14-15 éves koromban megismerkedtem egy fiúval az interneten. Jóban voltam vele, de ritkán beszéltünk csak..tudtam, hogy tetszem neki, de én Őt sosem láttam. Akárhányszor beszéltem vele mindig fel voltam izgulva rettenetesen. Azóta eltelt 6 év, már 22 leszek lassan, de néha eszembe jut ez az idegen fiú, aki valamiért nagyon izgatja a fantáziám.
Egyik nap feküdtem az ágyamban alvásra készen és rám írt, hogy miújság..elkezdtünk beszélgetni és kért egy képet. Nem volt rajtam melltartó és egy kis pántnélküli felső volt rajtam, így a képen látszott a mellbimbóm is..
-Hmm, elég szexi képet sikerült csinálnod szépség..
-köszi, te is mutathatnál magadról végre egy képet.
Ahogy ezt leírtam elküldott egy képet ahol boxerben van , alatta a vastag farka és látszott a képen a jól kidolgozott izmos hasa is.
Egyből éreztem,hogy elkezdek lüktetni. Leírtam neki, hogy legszívesebben fölé másznék és a kezemmel simogatnám a farkát , aztán hozza dörzsölném a lábam, majd a puncimat. Amint láttam, hogy elolvasta egyből video chatre hívott. Úgy voltam vele , hogy miért ne..sosem csinaltam még ilyet, de hihetetlenül kívántam. A mikrofont nem kapcsolta be,így én sem..annyira titokzatos volt, annyira izgató.
Simogatta és húzogatta a farkát ..én közben lejjebb húztam a felsőm, hogy láthassa a melleim. A szájába harapott és egyre erősebben izgatta magát..
Leírta, hogy a melleim közé rakná a farkát és ott mozgatná aztán a számba rakná és ráhúzná a fejem..mondta, hogy szereti nézni amikor szopja egy lány..és felizgatja ha erőszakosabban bánik vele. Közben elővette a nagy farkát, én egyből magamhoz nyúltam és közben néztem, ahogy simogatja azt a nagy faszt.
Elképzeltem , hogy teljesen rányomja a fejem , és a hajamba markol ..imádom ha csúnyán beszélnek velem szex közben és ezt is leírtam neki.
-Igen cicám? szeretnéd ha a puncikádban lenne a farkam? hm? előtte szopizz még egy kicsit…ahh igen ez nagyon jó -írta. Közben a farkán látszott hogy már nagyon kemény és csak verte, simogatta es fogdosta a gólyóit is.
Én levettem a bugyim és a kamerát a borotvált puncimhoz felé fordítottam, s elkezdtem magam izgatni. A csiklómat két ujjal simiztem..és közben elképzeltem, hogy az Ő nagy farka van ott.
Láttam közben a kamerán, hogy megfordul és maga elé tesz egy párnát és elkezdi dugni..Annyira szexi volt..bedugtam az egyik ujjam a puncimba majd a másikat is és elkezdtem magam ujjazni..barmikor eltudtam volna élvezni erre a látványra . A szájába harapott és verte a farkát miközben mozgott a párnán..Írta ,hogy képzeljem el, ahogy erőből bassza a puncim, és , hogy őt nem érdekli ha fáj..
-..az én kis ribancom vagy igaz?
-igen..feleltem
-fordulj meg, látni akarom a popsid is..
megfordultam, fogtam a vibrátorom és feldugtam magamnak hátulról , úgy hogy jól lássa a kamerán és elkezdtem simogatni a csiklóm.
kis idő után magam elé tettem a kamerát és néztem és dugtam magam…
-érezni akarlak magamban, érezni a farkadat ..a számban , a puncimban és mindenhol..
elképzeltem ahogy a nyelvével kutat a forró nedves puncimban..nagyon nagyon közel voltam az orgazmushoz, és ahogy láttam Ő is..
-menjünk el egyszerre kicsim, gyere..érezd magadban a farkam..ohh ..érezd ahogy tövig belenyomom a kis puncidba és csak kúrlak..
már nagyon gyorsan mozgattam magamban a vibrátort..mozogtam mintha tényleg itt lenne …de jó lenne! Benyálaztam az ujjam és úgy simogattam a csiklom tovabb. Nem kellett már sok és akkor láttam, hogy megfeszül a teste és nyílik a szája..nagyon sok jött ki a farkából és rákente a hasára…
Én is elmentem..beleremegett az egész testem és csak folyt ki belőlem a nedvem.
Megköszöntük egymásnak az élményt és kiléptünk a beszélgetésből .:)
Címke: tini
Átverésből dugás
Ildi átveri a lányát amiből az sül ki hogy Mesit megdugják mindkét lyukába és egy édes hármasba csöppen
Mesi már 16 éves ildi eldöntötte hogy most már jöjjön aminek jönnie kell.Ildi megismerkedett egy nőgyógyásszal és vele tervezte meg. Először ildi mesi minden bugyijába viszketőport szórt .Ez meg tette a hatását Mesi egyre többször kezdte ott vakarni míg oda ment Ildihez hogy baj van.Ildi elvitte a nődoki barátjához Tamáshoz.Bejelentkeztek a rendelőbe.Majd behívták mesit ildi is ment vele .
Tamás először elbeszélgetett vele:
Hány éves vagy?-kérdezte tamás
16-felete mesi
Rendszeres a menstruációd?
igen
szűz vagy?
igen
ekkor ildi ránézet tamásra tamásra meg vissza mesi nem is értete mi van
tamás megkérdezte még hogy dugot e fel valamit magának a fenekébe
mesi azt válaszolta igen
utána azt kérdezte hogy anyukád e a legszebb nő?
mesi habozva de igent mondott
Utána levetkőzőtt teljesen meztelenre és felfeküdt a vizsgáló asztalra
tamás mondta neki forduljon meg és pucsicson be tamás adott neki egy lázmérőtt a szájába és egyet bedugott a fenekébe .
majd mikor jelzett kivette és láttam hogy ami a fnekébe volt szaros lett . erre mondta ide kelleni fog egy beőntés de mesi legnagyobb bajára csak régi fajta készlet volt .Mesi ugyan úgy maradt tamás hozott egy tasak vizet es a beőntő készletet .a készlet olyan volt hogy a cső végén volt egy felfújható rész ami megakadályozza hogy ki csússzon .tamás bedugta neki majd felfujta mesi ettől fájdalmasan nyöszörögni kezdett majd tamás elkezdte engedni a vizet.mikor kész volt mondta tamás mennyen be a wcbe de csak akkor vécézhet ha az anya megengedi.Mesi az anyára nézet és mondta elcsukló hangon anya vécézhetek?
Ildi kicsit késleltetve de mondta hogy igen.ekkor mint egy vulkán tört ki minden mesiből tamás és az anya láttára .ezután mesit vissza ülteték a székbe .Tamás először kívülről vizsgálta meg a puniját .utána megszólalt hogy baj van .Belső fertőzés és csak egyféleképpen lehet gyógyítani .Mesi mindegy hogy hogy csak most azonnal mert nagyon viszket.Tamás újra ildire nézet ildi bólintott. Majd egy szemfedőt rakott mesi szemére mesi semmit se látott csak mély sóhajokat hallott mint kiderült ildi leszopta tamást .majd valaki oda hajolt és elkezdte nyalni ildi égő punciját ő erre:ne ez fáj inkább hagyjuk .az anya rászólt mesi nyugodj le majd valaki odalépett és elkezdett vele csókolózni .ettől ki ment a fejéből mi történik ott lent mikor abba hagyták a nyalást akkor kezdett valami feszítést a nunijánál egyből tudta mi a helyzet hogy tamás dugja és az annyával csókolózik .Majd mesi egy eszméletlen fájdalmat érzet .Átszakadt a szűz hártyája
Ildi ekkor levedte a szemkötőt és igy dugtak tovább a történetnek nincs vége folyt köv..
Bettinek hívták a lányt
Apám egyik ismerőse nagyon kedvelt minket, mindig hozott csokit, sütit, jáékokat a konzolhoz, akármit amire kinyitottuk a szánkat. Egyszer ott aludtam nála mert apám meccsen volt és úgyis egyedül lettem volna otthon este így hát gondolom átmegyek.
Bettinek hívták a lányt, alacsony, jó seggü, kozepes mellű, karcsú, 25 éves csaj volt nagyon piszkos gondolatokkal. Rólam csak annyit hogy 14 voltam (18 vagyok), magas, nem kövér gyerek, szemüveggel.
Apám elment meccsre. Tudtam hogy csak a reggeli vonattal jön úgyis. Ezért ráírtam Bettire hogy ott aludhatok-e, nem azért mert féltem, vagy unatkoztam volna mert vertem volna a faszomat egész este, hanem mert tudtam hogy kedvel és AKÁRMIT megtenne értem.
Át is mentem, puszi-puszi minden, amiből majdnem csókolózás lett.
Bementem, leültem, hozott inni, enni, filmet mindent, majd elment tusolni.
Gondolkoztam addig hogy, hogy tudnám legalább arra rávenni hogy leszopjon. Jön ki a fürdőböl, csak a derekán volt törölkoző, kiscit meglepődtem de tetszett. Majd megkérdezi hogy mit nézek a mellein. Mondom: mit néznék? Szép cicid van…,
Ohh igen? Fogadjunk hogy nem vagyok olyan tökös hogy idejössz és megfogod, 3-4mp-ig tétováztam, majd felálltam és elkezdtem gyúrni a mellét kőkemény volt, és kezdett ágaskodni a farkam, amiért melegítő volt rajtam gyorsan meglátta. Majd megmarkolta a gyolyóim, megmondom élveztem is egybe meg nem is. Na mivan felállt a farkad kisgyerek? Mondom: csodálkozol?
Lefektetett az ágra, mondta jogy maradjak ott, mire visszajött, egy fekete bugyi volt rajta, alig takarva a punciját. Közeledik hozzám,majd megkérdezte hogy elmondom-e valakinek. Mondom persze hogy nem, ilyet azért nem mondok el senkinek.
Akkor jó. Hátralökött, lehúzta a gatyám majd, elkezdte puszilgatni, simogatni a kö kemény farkam.
Szopta egy jó ideig amíg mondtam neki hogy elmegyek, akkor abbahagyta, megnyálazta az ujját, és ujjazta a seggét, 1-2 majd 3 ujjal, majd mondta hogy most én jövök. Megnyálaztam kicsit a lyukát, majd lassan elkezdtem betölni a farkam. Forro volt, de nagyon jó. Kicsit féltem nem-e elkapok valamit, mivel tudtam hogy kurva volt. De egy idő után nem is zavart, letérdelt kutyapózba, bepucsított majd egyre gyorsabban basztam a seggét, nagyon élvezte, majd amikor ott is a csúcsnál voltam, kihúztam a farkam, odafordítottam hozzám a fejét, rányomta a farkamra a fejét majd beleélveztem a szájába. Ugy nyelte mint a tejet.
Remélem tetszett, szívvel jelezzétek ha jó volt, tudom kicsit rövidre sikerült de remélem nem nagy gond 🙂
Ribanc osztálytársnőm
Szerda volt, nagyon unalmas és hosszú sulinap, meleg volt mint adög és ennek köszönhetően exem is elég szexi ruhát vett fel korához képest (16).
Megfogattam hogy többet rá sem nézek mivel már úgyis elég sok szarr csinált nekem. Ezen a napon nem bírtam ki hogy ne nézzem azt a jó kerek fenekét, amint ezt ő meglátta, elfordultam, de mindig olyan pózokban volt előttem mint pl. Pucsítás az előttem lévő előtt… guggolás, vagy csak éppen amikor a jóseggű csajok egymás seggét fogdosták hogy kié a legkeményebb. Amiért olyan kedvelt srác voltam a suliba enegem is bevettek a „szavazásba” ha nem látta senki, bementünk hátra a takarítószertárba és végig fogdostam mindnek a seggét nem is volt kétséges, exem feneke kemény és kerek volt.
Ezért őt „nyilvánítottam” nyertesnek. Ahogy mentek ki szépen a csajok, az exem ott maradt kicsit beszélgetni hogy vissza akar kapni stb. Stb. Mondom nem, elég volt belőled. Ekkor megfordult, bepucsított a farkamhoz majd lehúzta a leggings-jét (cicanadrág) akkor láttam hogy nem viccel és tényleg szeret még. Gondoltam magamban: ha magátol letolta a nadrágját a farmerom elé akkor lehet másra is rálehet venni. Mondom:oké még egyszer megpróbálhatjuk. De suli után beszéljük már meg oké? Adott egy puszit, majd tovább állt ő is.
Tanárnőm beavatott a családba
8. Osztályban voltam, Tina néni szép 37 éves nagymellű, kemény seggű szigorú tanárnénike volt. Akinek mindig is „aranyos” diák voltam
Egyik nap egy szexisebb ruhába jött iskolába ami fel is tűnt mivel nem az ő stílusa, mell kint, fenék látszódott, szóval nem az a tanár stílus. Amikor vele volt órám mindig állt a farkam, ő is tudta, haverok is tudták, szóval nem volt már titok. De nem is piszkáltak érte. Odahívtam magamhoz mivel egy elég nehéz német feladatot nem értettem, leguggolt mellém, mondta hogy mit kell csinálni, de a keze nem jó helyen volt, a combomon csúszott egyre fejjebb majd simogatta a farmeromon kersztül a farkam. Nem tudtam mit csináljak inkább nem mondtam semmit mivel élveztem is a dolgot. Megértettem a feladatot meg minden. 1-kor amikor végeztem, félre hívott hogy menjek már át hozzájuk, a barátnőm anyja volt úgyis szóval miért ne. Fura volt hogy este 7-re kellett mennem de nem volt baj ott laktam 2 saroknyira tőlük. Átdeszkáztam, kopogok, barátnőm ajtótnyit puszi-puszi, csók-csók. Bemegyek, szép lakásuk volt, de csak ketten éltek ott mivel az „apuka” lelépett 2 hét után és Tina néni egyedül nevelte fel a széparcú, jófenekű, visszahúzódó lányt. Leültem az asztalhoz, kaptam inni enni, minden, utánna hívott Tina néni hogy menjek már fel a padlásra mert van ott egy nagy váza amit nem bírnak ketten lehozni. Felmentem, hallom a kuncogást… nem birtam elkepzelni mi lehet az, aztán hallottam hogy milyen kemény volt a faszom meg minden. Gondoltam, jól van, csinálom amire megkértek azt kész. Levittem, lepihentem a kanapéra, majdnem elaludtam, mikor Tina néni megsimogatott ott… nem akarsz itt aludni? A szüleid úgyis nyaralni vannak nem? Mondom de, csak hol aludjak? Maj megoldjuk, mondta.
Elmentek a lányok tusolni, elsőnek Tina néni, utánna pedig Nina a barátnőm. Amíg Tina néni mosta a szép testét, addig mi csókolóztunk, fogdostam a fenekét Ninának, de nem zavarta. Ahogy leállt a tusoló abbahagytuk még mielőtt baj lenne. Jön ki, egy darab bugyiba se mellterto se semmi, el is néztem, hát csak a tnárnőm volt. Zavarok? Kérdeztem. Segy pöppet sem, mondta, már megszoktuk hogy meztelenül járkálunk itthon. Akkor beindult a fantáziám. Nina ment fürdeni, Tona néni addig lefeküdt mellém, kigombolt hálóinggel, nem tudtam mit mondjak… most szóljak neki vagy ne hogy látom a mellét? Nem szóltam, de láttam hogy végig a farkam stírölte. Nina kijön ugyanúgy csak ő rajta bugyi sem volt. Nagyon jól nézett ki meztelen. Kicsim elforduljak? Kérdeztem, nee , mondta. Láttam a punciját,mellét, fenekét mindent. Nagyon tetszett amit láttam fel is állt a farkam, ezt Tina néni gyorsan ki is szúrta, de nem mondott semmit csak megsimogatta a farmerom. Bementem fürdeni, nem bírtam másra gondolni csak rájuk hogy misket csinálhatnak egyedül… ahogy kiértem a fürdőböl, ott feküdtek mind ketten a kanapén. Csak bugyi, melltartó mindkettőn, énmeg póló, alsónadrágban. Nagyon izgató volt a két „modell” alkatú csaj. Kezdett is dudorodni a gatyám. Próbáltam takarni de nem ment. Tina néni megszólal. De rég dugtak már meg. Köpni nyelni nem bírtam, a barátnőm előtt mondta, ráadásul alsónemüben.
Feküdj ide közénk,mondta, nem ellenkeztem,odafeküdtem, elkezdtek simogatni mindketten. Mentek egyre lejjebb majd együtt megfogták a farkam. Izgató volt nagyon. Na nem mutatod meg a faszod? Kérdezték. Lehúztam a gatyám majd ott volt a farkam, adtak nekem egy puszit-csókot majd egymást is megcsókolták. Olyan merevedésem lett mint egy lónak. Kemény, egyenes faszom ott volt a két csaj közt akik csókolóznak. Tina néni oda térdelt elém,odahívta Ninát, és megmutatta hogy kell szopni. Kurva jó érzés volt jeleztem is nyögésekkel. Mikor már Tina úgy gondolta elég, átadta lányának a faszom a szájába vette, majd szopta mint egy kisangyal. Majd mondtam hogy el fogok élvezni. Kivette a szájából, Tina levette a melltartóját, két akkora csöcs tárult elém mint még soha, majd a nyálas faszomat beleverte a mellei közé ahonnan nyaldosták a spermát. Most Nina vetett le egy ruhadarabot de a bugyiját. Lefeküdt a kanpéra, széf tette lábát és ott volt a punci akinek a gazdája a barátnőm. Anyja elkedte szépen izgatni a szűz punciják majd nyaldosta egy kicsit, azt hittem a mennyországban vagyok. Verte a faszom közbe nyalta az anyja. Mint egy pornófilmben. Majd amikor abbahagyta Tina a nyalást. Én következdtem. Éresztem a fasz ízét még a puncijánál de egy pár nyalás után nem is volt vészes. Nagyon finom édes volt utánna. Majd elélvezett jó hangosan. Vonaglódva.
Kemény már a farkad? K3rdezte Tina. Mondom persze mert? Most minket seggbe fogsz baszni, méghozzá keményen. Benyálazták együtt a farkam majd amíg toltam a farkam Tina seggébe Nina nyalta. Nagyon jó volt. dugtam is rendesen majd a seggébe élveztem. Nina ki is szívta mind. Azt sem tudtam hol vagyok, pornófilmben vagy egy sima családnál. Leis szartam mert nem érdekelt. Azt áztán mire megint bevetésre kész voltam, Ninának is beraktam. Az anyja megnyaldosta elsőnek a segglyukát majd úgy rakktam bele. Szük feneke volt és fájt is neki. Kérdeztem hogy hagyjam e abba. Azt mondta nem mert amúgy jó érzés. Há jól van, dugtam és dugtam, belőle hamar kihúztam, megfordítottam majd az arcára élveztem. Elmentünk megint tusolni mindenki. Én a kanapén aludtam aminek punci és sperma szaga volt. A lányok pedig egymás mellett…
Első élmény a gólytáborban
Végre elérkezett a nap, amikor kicsit összerázódhat a mi kis friss osztályközösségünk, és végre esély van megismerni jobban egyik a másikát, ugyanis például én imádok ismerkedni.
Mindenki megérkezik a szállásra, gyorsan lepakoljuk a cuccainkat, és szokás szerint mindenki felfedező útra indul egyik a másik szobájába, amit úgyse fogunk sokat használni, mert úgyis egy helyre fogunk csoportosulni, és ott fogunk dumálni, sőt, még alvás se sok lesz.
Míg a többiek mondhatni már egy kupacba gyűltek, én még mindig egy már lassan egy hete kiszemelt lányon tartottam a szemem, ugyanis rettentően megtetszett mióta ebbe a suliba járunk, és mivel ritkán látom, néha a folyósón, egyre jobban érdekel. Igazából semmi érdekeset nem csináltam, csak leültem egy padra, telefonozgattam, félig pedig a lányon tartottam a szemem, mert ő is arrébb ácsorgott egy osztálytársnőjével. Úgy gondoltam, hogy ezt nem csinálhatom egész este, ezért inkább csatlakoztam a többi osztálytársamhoz, és ott dumálgattunk. Már el is kezdődtek az úgynevezett „klikkek” kialakulása.
Másnap közös tevékenységek és játékok kerültek megrendezésre, és az egészben az érdekes az volt, hogy nem csak mi közöttünk, osztály között, hanem az egész kilencedikesek között, hogy a többi osztályokkal is rázódjunk kicsit össze. Éppen egy kergetős játékban voltunk, ahol egy csipeszt kellett átadni egy olyan embernek, akin még nem volt csipesz, és elég hirtelen érve, rám is aggasztott valaki egy csipeszt, és azért hirtelen, mivelhogy a nagy lendülettől amit kaptam, estünk egyet. Azt veszem észre, hogy a már rég kiszemelt lány volt rajtam, eléggé elpirulva, és szégyenkezve:
– Jajj, ne haragudj. Jézusom, de hülye vagyok, igaz nem ütöttelek meg valahol? – kérdezte megszeppenve a lány
– Dehogyis, ne butáskodj, inkább én kéne aggódjak érted, hisz te vagy a lány, törékenyebb vagy, nekem kutya bajom! Te jól vagy, nem esett semmi bajod?
– Egy kicsit talán beütöttem a térdem. – mondta a lány kicsit remegő hangon.
– Gyere, beviszlek, megnézzük mi a gond. Mi is a neved egyébként?
– Petrának hívnak. Akkor én is megtudhatom a tied egyúttal?
– Én Robi vagyok. Na siessünk, mert kicsit vérzik is ahogy látom.
Amint segítettem Petrán, rögtön elkértem a telefonszámát, és felajánlottam neki egy esetleges későbbi találkozást az udvaron. Szerencsére beleegyezett, megbeszéltük az időpontot, este kilenckor találkozunk is a hátsó udvar bejáratánál.
Bevonultam a szobámba, és bejött Szabi, a szobatársam, akivel egyébként nagyon jó kis baráti kapcsolatom alakult ki. Próbált is dumálni velem, de mindvégig Petra járt az eszembe, és nem bírtam várni már az estét. Szerencsére már szürkület volt, 7 óra lehetett, megpróbáltam valamivel hamar elütni az időt, ami szerencsére sikerült is egy kis kártyajátékkal az osztálytársak közt.
Lehet túl gyorsan is telt az idő, ugyanis amint ránéztem a telefonomra, hogy mennyi az idő, alig volt már kilenc óráig, ezért gyorsan át is öltöztem valami frappánsabb öltözetbe, amivel még talán tetszhetek is Petrának, majd kisétáltam az udvarra. Láttam Petra is akkor érkezett pont, ezért ölelés, és mentünk is sétálni egyet. Szerencsére volt egy hosszú, kavicsos út még a bejárat előtt, ami jó pár száz métert húzódott, ezért ott végig tudtunk témázgatni, amikor egyszer csak jön Petrától az a kérdés, hogy voltam-e már lánnyal. Eléggé megszeppenve, de megkérdeztem, hogy milyen értelemben? Kapcsolat, vagy ágyban? Erre kiváncsian bólogatott hogy persze hogy ágyban… Amire azt válaszoltam, hogy komolyabb szituációkban még nem. Fel is keltettem az érdeklődését azzal, hogy „komolyabb szituóciókban még nem”. Meg is kérdezte, hogy akkor mégis mi történt az ágyban? És igazából tényleg semmi durvább nem történt, csak egy nagyon régi, gyerekkori barátnőmmel fedezgettünk fel egymás testét még körülbelül hatodikban, egymásnak nyomtuk meg játszadoztunk egymás nemi szervével, meg hozzá dörzsöltem a farkam a kis puncijához, de ennyi. Ezt el is meséltem neki, amire láttam, hogy eléggé beindult, és hirtelen jött is a kérdés Petrától, hogy mi lenne, ha mi is kipróbálnánk ezt? Nagyon meglepően ért a kérdés, minden eddigi beszélgetésünket elfelejtetve rögtön meg is kérdeztem tőle, hogy ő vele mégis mi a helyzet? Ő volt-e már ágyban? Mire azt mondta, hogy még nem, de már nagyon régóta tervez, csak soha nem volt kivel, és igazából most se tudja hogy miért akarja, de valamiért nagyon kívánja. Erre megcsókol. Rögtön válaszoltam neki, és visszacsókoltam, de pár másodpercig tartott csak, mert megfogta a kezem, és akkora mozdulattal elkezdett húzni vissza szobák felé, hogy szó szerint majdnem orra estem. A nadrágomban már akkor fel voltam állva, de még azért volt hova, nem voltam teljesen kemény még. Elérkeztünk a szobákhoz, mire bevisz az ő szobájába. Azt mondta, mindenki lent van és vacsorázik, 2 órán át biztos hogy miénk a szoba, mert még azt mondták hogy kitalálnak valamit vacsora után. Erre leültem egy elég tágas székbe, és kíváncsian vártam Petrát, hogy mégis mire készül, mert láttam, hogy valamit nagyon tesz-vesz szó nélkül, de nem nagyon láttam mit, mindenféle női cuccokat ott rakosgatott. Egy farmer shortban volt, ami jól feszült rajta, és megadta a formáját a hátsójának, jó kis telt combjai pedig kitöltötték a nadrágot, előlről pedig látszott, hogy bevág neki picit. Fölül egy rózsaszín crop top volt, ami enyhén dekoltált volt, ezért kicsit ki is domborodtak a mellei. Egyszer csak közeledni kezd, és jó nagy lendülettem az ölembe ül. Hát mindenre számítottam, csak erre nem, ezért nem készültem, és egyenesen az álló farkamra ült rá, amit biztos meg is érzett, mert elkezdett mozogni rajta. Fel-le, előre-hátra mozgott, de csak szépen gyöngéden. Egyszerűen nem bírtam elképezlni, hogy ez történik, de kénytelen voltam.
– Na mi van? Jól esik? – kérdeztem kicsit perverzen
– Nagyon jó dörzsölni magam a kemény farkadhoz Robi.
– Máskor is szoktad ezt csinálni? Jól mozogsz rajtam.
– Néha otthol a takarómat meglovaglom, igazi alanyom nem volt még eddig.
Amit nem is értettem, mert gyönyörű lány volt. 165 cm magas, sötét barna szem, hosszú, derékig érő barna haj, és kellően formás fenék. A mellein látszódtak, hogy még fejlődésben vannak, de én valamiért az a típus vagyok, akit nem feltétlen egy mell tud kiábrándítani, de egyébként is, volt mit fogdosni rajta, tehát panaszra nem volt ok. Miközben csókolgatott, éreztem a jó erős és illatos parfümjét, jött hogy egyből a picsájába érezzem a farkam.
Petra azzal az ötlettel jött, hogy mi lenne, ha folytatánk ezt, viszont ruhák nélkül? Várakozás nélkül igent mondtam, és rohamos vetkőzésnek indultunk. Az ágyba folytattuk ezt az egészet, ahol már teljesen álló farokkal lökött le az ágyra, és rá ült a duzzadt farkamra, amin elkezdte húzogatni magát, és izgatta a punciját. Meglepően ért, hogy le volt neki borotválva, viszont ilyet nem kérdeztem, hogy miért, inkább a gyönyörben élvezkedtem.
– Biztos nem voltál még senkivel? Remélem nem hazudsz, mert nagyon jól tudod kezelni a farkamat a punciddal. Egyszerűen imádlak.
– Mondom Robi, még senkivel. Eltanultam innen-onnan. Szűz vagyok még.
Tekintve, hogy mindketten szüzek voltunk még, eléggé nehezen vettük rá magunkat a szexre, de olyan szinten felvoltunk mindketten izgulva egymásra, hogy nem bírtuk ki, ezért Petra fogta magát, és belém ült. Nem teljesen, először csak a makkomat húzogatta a kis vágásán, majd néha be a lyukba. Ezzel nagyon tudta húzni az agyamat, akkora még talán soha nem volt a faszom, de ő még mindig csak a makkomat tette a lyukába és ott mozgott rajta, de aztán egyre mélyebben, és mélyebben, míg végül mind a 16 centimre rá ült. Szerintem jobban bármi másra, mint ezekre az érzésekre, és erre a pillanatra nem vártam a 15 évem alatt. Egyszerűen fenomenális volt látni nagyjából azt, amit amatőrebb pornófilmekben, Petra meg maga volt a gyönyör. Ez az egész úgy történt, hogy én feküdtem, Petra pedig lovagló pózban rajtam, aztán felültem, de mindezt úgy, hogy Petra mindvégig bennem volt, így ahogy felültem, még mélyebbre került, és körkörösen elkezdett mozogni a faszomon, nem ugrált fel-le. Említette, hogy ha nem bírom tovább, nyugodtan élvezzek belé. Eleget téve Petra mondásának, hatalmas nyögésekkel pumpáltam tele a punciját Petrának úgy, miközbe rajtam ült, és felrobbant akkor az agyam, amilyen nagy szintű vágy keletkezett akkor bennem Petra iránt. Kurva jó érzés volt végre nem papirzsepibe élvezni, hanem egy jó nedves, és meleg punciba. Míg pumpáltam a gecimet Petrába, mondta, hogy érzi ahogy lüktetek benne, és hogy neki is jön az orgazmus, ezért nem álltam le, így szinte egyszerre élveztünk el és mint a tüzijáték, úgy csattogott a farkam a picsájába, hogy hatalmasat élvezzem. Szerencsére meg is történt. A végén mindketten egy hatalmasat sóhajtottunk, és lemásztunk egymásról.
Mindketten felöltöztünk, és kibaszott jó volt szüzen belépni a szobába, majd megbaszva egy 15 éves bomba lányt kilépni onnan.
Felejthetetlen élmény volt, másnap pedig nyugodjatok meg, történtek még dolgok…
Hetero tini szex
Egyik nap, felmentem Zsanihoz. Egyedül lakott szerencsémre. Amikor felmentem hozzá, ( pedig szóltam) egy pólóban volt. Esős idő hozta a hideg szelet. Zsanin látszott hogy nem volt rajta semmi.
Bementem a lakásba, és megéreztem Zsani jellegzetes Alma Fahéj illatát, ami felkorbácsolta a hormonjaimat.
Leültünk egy kanapéra. Hosszú volt az út. Messze lakom tőle. Szükséglet. Kérdeztem hol a WC, majd kimentem. Miután végeztem, kicsit kivertem miközben Zsaniról képzelegtem.
Kimentem, majd halk édes nyögés hallottam. Bementem a nappaliba, majd észrevettem, hogy Zsanim masztizik. Fel is állt tőle a cerkám. Melle kidomborodott, meztelen puncija tocsogott a nedvtől. Nagy szemekkel néztem, majd a nadrágomba nyúltam és húzogatta a farkamon a bőrt rajta.
Zsani már a csúcson járt, én odarohantam, felkaptam és pusziltam ahol csak tudtam. Megcsókoltam a száján. Éreztem.édes kis nyelve nyalja a szám. Nem látszott meglepettnek. Fogtam és az ágyra raktam. Levettem a toppját, és szájától puha nyakán át egészen melléig csak csókoltam. Éreztem forró bőre égette a szám. Mellét csókoltam, faltam.
Elértem a puncijáig. Először a combja belső részét csókoltam. Belenyaltam kicsi pinájába, majd teljesen beledugtam a nyelvem. Zsani elélvezett.
Megfogta a vállam és feljebb húzott. Magába igazitotta a farkam. Diktálta az erős tempót. Ez ment egy odáig.
Mikor végeztünk felálltam és elmentem inni. Elértem a kanapéig. Ott meglökött és leültem. Beleült a faszomba, és lovagolt. Én himbálózó melleit masszíroztam.
Sokáig csak szexeltünk es szexeltünk. Azóta együtt lakunk 🙂