Ismét felálltam és elhelyezkedtem szemben Katival, aki a pokrócon ült, és tekintetét egyfolytában rajtam tartotta. Kati lerúgta kis vászon tornacipőjét, és mezítelen lábaival a vékony szálú selymes fűszálakat cirógatta. Sarkait letámasztotta a füves talajra, lábfejét balra-jobbra mozgatta, miközben lábujjaival mintha zongorázott volna a fűszálakon. Lábait enyhe terpeszben tartotta, és ahogy szájamhoz emeltem a trombitát, hogy ismét megkíséreljem birtokba venni a számomra egyelőre magas hangokat, szép lassan végignéztem a testét a lánynak, akit oly sokszor láttam már az iskolában, de mint nőt, tegnap vettem észre először. Gyönyörrel szemléltem csokoládébarna combjait, így szemből nézve egész sokat engedett belőle látni sárga rövidnadrágja, melynek egyébként combközépig érő szára ebben az ülő helyzetben lazán hátracsúszott. Majd ahogy lábait kinyújtóztatta, és vádliját bemártotta a fű közé, combjának feszítőizmai szépen kidomborodtak. Karjaival nyújtózkodott egyet, majd ferdén hátrafelé kinyújtott kezeire támaszkodott, rövid ujjú trikójának szélét lobogtatta a szél, apró kerek mellei kidomborodtak. Fejével tett egy laza mozdulatot, hogy szemébe lógó hajtincsét eltávolítsa arca elől. Érdekes arca volt. Első ránézésre nem mondható szépnek. Állkapcsa széles, álla kerek és előreugró, ajkai vastagok, orra rövid és széles, szemei nagyok és mélyfeketék. Haja majdnem egyenes szálú, vége felé kissé befelé hajlik. Elöl a homloka közepéig, oldalt és hátul az álla magasságáig ér. Szeme alatt az arcának domborulata erőteljesen kiáll, szemei ehhez képest mélyen ülnek, arckifejezésében mindig van valami feszültség, olyan, mintha tűz lobogna a nézésében. Mire idáig jutottam a szemlélődésben, addigra háromszor végigmentem oda-vissza a már birtokomban lévő trombitahangokon, és most jutottam el odáig, hogy a problémás magasságú hangoknak nekiveselkedjek. Ahogy az esz hanghoz vettem a levegőt, és közben nyilván tekintetemen is látszott, hogy nagyobb erőkifejtéshez készülődöm, azt vettem észre, hogy Kati nézésében ugyanez az összpontosítás tükröződött. Mintha velem együtt akarna megküzdeni a hangokért. És kijött!!! Az esz megszólalt, majd amikor visszaléptem a c-re, Kati ugyanúgy megkönnyebbült, mint én, és ahogy visszalépegettem a legalsó f-ig, láttam, hogy mélyeket lélegzik, mint aki épp most esett át egy nagyobb erőkifejtésen. Ismét elkezdtem felfelé lépegetni a hiányos hanglétrán. Most még jobban figyeltem Katit, meg akartam nézni, hogy tényleg szuggerál-e, vagy csak képzelődtem. Ahogy hasát és mellét néztem, rájöttem, hogy ugyanakkor veszi a levegőt mint én, és ahogy ismét az esz hanghoz érkeztem, láttam, hogy karján, combján megfeszülnek az izmok, és ajkait is összeszorítja. És megint kijött az esz, de éreztem, hogy begörcsöl a szám, ha tovább tartom. Így hát fújtam még egy-két laza mély hangot, majd letelepedtem Kati mellé, a bal oldalához. – Jöhet a sötétség. – mondtam, jobb kezemmel megfogtam a bal csuklóját, és behunytam a szemem. – Ne így! Állva, ahogy majd ott kell! Felálltunk. Én is kiléptem tornacipőmből, és jobb kézzel megfogtam Kati bal kezét. Jelentős magasságkülönbségünk folytán ez úgy sikerült, hogy egyik irányból hüvelyk-, másik felől gyűrűs- és kisujjammal körülfogtam a csuklóját, miközben mutató- és középső ujjaimmal elértem a tenyerét. Egyéves zenekari tapasztalatommal jól tudtam, hogy egy felütéssel induló darab egyszerre történő elkezdésében Miklós bá úgy szokott segíteni, hogy a kezdés előtti ütemet teljes egészében kivezényli. Én is ehhez a módszerhez folyamodtam, de a vezénylést Kati tenyerében történő dobolással helyettesítettem, amelyet két ujjal felváltva végeztem. – Figyelj, megmutatom, hogy gondolom. Elkezdtem dobolni, és a negyedik ütésre elkezdtem énekelni. – Értem, kezdhetjük. – állított le Kati. – Szemet becsukni! Összezümmögtük a kezdőhangot, elkezdtem ütemezni, és egyszerre megszólaltunk. Végigénekeltük úgy, hogy tartottuk a tempót és nem esett szét. De messze nem volt olyan jó, mint amikor láttuk egymást. Olyan volt, mint amikor egy metronómmal kimerevített időtengelyre felpakoljuk a hangokat, amelyek a helyükön vannak ugyan, de belül nem áll össze a dal. – Próbáljuk meg még egyszer, ennél jobbat is kell tudnunk. – mondtam. Zümmögés, ütemezés, kezdés. A második sornál azt vettem észre, hogy amellett, hogy ujjaimmal ütemezek Kati tenyerében, kezünk így összekulcsolva elkezd mozogni. Nem tudom, melyikünk akarata idézte elő, de így a dalnak is kezdett formája lenni. A felütéses sorkezdéseket el tudtuk indítani együtt, anélkül, hogy az előző ütem tempóját betonmerevséggel tartani kellett volna. Mindjárt emberibb hangzása lett. A befejezés is sokkal szebben sikerült. Ezt a dallam-/szövegváltozatot énekeltük: s, |d__ r f |m mr d s, |d__ s,_ |d s, l A nap nyu-godni tér, r |m__ f l |s sf m t, |d__ r__ |m mr d le-száll a csendes éj, s |s fm f s |m m |m rd r s,|d már búcsút mon-dunk. s |m__ s d’ |l ls f s,|d__ m__ |f fm r A tölgy a bérc a-latt f |r__ f l |s sf m s, |t,_ r__ |m mr d oly bú- san bólogat s |s fm f s |m____ m |m rd r s,|d____ mert el kell vál- nunk. Harmadik próbálkozásnál az első sor után Kati összecsukta a kezét, lefogva ütemező ujjaimat, de összekulcsolt karjaink kívülről alig láthatóan, de számunkra jól érzékelhetően tovább mozogtak, kifejezve ugyanazt a gondolatot, amit nem sokkal előbb egymás arckifejezéséből olvastunk ki. – Próbáljuk meg így elkezdeni! – javasoltam, anélkül, hogy kinyitottam volna a szememet. Összezümmögtük a kezdőhangot, majd Kati csuklóját fogva olyan kézmozdulatokat tettem, mint ahogy Miklós bá szokta vezényelni a 4/4-et. A negyedik mozdulatra elkezdtük, és így végigénekeltük a dalt. Meg voltam elégedve magunkkal. Éreztem, amint Kati arca odasimul felkaromhoz. Kinyitottam a szemem. Láttam, hogy Kati csukott szemmel mosolyog, arcával finoman simogatva karomat. Azt is láttam, hogy Ernő bá ott áll velünk szemben. – Vendégünk van. – súgtam. Kati ijedten kinyitotta a szemét, majdnem hanyatt esett rémületében. – Gyönyörű volt, csak így tovább! – mondta Ernő bá elismerően, majd folytatta – A felkészülő csoportokat elküldtem különböző helyekre, és most mindenkit ellenőrzök. Délig még van egy órátok. Háromnegyedkor megrázom a kolompot, akkor induljatok lefelé, délben sorakozó! A mezítlábaskodással vigyázzatok, mert belétek mászik a kullancs! Folytassátok! – Éé-é-értettük. – nyögtem ki nehezen. Ernő bácsi elindult a következő helyszínre. Kati csuklóján éreztem szapora pulzusát. Keze mintha remegett volna egy kicsit. Csend volt, csak a tücsök ciripelt, madarak csicseregtek, szellő susogott. – Nem iszunk egyet? – törtem meg a csendet – Én már nagyon szomjas vagyok. A várhoz egészen közel, a felvezető út mellett volt a Várkút nevű forrás, amely úgy volt befoglalva, hogy egy csövön jött ki az ivóvíz. Oda mentünk inni, vittem a trombitát is. Miután szomjunkat eloltottuk, vizet eresztettem a trombitába és belefújtam úgy, hogy megszólaljon. Kati felnevetett, olyan érdekes bugyborékoló hangon szólt. Számomra ez a hang nem volt érdekes, hallottam már ilyet épp eleget. Nekem az volt az érdekes, ahogy Kati nevetett. Nem így szokott nevetni. Sőt, ahogy jobban belegondoltam, egyáltalán nem szokott nevetni. Legalábbis nagyon ritkán, és akkor is nagyon visszafogottan. Gondosan kicsurgattam a vizet a trombitából és ismét belefújtam. Meglepődtem, milyen egészséges hangon szólt, és milyen könnyedén. Persze ennek nem az öblögetés volt az egyedüli oka, sokkal inkább azok a kitartott hangok, amelyeket a délelőtt folyamán gyakoroltam. Hirtelen ötlettel elkezdtem a takarodónak azt a részét, amelyet egyébként ki szoktam hagyni. Szolmizálva így néz ki ez a dallamtöredék: d s, m d s m d’_ s__ m_ s_ d_ m_ s,___ Úgy a negyedik hangnál Kati felkapta a fejét, mert felismerte szándékomat, miszerint megpróbálom elfújni a kritikus részletet, amelyben az a felső dó, az a bizonyos f” hang van, amely egy egész hanggal magasabb annál az esz”-nél, amely a ma délelőtti gyakorlás és egyben ezzel a hangszerrel való összes foglalatoskodásom eddigi legmagasabb hangja volt. Feszülten nézett, izgalommal várta, hogy megszólal-e a hang. És megszólalt. Igaz, nagyon préselt hangszínnel, de nem csuklott meg, be tudtam fejezni a hangot, és az utána következőt elindítottam. Ezután nem tudom, mennyi idő telt el, de ahogy ott néztünk egymás szemébe, olyan volt, mintha gondolatokat váltottunk volna, több mondatra való tartalommal. Az jutott eszembe, amikor ott a pokrócon azt mondta: – „Erős vagy és bátor. Menni fog.” – aztán az, amikor azt mondta – „Adok a szádnak egy kis erőt.” – aztán az utóbbi mondat közvetlen következményét is újra felidéztem magamban… Biztos nem volt több egy-két másodpercnél a szünet, s utána még elfújtam azt az öt hangot, ami a kihagyott részből hátra volt. Kati odaszaladt hozzám, átkarolt és magához szorított. – Petyusom! Megmondtam, hogy menni fog. Én persze tudtam azt, hogy ez így még nagyon kockázatos. Vagy kijön a hang, vagy nem. Az se lenne hátrány, ha egészségesebb hangon szólna. De az már látszik, hogy van esély arra, hogy este is megszólaljon. – Most akkor lesz meglepetés dal, vagy nem lesz? – kérdeztem. – Ezen hadd gondolkozzak egy kicsit! Addig nyomkodd egy kicsit a hátamat úgy, mint tegnap! Olyan jó volt. Visszamentünk a várfal árnyékába a pokróchoz. Kati lehasalt, a trombitát letettem a pokróc sarkára, és elkezdtem a masszírozni Kati hátát a trikón keresztül. De valahogy nem volt az igazi. Kati is érezhette, mert hamarosan megszólalt: – Egy kicsit hagyd abba és hunyd be a szemed! Abbahagytam, behunytam. – Most már kinyithatod. Kinyitottam. Láttam, hogy Kati meztelen felsőtesttel hasal a pokrócon, trikója alatta van leterítve. Fenekén a sárga rövidnadrág, lábán semmi. Két keze a feje alatt, könyöke kétoldalt, bal arca alul, feje tehát egy kissé jobbra fordítva. – Folytasd, kérlek – mondta, talán azért, mert mióta kinyitottam a szemem, még nem nyúltam hozzá, pedig szép sorban múltak a másodpercek. Csak hát annyira izgatónak találtam a helyzetet, hogy egészen elbátortalanodtam. Fölé térdeltem, úgy, hogy térdeim a dereka mellett kétoldalt nyomódtak a pokrócba. Fenekemet lassan ráengedtem a combjára. – Elbírsz? – kérdeztem. – Elbírlak. – válaszolta. Elkezdtem hát a derekánál, ujjaim hegyét körkörösen mozgatva, lassan felfelé haladva a hátán keresztül egészen a válláig. A következő menetben ujjaim közé csíptem derekán a húst, és lassan görgetve a megfogott hullámot felgörgettem a nyakáig. Ezt megismételtem néhány centivel balra, majd ugyanennyivel jobbra is. Ezután ökölbe fogtam kezeimet, és öklömnek tenyér felőli oldalával kezdtem nyomkodni először csak gyengén, majd egyre határozottabban, körkörös mozdulatokkal, miközben ujjaimnak behajlított része alatt éreztem, hogy hátának izomcsoportjai ujjaim alatt ropogva ugrálnak balra-jobbra, és egyre jobban ellazulnak. Ahogy ezzel végeztem, kinyújtott tenyérrel kezdtem nyomkodni a hátát, közben ujjaimat kissé széttárva tenyeremet forgatni kezdtem, miközben kezeimet hosszában szép lassan végigvándoroltattam a hátán. Közben agyamba villant, hogy hol is vagyunk, és körbenéztem anélkül, hogy abbahagytam volna a masszázst. Figyelmesen füleltem, de a természet megszokott hangjain kívül semmit sem hallottam. Nem járt a közelben senki sem. Az égen apró bárányfelhők húztak, idelenn alig mozdult a levegő, de a várfal árnyékában el lehetett viselni a meleget. Ahogy gondolataim visszakanyarodtak Katihoz, azt vettem észre, hogy már nem masszírozom, hanem simogatom a hátát. És egyre szélesedő mozdulatokkal, már nem csak a hátát, hanem az oldalait is. Amikor pedig legközelebb elértem a vállait, nem kanyarodtam vissza, hanem a karjain folytattam a simogatást. Ahogy behajlított könyökén túljutottam és arcához közeledtem, láttam, hogy szemei csukva, és közben mosolyog. Kicsit abbahagytam a simogatást, és arcát néztem, illetve amit ebben a helyzetben látni lehetett az arcából. Haját kissé odébb tereltem, hogy ennyivel is többet lássak belőle, felemelkedtem eddigi helyzetemből, lehasaltam mellé a pokrócra, fejemet letettem behajlított könyökére, illetve annál egy kicsit közelebb az arcához, felkarjára és alkarjára egyszerre. Bal kezemmel folytattam hátának simogatását, közben arcának rezdüléseit figyeltem. Úgy nézett ki, mint aki édesdeden szundikál, és közben valami szépet álmodik. Mélyen és egyenletesen lélegzett, szája széle felfelé hegyesedett. – „Vajon tényleg elaludt?” – gondoltam. Ilyen hamar nem valószínű. Úgy ahogy voltam, bal kezemet a derekán felejtve egy picit fordítottam a fejemen, éppen annyit csak, hogy a szájammal elérjem felkarjának felső részét, és elkezdtem ajkaimmal tapogatni. Reakció egy szál se. Felemeltem fejemet, és ajkaimmal tapogatva elindultam a karja mentén a könyökéig, ott bevettem a kanyart, majd alkarján továbbhaladtam ameddig lehetett, míg eljutottam kezén nyugvó fejéig, és éppen a homlokára akartam adni egy puszit, amikor ismét az arcára néztem, és észrevettem, hogy kuncog magában, és már alig bírja visszatartani. – Petyus, te kis huncut! – szólalt meg végre nevetve – Nagyon ügyesen masszírozol. Jobb kezét kivette feje alól, és bal karom alatt átnyúlva finoman a hátamra tette. Szép lassan egyre lejjebb mászott vele, míg elérte az ingem alsó szélét. Ott bejött az ingem alá, és elindult felfelé. Nagyon furcsán éreztem magamat, nem voltam hozzászokva az ilyen helyzetnek még a gondolatához sem. Túl hirtelen jött az egész, és valószínűtlenül gyorsan jöttek az izgató események. Még egy nap sem telt el az első véletlen érintkezés óta, és úgy simogatjuk itt egymást, mint akik már régóta együtt járnak. Kati keze megállt a hátam közepén, ő pedig mosolyogva mondta: – Lesz meglepetés dal. Úgy, ahogy eltervezted. Eléneklem jó? Biztatóan bólintottam, mire Kati, anélkül, hogy szemem becsukására vagy akár elfordulásra kért volna, gyorsan felült, pontosabban térdelő pózba helyezkedett, magára rántotta trikóját, majd sarkaira ült és elkezdte a dalt, amit most itt csak azért nem idézek, mert majd az esti eseményeknél fogom. Ahogy végigénekelte a három strófát, hangja teljesen elbűvölt. Előadásához nem volt mit hozzátenni, és ahogy az utolsó sorokat énekelte, egészen odakúsztam a térdeihez, hátamra fordultam, és fejemet ráhajtottam barna combjaira, arccal az ég felé. Kati megcirógatta arcomat, és csak ennyit mondott: – Aludj szépen, picinyem. Mindkét kezemmel hátranyúltam, és két oldalról megfogtam combjait. Kati kigombolta az ingemen a felső két gombot, és jobb kezét lassan bevezette a hézagon. Ekkor megszólalt a táborban a kolomp, amely valójában nem is olyan bádogzörgettyű volt, hanem egy kis nyeles harangocska, melynek fényes hangja bejárta még a környező hegyek erdeit is.
Címke: történet
A férjes asszony
Egyszer el kellett mennem szakmai gyakorlat címen dolgozni egy természetközeli kiállítás helyszínére, úgyhogy ott is kellett aludnom, ahol dolgozok. Egy kis faházban kaptam szállást 3 hétig, és csak hétvégén mentem haza. (Párom nem jöhetett)
Egyik nap, mikor mentem vásárolni, valami nem stimmelt a kártyával, és a vevőszolgálatra mennem. Ott miközben intézte az ügyem a nő, kezdtem vele beszélgetni. Olyan 30 körül lehetett. Az arca szép volt, de mást nem nagyon mutatott a ruha.
Mondtam, hogy most épp itt vagyok 3 hétig. Kérdeztem, hogy nincs-e kedve eljönni, körbevezetném, úgyis egyedül vagyok. Mondta, hogy de, majd eljön egy barátnőjével, aki épp gyesen van, úgyhogy ráér. Meg is állapodtunk, és mondta, hogy majd felhív ha ott van, és akkor megyek elé. Mikor már megbeszéltük, láttam a gyűrűjét és, hogy férjnél van, de gondoltam mindegy.
Már azt hittem nem is jönnek, mikor utolsó előtti nap hívtak. Körbevezettem őket, majd behívtam őket egy kicsit a faházba. Megkínáltam egy kis vörösborral őket. És ittak is. Kis idő múlva elmentem wc-re. Mikor jöttem vissza, ahogy kinyitottam az ajtót, a barátnőként csaj érkezett azt mondta csukjam be a szemem. Bevezetett így a szobámba. Ott aztán hallottam, ahogy odamegy az ágyhoz, és aztán mondta, hogy nyithatom. A látvány: A kissé duci, de csöcsös barátnő éppen a bort töltötte az eladónőbe, aki vékony, közepes mellű viszonylag nagy popsival. Csakhogy nem a szájába.
Azonnal bemerevedett a farkam. Kicsit néztem őket, majd szólt az első, hogy miért csak nézek. odamentem, és el kezdtem felváltva nyalni őket. Ők pedig mindig összeborozták kicsit, hogy finom is legyen. Imádom ezt csinálni, de azért eljön az idő, amikor már más kell. Térdelve az ágy előtt az 1-esbe lassan beraktam 19 cm-es farkam.(azért belé mert jobban tetszett). Közben 2-es fölé térdelt, és hol ujjazta magát, hol 1-es csiklóját simogatta, hol a keblei közé húzta a fejem. Én el sem hittem ami történik, még sosem voltam 2 nővel.Nagyon jó volt. Nemsokára kettes is lefeküdt, hogy mostmár ő is kéri magába. Meg is tettem, míg 1-es az immár üres borosüveggel játszott. Miközben dugtam, megbeszélték, hogy sokkal jobb velem, mint a férjeikkel. Mondtam, hogy nekem is sokkal jobb, hogy velem vagytok. Nemsokára 1-est az ágyra hajoltattam, és most már nagy tempóval a csúcsra juttattam. Aztán odajött hozzám a kettes, és kivette a farkam a punciból, és leszopott. A kebleire élveztem. miután mindenki felöltözött elmentek, és azóta sem láttuk egymást.
Párom azóta sem tudja.
Autós szex
A discoban ismertem meg Őt. Aztán találkoztam vele, de a kocsinál tovább nem jutottunk, annyira ki voltam éhezve a farkára
Először csak beszélgettünk és iszogattunk. Hiába bizonygattam magamnak, hogy egy jól működő kapcsolatban élek, mégis hatalmába kerített egy érzés. Egyszerűen fogalmazva, nagyon megkívánam Őt. Talán a tilalom is izgatta a fantáziámat. Megbeszéltük, hogy majd a buli végén hazavisz engem kocsival. Találkozónk létre is jött, úgy ahogy megegyeztünk. Beültem a kocsiba, csakhogy nem engem vitt haza, hanem elvitt magához. Egyedül élt egy kis lakásban. Ittunk még egy kicsit és kezdetét vette az izgalmasan bűnös éjjel.
Csókolóztunk és simogattuk egymást. Lassan lefejtette rólam a ruhámat, a melltartómat és végül az aprócska bugyimat. Símogatott és csókolt ahol csak ért. Levette a pólóját és elkezdte kigombolni a nadrágját. Őrjítöen izgató mozdulat volt. Megkérdezte, hogy mit csináljon velem. Nem voltam szégyenlős és elmondtam őszintén a vágyaimat. Ettől teljesen bepörgött. Először a melleimet puszilgatta, majd egyre lejjebb haladt. Egyszercsak rámparancsolt, hogy nyújtsam fel mindkét kezem a fejem fölé. Ettől a mozdulattól a melleim mégjobban elődomborodtak. Hirtelen elővett egy fekete sálat és összekötözte a kezeimet. Hozzákötözött az ágyhoz. Először megijedtem de irtóra felizgatott. Mikor látta,hogy tetszik a dolog,egy selyemsállal bekötötte a szemem. Csókolt, simogatott. Tehetetlenségem, és az, hogy nem tudtam mit fog csinálni velem, csak fokozta a vágyaimat.
Két ujjával morzsolgatni kezdte a mellbimbóimat. Kőkemény farkát néha hozzám érintette. Puszilgatta a hasamat és a borotvált puncim felé tartott. A combjaimat szétfeszítette és előbukkant az izgalomtól duzzadt, nedves csiklóm. Nyalni kezdte. Lassan,aztán egyre gyorsult a tempó. A kéjtől szinte dobáltam a csípőmet és így egyre inkább éreztem a sál gyengéd szorítását. Arra vártam, hogy belémhatoljon, hogy lüktető pinámba nyomja ütközésig a hatalmas farkát. Amikor az orgazmustól felnyögtem, a széttárt lábaimat a fejemhez emelte és így az egész alsótestemet birtokba vehette. Nyelvével izgatta a végbélnyílásomat, a pinámba dugta az ujjait. Éreztem a mozdulatain a mérhetetlen vágyat, hogy magáévá tehessen.
Csak a megfelelő pillanatot várta. Azt, hogy könyörögjek a farkáért. Megtettem. Könyörögtem, hogy tolja belém a farkát, hogy minél hamarabb beteljesüljön az izgalmam. A lepedőn kisebb tócsa alakult ki a puncinedvemtől. (Gondolhatjátok milyen izgalmi állapotban voltam) Erősen feltolta a mellkasomhoz a lábaimat és belémhatolt ütközésig. Lassan mozgott bennem de ez csak a kezdet volt. Egyre vadabbul nyomkodta belém a nagy péniszét. Lihegett és közben csúnya szavakat mondott.Nagyon felizgult állapotban voltam, a szexuális feszültségtől ordítani tudtam volna. A kéjtől nyögdécseltem és, hogy biztosan hatalmas orgazmusom legyen, néha rácsapott a fenekemre. Le sem tudom írni, hogy mit éreztem.
Ez nem egy szokványos orgazmus volt. Annak tízszerese. Annyira felizgatta a nyögésem és a hullámzó testem látványa, hogy pár másodperc múlva a gecije vulkánként lövellt ki a melleimre és az arcomra. Soha nem éreztem még olyan kielégültnek magam. Még most is nedvesedni kezd a bugyim, ha belegondolok.
Előfordul, hogy ilyenkor nincs velem a barátom, így maszturbálni kezdek. Mint most…
Családi Titkok – A lányod egy prosti!
Egy ismerősi vacsorán megtetszettem egy anyának akit aztán hétvégén jól megszopattam és megdugtam, majd mikor a kislánya észrevett őt is bevettük a buliba 😉
A történet amit megosztok veletek igaz történet ezt itt szögezzük le.
15 éves voltam mikor történt, az egész úgy kezdődött hogy apám anyám és én átmentünk egy közeli ismerőshöz. Ők is úgy mint mi,
3an voltak csak náluk a gyerek egy 6 éves kislány volt.
Csak vacsorára mentünk át de már 4 órakkor ott voltunk. Az anyuka nevezzük most mondjuk Anettnak, egy nagyon aranyos nő volt soha nemtudtam volna elképzelni hogy valaha is valakivel dugni fog de hát ugye mégis van egy gyereke;)
Egyébként nagyon jó alakja melle, és rövid fekete haja volt. Már az elején mikor bementünk feltünö volt hogy amikor köszöntünk szokásos puszival engem majdhogynem szájoncsokolt épp hogy elhajoltam, aztán amikor megölelt ( ilyet se szokott csinálni) ugy hozzámnyomta a mellét alig kaptam levegőt. Bent folyamatosan engem nézett és ami a legfeltünöbb volt amikor elmentem WC re ott volt látta hogy bementem, mégis rám nyitott. Ezek voltak az előzmények, amikor mentünk haza addig tartott fel minden kifogással csak engem amíg mikorra már egyedül maradtunk, közelhúzott magához és aztmondta nagyon megtetszettem neki és, hogy hétvégén elmegy a férje én pedig legyek itt szombat este olyan 8 órára és szexelünk másnap hajnalig.
Szombat délután szóltam a szüleimnek, hogy ma ha nemjönnék haza egy barátomnál alszom. Este 7 óra körül a család háza fel vettem az irányt. Láttam, hogy a kocsi nincs otthon vagyis a férj elutazott. Bementem Anett már várt megölelt és most valóban szájon csókolt, ott smároltunk az ajtóba közben össze vissza fogdostuk egymást és átdugtuk a nyelvünket a másik szájába. Az egésznek a kislánya vetett végett mikor hallotuk ahogy kijön a házból. A kislányt Szandinak hívták. Éppen szolt az anyukájának hogy ma vele alszik igy hogy az apukája nincs itthon. Az anyukája beegyezet mikor bementünk kicsit beszélgettünk aztán amíg a kislányt fürdette mondta hogy üljek le tv-t nézni rögtön jön.
NA innentől kezdődik a történet.
Amikor lefektette a lányt odajött hozzám és leült mellém, kikapcsolta a tv-t és a fülembe súgta hogy most egy kicsit játszani fogunk és szenvedélyesen megcsókolt. Közben a faszom szép lassan felált és nyomta a nadrágom mikor a tapizásba odáig értünk hogy már egymás nemiszervét fogtuk ő is érezte hogy áll és mosolyogva annyit mondott hogy erre nincs szükség, majd letérdelt elém és lehúzta a nadrágomat. Elővette a farkamat és elkezdte szopni szép lassan. Koromhoz képest elég nagy szerszámom volt ezt láttam az arcán hogy ő is meglepődött. Először csak nyalogatta majd bekapta és a torkáig lenyomta, szinte láttam ahogy öklendezik. Mikor visszaengedte mert már nemkapott levegőt felmászott mellém az ágyra és ellökött majd megfordult a csupasz gyönyörű punciját a számra nyomta ő pedig előredőlt és szopta a farkam. Én eljátszottam a puncijával nyaltam ujjaztam majd ahogy éreztem hogy vadabb tempóhoz ér énis rágyorsítottam pár perc múlva szóltam neki hogy már nembírom sokáig, elfogok élvezni. Aztmondta élvezzek bele a szájába hogy ne legyen semi nyoma hogy mitcsináltunk. Kb fél perc mulva élveztem egy hatalmasat és telegeciztem a száját, mikor már érezte hogy nemjön több lenyalogatta a maradékot és elment megmosni az arcát. Majd visszajött mondta, hogy üljek fel megint elkezdtünk csókolózni és közben rámmászott és a fülembe súgta hogy aztakarja hogy élvezzek bele, még be se fejezte már a farkam végén éreztem a nedvtől tocsogó pináját kicsit várt de a farkam kemény volt és már nagyon akartam úgyhogy a vállánál fogva lenyomtam és tövig belecsúsztam a pinájába. Olyan hangosat nyögött, hogy attól féltem hogy a lánya Szandi felébred. Nagyon jó szűk puncija volt. Éreztem hogy egyre jobban élvezi ezt a kis baszást már tuti kivolt éhezve a férje nemigen foglalkozott vele. Kb 10 perc mulva pózt váltottunk ő leborult a szőnyegre és huzott maga után közbe én ki sem huztam a puncijából a farkam csak dugtam tovább megint 10 perc mulva éreztem ahogy egy nagyot rándul a teste és hangosabban liheg mint eddig egy hatalmasat élvezett ettől a látványtól énis elélveztem és mélyen belegeciztem a szűk kis pinájába.
Ezek után következett a fürdés, természetesen eggyüt fürödtünk egy kis zuhanyzóban ahol a alig fértünk el. A víz felülről folyt, Anett megkért hogy szappanozzam be, én engedelmeskedtem persze, kezdtem a hátával majd a melleit jó alaposan. Aztán ő is és mikor lemostuk a szappant megint ott kötöttünk ki hogy vadul smárolunk csak úgy nyaltuk egymást a víz alatt és közben lefele vittem a kezem, hogy elkezdjem ujjazni de megállított és mondta hogy ezt most ne de folytassuk a hálószobában.
Így is lettt felmentünk de az ajtó elött megált és mondta hogy a lánya Szandi ma vele alszik mert mindig így szokták amikor a férje elmegy,de feküdjek be mellé mert nagyon szeretne még leszopni elalvás előtt. Nekem elég vűlt csak a szopás szót hallani máris keményedett a farkam és nemálhattam ellen, befeküdtem mellé. Nagy francia ágy volt Szandi aludt az egyik oldalon mi meg a másik oldalon feküdtünk. Majd Anett lejeb mászott lehúzta az alvónadrágom és bevette a szájába a farkam. Nagyon lassan szopta de minden élvezettel látszott rajta hogy akarja. Először csak körbenyalta majd elkezdte ezt is mélytorkozni és közben simogatta a punciját ami elkezdett szépen lassan benedvesedni. Már vagy két perce szopott amikor megtörtént a legroszabb rémálmom. Szandi felébredt és megkérdezte mit csinálunk?
A feleségem egy riherongy, meg is baszták
Leugrottunk Badacsonyba a borpincékhez kicsit kikapcsolódni az asszonnyal. Imád baszni a kicsi szívem, így aztán ott sem tagadta meg magát pár ital után.
Jó pár évvel ezelőtt beutalót kaptam a balatoni üdülőbe és a feleségemmel mentünk el. Az üdülőben találkoztunk a feleségem munkatársával akik szintén ott nyaralta és ők is két hétre jöttek mint mi.
Az azt követő este bevallotta a feleségem, amit már korábban is sejtettem,hogy amikor az állást elfogadta megismerte azokat a srácokat akik még leánykorában leszólították és elment velük kocsikázni három napra. A három srác két napig kefélte őt felváltva .Ilyen eset többször volt, hogy ilyen dolgokat elmondott magáról, mert úgy érezte jobb ha elmondja, hogy leánykorába is szeretett kurválkodni, mintha mástól tudom meg, mert volt egy alkalom amikor én szarba maradtam miatta, ezért otthon megsimogattam és majd egy hétig nem tudott emiatt munkába menni.
Mikor meg elkezdte a munkát ez a három srác elmondta a többi munkatársnak és kikövetelték tőle, hogy két három naponta kettő vagy három sráccal visszamentek a lakásunkba rendszeresen kefélni. Így aztán most elmentünk mind a négyen borozni aminek a következménye volt, hogy eléggé betintáztunk és a végén ott az egyik tisztáson aludtunk éjszaka és megcserélgettük az asszonyainkat.
Ettől kezdve mindig négyen mentünk bárhová és rendszerint mindig a másik feleséggel élvezgettünk mások szeme láttára is. Volt,hogy felmentünk egy templomos kilátóba és én meg fogtam a másik feleség ruháját és derékon felülre húztam,és a bugyijába kezdtem matatni nem zavarva azt,hogy mások is látják.
Mikor megint magunk között voltunk mondta a másik srác felesége panaszként mit csináltam,mire a feleségem nevetve mondta tudja,mert vele is mindig megcsinálja, és ezért nem szereti,ha bugyi van rajta,mert így mindene ki van téve annak, hogy más is gyönyörködhet a csupasz pinájába,vagy a seggébe.
A borozóba is mindig a combtőnél volt mindkettőnk feleségének a szoknyája. Mondta a másik pár férfi tagja is, hogy ez nagyon örömteli dolog neki is tetszik és ha elmegy ezentúl valahová a feleségével ő is mutogatni fogja a feleségét mindenkinek, mert előző este megleste ahogy keféltem a feleségét és eszméletlenül tetszett neki amikor már nem volt rajta ruha és elkezdtem szoptatni, mert látta ahogy csorog a felesége szájába a farkamból a geci és azt milyen élvezettel bír vitorlázni és ott a két asszonyt nagy örömünkre a két matróz kérésünkre csodálatosan megkefélték, majd cseréltek és a végén mindketten teleélvezték a szájukat amit mindketten le is filmeztünk.
Mikor a tulaj megkérdezte nem lehetne a két asszonyt bérbe venni egy hétre a lányok azt mondták, ha odaadunk kiherélnek. Erre nem lehetett mit mondani.
Spermás csók
Sziasztok, Balázs vagyok, 17 éves. Most egy 2 évvel ezelőtti sztorit fogok elmesélni. Két éve nyáron egy nagyon jó barátnőmhöz készülődtem. Kedveltük egymást, gyakran perverzitásunknak hála izgattuk is egymást, általában chaten keresztül.
Amikor odaértem csuromvizesen fogadott. Nem volt meglepő, tudtam hogy van medencéjük. Bementünk a hátsókertbe, a medence mellé, ahol megkért, hogy vetkőzzek le, menjünk úszni. Beleegyeztem, hiszen nagyon meleg volt. Levetkőztem boxerra – nem vittem fürdőnadrágot, így a szeretett fekete-rózsaszín playboyos boxerem volt rajtam -, amikor szólt, hogy menjek fel az emeletre, ő is mindjárt megy a fürdőszobába. Felmentem, ahol egy kád langyos víz várt. Úgy értelmeztem, erre célzott, így bele is vetettem magamat. Egy egész nagy sarokkád volt, két ember kényelmesen elfért benne. Egyszer csak hallom, hogy siet felfele a lépcsőn. Bejött a fürdőbe, és mindketten ledermedtünk. Teljesen meztelen volt, kezében a vizes ruhával.
Elnézést kértem, kezdtem kimászni, de azt mondta maradjak. Mint kiderült, leöntötte magát narancslével, a víz pedig reggel óta ott van, most pont kapóra jött, abban szeretett volna gyorsan megmosakodni. Gyönyörű teste volt, tenyérnyi melleit borotvált kis puncikája tette még ellenálhatatlanabbá. Férfiasságom is válaszolt erre, olyannyira, hogy elkezdett kényelmetlen lenni a boxer. Látta, ahogy szerencsétlenkedek a kőkemény farkammal, így hát azt mondta:
-Vedd le nyugodtan. Látni szeretném.
Teljesen felizgultam. Tudtam, hogy tüzes kis csaj, nade hogy ennyire..mindenesetre levettem, ő pedig beült mellém a kádba.
-Bazsi.. – kezdte (mindig így hívott)- ..én..én szeretnék veled..lefeküdni..vagyis..már el akartam mondani..és most..te is…
Ekkor magamhoz húztam, és olyan hosszú csókot adtam neki, mint még senkinek.
-Kívánlak… – nyöszörögte
-Én is téged…
Ezzel a lendülettel felállt, és elkezdett kiráncigálni a kádból. Kimentünk a teraszra. Körbenézett, majd az egyik napozóágyra telepedett.
-Itt csináljuk. – hangzott az utasítás.
Nem voltam rest, már ott is voltam. Hosszú (relative, akkor egy örökkévalóságnak tűnt) nyelvcsatába kezdtünk, majd elindultam lefele a testén. Végigpuszilgattam minden négyzetcentiméterét, majd amikor a melléhez értem, megéreztem a narancslevet. Ettől duplán,sőt,triplán kellemes volt az egész. Jó fél percig szívkodhattam kemény mellbimbóját, utána kis pociját is csókoltam-nyaltam, majd következett a gyönyörű kis puncija. Elkezdtem szopogatni a csiklóját, majd teljes nyelvszélességgel jókorákat belefaltam a kis gyönyörűbe. Ezt hangos nyögésekkel nyugtázta. Elég hárpis szomszédaik vannak, szerencsére a sövény miatt nem láthattak át, de azokat a nyögéseket még egy süket is hallhatta. Nekem pedig már majd szétdurrant a farkam. Direkt nem juttattam a csúcsra, inkább továbbmentem, gyönyörű formás combjain egészen a lábujja végéig mindenhol nyálas volt a kis cicám.
Ekkor fordultunk egyet, én feküdtem, ő pedig ugyanezt kezdte előröl. Szép lassan eljutott a kőkemény szerszámig. Bekapta, szívogatta, nyalogatta, verte felváltva. Sőt, még egy kis mélytorkot is bevállalt. Nem volt nagy farkam, 15 centi körül lehetett, de tökéletesen sikerült a művelet. Amikor látta, hogy már nincs messze a vég, elkezdett végigvándorolni a lábamon. Miután végzett kért egy pillanatot, beszaladt a szülei hálójába, és kihozott egy nagy flakon síkosítót. Bekente vele az egész testemet.
Ebből láttam, hogy nem akarja elaprózni a dolgot, így megtettem én is ugyanezt. Eldobta a majdnem üres flakont, és rám feküdt. Tocsogtunk a síkosítótól. Smároltunk, és egész végig egymás testét dörzsöltük össze. Fantasztikusan izgató volt. Aztán felállt, és elhelyezkedett a farkam fölé. Amúgy is tocsogott a puncija, a síkosítós farkam egyszerűen belecsúszott. Őrült tempóban kezdett meglovagolni, közben mindketten hatalmasakat nyögtünk. Nem telt bele sok idő, elélvezett a kis drágám, én viszont még nem. Ekkor lefektettem, belenyaltam tocsogó puncijába egy hatalmasat, majd beletoltam lüktető, kőkemény farkamat. Hasonlóan nagy tempóban kezdtem el pumpálni. Nagyjából 2-3 perc múlva éreztem, hogy lassan itt a vége. Ő ekkor már harmadjára élvezett, a szemei szó szerint felakadtak, és óriásiakat nyögött, rángatózott. Nem volt rajtam gumi, és nem akartam beleengedni, ezért kivettem, ő pedig húzta a szája felé.
Eszméletlen erővel kezdte szívni és szopni. Pár pillanat múlva óriásit élveztem a szájába. Szó szerint rázuhantam. Lihegve smároltunk. Éreztem a spermámat, jutott az én számba is rendesen mielőtt lenyelte. Ezután percekig némán csókolóztunk. Ezzel kezdődött el igazán kapcsolatunk, mely a mai napig is hasonlóan virágzik.
Szopjál Judit!
Hopsz ez most történt velem.Elmentem judithoz.Felvettem a sarkon,kikocsikáztunk a városbok s behatottam egy kukoricásba. Majd juditnak simogatni kezdtem a melleit.Ö meg hip hopsz s már a nadrágom sziját csatolta ki,majd a gombom és slicem huzta le.
Keze behatolt gatyám alá,könnyü dolga volt mert nem mindig hordok alsogatyát.És simogatott.Majd elkezdett vetközni.Persze én is.Majd hátradütött engem s odatérdelve elkezdte nyalogatni,szopogatni szerszámom.Nekem a kezem hátulrol alányulva punciát -Simogatta,amely persze kopasz volt.Behatolt ujam hüvejébe is.
Majd én dütöttem hátra s gyengéden nyalogatni keztem körbe körbe kisajkait.Csikloját,s nyelvem bebujt hüvelyébe amilyen mélyen csak tudott.Jo felizgattam.Majd a hátsoülésnek dülve leültem ö meg-Rámmászva beigazitva finom punciába,meglovagolt.Én csokolgattam melleit,ajkát.Markoltam popsiát.Ö csak azt suttogta :markolj,erösebben,még.Hmm igy ment vagy fél orát.
Malyd helyetcserélve,letérdeltem az anyosülés elé s ö hátradülve az ülésen,lábai aMüszerfalon,s ugy toltam be felizgult punciába szerxámom.Ö keze idönként bnyulva lábamközt zacskomat markolta.Majd ujammal csiklolyát izgatwa mélyeket lökve jutattam el a csucsra.S isteni volt látni mikor élvezet.Majd ugyan ezt kérte.Hagy nézen mikorMikor élvezek.Cipöjét ugy mozgatta s hüvejével ugy meg meg szoritott hogy nem is kellet sok s én is élveztem.Majd meztelenül fekwe az üléseken,még dumcsiztunk.Majd hazavittem s kiraktam pár házzal elöttük.Nehogy lebukjon.