Öreg és fiatal szex

Most nézzük a történetet Ducika szemszögéből. Mintha ő írta volna, csak az én nevem alatt jelenik meg! Amikor elolvastam a sztorit az első gondolatom ez volt. Most kiderül, milyen érzés az amikor, „akasztják a hóhért”. A második gondolatom pedig az, hogy, „öregember nem vénember”. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy nálam sokkal idősebb férfi fog kényeztetni. De mint szoktam emlegetni, egyszer mindent ki kell próbálni. Már nagyon régóta levelező partnerek voltunk. Mindig nyafogtam neki az életemről, ő pedig mindig megvigasztalt és ellátott az ő kis bölcs és tapasztalt tanácsaival. Pont egy ilyen magam alatt vagyok időszakom volt, amikor felajánlotta, hogy nem csak tanácsot ad, de szívesen meg is ölelne. Kijött elém az állomásra. Én nagyon lazára vettem a dolgot, ő meg nagyon izgult. Felmentünk a lakására, ami nagyon kedves és barátságos volt, mint maga az öregúr. Megkérdezte, hogy éhes vagyok-e? De az én válaszom, hogy inkább kiéhezve vagyok. Erre ő: Dőlj le az ágyra, mindjárt segítek rajtad. Elkezdett puszilgatni, vetkőztetni. Simogatta, csókolgatta a testemet. Lekerült rólam az ruha. Végig masszírozott, nagyon megadta a módját. Becsuktam a szemem, és hagytam, hogy kényeztessen. Partnerem olyan ügyesen játszadozott nyelvével a csiklómon, … puszilgatta … szívogatta … csókolgatta … közben az ujja ki-be járt a vaginámba. Teljesen átadtam magam az élvezetnek megszűnt a külvilág. Hangos nyögésekkel, sóhajokkal adtam tudtára, hogy nagyon elélveztem. Mellém feküdt az ágyra. Nekem ennyi még nem elég, már több hete nem szexeltem. Most az ujjával kezdett el simogatni, közben szívogatta a mellbimbómat. Ez az!..megint a csúcsra jutottam. Még mindig nem elég. A harmadikhoz már vonjunk be téged is! Kőkeménnyé duzzadt férfiassága könnyedén csúszott be az addigra már kellően benedvesedett puncimba. Egy kicsit hadd lovagoljak! Egy kicsit hátulról is szeretném. Aztán mikor újra szembe kerültünk egymással, egyszerre jutottunk a csúcsra. Ezután egymás karjaiban pihentük ki az aktust. Na, akkor most már jöhet a kaja. Egyik éhség csillapítva most már jöhet a másik. Lovagom kiment a konyhába és főzött nekem. Mivel, hogy az ágyban nagyobb művész volt, mint a konyhában, így egy kicsit odaégett a rántott hús. De nem baj, a szándék a fontos. Vacsora után együtt elmosogattunk, beszélgettünk, sétáltunk egy nagyot kéz a kézben. Élveztük egymás társaságát. Ott maradtam éjszakára is. Elalvás előtt, összebújva, újra megkívántuk egymást. De most halkan élvezz kicsi lány, mert ez egy panellakás. Vékonyak a falak. Bár büszkeségemre szolgál majd, ha rajtam köszörülik a nyelvüket a fiatalabb lakók. Hajnalban fejfájásra ébredtem, de partnerem kihasználva a reggeli merevedést, megint magáévá tett. Öregember nem vénember!



Ketten kúrtak meg a diszkóban

Ezúton szeretném megosztani veletek az egyik velem történt eseményt. Magamról annyit, hogy 19 éves egyetemista ribanc lány vagyok. Sose volt jó alakom, kövér vagyok. De a kisugárzásommal nagyon sok pasi fejét el tudom csavarni. A szexuális életemet elég korán kezdtem, 14 évesen. Azóta jó pár kalandban volt részem, szóval fogok még nektek írni 🙂
Rock zenét hallgatok, de pár éve nyáron egy barátnőm rávett, hogy elmenjek vele diszkóba, nyíregyházi volt, úgy mondta, diszkáóba iszunk káólát. Nem is igazán volt hozzá kedvem, de erőt vettem magamon, előkerestem pár színes ruhát és nekiindultam. A tornacipőről nem voltam hajlandó lemondani, magas sarkúban már nem is tudnék menni.

A buli beindult, barátnőmet kb. fél óra elteltével egy sráccal láttam összegabalyodva. Gondoltam nem zavarom őket, így elindultam másfelé és megálltam. Ahogy ácsorogtam egy srác odajött hozzám és lekezdtünk lassúzni. Egyszer csak megcsókoltam. Első meglepetése hamar lecsengett, és mohón smároltunk tovább. Keze feltérképezte a nyakamat, melleimet, hátamat és a fenekemet. Már kezdtem én is beindulni, maikor valaki odajött, és hozzám simult hátulról. Meglepetten néztem hátra, de láttam, hogy a két srác cinkosan mosolyog egymásra. Akkor megértettem, ez előre meg volt tervezve. Akkor hátat fordítottam, és megcsókoltam az „idegent” is. Egy idő után kezdett unalmassá válni ez a kis játék, így kifelé invitáltam őket. Kint leültünk egy padra, és elkezdtünk beszélgetni. Mind a ketten bemutatkoztak és nagyon rendesek voltak. Nem tolakodtak, az elmúlt percek eseményei után is tartották a megfelelő távolságot. Az egyiket Istvánnak, a másikat Márknak hívták. Márk magas, barna hajú, szálkás izmú srác volt. István kb. velem egy magas, vörös hajú, nagyon picit duci srác volt. Rám néztek, és Márk nevetve mondta, hogy nem épp egy diszkós vagyok, igaz? A tornacipőmből látja. Nevetve vallottam be, hogy igaza van, erre ő is felemelte a lábát, és rajta is tornacipő virított.
– Ő rángatott ide, – mondta nevetve és Istvánra mutatott – de megérte – mondta, és megcsókolt. Akkor az ölébe másztam, és kb. 2-3 percig lehettünk úgy, mire István megszólalt:
– Hahó, én is itt vagyok. – Ő teljesen kiment a fejemből.
Átmásztam az ő ölébe, és hogy kárpótoljam az elmúlt pár percért, smárolás közben elkezdtem nadrágon keresztül simogatni legféltettebb kincsét. Mikor hozzáértem már merev volt. Márk addig mögém húzódott, hátulról átnyúlt a lábaim közt, és elkezdett izgatni. Hirtelen bevillant, hogy itt bárki láthat, így felpattantam, megfogtam a kezüket, és elvittem őket egy elhagyatott helyre.

Egy, a közelben lévő, akkor zárva tartó szórakozóhely kinti kiszolgálópultja mögé húzódtunk be. A két fiút felültettem a pultra, és nekiláttam a kényeztetésüknek. Lehúztam mindkettejük sliccét, és elkezdtem a farkukat szépen kiszabadítani a boxerek takarásából. Istvánnak kicsit nagyobb és vastagabb farka volt, mint Márknak. Először Márk makkját nyalintottam meg, amire ő egy mély lélegzetvétellel válaszolt. Addig szép lassan elkezdtem István farkán húzogatni a bőrt. Márk eltelve nézte, ahogy kéneztetem a makkját, majd szép lassan beveszem a farkát a számba. Amikor elkezdte a dolgot igazán élvezni, abbahagytam és áttértem Istvánra. Az ő farkán már megjelentek az első kéjcseppek, melyeket élvezettel nyaltam le. Míg Istvánt szoptam Márk farkát vertem, aki kb. fél perc után leállított és mögém állt.

Kissé nehezen, de levette a nadrágom. Ha felegyenesedek, rögtön sikerült volna, de túlságosan élveztem István farkát a számban. Mindig is imádtam orálisan kielégíteni a pasikat. Még akkor is, ha ők hozzám se érnek. Egyszerűen imádom csinálni, és akkor még az volt a legnagyobb, amivel találkoztam. Azóta volt már nagyobbal is dolgom, de ne kanyarodjunk el a sztoritól. Szóval Márk levette a nadrágom, arrébb húzta akkorra már teljesen nedves tangámat és elkezdte izgatni a csiklómat. Nagyon szerettem volna, ha kinyal, amit a tudomására is hoztam. De azt mondta, hogy azért meg kell dolgoznom. Akkor hátat fordítottam Istvánnak és Márk farkát vettem a számba. Elkezdtem úgy szopni, mint azelőtt még soha senkit. Ő belemarkolt a hajamba és halkan nyögni és hörögni kezdett. Nyelvem folyamatosan körbe járt a makkján, míg ajkaim egyre többet és többet nyeltek el a farkából. István addig a csiklómat a makkjával izgatta. Kértem, hogy ne hatoljon belém, amit be is tartott. Márk farkát pedig elkezdtem szívni, és simogattam a heréit.

Egyszercsak éreztem rajta, hogy pár másodpercre van már csak az orgazmustól, és akkor gyorsan abbahagytam. Kérte, hogy fejezzem be, de mondtam, hogy előbb én jövök. Így megfordított, és letérdelt mögém. Arcát mohón fúrta bele nedves puncimba, és elkezdett nagyon keményen kinyalni. Mivel István farka ismét az arcom elé került, nekiláttam, hogy megmutassam neki, mit is érzek én hátul. És ahogy Márk nyelvétől egyre közelebb került a várva vájt kéj, úgy szoptam egyre keményebben Istvánt. Márk belémdugta egy ujját, mire hangosan felnyögtem, és elengedtem István farkát. Ő megfogta a fejem, felemelte, és rámparancsolt, hogy folytassam. Teljesítettem kérését. Mikor számba vettem a farkát, ő hátrahajolt, és egyre hangosabban élvezte a szám kínálta gyönyört. Addig Márk kettő, majd három ujját dugta belém, és iszonyat gyorsan húzgálta bennem.

Éreztem, hogy nedvem szép lassan csorog le a combomon, Márk ujjai pedig cuppogtak a lyukamban. Egyszercsak mélyen belémdugta őket, és csak az ujja végeivel kezdett el játszani. Nagyon élveztem, és éreztem, hogy nagyon hamar el fogok élvezni. Így is lett. István farkával a számban elkezdtem remegni, és minden porcikámat átjárta a az orgazmus csodálatos érzése. Lihegve emelkedtem fel Istvánról, akinek szintén nem volt messze már a gyönyör, így jobbnak láttam folytatni. De Márk is elkezdte követelni a saját részét, de intettem neki, hogy várjon. Neki ez nem igazán tetszett, és egyszercsak éreztem, hogy a makkját hozzáérinti a vaginám bejáratához, de mire szóltam volna, már belém is nyomta a farkát.

Mire megremegtem, és hagytam hogy folytassa. Mikor látta, hogy szabad az út, belémlökte tövig a farkát, ráfogott a csípőmre és gyorsan kezdett el kefélni. Igen, az már kefélés volt. Ágyéka hangosan csapódott fenekemnek, és én iszonyatosan élveztem a helyzetet. István farkát akkor olyan mélyre nyeltem amilyen mélyre csak tudtam és elkezdtem benyelni. Akkor éreztem, hogy farka lüktet, teste megremeg, nagyon nyög és torkomat elárasztja a forró sperma. Mivel még nem volt soha, hogy valaki a torkomba élvezett volna, így kicsit rossz volt, ki is engedtem a farkát a számból és nyeltem az anyagot, ami csak jött és jött. Az eddigi eseteimhez képest Istvánból nagyon sok sperma jött ki, de mindet élvezettel nyeltem le. Mikor nem jött több, lenyaltam farkáról az utolsó cseppet is, és már csak Márk mozgására koncentráltam.

Ahogy egyre gyorsult az amúgy se lassú tempó, én egyre jobban nyögtem ugyanúgy, ahogy ő is. Aztán éreztem, hogy ismét megremegek és elélvezek. Márk is érezte, mert hátra húzta fejem, a farkát tövig nyomta bennem, és nem mozdult. Nem eresztett, míg le nem csillapodtam. Akkor megfordultam, leguggoltam, nagyon gyors nyelvcsapásokkal izgattam. Amúgy se volt messze már a csúcstól, így nem sokáig kellett folytatnom, és elélvezett. Elemi erővel tört ki belőle az élvezet, fejét hátravetve, fejemet tartva élvezett a számba. Az övét is mind lenyeltem, és letisztogattam a farkát. Felállított, megcsókolt és megköszönte az egész éjjelt. Mondta, hogy ilyen szopásban még életében nem volt része, pedig nem volt kezdő. Még leültünk pár percre pihenni. Addig a fiúk simogattak, amire hamar átnedvesedtem megint. Már épp öltöztettek volna le, mire eszembe jutott, hogy elég rég kijöhettünk már, a barátnőm már biztos keres. Így elnézést kértem, elköszöntem és elindultam visszafelé. Márk utánam futott, és elkérte a számomat. Még egyszer megcsókolt, és mondta, hogy várja a mihamarabbi folytatást.

Barátnőm mikor megtaláltam csak cinkosan mosolygott rám. Látta, hogy két sráccal megyek ki. Mikor hazafelé ültünk akkor se kérdezett semmit, csak cinkosan rám kacsintott, mire mindketten nevetésben törtünk ki.
A telefonom két nap múlva csengett, a vonal másik végén Márk volt. Mondta, hogy épp „véletlenül” arra jártak, ahol lakok, és meghívnának ma este hozzájuk. De nekem nem volt alkalmas az időpont. Még egyszer kerestek, de akkor se jött össze a folytatás. Ezek után nem hívtak, nem is találkoztam velük, de ez az eset mindig megmarad nekem, és most már nektek is.



Szexisen duci lány

Barnabás barátomnál voltam kockulni. Sokszor mentem át hozzá, és előfordult párszor, hogy ott aludtam nála. Egyik reggel korán keltem náluk, és kimentem a konyhájukba. Ott volt Bernadett is, Barna húga. Szexisen duci lány, igéző barna szemekkel és hosszú fekete hajjal. 2 évvel volt fiatalabb tőlem, és mivel a legjobb barátom húga, sose gondoltam arra, hogy ő meg én esetleg összejönnénk. Amit észrevettem Bernivel kapcsolatban, az az, hogy nagyon közvetlen volt velem. Sokszor odajött hozzánk, részt venni a játékban, de hamar elunta magát. Tegnap este lenyomtunk egy kört a Mortal Kombatban, és amikor hagytam őt nyerni adott egy puszit az arcomra. Barna nem vette észre, mert a gépen játszott valami mással. Ez jutott eszembe, amikor reggel megláttam őt. Na meg az, hogy zokniban, és hosszú újjú ingféleségben volt. Ahogy megláttam combját az ing alatt, beindult nálam a folyamat. Elmosolyodtam, és jó reggelt kívántam neki. Ő mosolyogva ivott a bögréjéből, utána viszonozta szavaimat. Azok a szemek, amiket láttam a bögre felett megihlettek. Kérdezte akarok-e inni egy bögre teát. Igennel feleltem és neki dőltem a konyhapultnak, karba tett kézzel. Berni letette a bögréjét és a legfelső szekrényhez nyúlt. Ahogy nyúlt felfelé inge alja felemelkedett és megláttam formás popsijának alsó részét. Éreztem a mozgolódást a nadrágomban. A segítségemet kérte, így mögé álltam szorosan, felemelt karral. Megéreztem hajának illatát, neki simult testem az övének. Nem is értem miért, de bal kezemmel elkezdtem combját simogatni, lágyan. Pár pillanattal később éreztem jobb kezét a hasamon. Simogatni kezdte és szép lassan haladt lefelé. A bögrét elfelejtve húztam végig tenyeremet a karján. Mélyebbet lélegeztem, amiből már sejthette vágyakozásomat. Láttam, amint elmosolyodik és keresi a tekintetemet. Rámarkolt férfiasságomra. Megfordítottam testét és megcsókoltam az ajkait. Éreztem az erdei gyümölcs ízt az ajkain. Kedvencem. Pár másodperc múlva hátrahúztam a fejemet és Barnát kerestem a tekintetemmel. Nem akarok lebukni.
– Ne aggódj, Atis. Barni sokáig alszik – Szájon csókolt – hisz ismered őt.
Persze, hogy ismertem. Mégis szombat reggel a húgával smároltam a konyhában. Próbáltam oldalra tekinteni csók közben, mégis annyira vonzott Berni, hogy feladtam a kitekintést és száz százalékban rákoncentráltam. Ezt ő is megérezte, mert feltettem őt a konyhapultra, ő meg csak mosolygott. Magamhoz karolva csókoltam tovább, ő pedig húzott magához. Olyan finom volt csókjain érezni a méz édességét. Én selymes combjait simogattam, amikor ő leszakította magáról felsőjét. Elém tárult Berni teste. Csupa természetesség és szépség. Nagyon felizgultam cicije látványától. Megmarkoltam melleit és szájon akartam csókolni, de ajkaink közé rakta mutató ujját.
– Szándékosan hagytál nyerni este a játékban? – kérdezte tőlem. Fogalmam sincs ez hogyan jutott eszébe pont most. Válaszomat várva elkezdte punciját simogatni, mindvégig rám nézve. Hogy izgató volt-e? Nagyon. Frappáns válasz helyett az igazat mondtam meg neki.
-Igen. Mert reméltem kedvedet leled további játszmákhoz.
-Hmm. Helyes válasz, Atis. De most én hagyom magam. – Mondta mosolyogva és puncis ujjait a számhoz tapasztotta. Nyelvem hegyét érintette ujja. Éreztem Bernit. Annyira finom volt. Többet akartam. Szerencsémre ő is. Ujját elhúzta előttem és szájához irányított. Újabb csókolózás kezdődött, de ez most rövid volt. Lassan haladtam lefelé Berni testén. Szájától nyakáig. Melléig. Ott kicsit elidőztem, mert észrevettem, hogy ez nagyon tetszik neki. Nem győztem levenni a szememet tekintetéről. Az élvezet jeleit véltem felfedezni arcán. Ajkait harapdálja, amint kicsit vadabbul szívtam mellbimbóját. Persze mindeközben nem tétlenkedtek kezeim. Folyamatosan ujjaztam kissé nedves punciját. Miután hegyesek lettek bimbói lejjebb haladtam testén. Puncijához érve lábával körbekarolt, így menekülni sem tudtam volna. Nagyon kívánhatta a dolgot, én pedig igyekeztem nem csalódást okozni. Cicijét simogatta és szemkontaktust keresett velem, amint nyelvemmel beleírtam nevemet szentélyébe. Nyögéseit nem fogta vissza. Eszembe jutott Barna, hogy talán meghallja húga kiáltásait. De amikor Berni még közelebb húzta fejemet szeméremdombjához, elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal. Csak ő és én. Hangja egyre élesebb lett. Szorítása erősebb. Nyelvjátékom hatásosabb. Pár pillanattal késöbb Berni egy hatalmasat nyögött az ég felé. Szorítása elengedett, én pedig halkan levegőt vettem. Szám elzsibbadt, akár a térdem. Egy utolsó puszit adtam puncijára majd felegyenesedtem. Megcsókolt hatalmas mosollyal az arcán.
– Nem semmi. Gondoltad volna tegnap este, Atis? Hogy te ezt fogod csinálni ma reggel?
– Eszembe sem jutott, Berni. De örülök neki. – Kis szünet után megkérdeztem tőle:
– Ha már ennyire benne vagyunk a dolgokban, nem járna nekem is egy kis kényeztetés?
Szemeimről pillantása a nadrágomra szegeződött. Aranyosan kidugta nyelvét és benyúlt a nadrágomba. Elöntött a forróság. Éreztem az idegenkezűséget. Egyik kezét kivette és benyálazta, majd visszarakta. Lassan húzogatta merev farkamat. Nem bírtam magammal és számat újra ráhelyeztem mellbimbójára. Letoltam a nadrágomat, így szabad utat engedve Berni kezeinek. Néhány pillanattal később Berni levetette magát a konyhabútorról, megfordultunk, így én lettem neki döntve a pultnak. Egy gyors csók, majd letérdelt elém. Egy pillanatra megállt, vett egy mély levegőt. Combom simogatása közben szájába vette péniszemet. Csukott szemmel kényeztetett engem. A konyhapult hidegsége sem érdekelt, miközben orálisan kényeztetett engem. Néha használta a kezét, néha magát simogatta. Fejét simogattam, haját igazgattam. Annyira finoman csinálta. Volt, hogy megállt egy kicsit, de ilyenkor kezével izgatott tovább. Már legalább 5 perce csinálta, amikor megéreztem. Közel a vég. Behunytam szemem és hagytam, hogy megtörténjen. Pulzusom felgyorsult, testem megfeszült majd beleremegett. Csodás érzés volt Berni szájában elélvezni. Kis ideig még a szájában hagyta kevésbé feszülő férfiasságomat, majd felállt a földről és kiköpte szájából az ondómat. Kiöblítette száját és megtörölte azt. Befejezésként adott egy puszit Kis Atira és felhúzta a nadrágomat. Rásegítettem a szétszakított ingét, majd ő eltakarta vele bájait. Csendben álltunk egymás mellett. Nem tudtam mit mondjak neki ezek után.
– Reggeli? – Kérdezte ugyanazzal a gyönyörű mosolyával az arcán.
Segítettem neki előkészülni a reggelihez. Közben ő bement a szobájába, és szakítás nélküli, de ugyanúgy szexis felsőt vett fel. Amint leültünk az étkező asztalhoz, Barna belépett a helyiségbe. Egy pillanatra azt gondoltam, még mindig a konyhapulton nyalom a húgát. De ijedtségem felesleges volt. Az már a múlt, és remélhetőleg a jövő is. Barna kicsit furán nézett ránk, majd megkérdezte hol van a kedvenc bögréje. Berni felállt az asztaltól és újra láttam magam előtt a korábbi eseményeket. Ismét elöntött a forróság. De Barna barátom jelenléte lenyugtatott. Hármasban reggeliztünk az asztalnál, szó nélkül. Berni mellettem ült és néha, amikor keze nem volt látható, combomat és férfiasságomat simogatta. Cserébe az én kezem is eltévedt az ő, általam már felfedezett területekre. Kellemes reggelizés volt, és még a teát is megkaptam.