A szopást? Ki akarod próbálni velem?

Albérletben laktam egy családiház alagsorában akkoriban. A család szeme-fénye a fiuk, Bibi volt, aki ezt a nem éppen férfias becenevet viselte, lehet, hogy még büszke is volt rá, nem tudom. Egyébként egy jó kiállású srác lett volna, csak egy szem férfiasság nem látszott rajta annak ellenére, hogy a szája fölött már évek óta árnyékot vetett a pelyhedző bajusz. Imádták az iskolában a lányok, legalább is az elvontabbja, szerintem mindenkinek ismerős ez a típus. Roppant okos volt, de a világ dolgaival szemben olyan tájékozatlanságot produkált, mint egy nyeretlen kétéves. De más dolgokban koraérett volt és céltudatos. Engem eléggé kedvelt, valószínűleg imponált neki az életvitelem, a tapasztalatom és az erősen maszkulin külsőm. elég sokat beszélgettünk, ha a kertben napozott, vagy csak üldögélt és tanult, de arra egyáltalán nem számítottam, amit most elmesélek.
Egy délután kopogott az ajtómon.
– Nem zavarok? A szopást? Ki akarod próbálni velem? részletei…

Lepipáztam a pasim haverját

Forró, júniusi nap volt. Hétfő. Ahogy beléptem a lakásba, és bezártam magam mögött az ajtót, felsóhajtottam. Végre egy kicsit egyedül lehetek. Tudtam, hogy barátom aznap nagyon későn ér haza.

Egész hétvégén a szüleimnél voltam, mert a pasim a legjobb haverjával töltötte a hétvégét közös albérletünkben, s a haverja csak hétfő reggel utazott el. Bár nem ismertem a fiút, csak annyit tudtam, hogy Tamásnak hívják, mégis féltem, hogy rendetlenséget hagynak maguk után, elvégre fiúkról van szó.

Most, hogy visszaértem a lakásba, kíváncsian néztem szét, mekkora kupit okoztak. Legnagyobb meglepetésemre tök rendben volt minden.

Örömmel nyugtáztam, hogy nem kell takarítanom. Gondoltam, veszek egy zuhanyt a rekkenő hőségben, s már dobtam is le magamról nyári ruhámat, majd meztelenül a fürdőszobaajtóhoz léptem.

Lenyomtam a kilincset, majd beléptem a helyiségbe. Halkan sikítottam egyet, mikor megpillantottam a barátom haverját a fürdőkádban ülve, anyaszült meztelenül. Csak néhány habfoszlány takarta izmos testét.

Hirtelen lemerevedtem, s egy pillanatig nem mozdultam. Mire felocsúdtam, Tamás már állt fel a vízből. Nem tudtam nem odanézni. Hatalmas farka volt, még így petyhüdten is. Egy másodpercig tekintettem csak péniszére, aztán el is kaptam róla a szemem. Ajkam kissé beharapva szóltam:

– Bocsánat – és már léptem is ki az ajtón, szóhoz sem hagytam jutni a fiút.

Ahogy behúztam magam mögött a fürdőszobaajtót, kissé szégyenkezve bámultam magam elé. Nem tudtam, hogy Tamás itt maradt, honnan is tudhattam volna. Megláttam meztelenül, ő pedig meglátott engem. Végülis, nagy ügy. Felnőtt emberek vagyunk.

Azért meglehetősen zavarban éreztem magam, és kínosnak a szituációt. De az a hatalmas farok…

Miközben ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, már nyílt is ki az ajtó mögöttem, én pedig kissé megijedtem, majd gyorsan megfordultam, kezeimet pedig melleim elé kaptam. Tamás állt a küszöbön, immár törölközőt csavart ágyéka köré.

– Bocs, hogy megleptelek – mondta a fiú.

– Semmi baj – reagáltam zavartan mosolyogva, miközben lepillantottam. Szépen körvonalazódott a fiú óriási pénisze. Kőkemény merevedése volt, megemelve ezzel a fehér törölközőt. Gyorsan vissza is pillantottam Tamás szemeibe, majd onnan izmos mellkasára, mert a szemébe sem tudtam nézni.

– Gábor nem is mondta, hogy ilyen gyönyörű barátnője van.

Ez már több volt a soknál. Most kéne kivernem a hisztit. Vagy pofoncsapnom a fiút. De akkor elvenném az egyik kezem a melleimről, és megláthatná azt. De nem csináltam semmit. Csak álltam ott előtte meztelenül, s közben még egy gyors pillantást lövelltem álló farka felé.

– Kívánod? – kérdezte, s én éreztem, hogy szívem egyre hevesebben kezd verni. Nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam a kérdését. Csak akkor vált bizonyossá, mikor Tamás az ágyékához nyúlt, és kibontotta törölközőjét, majd az a földre hullott.

A fiú izmos mellkasáról és hasfaláról akaratlanul is lejjebb siklott a tekintetem, miközben melleimet fogtam a tenyeremben, s éreztem, hogy Tamás azokat figyeli. Tudtam, hogy tetszem neki. Most már nem csak néhány másodpercig néztem a farkát, egyenesen bámultam a péniszét. Hatalmas, eres farok volt. Gyönyörűszép.

Megnyaltam a szám szélét. Úgy éreztem, álmodom. Felnéztem Tamás szemeibe. Lassan emeltem fel a szemem, és szenvedélyes tekintettel bámultam őt. Ő ugyanígy nézett vissza rám. Karakteres, férfias arca tekintélyt és egyben biztonságot is sugárzott.

Ő felfedte magát, s úgy éreztem, itt az ideje, hogy én is ugyanezt tegyem. A fiú elé tártam melleimet.

Láttam rajta, hogy tetszik neki. Azonnal megmarkolta az egyiket. Hozzámért, s bár már izmos testének látványától benedvesedtem, érintésétől úgy éreztem, elfolyok. Tapasztalt kézzel simogatta melleimet, én pedig hagytam. Úgy éreztem, az őrület határára kerget, ha így folytatja, s azt is tudtam, hogy bármit megteszek neki.

– Térdelj le – mondta halvány mosollyal Tamás, és elengedte melleimet.

Utasított, de talán ha nem mondja, akkor is megteszem. Remegve pillantottam le hatalmas dákójára, s lassan térdre ereszkedtem előtte. Közben elhaladt előttem izmos mellkasa és kockás hasfala, köldöke, majd szőrtelen, csupasz ágyékával néztem farkasszemet, és a felém meredező gigászi pénisszel, miközben térdeim alá igazítottam a fehér törölközőt.

Gábornak nincs ekkora, és nem is ilyen izmos. Ez jutott eszembe, miközben szívem még hevesebben kezdett el verni, majd’ kiugrott a helyéről az izgató látványtól. Újra felnéztem Tamásra, ő pedig biztatóan nézett le rám, mintha megérezte volna, hogy kissé lelkiismeretfurdalásom van, és attól is tartok, nem leszek majd elég jó.

Tamás pillantása nyugtatólag hatott rám, s én újra a hatalmas péniszt kezdtem el bámulni, ami már ott meredezett előttem, csupán néhány centire az ajkaimtól. Lassan kinyitottam a szám, és kinyújtottam a nyelvem.

Ahogy a nyelvem hegye Tamás farkának a tövéhez ért, már tudtam, hogy nincs visszaút. Lehunytam szemem, és finom mozdulatokkal végighúztam nyelvem hegyét a fiú péniszén. Mikor makkjához értem, újra felnyitottam a szemem, s egy másodpercre felnéztem, hogy figyeljem Tamás reakcióját. Hasfala megfeszült, és felsóhajtott. Ezek szerint élvezi.

Még egyszer megismételtem a folyamatot, élvezettel, miközben az jutott eszembe, hogy fogok megbirkózni ezzel a hatalmas pénisszel? Be fogom tudni venni egyáltalán? A válasz nem sokáig váratott magára.

Miután másodszor is végignyaltam a srác péniszét, felhördüléséből is megéreztem, hogy már többet akar. Nagy levegőt vettem, és számat olyan nagyra nyitva, amilyenre csak tudtam, bevettem a számba Tamás péniszét.

A fiú farka eltelítette számat, s először csak makkját vettem be óvatosan, úgy, hogy fogaim ne érjenek hozzá. Miután Tamás sóhaja alapján nyugtáztam, hogy ez jó neki, nyelvem kissé kinyújtva megpróbáltam többet bevenni péniszéből, és benyeltem félig a farkát. Szopni kezdtem.

A srác nyögései biztosítottak arról, hogy jó úton járok. Miközben ajkaim fel-alá jártak hímvesszőjén, s nyelvemmel is kényeztettem, ahogy tudtam, felpillantottam Tamás izmos testére. Hihetetlen bizsergés lett úrrá rajtam. Nagyon élveztem, ahogy a fiú előtt térdelek meztelenül, és szopom őt. Tudtam, hogy rossz kislány vagyok. De imádtam a srác hatalmas farkát, ahogy majd’ szétfeszítette számat.

Miután már egy jó ideig cumiztam Tamást, a heréit vettem kezelésbe, s nyelvemet kinyújtva nyalogatni kezdtem, majd óvatosan, finoman be-beszopkodtam őket. Csodák csodájára azok is majdnem teljesen szőrtelenek voltak, s én imádtam kényeztetni a srác golyóit. Egyre nagyobb önbizalommal végeztem a dolgom. Felpillantva láttam, hogy a fiú behunyt szemekkel kéjeleg, s egyre nagyobb és hangosabb nyögések hagyják el az ajkait.

Azért nem sokáig hagytam parlagon a farkát, újra a számba vettem, és még szenvedélyesebben kezdtem el újra szopni a péniszét, miközben eddig combjaimon nyugvó tenyeremet Tamás izmos, szőrös lábaira helyeztem. Még mindig olyan nagyra nyitottam a szám, amekkorára csak tudtam, s próbáltam egyre többet bevenni a fiú farkából. Már háromnegyedig jutottam, mikor a srác megfogta a fejemet, s éreztem, hogy nyomni kezd a péniszére. Próbáltam visszafogni öklendezési ingerem, miközben igyekeztem minél jobban benyelni kéjrúdját. Tamás próbált rásegíteni, én pedig mintha közben ásítanék, szélesebbé varázsoltam a torkom, s legnagyobb meglepetésemre a fiú hatalmas farka teljesen eltűnt a számban, tövig hatolt ajkaim közé.

Diadalittas tekintettel néztem fel a srácra, ő pedig vissza rám. Dicséretet láttam a szemében. Közben tudtam, hogy nem sokáig bírom így, s kissé megnyomva Tamás combját jeleztem, hogy engedjen a szorításon, mire a fiú visszább engedte a fejemet. Könnyes szemekkel nagy levegőt vettem. Meg akartam ismételni az előbbi mutatványt, s tudtam, hogy a srác is vágyik rá. Élvezetet akartam okozni neki. Nagyra nyitottam a szám, s bár megint egy kis segítséggel, de újra torkomra tolta Tamás a péniszét, s másodszorra már tovább tartotta benn.

Nagy levegőt vettem, mikor újra elengedte a fejem, s zihálva, levegő után kapkodva pillantottam fel rá, kissé félénken. A srác még mindig biztatóan, kissé mosolyogva nézett le rám, úgy jelentette ki:

– Nyisd nagyra.

Én gondolkodás nélkül engedelmeskedtem, ő pedig ajkaim közé lökte péniszét. Nem kímélt, durván rakta be farkát, és dugni kezdte nyitva hagyott számat. Egy pillanatra megijedtem, mi fog történni, ám élveztem is a dolgot. Még jobban nedvesedni kezdtem, ahogy Tamás újra megragadta fejem, és egyre mélyebbre lökte irtózatos szerszámát a számba, én pedig hagytam és imádtam.

Szenvedélyes tekintettel néztem fel a srácra. Láttam, hogy őt is örömmel tölti el, ahogy dughatja a számat. Majd letekintettem a fiú erekkel teleszőtt, piszoknagy péniszére, s úgy éreztem, egy másik világba repülök.

Akár egy örökkévalóságig ott térdeltem volna a pasim nagyfarkú, izmos haverja előtt, hacsak néhány perc elteltével nem ragadja meg péniszét, és nem fröcsköli szanaszét rám az ondóját. Valóságos sperma-szökőkút áradt belőle; a nyelvemre, az ajkaimra, a mellemre, de még a combomra is jutott, s én félénk tekintettel néztem fel Tamásra, miközben a forró nedű beterített. Hatalmasat élvezett, s nekem az épp elég örömet okozott, hogy ő elment. Nem vágytam semmi másra, úgy éreztem, ez egy tökéletes pillanat.

Ahogy a fiú magasodott előttem nagy farkával és izmos testével, én pedig előtte térdeltem ondójával a számban és a testemen. Még az ízét is csodásnak éreztem, ahogy Tamás magja elomlott a nyelvemen.

Lassan felegyenesedtem. Meg sem töröltem a szám, élveztem, hogy mocskos vagyok.

Tamás vigyorogva nézett rám, én pedig lesütöttem a szemem, és megint zavartan mosolyogtam. Közben a fiú utat engedett, s lehajolt a fehér törölközőért, ami a térdem alatt volt, én pedig beléptem a fürdőszobába.

Belenéztem a tükörbe, és figyeltem Tamás ondóját, ami az ajkaimra tapadt. Megnyaltam a számat.

Mocskos szexkaland

Liz felpillantott a monitor mögül, körülnézett, aztán folytatta az olvasást. Bármit is hallott, nem vonta el figyelmét a történetről, amit olvasott. Tudta, hogy ez egy kitalált sztori, de simán bele tudta élni magát a lány helyébe, aki egy autóban maszturbál, és közben a sofőr figyeli, körülötte pedig akadozik a forgalom. Ujjai az olvasás közben önkéntelenül kemény mellbimbóira csúsztak. Ilyesmi vele miért nem történ soha? A férje fel lenne háborodva, ha tudná, hogy ez felizgatja.
Megint felpillantott, az ablakon át a sötétbe, és arra gondolt, hogy a főszereplő helyében ő ekkor már valószínűleg a sofőr farkát szopta volna. De ezekben a sztorikban éppen ez volt a jó; a segítségükkel olyan területekre kalandozhatott, amelyekre önmagától sosem tévedt volna. Mocskos szexkaland részletei…

Egy kis leszbikus kaland

Lily velem szemben ült. Olyan gyönyörű lány. Én is mindig ilyen akartam lenni. Telt ajak, széles csípő, tökéletes fenék, kék szemei világítanak és jól egyensúlyozzák ki hullámos fekete haját. Csak ültem ott és őt bámultam. Sokszor elgondolkodtam már rajta.. leszbikus vagyok? Imádom a szép melleket és a borotvált pinákat. Lehet. Én nem is számítanék lánynak, ha ő lenne az átlag? Szerintem nem. Nekem uncsi szőke hajam és szürke szemeim vannak. Mindig is irigy voltam rá. Minden pasit megkapott, de egyikkel sem feküdt le. Engem persze, aki nagyon vágyott már a szexre, észre sem vettek a fiúk. Vékony vagyok, de szerintem túlságosan is…
Lily ott ült velem szemben, mivel épp a szülinapi tortámra vártunk. A szüleimtől már rég elköltöztem és most egy kicsi, de nagyon otthonos lakásban éltem. A nappali közepén egy nagy kanapé volt és mi most azon ültünk. Lily mosolygott (mint mindig) és kezében tartotta a „Boldog Szülinapot Hanna” – feliratú papírtábláját.
– Olyan jó ez a parti. – kiáltott fel.
– Nem különös, hogy nem érkezik meg a torta? Pedig már délután megrendeltem.
Erre ő fülig elpirult és szégyenkező pillantást vetett rám.
– Hanna az a torta már nem fog ideérni. Lemondtam a rendelést.
Ez váratlanul ért. Micsoda? Akkor most mire várunk? Ő közben közelebb jött hozzám és átölelt. A testünk a szoros ölelésben egymásnak feszült és éreztem, hogy lángol a bőre. Még közelebb húzódott hozzám és egy apró csókot lehelt a számra. Az ajkai puhák voltak és nagyon is ápoltak. Egy röpke pillanatig érthetetlen mámor vette át a testem felett az irányítást és visszacsókoltam. Erre ő magához vont és hosszú percekig csak faltuk egymás ajkait. Ahogy a nyelve az enyémhez ért egy apró kis szikra repült végig a testemen. A kezei közben munkálkodtak és mindkettőnk blúza a padlón kötött ki. Amikor le akartam húzni a nadrágját így szólt.
– Ó, Hanna ez életem legtökéletesebb perce. Gimi második óta kívánlak. Leszbikus vagyok. Nem baj ha mi…?
Megráztam a fejem. Erre ő tovább csókolt. Elvesztem a szájában. Olyan tökéletes volt.Ő közben meztelenre vetkőzött és próbálta rólam is leráncigálni a maradék ruhát. Segítettem neki és amikor én is meztelenné váltam megállt a hosszú csókáradatban és végignézett rajtam.
– Gyönyörű vagy… – sóhajtott bele a fülembe. – Kényeztetést érdemelsz.
Lefektetett a padlóra. A hideg fa szinte égette felhevült bőrömet amint hozzám ért. Hideg és meleg furcsa és gyönyörű találkozása. Ő fölém hajolt és elkezdte csókjaival borítani a testem. Finoman bánt velem mint egy kinyílni észülő virággal. Simogatta a melleimet és közben a kezei is egyre lejjebb indultak a testemen egészen a puncimig. Csak most veszem észre, hogy elkezdtem nedvesedni. Lily egy ideig a csiklómat izgatja, mire én szaporán kezdem venni a levegőt és nyöszörögni kezdek. Ujjai ekkor belém csusszannak. Felsikoltok és hangosan kezdek nyögni.
– Ah, igen Lily olyan jó vagy! Igen! Ah, ah!
Ujjai mozognak bennem, érzem, hogy kitöltenek. Ahogy egyre mélyebbre tolja belém az ujjait annál erősebbek a sikolyaim. Úristen mindjárt elélvezek. Akarom őt, teljesen itt és most. Olyan gyönyörben van részem amit csak a nők adhatnak meg a másik nőnek. Csak ők értik meg egymást.Egyszer csak abbahagyja és lehajol, hogy a szájával is megízleljen.
– Hanna az illatod… megrészegít.
Belém nyal. Nyelve ide-oda mozog bennem. Nyalogat és néha-néha nedvesíti az ujját a nedveimmel. Végül beleharap a csiklómba mire én hatalmasat élvezek egyenesen az arcára. Lenyalja és elégedetten pillant rám.
– Édesem ez isteni volt. Boldog szülinapot.
Felöltöztünk, adtam neki egy csókot és megszorítottam tökéletes fenekét.
– Legközelebb én jövök. – suttogom.
Lihegve és szétzilált külsővel búcsúztam el tőle.
Ez a szülinap csodás volt.

Beindult a leszbikus énem

Nagyon el voltam keseredve, hiszen ez a felállás teljesen új helyzetet teremt, mert nem csinálhatom azt, amihez nekem kedvem van. El kell ismernem, hogy kellőképpen felingereltem magam még az érkezése előtt. Meséltem a barátomnak, hogy megszűnik a lehetőség a kettőnk együttlétére, más megoldást kell majd találnunk. Meg is beszéltük, hogy lehetőségeink szerint albérletbe költözünk rövid határidőn belül.

Eljött a következő hét eleje és én nyugtalanul vártam az új lány érkezését. Már feküdtem az ágyban, amikor valaki kopogott az ajtón.
– Gyere! – mondtam. És csendesen kinyílt az ajtó, ott állt az új lány a kis előtér félhomályában.
– Gyere csak! – mondtam felkelve az ágyamból.
– Ne haragudj, hogy ilyen későn érkeztem, sajnálom ha felébresztettelek volna! – mondta.
Különös volt a hangja, nem igazán szoktak érdekelni a lányok ilyen téren, de valahogy annyira kedves, csilingelő volt ahogy beszélt, hogy úgy éreztem, mintha halovány borzongás futna végig a hátamon. És akkor belépett a szobába, ahol már nem takarta félhomály…
Megdöbbentem. Ilyen gyönyörű lányt még életemben nem láttam! Magas, karcsú, hosszú szőke fürtök, gyönyörű szemek, kis fitos orrocska, szépen ívelt száj – az egész lány úgy nézett ki, mintha a teremtő a maga gyönyörűségére teremtette volna.
Azután magamon döbbentem meg, hogy ez volt az első gondolatom, ami eszembe jutott. Minden dühöm, amit az új lakótárs miatt napok óta magamban hordoztam, egy pillanat alatt elpárolgott – és úgy éreztem, hogy én nagyon jól meg leszek ezzel a lánnyal.
– Szia, Reményi Zsuzsa vagyok. – mutatkozott be. Beindult a leszbikus énem részletei…

Az egyik barátnőm nemrégiben kezdte el felfedezni, hogy a nőkhöz is vonzódik

A szülinapomon történt. A barátommal már 3 éve jártunk és a szex mindig is baromi király volt. Általában nem volt túl érzelgős, sosem voltak hosszú előjátékok, csak lekaptam a felsőm és a következő pillanatban már négy kéz láb álltam és vártam, hogy hátulról megdugjon. Imádom kutyapózban csinálni. Főleg mikor a hajamat a keze köré tekeri és magafelé húzza, hogy minél mélyebbre menjen a farka. De mindig is nagy álom volt, hogy egyszer egy lánnyal is csináljuk hármasban. Az egyik barátnőm nemrégiben kezdte el felfedezni, hogy a nőkhöz is vonzódik és párszor viccelődött vele, hogy simán benne lenne velünk. Na meg párszor smároltunk is néhány buliban. Szóval elég egyértelmű volta, ha egyszer valaha is meglesz, akkor az Franciskával fog megtörténni. Szóval a 21, szülinapom közeledett és egyik este szóba került, hogy mi lenne, ha hármasban csinálnánk. Annyira beindultam már csak a gondolatától is, hogy Petinek elég volt csak végig húzni az ujjait a puncimon és máris elmentem, ebből tudta, hogy benne vagyok.
Felvettem a legszexibb bodymat, ami bordó csipkés és alul kivágott. Peti nagyon szereti, mert így nem kell azzal bajlódnia, hogy kihámozzon belőle, hanem rögtön ott van a puncim, hogy használhassa. Szexi cipőt húztam, és combfixet, készen álltam életem egyik legjobb estékére, ami minden várakozásomat felülmúlta és miden vágyamat kiélhettem.
Franciskával egy hotel szobában találkoztunk, mert különlegesre akartuk az egész estét és nem a saját lakásunkra hívtuk. Peti már ott volt és előkészített mindent. Mikor felértünk megittunk egy üveg bort. Majd egyszer csak Franciska megcsókolt, amitől olyan nedves lett a puncim. Peti eközben meztelenre vetkőzött és miközben azt nézte, hogy Franciska levetkőztet elkezdte verni a farkát. Mikor már meztelen voltam Peti odajött és letérdeltetett, majd a hajamba túrt és farkát mélyen a torkomra nyomta. Én a farkát szoptam hosszú percekig, amíg ő szépen lassan megszabadította Franciskát a ruhaitól. A ruhája alatt egy fekete bőr body volt necc harisnyával. Mindhárman lefeküdtünk az ágyra. Peti előbb engem majd Franciskát is megcsókolt, durván. Majd a barátnőm száját a farkához nyomta és ő durván leszopta, eközben én Peti szájához mászta és ráültem az arcára, mert tudtam, hogy az imádja. Nagyban nyalta a puncimat és ujjaival dörzsölgette a csiklómat amitől már majdnem elmentem, amikor egyszer csak Franciska elkezdte simogatni a popsim, egyre erősebben dörzsölte a lyukam. Csak sikítozni tudtam, próbáltam elmozdulni, mert már alig bírtam de Peti keze erősen tartott. Franciska a csípőmnél fogva hátrahúzott és beleültetett Peti farkába. Nagyon mélyen volt bennem a hatalmas farka. Meglovagoltam őt, közben hallottam, hogy Franciska valamit szöszmötöl, aztán megéreztem. Lenyomta a hátam és egy felcsatolhatós hatalmas műfarkat nyomott a popsimba. Azt hittem ott halok meg. Peti diktálta a határozottan nem lassú tempót és mindenhol kitöltöttek a hatalmas farkak. Olyat élveztem amit azelőtt még sosem. Peti letolt magáról és miután Franciska megszabadult a felcsatolhatóstól őt is keményen megdugta, miközben én a mellbimbóit nyalogattam és csókolgattam. Majd velem is ugyanezt tették. Franciska először a nyelvével kényeztette a puncim, közben Peti farkát szoptam. Peti egymásmellé fektetett minket, úgy hogy négykézláb legyünk, és amíg az egyikünket megdugta addig a másikban járt a keze és kényeztette a csiklóját. Aztán hatalmas sóhaj kíséretében a hátunkra élvezet.
Azt hiszem minden szülinapomra ezt kérem ezentúl.

Szexpuceráj a házunkban

A lakás üresen állt. Semmi sem moccant a konyhaablakon és a szobák ablakain át beszűrődő árnyakon kívül, melyeket a derengő holdfény rajzolt a helyiségekbe. Az este félhomályba burkolta a lakást, és csak annyi fényt engedett be amennyit az utcai lámpák nyújtottak a függönyözetlen szobákba. Az egyik helyiségben azonban le volt eresztve a reluxa. Egy közepes nagyságú szoba volt, kétségkívül egy lány szobája. A szekrénysoron néhány plüss állat ült, az íróasztalon sárga zselés toll hevert, a szék karfáján pedig néhány női ruhadarab volt. Nem is egy lány, hanem egy fiatal nő szobája volt inkább, a maga lágy stílusában, hangulatos berendezésében. A szekrénysort követő pipereasztal is kifejezetten nőiesnek hatott. Halk neszek szűrődtek be valahonnan. A csendet halkan csobogó víz hangja váltotta fel; a nő a fürdőszobában volt. A vizeshelyiségből kiszűrődő fények az előszobában lassan elvesztek az est leple alatt. De a nőt ez odabent cseppet sem zavarta. Kezével végigsimította a víz felületét, majd a csaphoz nyúlt és több meleget engedett meg. A kád lassan megtelt forró, habos fürdővízzel. Finom fenyőillatú habfürdőolaj került bele melytől még kellemesebbnek tűnt. Szexpuceráj a házunkban részletei…