4 éve éltem egy közös lakásban Judy-val. A lakást az „Irgalmas Szamaritánus” segélyszervezet utalta ki nekünk, amikor anyám meghalt (apám egy evvel korábban). Judy nem ismerte az anyját. Kábítószer miatt halt meg. Apja hosszú börtönbüntetését töltötte. Nagyon olcsó volt a bérlet és lassan összeszedtük magunkat. Nagyon kedves, félénk lány volt. (Én se voltam valami magabiztos). Együtt jártunk a tengerpartra, mert ez volt a legolcsóbb szórakozás. Később a nudistára jártunk. Mindkettőnknek nagyon tetszett ruha nélkül szabadon napozni.
Egyszer mikor kijöttem a tengerből borzalmasan kezdett fájni a popsim. Olyan volt, mint a csaláncsípés. Judy odavezetett, ahol elsősegélyt adnak. Itt mondták, hogy nem veszélyes csak fájdalmas. Jelly-fish volt. (magyarul azt hiszem medúza). Majdnem átlátszó olyan gomba alakú és lebeg a vízben. Egy life-saver fiú rögtön ecettel kezelte a popsimat. Nagyon zavarban voltam és Judy mondta a srácnak, hogy Ő majd folytatja az ecetelést. A srác beleegyezett és elment. Judy nagyon gyöngéden csinálta, de a combomat is simogatta. Majd a fülembe súgta, hogy nagyon szép a testem. Nem tudtam, miért mondja, teljesen zöldfülű voltam. Amikor hazamentünk Judy mondta, hogy lefekvés előtt még egyszer bekeni a popómat és akkor holnapra elmúlik. Levetkőztem és Judy a popsi kezelésen kívül a combjaimat is masszírozta. Mi tagadás nagyon jó érzés volt. Megköszöntem neki és kérdeztem, hogy én is megmasszírozzam -e. Judy látható örömmel beleegyezett. Hasra feküdt, csak bugyi volt rajta. Én végigmasszíroztam a lábait, a hátát, majd a popsiját bugyin keresztül. Judy hátranyúlt és lejjebb tolta a bugyit, felkínálva a popsiját további kezelésre. Nagyon élvezhette, mert mélyeket sóhajtozott. Mikor befejeztem Judy mondta, hogy holnap majd Ő fog engem végigmasszírozni. Megköszöntem neki és aludni mentünk.
Másnap Judy telefonalt, hogy meglátogatja egy rokonát és 2 napig nem lesz otthon. Mikor hazaértem egy magazint találtam Judy ágyán. Ott felejtette, (szándékosan). Mindig kíváncsi természetű voltam és belelapoztam. Nagyon igényes kivitelű drága magazin volt. Szép jóalakú nők voltak benne, akik nagyon finoman szerették, simogatták egymást. A hozzávaló szöveg is nagyon komoly, igazán szép érzéki történetek voltak. Semmi durvaság semmi csúnya szó. Valóban magas szintű és igényes magazin volt. Egész este azt olvastam, bizonyos részeket többször is. Közben a puncikám is erősen élvezte az olvasmányt. Nagyon nedves lett. Legnagyobb csodálkozásomra Judy-val álmodtam, és úgy simogattuk egymást, mint a magazinban láttam a szép nőket. Amikor felébredtem sokáig gondolkodtam az egészen. Emlékeztem Judy milyen átéléssel simogatott mikor égett a popsim. Ez volt az első alkalma, hogy hozzám érjen. Ígérte, hogy megmasszíroz, pedig semmi oka nincs rá és nem is kertem rá. Itt felejtett egy magazint úgy, hogy megtaláljam. Nem értettem az egészet, de elhatároztam úgy csinálok, mintha semmi se történt volna. Magazint az éjjeliszekrényre tettem, lássa hogy kézbevettem. Azután egy képnél kinyitottam és úgy tettem le, hogy „nyitva felejtettem”. Judy akkor érkezett haza mikor nem voltam otthon. Vásárolni voltam és cipeltem a csomagokat.
Üdvözöltem Judy-t és mondtam, hogy nagyon elfáradtam veszek egy meleg fürdőt. Judy rögtön mondta, hogy ígért nekem egy masszírozást, attól nem leszek fáradt. Köszi, majd a fürdő után. Jó habos fürdőt csináltam, de az ajtót nem zártam be és, hogy teljes legyen, a törülközőt is kint „felejtettem”. Beültem a kádba, majd pár perc pancsizás után kiszóltam Judy-nak, hogy hozza be a törülközőt. Judy behozta, már átöltözött, köpeny volt rajta. Tágra nyílt szemekkel nézett és mondta, hogy Ő is fürödni akar, ha én befejeztem. Mondtam neki maradjon itt bent és meséljen milyen volt az utazás? Én közben szivaccsal dörzsöltem a vállaimat, kiemeltem a lábaimat a vízből úgy szappanoztam, majd a melleimet, de a hátamat nem értem el. Judy azonnal segített. Finom kezeivel lágyan végigszappanozta a hátamat, vállaimat, karjaimat, majd a nyakamat a kebleim fölött. Megfogtam a kezét és lassan rávezettem az egyik mellemre. Judy nagyon boldog volt. Olyan átéléssel simogatta a kebleimet, mintha mindig erre vágyott volna reménytelenül. Kértem vesse le a köpenyét és jöjjön mellém a kádba. Judy boldogan levetette. Szép sima puncija volt olyan, mint a kislányoknak. Semmi szőr nem volt rajta. Judy először tancolt örömében, majd nagyon lassan lepett be a kádba. Ekkor éreztem először, hogy a szerelemben mindent lassan kell csinálni. Az ember a szemével is élvezze szexet. Kérte másszak egy kicsit előre, mert mögém akar ülni. Amikor mögém ült ereztem a hátamon a kemény melleit. Majd eltávolodott és csak a mellbimbói értek a hátamhoz, azokkal birizgálta. Ekkor magához ölelt és a fülembe súgta, hogy már régóta erre vágyik. Nagyon sokáig simogatta a melleimet. A bimbóim szinte kőkemények voltak. A sok hab a fürdőkádban külön élvezet volt. Judy egyik kezével lefele kalandozott és lassan elérte a vénusz dombomat.
Ezt sokáig simogatta és ujjai a puncim mellé siklottak. Mondtam Judy-nak, hogy még szűz vagyok, nehogy megpróbálja az ujját belém dugni. Judy kérte, hogy csukjam be a szemeimet és csak az élvezetre koncentráljak. Csodálatos érzés volt amit Judy csinált. Előzőleg sokszor elégítettem ki magam, de valahogy soha nem ereztem azt az igazi elvezetet, amit a szexújságok írnak. Becsuktam a szemem és tudtam, hogy most fog jönni az amiről tudtam, hogy létezik, de soha nem találkoztam vele. Judy ujja a popsim lukához is elkalandozott. Ekkor éreztem először, hogy milyen lehet a popsiszex. Judy csak simogatta a popsi lukamat, de nem hatolt bele. Ezután következett a puncim. Judy ujjaival sokszor körbezongorázta majd két ujjával ügyesen széttárta a szeméremajkaimat és először a lukam környékét izgatta. Amikor a csiklómhoz ért majdnem felsikítottam. Nagyon gyöngéden kezelte a csiklómat és pillanatok alatt életem első igazi nagy orgazmusát éltem át. Mintha nem is a földön lennék. Összeszorítottam a combjaimat, de Judy ujját nem tudtam megállítani. Szinte mar fájdalomszerű élvezet járta át az egész testemet. Lábaim megmerevedtek egy pillanatra. Nem tudtam mi történik velem. Nem tudom meddig tartott ez a mennyország, de lassan elmúlt és én olyan nagyon jóleső fáradtsággal visszaestem a valóságba.
– Judy, mondom, ez valami fantasztikus volt, nagyon köszönöm, hogy csináltad?
– Majd te is meg fogod tanulni. Mond Rita te még soha nem élveztél ekkorát?
– Nem, mondom, még kisebbet is csak nagyon ritkán.
Ezután sokáig pancsoltunk, mint két pajkos csitri. Ismerkedtem Judy testével, ami nagyon tetszett neki. Amikor kiszálltunk a kádból Judy egy fürdőlepedővel, gondosan megtörölgette a testemet, utána én is az övet. A nagy kalandom után mindketten bebujtunk Judy ágyába és nézegettük a magazint. Mire végére értünk Judy fölém hajolt és megcsókolta a homlokomat. Szemeiből láttam, hogy ismét valamire készül. Körbecsókolta a mellemet és amikor a mellbimbómat a szájába vette úgy ereztem, mint az áramütést. Judy teljesen kitátotta a száját és úgy szívta. A nyelve a kemény bimbóm hegyén tancolt. Óriási élmény volt, ezt nem hittem volna. Judy egyik kezével a puncim felé simogatta a hasamat. Úgy éreztem ismét közelitek a mennyország felé. Felhúztam és széttártam a térdeimet, utat engedtem Judy-nak a folytatáshoz, pedig azt hittem szebb már nem következhet. Judy lassan végigcsókolta a hasamat és a lábaim közé helyezkedett. Széttárta a puncimat és a száját mohon ráhelyezte. Nyelvével végigszánkázott a puncim belsején, nyelvével körbenyalta a lukamat. Éreztem, hogy a szűzhártya nem engedi be a nyelvét. Judy most a csiklómat szívta, nem sokáig mert a mennyország ismét megjött de most már nem ért váratlanul. Fantasztikusat élveztem. Az egész testem ismét görcsösen összerándult. Szegény Judy fejét majdnem összeroppantottam a combjaimmal. Utána sokáig lihegtünk mindketten.
Később mondtam Judy-nak, hogy most én szeretném vele csinálni. Judy mondta, hogy ez nekem meg korai. Még nagyon kezdő vagyok és még nagyon sok gátlás van bennem. Majd Ő megérzi és megmondja mikor lehetek én az aktív szerelmes. Addig tanuljam meg hogyan kell maximálisan élvezni amit Ő csinál.