A különbejáratú szextanár

Pontosan két éve történt meg az, amit addig csak álmaimban képzeltem el. Akkor másodéves voltam egy informatikai szakközépiskolában, abban az évben kellett döntenem, hogy a gépészetet, vagy az informatikai tudást részesítem előnyben, s megyek tovább szakirányban. A suliban végülis nem volt semmi gondom soha, bár az első évem elég nehezen ment, de másodikra összeszedtem magam. Nem volt gondom barátok terén sem: nem vagyok egy csúnya lány, amolyan átlagosnak vagyok mondható. Van két formásnak mondhatóm mellem, egy dicsért fenekem, meg egy amolyan nőies kis pocakom, amit én nem szeretnék, de még nem szabadultam meg tőle. Vállig érő fekete, hullámos haj, (másodikban még két fehér tincsem is volt benne) sötét szemek. Ez lennék én. Két várossal arrébb volt az iskolám, mint az otthonom, így mindig szépen vonatra ültem, és bementem a suliba. Reggelente én voltam bent egyedül diák, rajtam kívül általában csak egy portás volt, és ez így volt még háromnegyed órán keresztül legalább. Nos, mivel a fizikával igencsak sok gondom volt (mint most…) egy botrányosan sikerült tz után kicsöngetéskor első utam a tanáromhoz vezetett.
-Elnézést tanárúr, ráér most pár percre?
-Persze Eszter, mondd.
-Az lenne a kérdésem, hogy tudna-e nekem korrepetálást tartani?
Persze a tanárom, Gábor első reakciója az volt, hogy felhúzta a szemöldökét. De így még jobban kiviláglottak világító kék szemei.
-Rendben, mikor?
-Én mindig itt vagyok korán, reggelente, és még becsöngetés előtt lenne háromnegyed órám, és mondjuk csak ezt a két feladatot elmagyarázni legalább… A különbejáratú szextanár részletei…

Dugj szét!

Első storym főszereplője Tündi. Tavaly full belevoltam zúgva (most csak szimplán megdugnám/tam ),de elküldött a búsba. Na, de most.:) Épp kedd volt. Irodalom után kimentem a parkba ahova összegyűlik a nép, ahol legális a dohányzás (én nem szívom) és nincs tanár se. Magyarul kánaán földje. Ott volt Tündi is. Atom engem bambul már pár napja, ezt észre vettem. Gyönyörű amúgy a csaj! 15éves, 170cm körüli és pont tökéletes alkat! Szőke göndör haj és kékeszöld igéző szemek! Ja és azok a combok! Meg a cuccolnivalóan kerek popsija! Ah! Na banyek becsöngettek! Kémia. .Már bent punnyadok vagy 20perce, és rámjön a pisilhetnék!
– Tanár úr!
– Mit akar az a butafiú?
– Ki szeretnék menni Wcre! Sürgös!
– Mi van? Nincs a kisfiún Libero? Na menjen! De ez nem óvoda…blabla. Na spuri!

Könnyítettem magamon, majd kifele jövet látom, hogy ott a Tündi a folyosón, és épp a táskájában kutat (persze mélyen bedölve, felém pucsitóan!) ÚH! Csak néztem és képzeletben már toltam hátulról a kis picsát! Mire feleszméltem már észre vette, hogy dudor gatyóval bámulom a popsiját. Erre oda jön. Nyeltem kettőt és azt dadogtam:
– Öö. Hát ez a látvány mindent megért!
– Tényleg? – és mosolyogva hajol pár milliméterre az arcomhoz Ez is olyan! És érzem, ahogy keze a meredő farkam simogatja! Azt hittem ott elmegyek! De tudtam ezt ki kell használni! Oda húztam és lekaptam! Markolásztam azt a tökéletes segget! Vadul smároltunk, majd ő visszalökött a még nyitott ajtójú fiú WC-be. Nem szórakoztunk, kerestünk egy zárható boxot, majd ő letérdelt, letolta az amúgy is lent hordott nacim és simogatni kezdte a full merev 19 cm-es farkam! ÁÁ!

Az a látvány, ahogy az az édes pofi hozzá ér az álló faszhoz, és nyaldosni kezdi! Aztán bekapta és föl-le járt a forró, szűk szája úgy szopott! Össze is rúzsozta a farkam, de hamar le tisztult a cuppogó szopás közben! Ezt nem bírtam! Levettem a topját és a popsinaciját. Nyalogatni kezdtem az alma méretü melleket, simogattam, majd benyúltam a fehér, apró tangájába, ami már full átázott! Izgattam egy kicsit, aztán 2 ujjal ujjazni kezdtem az érezhetően bejáratott, forró, csupasz puncit! Sikoltozott a kis ribi! Lehajoltam és letéptem a tangát, majd nyalni kezdtem a nedves puncikát!

Olyan édes volt, hogy alig akartam abbahagyni! De muszáj volt, még meg akartam dugni, de úgy, hogy bezsibbadjon! Már én vezettem a csajt! Ő csak sikoltozott, meg nyögött!
– Dölj be! Hátulról akarlak megkúrni!
– Jóó! Dugj szét! Nagyon kívánom a farkad! Bedőlt, és elém tárult az a csoda! Hányszor képzeltem ezt már magam elé! Fú! Magamban nevettem, hogy milyen kis kurva, szét teszi akárkinek a lábát! Faszra éhes kis hülye! Na most kap! Mögé álltam és tövig belenyomtam a farkam a pici nunijába! Üvöltött! Para volt, hogy meghallja valaki, de nem érdekelt!

Néztem azt az édes testet, ahogy mozog ritmusosan. Kár érte, hogy ilyen lett! Megfogtam a derekát és vadul baszni kezdtem!
– Kurva jó a puncid, kurva! Ö nem tudott mit mondani, csak nyögött! Cuppogott a rózsaszín punci ,a hamvas fehér finom bőre pedig kipirosodott! A forró és szűk punci hamar kikészített, de még át tettem a popsijába! Rohadt szűk volt, de nekem nem fájt! A kis ribanc meg így járt! Agyon keféltem a kakis seggét! Élvezte, de tuti fájt neki! Pukizott is úgy basztam! De nem érdekelt! Jött a vég! Ráhúztam tövig a faszra, és a seggébe engedtem az összes gecim! Szerintem a meleg ondó érzésétől ő is elment! Ömlött ki belöle! De ahogy mesélte, még másnap este is ujjazta a popsiját, hogy érezze a gecim!

Most is érezhette, mert tisztára szopattam az édes szájával a farkam! Majd fölállt és azt kérdezte:
– Na ez milyen látvány volt? És mosolyogva lesmacizott a gecis szájával. Hát fura volt. Ekkor ki csöngettek. Én tipliztem ki, ő meg nem tudom. De nem az utolsó alkalom volt, hogy megkeféltem a kis kurvát! Volt, hogy sulirendezvényen a színházba szimplán csak leszopott. De simán faszt verni is tud! Jó napom volt Bár a kémia tanártól megkaptam a fikát rendesen, de sikerült ráfogni a pizzára. Na majd még írok! Remélem tetszett!

Tiniszex a suliban

Hétfő reggel volt már megint új hét, kinek van kedve fel kelni? A másik oldalamra fordultam és aludtam volna tovább, de már nem tudtam és eszembe jutott, hogy nem is fogunk felelni, mert hétvégén kirándúlni voltunk és az oszink beszélt a tanárokkal, hogy ne feleltesenek.

Máris jobb kedvel mentem a fürdőbe és mosakottam, persze minden porcikámat, mert szeretem ha tiszta vagyok. A tus alatt áltam épp a farkam mostam de a nagyfiu imádja a meleg vizet és egyből ágaskodni kezdett hát nem volt mit tenni elkezdtem játszadozni vele jól beszapanyoztam és aztán szép lassan elkezdtem húzogatni nagyon elveztem hehe J , mert 2 perc múlva már tiszta geci volt a kezem. Ezután mégegyszer beszapanoztam, és jól megmostam a farkam.

Hamarabb indultam el a kelleténél vagy fél órával, mert hát nem volt mit csinálnom lassan beértem a suliba, de hát nem valami sokan voltunnk az osztályba, az egyik osztálytársnőm volt csak, aki egyből elmosolyodott, amint meglátott. Biztos hogy örült, hogy nem fog egyedűl unatkozni, lesz még egy társa. Letettem a kabátom, a csaj panaszkodni kezdett, hogy nagyon elalúdta a vallát és megkért, hogy masszírozzam meg a vállát, ki mondana nemet egy olyan édes csajnak. Már rég tetszett nekem a csaj, nagyon jól nézett ki szökés barna haja volt, és zöld szeme, nagy dudái és nagyon kivánatos ajkai voltak hmm :-)). Még most is magam elött látom.

Hát neki is áltam megdolgozni a csajt, mire egyszer csak megfogja a kezemet és a mellére teszi es odaszorítja és azt sutogja -Ezt masszirozd te kis édes!!! -Hát mit mondjak nekem se kellet kétszer mondani a dolgott jól bele markoltam a mellébe, mire kettöt masziroztam rajta éreztem, hogy a mellbimbói már csaknem átjukasztjak a melltartóját. Ekkor megfordúlt és egyenest a gatyámhoz nyúlt és egy begyakorlott mozdulattal levette rólam a gatyát. Mire a nadrág lekerült rólam már a farkam mint egy árboc rúd úgy ágaskodott. A kis édes Renáta egyből megmarkolta a kis ujjaival és a szájaba vette a farkam szopta de nagyon, majd kicsit kivette a szajaból és a nyelvével veregette mint a kis pillangó a szárnyával, ismet bevette a szájába, ekkora már róla is lehámoztam a ruhát csak zokniba ült ott a széken a hatalmas farkammal a szájába.

Már lassan közel voltam hogy elélvezzek, ekkor ő hatalmasokat kezdett el szívní a makkomon, én azonnal elélveztem, bele a szájába, a kis édes annyira szívta a farkam hogy jó sokat kiszivott belőle. A kis szája tele volt a fehér nedüvel, majd lenyelte, és azt mondta hogy isteni volt, még soha nem élveztek a szájába. Pár perc pihenő után azt mondta hogy mielött még megjönnének a többiek én is elégitsem ki. Felfektettem az asztaltra a kis Renátát és végig nyaltam a lábát amig a kis punciához nem értem, de addigra már nagyon nedves volt a kis muff amikor odaértem kicsit játszadoztam a pinájával izgattam, majd abba hagytam ez így ment párszor, direkt húztam az időt, és mosolyogtam mondtam neki kérlyen szépen, hogy nyaljam ki, de ő nem volt aféle. A kis barna combjaival körül karolta nyakamat és kezével a tocsogó punciába nyomta fejemet, nagyon nedves volt Renike, csak úgy tocsogott, csiklóját izgattam nyelvemmel és jól belédugtam a nyelvem, mire ő csak kicsiket nyögött bele egyetértően, majd mondta, már a kéjtől megvadultan nyaljam ki mert már nem bírja ekkor addigra nagyra duzzat csiklóit a számba vettem és szívtam még két ujjamat a punciába dugtam, mire kétszer bedugtam a pinájába el is élvezett a kis Renike.

Majd felült és azt suttogta nekem gyere nagyfiú és basszál meg és ezzel visszafeküdt és széthúzta a még mindég nedves pináját és én szépen meghámoztam a farkam és jól beledugtam, nyelvemmel a mellbimbóit kényeztettem ő kezével virgonckodott a fenekem környékén, mire én is az ujjam a szájába dugtam, hogy nyálazza be és aztán a lyukába dugtam jó mélyen, már sikoltott kicsiket, mondta ne hadjam abba és ekkor átvettük egymás ritmusát és pár másodperc múlva pedig már közel jártunk az élvezéshez. Megkérdeztem hogy nem élvezhetnék a melleire.

Ő beleegyező tekintettel bólintott szolni már nem is tudott a kéjtől, ekkor kihúztam a nagy farkam és ráélveztem a barna mellére amely már olyan kivánatos volt mint az éret piros alma és a maradék gecimet a combjára kentem a kis barna bőrén olyan jól mutatott hehe. Lassan hallottunk a folyóson pár halk hangot és öltözkodni kezdtünk.

Nyolc órakor becsengettek és megkezdődott az óra, amikor ránéztem Renikere ő is visszamosolygott ugyanazzal a mosolyal mint reggel amikor beléptem az ajtón. :-))

Egy sub tanárnő

Kati a 40-es évei elején járt, egy középiskolában volt tanárnő. Jól tartotta magát, formás alak, kerek mellek, szép arc, ahogy mondani szokták igazi MILF . A diákjai is odavoltak érte, és kár lenne tagadni ez a figyelem imponált is neki. Gyakran vett fel rövidebb szoknyát, kivágott blúzt, áttetsző felsőt, és élvezte a rá szegeződő sóvárgó tekinteteket.

Egy meleg május végi napon pont Kati orra előtt ment el a busz. -A fene vinné el, most várhatok itt majd’ 20 percet mire jön a következő járat.
-Elvihetem, szomszédasszony?-szólította meg Péter, a szomszédja.
-Ó, köszönöm, megmentettél, nem kell itt állnom 30 fokban a megállóban!-nevetett Kati.
-Hmm.. már nem azért, mert nagyon csinos vagy, de nem vagy kicsit lengén öltözve a tanításhoz?
Kati érezte, ahogy elvörösödik, hisz tényleg egy miniszoknya volt rajta, egy kis ing hanyagul begombolva..
-Bár nekem is ilyen tanárnőm lett volna; biztos nagy sikered van a fiúknál-folytatta Péter.
-Háát, bevallom észre szoktam venni, ahogy be akarnak lesni a blúzom alá..
-Ohh, és mit szólsz hozzá, nem zavar ez Téged?
Kati nem szólt semmit, úgy érezte elsüllyed az ülésben.. hisz hogy is mondhatná el, hogy nemhogy nem zavarja, de annyira felizgatja hogy néha erőt kell vennie magán, nehogy letámadja a kis kukkolókat.
-Péter mintha meglátta volna Kati gondolatait..-ugye jól gondolom, hogy Neked tetszik, hogy a fiúk leskelődnek utánad?
Kati alig észrevehetően bólintott. Zavarban volt, ideges is lett.. ugyanakkor tudta, hogy Péterben teljesen megbízhat.
-Történt már valami közted és valamelyik fiú között?
-Jajj, dehogy-rémült meg Kati, majd sóhajtott-vagyis, sajnos nem.
-Ha szeretnéd, akkor miért nem?
-Persze, de tudod azért ennek súlyos következményei lehetnek. Ha valamelyik nagyszájú fiú elkotyogja, nekem végem. Meg azt sem tudom hogy kezdjek hozzá.
-Nekem lenne rá ötletem, ha akarod segítek.
Kati szóhoz sem jutott a meglepetéstől, és izgalmában egyből igent mondott.
-Akkor annyi a feladatod, hogy válassz ki pár fiút, akiket áthívsz, hogy segítsenek neked könyveket pakolni.
Másnap Kati három fiúval jelent meg. Péter már várta őket Gyorsan végeztek is, amikor Péter kiküldte Katit a fürdőszobába, hogy vegyen fel valami kényelmesebbet.
-Üljetek le fiúk, igyatok valamit, nem is tudom hogy köszönjük meg a segítségeteket.
Ekkor jött be Kati. Egy szál köntös volt rajta, lazán megkötve. A fiúk megszólalni sem tudtak a meglepetéstől.
-Tetszik amit láttok?-kérdezte Péter
-Igen, nagyon-mondták a fiúk szinte egyszerre..
-Szeretnétek többet is látni? -és eloldotta a csomót Kati köntösén.
Látni lehetett az ágaskodó mellbimbóit, csupaszra borotvált punciját.
-Menjetek fogjátok meg nyugodtan.. a fiúk odamentek, Kati pedig remegni kezdett, ahogy megérezte a fiúk kezét a mellein, combján.
-Akkor most Ti is vegyétek le a nadrágot -szólt Péter és a fiúk engedelmesen letolták az alsót.
Kati puncija tocsogott az izgalomtól, ahogy meglátta a három fiú álló farkát. Leültek az ülőgarnitúrára, Kati pedig odatérdelt eléjük. Simogatni kezdte őket, megmarkolta az álló farkukat és a szájába vette. Vadul szopta őket, nem hagyta hogy lankadjanak. Két kezében fasz volt, amikor Péter rátolta a fejét az egyik fiú farkára. Így mozgatta rajta a tanárnő fejét.
-Azt akarom, hogy addig szopd amíg el nem élveznek. Azt akarom, hogy élvezzék tele a szádat.
Kati engedelmesen szopta a diákjait. Élvezte ahogy Péter irányítja őt.
A fiú egyre gyorsabban vette a levegőt.. Kati tudta, hogy mindjárt teleélvezik a száját. Nem tévedett. A fiú összerándult és tanárnője torkára engedte a spermáját.
-Akkor most a második fiú jön-hangzott Péter utasítása. Kati engedelmesen a fiú elé térdelt és szopni kezdte annak kemény farkát.
-Tetszik a kemény, fiatal fasz?-kérdezte Péter, és Katit csak még jobban feltüzelte ez a kérdés. -Gyerünk, addig ne tétlenkedjetek Ti sem simogassátok a melleit, a punciját.
Kati szétnyitotta a lábait hogy jobban hozzáférjenek. Nyögött miközben szopta a fiút és érezte, hogy nemsokára el fog élvezni. Ekkor érezte meg az újabb adag forró spermát a szájában. Engedelmesen nyelte, az utolsó cseppig kiszívta a fiúból.
-Akkor most Te jössz. Szólt a harmadik fiúnak.
-Kati ülj le!
-Tedd a farkad a szájába, és dugd, mintha a punciját dugnád.
Péter megtartotta Kati fejét és a fiú engedelmesen dugni kezdte a száját. Kati megérezte csiklóján a szomszédja kezét, ahogy egyre hevesebben simogatja, markolja. Nem bírta tovább, ahogy a szájában mozgó fasz engedte felnyögött és elélvezett.
Péter szorosan tovább tartotta a fejét és amikor a fiú hörögve tanárnője torkára engedte a spermáját, megpuszilta Kati arcát.
-Remélem mindannyian élveztétek-és ha ez köztünk marad, akkor megismételhetjük, ha a tanárnőtök is akarja.
-Igen, én nagyon szeretném, sütötte le szemét Kati, miközben egy halvány mosoly jelent meg az ajkán.

Osztály picsázz II

Kitartóan vertem, kb 1 perce, mikor nyílik az ajtó és Vanessza lép be. Nem volt időm felhúzni a gatyám, csak a kezemmel tudtam eltakarni a péniszem.
Ráadásul Vani volt a legdögösebb csaj a suliban. Magas, karcsú, de nagyon sportos lány volt hosszú, szőke hajjal és gyönyörű napbarnította bőrrel. Bár törődő volt és kedves mindenkivel, esélyem se volt nála. És most rajtakapott, hogy maszturbálok.
A szája elé emelte a kezét, de bejött és becsukta az ajtót.
– Ejnye, hát te mit csinálsz? – kérdezte.
– Minek tagadjam? Aminek látszik.
Leült mellém. Úristen mi történik. Megsimizte meztelen combomat, közben tovább takargattam a férfiasságom, ami már lankadt le.
– Voltál már lánnyal? – kérdezte.
– Nem – vallottam be.
És ekkor megláttam a sajnálatot a szemében. Megsajnált.
– Most leszel – jelentette ki.
– Tessék?
– Akarsz engem nem?
– Őrülten kívánlak. – csúszott ki a számon.
– Mutasd meg! – megfogta a kezem és lehúzta lankadt, apró farkamról. Készültem a nevetésre.
– De édes kukacod van – mosolygott.
Majd finom kezével simogatni kezdte a farkam, amitől már megnőtt.
Elkezdte verni. Ahogy selymes kezével gyöngéden verte a farkamat, éreztem, hogy bármikor elélvezhetek, de Vani tudta, hogy kell késleltetni. Egy ponton megállt, levette a pólómat és megsimogatta a mellkasom.
– Nem kell szégyellned a kukidat, a pocakod miatt tűnhet kicsinek. De az se baj. Rajtam is van mit fogni.
Meg is mutatta mit. Levette a polóját és a melltartót. Közepes méretű, kerek, dús mellei voltak és mikor megfogtam őket, tapasztaltam, hogy puhák.
Átölelt és megcsókolt. Meztelen felsőtestünk összeért. Éreztem csupasz bőrömön gyümölcsös melleit és finom, selymes bőrét valamint csodás illatát.
Ezután vette szájába a farkam. Nagy sóhaj hagyta el a szám, mikor bekapta és cumizni kezdte. Istenien szopott. Ekkor elélveztem, jó sok sperma lövellt ki a szájába. Miután Vani megtörölte az arcát, ránézett a farkamra.
– Hmm, úgy látom a kukacod még bírja.
Valóban a farkam még állt. Vani levette a bugyikát is. Szép csupasz puncija volt és amikor beleült a farkamba, melegségét is éreztem. Átöleltem, mert érezni akartam a meztelen testét, miközben ringatta a csípőjét.
– Bírod? – kérdezte.
– Még igen.
– Tarts ki még, ügyes vagy. A kukid is nagyon jó.
Még mindig nem fogtam fel, hogy Vanival dugok és őrülten jó volt. Öleltem a hátát, de néha meg tudtam fogdosni kerek fenekét és combjait. Bátorításul nyögött, bár éreztem, hogy nem élvezi.
Nekidőltem a falnak, így nagyrészt a derekát fogtam és néha csodás melleit. Ő lassan, érzékien vonaglott rajtam. Nemsokára elélveztem.
– Ohh Vani, elmegyek!
– Ahh igen, ne tartsd vissza. Élvezz el!
– Ahhh ahhh ohhh!
Miután elélveztem, átölelt és felöltöztünk.

Az igazgató, és a matek tanár fasza

15. életévemnek nem csak Roland volt a csúcspontja szexuális értelemben. Bár szabályosan rákattantam a farkára, az az időszak nem tartott túl sokáig, mert végül munka ügy miatt tovább kellett költöznie, ami azt jelentette, hogy más baszópartnert kellett találnom.
Nos, barátom akkor is vagy nem vette, vagy nem akarta észrevenni, mik folynak itt. Pedig volt, hogy amíg ő meccset nézett, engem a legjobb haverja dugott meg a szomszéd szobában! Úgyhogy igazán szerencsésnek mondhatom magamat, hogy nem tudódtak ki az apró-cseprő gondjaim, viszont a következő kalandom is legalább olyan emlékezetes, mint Roland. Pedig utáltam a férfit.

Történt akkor, hogy nagyon rosszul álltam matematikából és reménytelennek éreztem a helyzetemet. Bármit csináltam, bármennyit foglalkoztam vele otthon, nem működött, külön tanárra pedig nem volt pénzem. Szerettem volna egyetemre jutni a lehető leghamarabb, évkihagyás nélkül ezért a bukás gondolata is elriasztott, pláne hogy eleve ezen kívül négyes-ötös tanuló voltam.
Ezért a tanár úr megigérte, hogy foglalkozik velem külön. Akkor kicsit javult a teljesítményem, de nem pesztrálhatott egész évben és rághatta a számba az anyagot, ezért dűlőre jutottam vele. Hogy hogyan?
Bementem az irodájába egy délután, csinosan, vagy talán kicsit kurvásan felöltözve. Nagyon is alap és sokszor használt szituáció, csak hogy gyakran kitalálják. Én ezeket tényleg megtettem. Nos, beséltáltam a helyiségbe, ahol csupán egy asztal, két szék – egy előtte, egy mögötte – terpeszkedett, illetve a falnak tolva egy komód vigyorgott vissza rám. Teljesen átlagos. Nem is ez volt a lényeg, hanem aki a székben ült: Marcell tanár úr, a rettenthetetlen matematika katona. Láthatóan meglepett tekintettel pillant felém, majd végig mér. Teljesen biztos, hogy nem én voltam az első, aki ezzel próbálkozott.
– Nézd Rebeka. Kétségkívül nagyon csinos vagy öhm… – itt megköszörülte a torkát – De attól tartok, ez édes kevés lesz a matek jegyed érdekében.
– Nos, tanár úr – mosolyodtam el és megfogtam a kivágott pólóm nyakát, hogy előhalásszam neki a melleket – Nem is csak látványbemutatót akartam tartani. – Szinte láttam, ahogy megfagy benne a vér. Ahogy én, a kilencedikes kis csitri csak határozott vigyorral, kibukó keblekkel közelítettem felé, vártam a válaszát, de csak sietve előcsapta nekem a farkát, csak úgy édesség gyanánt.
– Csak hogy tisztázzuk tanár úr – térdeltem le elé és nyalogatni kezdtem a makkját. – Bármikor megcsinálhatjuk ezt, cserében pedig ön mindig átenged egy kettessel. – Itt nyomatékosításként tövig bekaptam a farkát, majd kiengedtem a számból. – Megbeszéltük? – Alapból nem volt ronda fickó. Harminc év körüli, magas, vékony, viszont rémesen szarkasztikus és szadista. Órákon is csak akkor csillant fel a szeme, ha valaki szenvedett, emiatt mindig utáltam. De abban a pillanatban ő csak egy farok volt, akit le kellett szopni, így tettem a dolgomat. Rámarkoltam és ütemesen biccenteni kezdtem a vastag faszon, közben csöpögött le a nyál a nadrágjára, beterítve az egész dákót. Finom volt, bár ritkán találkozom rossz ízű fasszal.
– Csináld még. Basszus imádom a szopós szádat – tette a fejemre a kezét és ő diktálta a tempót. Akkor azt hittem, csak leszopom és ennyi, nem olyan nagyravágyó, hogy meg is akarjon baszni, ezért nem voltam kegyelmes. Próbáltam gyorsan lerendezni, vertem, nyeltem a dákót, de egyszer csak kihúzta a számból.
– Hé, tanár úr! – kaptam volna vissza a farkához, mikor ő csak elvigyorodva felrakott az asztalra.
– A kettesért meg kell akkor küzdeni. Ilyen könnyen nem adom – húzta le a szoknyámat, majd nem is teketóriázva bedugta a farkát a puncimba. Semmi kedveskedés, semmi előjáték, hanem kíméletlen dugás. Nem én lehettem az első, aki ezt felajánlja. Talán a matektanári lét lehet a férfiélet csúcsa. Annyi fiatal lányt baszhatnak lucskosra, amennyit csak akarnak, ahányszor csak akarják.
– Uhm – nyögtem, míg ő megállást nem ismerve nyomta belém a faszát, mikor benyitott az igazgató.
– Oh. Szép napot Tibor – mozgatta bennem továbbra is a farkát. Én az asztalon voltam, háttal az ajtónak, ezért az én arcomat nem láthatta.
– Látom rosszkor zavarok.
– Áh dehogy, mondja nyugodtan. – Ennyire nincs szégyenérzete, hogy a felettesével való beszélgetés közben is egy lányt dug?
– Ah basszus – motyogtam az élvezés határánál. De legalább nem fogja tudni ki vagyok.
– Csak pár mappát akartam elkérni, amit múlt héten adtam. De azt hiszem a kislány élvezi. – A hangján éreztem, hogy boldog. Tibor igazgató úr sem volt ép túl idős, a matek tanárommal jártak régen egy iskolába. Ha nem így lett volna, én sem tettem volna meg azt, amit.
– Persze. Figyeld! – Vissza kapcsolt rám és erősebben kezdett dugni, amitől egy pillanat alatt elélveztem.
– Oh. Szép látvány! – Hallottam az ajtó csukódását.
– Nagyon finom pinája van ám. Na fordulj meg, hadd lásson randesen az igazgató.
Halálra rémültem, mikor megfordított és az asztalra hasaltatott, hogy kutya pózban basszon tovább, de amit láttam, attól elképedtem. Tibor verte a farkát engem nézve. Te jó ég, mi lesz itt. Csak néztem az ágaskodó, lüktető faszt és hirtelen éreztem, hogy megindult a nyáltermelésem. Elvesztettem az eszem szex közben és az összes farokra rá tudtam volna vetni magam, így csak nyögdécselve a baszástól felé nyúltam, hogy jöjjön közelebb.
– Igazi kis kurva. Egy fasz már nem is elég? – röhögött fel a matek tanárom, míg az igazgató már meg is töltötte a számat az izletes húsdarabbal, amit bőszen kezdtem el szopni, miközben a puncimat keményen baszták. Ekkor volt először dolgom egyszerre két fasszal, de esküszöm isteni volt. Ha tehettem volna, azóta is több pasival lennék mindig egyszerre, hiszen egy faroknál csak a kettő a jobb.
– Hogy nyeli már a kis ribanc – Tibor dugni kezdte a számat ütemesen, így minden végemből fasz állt ki.
– Az igazgató is hadd’ játszadozzon veled. – A matek tanárom egyszer csak kihúzódott belőlem, helyet adva a felettesének, aki egy pillanat alatt be is töltötte az űrt az álló, vastag, eres faszával és ő is döngölni kezdett.
– Még… mêg! – nyögdöstem, de nem sok lehetőségem volt rá, mert a tanárom már be is tette a farkát a számba szopás gyanánt, így bőszen addig dolgoztam, amíg mind a kettő el nem durrant bennem.
Tibor gecije a puncimból folyt ki, a matek tanáromé pedig a torkomin csúszott le.

De legalább nem buktam meg soha matematikából.