Eni és én már régóta vártunk erre az estére. A szülei vidéki háza üresen áll, én el tudtam szakadni a melóból, ő végzett a vizsgáival, már csak egymással kellett törődnünk. Péntek este kikocsiztunk a házhoz, vittünk magunkkal egy kis kaját, gyertyákat, vörösbort, pezsgőt, szóval mindent, ami egy romantikus hétvégéhez kellhet. A ház egy dombos környéken állt, egy kis tó partján (már azon is agyaltam megérkezésünkkor, hogy vajon lehet-e abban is huncutkodni), távol a világ, legfőképp a város zajától, még a szomszédok is jó másfél kilométerre voltak. Senki sem zavarhatott meg minket.
Még aznap kiültünk a verandára, és végignéztük a naplementét. Aztán az esti szelek elől behúzódtunk a kandalló elé. Egy kis asztalon megvacsoráztunk, csak a pattogó tűz fénye világította be a helységet. Nagyon jót beszélgettünk, és ahogy fogyott a bor (később már a pezsgő is) egyre felszabadultabbak lettünk, egyre jobban levetkőztük a város nyomását és előítéleteit. És bizony Eni is egyre kihívóbb lett. Mintha melege lenne, kigombolta a blúzát, és kivillantak a tökéletes mellei. Ezen okot használtam fel én is, hogy levessem az ingem. Nem voltam egy Schwartzi, de azért a heti két konditerem jót tett a felsőtestemnek. Nem hiúságból csináltam, hanem, mert tudtam, Eni mennyire meg tud vadulni egy izmos férfitest látványától. Ezt vetettem be most is ellene. Láttam Eni szemében fellobbanni a tüzet. Ő is kijjebb gombolta a blúzát, és kiakasztotta az elől kapcsos melltartóját. Azt hiszem, ugyanaz a láng lobbant fel az én szememben is, mert Eni félreérthetetlen mosolyt villantott rám. Imádtam ezt a lányt, amellett, hogy nagyon jó esze volt, bomba teste és kacér viselkedése megbolondította a férfiakat. Felálltam, és odamentem hozzá. Lehajoltam, és egy hosszú, vad csókot adtam neki. Amint végeztem, emeltem volna fel a fejem, de ő elkapta a tarkóm, visszahúzott, és egy még szenvedélyesebb csókkal válaszolt. A kezem végigsiklott feszes hasán, és megállapodott kerek mellén. Már épp vettem volna le róla a blúzt, és a melltartót, amikor száját eltépte a csókomtól.
Szexhorror 18+ részletei…