Shemale baszás

Tavaly Thaiföldön jártam és hazavittem a szállodába egy fiatal lányt. Aztán akkor jött a meglepetés, amikor szeretkezés után elővillant a farka. De addigra már késő volt.

A bárban Amika néven mutatkozott be. Puketten voltunk egy bárban, és már nem egy ital lecsúszott a melegben. Kellemes kislány arca volt és kislány teste. Apró kemény mellek és fenék. Vékony csípő és félelmetesen szopós húsos száj. Nagyon ráhangolódtam. Amúgy is állandóan úgy mozgott, hogy lehessen mustrálni.

Nem beszélt sokat és elég gyorsan rátért a lényegre és a farkamat kezdte markolászni. Pillanatok alatt megkeményedett, így eldöntöttem, hogy minimum megdugom.

Felvittem a szobámba, ahol azonnal nekem esett és szopni kezdett az előtérben. Nagyon jól csinálta. A farkam végén éreztem a torka lüktetését. Majdnem elmentem és megérezte. Ekkor felállt, és a hálószoba felé húzott. Rálökött az ágyra, majd ismét szopni kezdte a farkam.

Pár perc után felpattant és a szoknyáját kicsit felhúzta és úgy csusszant bele tövig a farkamba, hogy közben egy hang sem jött ki a száján. Pedig szűk volt nagyon. Éreztem a forró lüktetést.

Egyre vadabbul lovagolt, amitől hamar elmentem. A sok italtól kicsit el is aléltam. De felébresztett ahogyan leszopkodta a farkamról a spermát. Ezután rákérdezett, hogy akarok-e levezető masszázst, amire azonnal igent mondtam.

Hasra fordított és rám telepedett. Nagyon kellemesen nyomkodta a hátam és a nyakam, majd a gerincem mentén a fenekemig ért. Ekkor a táskájáért nyúlt és elővett valami krémet. Alaposan bekente a kezét vele és nyomkodni kezdte a farpofáimat. Aztán az egyik ujja rátalált az ánuszomra és egyre beljebb csúszott. Éreztem ahogyan a prosztatámat nyomogatja. Ettől meg is keményedett a farkam ismét. Lemászott rólam és felemelte kicsit a derekam. Aládobta a párnát. Aztán az alkarjával csúszkázni kezdett a két farpofám között. Meleg volt a karja és vékony.

Kérdezte, hogy akarom-e az extrát. Nem tudtam elképzelni, hogy mire gondol, de eddig is kellemes élmény volt Igent mondtam. Ekkor éreztem ahogyan a forró keze becsusszan az ánuszomba és lazán feszegeti egyre tágabbra. Lihegni kezdett és azt hittem fárad. De inkább az élvezet hangjai voltak. Ekkor mindkét kezével megmarkolta az ágyékom, de az egyik kezét még mindig a fenekemben éreztem. Ekkor jöttem rá, hogy valamit benéztem.

Ugyanis az extra az volt, hogy a 20 centis farkát betolja a seggembe. Mire erre ráeszméltem már ki is rántotta, majd épp amikor hátrafordultam telespriccelte az arcomat forró spermával. Mindenem úszott a fehér anyagban.

Felpattant és kiszaladt a fürdőbe. Víz csobogott, nekem meg járt az agyam. Nehéz volt elhinni, hogy heteró létemre befogadtam egy farkat hátulról. Kimentem hát én is tusolni. Lefürdetett szabályosan. Ettől megint felállt a farkam. Meg attól, hogy nyalni kezdte az ánuszomat. Közben verte a farkam finoman.

Egyre durvábban beindultam, amiben az italnak is lehetett némi szerepe. Úgyis többször gondoltam már a travikra, így gondoltam kipróbálok mindent, ha már úgyis mindegy.

Megfogtam a haját és felrántottam. Hátra szorítottam a kezét és előre döntöttem. Úgy a tus alatt betoltam neki keményen és tövig a farkam. Egyik keze kicsúszott a fogásomból és egyből verni kezdte a farkát. Nyögött egyet, majd összeszorult a feneke. Ekkor ismét elmentem én is. Lüktettünk együtt.

Kicsúszott a fenekéből a farkam, ő megfordult és lemosta, simogatta. Ekkor vizelnem kellett így kiléptem a tus alól és a WC felé vettem az irányt. Rájött hova tartok és visszarántott, majd leguggolt. Jelezte, hogy a fejére kéri. Elég perverz volt, de beleborzongtam és a vizeletem egyből ömleni kezdett. Végigfolyt a haján és az arcán. Sokat ittam, úgyhogy jutott mindenhová. Amikor elapadt, hálából szopni kezdte megint farkam és hamar elmentem.

Nagyon kifáradtam. Így lefeküdtünk aludni. Azt álmodtam, hogy kolbászt eszek odahaza a sarki hentesnél. De köhögnöm kellett és ekkor felébredtem. A szám tátva volt és ki-be tolta a farkát rajta. Úgy meglepődtem, hogy szólni sem bírtam. Nagyon rá volt hangolódva a témára és mire magamhoz tértem már spriccelte is a spermát a torkomra. Édes íze volt. Fura volt a duzzadt farkával a számban ébredni. Ekkor éreztem a tegnapi játszadozás hatását, mert kicsit fájt a seggem.

Amikor odanyúltam nevetett és mondta, hogy éjjel még kétszer megtette, ezért fáj. Tiltakozni akartam, de addigra már szopta a farkam. Mint egy soha véget nem érő szexorgián. Rátoltam a fejét tövig a farkamra és amikor elmentem nem hagytam kihátrálni. Az orrán is sperma folyt ki.

Könnyes szemekkel kérdezte, hogy elviszem-e haza. Mármint Európába. Ez volt az a pillanat, amikor összeszedtem a ruháit és kiraktam az ajtó elé. Ekkor ráébredtem, hogy van egy barátnőm otthon. De mivel van az a mondás, hogy ami Tájföldön történt az ott is maradt, így ez az én kis titkom maradt. Azóta persze néha Tájföldön járok kihasználom az alkalmat egy ladyboy-ra. Mert be kell vallanom perverz módon, de nagyon élveztem.