Én már nem vagyok fiatal, a gyermekeim– egy lány meg egy fiú – családos emberek, sőt, az unokáim sem éppen kicsik. A fiam, miután megnősült, külföldre költözött, a lányom azonban itthon maradt. Ő is férjhez ment, és van nekik egy aranyos kislányuk, aki középiskolába jár. Kezdetben nálunk laktak, de aztán elköltöztek tőlünk, azonban nem messzire, itt béreltek lakást a másik utcán, úgyhogy továbbra is sűrűn voltunk együtt, s a lányuk, Mónika, mitőlünk járt iskolába, mivel mindkét szülő dolgozott. Ezt most már múlt időben mondom, mert a lányomék házassága, sajnos, megromlott, s úgy döntöttek, hogy jobb lesz elválni. Mónika az anyjánál maradt, s még több időt töltött nálunk, mint azelőtt, s mi – a világ többi nagyszülőjéhez hasonlóan – a rajongásig szerettük és kényeztettük őt. Megítélésem szerint én voltam kezdettől fogva a kedvence, velem játszott a legszívesebben. Amikor hazajött az iskolából, jött és egyenesen ült az ölembe, ott érezte magát a legjobban. Együtt csináltuk a leckét, s a titkaiba is egyedül csak engem avatott be. Biztos volt benne, hogy a titkok nálam biztonságban vannak, senkinek se fogom őket tovább adni.
Nem sokkal azután, hogy a szülei elváltak, nálam is tragédia történt. Rövid ideig tartó betegeskedés után meghalt a feleségem. Ekkor a lányom Mónikával együtt hazaköltözött. Kefélni szép, kefélni jó! részletei…