Az ismeretlen szexpartner

Egy panzióban tartottuk meg egyik összejövetelünket. Rajtunk kívül mások is voltak még, és este jó hangulat kerekedett ki. Igaz, nem volt bemutatkozás, csak ivászat, meg viccelődés. Néhányan táncoltak is. Én a hosszú nap után hamar szobámba vonultam, és csak úgy alsónadrágra vetkőzve dőltem végig a széles ágyon. Egyszer csak kaparászást hallottam az ajtón, és egy szőke fej kukucskált be.

-Mégis megtaláltalak. – kuncogta egy kissé ittas női hang.

Az a nő volt, akinek a bombázó alakját én is megbámultam, igencsak szemrevaló volt.

-Láttam ám, hogy tetszem neked.- huppant le mellém az ágyra.

-Kicsit becsíptem.-mosolygott rám. -De így legalább lett bátorságom utánad jönni. Mert… szóval… na.. nem kertelek.. megkívántalak.- fogta meg farkamat gatyámban.

-Húú. Nem gondoltam hogy ekkora. -fogta tenyerébe, és ujjai hegyével cirógatni kezdte.

Aztán fölé borulva megpuszilgatta és nyalogatásába fogott.

-Ha nem bánod leszoplak. Már nagyon kiszáradt a szám. -és lassan szájába vette már mereven álló rudamat.

Nagyon profi módon szopni kezdett. Néha megszorítva, kicsit megharapdálva, mélyen torkáig benyelve.

-Élvezz el bátran. A spermádat akarom. Aztán majd te is nyalakodhatsz. Meg is baszhatsz, ha akarsz. Hosszasan szopott, heréimet is simogatva közben. Spriccelve élveztem el szájában. Ő pedig csak nyelte és szívta ki az utolsó cseppet is belőlem.

-Ez nagyon finom volt. -dőlt hanyatt. -Most már kinyalhatsz.- húzta derekára ruháját.

Csak egy kis szőrpamacsot hagyott meg borotvált puncija fölött. Szeméremajkai már csillogtak nedvétől. Hívogatóan tárta szét combjait. Most én kezdtem nyalogatni. Élvezettel mélyesztettem nyelvem pinájába. Aztán csiklóját kezdtem szopni és majszolni.

-Gyönyörűen csinálod. -rándult meg csípője és hatalmasat sóhajtott.

Közben melleit markolászta. Farkam újra merevvé vált.

-Basszál meg. Verd belém a faszodat. -nyögdécselte.

Nem kellett bíztatása, mert ekkor már épp igazítottam bunkómat pinájába. Valósággal szívott magába, ahogy elkezdtem betolni rudamat. Iszonyatos baszásba kezdtünk. Lihegve, nyögdécselve űztük egymást a kielégülés felé. Végül kifulladva zuhantunk egymás mellé. Farkam lassan csúszott ki belőle, mit csorgadozva követtek nedveink.

-Ugye nem kell most elmennem? Ugye itt maradhatok ? -kérdezte hozzám simulva.

-Aztán majd reggel újra baszunk egy hatalmasat. -kuncogta már-már álmában.

Kefélés a gardróbban

– Gyere, a gardróbban nem fognak észrevenni – suttogta Péter, miközben húzta magával a lányt. Anna kicsit megrémülve követte, nem szerette volna, ha bármi rosszat gondolnak róla, amiért az emeleti szobában egyedül maradt a fiúval. A lenti buliban ismerte meg Pétert, és csak beszélgetni akart vele nyugodtan, esetleg csókolózni, de semmi komolyat még. Most viszont lépések és nevetés közelített a szoba felé, és hirtelen nem tudta, hová is bújhatna, hogy ne vegyék észre őket. Végül a gardróbban kötöttek ki, és még éppen jókor hajtották be az ajtót ahhoz, hogy a szobába lépő Kate és a srác ne vegye őket észre. Igaz, eléggé el voltak egymással foglalva ahhoz, hogy ne is törődjenek másokkal. Kate volt a házigazda, és a nyomában belépő fiút csak délután ismerte meg, de ahogy Anna az ajtó résén át látta, ez nem akadályozta meg őt egy kis flörtölésben. A fiú hátulról szorosan hozzátapadt, és a nyakát csókolgatta, miközben kezei a barna lány hasát simogatták. Néha a matató ujjai felkalandoztak a mellekig, de inkább csak jelezték a fiú vágyait, mint valóban meg is érintették volna a kerek halmokat.
Kefélés a gardróbban részletei…

Szexuális vágyak

.elindultam. Amikor odaértem o nyitott ajtót. A többiek már mind ott voltak. Csak rám vártak, hogy elkezdjük a bulit. A házigazda félre hívott. Sok mindenről beszélt, de én csak egy dologra tudtam koncentrálni. Csábítóan huzigálta a pólóját. A kezével játszott. Egyetlen-az utolsó- mondatát hallottam meg: -huh! De melegem van!- megfogta a kezem, és bevezetett egy szobába. Itt már abszolút nem hallatszott a buli zaja. Mindenki kint táncolt, csak mi ültünk-bezárkózva- ebben a szobában. Levette a felsőjét. A vízcseppek végig folynak édes testén. Teljesen elakadt a lélegzetem. Izmos felsőteste volt. Két erős keze egyre jobban szorította az enyém. Hallhatóan de mégis halkan sóhajtottunk. Várt valamire. Közben a száját nyalogatta. aztán eleresztette az egyik kezem. Felemelte a fejem, mélyen a szemembe nézett, és egész közel hajolt. Elöntött a forróság. Már éreztem forró testét ahogy teljesen hozzám simul. Beleremegtem. Hirtelen a vállamra tette a kezét, ami szép lassan csúszott egyre lejjebb és lejjebb. A derekamnál állt meg, aztán óvatosan húzta felfelé a felsőmet. Mikor már nem volt rajtam leterített az ágyra. Sokáig feküdt rajtam, és sokáig nem vesztettem el gyönyörű tekintetét. Csak akkor tűntek el előlem igéző szemei, mikor a nyakamat kezdte csókolgatni. Forró ajka végig siklott a nyakamon. Közben simogatott, és ölelt. finoman lehúzta rólam a nadrágot, és magáról is. A mellem csókolgatta és egyre lejjebb csúszott. Már az egész testemen éreztem puha ajkait. Félre húzta a tangámat. Először csak a nyelvével hatolt belém. Később éreztem, hogy most o is akar valamit. A hátára fordítottam. Simogatni kezdtem. A mellkasán még mindig vízcseppek csillogtak. Belemerültem izmos testébe. Le-le csúsztam. Elértem azt amire már o is vágyott. Ajkaimmal izgattam. Látszott, hogy nagyon élvezi. Lassan visszacsúsztam a nyakáig. A simogatás kölcsönös volt. Megcsókolt. Aztán ismét én kerültem alulra. Valamit még keresett. Felkelt és a nadrágja zsebében keresgélt, ami a földre volt dobva. Végül is megtalálta. Amikor fent volt, vissza feküdt rám. Éreztem valami keményet, és mégis puhát. Lágyan hatolt belém. Vigyázott nehogy fájdalmat okozzon. Éreztem ahogy cseppjei el akarnak árasztani de ´valami´ visszatartja őket. A paradicsomot járjuk meg és később kíméletesen hagyjuk el. Sokáig fekszünk még így Majd eltűnik belőlem valami, és már csak kezével kényeztet, mint utójáték. És az álmunk csendjét csak a kopogás zavarja meg, és pár hang ami azt mondja: nah mi megyünk! sziasztok! …

Kemény baszások

Nagyon jól nézett ki az a két nő. Bunbi és én csak ültünk az autóban, és figyeltük őket. Az egyiknek, szőke haja volt. A másiknak olyan vörös haja volt, mint a tűz. Ajkait ellenállhatatlanná varázsolta a vörös rúzs. Bunbi meg én gyakorlatilag elakadt lélegzettel néztük, ahogy a két nő kiszáll az autóból, a csomagtetőre ül, és élénk sörözésbe kezd. A rendőrök sosem járnak a pápai halastó környékén, úgyhogy viszonylag elégnagy itt a csend. És ráadásul még ilyen nőkkel is össze lehet találkozni. Nézd csak a kis vöröst mondta Bunbi. Micsoda feneke van! Láttál te már ilyen fenekű nőt? Csak a barátnőmét mosolyogtam. Na hát szépen állunk csóválta a fejét Bunbi. A barátnőm volt az iskola legszebb nője, egy 18 éves tigris, és teljesen belém volt esve. Még nem léptem felé semmit, de ami késik, nem múlik.
Kemény baszások részletei…

Az első leszbi

4 éve éltem egy közös lakásban Judy-val. A lakást az „Irgalmas Szamaritánus” segélyszervezet utalta ki nekünk, amikor anyám meghalt (apám egy evvel korábban). Judy nem ismerte az anyját. Kábítószer miatt halt meg. Apja hosszú börtönbüntetését töltötte. Nagyon olcsó volt a bérlet és lassan összeszedtük magunkat. Nagyon kedves, félénk lány volt. (Én se voltam valami magabiztos). Együtt jártunk a tengerpartra, mert ez volt a legolcsóbb szórakozás. Később a nudistára jártunk. Mindkettőnknek nagyon tetszett ruha nélkül szabadon napozni.

Egyszer mikor kijöttem a tengerből borzalmasan kezdett fájni a popsim. Olyan volt, mint a csaláncsípés. Judy odavezetett, ahol elsősegélyt adnak. Itt mondták, hogy nem veszélyes csak fájdalmas. Jelly-fish volt. (magyarul azt hiszem medúza). Majdnem átlátszó olyan gomba alakú és lebeg a vízben. Egy life-saver fiú rögtön ecettel kezelte a popsimat. Nagyon zavarban voltam és Judy mondta a srácnak, hogy Ő majd folytatja az ecetelést. A srác beleegyezett és elment. Judy nagyon gyöngéden csinálta, de a combomat is simogatta. Majd a fülembe súgta, hogy nagyon szép a testem. Nem tudtam, miért mondja, teljesen zöldfülű voltam. Amikor hazamentünk Judy mondta, hogy lefekvés előtt még egyszer bekeni a popómat és akkor holnapra elmúlik. Levetkőztem és Judy a popsi kezelésen kívül a combjaimat is masszírozta. Mi tagadás nagyon jó érzés volt. Megköszöntem neki és kérdeztem, hogy én is megmasszírozzam -e. Judy látható örömmel beleegyezett. Hasra feküdt, csak bugyi volt rajta. Én végigmasszíroztam a lábait, a hátát, majd a popsiját bugyin keresztül. Judy hátranyúlt és lejjebb tolta a bugyit, felkínálva a popsiját további kezelésre. Nagyon élvezhette, mert mélyeket sóhajtozott. Mikor befejeztem Judy mondta, hogy holnap majd Ő fog engem végigmasszírozni. Megköszöntem neki és aludni mentünk.

Másnap Judy telefonalt, hogy meglátogatja egy rokonát és 2 napig nem lesz otthon. Mikor hazaértem egy magazint találtam Judy ágyán. Ott felejtette, (szándékosan). Mindig kíváncsi természetű voltam és belelapoztam. Nagyon igényes kivitelű drága magazin volt. Szép jóalakú nők voltak benne, akik nagyon finoman szerették, simogatták egymást. A hozzávaló szöveg is nagyon komoly, igazán szép érzéki történetek voltak. Semmi durvaság semmi csúnya szó. Valóban magas szintű és igényes magazin volt. Egész este azt olvastam, bizonyos részeket többször is. Közben a puncikám is erősen élvezte az olvasmányt. Nagyon nedves lett. Legnagyobb csodálkozásomra Judy-val álmodtam, és úgy simogattuk egymást, mint a magazinban láttam a szép nőket. Amikor felébredtem sokáig gondolkodtam az egészen. Emlékeztem Judy milyen átéléssel simogatott mikor égett a popsim. Ez volt az első alkalma, hogy hozzám érjen. Ígérte, hogy megmasszíroz, pedig semmi oka nincs rá és nem is kertem rá. Itt felejtett egy magazint úgy, hogy megtaláljam. Nem értettem az egészet, de elhatároztam úgy csinálok, mintha semmi se történt volna. Magazint az éjjeliszekrényre tettem, lássa hogy kézbevettem. Azután egy képnél kinyitottam és úgy tettem le, hogy „nyitva felejtettem”. Judy akkor érkezett haza mikor nem voltam otthon. Vásárolni voltam és cipeltem a csomagokat.

Üdvözöltem Judy-t és mondtam, hogy nagyon elfáradtam veszek egy meleg fürdőt. Judy rögtön mondta, hogy ígért nekem egy masszírozást, attól nem leszek fáradt. Köszi, majd a fürdő után. Jó habos fürdőt csináltam, de az ajtót nem zártam be és, hogy teljes legyen, a törülközőt is kint „felejtettem”. Beültem a kádba, majd pár perc pancsizás után kiszóltam Judy-nak, hogy hozza be a törülközőt. Judy behozta, már átöltözött, köpeny volt rajta. Tágra nyílt szemekkel nézett és mondta, hogy Ő is fürödni akar, ha én befejeztem. Mondtam neki maradjon itt bent és meséljen milyen volt az utazás? Én közben szivaccsal dörzsöltem a vállaimat, kiemeltem a lábaimat a vízből úgy szappanoztam, majd a melleimet, de a hátamat nem értem el. Judy azonnal segített. Finom kezeivel lágyan végigszappanozta a hátamat, vállaimat, karjaimat, majd a nyakamat a kebleim fölött. Megfogtam a kezét és lassan rávezettem az egyik mellemre. Judy nagyon boldog volt. Olyan átéléssel simogatta a kebleimet, mintha mindig erre vágyott volna reménytelenül. Kértem vesse le a köpenyét és jöjjön mellém a kádba. Judy boldogan levetette. Szép sima puncija volt olyan, mint a kislányoknak. Semmi szőr nem volt rajta. Judy először tancolt örömében, majd nagyon lassan lepett be a kádba. Ekkor éreztem először, hogy a szerelemben mindent lassan kell csinálni. Az ember a szemével is élvezze szexet. Kérte másszak egy kicsit előre, mert mögém akar ülni. Amikor mögém ült ereztem a hátamon a kemény melleit. Majd eltávolodott és csak a mellbimbói értek a hátamhoz, azokkal birizgálta. Ekkor magához ölelt és a fülembe súgta, hogy már régóta erre vágyik. Nagyon sokáig simogatta a melleimet. A bimbóim szinte kőkemények voltak. A sok hab a fürdőkádban külön élvezet volt. Judy egyik kezével lefele kalandozott és lassan elérte a vénusz dombomat.

Ezt sokáig simogatta és ujjai a puncim mellé siklottak. Mondtam Judy-nak, hogy még szűz vagyok, nehogy megpróbálja az ujját belém dugni. Judy kérte, hogy csukjam be a szemeimet és csak az élvezetre koncentráljak. Csodálatos érzés volt amit Judy csinált. Előzőleg sokszor elégítettem ki magam, de valahogy soha nem ereztem azt az igazi elvezetet, amit a szexújságok írnak. Becsuktam a szemem és tudtam, hogy most fog jönni az amiről tudtam, hogy létezik, de soha nem találkoztam vele. Judy ujja a popsim lukához is elkalandozott. Ekkor éreztem először, hogy milyen lehet a popsiszex. Judy csak simogatta a popsi lukamat, de nem hatolt bele. Ezután következett a puncim. Judy ujjaival sokszor körbezongorázta majd két ujjával ügyesen széttárta a szeméremajkaimat és először a lukam környékét izgatta. Amikor a csiklómhoz ért majdnem felsikítottam. Nagyon gyöngéden kezelte a csiklómat és pillanatok alatt életem első igazi nagy orgazmusát éltem át. Mintha nem is a földön lennék. Összeszorítottam a combjaimat, de Judy ujját nem tudtam megállítani. Szinte mar fájdalomszerű élvezet járta át az egész testemet. Lábaim megmerevedtek egy pillanatra. Nem tudtam mi történik velem. Nem tudom meddig tartott ez a mennyország, de lassan elmúlt és én olyan nagyon jóleső fáradtsággal visszaestem a valóságba.
– Judy, mondom, ez valami fantasztikus volt, nagyon köszönöm, hogy csináltad?
– Majd te is meg fogod tanulni. Mond Rita te még soha nem élveztél ekkorát?
– Nem, mondom, még kisebbet is csak nagyon ritkán.

Ezután sokáig pancsoltunk, mint két pajkos csitri. Ismerkedtem Judy testével, ami nagyon tetszett neki. Amikor kiszálltunk a kádból Judy egy fürdőlepedővel, gondosan megtörölgette a testemet, utána én is az övet. A nagy kalandom után mindketten bebujtunk Judy ágyába és nézegettük a magazint. Mire végére értünk Judy fölém hajolt és megcsókolta a homlokomat. Szemeiből láttam, hogy ismét valamire készül. Körbecsókolta a mellemet és amikor a mellbimbómat a szájába vette úgy ereztem, mint az áramütést. Judy teljesen kitátotta a száját és úgy szívta. A nyelve a kemény bimbóm hegyén tancolt. Óriási élmény volt, ezt nem hittem volna. Judy egyik kezével a puncim felé simogatta a hasamat. Úgy éreztem ismét közelitek a mennyország felé. Felhúztam és széttártam a térdeimet, utat engedtem Judy-nak a folytatáshoz, pedig azt hittem szebb már nem következhet. Judy lassan végigcsókolta a hasamat és a lábaim közé helyezkedett. Széttárta a puncimat és a száját mohon ráhelyezte. Nyelvével végigszánkázott a puncim belsején, nyelvével körbenyalta a lukamat. Éreztem, hogy a szűzhártya nem engedi be a nyelvét. Judy most a csiklómat szívta, nem sokáig mert a mennyország ismét megjött de most már nem ért váratlanul. Fantasztikusat élveztem. Az egész testem ismét görcsösen összerándult. Szegény Judy fejét majdnem összeroppantottam a combjaimmal. Utána sokáig lihegtünk mindketten.

Később mondtam Judy-nak, hogy most én szeretném vele csinálni. Judy mondta, hogy ez nekem meg korai. Még nagyon kezdő vagyok és még nagyon sok gátlás van bennem. Majd Ő megérzi és megmondja mikor lehetek én az aktív szerelmes. Addig tanuljam meg hogyan kell maximálisan élvezni amit Ő csinál.

Ordas kurva Niki fantáziál

Egyszerűen unalmas az élet. Az, hogy elmegyünk dolgozni, suliba, aztán hazajövünk, megnézünk egy filmet és vagy lefekszünk egymással vagy nem. Unalmas a szex vele. Szerelmeskedünk és egy igazi úriember, na és ahogy kinyalja a puncimat az valami király, de akkor is unalmas. Arra vágyom, hogy amikor felülök a konyhapultra és odahúzom a lábam közé letépje rólam a bugyim és jól megkeféljen. De ehelyett nyom egy csókot a homlokomra és kivesz egy sört a hűtőből.
Azt hittem, hogy nem ilyen fiatalon fogom hiányolni a szexet. Azt hittem hatalmas kalandokban lesz részem. Szóval csak fantáziálok….
Néhány hónapja, hogy felregisztráltam egy oldalra, ahol BDSM kapcsolatokat lehet keresni. Csak beszélgetni akartam. De teljesen magával ragadott a világ. Egy sráccal már majdnem találkozót is megbeszéltem, mert annyira beindított az a kép, ahogy meztelenül egy erdőben pórázon sétáltat, aztán amikor csak kedve tartja, megdug vagy, hogy a munkahelyén, amíg ő dolgozik, hosszan szopom a farkát az asztal alatt. Ilyenekről beszélgettünk és napokig nedves volt a puncim, mert képtelen voltam másra gondolni.
A ribanca akartam lenni, a kiscicája, akit dédelget, és kedvére használgat, simogat és dugja meg a száját, punciját, popsiját. A kiscicája, aki cicafülekkel és pórázzal a nyakán hozzábújik és utasításra leszopja, akit néha durván elfenekel, hogy megtanulja, hogy a helye és, hogy mindig teljesítenie kell a parancsot, akkor is, ha egy másik férfinak kell felkínálnia magát. Akit órákra ott hagy a munkahelyén a fészerben, hogy ő is és a munkatársai is kedvére használhassanak. Akit megdug egy kocsma mosdójában, akit letérdeltet egy sikátorban és olyan mélyre tolja a farkát a torkába, hogy majd megfulladt, de készséggel lenyel minden, amit a gazdája neki ad. Akit egész éjszakára kikötözz egy buliban, hogy a társaság elszórakozzon vele, akit addig hajszol az orgazmusig, míg végül majd elájul. Az, akinek kedves szavakat mond. Az, aki szerezz még egy lányt, hogy ketten kényeztessük a gazdit és, hogy egymással is eljátszunk. Az akartam lenni, aki a gazdija kívánságára kinyalja a barátnője punciját, izgatja a mellbimbóját, megujjazza, hogy aztán a gazdi mindkettőjüket durván megkefélje. Az akit, ott hagynak kikötözve gecisen, hogy türelmesen várjon, amíg a gazdája ismét nem kívánja meg a punciját. Az, akit egyszerre megbecsülnek, de meg is alázzák, hogy érezze, hogy csak egy ribanc. Aki felett uralkodnak, az, akitől elveszik a kontrollt, hogy a férfié legyen. Az akarok lenni, aki nem az ágyban unatkozik, hanem egy erdőben egy fához kötözve egy egész airsoft csapat megdug, és még élvezi is.
De én továbbra is csak fantáziálok…többnyire a vibrátorom társaságában.

Koleszos szex történet

A főiskola alatt kollégiumban laktuk, nagyon jó társaság gyűlt össze, szerdánként rendszeresen jártunk bulizni, előtte mindig ráhangolódtuk, egy kis borozgatás, ha éppen nőzni indultuk, előfordult, hogy egy-egy pornófilmet is megnéztünk. A szobánkban általában sokan bejáratosak voltak, köztük több lány is, az egyikükkel éltem, éltük át az alábbi esetet. A lány – az igazi nevét inkább nem írom le, nevezzük Editnek – nem volt az a divatos plázacica, de azért jó nő volt, nem vézna, alakra Liptai Claudiához hasonlítanám, kicsit nagyobb mellekkel. Mindig vidám, nyüzsgő, a kétértelmű megjegyzésekre mindig volt valami válasza, a disznó vicceken soha nem sértődött meg, kacér megjegyzésekkel vágott vissza.

Az egyik szerdai buli előtt iszogattunk a szobatársaimmal (négyen laktunk egy szobában videózni készültünk, Edit pedig nálunk volt egy kicsit dumálni. Addig azért nem akartuk elkezdeni a műsort, amíg a leányzó a szobában van, addig nyugodtan iszogattunk, amíg ő az egyik sráccal élénk beszélgetésbe merült. Mi jól elvoltunk, amikor két üveg vörösbor után arra lettünk figyelmesek, hogy lakótársunk hevesen smárol Edittel, az ő keze pedig a farmeron keresztül a srác farkát morzsolgatja! Hangos krákogással hívtuk fel magunkra a figyelmet. Edit nem jött zavarba, a kezével egy pillanatra sem hagyta abba a munkáját, mosolyogva megkérdezte, hogy mi a helyzet. Mondtuk neki, hogy épp videóznánk, aztán mennénk buliba. Persze ha ők más szórakozást találtak, akkor magukra hagyjuk őket egy időre. Koleszos szex történet részletei…