Egy éjszaka


Meleg, fülledt péntek volt, pont egy jó kis bulizáshoz való. Az egyik srácnál éppen most indult be az egész… nem volt nagy tömeg csak épp elég, hogy jól érezzük magunk. Egyik csajjal kitaláltuk, hogy boroskolázzunk, igaz sosem voltam vele túlzottan jóban, de most valahogy tökéletesen összehangolódtunk és megittunk 2 litert. Már éreztem, hogy ittas vagyok (talán azért, mert előtte alig ettem) így kicsit le kellett ülnöm. Beszélgettünk a többiekkel, és azon tanakodtunk, hogy ki-kivel aludjon. Egyik lehetőségem az lett volna, hogy Gyurival, azaz a volt barátommal, na meg egy másik csajjal aludjak… Beleegyeztem, de magamban gondoltam, hogy neeem, ez nem történhet meg. Ő és az a lány már régen elmentek aludni mikor én a többi sráccal meg az ivópartneremmel még az erkélyen álltunk. Éppen füveztek én meg vártam, hogy mi lesz ebből az estéből. Megkínáltak engem is és nem mondtam nemet, hiszen, hogy is mondhattam volna olyan állapotban? Épp elég volt ahhoz az a pár slukk, hogy még jobban érezzem magam. Viktor, az egyik legcsúnyább srác felajánlotta, hogy aludjak vele… Én meg csak menekültem előle… Mondta, hogy feküdjek mellé, hogy direkt hagyott helyet nekem, de éreztem, hogy nem ez vár rám. Pisti bejelentette, hogy aludjak vele, én meg persze, hogy igent mondtam. Imádom ezt a srácot, helyes, aranyos, édes és jól csókol (Ezt csak onnan tudom, hogy régebben szívatott azzal, hogy le akar kapni és 1-2-szer sikerült is neki). Mikor lefeküdtünk egymás mellé ő hátulról átölelt és én boldogan kezdtem volna elaludni. De ekkor elkezdte csókolgatni a nyakam, finoman, puhán egy harapást sem ejtett. Majd megfordultam…

– Pisti ne mááár… (magamban harcoltam, hogy ne csókoljam meg… tudtam, hogy nem tudok neki ellenállni… sosem tudtam)

– Nah, csak egy jó éjt csókot!

– Neeem…

Addig harcolt azért a csókért, hogy már nem tudtam elhajolni előle. Gondoltam rá el is mehetnék innen, de nem tudtam megtenni, már nem voltam abban az állapotban, hogy otthagyjam. Végül elkezdtünk smárolni. Így még sosem csókolt meg senki, egyben volt az állatias ösztön és irányítás. Hosszú időn keresztül csak csókoltuk egymást. Majd keze egyre lejjebb került, kigombolta a nadrágom és beljebb hatolt. Én összezártam a combom, mert nem akartam, hogy csak ez legyen köztünk, csak egy éjszaka… De közben egyre jobban eluralkodott rajtam a vágy. Ujjai belém kerültek és isteni érzést nyújtottak, közben én is benyúltam a gatyájába és elkezdtem simogatni. Éreztem, hogyan duzzad egyre jobban, hogy változik meg a mérete és ez jóérzéssel töltött el. Túlságosan belemerültünk ebbe a kis játékba, egyre nehezebb volt a levegővétel, de mindketten élveztük, így nem hagyhattuk abba.

– Nah kimenjünk? – kérdezte

– Nem… nem szeretnék csak egy éjszaka lenni – próbáltam elmondani neki a legjózanabbul

– Hidd el, jó lesz…

– De nem szeretnék egy lenni a sok trófeád közül… kérlek ne.

– Már így is az vagy.

– Inkább aludj… én nem szeretnék ilyen lenni, már így is azt hiszik rólam, hogy egy kis kurva vagyok Dávid miatt… Kérlek ne – néztem rá könyörgően, talán megérezte a kétséget bennem, mert feladta és megpróbált elaludni.

Már kezdett lenyugodni a lelkem, ahogy a karjaiban feküdtem, s ekkor hirtelen Pistit felébresztette az egyik srác…Ismét elölről kezdődött a harc, amiben tudtam, hogy veszteni fogok. Megint sikerült meggyőznöm, hogy aludjon.

– De akkor kérek jó éjt puszikat a nyakamra…

– És attól majd elalszol? – néztem rá gúnyosan

– Lehetséges…

Tudtam, hogyha így is, úgy is mi lesz a vége, már éreztem végzetem így hát úgy döntöttem, inkább élvezem a játékot és hagyom, hogy sodorjon az ár. Elkezdtem csókolni a nyaka és a mellkasa körüli részt. Láttam rajta, hogy élvezi, de azért megkérdeztem:

– Nah, most már elég?

– Ilyenkor hagynád abba?

Hallottam a hangján a vágyat, élveztem, hogy ilyen hatást keltek ki belőle. Így hát folytattam, teste csak hevült az izgalomtól és már nem bírta ki anélkül, hogy meg ne csókoljon. Kezdetét vette ismét a veszélyes játék…A csóközön és simogatások közben ismét megkérdezte:

– Kimenjünk?

– Igen…- mondtam, már feladtam a harcot…

– Tényleg?

– Igen – kicsit megremegett közben a hangom, éreztem a vészt…

Előre mentem a táskámhoz óvszerért, majd a konyhában találkoztunk ismét. Csókkal köszöntött és magához szorított. Jó ideig éreztem, ahogy nyelvünk egymásba fonódik és harcol. Talán a lelkemben való küzdelemhez hasonlíthattam volna és tudtam, hogy már lelkemen is ő uralkodik. A kezébe adtam az óvszert miközben vetkőztettük egymást. Közben bocsánatkérő hangon megjegyezte:

– Már nagyon rég voltam lánnyal…

Viccesnek tartottam egy kicsit, de közben olyan érzésem volt, mintha tényleg fontos lennék neki és csak azért aggódik, hogy lehet, hogy túl hamar megy el és ez nekem rossz lesz… A kibontott óvszert a kezembe adta, hogy húzzam fel neki. Óvatosan tettem nehogy én rontsa el az elején. Jól esett neki, ahogy csináltam, ahogy a kezem hozzáért, s ezt tudtomra adta apró nyögéseivel. Ismét elkezdtük egymást csókolni, de most már egyre hevesebben, éreztük, hogy ha most nem leszünk egymáséi, akkor meghalunk. Leült egy székre és én az ölébe, majd lassan, de biztosan belém hatolt. Elkezdtem mozogni rajta, és mindketten élveztük a dolgot, közben meg-megcsókolt és a seggem szorította. Majd megfeszült teste és éreztem, hogy elmegy. Igaz nekem nem volt orgazmusom, de egyszerűen elég volt ránéznem és nekem már megérte. Majd fülembe súgott egy szót:

– Köszönöm

És megcsókolt. Nem értettem, mért mondja ezt, de ahogy nézett többet mondott minden szónál. Szerelem apró szikrája volt szemében vagy valami hasonló, ami bennem reményt ébresztett. Azt mondta, elmegy és megmosakszik, majd elszív egy cigit. Én meg csak ültem és gondolkoztam, hogy most vajon mi volt ez? Tényleg egyetlen éjszaka vagy vajon lesz e folytatása… Reméltem, hogy lesz… Utána mentem, majd együtt mentünk aludni. Hátulról átkarolt, de nem volt úgy kényelmes így megfordultunk mindketten, hogy én ölelhessem át. Megszokásból elkezdtem simogatni a hasát, és ő ennek örült. Mikor abbahagytam egy kisgyermek sóhajával kért, hogy folytassam. Simogattam, míg el nem aludt, hallottam, hogy-hogy szuszog álmában és ez meleg érzéssel telített el. Vágytam rá, hogy sose múljon el ez a pillanat, de rajtam is elnehezedett az álom.

Majd másnap reggel külön ébredtünk, már nem volt semmi utaló jel arra, hogy mi történt hajnalban, csak az emlék, amit az ő szemében is láttam. Elmúlt a varázs köztünk, bennem megmaradt, de ő úgy viselkedett, mint eddig, semmi változás… Egyetlen egy csókot kaptam tőle, azt is csak a homlokomra. Hát így ért véget az én életem, itt tört össze a szívem. Egyetlen éjszakával, amit sosem tudok elfelejteni, főleg így nem, hogy nap, mint nap látom és bennem él az érzés, hogy egyszer az enyém volt…