A teletexen chateltem egy zalaegerszegi csajjal, pár sms váltás után megbeszéltük, hogy randizunk, elutaztam hozzá, a buszpályaudvaron várt, szép arcú, nagy mellű csaj volt. Elmentünk hozzá a lakására, kb egy órát beszélgettünk, aztán csókolóztunk, majd annyit mondtam neki, hogy jó lenne már vízszintesben lenni vele, persze én arra gondoltam, hogy este lenne és vele aludnék, de azért kigomboltam a sliccem és megmutattam neki a farkam.
Szerintem meglepődött, mert valami érthetetlent motyogott, de feleszmélt és marokra kapta a farkam, majd behúzott farkamnál fogva a szobába, bekapattam vele, azt mondta, hogy a makknál tovább nem tudja bekapni, és még ekkora faszt nem látott. Én is meglepődtem, mert életemben először vettem be viagrát, és legalább 4 centivel hosszabb lett és vastagabb is, amúgy kb 18 centis. Hanyatt fektettem, lehúztam a lila bugyiját, és előbukkant a borotvált puncija, csak a csikló fölött volt meghagyva a szőr a puncin, belenyaltam, de még ebből a kevés szőrből is a számba került kettő szőrszál. Élvezte, és azt kérte tőlem, hogy így hason könyökölve fogjam meg a kezét, miközben nyalom a pináját. Nem is sejtettem, hogy mire készül csak szót fogadtam neki, mint egy kiskutya. Kényeztettem a pinája minden részét, csókolóztam, smároltam a hüvelyével, talán még a végbelét is csikiztem a nyelvemmel. Aztán beindult nála az élvezés és ekkor döbbentem rá, hogy csapdában vagyok, kihúzta a kezeimet a könyöklő tartásból és teljes testsúlyommal a puncijára zuhantam, arcom bezuhant a vágatba, a jó húsos punci vágatba, aztán a combjai összezártak, és én nem kaptam levegőt. Elkezdtem erőteljesebben nyalni, átfutott a fejemben, hogy beleharapok és akkor szétnyitja a combjait, de még bírtam kicsit a nyalást, már görcsölni kezdett a nyelvem, mandulám, de hála Istennek elélvezett. Szívtam magamba a levegőt mint egy gyöngyhalász mélységi merülés után. Ezután feltérdelt az ágy szélére és hátulról kínálta gyönyörű pináját.
Azt mondta, hogy nem engedhetem be a gecit. Te csak azt hiszed, gondoltam magamban, és szép lassan belenyomtam az akkor már óriásira nőtt viagrás faszomat a pinájába. Nagyon jól esett éreztem ahogy körbeöleli a hüvelye a majdnem szétrobbanó farkam, a viagrának még van olyan tulajdonsága is, hogy érzéketlenebb lesz a fasz és tovább tart elélvezni. Hát mire elélveztem a csajszi is elélvezett négyszer, legalább is azt mondta. Persze az első két spriccentést beleengedtem a pinájába, a többit meg a hátára, seggére spricceltem. Ezek után mutatkoztunk be egymásnak rendesen. Én hívtam taxit, hogy kivigyen a buszpályaudvarra, az emeletről lekiabált, hogy ha lekésem a buszt akkor menjek vissza, de nem volt nálam annyi lóvé, így hazautaztam, és ennyiben maradt a dolog.