A feleségem huszonéves bombanő

A feleségem huszonéves bombanő és igencsak faszéhes. Gyerek ide vagy oda, kívánja a faszt minden pillanatban. Lett is ebből egy laza hármas szex.

Nézz körül az utcán. El sem hinnéd, hány embernek van valami mocskos, perverz titka.
Ha minket látnál, nem éppen egy gruppen jutna az eszedbe: szolid, fiatal pár, kézen fogva a gyerekkel.
A feleségem egy huszonéves bombanő. Persze, a terhesség itt-ott rajtahagyta nyomát, de ezzel együttvéve is tökéletes. Tökéletes és boldogtalan.
Ennek én vagyok az oka. Ahelyett hogy hagytam volna szabadon ezt a párducot, inkább rabláncra vertem, szűk ketrecbe zártam.
Emlékszem már kamaszkorunkban is ki rívott. Piercingek, lángvörös haj, erős smink. Gyakran méláztam el rajta, hogy mit is tettem vele. A szex egy idő után nem működött. Ő az ágyban is vad volt, míg én inkább takaró alá bújtam volna. Nekem nem volt szükségem pózváltásra, míg ő folyton újítani akart. Nem is teljesítettem úgy ahogy kellett volna.
Nem tudtam mit nyújthatnék neki. Egyszerűen nem a kötözésre, peckelésre, paskolásra vagyok beállítva.
Egy nap visszanéztem az előzményeket. Rengeteg pornóoldal ugrott fel, mocskosabbnál mocskosabb témában. A legújabbak mind párcserések, hármas szexesek voltak.
Ekkor szántam el magam a nagy lépésre. Ha én nem tudom boldoggá tenni őt, akkor majd más.
Sokat agyaltam rajta: ki lenne a megfelelő? Egy idegen? Na neee. Végig bírnám nézni, ahogy más dugja a nejem?
Végül előadtam a bánatomat a legjobb barátomnak, Zolinak. Jó pár sör után már teljesen elfogadhatónak tűnt az ötlet, hogy a Zoli legyen a harmadik.
Persze itt újabb falba ütköztem: hogyan tálaljam a nejemnek, Lillának?
Végül kifundáltunk mindent.
Hétvégén átvittem a gyereket anyósékhoz, ahol előadtam, hogy Lillának lazítania kéne, vállalnák-e két napra a gyereket.
Egy gond letudva.
Aztán Zolival elmentünk egy szex shopba. Néztek is ránk elég furán, mikor beléptünk.
Vettünk egy csomó mindent, amiről úgy gondoltuk, hogy Lillának bejön: testfesték, síkosító,vérbőséget okozó kenőcs, szemfedő, bilincs és extra erős selyemsál. Zoli még visszaszaladt, de nem árulta el, mit vett.
Úgy beszéltük meg, hogy jobb, ha Lilla egyáltalán nem tud először a hármas szexről. Jó szolgálatot fog tenni a szembekötősdi.
Vettünk egy kis bátorító vodkát. A nejem néhány ominózus szexbefulladt ivászat után nem hajlandó vodkát inni, mondván, rossz hatással van az amúgyis gyenge erkölcseire. Reméltük, hogy így lesz.
Eljött a nagy este. Már felkészítettem Lillát, hogy meglepi lesz, hozzon egy kis eperlevet. Ez a kedvence a vodkához.
Amíg elszaladt zuhanyozni, elrejtettem Zolit a hálóban. Leültünk a konyhán, beszélgettünk, iszogattunk. Persze neki erősebbre kevertem a vodka-epret. Láttam az arcán hogy mennyire izgatott és kíváncsi.
Mikor már láttam hogy elég alkohol van benne megkérdeztem:
-Bízol bennem?
Egy elhaló igen volt a válasz.
Ekkor bekötöttem a szemét:
-Most bemegyünk a szobába. Nem beszélgetünk. Jó?
Bólintás a válaszom.
– Mivel hajlamos vagy szex közben össze-vissza beszélni, a jelszó vodka. Akkor megállok. Értetted?
-Igen.
Ekkor levettem róla a fürdőköpenyt. Egyetlen aprócska tanga volt alatta.
Bevezettem a hálóba és leültettem egy székre. Kezeit a támlához bilincseltem, lábait a szék lábához kötöztem, terpeszben.
Végigsimítottam a puha bőrén, finoman masszírozni kezdtem. Végül letérdeltem elé, félrehúztam a bugyiját és nyalni kezdtem. Szinte felvisított. Jó darabig nyaltam, majd felálltam és beléhatoltam. Pár lökés után átadtam a terepet Zolinak. Ő is nyalakodott egy kicsit, majd elkezdte dugni a nejemet.
Mikor félreállt, a farkamat a nejem szájába dugtam aki lendületesen szopni kezdett. Félrehúztam a haját, hogy jobban lássam, mit is csinál. Éreztem, ahogy a nyelvpiercingje hozzányomódik néha a makkomhoz. Eszméletlen volt!
A szájába élveztem. Láttam rajta, hogy kissé csalódott, ezért a fülébe súgtam: nyugi, még nincs vége. Kioldottam a lábait és az ágyra térdeltettem.A kezeit ismét hátrabilincseltem. A csiklóját bekentem kenőccsel, amitől pillanatok múlva nyöszörögni kezdett.
Zoli előkapott a táskájából egy furcsa alakú dildót és rám kacsintott, majd a nejemhez lépett. Végigsimított a punciján, kicsit megujjazta, majd tövig nyomta a farkát.
Néztem ahogy bassza nejem és egyre inkább felizgultam. Ekkor felfigyeltem arra, hogy Zoli ujjai ki-be járnak Lilla popsijában. Zoli néha oldalra nyúlt egy kis extra síkosítóért.
Lilla csak nyöszörgött, néha felsikkantott, lihegett. Zoli lassan felnyomta a műfaszt a nejem seggébe. Széles talpa volt, így a lyuknál megakadt.
Lilla ekkor már egyre hangosabb volt, szinte kiabált. Zoli iszonyatos sebességgel baszta. Végül Lilla összerándult majd szinte összecsuklott. Zoli ekkor ment el, végigfröcskölve a nejem hátát, popsiját és a fenekéből kikandikáló szilikont.
Ekkor a nejem felkiáltott:
-Oké! Állj. Vodka! Tartsunk egy kis szünetet fiuk, mert itt halok meg.
Zolival ledermedtünk. Barátom arcáról egy dolog sütött: na most mi lesz? Lebuktunk.
Lilla könnyedén feltérdelt velünk szemben az ágyon. Fürge ujjaival hamar megtalálta a játékbilincs kioldó pöckét. A bilincs kattanása szinte visszhangzott a dermedt csendben. Lilla lehúzta a szemtakarót. Sanyi, most komolyan, te tényleg azt hitted, hogy nem veszem észre?

A csajom megkívánta az anál szexet

A történet úgy kezdődött, hogy a barátnőmmel hivatalosak voltunk egy szalagavatóra, egy közeli városban. Móni egy 17 éves, 168 cm magas, 50kg – os, festett fekete hajú vékony lány. Na de térjünk vissza a szalagavatóra. Mivel nekem semmi kedvem nem volt menni erre az egész hóbelebancra barátnőmmel kicsit össze is vesztünk. Végül is beadtam a derekam nagy nehezen, mert már majdnem kitört a III. világháború miatta :. A dolgot csak tetézte, hogy még busszal kellett menni, mellesleg már 15 órától kellett indulni.
Gondoltam is, hogy mi a fenét keresek én egy olyan szalagavatón ahol senkit sem ismerek Mónin kívül. Unalmas 4 óra következett. Már majdnem kezdtem kockásra karcolni az arcom mikor észreveszem hogy vége van az egész műsornak. Mikor vége lett elindultunk 3 barátnőjével egy helyi kiskocsmába ami nem túl drága és még viszonylag közel is van a pályaudvarhoz. A busz indulásáig még volt egy háromnegyed óránk ezért szép lassan elkezdtünk rendelni. Én csak egy kólát ittam, mert megígérte Móni, hogy viszonzásul amiért eljöttem vele megiszik 1 – 2 felest (tudni kell, hogy Móni utál inni). Meglepődve fogadtam, hogy barátnőm egy feles Abszint – ot kér. Na jó van, mondom magamban, hátha még az este folyamán becsíp egy picit :.
Mire elérkezett az idő, hogy lassan kiinduljunk a buszhoz Móni már 3 feles Abszint – ot megivott. Látszott is rajta hogy többet mosolyog és kicsit nehezebben is navigálta magát. Felszálltunk, és a busz hátuljában ültünk le. Mivel már este 10. 30 volt eléggé besötétedett. Gondoltam szombat este révén, hogy ha megérkezünk akkor még elmehetünk még kocsmázni egy kicsit a haverokhoz. Még úton voltunk haza mikor érzem, hogy Móni elkezdte simogatni a faszomat a nadrágomon keresztül. Kicsit körülnéztem hogy van – e valaki látótávolságra de szerencsére 2 sorral előrébb voltak a legközelebbi utasok. Reméltem hogy ilyen hatással lesz Mónira a pia mert egyébként soha nem csinálna ilyet. Na de folytatom tovább. Szóval nagyban áll a tököm és kéz mely simogatja, lassan elkezdi kigombolni a sliccemet. Lassan felém fordul és mindkét kezét rárakja a falloszomra, majd ütemesen elkezdi verni. Eközben én sem tétlenkedem kezem már jóval a blúza alatt van, és szépen körkörösen masszírozom a mellét (ez az egyik gyengéje).
Majd kicsit lehajtja a fejét az ölemhez és egy leheletnyi csókot ad a makkom hegyére, közben a keze azért ritmikusan mozog tovább miközben végig csókolja a rudamat, majd hirtelen bekapja és teljes erejéből szopni kezd. (Szeretem mikor csinálja, csak az a baj, hogy nem igazán kedveli ezt a fajta elfoglaltságot) De az alkohol egyik jótékony hatása hogy Mónit bepörgeti nagyon. Már vagy 10perce csinálja mikor lassan megérkezünk ezért sajna félbe kellett hagynunk. Leszálltunk és megbeszéltük hogy elnézünk a haverokhoz a helyi kocsmába. Na miest beértünk barátnőm egyből megcélozta a pultot és rendelt magának még egy feles Abszint – ot. Mondanom se kell mikorra megitta már menni is alig tudott ezért szépen lassan kezdtünk elindulni, már alig vártam hogy hazaérjünk és végre betehessem már neki a kis csupasz nedves puncijába. De félúton megálltunk az egyik ismerősöm háza előtt aki éppen a szülinapi buliját tartotta.
Hát Móninak se kellett több egyből elindult befele táncolni mert már nagyon benne volt a lábában a bugi. Már kezdtem azt hinni hogy sose érünk haza és a faszom is majdnem szétdurrant már. De Móni csak nem akart indulni még, ezért rávettem hogy kicsit sétáljuk az udvarban mert már alig állt a lábán. Sétálgattunk majd egy sötétebb helyen szó szerint ráparancsoltam hogy most rögtön szopjon le. Kicsit féltem mit szól hozzá, de szó nélkül elővette a farkam és rábukott. Szerinten nem is nagyon gondolta végig, de úgy láttam rajta hogy ő is élvezi. Majd mikor már kezdtem érezni hogy lassan végem lesz mondtam neki hogy álljon le mert most én következem. Elkezdtünk nagyon hevesen csókolózni, a kezem ismét a mellét gyúrta miközben lassan elkezdtem a nyakát csókolgatni (ez a másik gyengéje). A kezem szépen lassan kezdett lejjebb vándorolni. Gyorsan kigomboltam a farmerját és becsúsztattam a kezemet a szeméremdombjára. Finomat elkezdtem a mogyorónyira megduzzadt pöckét masszírozni. Olyan hangosan zilált már hogy kezdtem meg ijedni hogy meghall minket valaki. Már egy ideje simogattam, mikor hírtelen benyomtam neki az egyik újjamat a pinájába. Abban a pillanatban hangos sikolyokkal elélvezett. Kicsit csináltam még neki majd hírtelen ötlettől vezérelve, lejjebb húztam a nadrágját és eszeveszett módon elkezdtem nyalni a pináját. Mindig is szerettem nyalni, főleg mikor már tiszta nedves volt mint most is. Már a belső combján folytak a nedvek. Lassan kezdtem újra lázba hozni az én kis kedvesemet.
Miközben nyaltam bedugtam az egyik ujjamat a pinájába. Aki már próbálta tudja hogy egy kicsit kényelmetlen ez így annak aki csinálja, ezért abbahagytam a nyalást és tovább ujjaztam de most már ismét minden tekintetben álltam. Tetszett Móninak hogy kinyaltam és látszott rajta hogy már nagyon kell neki egy fasz ami kitöltse belülről. De azért meg ujjaztam tovább, gondoltam kicsit váltok és kipróbálom hogy milyen is egyszerre ujjazni a seggét és a punciját. Kicsit benedvesítettem az ujjam és lassan köröztem, masszíroztam a hátsóbejáratot. Vártam hogy legyen valami kis ellenállás de nem volt semmi ilyen. Sőt még ő kezdett lassan körözni a fenekével és szinte beleült az ujjamba. Mikor már kitágult annyira hogy finoman mozgassam az ujjam, elkezdtem szépen lassan betolni a második ujjamat is miközben a mutató ujjammal a punciját dolgoztam meg. Lassan kezdett a második is bemenni de ez már kicsit nehezebben. Eközben Móni egyre jobban nyögött, látszott rajta hogy tetszik neki ez az új dolog. Majd hírtelen megállított és mondta hogy hagyjam abba, nem tetszett a dolog hogy megint félbe kell hagyni, de hát nincs mit tenni. Ezért is lepődtem meg mikor megfordult és a nacija már a bokájánál volt és azt mondta hogy dugjam meg a seggét.
Azt hittem hogy nem hallok jól és csak álmodom de mikor rájöttem hogy ez a valóság nagyon – nagyon megörültem. Már régóta seggbe akartam dugni de nem engedte sosem. Na gondoltam eljött az én időm mikor is megszerettessem ezt a Mónival. Miután a falnak támaszkodva bedőlt nekem először is a puncijához raktam a már szinte szétdurranó farkam, hogy benedvesítsem a kéjnedvével és könnyebben becsússzon a kitágított seggébe amit már alig vár. Kicsit mozogtam a puncijában majd lassan a fenekéhez illesztettem a faszom és nagyon lassan nyomtam befelé. Véletlenül sem akartam fájdalmat okozni. Mikor már úgy félig benne voltam az egyik kezemmel előrenyúlva a mellét, a másikkal pedig a pöckét masszíroztam. Szépen lassan elkezdtem mozogni, és minden kis mozgás után beljebb nyomtam a faszom míg végül szinte teljesen elnyelte. Olyan hangok hagyták el a száját hogy nem is tudtam hogy van ilyen :. Már egy ideje csináltam mikor éreztem hogy lassan közeleg a vég.
Mondtam is neki de nem igazán figyelt, túlságosan lefoglalta ez a fajta élvezet mikor a fenekében vagyok és izgatom a pináját. Nem bírtam tovább és az egész patront belelőttem a seggébe, nagyon jó érzés volt. Nagyon nagyot élveztem. Móni nem ment el, de megígértem neki hogy mire hazaérünk harcra kész leszek újra. Összeszedtük magunkat és elindultunk haza.

Az igazgató, és a matek tanár fasza

15. életévemnek nem csak Roland volt a csúcspontja szexuális értelemben. Bár szabályosan rákattantam a farkára, az az időszak nem tartott túl sokáig, mert végül munka ügy miatt tovább kellett költöznie, ami azt jelentette, hogy más baszópartnert kellett találnom.
Nos, barátom akkor is vagy nem vette, vagy nem akarta észrevenni, mik folynak itt. Pedig volt, hogy amíg ő meccset nézett, engem a legjobb haverja dugott meg a szomszéd szobában! Úgyhogy igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy nem tudódtak ki az apró-cseprő gondjaim, viszont a következő kalandom is legalább olyan emlékezetes, mint Roland. Pedig utáltam a férfit.

Történt akkor, hogy nagyon rosszul álltam matematikából és reménytelennek éreztem a helyzetemet. Bármit csináltam, bármennyit foglalkoztam vele otthon, nem működött, külön tanárra pedig nem volt pénzem. Szerettem volna egyetemre jutni a lehető leghamarabb, évkihagyás nélkül ezért a bukás gondolata is elriasztott, pláne hogy eleve ezen kívül négyes-ötös tanuló voltam.
Ezért a tanár úr megigérte, hogy foglalkozik velem külön. Akkor kicsit javult a teljesítményem, de nem pesztrálhatott egész évben és rághatta a számba az anyagot, ezért dűlőre jutottam vele. Hogy hogyan?
Bementem az irodájába egy délután, csinosan, vagy talán kicsit kurvásan felöltözve. Nagyon is alap és sokszor használt szituáció, csak hogy gyakran kitalálják. Én ezeket tényleg megtettem. Nos, beséltáltam a helyiségbe, ahol csupán egy asztal, két szék – egy előtte, egy mögötte – terpeszkedett, illetve a falnak tolva egy komód vigyorgott vissza rám. Teljesen átlagos. Nem is ez volt a lényeg, hanem aki a székben ült: Marcell tanár úr, a rettenthetetlen matematika katona. Láthatóan meglepett tekintettel pillant felém, majd végig mér. Teljesen biztos, hogy nem én voltam az első, aki ezzel próbálkozott.
– Nézd Rebeka. Kétségkívül nagyon csinos vagy öhm… – itt megköszörülte a torkát – De attól tartok, ez édes kevés lesz a matek jegyed érdekében.
– Nos, tanár úr – mosolyodtam el és megfogtam a kivágott pólóm nyakát, hogy előhalásszam neki a melleket – Nem is csak látványbemutatót akartam tartani. – Szinte láttam, ahogy megfagy benne a vér. Ahogy én, a kilencedikes kis csitri csak határozott vigyorral, kibukó keblekkel közelítettem felé, vártam a válaszát, de csak sietve előcsapta nekem a farkát, csak úgy édesség gyanánt.
– Csak hogy tisztázzuk tanár úr – térdeltem le elé és nyalogatni kezdtem a makkját. – Bármikor megcsinálhatjuk ezt, cserében pedig ön mindig átenged egy kettessel. – Itt nyomatékosításként tövig bekaptam a farkát, majd kiengedtem a számból. – Megbeszéltük? – Alapból nem volt ronda fickó. Harminc év körüli, magas, vékony, viszont rémesen szarkasztikus és szadista. Órákon is csak akkor csillant fel a szeme, ha valaki szenvedett, emiatt mindig utáltam. De abban a pillanatban ő csak egy farok volt, akit le kellett szopni, így tettem a dolgomat. Rámarkoltam és ütemesen biccenteni kezdtem a vastag faszon, közben csöpögött le a nyál a nadrágjára, beterítve az egész dákót. Finom volt, bár ritkán találkozom rossz ízű fasszal.
– Csináld még. Basszus imádom a szopós szádat – tette a fejemre a kezét és ő diktálta a tempót. Akkor azt hittem, csak leszopom és ennyi, nem olyan nagyravágyó, hogy meg is akarjon baszni, ezért nem voltam kegyelmes. Próbáltam gyorsan lerendezni, vertem, nyeltem a dákót, de egyszer csak kihúzta a számból.
– Hé, tanár úr! – kaptam volna vissza a farkához, mikor ő csak elvigyorodva felrakott az asztalra.
– A kettesért meg kell akkor küzdeni. Ilyen könnyen nem adom – húzta le a szoknyámat, majd nem is teketóriázva bedugta a farkát a puncimba. Semmi kedveskedés, semmi előjáték, hanem kíméletlen dugás. Nem én lehettem az első, aki ezt felajánlja. Talán a matektanári lét lehet a férfiélet csúcsa. Annyi fiatal lányt baszhatnak lucskosra, amennyit csak akarnak, ahányszor csak akarják.
– Uhm – nyögtem, míg ő megállást nem ismerve nyomta belém a faszát, mikor benyitott az igazgató.
– Oh. Szép napot Tibor – mozgatta bennem továbbra is a farkát. Én az asztalon voltam, háttal az ajtónak, ezért az én arcomat nem láthatta.
– Látom rosszkor zavarok.
– Áh dehogy, mondja nyugodtan. – Ennyire nincs szégyenérzete, hogy a felettesével való beszélgetés közben is egy lányt dug?
– Ah basszus – motyogtam az élvezés határánál. De legalább nem fogja tudni ki vagyok.
– Csak pár mappát akartam elkérni, amit múlt héten adtam. De azt hiszem a kislány élvezi. – A hangján éreztem, hogy boldog. Tibor igazgató úr sem volt ép túl idős, a matek tanárommal jártak régen egy iskolába. Ha nem így lett volna, én sem tettem volna meg azt, amit.
– Persze. Figyeld! – Vissza kapcsolt rám és erősebben kezdett dugni, amitől egy pillanat alatt elélveztem.
– Oh. Szép látvány! – Hallottam az ajtó csukódását.
– Nagyon finom pinája van ám. Na fordulj meg, hadd lásson randesen az igazgató.
Halálra rémültem, mikor megfordított és az asztalra hasaltatott, hogy kutya pózban basszon tovább, de amit láttam, attól elképedtem. Tibor verte a farkát engem nézve. Te jó ég, mi lesz itt. Csak néztem az ágaskodó, lüktető faszt és hirtelen éreztem, hogy megindult a nyáltermelésem. Elvesztettem az eszem szex közben és az összes farokra rá tudtam volna vetni magam, így csak nyögdécselve a baszástól felé nyúltam, hogy jöjjön közelebb.
– Igazi kis kurva. Egy fasz már nem is elég? – röhögött fel a matek tanárom, míg az igazgató már meg is töltötte a számat az izletes húsdarabbal, amit bőszen kezdtem el szopni, miközben a puncimat keményen baszták. Ekkor volt először dolgom egyszerre két fasszal, de esküszöm isteni volt. Ha tehettem volna, azóta is több pasival lennék mindig egyszerre, hiszen egy faroknál csak a kettő a jobb.
– Hogy nyeli már a kis ribanc – Tibor dugni kezdte a számat ütemesen, így minden végemből fasz állt ki.
– Az igazgató is hadd’ játszadozzon veled. – A matek tanárom egyszer csak kihúzódott belőlem, helyet adva a felettesének, aki egy pillanat alatt be is töltötte az űrt az álló, vastag, eres faszával és ő is döngölni kezdett.
– Még… mêg! – nyögdöstem, de nem sok lehetőségem volt rá, mert a tanárom már be is tette a farkát a számba szopás gyanánt, így bőszen addig dolgoztam, amíg mind a kettő el nem durrant bennem.
Tibor gecije a puncimból folyt ki, a matek tanáromé pedig a torkomin csúszott le.

De legalább nem buktam meg soha matematikából.

Szexmasszázs Erikával

Ez a kis történet az egyik barátom barátnőjéről (Erika) és rólam szól. Az egész egy kérdés felvetésével kezdődött, amely így szólt eljönnél hozzám megnézni az új szobámat? Erika először ellenkezett majd olyan feltétellel eljött, hogy megmasszírozom őt! A megbeszélt időpontra összepakoltam a szobámba és vártam a hívását, hogy mikor jön. Este 8-ra megérkezett és elkezdtünk beszélgetni a közös ismerősökről, és fényképeket nézegettünk. A képnézegetés közbe mondta, hogy mennyire elaludta a nyakát és milyen jól esne neki egy kis masszírozás. Én elkezdtem masszírozni a tarkóját erre ő halk sóhajt engedett ki a száján, majd hozzátette, hogy milyen jól esik neki és nem is gondolta rólam, hogy ilyen jól masszírozok.

Felajánlottam neki, hogy máshol is megmasszíroznám, ha ő is beleegyezik. Első reakciója az volt, hogy nem lehet, mert van barátja, és ha megtudná biztos, elhagyná és velem is, összeveszne és ő, ezt nem akarja. Én azt mondtam neki, hogy rábízom a döntést és közbe a vállait, kezdtem el masszírozni a reakció, nem maradt el ”jaj de jó”! A válláról óvatosan haladtam a háta felé és azt mondtam, hogyha a ruháját levenné, jobban tudnám őt masszírozni! Egy kis gondolkodás után levette a pulóverét és egy póló maradt rajta. Megkérdezte, hogy így jó-e vagy a pólót is levegye a döntést, rábíztam. Az eddigi masszírozás valószínűleg jólesett neki, mert megszabadult a pólójától is.

Eddig ülő testhelyzetben voltunk és mondtam neki, hogy ha hasra fekszik, akkor jobban tudnám masszírozni. Felajánlottam neki, hogy testápolóval folytatnánk tovább ő nem ellenkezett. Újra elkezdtem a tarkójánál-de már testápolóval-és alaposan megmasszírozva haladtam a dereka felé. Közbe megkért, hogy kapcsoljam ki a melltartóját, hogy ne legyen útba. Kikapcsoltam és folytattam a háta gyúrását. A derekát masszíroztam, már amikor megkérdezte, hogy a lábait is ilyen jól meg tudnám masszírozni? Mondtam neki, hogy nem ígérek semmit de, így nadrágba nehéz lenne. Erika már vette is le a nadrágját és ott hasalt előttem egy tangába és egy kikapcsolt melltartóba. Mondtam neki, hogy a derekától a popsiján keresztül vezet az út a lábaihoz ő azt felelte, hogy tudja és azt is, masszírozzam meg.

Én nem akartam tolakodó lenni és inkább a lábfejétől haladtam felfelé még mielőtt mást feltételezne rólam. A vádlijait és a combjait is alaposan megmasszíroztam, és amikor a fenekéhez értem megkérdeztem, hogy folytassam-e tovább erre ő annyit válaszolt, ha már eddig csináltam már ne hagyjam abba. A fenekét is megmasszíroztam, de ő már más sóhajokat engedett ki a száján, mint eddig. Felajánlotta, hogy ha már a combjai hátsó részét megmasszíroztam az első, felét már ne hagyjam úgy. Én már így is eléggé meg kívántam őt és nem tudtam neki nemet mondani.

A kis rafinált úgy fordult oldalra, hogy a melltartója az ágyon maradt és ott feküdt előttem egy tangába. Azt mondta, hogy ő nem szégyenlős és reméli, nem jövök zavarba, ha félmeztelenül látom, és már láttam én ilyet és az övére is biztos kíváncsi, vagyok, mert észrevette, hogy a férfiasságom már igencsak vigyázzba állt! Első meglepetésembe szólni sem tudtam, amit ő e szavakkal tört meg” csak nem megijedtél valamitől nem bántottam még senkit, aki megnézte a melleimet. Folytatod, vagy már befejezted?” Folytatom, mondtam neki alig hallhatóan. A lábmasszírozás, újabb sóhajokat csalogatott ki belőle majd felajánlotta, hogy a melleit is bekenhetem testápolóval.

Én nem tudtam ellenállni a kiértésnek és elkezdtem a melleit kenegetni ami még nagyobb sóhajokat váltott ki belőle, mint az eddigiek. Azt mondta, hogy ilyen jól még nem masszírozta meg őt senki, és ezért jár egy nagy puszi! Magához húzott és adott egy nagy cuppanós puszit az arcomra majd hozzátette, hogy ezért nem egy puszi jár, hanem több és megcsókolt. Nem ellenkeztem, mert már nagyon kívántam őt visszacsókoltam és közben a jobb kezemet a lábai közé tettem és ott simogattam őt.

A bugyi, ami nem sokat takart nagy forróságot engedett át magán és én óvatosan félre húztam a tangályát és az egyik ujjamat, becsúsztattam a forró puncijába. Erre ő azt mondta, hogy már régóta várt erre a pillanatra, mert már régebben is tetszettem neki. A nyelvemmel óvatosan elkezdtem nyalogatni a fülét majd a nyakát, és a melléig folytattam. Amikor a melléhez értem óvatosan megérintettem a nyelvemmel a mellbimbóját erre ő megfogta a fejem, és a melleihez szorította. Közben már két ujjammal folytattam a puncija izgatását mély sóhajok után eltolt magától, és azt mondta”1-0 ide”. Elkezdett vetkőztetni levette a pólómat és apró puszikkal elkezdett a számtól haladni a mellem felé. Amikor a mellemhez ért eljátszadozott a bimbóimmal közben a keze már a nadrágomat kezdte gombolni.

A nadrágot gyorsan kigombolta majd a kezét a boxerembe tette és elkezdte a kezével húzogatni a farkamon a bőrt. Ezután lejjebb csúszott és már a hasamat puszilgatta és szépen lassan elért a nadrágomig majd egy határozott mozdulattal, lehúzta rólam a nadrágot egészen a térdemig. Kivette a farkam a boxerből és ott, folytatta tovább a puszikat. Oda-vissza végigpuszilta a farkam a hegyétől a zacskómig majd lassan a forró szájába vette és szopogatta. Az egyik kezével a farkamat fogta a másikkal a zacskómat, masszírozta. Annyira jól csinálta, hogy már éreztem, nemsokára elélvezek, ha továbbra is ilyen intenzitással folytatja a farkam kényeztetését. Szóltam neki, ha nem lassít, akkor elélvezek erre ő még erősebben, fogta a farkam, és még gyorsabban kezdte szopni.

Megkérdeztem tőle, hogy a szájába élvezhetek, vagy kivegyem, amikor elélvezek ő nem szólt semmit, csak folytatta a szopást. Én egyre közelebb kerültem a csúcshoz, és ezt mondtam is neki, majd amikor elélveztem megpróbáltam kihúzni a farkam a szájából de, ő nem engedte, és így a szájába élveztem. Ő mind lenyelte és csak akkor engedte ki a szájából, amikor már kezdett puhulni a farkam. Huncut mosollyal csak annyit mondott, hogy ” most 1-1 az állás és szeretné, ha nem ennyi maradna a végeredmény, majd hozzátette, hogy a spermát nem szereti de, amilyen örömet én szereztem neki, azt szerette volna visszaadni.

A te spermádnak volt eddig a legfinomabb íze, amit megkóstoltam eddig”! Mondtam neki, hogy köszönöm a bókot és visszaadta az örömet. Elkezdtünk beszélgetni a szexuális életünkről, hogy ki mit csinált , próbált ki eddig és kinek melyik póz mennyire jön be. Közben minden ruhadarab lekerült rólunk. Erika észrevette, hogy a farkam újra kezd életre kelni odahajolt hozzá, és a szájába vette. A farkamnak nem kellett sok és máris úgy állt, mint egy zászlórúd majd szóltam neki, hogy a mindkettőnk által kedvelt 69-es pozícióba folytathatnánk a dolgot nem ellenkezett, és én feküdtem hanyatt ő pedig fölöttem négykézláb helyezkedett el. Mindketten nagy élvezettel elkezdtük egymást szájjal, nyelvel izgatni majd én a popsilyukát kezdtem el izgatni. Az egyik ujjamat a puncijába csúsztattam, míg a nyelvemmel a popsiját izgattam ő sem tétovázott és viszonozta a popsi izgatást.

Óvatosan egy ujjamat megpróbáltam a popsijába juttatni és a kellő, izgatásnak köszönhetően sikerült is. Egyszerre ujjaztam a punciját és a popsiját, ami belőle újabb orgazmust váltott ki.”2-1 ide mondta”. Ő tovább folytatta a farkam kényeztetését, majd megkérdezte, hogy beleülhet-e, mert szeretne egy kicsit lovagolni. Én nem voltam ellene a dolognak, mert már kíváncsi voltam milyen lehet a puncija. Ő beleült és elkezdett mozogni rajta először le-fel majd körkörösen én eközben a melleit gyúrtam, ami neki jól eshetett, mert újra nagyokat sóhajtott majd megkért, hogy váltsunk pózt és a hagyományos misszionáriusba, folytassuk. Így folytattuk a lábait a vállaimra tette, és így mélyebbre hatolhattam belé, lassan mozogtam, mert így jobban felizgult mintha gyorsan csináltam volna és így én, se élveztem el olyan gyorsan.

Megkért, hogy csináljam gyorsabban de, mondtam neki, hogy még nem akarok elélvezni és ezért pózt váltottunk. Négykézláb helyezkedett el és én hátulról csúsztattam a farkam a puncijába. Miközben a puncijába mozgattam a farkam az ujjaimmal, elkezdtem izgatni a popsiját is. Nem ellenkezett, amikor az ujjam eltűnt a popsijába nagyot sóhajtott és azt mondta, hogy ne, hagyjam abba én, hallgattam rá és folytattam tovább a popsija ujjazását. Megkérdeztem őt, hogy a popsijába betehetem-e a farkam erre ő azt mondta, hogy biztos gondolatolvasó vagyok, mert pont ezt akarta kérni tőlem.

Kihúztam a puncijából és óvatosan a popsi lyukához tettem a farkam végét, és lassan elkezdtem betolni neki. Halk nyöszörgést hallottam majd a hátára dőltem és a kezemmel a csiklóját kezdtem el izgatni a farkam közben óvatosan beljebb toltam, és lassú tempóba elkezdtem mozogni. A tempót egyre növeltem és a kezemmel továbbra is folytattam a csikló izgatását, majd szinte egyszerre elélveztünk. Én a popsijába engedtem a spermámat ő pedig „Jaj Istenem” szavakat hallatva jutott a csúcsra. Majd újra huncut mosollyal kijelentette, hogy „3-2 ide”. Egy kis egészségügyi tisztálkodás után beszélgettünk és ő elárulta, hogy a „Jaj Istenem” kifejezést még rajtam kívül csak egy előző partnerének mondta ez nekem nagyon jól esett és ezért megígértem neki, hogy még, fogja ezt a mai nap mondani. Az ígéretemet, hogy betartsam, elkezdtem a melleit masszírozni miközben a nyelveink óriási csatába, kerültek egymással. A nyelvem és a kezem is egy erogén zónával lejjebb csúszott a nyelvem a melleit, a kezem a lába közét kezdte el izgatni.

A számmal és a nyelvemmel alaposan megdolgoztam a melleit, nyalogattam, szívogattam és óvatosan harapdáltam a mellbimbóját az ujjaim, pedig a forró punciját térképezték fel! Majd egyszer csak azt éreztem, hogy a fejemet a kezeivel tolja lefelé a melleitől a puncija felé, és azt mondja, hogy „a puncimon szeretném érezni a nyelvedet”. Én engedelmesen lecsúsztam a lábai közé és elkezdtem a punciját nyalogatni. A csiklóját nem kellett keresni, mert önként előbújt és felajánlotta magát a kényeztetésre. Én lassan jobbra-balra majd le-fel nyelvcsapásokkal izgattam a csiklóját közben az ujjammal a puncija felső elülső felét ingereltem.

Mély sóhajokat hallottam, amik számomra azt jelentették, hogy jó úton haladok az ígéretem betartásához! A csikló nyalogatását egy kis szívással folytattam, amit egy „Jaaajjj” szó igazolt, hogy jólesett neki. Folytattam a csikló szívását, ami nem várt izgalmat váltott ki belőle, mert azt kérte, hogy ne hagyjam abba, különben megőrül. Nem hagytam abba, hanem tovább folytattam, és egyre többször hagyta el az ajkait a „Jaaajjj”, ”Jóóó”, ”Ne hagyd abba” szavak. A szívást abbahagytam, és újra nyelvcsapásokkal izgattam a csiklóját, aminek hatására az „Istenem ez az” hagyta el az ajkait, majd egyre többször emlegette „Istent”!

Újra az ajkaim közé vettem a csiklóját és elkezdtem szívni, aminek nemsokára meglett a hatása, mert először halkan majd egyre hangosabban hallottam a „Jaaajjjj Istenemet”egyre többször. A combjait egyre erősebben próbálta összezárni de az én fejem közte volt és folytattam a csiklója izgatását. Amikor már a sokadik orgazmus futott át a testén a combjait szétnyitotta és eltolta a fejem a puncijától. Hagytam is eltolni de, utána egyből visszatértem és folytattam az izgatását, ami újabb orgazmust váltott ki belőle. Ekkor felemelte a fejem az arcához húzta és megcsókolt, az izgatottságot érezni lehetett a csókján majd így szólt:”sok-2 a javamra és én ezt nem hagyhatom”.

Hanyatt fektetett és a már álló farkamat a szájába vette, óriási lelkesedéssel elkezdte izgatni minden eddigi tapasztalatát bevetve közben megkért, hogy ne szóljak semmi feleslegeset. Szopta a farkam, és én élveztem a kényeztetést, majd éreztem, hogy a spermám újra a szája felé közelít. Ő is megérezhette a sóhajaimból és a farkam keményedéséből, és még erősebben szívta, aminek meg is lett az eredménye egy nagyot élveztem a szájába. Az összes spermámat lenyelte és utána hozzátette, hogy.”sok-3 és még tartozása van felém”. Én mondtam neki, hogy nincs tartozása de, ő megígértette velem, hogy a tartozását hamarosan megadhatja! Erika már szakított a barátjával, és számtalan orgazmust szereztünk azóta egymásnak!

Első lesbo kalandom a barátnőmmel

Egyik szombat este elmentünk bulizni egy jót, mint mindig, és akkor este kicsit többet ivott a kelleténél. Hajnal fele már kezdtem hazafele invitálni, de nem akart menni. Én leültem a haverokkal, ő meg beleült az ölembe.

Én átöleltem a derekát, hátsó szándék nélkül, nehogy leessen. Hogy ez tetszett-e neki, vagy csak spontán a sok pia okozta, még mindig nem tudom. De egyszer csak nagy hirtelen odahajolt hozzám, megfogta az arcomat és lesmárolt. Én visszacsókoltam. Nagyon jó érzés volt. Aztán, amilyen hirtelen elkezdte, olyan hirtelen hagyta abba a csókot. Felpattant az ölemből, és elment táncolni. hazafelé nem szóltam neki semmit. Másnap sem. Valószínűleg nem is emlékszik már rá.

Egyik szokásos nap is nálunk voltunk és dumáltunk, és megkérdeztem, hogy kipróbálná- e lánnyal. Meglepő választ kaptam. Azt mondta, hogy csak velem próbálná ki. Nem válaszoltam neki semmit, csak zavartan mosolyogtam. A téma abbamaradt, a másnapi dogára kezdtünk koncentrálni, és belemélyültünk az anyagba. Annyira próbáltam megérteni a matekot, hogy észre sem vettem, hogy Ivett már egy jó ideje engem néz. Aztán így váratlanul közölte, hogy szerinte jól csókolok. Olyan meglepett arcot vágtam, hogy Ivett nevetésben tört ki. Én is csatlakoztam hozzá. Ivett kirohant a szobából, és hozott egy doboz tejszínhabot. Nagyon imádta. Feltartotta a dobozt, és belefújt a szájába egy nagy adag tejszínhabot. Odaadta a dobozt, és én ugyanezt csináltam. Mire ő befejezte a tejszín evést, én még csak a felénél jártam, erre ő odajött, és lenyalta a számról a habot.
Lassú mozdulatokkal, nőiesen, érzékien.

Nem tudom, mi ütött belém, de azonnal lesmároltam. Először gyermeki kíváncsiság lett úrrá rajtam, aztán pedig valamiféle hatalomvágy, hogy én azonnal meg akarom kapni őt. Ezt ő is érezte, mivel még szenvedélyesebben csókolt. Átkaroltuk egymást, a melleink egymáshoz értek, éreztem puha, kerek mellét a vékony nyári toppon keresztül. Teljesen felizgatott ez az érzés. Abbahagytuk a csókolózást, és én rögtön áttértem a nyakára. Vadul csókoltam, mint aki eszét veszti, de nem érdekelt. Halk nyögései tudatták velem, hogy élvezi. Közben kezeim felfedező útra indultak a felső testén. A nagy melegben nem volt szükség melltartóra, így lassan elkezdtem kigombolni a felsőjét. A szemem itta a látványt. Szinte tökéletesen kerek mellei voltak. Gyönyörűek. A nyakától egyre lejjebb és lejjebb csúsztam, míg végül elértem a mellét Mohón a számba vettem, és csak nyaltam és nyaltam, kezemmel a másik mellbimbóját dörzsölgettem. Nagyon élvezte.

Utána megfogtam a kezét, és az ágyhoz vezettem. Levettem róla a felsőt, és az ágyra fektettem. Ráfeküdtem, elkezdtünk csókolózni, miközben kezem besiklott a szoknyája alá. Egy leheletnyi vékony kis tanga volt rajta. Először bugyin keresztül kezdtem simogatni a pináját, ő pedig csak húzott magára. A számmal visszatértem a melleihez, de kezemmel nem hagytam el a nedves kis pináját. Félrehúztam a bugyiját, és most már ott volt a csupasz pina. A csiklóját kiszemeltem magamnak, játszadoztam vele, gyengéden dörzsölgettem, erre ő elkezdte markolászni a melleimet. Ez a mozdulata csak még jobban buzdított. Felálltam, és lehúztam róla a szoknyát és a bugyit. Ott feküdt előttem meztelenül. Gyengéden széttártam feszes combjait, és lefeküdtem elé, a szám pont a pinája elé esett. A lyukától a csiklójáig nyaltam, azonnal felnyögött. nyelvem elkezdte felfedezni legrejtettebb zugait, főleg a csiklóján kalandoztam, miközben ujjammal behatoltam. Először csak egy ment be, nemsokára rá rögtön kettő. Egyre gyorsabban és mélyebben kezdtem nyalni, és barátnőm nedűje egyre több és több lett. Közben persze hangot adott érzelmeinek hangosan nyögdécselt, míg egy hatalmasat nem nyögött, és éreztem, hogy csiklója megdagadt kissé – elment. Leheltem egy csókot combjára, és felmásztam mellé. Nagyon szépen kipirult, és szűnni nem akaróan lihegett. Én csak mosolyogtam mellette, és büszke voltam magamra, hogy ekkora örömet szereztem egy számomra nagyon kedves embernek. Amikor alábbhagyott az extázis, kinyitotta a szemét, rám mosolygott. köszönöm – suttogta. Én csak mosolyogtam rendületlenül. felállt, és kiment lezuhanyozni. Nem kértem, hogy adjon cserébe akármit is.

Másnap amikor átjött, szinte nekem esett, és letepert. Nemsokkal azelőtt zuhanyoztam, nem sok minden volt rajta, csak egy törülköző. Nem sokat szarozott, egy rántással levette rólam. Vadul csókolt, végigcsókolta az egész testemet, majd forró szája tűzben égő pinámhoz ért. Hatalmas gyönyöröket éltem át, és azt akartam, hogy soha ne legyen vége. Legalább olyan szenvedéllyel nyalt, mint előző nap én őt. Nem kellett sok idő, hogy elrepítsen a csúcsra. Most én köszöntem meg.

Bevallom, azt hittem előző nap, hogy nem fogja viszonozni. Azóta még szorosabb lett a kapcsolatunk, és gyakrabban jártunk össze tanulni. Ha egyikünk járt valakivel, az sem volt baj, mert a nők nagyon sokszor kielégítetlenül maradnak egy-egy pasi után. És mire valók a barátnők? Mi mindig mindent megosztottunk egymással, és ez így is lesz mindig.

Baszás a kocsiban

Erika a szekrény oldalának dőlt a hátával, kis terpeszben állt, combjain a fekete combfix feszült, punciját egy fekete, selymes anyagú bugyi fedte, amely olyan feszes és vékony volt, hogy lehetett látni ahogy a dús punciszőr csigákba tekeredik alatta.

Én előtte térdeltem, a bugyi szegélye és a harisnya csipkéje közötti tenyérnyi selymes bőrt csókolgattam, aztán elindult a szám fölfelé és még gyengéden bele tudtam gyengéden harapni a puncijába mielőtt finoman eltolta volna magától a fejem.
– Így el fogunk késni – mondta mosolyogva.
És igaza volt, épp színházba indultunk és még föl sem öltöztünk rendesen. Úgyhogy nem szívesen, de otthagytam a punci vonzó közelségét és felrángattam magamra a zakót meg a nyakkendőt, miközben Erika belebújt a piros ruhájába, amely combközépig ért, hátul mélyen dekoltált volt, elől pedig a jól látszott, hogy őt is fölizgatta a közeledésem, mivel a mellbimbói majdnem átbökték az anyagot. Nem is tudtam szó nélkül hagyni a dolgot, mire megfenyegetett, hogy ha nem igyekszem, akkor melltartót vesz föl. Szóval igyekeztem, beautóztunk a városba, illedelmesen végigültem az előadást és csak akkor nyúltam be a szoknyája alá és simítottam végig könnyedén a fenekén, mikor a darab után a már sötét kis mellékutcákon igyekeztünk az autó felé.

Amikor beszállt mellém a szoknyája felhúzódott és látni engedte a combfix csipkéjét. Átnyúltam és megsimogattam a combjait, élveztem a harisnya selymes érintését a tenyeremen.
– Nagyon szexi vagy, nem is fogom kibírni hazáig- súgtam a fülébe miközben áthajoltam hozzá, csókolgattam a nyakát és legszívesebben, ott, a néptelen parkolóban az autó ülésén magamévá tettem volna.
– Azért bírd ki hazáig – válaszolta, de látszott rajta az izgalom, ami az váltott ki, hogy ennyire ellenállhatatlannak találtam.
Elindultam a kocsival, de nem sokáig tudtam csak a vezetésre figyelni. Át sandítottam az ölébe és kicsit följebb húztam a szoknyáját a jobb kezemet pedig a combján nyugtattam.
– Tudsz te így az útra figyelni? – kérdezte.
– Úgy sincs forgalom már és különben is olyan jól vezetek, hogy meg tudom osztani a figyelmemet – nagyképűsködtem.

Erika egy pár pillanatot várt, majd picit megemelte a fenekét, benyúlt a szoknyája alá és egy mozdulattal letolta a bugyiját a térde alá. Hát ettől tényleg majdnem elrántottam a kormányt.
– Hát, most már nem egyszerű figyelni – mondtam nagyot nyelve.
Erika felhúzta a szoknyáját a hasára. A kertvárosi részen amerre laktunk a közvilágítás lámpái már ritkábbak voltak, ütemesen bevillantak az ablakon és hol teljesen láthatóvá tették a punci tömör, sötét szőrháromszögét, hol sejtelmes félhomályba borították.
– Most meg az a baj,- mondtam,- hogy alul akad a kormány. Értette a célzásomat, átnyúlt a karom alatt és a nadrágon keresztül belemarkolt a meredező farkamba.
– A tied nedves? – kérdeztem a puncijára sandítva.
– Biztos az – hangzott a válasz
– Ellenőrizd le.
Elhúzta a kezét a nadrágomtól, lazán szétnyitott a combjait és a jobb kezét közéjük csúsztatta. A kocsi zaja mellett is halottam ahogy felsóhajt, ahogy az ujjai a szemérméhez érnek.
– Nedves. – sóhajtja és a keze aprókat mozdul a punciján. A régi ipartelepnél hirtelen balra fordulok és megállok egy gazos kocsifelhajtón. Ép csak leállítom a motort, és már hajolok is át hozzá és az ölébe fúrom a fejem. Nem érdekel, hogy a sebváltó az oldalamba fúródik, mohon keresem a nyelvemmel a nedves rést. Érzem, ahogy megrándul a csípője, ahogy betalálok a szeméremajkak közé és végighúzom a nyelvem benne a hüvelytől a csiklóig, aztán megint, aztán újból és újból, majd sebese csapkodom a csiklóját a nyelvemmel. Kicsusszantja a jobb lábát a könnyű kis cipőből, áthúzza a bugyin és a műszerfalra helyezi, amitől szétnyílik a kis pinája és kínálja magát az ujjamnak. Bent meleg, nedves, síkos és apró rángások futnak végig a hüvelyizmain. Nyelvem a csiklóján.
– Szopogasd – hallatszik a elsóhajtott utasítás, én pedig szopom, szívom a kis pöcköt. Nem látom, de arról, hogy elvette a kezét a fejemről sejtem, hogy elővette a melleit és azokat simogatja. Imádom ezt nézni és most sem tudom kihagyni, úgyhogy felegyenesedek az ülésben ügyelve arra, hogy az ujjaim továbbra is a puncijában folytassák a ki-be mozgást. Valóban elővette a melleit a kis ruhából, egy picit hagyja, hogy nézzem, ahogy merevednek a bimbói a simogató ujjai alatt, aztán elengedi a mellét és a sliccem felé nyúl. Kis segítséggel sikerül is előhalásznia a farkam ami már teljesen nedves a sok elválladéktól. Megmarkolja és bal kézzel kissé sután, de határozottan verni kezdi, miközben én a mellbimbóját szopogatom. Kissé nehezen fér ebben a pózban hozzám, úgyhogy én is hátradőlök az ülésben. Karjaink egymáson keresztben, én hozzá átnyúlva ujjazom a punciját, ő hozzám átnyúlva veri a farkam. Nagyon felizgat ez a szituáció, érzem, hogy nem tudom sokáig visszatartani így az orgazmusom, amit meg is mondok Erikának. Elengedi az álló péniszem és csak egész könnyed mozdulatokkal simogatja a makkom alatt.
Jobb keze a hasára csúszik majd onnan a puncijára, és miközben én elég kicsavart csuklóval mozgatom benne két ujjamat ő a csiklóját kezdi el izgatni. Tudom, hogy így fogunk elélvezni Igyekszem nem kizökkenni a ritmusból ahogy jár-ki benne az ujjam. Liheg, nyög, a hátát nekifeszíti az ülésnek, a feneke föl-le mozog.
– Most gyorsabban – mondja. Tudom, hogy most már az orgazmus küszöbén van, hogy innen csak pár pillanat és robbanni fog. Gyorsan, mélyen, már-már durván tuszkolom egyre beljebb a puncijába az ujjaimat, mígnem érzem, ahogy a hüvelybemenet izmai rászorulnak, ugyanakkor érzem ahogy megmarkolja a farkam, szorítja erősen, szinte nem is mozog rajta a keze csak markolja. Érzem, ahogy egész teste megfeszül, a lába felcsúszik a műszerfalról a szélvédőre, a feneke felemelkedik az ülésről, nyög és élvez és markolja a farkam amiből bő sugarakban spriccel a sperma a kormányra, nadrágomra, ülésre.

A nálunk lévő papírzsepi készlet é másnap némi autókárpit tisztító eltüntette a fizikai nyomokat, de ha szoknyában ült mellettem Erika sokszor visszaidéztem még ezt az élményt.

Unokahugommal – családi

Egyik nap amikor átmentem hozzájuk mert nem volt otthon senki csak Ivike. Mondták vigyázzak rá, semmi dolgom nem volt és gondoltam megint le fog szopni, ezért már mentem is ahogy tudtam.
Odaértem, csengettem, kijött Ivike, stírölte a farkam a kapuban, majd beengedett. Bementem az ajtón, adott puszit, ami már majdnem csók volt, és sütit… megettem gyorsan, kérdeztem hogy mit csináljunk. Ő azt mondta hogy menjünk ki medencézni, mit bánom én, menjünk, gondoltam magamban. Bementünk átöltözni, őt szégyelnlős kislánynak ismertem, de a múltkori együtt masztizás után megnyílt felém. Nem is a fürdőbe ment átöltözni hanem ott előttem vetkőzött mesztelenre, kicsit újjazta a punciját is és a ölembe ült. Ott játsuadoztam kicsit a testével, ujjaztam a punciját, lenyaltam, utánna a korához képest jó seggét is megujjaztam picikét és utánna kiment a medencébe. Gondolkoztam egy kicsit hogy mi lenne ha megdugnám? Élvezné egyáltalán? Na mindegy gondoltam magamban, kimentem én is. A medencében gobáltam, baromkodtam vele. Majd lepihentünk a medence szélére. El kezdte taperolni a farkam, rámosolyogtam de hagytam, már megint? Kérdeztem. Baj? Kérdezte, mondom nem, múltkor is jól csináltad, de milenne ha most én is kinyalnálak, majd megdugnálak… nem fog fájni?? Kérdezte, csak egy kicsit elsöre, de utánna jó lesz. Azt mondta oké. Bementünk, levetkőzött meztelenre, majd lefekdüdt háttal az ágyra. Odatérdeltem, megpuszilgattam a punciját, ujjaztam, és nyaltam, ez nagyon JÓÓÓ mondta majdnem sikítva. Majd elélvezett, rángatózott a puncija és nyógdécselt. Most te jössz, mondtam. Lefeküdtem, ugyan úgy mint a múltkor, és ugyan olyan pózban szopott. Csak most avval a kivétellel, hogy én közbe a fenekét nyalogattam, ujjaztam. 1-2 perc után mondtam neki hogy hagyja abba, és üljön ra a farkamra. Megfordult felém, ráigazítottam a farkam a fenekére, majd behatoltam, hangosan sikított, de nyomta rá a farkamra a seggét. Szük, meleg lyuka volt ami nagyon tetszett, majd elkezdett rajta, fel-le mozogni. Csinálta egy pár percig, majd mondtam hogy szálljon le, mert nem akarok a fenekébe élvezni, leszállt és elkezdte verni a farkam, szopni, és nyalogatni. Majd egyszer csak ledugta a torkán, jól bírta, de kihúzta és verte tovább, amikor már ott voltam a csúcson, bevette a szájába és a nyelvével körbe-körbe nyalogatta. A szájában tartotta az egészet majd raköpte a farkamra ami még szopott utána.
Ennyi lett volna a mai történetem,remélem tetszett, és ha igen nyomj egy szivet.