Dugás a sógornőmmel

Párommal akit nevezünk Rékának már 4 éve vagyunk együtt és két éve együtt is lakunk! Szép boldog párként éltük a hétköznapjainkat.Van kétt bátyja és egy nővére,aki eléggé felkeltette a figyelmemet,számomra nagyon jó teste van,kicsit molett de nem kövér,nagy cicik,nagyobb fenék.
Neki is volt családja,férje aki külföldön dolgozott,és egy kislánya aki most kezdte az iskolát.Családi összejöveteleken mindig bátran jelentette ki,hogy huga párjai közül engem szeretett a legjobban,nagyon jó kapcsolatom volt vele.Mindig probáltam közeledni hátha jelt ad,persze csak óvatosan nehogy valaki észre vegye,vagy ha ő nem úgy gondolná ahogy én akkor ne legyen baj!

Mikor köszönésnél megöleltük egymás mindig probáltam a derekánál lejjebb megölelni de nem adot semmi pozitiv visszajelzést,vagy csak nem mert. Mig egyszercsak barátnőm megkért,hogy ugorjak át a nővéréhez akit nevezünk Zitának és hozzam el az otthagyot pulcsiját.Egyből kaptam az alkalmon és rávágtam,hogy szivesen elmegyek érte,tudtam,hogy a férje külföldön van a lánya iskolában szóval egyedül lesz otthon,most vagy soha!

Bekopogok az ajtón és ő nagy mosolyal ki is nyitja már vártalak,mondták,hogy jössz két puszi és egy ölelés útán ahol az első jelt adtam neki félig a formás fenekét és derekát fogtam meg de ő csak rám nézet és mosolygot,gyere be kérsz egy kávét? Igen köszönöm. Miközben készitette nekem a kávét alaposan szemügyre vettem,polot viselt amiben jól látszottak a nagy mellei,és az is látszodott,hogy nincsen rajta melltartó alul is testhez simuló melegitő nadrágot viselt. Addig addig néztem szép formás fenekét,hogy észre se vettem,hogy hátranéz,hogy megkérdezze mennyi cukrot kérek bele,és tette hozzá,hogy miért nézem ennyire a fenekét? Elszégyelve kértem bocsánatot és probáltam kimagyarázni,hogy nem is a fenekét néztem,mire közbeszólt,őt nem zavarja és ő is szemügyre vettem már a formás hátsomat! Feláltam és közelebb mentem az ablakhoz,hogy elszivhassak egy cigit,és közben beszgetünk,mindent megosztottunk egymással nem voltunk szégyenlősek egymás elött.Szomorúan mesélte,hogy már egy hónapja kint van a férje és nagyon hiányzik neki a szex. Kicsit elkalandoztam és azt kezdtem el észre venni,hogy a nemiszervem kezd ágaskodni, gondolkodtam,hogy mit csináljak nehogy meglássa de már késő volt,és meg is jegyezte,hogy ő testétől kelt életre vagy csak ritkán kapom meg a húgát? Is-is volt a válaszom. De ő csak pakolászot hajolgatott,és én nagyon megkivántam és az egyik lehajolásnál odatolta a fenekét a farkamhoz,és nembirtam tovább,csipöjét megfogtam és szorosan magamhoz húztam,ő felegyenesedett átkarolva a nyakamat.

Közben simogattam a hasát útána a két mellét amik óriásiak voltak,tetszenek igaz? Kérdezte mire igen nagyon is eltudnák velük játszani. Velem szembefordult és megcsókolt,szája pihe-puha és nagyon jól csókolt,kezével lenyúlt és megfogta a már majdnem teljességében álló farkamat. Húúúú jó nagy szerszámmal áldott meg az isten,és ez még egy kicsit nagyobb is lesz ha játszol vele,majd letolta a nadrágomat,és verni kezde hatalmass farkam és közben csodálkozóan mondta,hogy ez kb 10cm-rel nagyobb mint a férjéé és ekkorát csak pornó filmben látott,hát ez azért mégis csak 24cm válaszoltam.Térdre ereszkedet,és szép lassan huzogatni kezdte fel le két kézel,és közölte,hogy az egészett nem fogja tudni bekapni,majd szép lassan elkezdte a kupakot szopni mintha nyaloka lett volna,egyre nagyobb részt vett a szájába.

Úgy kezdett szopni mintha pornós lenni,és jó három negyedéig mindig bekapta. Fejét megfogva mindig egy kicsit jobban rá toltam,de Kb:20cm-nél nem birt többet bekapni, mielött elmentem volna felálitottam és ő is meztelenre vetközött,felültettem az asztalra hátradölt és nyalni kezdtem,szép csupaszra nyírt pináját.Hangos lihegéssel,halk sikoltozással jelezte,hogy nagyon jól csinálom,mielött elélvezett volna két kezével megfogta a fejemet és belenyomta a puncijába,hangos sikoltozás közben elélvezett! Nagyon jó volt hallani,hogy ennyire élvezte.Felált megfordult és kérte,hogy dugjam meg ahogy csak tudom,de óvatosan kezdjem hatalmas méretem miatt.Pinájához raktam szét duranásban levő farkamat és csak a kuppakot nyomtam be-ki,aztán minden nyomásnál egyre jobban haladtam befele és jártam a pinájában,amit ő hangos sikoltozással nyilvánitott ki.

És egyre gyorsabban,erősebben kezdtem el dugni hol a csipöjét hol a melleit markolásztam,és ő de jó a nagy farkad ez az,kefféljél meg mint még soha senkit,szavakkal adta a tudtomra,hogy nagyon élvezi.

Hallotam,hogy közel jár az élvezéshez,és én se birtam már sokáig,nemtörödve semmivel hatalmasat élvezdtem belé,ő meg teli torkából sikitozott. Végén megnyugtatott,hogy fogamzásgátlot szed ezért engedte,hogy bele élvezhesek. Megbeszéltük,hogy nem mondjuk el senkinek,de ezt megtehetnénk sűrűbben is azóta 1-2 hettente mindig összejövünk egy hatalmas dugásra.És már seggbe is kiprobáltuk,nagyon szeretünk egymással szexelni,mindig szakitunk egymásra egykis kobor időt!
Hihetetlen,de igaz!!!

Az életem legdurvább szex kalandja

Sziasztok! Egy csendes, visszafogott 18 éves lány vagyok. Nincsenek túl nagy melleim, épp hogy csak akkorák, hogy a pasik nyál csorgatva fantáziáljanak róla recskázás közben.

Már 6 éves korom óta tornázok és 3 évesen kezdtem el az úszást, így igencsak jó alakom van. Több modellmagazin is megkeresett (Forbes, HVG stb.), hogy pár vakuvillanásig az övéik legyek. Amit most leírok, az életem legdurvább szex kalandja volt, ami szüzességem elvesztése előtt megtörtént velem. A neveket megváltoztattam, de a szereplők és a helyszín ugyanazok maradtak.Egy fárasztó őszi nap volt, úszóedzésről jöttem haza és még éreztem hosszú, derékig érő hajamon az edzés után rákent sampon émelyítően édes illatát.

Talán ezt szerettem legjobban az úszóórákban, a zuhanyzást, amikor több hasonló jó testű lánnyal nevetgélünk a gőztől fülledt zuhanykabinokban, és lopva oda-oda pillantunk egymás „csúnyájára”. Igen, mindig is a fiúkat szerettem, de a női test tökéletesen gömbölyded formái, főleg ha kövér vízcseppek gördülnek végig rajta, mindig lázba tudtak hozni. Fel is léptem erre az erotikus írásoktól hemzsegő oldalra és rávetettem magam a legperverzebb sztorikra. Igen, csendes és visszafogott vagyok, de nem egy nyári délutánon, amikor ennyi tökéletes meztelen testet láttam, és a nyári napfény meleg sugarai lágyan simogatják fedetlen vállaimat. Átfutottam egy sztorit, amelyben három pasi tumkolt meg egy kiéhezett kis ribancot vastag dorongjukkal, majd fehér spermazuhatagot engedtek rá. Aztán egy egy srác maszturbálását, aki a tanteremben könnyített magán, de a tanárnő rajtakapta és vad cidázás lett a vége. Ahogy olvastam a történeteket, úgy lettem egyre nedvesebb és nedvesebb, szinte láttam, ahogy a puncimból kigördülő cseppek átitatják a kék tangámat. Nem bírtam tovább, megmarkoltam a mellem és keményen gyúrni kezdtem. A kéjes érzés folyamatosan fokozódott bennem, többet akartam. Ujjaim közé csíptem a bimbóm, mire mintha egy villanypásztorral basztak volna meg. Hatalmasat nyögtem, és lihegve újra meg újra megismételtem a mozdulatot. A kéjhullámok végigsöpörtek a testemen és egyre hangosabban ziháltam. Totál kész voltam, egy pasival sem éreztem még ilyet. Úgy látszik, az egyetlen, aki ki tud elégíteni, az én magam vagyok. Benyúltam a szoknyám alá, és hálát adtam, hogy nem húztam fel bugyit ma, így egyből puncimhoz érhettem, nem kellett a fehérneművel vackolnom. Tökéletesen borotvált puncim megborzongott ujjaim érintésétől, és én rendületlenül ujjazni kezdtem kéjnedvtől tocsogó vaginámat, mely bár színültig volt az élvezet által kiváltott kéj miatt termelődött negédes folyadékkal, most engedelmesen megnyílt ujjaim dárdaszerű döfésének, és engedte, hogy azok elmerüljenek benne, engedte, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre döfődjenek pulzáló nemi szervem szűk barlangjába, mely minden pillanatban összerándult és elernyedt, mint egy önálló entitás, amely csak azért létezik, hogy orgazmusokkal lássa el az éltető gazdatestet, engem. Gyorsítottam a tempón és elsültem. Kész voltam. Lihegve, csorgó nyállal terültem el a billentyűzeten és élveztem az orgazmus utolsó hullámlöketeit. Ekkor csörgött a telefonom. Összerándultam a hirtelen zajtól, majd rápillantottam és elborzadtam.

Az a kis sunyi kockagyík volt az osztályból. Gergő vagy, hogy hívják. Honnan tudja a számom?! De mivel ki voltam elégülve, annyira jó kedvem volt, hogy felvettem.-Igen? – szóltam bele az orgazmustól elgyengült hangon.- Láttalak – jött a lihegő válasz. A kis hülye biztos recskázik. -Hogy? – ijedtem meg és az ablakra pillantottam, amit direkt behúztam, hogy ne lásson be senki, mivel így télen hamar sötétedik, és ha bent ég a lámpa, könnyen beláthatnak az utcáról. Kizárt, hogy az ablakon keresztül látott. – A kamerán – jött az egyre gyorsuló levegővétellel járó válasz. Közel járt már ő is. – Bekameráztam a szobád, amikor nem voltál otthon. Állati szexi vagy. – Te beteg vagy – döbbentem le, de valahol mélyen izgatónak találtam, hogy egy férfi engem kukkolva játszik a farkával. Szeretem a rosszfiúkat. Aztán támadt egy ötletem.- És csak látni akarsz? – kacérkodtam vele, mire megszűnt a nyögés vonal túlsó felén. Ahogy vártam.- Tessék? – jött a hitetlenkedő válasz. – Gyere át és úgy megdughatsz, mint a pneumatikus fogantyúkar a szelepét. – és lecsaptam a telefont, hogy ne tudjon semmit se mondani. Reméltem sikerült eltalálnom a sci-fi szakzsargont és ez is eléggé lázba hozta. Mindenesetre újra magamra kaptam a kék tangámat és a többi ruhadarabot, hogy ne hogy azt higgye, hogy könnyű dolga lesz, hogy olyan prűd vagyok. Nem is telt bele fél perc, már az ablakon kopogtatott.

Olyan romantikus…Felhúztam a rolót és a beáramló tavaszi fényt kezem szem előtt tartásával kiszűrve kitártam előtte az ablakot, mire frissen nyíló virágillattal körülvéve beesett Gyuri az ablakon. Olyan volt, mint egy hérosz az Olymposról, teste Adoniszé, farka egy kentauré. Az igazat megvallva, azóta meg akartam baszatni magam vele, mióta a szomszédba költöztek, csak sose értetem semmit a kokca és gyík beszédéből, de most, hogy túlléptünk a szavak félreérthetőségének földöntúli használatán és kapcsolatunkat a testiség magaslatába emeltük, már nem volt szükségünk a verbális kommunikációra, átadhattuk magunkat egymás vágyainak. Egyből az ágyra lökött, és ha lett volna rajtam ruha, azt biztos egy mozdulattal letépte volna. Puncimnak nyomta hatalmas farkát, biztos megvolt 25-27 inch és először lassú, majd folyamatosan gyorsuló csípőmozdulatokkal simogatóan mozogni kezdett a puncim vágatában. Egyből felnyögtem, ahogy makkja végigszántotta khlitorisomon, de abban a pillanatban be is tapasztotta szám nyálkás ficánkoló nyelvével, amit lenyomott torkomon. Ezután megragadta melleimet, és mint pék az előkészített tésztát gyúrni, gyűrni, morzsolni, csavarni, tekerni, átbucskáztatni kezdte én pedig a fellegekben éreztem magam, és éreztem, hogy az orgazmus hullámai újra végigsöpörnek rajtam. Aztán éreztem, hogy ő is rángódik, farka megfeszül és a drága fehér nedvét a hasamra élvezi. Pihegve ott feküdtünk egymáson és csókolgattuk egymást, mert az utójáték jót tesz a bőrnek. Ekkor történt a katasztrófa. Egy normális pár attól tart, hogy a szüleik meghallják a vad szeretkezést, és az apa sörétespuskával tolja seggbe a hívatlan spermadonort, úgy hogy utána már nem nagyon kell a tökeit vakarnia. Na, itt most nem ez volt. Vagyis majdnem.

Gézának ugyanis volt egy barátja. De nem is akármilyen. Ha idáig azt hittem Gábor a furcsa, most megtudtam, hogy barátja, Roger az. Roger ugyanis egy ufó volt. Legalábbis nekem ezt mondták. És tényleg éreztem is testén és spermájának ízén, hogy valamiért más. Eddig ott állt az ablakban, az ablakban az őszi nap utolsó sugaraiban, de ahogy elélveztünk, aktivizálta magát. Gyula leszállt rólam és Rogerrel lefogták a végtagjaim és az ágyhoz kötötték őket. Ezután a szememet is bekötötték.Ezután csak éreztem a dolgokat. Még érteni se értettem, hogy mit beszéltek, valami idegen nyelvet használtak, klingonit, na’vit vagy németet. Nem tudom pontosan. De hirtelen éreztem, hogy valamelyikük alám mászik és méretes falloszát a hátsó nyílásom szűk átmérőjébe süllyeszti. Aztán éreztem, hogy a puncim is megtelik fasszal. Csodállatos érzés volt. Majd szétfeszített, de kéjhullámok elképesztő gyors tempóban söpörtek végig rajtam és végre megtapasztalhattam ennek az oldalnak a sztorijaiban oly sokszor előforduló misztikus dolgot; a multiorgazmust. Olyan érzés ez, mint mikor jön a sima orgazmus, egyre gyorsabban kapkodod a levegőt, a nemi szerved megfeszül, de a kellemes megfeszülés, kéjes mámorba áll be, aztán érzed, hogy valami kitör mélyen belülről, egy fergeteges érzés, amely elbódítja az agyat. Csak élvezed és élvezed, ahogy megfeszülsz és az orgazmus végigsöpör rajtad, de mikor csitulni kezd, hirtelen megint a durranás előtt vagy és újra átéled ezt a csodás érzést.

Újra meg újra. Ez történt velem is. Sikoltoztam, rázkódtam, ide-oda hánykolódtam az alattam lévő férfi testen.Aztán kezek ragadtak meg, kicsit nyálkásak, kettő a lábaimat feszítette szét még jobban, kettő a melleimet gyúrta, egy a hasamon cikázott végig, megint egy pedig a füleimet izgatta. Aztán egy farok került a számba, amit engedelmesen szopni kezdtem és olyan jó voltam, hogy pillanatokon belül teleáradt a szám forró fehér maggal. Ez történt lent is, a kétfarok megfeszült és tüzetesen lőni kezdte sűrű tartalmát a szűk kis puncimba. Fergeteges, amikor belém élveznek. Ezután a fiúk levették a szemkendőket és a bilincseket és együtt aludtunk mind a hárman az ágyban. Igen, nyugodtan mondhatom, hogy ez volt életem legdurvább szexkalandja.

Szex Balaton Sound belépőért

A Balaton Sound -on buliztak az unoka bátyamék. Mi Széplakon voltunk a nyaralóban.
Mivel Zamárdi nagyon közel volt, így hozzánk jöttek aludni.
Akkor még csak 25 voltam, és nagyon érdekelt a szex, meg kellett nekem is egy belépő.
De jöttek a haverok meg az unokabátyám (Csaba, aki 19 éves volt). El kellet osztanunk a nyaraló 3 szobáját.
A nagymamám egyedül, a nővérem Kriszta 2 haverjával, én Csabával aludtam.
Mire mindenki letusolt este lett. A nagymamám takarodót rendelt, így mindenki ment aludni.
A kanapén aludtam. Csaba először úgy tett, mintha nem is velem aludna egy ágyban, így a fal felé fordult. Én meg a másik irányba.
Már majdnem elaludtam, amikor valami zajt hallottam.
– Mi volt ez? -Kérdeztem Csabitól.
Válasz helyett csak magához húzott. Átkarolta a derekamat, és így próbált tovább aludni. Biztonságban éreztem magam, mivel két kifliként aludtunk el.
Hajnali 2-kor arra keltem, hogy Csaba farka nyomja a popsim. Megfordultam és a szemébe néztem. Láttam a huncut csillogást a szemében, így megmarkoltam a farkát, és lehúztam róla a boxert. Először szép finoman szoptam, majd mikor már majdnem beleélvezett a számba elkezdtem nyálasan szopni.
Beleélvezett a számba, ami nem ért meglepetésként, így minden cseppjét lenyeltem.
Folytattam tovább a szopást, már kemény volt újra a fasza, amikor nyúlt a hálóingem végéhez, hogy kibújtasson belőle. Le vettem, amikor meglátta melleimet, rögtön elkezdte markolászni.
Már igazította a farkát a pinámhoz, amikor megszólaltam.
– Bassz meg, kell a sound belépő !
– Akkor megbasszalak? -kérdezte. Látszott rajta, hogy van pénze.
– Még szép, ha már keményre szoptalak – mondtam.
– Okés -mondta, majd megcsókolt.
Óvatosan visszacsókoltam, majd hirtelen fájt, ahogy a farka belém hatol. 18 centi volt neki, így kitöltötte a picsámat.
Éreztem volna, ahogy a szűzhártya átszakadt, ha nem mentek volna már át raktam. Nagyon fájt, de a belépőért mindent, ezért megcsókoltam újra, hogy el ne ordítsam magam.
Először lassan, majd egyre gyorsabban baszott. Már majdnem elment, amikor halk sikkantás kíséretében élveztem el.
Ő is elment még egyszer, majd úgy döntöttünk, hogy ideje abbahagyni, mert még felébred a nővérem vagy a nagymamám.
Átöleltem széles vállát, majd elaludtam.
Másnap reggel már indultak is haza Pestre, így csak reggelinél találkoztunk a nap során. Egy sziával elköszöntünk, mintha mi sem történt volna.

Swinger party

Az álarcosbálban sétáltam. Letolt gatyáját észrevéve mögéjük lopakodtam és széthúzva a farát a nyelvemet beledugva nyaldosni kezdtem a lyukát. A nemes látva mit teszek kezével meg akart ütni, de én azt megfogva megállítottam.

Aztán mikor az ujjaimat toltam be neki, már a maradék ellenállása is abbamaradt. Heves zihálása felerősödött, ahogy a mozgása is, melyet a nő hangos nyögései kísértek. Mikor pedig felálltam és beillesztettem álló dákómat az arisztokrata a férfi egész testében megrázkódott. Ahogy elindultam benne, úgy ő is egyre veszettebbül mélyedt el a szajha seggében. Lökéseink folytán már mind hárman szorosan egymás mögött voltunk. A nemes a nő melleit markolászta, miközben a tarkóját forró csókokkal illettem. Kezemmel a mellénye alá nyúlva tapintottam ki szálkás alakját, miközben is a férfi nyögései elérték a tetőpontját.

Megrázkódva a gyönyörtől beleélvezett a szajha seggébe, én pedig letörölve a homlokomról az izzadtságot basztam meg tovább. Majd egészen a nemes hátára hajolva nyögtem fel, ahogy falloszomból távozik a sós nedv.

Aztán kihúzva felhúztam a nadrágot és elbúcsúztam tőlük. Fél szemmel még láttam, ahogy a szajha felöltözve visszament a sarokra, míg a férfi a fájó seggét fogva mosolyogva távozott. A város határát elérve kezdett besötétedni és egy ott lévő kocsmába tértem be. A csapost kifizetve foglaltam egy szobát, majd elmondtam neki, hogy amint végez, jöjjön fel még négy erős férfival hozzám. Belépve gyertyát gyújtottam és az ágy előtt leülve várakoztam.

Az ajtó kopogását hallva végigsimítottam a nadrágom elején lévő dudoron. Szavamra beléptek és megálltak előttem a csapos sötétszőke tincseit megigazítva bemutatta a város legjobb vadászait, majd várták az utasításaimat. Az asztalra lettem egy jókora zsáknyi arany pénzt és elmondtam, hogy dobják le a fegyvereiket és vetkőzzenek meztelenre. A férfiak szó nélkül megtették, eközben is néztem, ahogy egymásra sokatmondóan pillantanak.

Aztán eléjük térdelve kértem, hogy jöjjenek közelebb. Meglátva a lógó, petyhüdt farkukat, azon nyomban a számba vettem őket sorra. Amikor pedig bekaptam érezni kezdtem, ahogy elkezdenek duzzadni és keményedni. Mindegyiküket alaposan benyálazva adtam vissza, mikor pedig a végére értem, újabb kört tettem meg. Csak élvezet kedvéért és, hogy jó helyről figyeljem, ahogy a kezük és szájuk megindul a másikon. Miközben szoptam őket, simogatni, csókolózni kezdtek, mások még társuk dákóját is megfogva ismerkedtek. Látva, hogy már mindegyikük fallosza jó keményen ágaskodott visszaültem a helyemre és kértem, hogy feküdjenek le az ágyra.

Kéréseimet követve pedig beálltak a megfelelő pozícióba. A csapos feküdt az egyik oldalon, lábai között egy sötét hajú, borostás férfi nyelve és ujjai váltogatták egymás a lyukában. Míg a pultos szája a felette elhelyezkedő vörös testszőrzetű, zöld szemű társa segglyukára tapadt. A másik oldalon a két vadász egymáson feküdt, úgy, hogy fejüknél legyen a szerszámuk. A sötétbarna hajú, vastag karú férfi szájába engedve nyelte el falatot, ujjai barátja lyukában kalandoztak, melyet világosbarna hajú ismerőse is szintúgy tette. Majd a csapos farában bekerült egy fasz, lábait megfogva indult meg benne barátja, miközben a feje mellett térdelve a másik adta a falatot a szájába. Ujjai közé vette farkát és erősen mozgatni kezdte őket. A túloldalon a sötétbarna hajú négy kéz láb feküdt fel a lepedőre, míg társa beillesztve a dákóját, elkezdte keményen dugni.

A jeleneteket látva szívesen részt vettem volna benne, de inkább megtartva az inkognitómat, maradtam a helyemen. Újabb kérésemet hallva szétváltak és a vadászok egymás háta mögött elhelyezkedve kezdték a másik seggébe feldugni a farkukat. Majd mindegyikük meg téve megindultak egymás felé.

Az elsőnek a szerszámán még a második is besegített. Közben a csapos lehúzva a nadrágomat kezébe fogta a dákómat és szájába tolva, finoman szopni kezdte. Mikor meg elég nedvesnek találta velem háttal elhelyezkedett rajta és a kezemet testére téve adtam meg neki az ütemet. Bőre izzott a forróságtól, melyen még rásegítve az ujjai közé vette a sajátját és elkezdett rajta játszani. Dallamos nyögései becsatlakozva az ágyon lévőkhöz hevesebben kezdett rajtam mozogni. Aztán a markából kibuggyanó meleg spermája teljesen szétfolyt a padlón. A gyönyört sorra érték el a vadászok, akik elérve a kiteljesedést még ott maradva dőltek egymásra és erősen lihegtek a másik nyakába.

A csapos leszállt rólam, a férfiak szétváltak és kértem, hogy mindannyian feküdjenek le az ágyra vízszintesen. A fejükhöz állva pedig elkezdtem verni a szerszámomat, melyből kitörő fehér folyadékával mindegyiküket megkínáltam. Arcukra, szájukra, hajukra folyt le a spermám, melyet utána parancsoltam, hogy nyalják le a másikról. A végén a pénzt odaadva nekik, pucéran kezükben ruhájukkal és fegyverükkel távoztak. Közben is a csapostól kérve egy tiszta lepedőt, a mostani helyet, melyre mosolyogva bólintott felém. Felöltözve, visszatérve lecserélte és jó éjszakát kívánt nekem.

Levetkőztem és bebújva újra felidéztem magamban az ágyban történteket, melytől a farkamon lévő erek erősen megdagadtak. Ujjaim közé véve játszani kezdtem rajta, szeretőim testét magam mellé képzelve pedig hamar elértem a véget. Kezemről lenyalva a folyadékot, békésen fordultam a másik oldalamra és aludtam el. Másnap hamar felkeltem, felöltöztem és fizetés után távoztam a kocsmából. Nem éreztem még úgy, hogy készen állok visszatérni, így az erdőbe mentem.

Ahonnan kardcsapások hangját hallva követni kezdtem. Egy rövidre nyírt szőke hajú ifjú próbált fölül kerekedni kemény vívó tanárán. De bárhogy próbálkozott, mindig alulmaradt és ekkor támadt egy ötletem. Odamentem hozzájuk és kihívtam egy párbajra a tanárát, fogadva, ha legyőzöm, akkor a diákja keményen seggbe baszhatja. A férfi ezen csak jót nevetett és elfogadta a kihívást, mely nagyon gyorsan véget is ért. Szemével követve a pengéjének a földre esését, míg az enyém a nyakánál állt meg. Emlékeztetve a tétre dühösen egyik a fának dőlt és lehúzta nadrágját, melyet a fiú látva azon nyomban feltűzte a szerszámára. Közben kigomboltam az övét is, majd sima kerek fenekét meglátva erősen ütni kezdtem. Az érzéstől a tanítvány még erősebben hágta meg a férfit, aki felnyögve sóhajtozott. Az először fájdalmasnak vélt benyomás elmúlva ujjai közé véve a sajátját kezdte felvenni a tempót a partnerével. Aztán a diák hangos kiáltás közepette beleélvezett és kihátrálva a tanárából visszahúzta a nadrágját.

A vívómester kissé csalódottan tekintetett még álló farkára és ezért egy újabb fogadást javasolt nekem. Melynek még gyorsabban vége lett és már önkényesen feküdt hanyatt a földön, miközben a seggébe feldugtam neki a falloszomat. A tanítvány pedig látva mestere álló férfiasságát, a száját tapasztva rá elkezdte erősen szopni. Melynek hatására a férfi felnyögött és fiú ajka közül folyt ki a sós nedv. Az ifjú ezt eddig folytatva még jól nem lakott, majd nyelvévvel körbenyalta az egészet. Kihúzva a farkamat a vívómesternek ajánlottam fel, aki kicsi töprengés után végül elnyelte. Az ízére pedig rákapva szopta is kedvesen, míg társa a heréimet masszírozgatta. Elérve a csúcsot mindkettőjük szájában megfordult és spermától nedvesen mosolyodtak el.

Visszaöltöztek, majd folytatva tovább a gyakorlást indultam tovább, de még visszanézve láttam, ahogy az ifjú az én mozdulatomat használva lefegyverzi a férfit. Kiérve a fák közül megláttam a szomszédos várost és annak palotájának fénylő tornyait. A határban álló örök megállítottak, hogy azonosítsam magam és vegyem le a csuklyát. Nemleges választ adva, elmondtam neki, hogy találkoznom kell a királlyal. A katona jót nevetett rajtam és megragadva a kezeimet összekötözték, majd ketten megfogva a királyi udvar felé vittek. Ott levittek a börtönbe és bedobtak az egyik cellába.

Egy ideg egyedül voltam, majd visszatérve elkezdtek levetkőztetni, szememre pedig egy kendő került. Megmondhattam volna nekik, hogy ki vagyok, de gondoltam úgy se hinnének nekem, így hát csendben vártam a továbbiakat. Hallottam, ahogy kardok, fegyverek esnek le a padlóra és ruhagombolást. Kezek tapintottak végig pőre testemen, melyek megállva seggemnél ujjazni kezdtek. Aztán padon eldöntve mindegyikük felpróbált a farkára keményen. A kegyetlen behatolás először mérhetetlen kínnal járt, aztán, ahogy egyre többen hatoltak belém, a fájdalom helyét eufória vette át. Éreztem, ahogy türelmetlenségükben a kemény dákójukat verték és csapkodták a testemhez. A számnál megállva kóstolhattam meg egy párat, de a lyukam vitte a prímet.

Egymás után nyögtek fel és élveztek el bennem, rajtam és az ajkam között. A farkamból csöpögő elő nedvet meglátva, felröhögtek és kezek tapadva rá mozgolódtak rajta. Hangos nyögésemmel kísérve élveztem el, a kezükre rátapadt nedvemet belém törölték. Majd fejemet megfogva parancsolták, hogy nyaljam le a padon lévő adagot. Végezve levették rólam a kendőt, kötelet és miközben öltöztek mondták, hogy a király és családja hamarosan fogadni fognak engem. Felöltözködtem és nem sokkal már a trónteremben álltam a királyi család előtt. Elmondva, hogy fontos ügyről van szó, melyet csak is az uralkodóval beszélhettek meg, a férfi bólintva felém elvezetett a legközelebbi szobába. A királynő és gyermekei közben az újabb vendéggel törődtek.

A király hálószobájába belépve és hallva az ajtó zárását azon nyomban letérdeltem őméltósága előtt. Kezemet végighúztam a nadrágja elején, aztán megszabadítva tőle a számba vettem puha péniszét. Mely minden egyes mozdulat során egyre keményebb és vastagabb lett. Az uralkodó lehúzva a csuklyámat rögtön felismert és elmondta, hogy épp ideje volt már megtárgyalni városaink sorsát. Helyeslően bólogattam a falloszán, melyről a nyálam már sűrűn csöpögött le a kőpadlóra. A király felállítva erősen megcsókolt, miközben az ágyra döntve lehúzta rólam a nadrágot. Megkaparintva a szerszámomat pedig épp olyan kellemes bánásmódban részesített, ahogy én őt.

Majd megválva mindegyikünk a ruhájától a király lefeküdt az ágyra, míg én a farkára ülve lovagolni kezdtem rajta. Kezei közé véve az enyémen finom mozdulatokkal játszott rajta. Hangunkat visszafogva sóhajtoztunk, simogatása közben megragadva átfordított és felettem mozgott tovább.

Csókjaiban osztozva merültem alá a testéből áradó forróságban. A mozgása lelassulva lemászott rólam és négy kéz láb helyzetbe állva keményen basszni kezdtem a seggét. Alányúlva húzogattam a farkát, miközben a szájára szorítva egy párnát nyögött bele. Aztán a megremegve, elkérve én is egyet beleélveztem a lyukába, melyből kihúzódzkodva elkezdtem kinyalni belőle a nedvemet. A király felülve a lába közé húzta a fejemet és ágyékát megemelve szájba kurt. A hevessége folytán ajkam mögött érezve spermájának zamatát, egyből nyelni kezdtem.

Végignyalva a farkát egy utolsó csókban osztozkodtunk, majd megbeszéltük az új kereskedelmi útvonalakat és pár törvénymódosítást. Felöltözködtünk és visszatérve a trónterembe elbúcsúztam a királyi családtól, mely közben az uralkodó egy hintót kéretett nekem. Beszállva a kocsiba, már is vágtázni kezdtek a lovak az otthonom felé. Félúton járhattam, amikor megálltunk és ajtó kitárva egy fekete álarcos illető pisztolyával néztem szembe. Elárulva, hogy semmilyen értékem nincsen az életemen kívül, új ötlete támadt. Beszállt mellém és egyik kezében még mindig tartva felém a fegyvert kigombolta a nadrágját és félig lehúzva rájöttem mit szeretne.

A számba véve erősen szopni kezdtem a még félig kemény faszt, mely hatásomra gyorsan erősödni is kezdett. A rabló meglátva rajtam, hogy mennyire élvezem is én ezt, a pisztolyát letéve lehúzta rólam a szövetet és kezébe fogva játszani kezdett az enyémen. A felhevülő vágytól hajtva a heréit is simogatásnak vetettem alá. A rabló ettől a hintó tetejére nézve felnyögött, miközben nem engedve ki a számból szoptam továbbra is. Ondója megtöltve belsőmet, mosolyogva néztem fel rá. Aztán az idegen velem szemben leülve elkezdett a szerszámomon lovagolni. Addig-addig hajtva magát, míg nem már az én kiáltásomtól telt meg a kocsi.

Leszállva rólam a segglyukában ellenőrizte a nedvemet az ujjáról, majd felöltözve, mosolyogva távozott a hintóból. A kocsisnak mondva, hogy a veszély elhárult tovább folytattuk az utunkat.

A visszaérve a városba, majd a palotámnál megállva azon nyomban a szobám felé tartottam.

Benyitottam és levéve a csuklyámat öt szeretőmet találtam az ágyamban, akik meglátva azonnal kérdezni kezdték, hogy hol voltam. Levetkőztem és melléjük feküdve mesélni kezdtem a napomat, miközben kezek tapadtak a farkamra.

Néger fasz párizsban

Nyelvi szakközépbe jártam egy vidéki városban. A francia volt a kedvencem. Leveleztem is egy nálam valamivel idősebb párizsi sráccal. Aztán ebből lett is valami. Egy jó hármas szex.

Gyakorlásnak jó volt. Ahogy közeledett az érettségi, a család egyre inkább be volt rezelve, mi lesz ha megbukom. Valóban voltak gondjaim a matekkal, de én nem láttam olyan tragikusnak a dolgot.Egyszer összeült a családi vészbíróság, hogy eldöntsék, hogyan lehetne engem kicsit több tanulásra ösztökélni. Büntetéssel már próbálkoztak korábban is, de nem vált be. Kitalálták, hogy valami nagy jutalmat fogok kapni, ha átmegyek matekból az érettségin.

Mi legyen az ? Sokat törték a fejüket, de nem sikerült semmi okosat kiötleni. Végül már engem is megkérdeztek. ( Ezzel kellett volna kezdeni. ) Azonnal elárultam a megoldást: egy hét Párizsban. Gyorsan osztottak, szoroztak, és kiderült, hogy ennyi pénz a világon sincs. Akkor jutott eszembe a párizsi srác. Elég lenne csak az utiköltség, a szállást a sráccal le fogom rendezni valahogy. Írta, hogy van saját lakása, nem a belvárosban, de metróval fél óra alatt be tud érni. Erre aztán mindenki kiakadt, hogy én egy ismeretlen férfinél akarok Párizsban lakni.

Inkább kérnekkölcsön, de erről szó sem lehet. A dolgot szegény nagyi oldotta meg, felajánlotta az összes megtakarított pénzét az én párizsi szállásomra. Persze így sem tanultam többet, de a francia sráccal már kezdtem szervezni az utazást. Megígérte, hogy nála lakhatom, sőt, ha a barátom is velem utazik, őt is szivesen látja. Ez így még jobb is lesz, nem kell egyedül utaznom. Szóltam Bandinak, a barátomnak, kunyeráljon otthon egy kis pénzt, mehessünk együtt Párizsba. Valamennyi neki is összejött. Valami csoda folytán nem buktam meg matekból, de franciából ötöst kaptam ! Sőt, egy ismerős révén még állást is sikerült szerezni egy utazási irodában. A család röpködött a boldogságtól ! Közben a francia sráccal mindent pontosan megszerveztünk. Az állomáson fog várni, küldtem neki fényképet is, hogy megismerjen. Kértem, hogy ő is küldjön, de nem volt hajlandó. Elérkezett a nagy nap ! Az egész család kikisért az állomásra. Bandiról persze nem tudtak, sőt ő otthon sem merte elmondani, hogy Párizsba utazik.

Azt mondta, hogy valami természetvédelmi táborba megy, ahol se telefon, se posta, se semmi civilizáció nincs. Mikor a vonat elindult, akkor öleltük át végre egymást Nem volt rövid az út, de élveztük nagyon. Rendesen elfáradtunk, mikor megérkeztünk álmaim városába. A megbeszélt helyen csak egy hatalmas néger fickó álldogált. Hol késik az én haverom ? Letettük magunk mellé a hátizsákjainkat, és vártunk. Erre a néger elkezdett vigyorogni, volt vagy száz foga, és anélkül, hogy akár egy szót is szólhattam volna, kaptam tőle két puszit. Mondta, hogy rögtön felismert, és hogy Isten hozott minket Párizsban. Én is meglepődtem, de Bandi talán még levegőt sem kapott. Bandi is elég magas, de a néger hapsi legalább egy fél fejjel magasabb volt nála. Hóna alá kapta a zsákjainkat, és megindult a metró felé. Mi meg szó nélkül kullogtunk utána.

Fáradtak is voltunk, meg is voltunk lepődve, úgy hogy sokat nem dumáltunk útközben. Már félig aludtunk, amikor megérkeztünk a lakására. Megmutatta a szobánkat, és mi fürdés, fogmosás, minden nélkül azonnal el is aludtunk. Az ébredés csodálatos volt. Szombat reggel volt, sütött a nap, és valami közeli piacról hangokat lehetett hallani. Még értettem is belőle valamennyit, bár a tanárnőnk nem éppen így ejtette a szavakat. Házigazdánk diszkréten bekopogott, és megkérdezte, mit kérünk reggelire. Nem akarunk sok időt ezzel tölteni, mondtuk, inkább menjünk, és lássunk minél többet. Életem egyik legszebb napja következett. Amit eddig csak képről láthattam, ott volt előttem, megfoghattam, éreztem a szagát. Minden álom megelevenedett. Mentünk, mentünk és mentünk. Nem is ebédeltünk. Közben kiderült, hogy a srác egy nagyon művelt, tájékozott, és igen jó humorú valaki. Nagyokat nevettünk háromasban. Bandi nem sokat értett franciául, ő azon nevetett, hogy mi nevetünk. Estére aztán nagyon elfáradtunk. Bementünk egy kis vendéglőbe, ahol főleg színes bőrűek voltak. Itt már én éreztem magam furcsán, de láttam, hogy sok fekete srácnak fehér barátnője van, és ez igazából senkit nem zavart.

Eszegettünk, iszogattunk. Aztán megint iszogattunk. Ha én iszom, elvesztem a fejem. A sok csodás élmény feldobott, a pia a fejembe szállt, fantasztikus hangulatban voltam. A srác javasolta, hogy menjünk el egy diszkóba. Én azt kértem, menjünk inkább haza. Bandi ismert, lehet hogy ő már sejtette, hogy mi lesz ennek a vége. Már a metrón is alig bírtam magammal, de otthon aztán minden gátlásom megszünt. Gyorsan lezuhanyoztam, és mikor kijöttem a fürdőszobából, már nem vettem fel semmit. Ott sétálgattam egy idegen lakásban anyaszült meztelenül. Bandi próbált egy köpenyt rám erőltetni, de nem sikerült neki. A fekete srác meg csak mosolygott. Gondolhatta, hogy a magyar csaj jól berúgott. Pedig ennél többről volt szó. Kefélni akartam, de nagyon. Nem is csak a Bandival, hanem a francia sráccal is. Egyszerre. Remegve vártam, hogy végre belém hatoljon valaki. Bandi gyorsan betuszkolt a szobánkba, és becsukta az ajtót. Tudta, hogy ilyenkor mi a teendő. Elkezdtünk szeretkezni. Nekem ez nem volt elég, egyszerre két fiút akartam. Átkiabáltam a srácnak, hogy ő is jöjjön be. Be is jött. Már rajta sem volt ruha. Hatalmas szerszáma volt. Eddig ilyet csak képen láthattam. Ez még tovább fokozta a vágyamat. Két fiúval sosem voltam eddig, igaz, képen már láttam ilyet. Összehasonlítva Bandi és a fekete srác fütyijét, nem volt kérdés, melyik hova kerül. Beleereszkedtem a hatalmas fekete fütyibe, Bandi pedig a fenekembe vezette be az övét. Ilyet csak egyszer próbáltunk, de az nem volt igazán jó. Most ez sem számított. Két fütyit akartam egyszerre érezni. Hát érzésben nem volt hiány.

A feketét nem is lehetett teljesen bevezetni, akkora volt. Bandi meg szorgalmasan gyömöszölt hátulról. Hárman háromféle ütemben mozogtunk. Aztán rájöttem, legjobb lesz, ha én nem is mozgok. Egyszerre lökdöstek alulról is, meg hátulról is. Bandi ment el leghamarabb. Nem is bántam, mert az már kezdett kellemetlen lenni. Eléggé sajgott hátul. A francia még bírta. Hogy Bandi kiszállt, így már én is szabadabban mozoghattam. Kezdtem egyre jobban élvezni a dolgot. Izgultam, hogy a francia nehogy előbb elmenjen mint én. Aztán valami melegség kezdett kifolyni belőlem. Bepisiltem. Pár mozdulat után elélveztem.

Úgy összerándult a hüvelyem, mint még soha. ( Vagy csak vastagabb volt, amit összeszorított. ) A harmadik összerándulásra aztán a fiú is elment. Mindenem zsibogott, sajgott, lüktetett. Csupa víz voltam, de legalább megnyugodtam. Alig bírtam felállni. Rögtön éreztem, hogy valami folyik végig a combomon. Kivánszorogtam a fürdőszobába. A hüvelyem is, és a fenekem is teljesen ki volt tágulva. Mindkettőből csöpögött valami. Nem nehéz kitalálni, hogy mi. Másnap folytattuk a városnézést. Volt még bőven mit megcsodálni. Úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna előző este. Még mindig sajgott mindenem alul, de nem bántam. Igaz, egy ismétléshez nem sok kedvem lett volna. Hétfőn már magunk maradtunk, vendéglátónknak dolgoznia kellett menni. Vettünk ajándékokat, nézelődtünk. Ha lett volna még két hetünk, az sem lett volna elég. De nem volt. Mikor hazaértünk, nagy meglepetésünkre Bandi szülei is vártak minket az állomáson. Valakitől megtudták, hogy együtt voltunk. Szerencsére nem volt nagy botrány, örültek, hogy épségben megérkeztünk. Volt sok mesélnivaló, mindenkinek be kellett számolni az élményekről. A húgomat az érdekelte legjobban, hogy volt-e valami Bandi és köztem Párizsban.

Egy szobában aludtunk-e a szállodában ? Bizalmasan bevallottam neki, hogy közös szobában aludtunk ugyan, de nem történt semmi olyan, aminek nem lett volna szabad. Fél óra múlva már a szüleim is tudták, és másnap már az egész város, hogy Párizsban vesztettem el a szüzességemet. És ez bizonyos szempontból igaz is

Gay seggbe kuki sex Petivel

– Szopjuk még egymást. – ajánlottam neki. Ismét egymás mellé feküdtünk, aztán rám mászott, hogy a farka a számba lógott. Egy párnát a fejem alá toltam, hogy a torkomig bekaphassam a faszát. A makkja a nyelvemen csúszkált. Ő is erősen szopott engem, és szinte egyszerre élveztünk egymás szájába.

Egyszer, amikor 13 éves lehettem, egyedül voltam otthon. A szomszéd fiú, dél körül átjött, videózni. Addig válogatott, míg egy pornófilm kerül a gépbe. Csinos emberek szeretkeztek, és mi árgus szemekkel néztük. A padlóra leterítettünk egy takarót, a fiú erre ült. Én a fotelban helyeztem magam kényelembe. A srác előttem térdelt, egyetlen rövid gatyában. Nyár volt, rettentő meleg. A fiú hátát bámultam, ami jócskán barna volt, a rengeteg napozástól. Furcsa érzés volt nézni a hátát, de tetszett a színe. Egyszer hátra fordult, és találkozott a tekintetünk. Mosolygott.
– Te is szeretnéd kipróbálni, amit a filmben láttunk? – kérdezte, és incselkedve nézett.
– Nincs velünk csaj, sajna.
– Nem kell ide lány. Ketten is elegek vagyunk.
Először nem értettem, de közelebb ült a lábamhoz. Tenyerét a térdemre fektette, és úgy mosolygott. Én erősen felizgultam a filmen, és nem érdekelt, hogy fiú, vagy lány simogatja a combomat. Levettem a pólóm, és ellazultam.
Ő a lábamat masszírozta, aztán lerúgta a nadrágját. Én is felemeltem a fenekem, hogy lehúzhassa a gatyámat. Csak alsó nadrág maradt rajtunk. A tévéből érzéki zörejek hallatszottak ki. Teljesen felizgultam.
– Fürödjünk meg. – javasoltam neki.
– Oké! – egyezett bele.
Gyorsan letusoltunk. Jól megmostuk magunkat, különös tekintettel a kukinkra, és a végbélnyílásunkra. Jól úsztunk a szappanban. Néha megsimítottuk egymást, de egyébként félénken viselkedtünk. Mikor elkészültünk, bemasíroztunk a szobámba. A szüleim csak késő este érhettek haza. A szobámban egy hatalmas franciaágy feküdt középen, az ablaknál. Apám szerezte valahonnan. Én nem szerettem nagyon, de most jó szolgálatot tett.
Lefeküdtünk az ágyra, és úgy fordultunk, hogy a péniszeink a másik arcához kerültek. Még vizes volt a testünk, és vízcseppek csillogtak a gyér szőrünkben. Nekem nem nagy a kukacom, de a fiúé, Petié sem. Érdekes volt így bámulni a testét. Nem tartom magam homoszexuálisnak, de akkor nagyon kívántam azt, hogy a számba vehessem.
Szinte egyszerre buktunk egymásra. Bekaptam a pöcsét, úgy bőröstül. Azonnal ágaskodni kezdett neki. Ő is rábukott, és hamar megmerevedett a farkam. Finoman megfogtam a tövét, és mozgatni kezdtem a fejemet, föl – le. A makkja megduzzadt az ajkaim között. Egyenletesen, lágyan szoptam neki, és szétette a lábait, hogy mélyebben bevehessem a farkincáját. Tövig bekaptam neki, és bár először csináltam, hisz 13 éves voltam, rendesen elkezdtem szopni. Ő ugyancsak tehetségesen szopott engem. Fél szemmel láttam, ahogy mozog rajtam a feje. Nyálasan szopott. Mennyei érzés kerített hatalmába. Azt akartam, hogy a számba vagy belém élvezzen.
– Nincs kedved belém dugni a kukid? – kérdeztem.
Bólintott.
– Dehogynem, de még egy kicsit szopjunk.
Buzgón folytattuk, míg eléggé a csúcsra értünk. Akkor kihúztam a szájából a tagom, majd megfordultam az ágyon. Úgy helyeztem magam elé, hogy könnyen belémhatolhasson. Nem tudtam, hogy mire számítsak. Kissé féltem, hogy fájni fog, de miután már dugtam a seggembe már más, vaskosabb tárgyakat, nem izgultam túlságosan.
Mögém térdelt. Belenyalt a popsimba. Éreztem, ahogy nyalja a seggem lyukát. Nagyon finom érzés volt. Széthúztam a farpofáimat, hogy jobban hozzám férjen. Lágyan a rózsámba harapott. Forróság öntött el.
– Dugd belém már. – nyöszörögtem.
Nem kellett kétszer mondanom. Makkját a nyílásomhoz igazította, aztán nagyon óvatosan, akár egy hivatásos szerető, belém hatolt. Tüzes volt a dorongja, és kitöltötte a végbelemet. Belekarolt a derekamba, majd ütemesen döngetni kezdett. Nagyon jó volt, ahogy ki – be húzgálta bennem a farkát. Csúszott a picsámban rendesen. Össze sem téveszthető azzal, amikor feldugtam magamnak a játékaimat. A farkam megmerevedett, és tompa nyomást éreztem ott, ahol később megtudtam, a prosztatám van. Egy 12 éves fiú dugta a seggemet. A fanszőrzete a farpofámat csiklandozta.
– Eszembe jutott valami.
Lehúztam magamat róla, és az ablakhoz másztam. Kinyitottam, és beszívtam a tiszta levegőt. Csodálatos nyár volt. A negyediken laktunk, és itt ez volt a legmagasabb emelet. Odalent a többiek játszottak, köztük néhány ismerős fiú, és lány. Talán felhívhatnánk valakit, gondoltam. Peti mögém került, és ismét belém hatolt. Pucsítottam neki, ahogy tudtam. Lentről őt nem láthatták. Ez izgatóan hatott rám, nagyon.
Olyan szavakat használtam, mint a pornósztárok, a filmben.
– Basszál meg! Baszd szét a seggem. Nagyon jó a faszod.
Peti hörgött, de nem hagyta abba. Farka ütemesen csattogott a picsában, és én mind mélyebbre ültem benne. Teste hirtelen megmerevedett. Farka erősen lüktetett bennem. Úgy éreztem, valami forró folyik belém. Beleélvezett a valagamba. Rádőlt a hátamra, és gyengén csókolgatta.
– Ez nagyon jól esett. Nagyon jó baszni a seggedet. Nem tudom, milyen lánnyal, de veled nagyon jó volt.
– Várj, én még nem élveztem el.
– Oké, akkor most te.
Nekem nagyon állt a cerkám. Kihúzta seggemből magát, majd megfordult a takarón. Fejét az ágyra fektette, úgy tolta ki a popsit. Gyönyörű segge volt, mint ahogyan egy lányét képzeltem. Először csak simogattam neki a farpofáit, azután lehajoltam, és nyelvvel izgattam, mint ő, engem. Olyan tiltott dolog volt ez, amit eddig még sosem tettem. Nyalni egy feneket, főleg egy fiúét. A pöcsöm szinte már pattanásig dagadt. Közelebb térdeltem, és a makkomat a nyílásába igazítottam. Nagyon szűk volt. A farkam nem akart becsúszni neki.
– Nem csúszik be.
Megfordult, és bekapta a végét. Nagyon megnyálazta a szerszámomat, és nekem erőt kellett vennem, nehogy a szájába fröcsköljek. Mikor már elázott a cerkám, újra bepucsított elém.
A makkom most belecsúszott. Olyan forró volt a seggében, hogy szinte égette a faszom. Majdnem elájultam a gyönyörűségtől, ahogy basztam a valagát. Játszottam már magammal, talán túl régóta is, de ezt a legmerészebb álmaimban sem gondoltam. Erősen megragadtam a derekát, és ütemesen baszni kezdte. Ő is vissza – visszalökött. Amennyire tudtam, ráhajoltam, és barna vállait puszilgattam. A fülébe dörmögtem, hogy nagyon finom a feneke. Amennyire bírta, felém fordult, és kinyújtotta a nyelvét, hogy bekaphassam. Vadul csókolóztunk, és néha az ütemet is elvétettük, de élveztük, minden pillanatát. Fokozatosan a csúcsra értem, és a végbelébe robbantam. Nem igazán geci volt, ami belé folyt a tökömből, de megtöltötte a fenekét. Amikor kielégülten kihúztam belőle a pöcsöm, fehér ragacs folyt ki a nyíláson, le, egészen a zacskójáig. A spermám. Közelebb hajoltam, hogy megszagoljam. Közben láttam, hogy Peti a farkán húzogatja a bőrt, és a záróizma kitágul, összehúzódik. Verte a farkát.
– Szopjuk még egymást. – ajánlottam neki.
Ismét egymás mellé feküdtünk, aztán rám mászott, hogy a farka a számba lógott. Egy párnát a fejem alá toltam, hogy a torkomig bekaphassam a faszát. A makkja a nyelvemen csúszkált. Ő is erősen szopott engem, és szinte egyszerre élveztünk egymás szájába. Megrándultunk közben, és lenyeltünk minden cseppet. Érdekes, fura íze volt, de csöppet sem zavart. Miután kimerülten egymás mellé hevertünk, még órákig csókolóztunk. Ilyet fiúval még sosem csináltam, de már nem is érdekelt. Jól esett, és kész. Este hazament, mielőtt apám megjött volna, de egész nyáron átjárt utána is. Annyit basztunk, mint a felnőttek, és nagyon élveztük. Nyár vége felé beavattunk egy harmadik fiút is, de erről majd máskor.

Chatszex történet

Pár évvel ezelőtt nagyon sokat chateltem. Nagyon sok mindent köszönhetek a chatnek, máig vannak olyan barátaim, akiket itt ismertem meg. Ezekben az időkben jöttem rá először, hogy a szavaknak és a mondatoknak mekkora ereje van! Válhatnak ki érzelmeket és vágyakat is. Sokszor előfordult, hogy a privát beszélgetéseim átváltottak chatsexre.

Nem lényeg mi van rajtad és rajtam, hiszen érezni akarsz. Érezni akarod az illatomat a bőröm selymes érintését, amikor hozzám érsz. Ölelj át és húzz, magadhoz érezd az illatom, amely magával ragad. Érezd, ahogy a hajam az arcodat simogatja és halld a sóhajom, ahogy a füledbe súgom: Kívánlak! Nézz a szemembe és lásd a tüzet, ahogyan nézlek, ahogy kívánlak, a vastag ajkaimmal. Akarom, hogy felfedezd a testem, a feszes és formás melleimet. Add a kezed és markold őket, ugye milyen szép formásak? A tenyeredbe illenek. A mellbimbóim már nagyon keményen állnak a kezeid között. Megremeg egész testemben, ahogy a melleimet simogatod, és a nyakamon érzem a forró leheleted. Az ujjaimmal finoman érintem hátad, és a nyakadat ott ahol a legérzékenyebb. Érzem az ágaskodó farkad, ahogy lüktetve hozzáér a bőrömhöz. Megcsókollak forrón és szenvedélyesen majd a szemedbe nézek. Igen, ismered ezt a nézést. Látsz egy halvány mosolyt is. Megfogom az ágaskodó farkad és egyre lejjebb guggolok, hogy a kezemből a számba vegyem. Tetszik az érzés és a látvány is neked. Végig a szemedbe nézek, hogy lásd ahogy nézem a gyönyörű farkad, ahogyan csodálom és szinte remegek érte. Látom, hogy már nagyon vágysz arra hogy bekapjam, de várnod kell. Először lágyan végignyalom a zacskódtól indulva a farkad alsó részét, mielőtt elidőzök a makkodon. Szereted amikor a nyelvem hegyével cikázok rajta. Tudom tetszik, mert markolod és simogatod a hajam. Imádod, amikor cuppogva szívok egyet a makkodon miközben a kezeimmel a golyóidat masszírozod. Ha tudnád, hogy mennyire felizgat mikor a farkad a számban van, hogy érzem az illatát és az ízét magamon, a bőrömön és a nyelvem hegyén. Egyre jobban nedvesedek attól, hogy tudom hogy élvezed. Ismét rád nézek miközben a farkaddal játszom hogy lássam az arcodat, hogy hogyan változik, amikor elkezdem tövig bekapni a szerszámod. Tetszik a forró szám? Érzed, hogy mennyire más a torkomat kefélni? Nyugodtan nyomd a fejem, ahogy tetszik, tépd a hajam és told addig a farkad ameddig úgy nem érzed, hogy ennél jobban nem lehet. Érzed a nyelvem ahogy szinte szétlefetyeli a farkad tövét? Tetszik az is ahogy a golyóidat masszírozom? Tudom hogy tetszik, érzem ahogy egyre vadabb vagy és egyre hangosabb. Nyugodj meg tartom az ütemet és nem zavar ha állat módjára rángatod a fejem. Veled együtt élvezem! Érzem az ütemen a tested jelzésein hogy most kell abbahagyni, hiszen a java még csak most jön. Ahogy csak tudom, jó mélyen kiszívom a farkad minden nedvét, hogy a zsigereidben is érezd, hogy milyen felülmúlhatatlan érzés, amikor torkom szinte összeprésel. Nagyon kívánlak már, szinte szétrobbanok belül. Te is érzed hogy itt az idő, hiszen már annyira kívánsz te is, hogy alig bírsz magaddal. Hátulról szeretném hogy megkefélj. Érezned kell az izmos popsimat és hátamat, amikor a kezeiddel szinte magadon kívül markolod őket. Látnod kell, ahogy feszesen mozgok a farkadon előre hátra ütközésig. Kiveszem a farkad a számból, térdre ereszkedek és megfordulok. Most újra uralkodhatsz felettem! Érzem amikor a hátam mögé állsz, amikor a kezeiddel széthúzod a nedvességtől csillogó kelyhemet. Nagyon jó érzés ahogy hozzám nyúlsz, szinte kapkodom a levegőt. Nagyon ki vagyok rád éhezve.- Kérlek, kefélj meg! Most!- Szinte könyörgöm azért, hogy magamban érezzelek. Végre érzem, hogy szép lassan belém hatolsz. Érzem, hogy szétárad bennem a gyönyör, ahogy egyre mélyebbre mész. Forróság és nedvesség fogad, szűk vagyok és heves. Ne gondolkozz, csak érezz. Mozogj úgy és addig ameddig az ösztöneid akarják. Lehetsz annyira vad, hogy ráütsz a popsimra. Alázz és uralkodj! Te vagy a domináns. A hangomon a csípőm mozgásán látni fogod, hogy mennyire élvezem. A farkad teszi a dolgát, ahogy ki- bejár bennem, ahogy hallom a hangod egyre jobban közeledek a csúcs felé. Ütközésig nyomod a farkad, érzem azt a vadságot amivel magadévá teszel. Minden érintésed legyen az durva vagy lágy, hergel!

Egyre hevesebbek vagyunk, vadul lököm vissza magam szinte csúszkálok a szerszámodon. Kecsesen mozgok, követlek a mozgásban. Amikor Te adsz, én kapok és fordítva. Tetszik amikor a csípőmmel játszok, és kicsit körzök? Feszülj rám, engedd hogy feltérdeljek kissé. Közben ölelj át hátulról és a melleimet markold. Hagyd hogy így mozogjak. Ugye mennyivel élvezetesebb, ahogy szinte egymás fülébe nyögünk, ahogy érzed az izmaimat amint a farkadon dolgoznak. Feszülsz bennem, most nagyon szűk vagyok ebben a pózban. Nagyon élvezetes amikor mélyre nyomod a farkad, amikor kicsit kőrözve játszom vele. Minden lökésnél úgy érzem, hogy ennél jobb már nem lehet. Mintha nem is ezen a világon lennénk. Amikor érzed, hogy ütemesen pulzál a farkad körül hüvelyem az hihetetlenül tetszik, tudom és érzem ahogy megremeg a testem, hallod hogy szinte sikoltok az élvezettől. A farkad élvezi az izom összehúzódásokat. Körbefonja a forróság, mintha csodálatos kezek ezrei masszíroznának belülről. Látni és érezni, hogy kielégítettél a lelkednek is egy orgazmus. Most te jössz! Kövess a gyönyörben! Azt akarom, hogy az arcomra élvezz. Szeretném látni az arcod, amikor átjár a gyönyör. A forró spermádat akarom; érezni ahogy beterít és megszentel az arcom összes részén. Kérlek élvezz az arcomra! Tudom hogy oda fogsz! Szinte ki téped a farkad a pihegő még nedvesen fénylő puncimból. Egy másodperc alatt oda térdelek a farkad elé.

Úgy nézek rád mintha az alázatos szolgád lennék. Nézem az arcodat, látom amikor elélvezel! Az arcomat beteríti a forró örömöd! Nagyon jó érzés tudni és érezni, hogy megajándékozol a gyönyöröd hírmondójával. A világ legcsodálatosabb dolga kielégülten térdelni azelőtt a férfi előtt, akinek a gyönyört és az izgalmat köszönhetem. Minden egyes érzés és vágy egy nőnek többet jelent ezer bóknál.