Nem ez volt Ádám legjobb napja. Golfozni volt és mindig is rühellte ezt a sportot. A sznobság netovábbja volt a szemében, de ha a cégnél feljebb akar lépni, akkor a kapcsolatok miatt időnként játszania kellett. Amikor a ház elé ért három ismerős autót látott, amiktől még be sem tudott fordulni a garázshoz.
Negyven éves feleségének, Patríciának három, közelítőleg hasonló korú lánytestvére volt Mindannyian egészség- és fitneszmegszállottak voltak, így tíz-tizenöt évet simán letagadhattak volna. A jelek szerint most mind itt voltak az otthonában. Amikor kihúzta a golftáskáját a csomagtartóból, megállt, hogy elgondolkozzon. Többször is maszturbált, amikor a család éves nyári piknikjéről készült képeket nézegette. Szerette nézni a testvéreket bikiniben, amint a pancsoltak vagy röplabdáztak. Imádta kiverni magának a fotókra. Néha, amikor szeretkezett egyébként gyönyörű feleségével, azt képzelte, hogy valamelyik másik testvérbe hatol bele. A perverz rokonság részletei…
Címke: gruppen
Zártkörű Gruppen
A két pasis felállás jó volt. De egyvalamire nem gondoltunk. Hugó barátnőjére. Ugyanis volt neki, Ivett, aki valahogy csak rájött a történtekre. Elővette Hugóet, kemény „fegyelmit” kapott és követelte az elégtételt. Hugó felhívott, hogy találkozzak már vele, mert ebből nagy gond lehet.
– Szia Hugó, mi a helyzet? – kérdeztem tőle.
Ziháltan válaszolt:
– Nagy a gond, Ivett-nek beköpött Csaba, a kis szemét, szóval tudja, hogy mi történt velünk, meg Jácintdal. Rosszul érintette, amit el is hiszek. Sajnos azzal fenyeget, hogy kitálal a suliban, ami meg minket érintene rosszul. És ha ez a tanárok fülébe jut, akkor meg a szüleink fognak minket megölni.
– Nem jó hír ez. És akkor mit tudunk vele csinálni?
– Előállt egy dologgal. Hozzáteszem, nincs olyan jó szexuális kapcsolatunk. Sokszor stresszel szex előtt, nem tudja magát elengedni. Tapasztalatlan, rajtam kívül nem volt még pasival.
– Előre félek, mit akar.
– Tanulni, velünk.
– Mit? Zártkörű Gruppen részletei…
Magdika a fasztalicska
A férjem kezét éreztem, a fenekemet simogatta. Meglepett a dolog, ugyanis alig 20 perce feküdtünk le, épp csak lekoppant a szemem. Párom nem szokott ilyent csinálni, ha szeretkezni akart, mindig azelőtt kezdeményezett, amielőtt elaludtam volna. Végül is nem volt ellenvetésem, nekem is volt kedvem szeretkezni. Hagytam, hogy simogasson. Az utóbbi időben szinte alig ért hozzám és akkor is csak ő elégült ki. Ildikóval és Tamással már legalább másfél honapja nem találkoztam. Ilyen hosszú szünet nem volt még a kapcsolatunk kezdete óta. Barátnőmet családi problémái kötötték le, Tamás pedig több mint egy honapja Németországban volt és tudtam, hogy még maradni fog egy darabig.
Péter, így hívják ugyanis a férjemet, egyre határozottabban simogatott, tudta, hogy már nem alszom. Segítettem neki, a hátamra fordultam és széttártam a combjaimat. A puncimat kezdte simogatni, meglepően finoman, alig érve hozzá, majd széthúzta szeméremajkaimat és bedugta középső ujját. Nagyon hamar és nagyon erősen felizgultam. A majd másfél hónapos absztinenciának megvolt a hatása. Megmarkoltam a farkát, már nagyon kemény volt és az előnedvektől síkos. Vártam a pillanatot, amikor rámfordul, de ismét meglepetést okozott, nem mozdult, csak izgatta a puncimat. Már remegtem az izgalomtól, halkan sóhajtoztam, nem akartam, hogy lányunk meghallja, mi történik a hálószobában. Legszívesebben sikítoztam volna, A számon volt, hogy rászóljak a férjemre, és kérjem, hogy dugjon már meg, kefélje szét a pinámat, de visszafogtam magam. Nem volt hozzászokva az ilyen fajta szókimondáshoz. Két ujja csúszkált bennem, őrjítően jó érzést okozva. Behunyt szemmel lihegtem, miközben ő melleimet kényeztette. Mellbimbóim nyaldosása még jobban fokozták a vágyat. Élveztem a simogatását, régóta nem izgatott fel ennyire. Keményen vertem a farkát, hallottam, hogy egyre mélyebben veszi a levegőt. A másik kezét is bevetette, és a csiklómat kezdte simogatni. Egyre erőteljesebben dörzsölte, amitől éreztem, hogy elsikítom magam. A csípőmet csavargatva, már egész hangosan lihegve élveztem el, Péter nagy meglepetésére. Nem számított arra, hogy ilyen hamar elélvezek. Ráborultam a farkára és szopni kezdtem. Még éreztem a testemben vibráló gyönyört, elélveztem, de igazából nem lazultam el teljesen. Keményen szoptam a Péter farkát, aki a meglepetéstől nem tudott szóhoz jutni. Elég ritkán engedte meg hogy szopjam. A Tamáséhoz képest jóval kisebb farka keményen ficánkolt a számban, feltérdelve, széttárt lábbakkal szoptam Pétert és közben arra gondoltam, hogy bár csak itt lenne Tamás is és bevágná monumentális szerszámát hátulról, és persze közben Ildikó nyaldosná a cicijeimet és a puncimat. Fantáziálásomnak a párom keze vetett véget, megpróbálta elhúzni a fejem, de nem engedtem, keményen szoptam, amíg élvezni nem kezdett. Bő spermája megtöltötte a számat. Kellemes, jó ize volt. Elöször éreztem a férjem spermájának az izét a számban.
Magdika a fasztalicska részletei…
Niki mocskos fantáziája
Nikoletta felébredt. Érezte, hogy a végtagjai meg vannak kötözve. A szájából szivárgó vér ízétől enyhe émelygés fogta el.
Elfogták. Vége. Innentől nem tehet semmit. Hetek óta menekült a katonák elől, két iskolatársával, akik valószínűleg ott fekszenek a halott testek között. Egyedül maradt tehát. A katonák végigégettek mindent. Az a hír járta, hogy egyedül a csinos lányokat hagyják életben és viszik magukkal. Ez nem töltötte el túl sok reménnyel. Épp elégszer hallotta az idősebb nőrokonoktól, hogy mit kell kiállnia egy nőnek, ha akarata ellenére kényszerítik a közösülésre. Ő maga ugyan még soha nem tapasztalta, 18 éves létére az apja még nem adta férjhez. Rendkívül szép arca, karcsú, formás alakja, kellemesen telt melle volt. Jól tudta az apja, hogy egy egész vagyont is megér majd, csak ki kell várni a megfelelő kérőt.
Hát most már hiába.
Ahogy egyre jobban érzékelni kezdte a külvilágot, lépések zaját hallotta maga körül. Résnyire kinyitotta a szemét. Látta, hogy egy sátorban van. Egy katona fel alá sétál a sátorban, a másik az asztalnál ül és könyvet olvas. Mindkettő kényelmes viseletben volt, trikóban, ami alatt Nikoletta a félelem ellenére is konstatálta izmos, erős testüket. Erről eszébe jutott, hogy vajon ő miben lehet. Óvatosan elfordította a fejét. Még mindig a pizsamája volt rajta, az amiben épp aludt mikor felébresztették. Sötétkék pamut short, fehér trikó. Most már bánta, hogy nem vett melltartót a trikó alá, a fehér anyag könnyen látni engedte a mellét.
Niki mocskos fantáziája részletei…
Hármasban szép… …vagy négyesben?
Férjemmel tíz éve élünk harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolatban, értendő ez a szexuális életünkre is. Nyitott kapcsolat a miénk, és ez nem azt jelenti, hogy mindenki fűvel fával… Egyszerűen csak meg tudjuk beszélni, kinek mi a jó, mit szeretne, mire vágyik.
Most már csak ki kellett találnom, hogy mi legyen a meglepetés tárgya. Jöttek mentek a gondolatok, a szerepjátéktól a swinger klubig, de egyik sem az igazi. A metrón jött a felmentő ötlet, mikor is elmélyült újságolvasás közepette rázattam magam, egyik állomástól a másikig. Az egyik megállóban, felpillantottam az újságból és kinézve az ablakon, olyasmit láttam, amit még sosem. Engem is meglepett, pedig én harcedzett vagyok e téren. Mégis ahogy elnéztem a két tizenhat éves forma lányt, ahogy önfeledten csókolóznak a peronon, tudomást sem véve a többi utasról… Körbenéztem, vajon látja-e más is. Ha látták is, nem adták jelét, sietősen ment ki-ki az útjára. Ennyire magas lenne a szexuális kultúránk, méláztam, de nem sokáig, mert kisvártatva felderült az arcom. Megvan. Ez az. Tudtam Ádámról, hogy, mint minden férfit őt is nagyon izgatja a szex hármasban. Amikor két nő kényeztet egy férfit. Tényleg, m’ért nem jutottunk mi még el idáig? A gondolat elől én sem zárkóztam el, hisz engem is felizgat egy szép nő látványa, egy gömbölyű mellekre feszülő top, vagy egy hosszú combokon ringó kerek popsi. Megvan tehát a nagy ajándék, de újabb probléma merült fel és nem is elhanyagolható. Ki legyen a harmadik? Gőzöm sem volt róla, honnan akaszthatnék le egy bevállalós lányt, napokon belül, aki azért megbízható is egyben.
Hármasban szép… …vagy négyesben? részletei…
Egy orgia története
Az elmúlt évben valahogy nem találtam a helyem. Eleinte nagy kanállal habzsoltam az életet, amibe minden belefért, de szó szerint minden… A domináns szextől kezdve a sub-ig, a páros szextől kezdve a vad, több fiú, több lány felállású orgiákig.
Aztán egyszer csak befékeztem. Bár a nagy étvágyam továbbra is megmaradt, valahogy válogatni kezdtem. Persze időnként meg – megőrültem, s belevetettem magam az éjszakába, mégsem ez volt rám jellemző.
Azonban néhány nappal ezelőtt olyan dolog történt velem, ami finoman szólva is .. hát, nem szokványos….
A történet úgy kezdődött, hogy egy távoli ismerősöm meghívott egy házibuliba. Épp vadulós hangulatban voltam. Mivel medencés parti volt, mindenki elég lengén volt öltözve. Egy gyönyörű családi házban volt a buli. Beléptem az ajtón, s legszívesebben úgy, ahogy voltam, fordultam volna vissza, de nem tehettem. A ház középső emeletén volt a nappali, kb 20-25 modell alkatú lány volt ott, s kb 30-35 különböző korú pasi. Szerintem én a legnagyobb jó indulattal sem vagyok nevezhető jó nőnek – van rajtam itt – ott súlyfelesleg, és hát 25-30 éves is rég elmúltam már.
Egy orgia története részletei…
Egy felejthetetlen baráti összejövetel története
Lacival és feleségével Évával már régre nyúlik vissza a barátságunk. Még a Lacika születése idején ismerkedtünk meg. Jó barátok lettünk, annyira, hogy felkértek bennünket, legyünk a Lacika keresztszülei. Mi még akkor nem voltunk házasok sem a feleségemmel Anitával. Ennek már jó néhány éve. Lacika az idén érettségizik.
Mint minden évben június végén egy népes baráti társasággal ünnepelték meg a nevük napját. A kertváros szélén laktak, környéken csak néhány szomszéddal, így nem zavartak senkit, ha egész éjjel ment a hangos zene. Ilyenkor összejött néhány rokon. Laci szülei, Éva szülei, Éve testvére, és sok-sok barát, családostól, illetve a Lacika barátai, fiúk-lányok. Többgenerációs buli, mindenki jól érezte magát, folyt a pia literszámra. A társaság nagy része ismerte már egymást. Minden ilyen alkalmon jelen volt. A tavalyi buliról sajnos hamar hazamentünk, már nem is tudom miért. Később tudtuk meg, hogy a hajnaltájt már egy kicsit felszabadult lett a csapat. Lányok már nem voltak szomjasok, és vetkőző showt adtak elő, majd a medencében folytatták. A partinak Éva háziasszony vetett végett. Talán ez évben is fog történni valami érdekes, izgalmas dolog.