18 évesek voltunk.
A gimiből haza jövet elkísértem Rékát haza.
Mindig együtt tanulunk. Most azonban nagyon belefáradtunk. Elkezdtünk csókolózni. Lefeküdtünk az ágyra. Elkezdtem kigombolni a blúzát. Jött a nardág.
Előjáték nélkül Réka nem szerette, úgyhogy mentem tovább. Nyaltam a testét tetőtől talpig. Cumiztam a lábújját. Elkezdtem nyalni a talpát. Harapdáltam. Ő ezt nagyon szerette. Elindultam visszafele. Lehúztam a bugyiját. Előjáték nélkül Réka nem szerette részletei…
Címke: pina
A picsazsibbasztó
Múlt vasárnap kezdõdött a történet. Pápára mentünk a fürdõbe ott randiztunk elõször. Nagyon vonzo sexy pasi volt.ÁÁtöltöztünk. Kijöttem az öltözõbõl és látszott rajta, hogy izgalmi állapotba kerûlt a látván,tol. Bementünk a medencékhez. Beszélgettünk negyed ora mulva már a puncimhoz dörzsölte kemény lüktetõ farkát. Ezt ugy kb kb 2 orán át játszottuk. Már nagyon felizgatta a puncim az érzés, hogy ott a farka a bikinim alatt. Muszáj volt végre megcsokolni. Tele volt körülöttünk minden emberekkel. Elvonultunk egy csendesebb medencébe. Simogatta a puncim aztán lassan bedugta az ujját és szóvá tette hogy mennyire nedves és szûk a puncim ettõl nagyon beindult. Becsusszant a második ujja is. Ennyire jol még soha nem ujjazott meg senki. Fél perc alatt elélvezteztem tõle. Elõvette a farkát és tövig tolta rögtön mind a 23 centit. Alig birtam ki sikitás nélkül mert hát a medencében nem csak mi voltunk de ment a jacussi igy nem látott senki semmit. Negyed ora alatt még 2x remegtem a gyönyörtõl. Beleültetett a farkába. A picsazsibbasztó részletei…
A vörös nővér
A kórházban töltött napjaim kezdtek egy kicsit hosszúra nyúlni. Fizikailag teljesen jól éreztem már magam, csak azt sajnáltam, hogy azóta sem láttam azt a forróvérű kis vöröst. Pedig akárhányszor rágondoltam állt mint a cövek és kipróbáltam volna egy-két dolgot még vele.
Eljött az utolsó éjszakám is a kórházban. Már vártam a másnapot nagyon, hogy végre elmehessek. Holdtölte volt, bevilágította a szobámat és a fehér, szinte földöntúli fényárban nehezen aludtam el. Mire mély álomba szenderültem volna óvatosan nyílt az ajtó és valaki besurrant rajta. Minden érzékemmel feszülten figyeltem, hogy mit akarhat ez a hívatlan éjjeli látogató, mert ha a személyzet lenne, villanyt kapcsolna. Óvatosan kinyitottam a szemem és megláttam szívem nővérkéjének lángvörös hajzuhatagát a beszűrődő holdfényben. Felugrottam az ágyból elkaptam a derekát és számat szorosan az ajkaira tapasztottam. Kicsit megijedt, de a csókom ismerős izét érezve viszonozta szenvedélyesen.
– Nincs sok időnk, édes! – súgta a fülembe. – Ügyeletes vagyok, megléptem az osztályról kicsit, hogy veled legyek mielőtt holnap kiengednek téged.
Gyorsan kigomboltam a köpenyét és a földre dobtam. Tudta a kis huncut, hogy mire készül, mert nem volt rajta csak a combfix harisnya es egy csipkés harisnyatartó. A vágyam azonnal láthatóvá vált. Szorosan magamhoz öleltem, szenvedélyesen csókolózni kezdtünk miközben egyik kezemmel a feszes fenekét, másikkal a mellét markolásztam. Amikor a kis szexy vörös kigombolta a nadrágom és kezébe vette a szerszámom nem bírtam már uralkodni magamon. Az ágyra löktem szétfeszítettem a lábait és tövig behatoltam a lucskos puncijába.
Csak úgy visszhangzott a kórteremben a cuppogásunk. Nem kellet sok egyikünknek sem és nagyot élveztünk. Nem akartam egyből elengedni ezért magamhoz öleltem az ágyban és elnyomott az álom mindkettőnket. A vörös nővér részletei…
Swinger orgia
Gyülekezünk! Azt szeretem ezekben a bulikban, amikor kinyitom az ajtót, újabb és újabb jelmezbe öltözött lány vagy fiú áll az ajtó előtt, akit akkor ismerek meg. Mindenki Halloween-re van öltözve, de csak denevér és boszorkány jelmezek lehetnek! 3 lányt és 4 fiút várok erre a party-ra. Rajtam egy fekete hosszú ruha van, szaggatott aljjal, fekete harisnya és bordó body, csipkés és áttetsző muszlin anyagból. Sejtelmesen megmutatja a mellbimbóm és a puncim. Amikor megnéztem magam a tükörben már izgatott lettem a látványtól is! Vérvörösre rúzsoztam a szám, és feketére van festve a szemem! Minden lánynak egyforma a sminkje, a fehérnemű piros vagy fekete, de akkor a fekete bodyhoz piros harisnya dukál!
A fiúknak pedig a fekete alsónadrág!
Nagyon sok gyertyát gyújtottam meg, és az áttetsző drapéria miatt szép színek és sejtelmes hangulat van. Nagyon halk zene szól, alig hallani, inkább valami mormogás féle. Mintha egy kolostorban bujálkodnánk, miközben a papok imádkoznak!
Kezd a hangulat emelkedetté válni és már mindenki megismerte a másikat, némelyek elég közeli ismeretségre tettek szert a csókolózás művészetében. Meg kell várnunk az éjfélt, de addig már nincs sok idő!
A fiúk leülnek a földre, mi lányok körbe állunk és lassan a csípőnket ingatva körbe-körbe sétálunk. Amikor megállunk egy-egy fiú előtt ők tetszés szerint levesznek rólunk egy ruhadarabot. A harisnya és body marad. Egyenlőre! Majd a fiúk felállnak, némelyiknek más is, és középre állnak, mi pedig a hátuk mögött sétálunk, nem nézhetnek hátra. Mi pedig ha megállunk lehámozunk róluk pár ruhadarabot, de mi simogathatjuk őket és puszilgathatjuk, de csak hátulról. Az illatunkat érezhetik és a kezünket láthatják csak!
Az óra elütötte az éjfélt! Swinger orgia részletei…
Érett nőt nyaltam
Összejöttem a múlt héten egy Budapest melletti nővel, és meg kell mondjam ilyen élményt nem éltem át még.
Az akció előtti napokon chat-en lebeszéltük az elképzeléseket. Én ezt úgy hívom, hogy testtérképezés. Aztán amikor találkoztunk, elmentünk egy kis panzióba. Ott még kicsit feszült volt, de ahogy az ágyon hozzábújtam simogattam, szép lassan feloldódott. Szép arcú, átlagos testű 38 körüli Nő egyébként. Ígértem neki a masszázst, úgyhogy szépen megmasszíroztam, a nyakától a lábáig, nagyon finom masszázsolajjal.
Aztán amikor már úgy tűnt teljesen feloldódott, indult az erotikus része a délutánnak. Végigcsókoltam a nyakától a hasa aljáig, és rövidesen megérkeztem a célhoz. Nagyon finom punija van, és nagyon jól nedvesedett, alig győztem nyelni a finom váladékát.
Érett nőt nyaltam részletei…
Nyelves combkefe
meleg nyári nap van, süt a nap, és esik az eső, csodálatos a táj, körben fák, virágok, víz..a teraszon fekszel napozol az üveg tető alatt, elképesztően szépen csillog a hajad a fényben, testeden játszik a fény, érdekes a fény nem csikiz, de most…egy szisszenés…felkapod a fejed…..a tetőn át , egy csepp víz, fentről rád cseppent…a melleidnél ért el…és gomolyogva gördül lejjebb,most mosolyogsz, csikiz, aztán jön még egy és még egy, egymást követik, testeden, játszanak, csillognak szépen…olyan ez mintha játszanának az égben.
.. kérsz egy italt? – viszem kedvesem..neked szívesen..távolról nézem, ahogy a fény a víz játszanak testeden . lehajolok, elveszed a poharat, magad mellé teszed lehúzod fejem ..ajkaid csókolnak, majd ennyit mondasz, látod a víz cseppeket…izgatnak, szaladgálnak rajtam, kellemesen csillogva simogatva a testem, jó nekik? – és kacéran nézel rám…és én..értem..
melléd ülök, csókollak, majd a hajad félre hajtva, megcsókolom a nyakincád…vállad..melled, mintegy kergetve a víz cseppeket…nézd szólsz..nem tud tovább gurulni…szegény…a bikinid alsó részénél elakadt..értelek dráágám, végigcsókolva a hasad gyönyörű szemérem dombod…lassan leveszem a bikini alsódat…kecsesen emeled lábaid a magasba…a cseppecske egyből visszafelé indul…köldöködnél jár körbe körbe…majd miután megcsókolta édes puncikád, a lábaid leeresztve nyújtozkodsz el…az eső csak szemerkél, néha néha esik rád újabb és újabb csepp …kergetik egymást már akadály nélkül, érnek a dombocskához…elég szép kis víz gyűlt ősze, ott…nyelvemmel terelgetem aranyos már csillogó őledbe és lassan csorog a víz…lábaid kicsit széjelebb teszed…utat engedve a víz csodálatos játékának… tűzben ég a tested, lágy szellőt küldök feléd…hűsitve vágyad. de én egyre jobban kívánlak..
..észre veszed, kar nyújtásnyira állok tőled…kacéran rám nézel, gyere te örült – szólsz – .közelebb lépek a farkam kiveszed .. kellemes érzés, szorítasz és szopsz, hajad félre hajtom, lássam imádom nagyon, finoman szopsz….majdnem elélvezek már…de ..nem hagyom, a szádba..kérdően nézel rá,…mi a baj nem jó?? – te drága – én, a testemmel felelek….de akkor már spriccelek…nem gyözöd nyelni, mit engedek…ennyire volt jó édesem, néha ez kell nekem. ..
az eső csendesen zenélt az üvegtetőn tovább, a fény most talán mégtöbb még szebb sugarakar küldött rád, szemeidben csillogott a vílág, jó volt nézni rád, néztelek – szemeink lesem vették egyásról tekintetüket, ajkad hívott csókra szomjazott, csókoltalak hevesen ..öleltél édesen.kétszemélyes matracot..leteritettem finom puha pléddel, arra feküdtél szépen..megcsapott a friss kávé illata, kortyoltál belőle, csókoltál közbe..simogattam círogattam tested, vékony lábaidon siklott a kezem, combjaidon pihent meg meg álltam, néztem szép arcod, mosolyt csalva ajkaidra…mintegy csókra hívva.
melléd feküdtem simogattam forró tested nem csak a nap melegített – belülről jött az izzás, simogattalak, érezhetően remegett a tested, lábaid közé értem, finoman simogattam szép kis puncid….combod belső feléhez érve szinte húztál magadhoz ,.szeméremajkaid csókolgatva puncikád szépen nyílt ki..mint nappal a tulipán, szép vírág a tavasz hajnalán…nyelvemmel körbejártam a csíklód, majd egyre keményebb lett érzékenyebb, a hegyét a nyelvem hegyével ingereltem, ne ezt ne te örült….kiáltottad de húztad a fejem, magadra. és élvezted ahogy nyelvemmel játszom, csípőd táncolt szinte, mélyebbre és mélyebbre nyaltam be..majd kezeddel eltakartad, csíklód..már nem akartad..érzékeny volt és már nem kemény..de nem adtam fel, mert van még remény..
…ujjam már nedves puncikádban érezte jól magát, nyelvemmel a csíklód nyalogattam,újra.. a hajam tépted ..éreztelek téged, lábaid közé feküdtem melled a melemhez ért, bimbóid kemyényen álltak, engem vártak csókoltam is érzékien lágyan, de nem birtam már a vággyal, farkam a puncidhoz ért, mely forró és lucskos volt, úgy csúszant be mintha mindig oda járna, édes kis kelyhedbe …szemedbe nézek, látom a kéjt …….majd összeszoritod puncid.. valami elképesztő mit érzek, , és most itt vagyok benned szeretkezem veled, elképzelhetetlen jó, csókolom ajkaid testünk már önkivűletben jár…lábaid felemeled mélyebben érezlek, szoritasz ölelsz, …élvezel alattam , érzem és élvezem, nem nem bírom tovább …érzem farkam feszűl benned éppen, és szoritalak én is… zilálva érünk el újra a csúcsra…nemhiába ez a kéjek útja…elernyedve roskadok rád….forrón csókolom kiszáradt szád….nyalom le, könnyed…arcodról, éreztük, ez jó volt..nagyon..
csönd van csak az eső zenél a hátamra gurul egy nagyobb csepp, rólam rád… egymásra nézünk a csendben, szusszanunk nagyot mert ez így van….rendben…Hallgatjuk az eső koppanását, én érzem, a szíved dobbanását, válamra teszed kis fejed.. így pihenünk, míg lehet.