Frigiditásom megszünte


Először is bemutatom magamat. „25 éves koromban, az egyetem elvégzése után, szűzen mentem férjhez. Férjem közel két méteres vizilabdázó volt, én pedig 155 cm magas, vékony (ma is) testalkatú. Amikor azt írtam, hogy szűzen mentem a házasságba, nem azt akartam mondani, hogy nem volt szexuális élményem, vagy orgazmusom azideig. Hét éves korom óta maszturbáltam
néha naponta többször is. A szűzesség elvesztése (nem kis részben férjem miatt) valóságos horror volt számomra. Hiába lettem asszony, legfeljebb havonta egy-két alkalommal engedtem férjem követelésének, azonban így is hamarosan teherbe estem.Attól kezdve nem engedtem magamra, s nem sokkal azután, hogy fiúnk megszületett, el is váltunk. Házasságunk 14 hónapig tartott, nekem rengeteg fájdalmat, szenvedést okozott, úgy annyira, hogy még a masztizásról is leszoktam. Nem is kívántam a szexet, eszembe sem jutott, hogy férfival tartósabb, intim kapcsolatot létesítsek. Így telt el 5-6 év, hármasban éltünk, anyámmal, fiammal. Aztán a kellemetlen élmények halványodni kezdtek,s amikor hivatali főnököm elkezdett ostromolni, hogy ilyen, meg olyan szexi vagyok (ami nem volt igaz), fél év után engedtem, s lefeküdtem vele. Ez sem sikeredett jobban, mint a házastársi szeretkezés, azzal a különbséggel, hogy ő finoman közeledett, előbb kézzel, aztán orálisan kielégített, s csak azután hatolt belém. Persze megint óriási fájdalom, undor jelentkezett. Miért vagyok én ilyen ? Pszichológushoz szégyeltem elmenni, anyámtól (akivel nem volt jó viszonyom) nem kérhettem tanácsot, bizalmas barátnőm, barátom nem volt. A szexről lemondtam,minden gondolatomat, szeretetemet, vágyamat a fiamra zúdítottam. Most visszatekintve, majomszeretettel csüngtem rajta,babusgattam, fürdettem, törülgettem, egy ágyban, közös takaró alatt aludtunk, egymáshoz símulva.Mentek az évek szorgalmasan, s fiam 16 éves lett, de még mindig én fürdettem, szapppanoztam, tisztogattam minden porcikáját. Megkértem egyik kollégámat, mutassa meg, hogyan szokta a péniszét tisztogatni, a fityma alatti részt kimosni. Egyszerű művelet, de magamtól nem jöttem rá. Aznap este kipróbáltam a már kamasz fiamon. Nyomban megmerevedett, s amíg én a péniszén piszmogtam, rögtön el is sült a farka, az ondó az arcomra, mellemre spriccelt. Önkéntelenűl is elkezdtem nyalogatni a szám szélét, s akkor tudtam meg milyen jóízű a sperma. Fiam dermedten állt, valami bocsánatkérés-félét dadogott, s magam sem tudtam, miként kell viselkedni e nem mindennapi helyzetben. Azzal zártam le, hogy ne beszéljünk róla. Az eset után én is megfürödtem, s bebujtam az ágyba. Fiam már a paplan alatt feküdt, s mikor hátat fordítottam neki, szorosan a hátamhoz símult. Éreztem amint megmerevedik, a combomhoz szorult nem túl nagy, vékony fütyköse, de nem mozdultam, gondoltam majd csak lekonyul, tetettem az alvást. Megvárta amíg egyenletesen lélegzem, s akkor keze elindult, finoman felhúzta a hálóingemet,s hátulról a combjaim közé helyezte kemény farkát. Magam is csodálkoztam, hogy semmit nem teszek a manőverei ellen, sőt valami soha nem tapasztalt jó érzés lett úrrá rajtam. Türelmetlenűl vártam mi következik ? Lassan, nagyon finoman kezével a nagyajkakat szétnyította, s péniszét a bejárathoz helyezte. Éreztem benedvesedek, begerjedek, már nem tudtam egyenletesen szuszogni, s fiam is megpróbálta zihálását visszafojtani.Eközben úgy bepörögtem, mint férfitól még soha. Lesz ami lesz, gondoltam, s lenyúltam a combjaim közé előlről, és a megfelelő helyre igazítottam vesszejét,miközben faromat hátralöktem. Bennem volt ! Nem fájt, nem éreztem undort, nem gondoltam arra, hogy anyja vagyok, csak arra, hogy így maradjunk. Kis idő múltán elkezdtem a csípőmet, altestemet ringatni, hullámoztatni, s erre már ő is megmozdult. Talán egy percig tartott amikor éreztem, hogy meleg spermája belém lövell. Megmerevedett, de én tovább mozogtam, kezemmel a csiklómat símogattam, amíg meg nem jött az orgazmus. Pár percig szótlanúl feküdtünk, közben kicsúszott belőlem,én pedig éreztem, hogy nedvem és az ő ondója a combomra csorog. Ezután már nem lehetett azt mondani, hogy ne beszéljünk róla, de nem tudtam mit szóljak. Szerencsére fiam szólalt meg nagysokára. „Köszönöm Anya” mondta suttogva,éreztem, hogy egész testében reszket. „Ezt nem volna szabad csinálnunk” tértem magamhoz, de éreztem, hogy nem szívből jövő a tiltakozásom. Most először kezdtem el vele beszélgetni a szexualitásról, önkielégítésről,fiúkéról, lányokéról, meg az orgazmusról. Elmondta, hogy talán egy éve ő is rendszeresen maszturbál, gyakorta a kádban, néha mellettem, amikor már alszom, vagy egyszerúen csak a WC-n ülve. Osztálytársai (gimnazista volt) sokat beszélnek az önkielégítésről, kefélésről, van amelyik már ki is próbálta, de abban megegyeztek, hogy valamennyien szeretnének megszabadulni a szűzességüktől. Maszturbálás közben sokan a tanárnőjükre, boltos kisasszonyokra, énekesnőkre gondolnak, akadt olyan osztálytársa is aki bevallotta, hogy a nővérére gondol, annak bugyiját tartja az arca előtt, amikor marokmarcsázik. Ömlött belőle a szó, én pedig nem szakítottam félbe. Arra gondoltam, hogy soha ilyen közel, ilyen bizalmas viszonyba még nem kerültem vele. Megdöbbentem amikor bevallotta, hogy ő bizony sokszor engem képzel partnerének amikor maszturbál. Aztán elhallgatott, „szólj már te is valamit” kérte. Mit mondhattam volna? Azt, hogy nekem soha sem volt igazi élmény, csak fájdalom, kellemetlenség a szeretkezés. Ha ő rám bízta a legtitkosabb gondolatait, akkor nekem is így kell tennem, gondoltam. Elmeséltem, hogy nekem mindig fájdalmas volt a közösülés, akár az apjával, akár mással.”Velem is, most is”? hangzott kétségbeesett kérdése. „Nem kicsim, elsőként veled nem éreztem fájdalmat, csak valami sohasem tapasztalt jó érzést”. Elmagyaráztam, hogy más testhelyzetekben is lehet egybekelni, sőt éppen a hátulról történő behatolás nem a legkényelmesebb. Még sokáig beszélgettünk, míg végre elaludt. Én pedig törtem a fejemet hogyan tovább? Tartsam magamat a szokásokhoz, tilalmakhoz? Ha nem akkor hová fog ez vezetni? Miért engedtem a manipulációinak, sőt még segítettem is neki. Úgy aludtam el, hogy nem találtam ki a megfelelő megoldást. Szerencsére reggel nem hozta szóba, s még akkor sem, amikor este nem akartam megfürdetni.”Elég nagy fiú vagy már, mosakodj magad”! Azért ott voltam a fürdőszobában, s figyeltem milyen óvatosan nyult a péniszéhez, amitől persze rögtön beállt a merevedés. Úristen! Mi lesz az ágyban? rémlett fel bennem. Hanyatt feküdtem, kezem az ágyékomon tartottam, a hálóingemet nem engedtem felcsuszni. Felém fordult, elkezdett simogatni, előbb a hajamat, arcomat, majd nyakamat, s aprócska melleimet. Aztán hasamat, s végül a puncimról mozdította el (nem nagyon tiltakozó) kezeimet. Benyult a hálóing alá, szőrzetemet,pinusomat símogatta, majd egy ujjal behatolt az ajkak közé. Engedtem, még jól is esett. Aztán ujját a csiklóra vezettem, s kértem ott is simogassa. Pár pillanat múlva elöntött a kéjnedv, s éreztem már megint nem vagyok úra önmagamnak, cselekedeteimnek. Lassan széttártam a combjaimat, s nem kellett biztatnom, már is fölém feküdt.”Segíts betenni” kérlelt, s én mint a megbűvölt segítettem. Sajnos nagyon hamar kilövellt, én még nem jutottam el a csúcsra. De nem kókadt le neki, hanem továbbra is bennem maradt, s kis pihenő után folytatta. Ez már hosszabb ideig tartott, s előtte mentem el, majd amikor ő is ejakulált, nálam is bekövetkezett egy újabb orgazmus. Harmadik este Tamást fektettem magam alá, s én voltam felül, ez volt az igazi gyönyör. Persze nincsen olyan öröm, amibe egy kis bú ne vegyülne. A mindennapi kiadós keféléstől kifáradtam, alig vártam, hogy megjöjjön a havivérzésem. Ráadásul késett is pár napot, közben gyötrődtem, idegeskedtem, nem maradtam-e terhes. Aztán mégis csak megjött, s ekkor megálljt parancsoltam a forróvérű fiamnak. A tilos napok alatt megállapodtunk, hogy ezentúl csak hetente kétszer fogunk szeretkezni (evangélikusok vagyunk, s kapóra jött Luther Márton útmutatása, hogy hetenként kétszer elég). Időközben beszereztem (a tudta nélkül) a fogamzásgátló pirulákat, s elkezdtem szedni. Bevallom nekem is tetszett, az ifjonti hév, s az is, hogy tíz közül kilencszer én is eljutottam a csúcsra. Így éltünk „házaséletet” a fiammal éveken keresztül. Ha éppen nem volt kedvem szeretkezni, akkor leszoptam, amit igencsak díjazott, rászoktattam, hogy ő is szájjal elégítsen ki. Aztán elérkezett az érettségi ideje. Tamás nem állt valami jól biológiából, nem szerette, nem értette, s én sem tudtam segíteni neki. Megkértem azt a kollégámat aki a pénisz mosást bemutatta, hogy foglalkozzon vele, nem leszek hálátlan.(Persze a kollégának fogalma sem volt a mi viszonyunkról). A rendszeres korrepetálásnak meg is lett az eredménye, fiam jóra (4-re) érettségizett biológiából. Eldicsekedtem a kollégának, s megkérdeztem, mivel hálálhatnám meg fáradozását. Azt kérte feküdjek le vele. Szorongva, nem sok örömmel, bele egyeztem, ő rendes volt, nekem is illett betartani az ígéretemet. Aztán eljött a megbeszélt időpont. Felkerestem a kollégát, beszélgettünk, smároltunk, pettingeltünk, végül levetkőztünk. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az övé legalább kétszer olyan vastag, s majdnem kétszer hosszabb is, mint amihez szokva vagyok. Ekkora péniszt még nem láttam, kissé megrémültem tőle, gondoltam lesz ami lesz, egyszer kibirom. Megtanultam benedvesedni, (erre volt elég alkalmam, meg az előjáték is erre
irányult), s legnagyobb csodálkozásomra nem fájt, csak nagyon picit feszített, de az is elmúlt hamar. Ügyesen kefélt, legalább háromszor orgazmusba kerültem, mire ő befejezte. Kigyógyultam a frigiditásomból, futott át az agyamon, s ez olyan jókedvre derített, hogy amikor óra múlva ismétlést kért, boldogan egyeztem bele. Mondanom sem kell, hogy ettől a naptól fogva hetente kétszer a fiammal, kétszer-háromszor pedig a kollégával szeretkeztem, s ezek összesen heti tíz-tizenkét menetet jelentettek. Végül annyira kifáradtam, hogy alig vártam a menstruációt (amit különben pedig utáltam), egy hét pihenő idő. A kollégával vagy egy évig tartott a liezon, egyre ritkábban kért arra, s én nem is bántam. Közben szerelmes lettem, s amikor arra került a sor, kissé féltem, hogy mi lesz, előjön-e régebbi frigiditásom. Szerencsére őt is élveztem. Közben a fiammal sem szakadt meg a kapcsolatunk, csak akkor amikor őt behívták katonának, s egy távoli városba vezényelték. Igaz olykor–olykor még ma is összefekszünk, de mostmár neki is van partnere. Közben pedig én szép csendben megöregedtem. Átvészeltem a klimaxot, s ma már alig–alig kívánom a szexet, ritkán is kerül rá sor.
Így gyógyított ki az én kisfiam a frigiditásomból. Ez az évekig tartó anya–fia kapcsolat a kettőnk titka maradt. Nem akarom a sírba vinni magammal, ezért bár névtelenűl közrebocsátom. Hátha nem is én vagyok az egyetlen anya, akinek a fiával van tartós szexuális kapcsolata.