A barátom felesége

Még fiatal házasok voltunk amikor az egyik alkalommal elmentem a barátomhoz,de csak a feleségét találtam otthon. Ő egy nagyon szép formás takaros csinos jó testi adottságokkal rendelkező hölgy akiről kiderült egyáltalán nem szégyellős sőt inkább szabad lelkű és imádja a meztelenkedéseket.mikor beinvitált észrevettem,hogy a szoknyája a derekánál ki volt gombolva és félig lecsúszva volt. Rosszkor jöttem kérdeztem,dehogy hiszen a férjem most ment el a Balatonra hétvégére a szomszéd családdal és majd csak hétfőn jön haza,de egyenesen a munkahelyére megy be és csak majd este jön haza,én meg éppen be akartam menni a medencébe egy kicsit lubickolni. Éppen jókor jöttél,mert a blúzom gombjait sose tudom egyedül kigombolni,mert a férjem mindig ilyen blúzokat vesz nekem amit csak hátul lehet kigombolni és sokszor ha elmegy több napra és előzőleg ezt a blúzt kellett viselnem nem volt senki aki segítsen levenni.

ilyenkor nehéz levennem és ebben kell fürödnöm is. De te most biztosan segítesz nekem .A szoknyámat kigomboltam,hogy hátha sikerül valahogy kihámozni magamat a blúzomból és nem kell szinte ruhástól a vízbe mennem. Közben beléptem az ajtón és bezártam magam után,majd ráfordítottam a kulcsot is,de benne hagytam a zárba,hogy ne tudjon senki bejönni és meglepni minket.Közben az asszony elengedte a szoknyáját és az lecsúszott a lábán és feltárult a szép formás lába és az alig takart bugyija valamit az egész francia bugyija ami teljesen átlátszó volt s a hasa alja is. csodás látványba volt részem.
A barátom felesége részletei…

Feleségem elkurvulása, akkor jó,ha valaki keféli

Mikor elvettem azt a leányzót akinek udvaroltam akkor jöttem rá igazán milyen rossz vásárt csináltam vele.Bár tudtam,hogy mielőtt megismertem és közben is három srác kefélte felváltva,de végül is elhajtottam az összes srácát és csak én maradtam neki. Igaz a nászúton már az első este félrekúrt, de még az éjszaka felvittem a szálló bárjába ahol kisorsolták és vagy nyolcan megbaszták köztük magam is ami kimondottan jól esett és tetszett.

Később ahová mentünk még ott is megismerkedtünk egy másik nászutas párral és két hétig felváltva keféltük egymás feleségeit. Mikor hazamentünk ott a nagybátyám akinek a lányát és a feleségét korábbi években sokszor megdugtam és fel is csináltam rászabadította a feleségemre a fiát és ő aztán napi rendszerességgel kefélte, sőt nem egyszer együtt fürödtek és én is élveztem ahogy nyelettük vele a farkunk tartalmát.

A feleségem közben a lakásba a 16 lakásból tíz férjjel szintén kefélt, mert terhes volt és így nem zavarta és engem se,hogy megbasszák és a gecit is bele engedik. Sokszor volt, hogy a kórházból is hazavitte a nagybácsi aki a szülésze volt és a lakásába a fiával közösen kefélték az asszonyomat. Pár évre rá megint nála szült a feleségem és akkor már nemcsak a fia kefélte,hanem más orvos is akik naponta megvizsgálták és megbaszták. Néha a srác anyja is eljött a mi lakásunkra és ő helyettesítette a feleségemet amikor kedvem támadt kefélni.

Később a fia feleségét is bevettük ebbe e körbe és jó pár barátomat is akiknek én is rendszeresen keféltem a feleségeiket sőt hálából minden évben elvitték a feleségemet Velencébe a karneválra és ott kurvának öltözve sokszor egész nap és egész éjszaka jó pénzért basztak azzal aki fizetett nekik. A feleségem elmondta,hogy igazán élvezte a Velence-i kirándulást és utána még a fővárosba is elmentek az egyik asszony testvéréhez besegíteni mert jó pénzt kerestek azzal,hogy a testvér megfuttatta őket vagy két hónapig.

Mikor hazajöttek és levetkőzött előttem a feleségem megmutatta hogy néz ki teljesen ki voltam akadva.Igaz, hogy a két gyereket is egy évig szoptatta és utána még két hónapig volt teje,mert mindenki akivel lefeküdt mindig kiszívta a tejet a melléből, de volt olyan is aki csak azért jött,hogy tejet szívjon közben más kefélte a feleségemet. annyira le volt nyúzva,hogy a mellei a hasalját verték a pinájába a széles tenyeremet majdnem kinyitva keresztbe is be lehetett nyomni.

Meg akartam én is baszni , de nem lehetett érezni semmit mert ha egy korsóba tettem volna a farkamat hamarább elélveztem volna. Hát ugyan így szét volt kefélve a többi asszony is. ettől kezdve az unokaöcsém feleségéhez jártam és az anyósához kefélni, de sikerült a nagybátyám feleségének becserkészni a menye anyját és azzal és a lányával dugtam napi rendszerességgel.A csaj anyja mikor keféltem közölte velem finoman csináljam mert mát több mint húsz éve nem kefélt senkivel mivel senkinek nem tetszettek a mellei.

Engem nem zavart semmi és csodálatos volt ahogy sikerült kinyalnom a punciját különösen másnap amikorra leborotválta és csupasz lett.Majdnem minden alkalommal leszopott az asszony, bár a punciját is teleengedhettem nyugodtan,mert már nem volt havi vérzése. Az egyik alkalommal beleharaptam a pinájába és a csajnak annyira tetszett a harapás,hogy kicsipkéztem a fogammal a nagy pináját. Később rákapattam a feleségemre is a fiát és lassan egész nagy társaság is rendszeresen kefélte. Már egyikünk asszonya sem szeretett kefélni vele és szerencsémre az egyik orvos aki rendszeresen kefélte a feleségemet adott neki valamilyen szert amivel moshatta a nagy pináját és lassan összehúzódott.

Ez jó volt, mert egyre kevésbé állt fel a farkam és másoknak is voltak ilyen gondjai. Igaz elmondta,hogy nagyon csípte a pináját és az egész belsejét ez a szer, de ő is jobban élvezte a szűkebb pinájával a kefélést. Most megint elment három fiatal sráccal mert meghívták vacsorázni, de biztos vagyok benne,hogy három nap múlva fog hazajönni.