18 évesek voltunk.
A gimiből haza jövet elkísértem Rékát haza.
Mindig együtt tanulunk. Most azonban nagyon belefáradtunk. Elkezdtünk csókolózni. Lefeküdtünk az ágyra. Elkezdtem kigombolni a blúzát. Jött a nardág.
Előjáték nélkül Réka nem szerette, úgyhogy mentem tovább. Nyaltam a testét tetőtől talpig. Cumiztam a lábújját. Elkezdtem nyalni a talpát. Harapdáltam. Ő ezt nagyon szerette. Elindultam visszafele. Lehúztam a bugyiját. Előjáték nélkül Réka nem szerette részletei…
Címke: tini
A baszós tanulás
– Akkor indulsz?
– Igen anya!
– Remek! Mikor jössz?
– Fogalmam sincs, utána még elmennék sörözni egyet, ha nem gond..
– Szinte most lettél 18, és már eliszod azt a maradék agyadat is?
– Vicces.. Szia!
– Vigyázz magadra.
Végre… El sem hiszem, hogy egy ajtónyi távolság ilyen sokat érhet.. Na, de akkor induljunk is.. Természetesen a magántanárom felé tartok.. Szerencsére alig lakunk pár utcányira egymástól, de mégis.. Ki a francnak van kedve ilyenkor tanulnia, nemde? Ahogyan sétálok a fák zöldellnek, a lányokon alig egy két rongy.. El sem hiszem, hogy ebbe nem gondoltam bele még idejében..
Ohh, na de itt is volnánk. Hányas csengő is? Hát persze, hogy a hármas. Már megint ez az idétlen „zene”. Nem tudom hogy ez, vagy a kitalálója lehet idegesítőbb..
– Igen? – Üdvözöl a lágy, fiatalos női hang… Ismét…
– Én vagyok az, Vencel.
– Ohh, gyere csak.
Ajtó kinyit, lépcsőzés a másodikra. Minden kibaszott monotonná vállt. Éppen melózhatnék, bulizhatnék, mi több… Dughatnék.
– Ohh, szia, már tényleg vártalak. – Hogy tud mindig ilyen kibebaszott vidám lenni?
-Én nem annyira.. Mármint nem téged, te a legkisebbik probléma lennél az életemben.
A baszós tanulás részletei…
Tini sunák szexpartija
Szüleimmel sikerült megegyeznem, hogy ne legyenek otthon, mert házibulit szeretnénk tartani, mondanom sem kell, hogy nagyon nehezen álltak rá a dologra. Barátaim és az én meggyőzőerőm végül elégnek bizonyult, így neki lehetett állni a szervezkedésnek. Őrült mennyiségű alkoholt szereztünk be, és mind ehhez rengeteg petárdát. Átalakítottuk a ház földszintjét, mindent a bulinak rendelve alá. Olyan 10 emberre számítottunk. Szilveszter délelőttjén siralmasan nézett ki a helyzet, tekintve, hogy a meghívott 7 lányból és 2 srácból (négyünkön kívül) még csak 2 lány és a két srác jelzett vissza, így hát nekiindultunk, hogy kiderítsük mi is lesz este.
Kiderült, hogy a maradék 5 lányból egy sem jön hozzánk a bulira, mert máshová szívesebben mennek el, nem volt mit tenni, ott álltunk két párocskára várva négyen, kiéhezve. Mindent egy lapra kellett feltennünk és este tíz órára úgy kellett várnunk a négy vendéget, hogy nekünk is legyen nőnk, különben megint csak a bebaszás marad, a baszás meg valahol odaát… Srácokból előjött az isteni szikra, hogy osztálytársainkat és egyéb csaj haverokat kérdezzünk végig, kinek nincs még programja, de ez elég reménytelennek látszott az utolsó pillanatban, de azért mi megpróbáltuk. Próbálkozásunkat siker koronázta, összeszedtünk még hat lányt, csak hát el is kellett mennünk értük, meg haza is kellett őket szállítanunk. Nem bizonyult könnyű feladatnak, egy trabanttal felhajtani hat lányt, de volt rá egy délutánunk. Autókázás közben a hangulatunk már a tetőfokára hágott, az elfogyasztott csekély mennyiségű bor ebben csak a segítségünkre volt.
Tini sunák szexpartija részletei…
A perverz diáklányok
Helló, Vanda vagyok középiskolás leányzó. A magam 168 cm-vel elég alacsonynak számítok a 180 cm párom mellett. Testalkatom nőiesen telt, közepes mellekkel. Hajam hátközépig érő méz szőke. Puncimat rendszeresen borotválom, különösen hétvége előtt, amikor barátommal találkozom. Őt Tominak hívják, nyár óta vagyunk együtt, és szexuálisan elég túlfűtött a kapcsolatunk.
A történet, amit el szeretnék mesélni egy hideg téli éjszakán történt meg, egy pénteki napon. Aznap én délig iskolában voltam, ami még azt a kevés energiámat is leszívta, de teljesen fel voltam villanyozódva, hiszen péntek volt, ami azt jelentette, hogy végre találkozom Tomival. Az egész hétvégét nálam töltöttük, de mondanom sem kell nem sakkozással. A buszra menet beugrottam az útba eső drogériába, mert színes óvszert szerettem volna venni. Az akció sikerrel végződött, így nagy örömmel szálltam fel a hazafelé tartó buszra.
A perverz diáklányok részletei…
Kefélés a vonaton
A nyíregyházi technikum elvégzése után a mátraaljai főiskolára jelentkeztem. A középiskola alatt kollégista voltam, és megérintve ezt a szabadságot döntöttem úgy, hogy minél messzebb kerüljek otthonról. Korábban élveztem az utazást, de az évek múlásával egyre unalmasabbá vált. Ha tehetem igyekszem mindig a leggyorsabb és legkényelmesebb módot választani, jelen esetben a vonatot, és előnyben részesítem az IC-t. Noha esetemben két személyvonat kell az eléréséhez ami totál megbonyolítja, de legalább ezt szeretem.
Miután végeztem a decemberben tervezett utolsó vizsgámmal, csomagoltam nagy gonddal a karácsonyi ajándékokat a másnapi utazáshoz. Serénykedésemet olykor megszakítottam egy-egy cigarettaszünettel, melyet tekintettel a szobatársakra mindig a folyosón folytattam. A füstölés közepette járt az agyam, hogy mindent bepakoltam? Töprengés során egy lány szólított meg, hogy tudok-e tüzet adni? Andi volt az, szem-szomszédom barátnője. Ő is Nyíregyházán végzett és Ő is hasonlóan gondolkodott annak idején a továbbtanulást illetően, amikor ide jelentkezett. Albérletben lakott, de barátja miatt gyakran megfordult a kollégiumban. Nagy szerelem övezte kapcsolatukat, ami még máig is tart. Gyorsan előkotortam zsebemből a gyújtót, és tüzet adtam. Nincs rossz alakja, az IQ-ja is a helyén van, de mivel más adja neki a betevőt, így soha nem is gondoltam arra, hogy megkörnyékezzem. Beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy holnap jön Ő is haza, de más vonattal. Rábeszéltem, hogy tartson velem. IC-n még egyszer ült, hamar belement, így nem volt nehéz legyőzni a gondolatot, hogy egyedül utazom majd. Nosza gyerünk az állomásra helyjegyet venni! Jegyváltás után elköszöntünk egymástól, én a koliba indultam, Ő az albérletbe.
Kefélés a vonaton részletei…
Egy kis petting
Az egész történet egy évvel ezelőtt, februárban kezdődött. Akkor ismertem meg Vivient. Egy discoban találkoztunk, mint két különálló haveri társaság idegen, ám barátkozásra igencsak hajló tagjai. Ő akkor múlt 17 éves, én pedig 24. Tudom, nagynak tűnik a korkülönbség, és a többiek is mondták, hogy ne hülyéskedjek, ez a lány nem nekem való, de akkor én csak megrántottam a vállam, mondván semmi komoly, de azért elkértem a számát. (biztos, ami biztos:) Másnap megbeszéltünk egy találkozót, és onnantól kezdve, míg együtt voltunk, minden nap találkoztunk. Elvarázsolt az a lány. Én eléggé szabad gondolkodású vagyok, voltam, nem igazán kötöttem le magamat még senki mellett. Ehhez képest Vivien rendesen megfogott, Ő egy kedves, visszafogott lány, helyes pofival, majdnem popsiig érő barna hajjal, ártatlan mosollyal.
Levett a lábamról mindjárt az első találkozásunkkor. Kiderült róla, hogy nemrég jött vissza dél-Amerikából, hogy nem is olyan alamuszi nyuszi, mint amilyennek látszik, hogy imádja az embereket, mindig kész jókedvre deríteni bárkit, hogy olyan mint egy cica, szeret szeretni, és nagyon lehet imádni. A barátaim nem értettek, azt szajkózták, hogy nem hozzám való, de én tudtam, hogy megtaláltam ŐT, igen, csupa nagybetűvel! Mindig rácsodálkoztam, hogy milyen szép, nagyon felpörgetett pusztán az érintésével, egy kacér mosolyával, vagy mikor hozzám simult az a törékeny test, amit még más férfi nem fedezett fel előttem. Azt gondoltam, hogy ő az igazi, és csak az enyém, rám várt, s én őt kerestem. Elkezdtünk járni, ismerkedni egymással, én tudtam, hogy nem akárkiről van szó, nem siettem el semmit, nem siettettem, meg akartam élni a kapcsolatot teljes mélységében, átadtam magam minden érzésnek, a csillagokat is lehoztam volna, csak egy szavába került.. azt hiszem életemben először szerelmes lettem!
Egy kis petting részletei…
Erika, viszket a lika
Az egyik osztálytársnőmhöz mentem látogatóba. Már 1 hete hiányzott az előadásokról, és gondoltam meglepem kicsit. Elég meleg volt azon a péntek délelőttön. Gondoltam ezért is volt tárva nyitva a bejárati ajtó. Bementem, de senki nem reagált a köszönésemre. Úgy tűnt senki nincs otthon. Elindultam Erika szobája felé. Hallottam hogy szól valami lassú romantikus szám, szóval kicsit megnyugodtam, hogy nem magam vagyok a házban. Benyitottam az ajtón. Nagyobb meglepetést okoztam a vártnál. Erika épp a számítógépe előtt ült egy fotelben, és webkamsexelt egy pasival. Ahogy beléptem szólni sem tudott, csak teljesen elpirosodott az arca. Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek, bocsánatot kérjek, hogy így rányitottam, vagy kimenjek. De nagyon felizgatott a látvány, ezért semmit nem tudtam mondani. Csak néztünk egymásra. Néztem a kezét, ahogy épp kihúzza a tangájából, és rámosolyogtam. Majd becsuktam az ajtót és elindultam felé.
Nagyon zavarban volt, de ahogy odaértem megérintettem a vállát és a fülébe súgtam, hogy nem kell szégyellnie magát. Simogatni kezdtem a vállát, és majd felállítottam a fotelből. Ahogy felállt, a nacija lecsusszant róla, és akkor már ő is elmosolyodott. Átöleltem, és mélyen a szemébe néztem. Majd csókolózni kezdtünk. Közben simogatni kezdtem a hátát, és a pólója alá nyúltam. Kikapcsoltam a melltartóját, de még nem vetettem le róla. Aztán a hajába túrtam. Olyan erotikusan csókolt, mint aki évek óta nem látott pasit. A kezeim a popsijára csusszantak. És megmarkoltam a popóját. Nagyon jó volt megérinteni a szép kerek popsiját. Miközben csókolóztunk, és simogattam lassan letoltam a tangáját, ami a bokájához csusszant, majd kilépett belőle. Ahogy megmarkoltam a fenekét, az ölembe ugrott, és a lábait átkulcsolta a derekamon, és szorított. Érezni akarta, hogy már kemény vagyok-e. Nem hiszem hogy csalódott, mert akkora már nagyon fel voltam izgulva.
Erika, viszket a lika részletei…