tökéletes kontrollt gyakorol.
Csókolóztak, finoman, teljes átéléssel, a valóság meg a titkolt álomvilág peremén állva és soha nem akarták abbahagyni. Gergő csendesen zárta be a háta mögött az ajtót, ennyire még tudatánál maradt. A zár kattanásával még egy gátlás semmissé vált, összesimultak, úgy csókolták tovább egymást Anna szobájának rejtekén.
Anna kezei bátyja felsőteste köré fonódtak, olyan jól esett végre magához húznia és bár smárolt már egy-két fiúval, de még soha korábban nem tapasztalt ilyen érzéseket fellobbanni csóktól. Hányszor elképzelte és hányszor álmodozott róla, de a valóságban még erőteljesebb révületbe ringatta őt, az, ahogyan Gergő nyelve végre átvette az irányítást. Erre vágyott, hogy idősebb testvére vezesse, gyengéden, de határozottan. Csók közben… és másként is.
Gergő pontosan tudta, zsigereiben érezte, s most nem tudott többé megálljt parancsolni ennek a mélyről fakadó ösztönnek. Mélyen és szenvedélyesen csókolta kishúgát, teljes odaadással. Egyik keze finoman érintette bal arcocskáját, a jobb meg lecsúszott a derekára és ott remegett meg, mert szeretett volna még mélyebbre szánkázni. Anna megérezte azt a fellépő bizonytalanságot, saját tenyerét rácsúsztatva Gergő kezére tessékelte lejjebb, bátorítóan. Ő is érezni akarta, a fenekén, és mindenhol másutt is, noha benne élt a félsz, hogy Gergőnek nem tetszik, amit lát.
– Talán nem… nem találsz elég vonzónak? – kérdezte, elszakadva a fiú szájától, aki alig észrevehetően elpirult.
– De. Túlságosan is. Gyönyörűnek látlak, és mindig is annak foglak, Anna – mondta őszintén, ragyogó szemekkel nézve rá, és Anna csaknem megint elsírta magát.
– Akkor tegyél a magádévá – kérte, és szokatlan, önmaga számára is újszerű bizonyossággal húzta Gergő kezét felforrósodott ölére, a nadrágon keresztül. Testvére megingott, de automatikusan lágyan kezdte cirógatni Annát. A lány nedvesebb lett, mint mikor megannyiszor, titokban ilyen és ehhez hasonló fantáziaképekre gondolva simogatta magát elalvás előtt titokban. Így annyival izgatóbb és annyival valóságosabb volt az egész. Anna nyöszörgött a gyönyörűségtől, pedig még csak nadrágon és ruhán keresztül érezhette Gergő tapasztalt ujjait.
– Nem kérhetsz ilyet tőlem – mondta, hangjába szomorúság vegyült.
– Légyszi – nézett fel rá édesen, elméjét teljesen elborította a vágy és a hormonok Gergő simogatása nyomán.
– Baszki…
Gergő számára olyan volt az egész, mint egy izgató és egyben szürreális rémálom. Félúton voltak. Ha most visszakozik, a csókot és a felgyülemlett, lávaként kitörő vágytengert akkor sem tudja meg nem történtté tenni. De ha enged ennek az őrületnek és olyat tesznek, amit nem lenne szabad, mert bűnös, mert mocskos… és, a fenébe is, annyira természetes és szívből jövő!
Összeszorította a fogait, hátra vetette a fejét, a plafont bámulta. Csak Annát ne kelljen, mert, ha tovább néz a megkeményedett, kicsi melleket és felforrósodott testet, amit hosszú-hosszú évek óta szüntelenül kívánt…
A húga eközben csendesen vette le magáról a farmernadrágot, most bugyiban állt ott előtte, és Gergő nem tudott többé nem ránézni. A bugyiján középen egyre nagyobb, sötétedő nedvességfolt látszott, ahogyan tizenhat éves húga csordogáló nedvessége lassan átitatta és leáztatta magáról. Csak neki szólt, és képtelen volt tovább ellenállni. Ő maga volt az, aki aztán a lány felsőjéhez nyúlt, s Anna kezeit felemelve segített neki lehámozni róla. Egymásra mosolyogtak és abban a mosolyban minden kétely és szeretet benne volt, meg a közös titkuk megpecsételése is. Gergő kezei első alkalommal érinthették végre a kislányos, de szép formájú, növekvő kebleket. Örző gondoskodással simogatta őket, hosszan, de pille könnyedséggel, éppen csak érintette a bimbóit, nehogy a szexualitását még csak felfedező siheder lány megrémüljön. Izgalom és kislányos pironkodás sugárzott szép arcáról, de a világért sem állította volna le a bátyját. Visszafogott, szaggatott sóhajokkal adta Gergő tudomására; nagyon is élvezi, amit a testével művel.
Apró kezével kicsit még mindig bizonytalanul, de célirányosan nyúlt Gergő nadrágjának gombjához, alatta egy arasszal olyan merevedést látott, amit ő váltott ki belőle és ámbár tetszett ő már fiúknak, de ilyesféle csodálattal egyikük sem nézett rá. Most különlegesnek érezte magát és… kívánatosnak. Félszeg mosollyal szabadította ki bátyja meredező farkát az alsóból szemérmesen fonta rá ujjait.
Gergő forrón fújta ki a levegőt, miközben újra egymásra néztek.
– Bocsi, ha ügyetlen vagyok… – sütötte le szemeit Anna. – Ha bármit rosszul csinálnék, csak szólj…
Óvatosan mozgatni kezdte kezeit a méretesre dagadt hímtagon és Gergő már ettől is az orgazmus közelébe került, ha nem is a technika, de a tudat, az érzés, a rég vágyott tiltott gyümölcs édes-mérgező zamata minden titkos álmát felülmúlta. Anna felbátorodott a reakcióját látva, testvére vágyai még tovább szította az övét is. Másik kacsójával ösztönösen nyúlt saját bugyijába – ebben azért márt volt némi rutinja -, mutató ujja begyével simogatni kezdte duzzadozó, érintésért epedező csiklóját. A fiú makkja hegyén a puszta látványtól előnedvek buggyantak ki és határozott mozdulattal tolta arrébb Anna saját magát kényeztető kezét, hogy ő maga vehesse át a helyét. A húga puncija forró volt, nedves és iszonyatosan szűk, finoman cirógatta legérzékenyebb pontját, amit a lány még hevesebb lihegéssel nyugtázott. Egy ujjal hatolt belé óvatosan, enyhén behajlítva tapintotta ki G pontját, Anna aprót sikkantott a váratlan intenzitású impulzustól.
Gergő az ágy felé terelte, gyengéden döntötte hátra és magasodott fölé, könyökén támaszkodva. Arcuk néhány centiméterre egymástól forrongott, újra és újra csókban olvadtak össze, miközben Gergő ütemesen és nagyon jólesőn ujjazta Annácskát. Immár két ujjal, bár szűknek tűnt, de rugalmas hüvelye és túlcsorduló nedvessége minden másodperccel mélyebbre invitálta testvére ujjait. Anna meg-megvonaglott az élvezettől, különösen, mikor Gergő ujjbegye gyengéden szánkázott végig csiklója jobb, érzékenyebb peremén, a fiú nyelve pedig érzékeny nyakát borzongatta.
Életében nem kívánt még így senkit.
– Azt hiszem én… készen állok – nézett rá akkor acélosan, de nézése hamar ellágyult attól a bensőséges érzéstől, ahogyan Gergő szerelmesen nézett vissza rá.
– Biztos vagy benne…?
– Igen.
Többé nem volt helye hezitálásnak. Korlátok dőltek le, tabuk foszlottak szerte a rég vágyott behatoláskor. Anna enyhe feszítő fájdalmat, s azt is felülmúló kéjes gyönyört érzett. Csaknem szétolvadt attól a perzselő forróságtól, amit testvére belé hatoló farka okozott, ahogyan szorosan, teljesen kitöltve őt vette birtokba testét. A lány a következő lökésnél felsikkantott, mert Gergő most igazán mélyre hatolt benne.
– Fáj? – állt meg egy pillanatra, hugocskája haját simogatta. Türelmesen fogta vissza saját tomboló vágyát.
– Egy kicsit…de még akarom. Folytasd!
És ő eleget tett Annácska kérésnek, igyekezve nem túl erősen, de azért mélyen és gondosan ügyelve; földöntúli örömökben részesítse azt a lányt, akit mindennél jobban szeretett.
Anna teste lassanként hozzászokott a farok méretéhez és a behatolás érzéséhez és az enyhe fájdalom helyét színtiszta élvezet vette át. Gergő megtalálta a megfelelő szöget, hogy a lány már meglehetősen duzzadt és túlérzékeny csiklóját hozzá dörzsölődve ingerelje, ahogyan magáévá tette őt az ágyon. Az ágyon, amin annyiszor beszélgettek gyerekként, az ágy, ami annyi meg annyi titkot őrzött ez idáig is…
Annácska karmai belevájtak Gergő hátába, nyaka hídként hajlott hátra a párnán, hüvelye rászorult Gerő farkára. Élvezett, igazán, mélyen, izmai összerándultak és bátyja felnyögött, mert ettől a reakciótól ő is magömlés közelébe került. Felegyenesedett, kihúzta húga nedvességtől csillogó puncikájából kőkemény farkát, közben végigsimított a számára tökéletes és csodaszép kis testen, feszes kebleken, és Anna lapos pocakjára élvezett.
Hálás szeretettel néztek egymásra. Tiszta pillanat volt, melyben nem jutott hely bűntudatnak, kétes gondolatoknak, félelemnek, mit tartogat számukra a jövő. Tiszta, szerelmes pillanat, csak a kettejüké. Egyikük sem szólalt meg, mert mélyen belül tudták, bármi történjen is, az ő sorsuk megváltoztathatatlanul összefonódott, egy életre.