Tiltott szerelem

Anna egykedvűen, már-már letargikusan bámulta a Csajok sorozat negyedik évadát, ki tudja
hányadszor. Lila csokispapírok hevertek szanaszét az ágyán, a laptopja billentyűin csokoládés
ujjlenyomatok éktelenkedtek – még arra sem vette a fáradságot, hogy letakarítsa. Ami azt illeti, napok óta
át sem öltözött, ugyanabban a kinyúlt, szürke, itt-ott lyukacsos melegítőben gubbasztott, elhúzott
függönyök mögött. Rendes ételt sem volt hajlandó magához venni, gyakorlatilag csokoládén és energia
italon élt. Anyja nem sokat törődött vele, szokásához híven az aktuális, havi pasijával volt elfoglalva,
jelenlétét csupán egy konyhapulton felejtett üres üveg gyümölcsös vodka és a hamutálban árván
füstölgő cigarettacsonk igazolta.
Anna mobilja kitartóan rezgett, már három perce. Melinda újra és újra tárcsázott, Anna lelki szemei előtt
látta, ahogyan Melinda nemes egyszerűséggel kihangosítva maga mellé dobja a telefont, miközben
szépítkezik és a szobában táncikál. Ez akár sokáig is eltarthat. Panaszosan felnyögött, ahogyan a
kartávolságon kívül eső telefon felé nyúlt az ágyon. Nem akaródzott megmozdulnia, szeretett volna
feloldódni a nihili semmittevésben és egyszerűen kikapcsolni az érzéseit.
– Igen? – szólt bele tartózkodóan. Most igazán nem volt csevegő-hangulatban.
– Pattintsd ki magad és told át a helyes kis hátsód! – felelte csivitelve Melinda, az ő depresszív
hanghordozásával mit sem törődve.
– Nem megyek sehová – mormolta vissza Anna. Tiltott szerelem részletei…



A férjem kalandja a húgommal

A húgoméknál volt egy kis gond a villamossággal, így a férjem átugrott megnézni. Ebből aztán oltári kefélés lett.


Este volt, a sógorom külföldön, a húgom hívott kétségbeesetten, valami füstöl a falban. A férjemre nézek segélykérően, ő tiltakozik kézzel-lábbal, megy a sógorkád, teszem le a telefonom. Ne ígérgess semmit a nevemben, hurrog le, de öltözni kezd. Ne cirkuszolj már, természetben fizet, ha nem akkor nyújtsd be a számlát nálam, próbálok jó fej lenni.

Alsó nélkül rángatja fel a nadrágját, pólót húz és bevágja magát a kocsiba. Én is mehettem volna, ötlik belém, legalább beszélgetünk a tesómmal, míg ügyködik. Mivel meztelen vagyok, magamra kapok egy könnyű kis ruhát és elindulok. Sétám hamar véget ér húgom háza előtt, ahol vibrálnak a fények, majd sötétbe borul a ház.

Az ajtó tárva-nyitva , bemegyek, könnyedén igazodom ki a sötétben. Az alagsor felé tartok, ott vannak a biztik, Ott is vannak, elemlámpával, a húgom köntösben, csendben maradok, mintha izzana a levegő körülöttük. Hirtelen világos lesz, a férjem puszit kap a homlokára. Engem emleget, hogy mást ígértem, de hülye, csak vicceltem. A húgom elé áll, sőt letérdel, a nadrágját letolta és a nagy farkát két kézre fogja és húzogatni kezdi. Felizgulok a látványtól, ahogy a tesómról lehull a köntös és a nagy mellei kivillannak, a fasz pedig már a szájában jár. Kezem a mellemen és a pinámon felváltva játszik. A férjem közben egy székre ül, a tesóm meg beleül az ölébe, ráhúzza magát a faszra, szemből nézem, ahogy kefélnek. Ahogy mozog fel és le a csöcsei ugrálnak, míg a férjem meg nem markolja őket. Élesben előttem baszik a férjem, ráadásul a testvéremmel. Annyira izgat, hogy már két ujjal vagyok magamban. Hirtelen abba hagyják, a húgom a székre térdel, a párom meg hátulról bassza, közben a popsiját simogatja, a bemenetnél. Tetszik az én emberemnek… nekem is.

Cuppog a tesóm csupasz puncija és csattog a segge az erőteljes keféléstől. Élveznek.. a férjem kiveszi belőle a faszát és a fenekére élvez. Tiszta sperma a segge, legszívesebben lenyalogatnám róla az utolsó cseppig de sietnem kell haza, előbb érjek haza mint a párocskám…