Címke: vicc

Este, amikor Krisztát csókoltam, Emi húsos száját képzeltem magam elé, és nem tudtam másra gondolni, mint az ingből kivillanó csodálatos, hatalmas melleire…

Kriszta gyönyörű fiatal lány volt, amikor megismertem. Hosszú barna haja, szikrázó zöld szeme az első percben elvarázsolt. Én, aki egyik nőtől rohantam a másikig, és úgy éreztem, soha nem fogok megállapodni, megszelídültem mellette.

Nyugodt természete, halk hangja úgy hatott rám, mint valami kábítószer. Mellette akartam lenni örökké, hozzáérni, védeni, óvni… Ő sokáig nem bízott meg bennem, nem hitte el, hogy igazán szeretem, és hogy megváltoztam. Amikor feleségül kértem, könnyes szemmel nézett rám.

Hittem hogy örök életre szól

– Laci, meggondoltad te ezt? Nem neked való a házasság…

Felnevettem.

– Te akarsz lebeszélni engem? Hiszen hónapok óta olyan csodálatos harmóniában élünk, amilyet korábban soha nem gondoltam volna!

Megsimogatta az arcomat. Vékony ujjai hidegek voltak, szinte reszketett az egész teste.

– Érzem a szerelmedet, drágám. De mi lesz, ha egyszer elmúlnak a lángoló érzelmek? Mi lesz, ha egy nap már nem tartod aranyosnak, ahogy élem az életem, hanem inkább idegesítőnek? – kérdezte.

– Ne aggódj, amit érzek, soha nem fog elmúlni!

Felkaptam, és körbetáncoltam vele a szobát. Boldog voltam, és nem tudtam elképzelni, hogy valaha elmúlik ez az érzés.

Az esküvő után nem sokkal Kriszta teherbe esett, és egy csodálatos kisfiút szült. Kriszta anyának is nagyszerű volt: nyugodt, derűs természete átsegítette a gyereknevelés nehézségein. Szerettünk volna Tominak kistestvért, de Kriszta nem esett teherbe. Egyre többször volt szomorú, rosszkedvű.

– Mi így vagyunk

tökéletes család

, hárman – próbáltam vigasztalni.

– Nem lehet, hogy ilyen béna vagyok – fakadt ki. – Nem szeretném, ha Tomi testvér nélkül maradna! Nézd meg, én egyke vagyok, és milyen…

– Mi milyen? – kérdeztem vissza döbbenten. – Nekem két tesóm is van, neked mégis ezerszer jobb a természeted, mint nekem. Önzetlen vagy, megbízható, biztos támasza Tominak és nekem is.

– Igen, csak éppen képtelen vagyok arra, hogy teherbe essek!

Hiába volt minden, vigasztalhatatlan volt.

Ekkoriban ismerkedett meg a játszótéren egy fiatal nővel, Emivel. Egyre többször mesélt róla esténként, elmondta, hogy milyen jókat beszélgetnek, miközben a gyerekek játszanak.

– Tudod, Tomi remekül elvan az ő két kicsijével, szinte nem is foglalkozik velem – lelkendezett. – És Emi szerint nem kell aggódni, előbb-utóbb úgyis sikerülni fog teherbe esnem!

Áldás az ilyen barátnő!

Mivel megnyugtatta Krisztát, Emit ismeretlenül is megkedveltem.

Egyik nap korábban értem haza, és már a lépcsőházban hangos nevetést, gyerekkiabálást hallottam. Ahogy közeledtem a lakásunkhoz, rájöttem, hogy tőlünk jön a ricsaj. Észre sem vették, amikor bementem.

A nappali közepén Tomi építőzött elmélyülten egy korabeli kissráccal, miközben egy kislány visítozva motorozott körülöttük. A felfordulás közepén, a kanapén kuporogva pedig Kriszta beszélgetett egy vörös hajú nővel. Megpróbáltam túlkiabálni a hangzavart:

– Sziasztok! Hahó, megjöttem!

Molett és közönséges volt

Kriszta felugrott a kanapéról, megcsókolt. Arca pirospozsgás volt, látszott, hogy jól érzi magát.

– Drágám, ismerkedj meg Emivel! Tudod, róla szoktam mesélni – tette hozzá.

Ekkor már feltápászkodott Emi is: nem mondanám, hogy ilyennek képzeltem a remek barátnőt…

Kicsit duci volt, a haja olyan vörös, amilyet még filmeken sem láttam, sminkje harsány és hivalkodó.

– Örülök, hogy megismertelek – ordította túl a gyerekeket, és rögtön magához rántott két puszira. Mire észbe kaptam, már a gyerekeivel üvöltözött, és szinte két perc alatt már ki is hömpölyögtek az ajtón. Csak néztem utánuk csodálkozva.

– Mi a baj? – kérdezte Kriszta.

– Ez a nő! Hihetetlen! Mint egy konyhásnő és egy

utcalány

keveréke!

Kriszta elnevette magát.

– Hát érdekes jelenség, nem mondom! De azért a konyhásnő túlzás… Nagyon ellenszenves volt neked? – kérdezte félénken.

– Ugyan, dehogy! Nem az én barátnőm. Rád meg, úgy látom, nagyon jó hatással van.

Kriszta megnyugodva bújt hozzám.

Mivel ők kertes házba laktak, gyakran meghívták Krisztát és Tomit magukhoz, akik szívesen mentek át hozzájuk hétközben, amíg én dolgoztam. Nem sokáig váratott magára az első családi meghívás sem. Kicsit tartottam tőle, hogy vajon milyen lesz a férje és hogyan fogom Emit kibírni egész nap.

Micsoda vendégség volt

A férje, István igazi papucsférj volt, de nagyon jó fej. Nem zavarta, hogy a srácok a fejét tapossák, nyugodt maradt a legnagyobb káoszban is. Emit csodálkozva figyeltem, és bevallom, egyre jobban tetszett. A takarítás nem volt az erőssége, ez az első percben kiderült. A mi lakásunk mindig ragyogott, náluk – enyhén szólva – kínos tisztaság volt mindenütt.

Kriszta soha nem emelte fel a hangját Tomival, Emi szinte folyamatosan üvöltözött a gyerekeivel. Kriszta mindennap főzött, sütött – Emi valami mirelit pizzát melegített, és azt kínálta nekünk és a gyerekeinek is. És ahogy kinézett! A haját feltűzte, de a vörös tincsek állandóan kiszabadultak. Hosszú ingben és valami nagyon rikító színű, rémes cicanadrág-szerűségben volt – mégis volt benne valami hihetetlenül szexi.

Túléltem a napot, sőt be kell vallanom, élveztem is Emi társaságát.

Este, amikor Krisztát csókoltam, Emi húsos száját képzeltem magam elé, és nem tudtam másra gondolni, mint az ingből kivillanó csodálatos, hatalmas melleire…

Miután túlestünk a tűzkeresztségen, szabaddá vált az út a barátnőknek: szinte minden hétvégét együtt töltötte a két család. Én pedig egyre jobban Emi hatása alá kerültem. Észrevettem, hogy hosszú percekig bámulom, állandóan ő járt a fejemben, miközben féltem, hogy a vonzalmamat Kriszta is észreveszi.

Igazi férfinak éreztem magam mellette

Egyik szombat délután, miután megebédeltünk, segítettem Eminek elpakolni a konyhában, míg Kriszta és István a gyerekekkel pihent a kertben. Emi becsukta mögöttünk az ajtót.

– Mi bámulsz rajtam? – kérdezte kihívóan. – Azt hiszed, nem látom, hogyan nézel rám? – Egészen közel jött hozzám, éreztem forró leheletét az arcomon.

– Miért, hogyan nézek? – nyögtem ki rekedten. Éreztem, hogy elborít a vágy, miközben az eszem azt súgta, meneküljek.

– Kívánsz, valld be! – súgta a fülembe, és a következő pillanatban már tépte, harapta a számat. Ott, a konyhában

állva tettem a magamévá

, tébolyultan lélegeztem be az illatát. Megőrültem tőle, érte – tudtam, elvesztem.

Amikor csak lehetett, találkoztam Emivel – volt, hogy napközben rohantam hozzá a munkából, miközben a gyerekeire Kriszta vigyázott.

– Mégis, mit mondasz neki, hol vagy? – kérdeztem egyszer, amikor a karomban feküdt.

– Szerinted Kriszta megkérdezi? Hát nem ismered a feleséged? Egy angyal – tette hozzá, és nem tudtam, komolyan mondja-e vagy gúnyolódik.

Amikor családostul voltunk együtt, akkor sem bírtunk magunkkal. A fürdőszobában, a pincében, a kertben – mindig találtunk alkalmat egy gyors együttlétre. Emi mindenben benne volt, és ez nekem nagyon tetszett. Krisztával ugyanis soha, egyszer sem csináltuk máshol, csak a hálószobában…

Lebuktunk, de késő bánat…

Nem tudom, meddig folytattuk volna ezt az őrült viszonyt, de mielőtt teljesen szétestem volna a sok hazugságtól, lebuktunk. Éppen Eminél voltam, amikor a férje hazajött. Mire összeszedtem magam, és utánarohantam, már késő volt: mindent elmondott Krisztának, aki könnyes szemmel állt a nappaliban, egy óra alatt éveket öregedett. Szelíd szépsége szíven ütött.

– Ezt az egészet nem értem meg soha, és nem tudom, valaha megbocsátok-e nektek. Most arra kérlek, menj el! – mondta, és bezárkózott a hálószobába. Tudtam, felesleges minden szó, mennem kell.

Emi akkor hívott, amikor az utolsó sporttáskát is beszuszakoltam az autóba.

„Gyerekünk lesz!”

– István elköltözött.

– Én is éppen azt teszem – feleltem.

– Mondanám, hogy gyere ide, de úgyis nemet mondanál.

– Igen, ez korai lenne.

– Pedig szokj hozzá a gondolathoz, édesem. Gyereket várok. És te vagy az apa.

A hír letaglózott. Örültem, de közben ordítani tudtam volna a kíntól. Gyerekem lesz, de nem Kriszta az anya – fogalmam sem volt, hogyan tovább. Szerettem Krisztát is, de Emit kívántam, sokkal erősebben, mint valaha.

Kész káosz lett az életem

Rohantam hozzá, szinte kitéptem a kertkaput. A rendetlen nappali közepén ücsörgött, egy pohár borral a kezében.

– Nem tudom, mit mondjak – nyögtem ki nagy nehezen.

– Akkor ölelj át – súgta, és lecsúsztatta a ruháját a földre. Bizony, a szex mindent megold!

Hogy mit hoz a jövő, elképzelni sem tudom. Kriszta hallani sem akar rólam, Tomit sem láthatom. Emit eszeveszetten kívánom, de nem tudom, ez elég-e a közös jövőhöz. És hogy még bonyolultabb legyen, Krisztát is szeretem. Néha hiányzik a csöndessége, a nyugalma… Nem tudom, hogyan tovább..